Rabszolga feleség 2.

A farm és Lakersville között nagyobb volt a távolság, mint amit egy nap alatt meg lehet tenni, így oda és vissza is közbe kellett iktatni egy éjszakai pihenőt. Visszaúton mindig a Lowton patak mellett álltam meg, ami ideális volt minden szempontból. Az odáig tartó hátralévő utat szótlanul tettük meg. Nekem folyamatosan azon járt az agyam, hogy miért is vettem meg a feleségemet – és főleg azon, mit is fogok vele csinálni…

Amikor együtt voltunk, mindent elnéztem neki. Utólag már könnyű okosnak lenni, hogy ez nagy hiba volt. Az is igaz, hogy amikor elszökött, és magával vitte az összes pénzemet, akkor ki tudtam volna tekerni a nyakát. Jó, azt nem, de legalább egy hétig hagytam voltam a fához kikötve – egy alapos korbácsolás után. Ezért sem mentem utána; nem bíztam magamban, hogy kontrollálni tudom a dühömet.

De azóta eltelt majdnem egy év. A farm életben maradt, a mérgem már régen elpárolgott. Abban viszont biztos voltam, hogy olyan leckében kell részesítenem, amit egész életére megjegyez…

A patakhoz érve letértem a kedvenc helyemhez, egy bokrokkal körbevett kis tisztáshoz. Kifogtam a lovakat, majd az újdonsült rabszolgám felé fordultam.

– A bokrok és a patak határolta területem szabadon mozoghatsz. Ha eltűnsz a szemem elől, akkor megvesszőzlek. Megértetted?

Suzy tétován bólintott, miközben leszállt a kocsiról. Éppen kézre esett, így megragadtam a fülét, és megcsavartam egy kicsit.

– Azt kérdeztem, hogy megértetted?

– Ajjjj! Igen…

– Igen, uram!

Egy újabb csavarás a fülön.

– Igen, Uram!

Suzy szinte kiköpte az „uram” szót, de most megelégedtem ennyivel. Elengedtem a fülét, és a haját megragadva kényszerítettem, hogy rám nézzen.

– Rabszolga vagy, az én rabszolgám. Meg kell tanulnod, hogy ez mit jelent, hol is van a helyed. Az csak rajtad áll, hogy ez mennyire lesz fájdalmas.

A szemében a fájdalom könnycseppje mellett megjelent a régi, jól ismert elszántság is. Bár talán az elszántság nem a megfelelő szó rá. Egy év alatt ezerszer láttam felvillanni a szemében, amikor nem tetszett neki valami. Ilyenkor minden és mindenki veszélyben lehetett.

De azok az idők már elmúltak.

Megmarkoltam a tarkóját, magamhoz rántottam, és keményen megcsókoltam. A csók maga is inkább büntetés volt, mint érzékiség. Inkább csak haraptam a száját, a nyelvemet egy pillanatra beleerőltettem, majd ellöktem magamtól, olyan erővel, hogy a földre esett.

– Izzadt és büdös vagy – mondtam. Valóban megizzadt a forró napon gyaloglástól, de ez inkább volt izgató, mint büdös. De tudtam, hogy mennyire érzékeny az előkelő megjelenésre. – Be a patakba, és sikáld magad tisztára.

– Megőrültél? A víz nagyon hideg. Ha melegítenél egy kis vizet, akkor…

– Két másodperced van, hogy levesd a ruhádat – léptem felé. – Vagy én tépem le rólad, de akkor a hátralévő utat pucéran fogod megtenni, mivel nincs semmi, amit felvehetnél.

Hátrált egy lépést, és ijedten nézett rám, majd a patak felé. Amikor visszanézett felém, látta, hogy már csak egy lépésre vagyok tőle. Kapkodó mozdulatokkal oldatta meg a ruháját, és lépett ki belőle.

Rá kellett döbbennem, hogy a tervem egy kicsit visszafelé sült el: korábban még soha nem láttam meztelenül… Egy pillanatra földbe is gyökerezett a lábam. De erőt vettem magamon, felkaptam a karomba és pár lépés után a patakba dobtam. Méltatlankodó kiáltása a fülemben csengett, ahogyan a hideg vízbe merült. Talpra állt, a víz a hasáig ért. Már ismét a kísértés… A mellbimbói a hideg hatására úgy ágaskodtak, hogy szinte kiverték a szememet.

– 15 perc – mondtam mérgesen, utána hajítva a ruhájába göngyölt szappant. – Mosd ki a ruhádat, és persze a koszt is sikáld le magadról.

Elfordultam, és sietősen valamilyen munka után néztem.

Elláttam az állatokat, leszedtem az edényeket, ástam egy kis gödröt a tűznek – de a szemem sarkából végig őt figyeltem. Ahogy megszokta a hideg vizet, már sokkal nagyobb élvezettel folytatta a fürdőzést. A meztelen testén folyamatosan meg–megcsillant a lemenő nap utolsó sugara.

– Elég volt, gyere ki a vízből – fordultam felé.

Ahogy megállt a parton, libabőrös testén a vízcseppekkel úgy nézett ki, mint egy ázott kis veréb. Elvettem tőle a szappant, a ruhát pedig kiterítettem az egyik bokorra.

– Menj a fához, és támaszkodj neki a két kezeddel – mondtam, miközben a nadrágszíjamat kezdtem kicsatolni.

– Mit..? Mire készülsz? – kérdezte rémülten.

– Amit mondok, az számodra parancs – feleltem, miközben kihúztam a szíjat a nadrágomból, és ketté hajtottam . – Ha azt mondom, hogy be a patakba, akkor mindegy, hogy milyen a víz, engedelmeskedned kell. Ahogyan most is. Amúgy se kell ok, hogy egy rabszolgát megbüntessek – de te alaposan rá is szolgáltál.

Megfogtam a karját, és a közeli fa felé lódítottam.

– 10 ütés a patak miatt, 10 ütés a mostani engedetlenségért. De ha gondolod, mehetünk feljebb is.

Szembefordult velem, és egy pillanatig azt hittem, hogy nekem támad. De szerintem látta rajtam, hogy én is más lettem az elmúlt év alatt, így csak megadóan sóhajtott egy nagyot, és a nekitámaszkodott a fának. Odaléptem mellé, egy kicsit hátrább igazítottam a lábát, hogy a feneke még jobban gömbölyödjön, majd lecsaptam rá a szíjjal. A széles, cserzett marhabőr szíjnak olyan volt a hangja, mint egy puskalövés, amikor a nedves bőrrel érintkezett. Suzy élesen felkiáltott, felugrott, mindkét kezét a popsijához kapta, és szembe fordult velem.

– Te teljesen megőrültél? – kérdezte szinte kiáltva, elkerekedett szemekkel, miközben egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát. – Ezt nem teheted velem!

Ez már a régi Suzy volt. Még soha nem fenekelték el korábban, pedig minden sokkal könnyebb lett volna, ha a szülei idejében lekapják a tíz körméről. Ő persze nagy élvezettel vesszőzte a házi rabszolgalányok fenekét, bármilyen apró hiányosság, vagy figyelmetlenség esetén is. A pár órával korábban kiosztott paskolásokat pedig nem lehet egy lapon említeni a szíj hatásával – főleg nedves fenéken.

– Én bármit megtehetek veled – mondtam, miközben letettem az övet, és elővettem egy kötelet a szekérről. Összekötöztem a csuklóit, a kötél végét átdobtam a legalsó ágon, majd addig húztam, amíg még talpon tudott maradni. A fa törzsén áttekerve rögzítettem a kötél másik végét. Odaléptem hozzá, keményen megmarkoltam az egyik mellét, megszorítva a mellbimbóját, és a fülébe suttogtam: – És el sem hinnéd, mi mindent  fogok megtenni veled.

Kényelmesen a szekérhez mentem, elővettem egy nagyobb kést. Suzy aggodalmas arccal követte minden mozdulatomat. Amikor elmentem mellette, a fehér bőrén szinte virított a vörös csík, ahol a nadrágszíj eltalálta. Kinéztem egy eléggé vékony, hajlékony ágat. Levágtam kb. méternyit a végéből, és ráérősen hántani kezdtem a külsejét. Suzy most kezdte felfogni, hogy mi is történik. Szája elkerekedett, és rángatni kezdte a kötelét, de persze teljesen feleslegesen.

– Megtanulod, hogy ha büntetésre kerül sor, akkor engedelmesen odatartod a hátsódat bármilyen eszköznek, ami éppen a kezemben van – megsuhintottam a vesszőt a levegőben, és élvezettel figyeltem, ahogyan Suzy összerezzen a hangjára. – Ez csak egy játék vessző, de elég jól csíp, majd meglátod. Csak rajtad áll, hogy a hátsó feledet csípi meg, vagy valamelyik érzékenyebb tesztrészedet. Most nyugodtan kifordulhatsz, tekergődhetsz, minden meg van engedve. De ha tartod a popsidat, akkor arra kapod az ütést. Ha nem, akkor vagy a combodra, vagy a melledre, vagy bárhova.

Suzy még mindig felém fordulva állt, megbabonázva bámulta a vesszőt a kezemben. Elég sok rabszolgalányt vesszőzött már meg, így tudta, hogy milyen fájdalmat lehet vele okozni. Persze én csak a vessző végével terveztem rácsapni, ami azért nem igazi vesszőzés. De első leckének éppen jó lesz.

– Megértetted? – kérdeztem, ismét a levegőbe suhintva.

– Igen… De kérlek, ne…

– Úgy látom, nagyon lassan tanulsz – csóváltam meg a fejemet, majd egy hirtelen mozdulattal a jobb combjára csaptam a vesszővel.

Suzy felkiáltott, és hátraugrott – már amennyire a kötél engedte. Sértetten és kérdőn tekintett rám – de a szemében megjelent egy kis valódi könyörgés is.

– Ha kérdezek valamit, akkor a válasz: igen, Uram – mondtam. – Amúgy én a helyedben ebben a pillanatban megfordulnék. Hidd el, sokkal jobban jársz, ha a fenekedre érkeznek az ütések.

Pontosan láttam, mikor tűnt el a szeméből a könyörgés… Soha nem szerette, ha „kioktattam”. Persze ő mindent kioktatásnak vett, ami nem tetszett neki.

Kérdőn felhúztam a szemöldökömet.

– Igen… uram…

A hangja annyira megvető, amennyi bátorságot elő tudott varázsolni magából. Majd lassan megfordult, a fenekét mutatva felém. A nadrágszíj nyom szépen kirajzolódott a félgömbökön. Bemértem a távolságot, majd rácsaptam a popsijára. Suzy megrándult, egy picit felkiáltott, de nem mozdult. Szép, egyenletes ütemben kiosztottam egy tucatot. Minden ütést egyre hangosabb kiáltás kísért, de hősiesen tartotta a pozíciót.

Ekkor a vessző vége már kezdett letöredezni, így kénytelen voltam az egyre vastagabb részét használni. A hatása azonnal jelentkezett is. A következő tucat alatt Suzy már csak lehajtotta a fejét (már amennyire tudta), és folyamatosan nyöszörgött.  A lábait folyamatosan emelgette, általában felváltva, annak függvényében, hogy éppen melyik félgömbre csapott le jobban a vessző vége.

A második tucat végére a széles piros csíkot több tucatnyi krikszkraksz díszítette a popsiját. Eldobtam a vesszőt, közelebb léptem és megsimogattam a popsiját. Felemelte a fejét, és szipogva hátrafordult felém.

– Akkor most visszatérhetünk a nadrágszíjhoz, igaz?

Rabszolga feleség 1.

Gondolataimba mélyedve zötykölődtem a bakon. Nagyjából kéthavonta egyszer megtettem az utat Lakersfieldbe, hogy beszerezzem a szükséges dolgokat. A farm alapvetően önellátó tudott lenni, de azért mindig volt olyan, amit venni kellett. A legközelebbi város pedig Lakersfield. Három nap alatt meg is lehetett járni az utat.

Megemeltem a széles karimájú kalapomat és az ingem ujjával megtöröltem verejtékes homlokomat. Nagyot kortyoltam a kulacsból; a víz langyos volt, de azért nagyon jólesett. Nagyot nyeltem, majd hátrafordultam. Először, mióta elindultunk a városból.

A szekér mögött ott állt ő. Haja az arcába lóg, átizzadt ruhája rásimul a mellére, hevesen hullámzik a gyors levegővétel ütemére. Még így is gyönyörű! A két csuklója egy két méter hosszú kötéllel a szekér végéhez kötve, 3 óra gyaloglás után… Az én feleségem. És a rabszolgám.

Két éve ismertem meg, akkor házasodtunk össze. Természetesen érdekházasság volt. A szülei meghaltak egy balesetben, a bátyja pedig meg akart szabadulni tőle. A hozományul adott földterület a legcsúnyább nőt is széppé varázsolta volna – de Suzy Wallace ráadásul még gyönyörű is volt. Az első pillanatban meghódított, és a rabja lettem. A szerelemtől vakon nem is vettem észre, hogy milyen is igazából. Megpróbáltam neki mindent megadni, elnéztem minden hóbortját – de ez sem volt elég. Kb. egy év múlva megszökött.

Mindenki azt mondta, hogy menjek utána, hozzam vissza. Többen javasolták, hogy egy alapos verés sem ártana… De én hagytam. Pedig elég nehéz helyzetbe hozta a farmot – de ha így akarja, akkor élje a saját életét.

Nem is hallottam felőle – egészen a mai napig.

Korán reggel mindent megvettem, ami a listán szerepelt. Még a Lizzy által rendelt különleges festéket is megtaláltam elsőre. Már éppen indulni akartam, amikor valamilyen belső késztetés hatására a rabszolgapiac felé indultam. Pedig tényleg nem akartam új rabszolgát venni, a farm teljes létszámmal üzemelt. És akkor láttam meg őt. Először el sem akartam hinni, hogy mit látok. Ott állt az egyik ismerős árusnál, keze a tarkóján, félmeztelenül. Szó szerint földbe gyökerezett a lábam. A mellei hegyesen meredtek előre, ő pedig piros arccal próbálta kerülni az emberek tekintetét, elnézve valahova messzire.

Az árus éppen egy szakállas férfival alkudozott.

– 30 arany? Az egy kicsit sok… – mondta férfi. – Nem mondom, eléggé csinos a kicsike. És mihez ért?

– Ez egy igazi úri kisasszony, Uram – hajbókolt az árus. – Nem munkára való, de tökéletes ágymelegítő válik belőle, azt garantálom.

– Arra egy kicsit drága… De 10 aranyért elviszem.

– Akarja látni uraságod teljes meztelenségében? Szerintem simán megér 25 aranyat. Ilyen tökéletes alakú rabszolgát nem kap minden nap.

– 50 arany – mondtam, amikor az árus a ruhájához nyúlt, hogy teljesen leengedje.

Mind a hárman csodálkozva pillantottak felém. Ennyi pénzért egy jó szakácsot lehetett venni. A szakállas pasi csak lemondóan legyintett egyet, és elment. Az árus egyből dicsérni kezdte a portékáját, és próbált egy másik rabszolgát is a figyelmembe ajánlani. De én csak őt láttam. A szemünk egy pillanatig egymásba kapcsolódott, ő még pirosabb lett és egy idő után elkapta a tekintetét.

Még most sem értem, mi ütött belém… 50 arany nagyon sok pénz. A farm az utóbbi időben elég jól ment, de mivel a nulláról kellett talpra állnunk, nem nagyon volt kidobható pénzem. Talán csak nem akartam, hogy meztelenül láthassa a szakállas férfi…

Magamra is mérgesen, eléggé durván félbeszakítottam az árust. Kitöltöttük a papírokat, és így hivatalosan is Suzy Wallace – aki igazából ekkor már Suzy Pettersen volt – az én rabszolgám lett.

Megkötöttem a ruháját és elköszöntem az árustól. Egy kötelet kötöttem a szekér végéhez, majd Suzy csuklóit is összekötöttem vele és így mentünk végig a városon. Egy szór sem szóltunk egymáshoz…

A rabszolga értéktárgy volt, így a tulajdonosok eléggé jól bántak velük. Természetesen elvárták, hogy rendesen dolgozzanak, és ha nem voltak megelégedve, akkor jött a büntetés – de alapvetően a munkájuk érték volt. Az évek során korábban már 18 rabszolgát vettem: 4 nőt a ház körüli munkákra, és 14 férfit a földekre. Mindegyikük a szekéren utazott velem a farmig – rabszolgát kimeríteni felesleges gyaloglással eléggé értelmetlen dolog.

De Suzy–t nem azért vettem meg, mivel olyan jó munkaerő. De akkor miért is? – kérdeztem magamtól…

Fogtam a kulacsot, leszálltam a bakról és odamentem hozzá. Kisimítottam a haját az arcából, és megitattam. A szemünk ismét egymásba kapcsolódott.

– Rég nem láttalak – mondtam.

– Egy éve.

A hangja… Valahol mindig a hangja fogott meg. Legalábbis akkor, amikor nem ordibált velem, vagy éppen a rabszolgákkal.

– Gyere – mondtam, miközben megindultam vissza a szekérhez.

Pár lépés után feltűnt, hogy nem követ.

– Azt mondtam, hogy gyere – fordultam vissza hozzá.

– Nekem nem kell semmi kivételezés – felelte dacosan. – Megvettél, a rabszolgád vagyok. Erre vágytál a kezdetektől fogva. Mint egy kényúr…

Lehajtott fejjel léptem ismét közelebb hozzá, majd tenyérrel kiosztottam egy közepes pofont. A szemében felvillanó meglepetés valahol elégedettséggel töltött el.

– Igen, a rabszolgám vagy és azt teszed, amit mondok. És most jössz velem, vagy vágok egy vesszőt, és az út hátralévő részét hurkás hátsóval teszed meg.

Ismét elindultam a kocsi felé. A második lépés után hallottam, hogy követni kezdett. Visszaültem a bakra, és segítettem neki is felszállni. Szinte azzal a lendülettel egyből keresztülrántottam a térdemen. Felhúztam a ruháját, és tízszer igen erősen rácsaptam a meztelen fenekére. Az, hogy nem volt a vékony ruha alatt semmilyen alsónemű, engem is meglepett – de ez így most még szerencse is volt.

Suzy az első két fenekesre felkiáltott, de inkább csak a meglepetéstől, mint a valódi fájdalomtól.

– Nem akartál a feleségem lenni – akkor leszel a rabszolgám – mondtam, miközben a tenyerem okozta pirosságot simogattam a finom bőrén. – Ez a te döntésed. De ha azt reméled, hogy elnézőbb leszek veled, mint a többi rabszolgával, akkor nagyon tévedsz. Sőt.

És folytattam a fenekelését. Először felválta csaptam le a két félgömbre, majd amikor egy idő után nem érkezett semmilyen reakció, módszert váltottam: először az egyikre ütöttem tízszer ugyanarra a helyre, majd a másikra is kiosztottam egy tízes sorozatot. Már kezdett a tenyerem is sajogni, amikor végre próbált elhúzódni, és megjelentek az első apró „auuu”–k is.

Még kiosztottam 3 tízes sorozatot, majd visszahajtottam a ruháját és felültettem magam mellé. Az arca legalább olyan piros volt, mint a popsija, de inkább mérges volt a tekintete, mint alázatos.

Nem törődtem vele, lesz még rengeted időm… A kezéhez nyúltam és kioldoztam a csuklóit.

– Ha egy rabszolga megpróbál megszökni, 50 korbácsütést kap ott, ahol elfogják. Majd még ötvenet a birtokon. És megbélyegzik az arcát.

Teljesen szenvtelenül mondtam. Azt nem kellett tudnia, hogy bár saját kezűleg korbácsoltam volna meg, az arcát elcsúfítani akkor sem hagytam volna, ha az életemről lett volna szó.

Pink month

Az amerikai fociban október hónap a mellrák elleni küzdelemről szól. Ebben a hónapban minden meccsen rózsaszín kiegészítőkben lépnek pályára a játékosok - a marcona, 150 kilós gladiátorokon már ez figyelemfelkeltő :) A büntetést jelző sárga zászlót erre az időre felváltja a rózsaszín zászló :) 

És természetesen mindenkit arra kérnek, hogy ha tud, akkor segítsen, adományokkal, bármivel.

A blogon amennyire lehet, kerülöm az ilyen dolgokat. De ez nagyon fontos. Nem kell amerikai focit nézni :D - de aki tud, az segítsen.

A számlaszám:
Raiffeisen Bank
12001008-00102329-00100000
A megjegyzésben feltétlenül szerepeljen: “NFL”