A.B.W.

Mivel Furika felvetette, hogy a Fórumot is használhatnánk egyes témák megbeszélésre, ezért az előző felvetést átmásoltam oda is. És ha már ott jártam, "csináltam" 2 PDF-et egykori mentorom, Andrew Border Warden írásaiból. Az egyik egy "novellás kötet", olyan történetekkel, amelyek nagy részét már olvashattátok itt is - de most összegyűjtöttem egy helyre őket.

A másik egy olyan értekezés, ami szerintem még nem volt elérhető a neten (bár lehet, hogy tévedek). Öreg barátom a 90-es évek elején, a rendszerváltás után, amikor megjelentek az első erotikus újságok, írt egy sorozatot: A nagy "játék" - A fájdalom címmel (Fejezetek a szadizmus és mazochizmus történetéből alcímmel). Az újság címére már nem is emlékszem :), de akkoriban nem nagyon lehetett még csak hasonlót sem olvasni. Nem spanking, nem erotikus fenekelés - a téma kemény S/M :) Vagyis ne olvassa mindenki.

A fórum elérhetősége: http://www.freeforum.hu/pimaszok

Aki nem akarja a fórumot megnyitni (bár szerintem más újdonság is van...), azok közvetlenül innen is elérhetik a könyveket:

A.B.W novellás kötete

A nagy "játék" - A fájdalom

Könyv és sorozat ajánló

Diana Gabaldon – Outlander – Az idegen.

Ez az ajánló becsapós lehet, ezt az elején bevallom :) Ugyanis a könyvben maga a fenekelés leírása kimaradt, a sorozat aktuális részét pedig csak 2015 áprilisában fogják bemutatni, és az interneten mindenki azt találgatja, hogy mi lesz a fenekelős résszel... Vagyis nem lehet tudni, hogy csak utalnak rá, vagy meg is mutatják... Én ezen a téren eléggé pesszimista vagyok, bár a könyvben az erotikus (szex) jelenetek is eléggé elnagyoltak, a sorozatban viszont nem olyan rosszak :) A többség erősen támadja a fenekelős részt, és még a legnagyobb rajongók is kritizálják ezt a fejezetet - miközben egy másik csoport a Szürke ötven árnyalatához hasonlítja, ami azért eléggé nagy hülyeség :) (Semmi köze nincs a D/s-hez...)

A könyv története eleve érdekes. Ugyanis 1991-ben adták ki először, amikor nem aratott túl nagy sikert - viszont 2010-ben 5. helyezést ért el a romantikus regények között... Mondjuk az tény, hogy az 1990-es évek történelmi romantikus regényeihez nem hasonlatható. Bevallom, hogy én a rajongója lettem - annak ellenére, hogy a fenekelés talán csalódás a könyvben :)

1945-öt írunk. A történet szerint a második világháború után járunk, valahol a Skót-felföldön. Egy fiatal házaspár a második nászútját tölti, mert az elsőbe közbeszólt a háború. A férfi történész, a nő a háborút megjárt ápolónő. Lelkesen fedezik fel a környéket, ismerkednek a helyi történelemmel, az asszony pedig a gyógynövényekkel, mert érdekli nagyon a természetes gyógyítás. Az egyik magányos gyógynövénygyűjtő útján Claire véletlenül belelép egy kövekkel kirakott körbe, elájul és mire felébred, minden megváltozik. Furcsa öltözetű férfiak harcolnak körülötte, a férje hasonmásával találkozik, megtámadják, majd végül egy skót csapat menti meg? rabolja el? - ez az akkori viszonyok között nem teljesen elkülöníthető:). Lassan kiderül, hogy a kör révén 1743-ba kerül vissza, a háborúktól, portyázó klánoktól sújtott, intrikákban és életveszélyben bővelkedő Skót-felföldre, “sassenach”-ként, azaz idegenként és mint ilyen, gyanús mindenkinek...

A történet elsőre nagyon hasonlít Kario Dan (Neubauer Erzsébet) Múlt-varázs című könyvéhez, de egy teljesen más szint. Gabaldon nagyon részletesen mesél el egy történetet, a könyv több mint 900 oldal, és nem mondható, hogy pörgő a cselekmény, és minden oldalon újabb akció kezdődik. Viszont nagyon pontos, és tényleg részletesen írja le ezt a kort. A szépségével, a teljes brutalitásával - tényleg filmre született.

A fenekelés nélkül is csak ajánlani lehet. Aki nem szeret olvasni, ott a sorozat - az AXN White csatornán elég gyakran ismétlik az első 8 részt. A lányoknak biztosan elnyeri a tetszését a Jamie-t alakító Sam Heughan...

A könyv ezen a címen elérhető: Outlander

A fenekelős rész a 22. fejezetben van. Szerintem érdemes elolvasni a teljes regényt, de akit csak ez érdekel, akkor ugorjon a 384. oldalra :) Az előzménye röviden: Claire-t a skótok angol kémnek gondolják - az angolok pedig skót szimpatizánsnak. Az angolok meg akarják kínozni, a skótok úgy akarják megmenteni, hogy férjhez kell mennie Jamie-hez, miáltal ő is skót lesz, így elméletileg nem zaklathatják. Viszont nem engedelmeskedik, ezért veszélybe sodorja magát, a férje az élete kockáztatásával tudja csak megmenteni... (Aki nem olvassa végig, annak is érdemes az előző fejezettel kezdeni.)

A sorozat is letölthető több helyről, ha valakinek nincs AXN csatornája. (Ha valaki akarja, akkor az eddig részeket én is fel tudom másolni valahova....). 

És érdekelne, hogy kinek mi a véleménye... Jogosan fenekelte el Jamie Claire-t? Vagy ez már erőszak? Abban a korban még belefért?

Szerinted?

Szituáció: egy pasi, aki dom, és egy lány, aki sub :) A kapcsolatuk még az elején, mondjuk 3 találkozás, már fenekeléssel, és a lány már állt sarokban.

Pasi: Menj és állj a sarokba.
Lány: Vegyél rá.

Reakció #1: A pasi a térdére fekteti, és addig náspángolja a pucér popsiját a hajkefével, amíg a lány nem engedelmeskedik.

Reakció #2: A pasi azt mondja, hogy ha megteszi, akkor igazából ő a lány játékszere, hiszen ugrik, amikor a lány úgy gondolja. Hiszen ez igazából nem szimpla engedetlenkedés, nem azt mondta a lány, hogy nem csinálja meg... Így a pasi veszi a lány kabátját, beülteti a kocsijába, és hazaviszi.

Nagyon érdekelne a véleményetek, hogy mit gondoltok, egy igazi dom mit csinálna? Melyik pasi az "igazibb" dom? :)

Az örökös 2.

Az örökös
Írta: Mína

2. rész

Francois ajka lassan végigsimította Mária selymes nyakát. Lágy csókokkal halmozta el az illatos bőrt, s haladt a fűzőből kibuggyanó telt keblek felé. A hercegné halkan felsóhajtott, s a férfi a hang hallatán felkapta a fejét. Ismerte már jól Máriát, s tudta, ezt a sóhajt nem a gyönyör szülte.

Francois Duponte egy közepes méretű birtok grófja volt, mely szerencséjére közvetlenül a Paddleton földek mellett terült el. Mária Teréziát már, mint a herceg feleségét ismerte meg, s hiába lobbant fel benne a szerelem tüze, az asszony hűséges volt férjéhez annak ellenére, hogy házassága előre elrendezett volt. Paddleton hercege jó természetű, igen kedves férfi volt, így asszonya megszerette őt az idők során, még ha nem is volt ez lángoló szerelem. Francois inkább távol tartotta Máriától magát, így könnyebb volt számára, s nemsokára talált magának egy bájos fiatal grófkisasszonyt, akit feleségül vett, s aki két leány- és egy fiúgyermekkel ajándékozta meg őt. Sajnos negyedik terhességébe a törékeny kis teremtés belehalt. Elragadta őt egy olyan kór, amely bájos arcát is eltorzította halála előtt, és amely olyan sok asszonyt öl meg terhessége utolsó szakaszában. Duponte gróf igaz szívvel gyászolta feleségét, így igencsak örült, mikor királya megkérte vállaljon el Angliában egy kényes diplomáciai szolgálatot. Elhagyhatta hát birtokát, ahol minden asszonyára emlékeztette, s gyermekeivel együtt Angliába ment. Több mint egy évébe telt, mire feladatát sikerrel végrehajthatta, s visszatérhetett birtokára. Addigra Máriát gyászban találta. Férje pár napja nyakát szegte egy lovasbalesetben. Francois tiszteletét tette az özvegynél, kinek láttán a szerelem, melyet idáig minden erejével elfojtott, újra fellángolt. Türelemmel várta a gyászév leteltét, s közben rendszeresen látogatta Máriát. Mikor elérkezettnek látta az időt, megkérte a nő kezét, aki rögtön nemet mondott. Francois-ban egy világ omlott össze. Úgy hitte, jól ismeri a nőket, és az özvegy viselkedése sikerrel kecsegtette. Felállt, sután meghajtotta magát, s kirohant a zuhogó esőbe. Semmi sem érdekelte, a világ megszűnt körülötte, elfeledte lovát az istállóban, gyalog indult haza. Csak sokára hallotta meg a hangot, amely a nevét hajtogatta. Megfordult, s Máriát látta a sárban feléje botladozni. Kis lábacskáiról hiányzott cipellője, nehéz szoknyája teljesen elázott, a sárban vonszolta maga után.

– Francois! Maga őrült! Miért rohant el?

– Asszonyom, már nem volt miért maradnom – felelte a férfi.

– Istenem! Férfiak! Mind bolond és türelmetlen! Nem mehetek magához MÉG! Érti? MÉG! Paddleton özvegy hercegnéjeként kötelességem fiam számára kezelni a vagyont, míg az be nem tölti a 24. életévét. Azután, ha törvényes örököse is születik, megörökli a címet. Csak Paddleton hercegnéjeként kezelhetem a vagyont. Ha férjhez mennék, elveszíteném a címet, s a fiam elvesztene mindent.

– Akkor… akkor, ha a fia betöltötte a 24-t hajlandó lesz hozzám jönni? – kérdezte elfúló hangon a férfi.

– Igen, maga ostoba bolond! – kiáltotta Mária, s a zuhogó esőben bőrig ázva borult kedvese izmos mellkasára. – Hát van olyan nő, aki nemet mondana magának?

– Igen, itt tartom a karjaimban – nevetett Francois, majd forró csókkal zárta le Mária ajkait. Ölbe kapta, s úgy vitte be a kastélyba, s a szolgák, kik igen szerették úrnőjüket, tapintatosan félrenéztek, örültek boldogságának. Néhány szobalány irigykedve sóhajtott fel, hisz Francois igéző férfi volt. Majd két méteres termete, izmos teste, kék szeme, hullámos, hosszú barna haja igencsak vonzotta őket. De végül ezek a lányok is napirendre tértek a dolog fölött, s onnantól kezdve a gróf rendszeres látogatója lett a háznak.

Jól ismerte kedvese problémáját, mindig megértően hallgatta, de segíteni nem tudott rajta. Pierre-t nem kényszeríthette, hogy többet háljon a nejével.

– Kedvesem, megint az örökös hiánya miatt bánkódik?

– Igen! Vagyis nem… de mégis… én nem is tudom… Jaj! Hát mégis miért ilyen nehéz ez!

Francois csodálkozva vonta fel szemöldökét.

– Beszéljen, édesem! Úgy látom, ez valami újdonság, hátha most tudok segíteni.

Mária némi unszolással elbeszélte, mi történt előző nap, s hogy mit mondott neki a szobalány. Francois majdnem felnevetett, mikor megértette, miről ötöl-hatol szerelme, s gyönyörködve nézte a nő arcát, majd teljes dekoltázsát elfutó pírt. Olyan szeretni való volt, olyan édes, hogy a gróf legszívesebben azonnal a karjába kapta volna, s addig szerette volna, míg Mária el nem alél a gyönyörtől. De uralkodott magán, s mikor a hercegné elhallgatott így szólt:

– Úgy gondolja hát, hogy egy alapos elfenekelés, vagy még inkább jó pár alapos elfenekelés megoldaná az utód problémát?

– Jaj, hát én ilyet nem gondolok! Vagyis eszembe jutott, hogy esetleg, de olyan sok mindent próbáltunk, de semmi, és Babette mondta, és én nem tudom, mit gondoljak, de lehet… – Francois gyorsan odahajolt, és egy csókkal elnémította kedvesét.

– Kíváncsi a véleményemre?

- Igen, különben nem hoztam volna szóba – felelte kissé nyűgösen Mária.

– Nos. Úgy gondolom, egy házasság terméketlenségét gyakran a férfi kelletlensége okozza. Lássa be kedvesem, havi egy-két alkalomból nehezebben születik gyermek, mint napi egy-kettőből. Kérem, ne szóljon közbe – mosolygott a nőre. – Minden tiszteletem az Ön férjéé, igen jóravaló ember volt, de ha jól tudom, még havonkénti rendszerességgel sem tisztelte meg Önt az ágyban. Ssss… Kérem, ne beszéljen. Az Ön férje őrült volt. Ha végre az én feleségem lesz, állandóan üldözni fogom, ki sem engedem az ágyból.

– Bár úgy lenne – kacagott fel Mária.

– Úgy lesz – felelte Francois. – De hogy folytassam, Pierre se tölt túl sok időt neje ágyában. Ami azért furcsa, mert, ahogy hallom, igen aktív életet él, a párizsi udvar hölgyei nagyon kedvelik. Ha ezeknek a kelletlen uraknak azt mondanák, hogy márpedig muszáj együtt hálniuk az asszonnyal, még kevésbé lesz hozzá kedvük, kötelező dolgok mindig utálatosak. Viszont, ha azt mondjuk, rendszeresen el kell fenekelniük az asszonyt, az rögtön más. A legtöbb férfi fantáziáját igencsak megmozgatja a kép, ahogy feleségük engedelmesen fekszik térdükön, s bársonyos popsiját odatartja az ütéseknek. Amikor meg már komolyabban táncoltatják az asszony fenekét, olyan izgató látvány tárul a szemük elé, bocsásson meg édesem a szóért, de fatökűnek kell lenni ahhoz, hogy ne lobbanjon fel bennük a férfi vágy.

– Ez olyan izgató egy férfinak?

– Kedvesem, egy nyöszörgő nő, akinek a feneke ki van szolgáltatva kényünkre, kedvünkre, s a csodás popsija vonaglik, remeg, feltár minden titkot, nagyon, nagyon izgató.

– Akkor ez beválhat a fiaméknál is?

– Igen. És azt se feledje, nem tudjuk, hogyan reagál a nő teste az izzó forróságra, amely ellepi az altestét. Könnyen lehet, hogy fokozza a termékenységet.

– De akkor sem kényszeríthetem erre Emesét! Mi van, ha kiderül Pierre-ről, hogy egy vadállat, és a szükségesnél jobban megkínozza azt a szegény gyermeket?

– Nem hinném, hogy a fia ilyen lenne, de ha ez megnyugtatja, megpróbálhatok találni egy olyan hölgyet, aki hajlandó némi pénzmag fejében információt szolgáltatni Pierre szokásairól. A fiatalúr nem veti meg a pénzért vásárolható prostituáltakat sem, közöttük biztos találok olyat, aki beszél.

– Az jó lenne – pirult el Mária. Igazán kényelmetlenül érezte magát, hogy nyomoztat a fia után, de Erzsébetet minél jobban meg akarta kímélni.

– Még így sem vagyok biztos, hogy ezt megtehetem-e.

– Beszéljen Erzsébettel. Ha fele annyira kétségbe van esve, mint Ön, bármire hajlandó.

– Akkor sem kényszeríthetem elviselhetetlen kínok kiállására!

– Babette elviselhetetlennek érzi?

– Nem, ő élvezi. De én nem tudhatom… Talán van már tapasztalata, talán gyermekkorában így fegyelmezték, és megszokta. Tudom, hogy ez még némely nemesi családoknál is szokás, de Erzsébetnél nem.

– Honnan tudja?

– Tapintatosan rákérdeztem a szobalányánál. Egek, hogy mit képzelhetett rólam! – temette kezébe arcát Mária, s Francois hangosan felnevetett.

– Ne nevessen, maga gonosz! – legyintette meg játékosan a nő. –  Értse meg, nem kérhetem erre Erzsébetet, csak akkor… ha tudom, miről beszélek. Francois, meg kell tennie nekem, kérem – suttogta alig hallhatóan a hercegné.

A férfi néhány pillanatig nem tudott megszólalni, majd halkan felnyögött. Férfiassága hevesen reagált az elhangzott kérésre.

– Biztos benne, kedvesem? – nyögte elfúló hangon. Mária nem válaszolt, felállt, s elkezdte kihámozni magát ruhájából. Francois nem sokáig tétlenkedett, s a ruha nemsokára földre hullt, feltárva a hercegné gyönyörű testét.

– Mit kell tennem? – kérdezte suttogva. Francois kézen fogta, s az ágyhoz vezette a reszkető nőt. Leült, s halkan megkérte Máriát, hogy feküdjön a térdére.

A szőke szépség egy pillanatra lehunyta szemét, majd előrehajolt, s elhelyezkedett szeretője térdén. Halkan felsikkantott, mikor Francois a derekánál fogva megemelte, s előrébb csúsztatta.

– Támaszkodjon az alkarjára – kérte a férfi, és Mária szó nélkül engedelmeskedett. Feneke az ég felé meredt, lábait szorosan összezárta. A gróf kedvtelve legeltette szemét a látványon, majd végigsimított a gömbölyű popsin. Néhány simítással igyekezett megnyugtatni szerelmét, majd lecsapott. Apró, finom kis ütésekkel kezdte, szinte csak masszírozta a két félgömböt, majd mikor úgy érezte, az asszony kissé megnyugodott, komolyabb munkába kezdett. Tenyere fájdalmasan csapódott a popóra, s Mária felnyögött. Nagyon furcsa érzés volt. A hercegné rendkívül meglepődött azon, hogy élvezi ezt a kiszolgáltatott helyzetet. Amióta ráfeküdt Francois térdére, finom lüktetést, bizsergést érzett az altestében. Ezt csak fokozta a kis paskolás, amit kapott. Teljesen ellazult, így felkészületlenül érte az az egyre forrósodó, lassan szétáradó fájdalom, amit a fokozatosan erősödő fenekelés közben érzett. A férfi váltva csapott le a két félgömbre, amelyek rózsás pirosból egyre sötétebb vörösre színeződtek. Mária sehogy sem bírt nyugton maradni, de ő maga sem tudta eldönteni, hogy az ágyékát vagy a popsiját perzselő tűz miatt. Aprókat nyögött, fenekét riszálta jobbra-balra. Néha összeszorította a két félgömböt, majd még feljebb tolta, az ütés elé tartotta. Fészkelődés közben egyre kevésbé figyelt szemérmének védelmére, combja egyre inkább szétnyílt, olyan látványt tárva a gróf elé, ami miatt rendkívül szűknek kezdte érezni alsóruházatát. Mária popsija már bíborvörösen fénylett, s egyre érzékenyebbé vált. Egy-egy, a popsi alsó felére érkező ütés, igencsak megtáncoltatta a remegő gömbölydedséget, s apró kis sikkantásokat csalt elő a nőből. Már nem az alkarjára támaszkodott, hanem a tenyerére, fejét felvetette. Így háta ívben megfeszült, s feneke még inkább a férfi hatalmas tenyere elé domborodott. Francois keze már kellemetlenül sajgott, de még nem hagyta abba, várt valamire. Az ütések között egyre kevesebb idő telt el, míg szinte szünet nélkül csapódtak a lángoló popóra. A hercegné egyre erőteljesebben vonaglott, zihált. Szinte látta, ahogy szegény feneke a duplájára dagadt, s perzselő hőt áraszt magából. Lábai már nem érintették a földet, ki-kirúgott, az egyiket teljesen felhúzta, s ettől a mozdulattól a popsi utolsó titka is feltárult. Francois karjából kiszállt minden erő. A szex területén sokat próbált, tapasztalt férfi révén igencsak nagyra értékelte ezt a kis nyílást, amelynek a közelébe sem engedte a kedvese. Lágyan végig simított a két félgömb közötti résben, majd még mielőtt a nő erre reagálhatott volna, kezét besiklatta a combok közé. Meg kellett győződnie valamiről. Azt találta, amire számított, Mária kész volt a gyönyörre, s Francois néhány gyors mozdulattal hozzá is segítette. A nő aprókat sikkantott, majd lecsúszott a földre, a férfi lábához. A puha szőnyegen fekve a hátára fordult. Lüktető popsijába érzett fájdalom kissé felerősödött, de nem annyira, hogy kellemetlen legyen.

– Jaj nekem! – nyöszörögte. – Én egy nagyon feslett nőszemély vagyok!

– Ugyan, kedvesem! – ereszkedett le hozzá a férfi, s a karjaiba vonta. – Maga egy tüzes, érzéki teremtés, olyan nő, aki után a legtöbb férfi csak vágyakozik. Szépségem… nem segítene rajtam? – húzta a hercegné kezét ágaskodó férfiasságára a gróf.

– Nem! – szökkent talpra Mária. Francois meglepetten könyökölt fel.

– Még nem végeztük – mondta elszántan a kívánatosan vörös hátsójú démon. – Nem hiszem, hogy Erzsébetnek csupán csak ennyit kell kiállnia.

– Mégis mit szeretne? – ráncolta homlokát a nemes úr.

Az asszony térdre ereszkedett, megragadta a férfi nadrágszíját, egy határozott mozdulattal kioldotta, majd kihúzta a nadrág bujtatójából. Francois nagyot nyelt. Nem igazán volt divat bőr övet hordani, de ő megszokta titkos küldetései alatt, mivel kiválóan lehetett benne pénzérméket, leveleket dugdosni. Persze most már semmi ilyesmi nem volt benne. Ebben a pillanatban nem igazán tudta eldönteni, hogy örüljön-e, vagy inkább sajnálja, hogy nem követi jobban a divatot.

– Édesem, ez… ez nem lenne ennyire élvezetes. Már az is igencsak meglepett, hogy ennyire izgatta, hogy tenyeremmel elraktam kissé azt az édes kis popsiját , nem hinném, hogy szíjjal is élvezné. Fájna, és akárhogy is vigyáznék, egy-két hurka, kék folt bizony maradna utána.

– Ez a cél, nemde? Kérem, értse meg! Nem kényszeríthetem olyasmire Erzsébetet, amit én magam ne tudnék elviselni.

Mária letette a puha szíjat a férfi mellé, majd egy karosszék elé lépett. Apró terpeszbe állt, majd mélyen előrehajolt, s rátámaszkodott az alkarjára. Fenekét magasan kidomborította, felkínálta habozó szeretőjének, aki lassan feltápászkodott, s a nő mögé lépett. Az asszony arcába hulló haján keresztül ránézett, s halkan annyit mondott:

– Kérem!

Francois kissé oldalt lépett, s meglendítette nadrágszíját, hogy lecsapjon vele a finoman reszkető, vörösre paskolt hátsóra.

– Ez fájni fog – mondta, majd lecsapott.

Az örökös 1.

Az örökös
Írta: Mína

1. rész

Mária Terézia, Paddleton özvegy hercegnéje, feldúltan sétált fel s alá kisebbik fogadószobájában. Melle igézően hullámzott a szoros fűzőben, ahogy felindultságában szaporán kapkodott levegő után. Milyen kár, hogy a szobában nem volt olyan férfi, akit elbűvölhetett volna az apró bájos teremtés, akinek szőke haja ziláltan omlott alá. Mélykék szemében könnyek csillantak. Bár a hercegné már elmúlt 40 éves, teste még mindig karcsú, s a megfelelő helyen vágykeltően gömbölyded volt. Bármely férfi örömmel vonta volna karjaiba, hogy megvigasztalja a gyönyörű özvegyet. Sajnos ebben a pillanatban csak egyetlen hímnemű egyed tartózkodott a helyiségben, akire viszont kár lenne pazarolni a férfi szót. Louis atya, a hercegné gyóntatópapja, vénségesen vén, szikkadt alak volt, akit egy mell csak akkor érdekelt, ha az egy jól átsült kappanhoz tartozott.

– Nem lehet, hogy nincs mit tenni, nem hiszem el! – kiáltott fel Mária csengő hangon.

– Asszonyom, kérem, higgye el, mindent megtettünk, ami tőlünk telt – felelte karcos, reszketeg hangon az atya.

– Nem, nem! Kell még lennie valaminek! – ellenkezett az özvegy.

–  Egy éve Párizs minden templomában imádkoznak az ön kérésére, ugyanígy tesznek a szerzetesrendek. Én magam naponta három imát is küldök az Úrhoz, és így tesz a város összes apácája is. Ön már elzarándokolt Franciaország minden csodatévő Mária szobrához, gazdagon adakozott kegyes célokra.

- Lehet, hogy valamit kihagytunk!

– Minden szentnek ajánlott már fel adományt, a jezsuitáknak vagyonokat adott különböző gyógyitalokra.

– Mégis…

– Sőt – emelte fel a hangját Louis atya –, már valami egészen különös, és meglehetősen szokatlan módszerhez is folyamodtunk menyének termékenysége érdekében. Kell-e emlékeztetnem arra az esetre, mikor asszonyom fia úgy tette magáévá feleségét, hogy az ágy körül apácák térdeltek, s folyamatosan imádkoztak a gyermekáldásért? Ez egy olyan módszer, amit igen-igen ritkán alkalmazunk, és amely rendkívül hatékony. Ha nem vált be, sajnos már semmit sem tehetünk.

Mária szeméből kicsordult egy könnycsepp, miközben elbúcsúzott az atyától. Elszállt minden reménye. Már valóban mindent megpróbált, olyan módszereket is, amit a pap mélyen megvetett, sőt talán még kárhozatosnak is vélt volna. A végső kétségbeesés hajtotta. Egyetlen gyermeke született korán elhalt férjétől, a most már 22 éves Pierre. 6 évvel ezelőtt annak rendje s módja szerint rangban hozzáillő, bár nem túl gazdag feleséget kerestek neki. Mária még arra is ügyelt, hogy az ara szép legyen, így esett a választás egy magyar hercegkisasszonyra, Erzsébetre. Sajnos Pierre meglehetősen lagymatagon viszonyult a házasélethez, olyannyira, hogy anyjában felmerült a lehetősége annak, hogy a fiú inkább a férfiakhoz vonzódik, de szerencsére hamar kiderült, hogy nem ilyen nagy a baj. Pierre egyszerűen nem vonzódott a szégyenlős, pironkodós szende lánykákhoz, amilyen Erzsébet volt. Nagyobb örömét lelte a francia királyi udvar szabados életmódot folytató, szabad szájú, csöppet sem szégyellős szépasszonyaiban. Az, hogy egyáltalán hajlandó volt egyszer-kétszer ágyba vinni feleségét annak volt köszönhető, hogy Erzsébet rendkívüli szépség volt. Magas, karcsú termete vonzotta a tekintetet, dekoltázsából elővillanó keble irigységet keltett Párizs ünnepelt szépségeiben. Hosszú, hullámos, barna haja selymesen puha volt, s sötétbarna szeme megtévesztően tüzesen villogott merész vonalú szemöldöke alól. Pierre és felesége frigyét immár 6 éve kerülte a gyermekáldás.

Pierre nagy vagyonnak volt örököse, amelyet 24 éves koráig anyja kezelt igen gondosan számára. Csakhogy volt ám némi gond. Olyan gond, ami lassan a teljes kétségbeesésbe kergette a hercegasszonyt. A Paddleton család sosem volt híres a bő gyermekáldásról. Az évszázadok során számtalan örökösödési perpatvar zúzta szét a családi békét. Párbajok, orgyilkosságok, kisebb-nagyobb csaták kísérték a Paddletonok történetét. Ez az ősi, nagyhírű család lassan a kihalás felé sodródott. Ekkor, úgy 150 évvel ezelőtt megszületett a megoldás. A birtokot és a címet az elhunyt Paddleton herceg legközelebbi vérrokona örökölhette meg akkor, ha 24 évesen már rendelkezett egy élő, egészséges, törvényes utóddal. Hogy fiú, vagy leány az örökös nem számított. Leány is örökölhette a címet, s a birtokot, azzal a kitétellel, hogy férje felveszi a Paddleton hercege címet. Soha sem tiltakozott egy férj sem.

Pierrenek utódot kellett nemzenie feleségének, de mindezidáig erre nem került sor. Ha a kis Paddleton nem születik meg időben, mindent egy oldalági rokon örököl. Pierrenek csak anyja jóval szerényebb vagyona jut. De ami Máriát még ennél is jobban aggasztotta, az a Paddletonok hírneve volt. A mindenkori királyhoz való hűségük már legendás volt Franciaországban, ami bizony nem mondható el arról a bizonyos oldalági rokonról. A hercegi család évszázados hírneve forgott kockán.

Mária erőtlenül hanyatlott egy karosszékbe, s fájdalmasan felzokogott. Szobalánya, aki eddig megbújt egy sarokban, odasietett hozza, s finoman átölelte. Babette igen jó, szinte barátnői viszonyban volt asszonyával.

– Kérem, asszonyom, ne sírjon!

– Jaj, Babette, hát nincs segítség!

– De van – monda határozottan a leány. Mária meglepetten nézett rá.

– Asszonyom tudja, hogy milyen sokáig nem kísérte gyermekáldás házasságunkat az én Jeanommal. Mindent megtettünk, ami tőlünk telt, de semmi sem vált be. 3 évvel ezelőtt azonban egy öreg, bölcs férfiú érkezett a falunkba, aki kalandos élete vége felé egy kis nyugalomra vágyott. Kedves öregúr, kis birtoka épp a miénk mellett van, így gyakran meglátogatott minket. Hallott a bánatunkról, és ajánlott egy módszert. Egy olyan módszert, amit már a régi görögök és rómaiak is használtak, ami nagyon furcsa és számomra nagyon is ijesztő volt. Idő kellett, mire rászántam magam, de egy év sem telt belé, és megszületett a kislányom. Az uram és én is szeretnénk egy fiúcskát is, úgyhogy újra elkezdtük alkalmazni a módszert.

– Ó, leányom, hát miért nem szóltál előbb! – kiáltott fel reménykedve Mária.

Babette mélyen elpirult.

– Mert nem olyasmi, amiről az ember lánya szívesen beszél. De asszonyomat nagyon szeretem, mindig jó volt hozzám, s Erzsébet asszony is olyan kedves nekem, mint a saját testvérhúgom.

– Beszélj, kérlek, mond már!

Babett vett egy mély levegőt, majd felállt. Pár lépéssel eltávolodott a hercegnétől, majd megfordult. Ujjai rövid ideig idegesen matattak szoknyáján, majd hirtelen megragadta, s az alsószoknyákkal egyetemben magasra rántotta. A szobalány kerek popsija meztelenül tárult úrnője csodálkozó pillantása elé. Az alsószoknyák kissé takarták a látványt, de Mária azért látta, hogy a gömbölyű popsit 2-3 lilás hurka és folt tarkítja. Felszisszent.

– Egek! Hát ez mi a csoda!

Felpattant, s megemelte a szobalány ruháját, hogy jobban lásson. A popó enyhén piros volt, s szinte forrón simult a hercegnő tenyere alá, ahogy résztvevőn végigsimította.

– Ejnye, Babette, hát miért nem szóltál, hogy így bánik veled a férjed? De most majd móresre tanítom! – kiáltotta mérgesen a bájos özvegy. Meglepetésére Babette vidáman felkacagott, miközben lesimította szoknyáit.

– Asszonyom, hisz ez a lényeg! Jean sosem bántana, és eleinte neki talán nehezebb volt ütnie, mint nekem az ütés elé tartani a fenekem. De ez az a módszer, amiről beszéltem.

– Az nem lehet! – kapkodott levegő után a nemesasszony.

– De bizony! És még mielőtt kételkedni kezdene asszonyom, hadd mondom el, hogy mostanra ez a módi igencsak elterjed mifelénk, és nincs is a falunkban olyan asszony, kinek ne gömbölyödne ki tőle a hasa előbb-utóbb. Bár inkább előbb. Minden reggel, ahogy felkelünk az ágyból, Jean meztelenre vetkőztet. Ráfektet a térdére, és a tenyerével nagyokat sóz a gömbölyűmre, míg az ki nem vörösödik. – Babett arca az előbb emlegetett vörös színt produkálta, de folytatta. – Asszonyom, el kell mondanom, hogy ez nincs is ellenemre. A forróság, ami hátul éget, lassan az egész testemet elönti, és olyan érzeteket kelt bennem, amit annak előtte nem ismertem.

Mária zavartan hallgatta a szolgálólányt. Valami egészen különöset érzet. Talán valami olyasmit, amiről Babette beszélt.

– Ha már elég pirosnak találja a hátsómat az uram, akkor fel kell térdelnem az ágyra. A vállamat le kell nyomnom, hogy a fenekem minél magasabbra emelkedjen. Ilyenkor mindig reszketek, mert sosem tudom, mit vesz a kezébe Jean. Ma fűzfavesszővel csapkodott meg. Az nagyon csíp, csak úgy táncol tőle a hátsóm, bizony nem igen bírok magammal, csak ficánkolok. De a nyomokat, amit asszonyom látott, a tegnap esti nádpálca okozta. Azzal csak ritkán kapok, mert nagyokat sikoltok, s Jeannak rá kell kötöznie a székre, mert mindig hátranyúlok, és olyankor meg kell büntetnie. De az öregúr szerint minél jobban ég a testem alul, annál biztosabb a siker. Így hát Jean időnként a nádpálcát és a fa paskolót is megtáncoltatja a fenekemen. Olyankor aztán igencsak rosszul esik az ülés egy darabig. A szíj egy kicsit jobb, bár amikor az uram a kettéhasított vastagot veszi elő, bizony időnként könyörgök neki, hogy ne üssön olyan nagyokat vele. De olyan az én férjem, ha csinál valamit, azt rendesen csinálja. És elvárja, hogy én is azt tegyem. Bizony oda kell tartanom a fenekemet bármi elé, amit használ, egyedül a nádpálcánál tesz kivételt, mert azt valahogy nem bírom megállni. De minden másnál nekem kell odatartanom a fenekem, s állni az ütéseket, bármennyire is csípnek, és hasogatják szegény bőrömet. Néha úgy érzem, hogy egy kosár, izzó parazsat borítottak rá, máskor, meg hogy duplájára dagadt, s kihasadozott a bőröm. Mindig igencsak meglepődök, mikor látom, hogy nem serkent ki a vérem. Aztán, hogy így elvert, azután mindig magáévá tesz. Úgy látom, igencsak meghozza a kedvét a fenekelés. És asszonyom, bocsásson meg nekem, hogy ezt mondom, de az enyémet is – mondta fejét lehajtva a lány.

Majd miután vett egy nagy levegőt, folytatta, ahol abbahagyta.

– Reggelenként sosem kapok olyan nagy páholást, mert asszonyomat tudnom kell szolgálni, de az esti verés, az aztán, bepótolja, mit reggel elhagytunk. Volt olyan, hogy egy egész gyertya leégett, mire végzett az uram, s a hátsóm olyan forró volt, hogy bizony mondom, vizet lehetett volna rajta melegíteni. Ilyenkor is kipirosít a tenyerével, mert azt már észrevettük, ha először így ver el, utána könnyebb lesz a többit fogadnom. Sokszor az összes eszköz megjáratja a fenekemen, egyszer még a nagy lekvárfőző fakanállal is rávágott. Ugrottam is olyat, hogy még. Na de meg is lett a büntetésem, hogy nem toltam vissza azonnal a fenekemet! Oda kellett állnom a falhoz, a kezemet rátennem a falra, a gömbölyűmet hátra kellett nyomnom, s 20 olyan csípőset kaptam a hasított szíjjal, hogy nem győztem csak riszálni, meg a lábam emelgetni. De a kezemet nem vettem le a falról, mert akkor aztán kezdtük volna az elejéről.

– És… téged ez nem zavar? Nem bánt, hogy így bánik veled? Ez olyan barbár dolog!

– Hát, amíg el nem kezdtük, nagyon nehéz volt rábeszélnem magam. Nagyon, nagyon szégyenkeztem, mikor odafeküdtem a férjem térdére, még el is sírtam magam. Szegény aztán nem is akart megütni, de én azt mondtam, most már, ha így fekszem, engedelmesen, akkor essünk túl rajta. Aztán ahogy elkezdte, és ahogy belemelegedett, és az én fenekem is elkezdett forrósodni, rájöttem, hogy… hogy tetszik nekem.

– De hát azt mondtad, hogy nagyon fáj!

– Igen, időnként. De valahol mégis jó. És amikor abbahagyja, egy rövid idő múlva olyan kellemesen lüktető érzés marad, amiért várom már a következőt. Asszonyom, azt se feledje, hogy minden egyes verés után velem hál az uram. Sosem volt még ilyen jó. Nem is tudtam, hogy lehet ilyen.

Mária elgondolkodott. Egész nap nagyon csendben volt, Erzsébethez is alig szólt, s időnként olyan furcsán, keményen pillantott rá, hogy szegény lány majdnem sírva fakadt. Biztos volt benne, hogy szeretett anyósa őt hibáztatja, amiért még nem született meg az utód.

–Bármit megtennék, bármit! – sóhajtottam magában.

Szegény lány, ha tudná, mit forgat fejében az anyósa! Attól tartok igen hamar csípős kis meglepetésben lesz része. Vajon akkor is ezt fogja mondani?