Pages

2016. december 30.

Prelude for Pruglen 5.




5. rész



Az X236BG sokban hasonlít a Földre, ezt már az űrhajóból is megállapítottuk. Ahogyan az űrkomp közeledett a felszínhez, még több hasonlóságot fedeztünk fel – hatalmas erdőket, két, egymással szinte párhuzamos futó folyót, az egyik oldalon magas hegyeket. Ami viszont meglepő, sehol nem látni nyomát annak, hogy nagyobb csoport élni itt, városoknak semmi jele...

Amikor ezt felvetem, Zoey először mérges pillantást lövell felém – nem tudom, hogy ez még a nádpálcázás miatt van, vagy csak azt a poénomat nem díjazza, hogy egy párnát nyújtottam át neki, amikor a beszálltunk a kompba... –, de pár pillanat után megosztja az információt.

– Mint annyit mondott, hogy pár éve már tűzszünet van a bolygón. Vagyis inkább csak hallgatólagos megállapodások bizonyos dolgokról. Ez a hely, ahova megyünk, régen kedvelt üdülőhely volt, most pedig amolyan senki földje. És nem leszünk veszélyben.

– Ezt is Mint mondta, hogy nem leszünk veszélyben? – kérdezem szkeptikusan. – És azt nem mesélte el, hogy kik háborúznak és miért?

– Arra nem volt idő – feleli Zoey elhúzva a száját –, mivel egy hülye pasi megzavarta a beszélgetésünket, majd egy másik hasonlóan hülye pasi értelmetlen dologgal kötötte le az időmet.

– Úgy látom, hogy tényleg nem sok hatása volt – szúrja közbe Ciobar. – Talán meg kellene ismételni lefekvés előtt, mondjuk duplázva...

– Egy perc, és landolunk – szólal meg Serpent, megelőzve Zoey reagálást.

Miközben egyre közelebb kerülünk a talajhoz, feltűnik egy épület. Olyan, mint egy kisebb kastély, középen pár oszloppal, előtte hatalmas szabad terület, egy kis tóval. Ismét ellenőrzöm a fegyveremet. A vulcani fegyverek elképesztőek, heten még úgy is simán le tudnánk győzni egy földi századot, hogy egy-két lány egyetlen lövést se adna le... Egy kicsit meg is nyugszom, amikor a komp érzékelője csak 8 életjelet mutat a közelben.

Csak egy apró rándulást lehet érzékelni, amikor földet érünk – nem tudom, hogy ez Serpent, vagy a számítógép érdeme. Én lépek ki elsőnek, és így én pillantom meg a ránk váró három személyt. Még ilyen távolságból is meg tudom állapítani, hogy két nő és egy férfi. Egy kicsit zömökebbeknek látszanak a földi embereknél, de az valószínűleg a valamivel nagyobb gravitáció miatt van, amit az első lépések után érezni lehet.

Nem látok fegyvert a vendéglátóinknál, de a további öt, láthatatlan személy nem hagyja lankadni a figyelmemet. Intek Serpent-nek és Ciobar-nak, hogy két oldalt figyeljenek, majd előre engedem Zoey-t és Sharont – Zoey-nak tárgyalnia kell, Sharon pedig a vezetőnk. Az pedig megnyugtató, hogy Chen védi a hátamat, de furcsa módon Abbatissa nyugalma is pozitívan hat rám.

A bolygólakók korát elég nehéz megállapítani, elsőre azt mondanám, hogy a középen álló nő valamivel idősebb, mint a másik kettő. Szerintem ő a vezetőjük, és ez megerősítést is nyer, amikor megszólal:

– Mint vagyok, és üdvözöllek bennetek a Pruglen bolygón.

A fordítógép így, személyes kommunikáció során, teljesen furcsa hatást ér el az embernél... Egyrészt halljuk az eredeti szavakat, amelyek teljesen ismeretlenek, bár Mint hangszíne egészen kellemes. Másrészt a fülünkbe egy gépi hang mondja a fordítást, érzelemmentesen. Ráadásul a „Pruglen” szó után a számítógép hozzáteszi: „Nem lefordítható, a bolygó neve a helyi nyelven”. Mintha nem lenne egyértelmű... Azt is el kellene fenekelni, aki a fordítógépet programozta...

– Zoey vagyok a Föld nevű bolygóról, és nagy örömmel segítünk, bármi is a probléma – feleli szertartásosan Zoey, és a gép már kezdené lefordítani a mondatot, amikor Mint int, és mutatja, hogy egy ők is rendelkeznek egy hasonló eszközzel.

– Szerintem menjünk be a házba, ott kényelmesebben tudunk tárgyalni – mondja Mint, majd felém pillantva megjegyzi: – Nem kell aggódni, nem fenyeget benneteket semmilyen veszély.

A nő pillantása nyílt, egyenes, így én csak biccentek, hogy elfogadom, amit mond. Intek a többieknek is, és mindenki elteszi a fegyverét a tokjába.



Egy viszonylag nagy teremben ülünk le egy ovális asztalhoz, egyik oldalon mi heten, a másik felén a prugleniek (még hozzá kell szoknom, hogy így nevezzem őket). Megjelenik négy újabb személy, és valamilyen italt öntenek a poharainkba. Feltűnő, hogy a két lány a lányokat szolgálja ki, a két férfi pedig bennünket, pasikat. Mint nagyon érzékeny, most is azonnal észreveszi, hogy valami zavar, de félreérti a reakciómat:

– Nem tudom, hogy mit ihattok a mi italainkból, így ez csak sima víz, egy kis mentalevéllel. De a központi rendszerünk már szkenneli a szervezeteteket, vacsorára ízletes fogásokkal tudunk majd szolgálni.

– Köszönjük, a víz most tökéletes – mondja Zoey, majd sorra bemutat bennünket a vendéglátóinknak. Mindenkit alaposan szemügyre vesznek, akiről éppen szó van, de még mindig csak Mint tesz fel egy-egy kérdést, amikor nem egyértelmű valami, vagy ha a gép nem képes pontos fordításra.

Én egyre inkább tűkön ülök, ideje lenne megtudni, hogy mi is probléma a bolygóval, de Mint újabb kérdéseket tesz fel, főleg a hierarchiára vonatkozóan, hogy kinek mi a feladata az űrhajón, ki a vezető, ki kinek a beosztottja, ilyenek. Már ott tartok, hogy közbeszólok, amikor a prugleni nő befejezi a kérdezősködést (talán tényleg tud olvasni a gondolataimban???), és ő veszi át a szót.

– Mielőtt bemutatkoznánk, el kell mondanom, hogy miért is kértünk segítséget – kezdi. – Bár már nagyon régen küldtük az utolsó üzenetünket, én akkor még kislány voltam, és valamivel jobb talán a helyzet, de...

Nagyot sóhajt, oldalra pillant a másik két társára, mintha megerősítést várna tőlük, de ők csak bámulnak maguk elé, bennünket vizslatnak, de még csak véletlenül sem néznek egymásra.

– Nos, talán csak áltatjuk magunkat – folytatja Mint, miközben kortyol egyet. – Az egész 156 éve kezdődött, egy sima, egyszerű tüntetéssel, ahol a nők egyenjogúságot szerettek volna maguknak. Akkor a bolygón nagyjából 256 millióan éltek – most alig vagyunk többen 3 milliónál...

156 éve tartó háború??? Több mint 250 millió halott??? Mi a fenét csináltak?

– Kik a szembenálló felek? – szól közbe Zoey, mivel látja, hogy Mint ismét elbizonytalanodik.

– A háború a férfiak és a nők között zajlik – szólal meg másik prugleni nő. – És mi állunk nyerésre.

– Ez nem igaz, Ronett! – Mint most először emeli fel a hangját. – Vagyis az igaz, hogy a két nem között zajlik a háború – fordul felénk –, de az nagy tévedés, hogy bármelyikünk is nyerésre állna... Persze ha a bolygó elpusztítása a cél, akkor nagyon közel vagyunk hozzá.

Ronett elhúzza a száját a rendreutasítástól, a Mint másik oldalán ülő pasi pedig elégedetten mosolyog. Ez nagyon nincs így jól... Két ország háborújában ki lehet találni valamit, valamilyen kompromisszum köthető, valószínűleg terület miatt harcolnak, vagy valamilyen politikai ok miatt. De ha a nők és a férfiak harcolnak??? Itt nem lehet demarkációs vonalat húzni, együtt kell élniük...

– Megpróbálom nagyon röviden vázolni a helyzetet – mondja Mint, most már valamivel bátrabban. Szerintem nagyon tartott attól, hogy egyből felállunk az asztaltól, amint meghalljuk a lényeget. És persze jogosan félt ettől, én is egyből menekülnék, de az információ annyira váratlan, hogy nem is tudjuk elsőre felfogni. – A 156 évvel ezelőtti tüntetés lázadássá fajult, amikor az egyik női aktivistát börtönbe zárták, ahol máig tisztázatlan körülmények között meghalt. Ezt felhasználta..., egy nő..., akit a nők többsége a legnagyobb nőnek tart, a férfiak pedig minden baj okozójának...

Mint ismét elbizonytalanodik. Bennem pedig csak most esik le, hogy szemben velünk nem kettő, hanem három oldal van. És most már látom, hogy Ronett a nők képviselője, a pasi a férfiaké, Mint pedig valamilyen közvetítő, ő akar igazából valamilyen megoldást, a másik kettő örömmel folytatná a háborút.

– Ez már történelem – szólok közbe, szándékosan durva hangon (bár nem tudom, hogy a tolmácsgép ebből mennyit ad át). – Nem tudom, hogy itt mennyi az átlagéletkor, de gondolom, hogy már régen meghaltak az akkori szereplők.

– Ez igaz – feleli Mint, és most egy kicsivel másképpen néz rám. – De a mi lelkünkben minden benne van. Nem lehet megoldást találni, ha nem szembesülünk ezekkel.

– Folytasd Mint. – Meglepetésre most Sharon szólalt meg, eddig nem volt szokása átvenni a szót Zoey-tól.

– Tena volt a nő neve. Kiépített egy hálózatot, csak nőkből. Fél év alatt a felnőtt nők 90 százaléka a Nőkért mozgalom tagja volt. És ekkor egy adott pillanatban, Szent Tia éjszakáján, a nők elfoglalták Matra, az egyik földrész legfontosabb pontjait.

– Könnyű dolguk volt – szólt közbe a prugleni férfi. – Bevetették a nőiességüket, elcsábították az őröket, majd megölték őket.

– Ebben is van igazság – feleli Mint. – Ő Mada. Gondolom, közben rájöttetek, hogy ahogyan Ronett a nők képviselője, úgy Mada a férfiakat képviseli. És abban igaza van, hogy a nők elcsábították a pasikat, de nem ölték meg őket. Vagyis nem mindet. De ez már megint szubjektív.... Az tény, hogy a nők sok fegyvert szereztek, és átvették a hatalmat.

– A férfiak és nők azóta ölik egymást? – teszi fel a kérdés Chen. Nem tehetek róla, de amikor ezt meghallom, egy pillanatra elfelejtem a Pruglen bolygó gondjait, és csak arra tudok gondolni, hogy ma este Chen Mon Dy fog nálam jelentkezni büntetésre... Nem tudom, hogy Mint mennyit érzékel ebből, de valamennyit biztosan, mivel mosolyogva válaszol – ez az első mosoly az arcán, mióta megláttuk.

– Szerencsére nem. Az első 10-20 év nagyon szörnyű volt, minden fegyvert bevetettek, rengetegen meghaltak. Ezt követően kialakult egy status quo. A bolygó egyik felén a férfiak, a másikon a nők uralkodtak. De amikor alig egy nemzedék alatt a népesség a felére csökkent, mind a két fél megrémült. Aláírták a pattani szerződést, amely kikötötte, hogy nem lehet több erőszak, aki egy másik pruglenit megöl, azt elítélik, akárkiről is van szó. Viszont ez nem oldott meg semmit... Megmaradt az elkülönülés, az ellenkező nem csak fogolyként volt jelen a másik területén.

– Így a nők nem tudtak teherbe esni pasik nélkül – veszi át a szót Ronett. – És ha nincs újszülött, akkor a faj kihal...

– Érdekes megoldások születtek – most Mada folytatja. – Sok nő direkt fogságba esett, csak azért, hogy a férfiak megerőszakolják, és gyereke legyen.

– A férfi foglyoknak valamivel jobb volt a sorsa – folytatja Mint –, mivel nem bántották őket, és szebbnél szebb nőkkel kellett szexuális életet élniük.

– De ez a nők előnyét biztosította – mondja Mada. – Egy pasi több tucat nőt tud teherbe ejteni, miközben egy nő csak egyszer lehet terhes, bármenyi férfi is szexelt vele.

– De... – kezdi Sharon, és látszik, hogy nem szívesen folytatná.

– Azt nem lehet előre tudni, hogy mi a gyerek neme – fejezi be a gondolatot Zoey. – Ne mondjátok, hogy a gyerekek sorsa is a neműktől függ...

– Természetesen nem öltük meg a gyereket, ha fiú volt egy női területen, vagy fordítva – mondja Mint. – De... De másodlagosak lettek.

– Ami főleg a nők számára volt nagyon nehéz – veszi át a szót Ronett. – Ők hordták 12 hónapig, ők szenvedtek a szülés alatt... És ha fiút lett, akkor egy idő után le kellett mondania róla... Igazságtalan volt az egész...

– De ez nem minden... – Mint tekintete elhomályosul. – A nők kifejlesztették, hogy módosítani tudják a születendő gyermek nemét. Vagyis a női területen születendő gyermekek 95 százaléka lány lett. Ami jó ötletnek tűnt... De lett két nem várt következménye.

– Az egyik – folytatja Mada –, hogy sokkal több nő lett, mint amennyit a pasik ki tudnának szolgálni.

– A másik pedig az – mondja Ronett –, hogy természetesen a pasik sem hagyták válasz nélkül... Mivel látták, hogy vesztésre állnak, így kasztrálni kezdték magukat. Vagyis hiába lett több lány, de nincs, aki megtermékenyítsen bennünket...

– Ekkor jött létre egy kiegyezést kereső csoport – mondja Mint, – egyértelmű volt, hogy ha így folytatjuk, akkor kihalunk. A csoport vezetője a mamám volt, ő küldte el az üzeneteket. Én pedig folytatom a törekvését. Bár nem tudom, hogy mi lehetne a megoldás...

– De most van valamilyen fegyverszünet – mondja Zoey, miközben én azt gondolom, hogy ezt a helyzetet lehetetlen megoldani, és jobb lenne azonnal elindulni haza.

– Ez a fegyverszünet már jó pár évtizede él – feleli Mint. – De ez... Ez csak elodázza a helyzetet. Vagyis már jó 100 éve nem volt gyilkosság, nem ölt meg senki egy másik pruglenit, csak azért, mert nő vagy férfi. De nem kell öldökölni... Ha nem születnek gyerekek, és nem vagyunk örök életűek (és nem vagyunk), akkor egyértelmű, hogy pár nemzedék alatt kihalunk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése