Szóval egy majdhogynem ismeretlenekből álló nagy
társaságban, Szasa állítólagos barátaival voltatok egy volt osztálytársnője
születésnapján, akibe Szasa valaha szerelmes volt. Felment hozzád, és mielőtt
elindultatok volna, szeretkeztetek – nem is
gyanítva, hogy utoljára. A szülinapi bulin szóba került a szex, te pedig nem
tudtad visszafogni magad, és elmondtad, hogy a durva szexet kedveled,
tulajdonképpen a BDSM-et. „Hogyhogy nem tudjátok, mit jelent ez? A BD az a
Bondage-Discipline, azaz kötözés-fegyelmezés, a DS a Domination-Submission, a
dominancia-alávetettség, az SM pedig a szadizmus-mazochizmus, de ez amúgy is
nyilvánvaló. Lényegében ez különböző hajlamok gyűjtőneve: egyesek a kikötözést
kedvelik, mások a megalázást, megint mások a fájdalmat, de van, aki mindet
együtt. Én, mondjuk, többé-kevésbé közömbös vagyok a kikötözés iránt.” És akkor
valahogy mindenki elhallgatott, zavarba jöttek, Szasa pedig valami olyasmit
mondott, hogy „Nekünk, normális embereknek ez érthetetlen. Nem gondoltam, hogy
ilyen perverz vagy.” Te erre ideges lettél, habár persze szíve joga, és ha
akarja, maradjon csak a safe szexnél, játssza csak el a tisztességes „vanilla”
férfit, ha már annyira szégyelli magát a barátai előtt. Felálltál, és kimentél
a konyhába, Szasa utánad. „Térdelj le, és kapd be” mondta, mire feldühödtél.
Sosem tettél neki ígéretet, hogy a hálószobán kívül bárhol máshol alárendeled
magad neki, szó sem volt hétszer huszonnégyről, és egyáltalán, nem állt
szándékodban leszopni a konyhában, az osztálytársnője szülinapján, akibe
hajdanán, zsenge kisfiúként szerelmes volt, és nyilvánvalóan nem volt még képes
lovaglópálcával úgy elverni egy lányt, hogy egy hét múlva se gyógyuljanak be a
fenekén a nyomai. „Nem akarom”, mondtad, ő pedig, mert eszébe jutottak a
játszadozásaitok, megpróbálta megmarkolni a hajadat és lenyomni a fejed. Te
ekkor megismételted, miközben érezted, hogy egyre jobban elönt a düh: „Nem
akarom”. Erre ő azt mondta: „Ha most azonnal nem teszed meg, köztünk mindennek
vége.” Te ellökted magadtól, és azt mondtad: „Akkor mindennek vége.”
„Ha most azonnal nem teszed meg, köztünk mindennek vége.”
Hát ez volt az utolsó csepp a pohárban. Nem a társaságban megjátszott vanilla,
nem is az, hogy kényszeríteni akart, hogy leszopd, nem, hanem éppen ez a kilenc
szánalmas szó döntött el mindent. Megpróbálhatott volna megtörni, mégiscsak
térdre kényszeríteni (ó, milyen örömmel szoptad volna le akkor!), vagy
visszatáncolni, mint aki csak tréfált. El is felejtettétek volna a dolgot, és
legközelebb otthon megint az engedelmes rabnője lettél volna. Csakhogy ezek a
szavak – „ha most azonnal nem teszed meg” ezek
a szavak bebizonyították, hogy nincs elég akaratereje ahhoz, hogy valóban az
Urad legyen, és nincs hozzá elég bölcsessége sem, hogy ezt beismerje. Csak
szánalmas zsarolás volt, egy kisfiú nyavalygása, aki azt mondja az anyukájának:
„Ha nem veszed meg nekem ezt a kisvonatot, akkor nem is szeretsz.” Jól van,
akkor nem szeretlek, gondoltad, és éppen ez volt a legszörnyűségesebb, hiszen a
szavakat – azokat is, amelyeket ő mondott, meg
azokat is, amelyekkel te válaszoltál – már nem
lehetett visszaszívni. Nem lehetett úgy tenni, mintha nem hangzottak volna el.
Este törölted az ICQ-partnereid közül, a telefonszámát pedig letiltottad a
Motoroládon.
Moszkva nem nagy város, egész biztosan össze fogtok még
futni, de már sosem fekszel előtte a fejed fölött összekötözött kézzel a
padlón, lehunyt szemmel, hogy ne lásd, melyik melledet éri majd a csapás,
amelyet a kettéhajtott telefonzsinórral mér rád.
