Beverly Jo - Álmaim lovagja

Ha már szóba került az előző bejegyzésemben Beverly Jo könyve, akkor szerintem érdemes pár szót vesztegetni rá. 1992-ben jelent meg a könyv (magyarul 1993-ban), ami azért jó 20 évvel a Szürke előtt volt :)

A történet a 11. századba visz vissza, I. (Hódító) Vilmos idejébe, amikor megszerzi Anglia trónját. Az egyik főszereplője Madeleine, aki normann (vagyis francia) nemes lánya. Az apja és a testvére hűen szolgálja Vilmost, de miután meghalnak, a király a lánynak adja az egyik angol birtokot. Persze amíg nincs férje, addig a rokonai kezében van a hatalom.

A pasi Almery de Gaillard, aki félig angol, félig normann, aki hűséges a királyhoz, de közben támogatja az angolokat is az elnyomókkal szemben.

Ők ketten úgy találkoznak, hogy mind a ketten álnevet használnak, majd jön a műfaj egyik sajátossága, a félreértés :) A pasi azt gondolja, hogy a lány élvezi, ha másokat megkorbácsoltathat, a lány pedig sejti, hogy a férfi az Arany Szarvas, aki az árulás mezsgyéjén ingadozik...

A király megígérte a Madeleine-nek, hogy kiválaszthatja a férjét, de mivel azt szeretné, ha Almery-t választja, azért csak három pasit ajánl fel választásul. A lány hajlik is Almery felé, de mivel a pasi fél, hogy felismeri és feladja a királynak, valamint egy „árulót” is sejt a birtokon, így mindent megtesz, hogy ne őt válassza. Viszont az egyik jelölt korábban megpróbált megerőszakolni a lányt, így ő eleve kiesett. Amikor pedig a király látja, hogy a lány a harmadik pasit készül választani, csapdát állít: Madeleine-t az istállóhoz rendeli, ahol a legfőbb esélyes éppen egy másik pasival hentereg...

Madeleine így csapdába esik... Másnap pedig választania kell... Már azon töri a fejét, hogy zárdába vonul, amikor Almery apja látogatja meg a szobájában. És akkor a részlet a könyvből.

– Egyikőjükhöz sem megyek feleségül – ismételte makacsul. – Visszatérek a kolostorba, ami nem is lesz olyan rossz.

Dorothy égnek emelte kezét, és kirohant a szobából. Néhány perc múlva Guy de Gaillarddal tért vissza, aki pompásan nézett ki. Csodálatos kézi hímzésű hosszú krémszínű palástot viselt. Egy intéssel kiküldte Dorothyt.

– Mire véljem mindezt, kisasszony? – kérdezte udvariasan.

Madeleine a szemébe nézett, és ezt mondta:

– Az ön fia megpofozott engem.

A gróf felhúzta egyik szemöldökét, és csupán ennyit mondott: – Akkor menjen feleségül Stephenhez, de nehogy azt higgye, hogy ő sohasem fogja megütni.

Madeleine csak rázta a fejét.

– Nem.

– Odo de Pouissey? – kérdezte bizonytalanul Guy gróf, Madeleine ismét megrázta a fejét.

– Aimeryhez fog férjhez menni – mondta a gróf elégedett hangon.

– Egyikőjükhöz sem fogok férjhez menni – ismételte Madeleine. – A király vagy megnevez más ifjakat, vagy visszaküld a kolostorba. Azt hiszem, ez utóbbi lenne a legjobb.

Guy gróf hosszú léptekkel odament a nő ágyához, és leült. Amikor a nő megpróbált másfelé nézni, a férfi erősen megfogta az állát, és kényszerítette, hogy nézzen a szemébe.

– Elég volt! Visszaél a választás lehetőségeivel. A király nem akarja, hogy apáca légy, de nincs több ideje rád és ostoba kifogásaidra. – Madeleine szerette volna kiszabadítani magát a férfi markából. A gróf felemelte a kezét. – Könnyen adhatok én is egy pofont, kisasszony.

Madeleine látta, hogy komolyan beszél.

– Jól tudom, a király azt akarja, hogy a fiához menjek hozzá – kiáltotta.

– Akkor engedelmeskedjen az uralkodójának! Lehetőséget adott önnek, amit nem fog visszavonni. Használja ki bölcsen ezt a lehetőséget!

– Nem tehetem! – suttogta, és megeredtek a könnyei.

A gróf hirtelen megfordította, és teljes erejéből a hátsó felére ütött. Madeleine abbahagyta a sírást, felsikoltott, és a fájdalomtól kábultan feküdt, miközben sajgó testrészét dörzsölgette. Megfordult, majd a férfi arcába nézett.

– Parancsom van rá, hogy utasítsam, azonnal öltözzön fel, és jöjjön ki. A döntését egy órán belül hallani szeretném, Madeleine kisasszony. Én az uralkodóm törvényei szerint cselekszem. Az már csak ízlés dolga, hogy miként érjük el célunkat, de ha kell, a verést is bevetjük. Nos, hozzam a nádpálcát?

– De Aimery nem akar feleségül venni – védekezett Madeleine.

– Ha megtagadja ezt, vele szemben is ugyanúgy járok el, mint önnel. Egyszóval, küldessek a nádpálcáért, vagy felöltözik és kijön az eljegyzésére?

A férfi olyan volt, mint egy hideg kő. Jól tudta, hogy megtenné mindezt, amit mondott, ha kell, véresre veretné a király törvényei szerint. És neki engedelmeskednie kel a királynak.

– Szörnyű apa lehet – mondta halkan, miközben felkelt az ágyról.

– Ha lányom leszel, megbeszélhetnéd ezt a témát a többi gyermekemmel. – Az ajtóhoz ment, majd hívatta Dorothyt, aki dühösen robogott be a szobába. – A hölgy készen áll – mondta, és a lány felé fordult. – Ha nem lesz perceken belül a nagyteremben, visszajövök, és a katonáim segítségével viszem ki!

Dorothy szeme tágra nyílt.

– Ott leszek – válaszolta Madeleine elkeseredetten. – De ne felejtse el, Guy gróf, hogy ön kényszerített ebbe a házasságba!

A gróf elmosolyodott a komoly szavak hallatán, majd kiment.

Egy fenékre-csapás, és nádpálcával fenyegetés :) Nem is rossz. Majd jön még egy érdekes rész, ami bármelyik D/s könyvbe beleférne :)

A pap ki akarta őket vezetni a kápolnából, de a király közbelépett.

– Térdelj le a hagyományok szerint a férjed elé, Lady Madeleine! Térdelj le, és csókold meg Aimery kezét! Azt a kezet, amelynek bármikor joga van téged megfenyíteni, ha nem cselekszel helyesen.

Ha te tudnád uram – gondolta Madeleine –, hogy egy árulónak adózok hódolattal, biztos nem kényszerítenél erre. Ennek ellenére engedelmesen letérdelt, és megcsókolta férje jobb kezét, melynek egy része kilátszott a kötés alól.

Amelynek bármikor joga van megfenyíteni... :)

Mondjuk a pasi nem olyan, mint az apja. Egyrészt inkább fenyegeti a lányt pofonokkal, mint fenekeléssel (pl. a nászéjszakán, ha nem lenne szűz...), másrészt ebben a könyvben is előjön az, ami teljesen frusztrálja a spanking kedvelőket: amikor a okot ad a büntetésre, akkor nem náspángolja el, hanem csak az ágyat üti, hogy az emberei előtt megmaradjon a tekintélye... Pedig ez is lehetne egy tökéletes Outlander jelenet, nadrágszíjjal kiporolni a lányt :)

Matilda és Hódító Vilmos

Amikor szóba kerül a történelem és a "büntetés", akkor egyből Hódító Vilmos és Matilda esete ugrik be (bár talán nem mindenkinek, de nekem igen :)). I. Vilmos kb. 1028-ban születhetett, és ő volt Anglia első normann királya. Az ő felesége volt Matilda (Flandriai Matilda), akit eléggé határozott módon győzött meg, hogy hozzá menjen.

A történelemben persze nagyobb események is homályba borultak :), de annyi tény, hogy a nemes kisasszony elsőre nem nagyon rajongott azért, hogy Vilmos felesége legyen, majd történt valami, ami megváltoztatta az elhatározását.

Hogy mi történ?

Az egyik történelmi forrás így írja le:

"A híresen szép Matilda először kikosarazta Vilmost, a normandiai herceg törvénytelen fiát, mondván, nemesi család leányaként nem hajlandó egy fattyúhoz hozzámenni. A forrófejű szerelmes, aki már 7 éve udvarolt a lánynak, haragra gerjedt, a büszke hölgyet a hajfonatainál fogva lerángatta a lováról az alattvalók szeme láttára, majd szó nélkül a földön hagyta. Matilda – talán ennek hatására – beleegyezett a házasságba, mely boldognak bizonyult és 11 gyermeket eredményezett."

Ez azért eléggé elnagyolt leírásnak tűnik... Egy olyan korban, amikor az erőszak mindennapos volt, amikor egy feleség teljesen ki volt szolgáltatva a férjének, és nem csak a verések, korbácsolások voltak szinte mindennaposak, de a legkisebb bűn is akár halált, vagy csonkítást vonhatott maga után, nem nagyon tűnik valósnak, hogy egy ilyen tett, ami inkább megalázó, mint fájdalmas, megváltoztatná egy nemes lány gondolatait...

A másik történelmi forrás már inkább hihetőbb...

Amikor ugyanis Hódító Vilmos feleségül akarta venni Flandria grófjának lányát, Matildát, aki Vilmos törvénytelen születése miatt visszautasította  a kérőt, akkor Vilmos titokban elutazott Bruges-be, megleste a miséről kijövő hajadont, és "Mikor Matilda kilépett a templomból, Vilmos rátámadt, ökölcsapásokkal, rúgásokkal és ütésekkel fenyítette meg, majd pedig felpattant a lovára, és övéivel együtt hazavágtatott. A lány pedig az elszenvedett ütések következtében az ágyat nyomta. Ekkor odament hozzá az atyja, és megkérdezte, kit választana jegyesül. A hajadon erre azt válaszolta: sohasem megy férjhez, hacsak nem lehet Vilmos hercegé. És így is történt."

Ez sokkal inkább beleillik az adott korba... Persze egy spanking blogon inkább érdekesebb az, ahogyan egy történelmi romantikus regénybe adaptálják az esetet:

A hercegnő szélesen elmosolyodott, ahogy a múltjára gondolt.

– Vilmos megkérte apámtól a kezemet, de én kikosaraztam. Végül is egy gazember volt, senki és semmi nem lehetett biztonságban tőle a birtokán. Valahogy élveztem, hogy visszautasíthatom. Egy nap Vilmos és kísérője Blois-ba lovagolt, és összetalálkoztam velük az utcán. A testőrömmel és a komornámmal voltam. Megragadott, és a lovaglóostorával rám suhintott.

Madeleine-nek elakadt a lélegzete, de a hercegnő arcáról nem tűnt el a mosoly.

– Később újra házassági ajánlatot tett, és én elfogadtam.

– Miután megostorozta?!

– Azért mert megostorozott. Ne érts félre, nem kedvelem az efféle dolgokat. Azóta nem emelt rám kezet, és ha megtenné, a mennyország kapuja is összedőlne, olyan veszekedést rendeznék neki. De amikor képes volt bejönni apám várába, és megtámadni a várúr leányát, rögtön tudtam, hogy ő a végzetem.

Persze ebbe is bele lehet kötni egy kicsit :). Ugyanis először arról van szó, hogy az ostorával rá suhintott (egy ütés), majd „ostorozásról”, ami több ütésre utal – de ez azért már izgalmasabb :)

És minden történelmi forrás arra utal, hogy a házasságukban Vilmos semennyire nem volt erőszakos, sőt, talán szerette a feleségét (persze akkoriban a szerelem nem játszott szerepet a házasságban). Vagyis azzal nyerte el a lány szívét, hogy megverte (csak lerántotta a lóról, agyba-főbe verte, vagy csak megcsapdosta...), és boldogan éltek :)

A történelmi-romantikus könyv címe: Álmaim lovagja, Jo Beverly a szerző.