Pruglen 7.

7. rész

A nap további része eseménytelenül telt. A lányok eléggé fáradtak voltak, így korán lefeküdtek. Másnap pedig egy viszonylag rövid utazást követően megérkeztek Zola szüleihez.

Belindának nagyon szimpatikusak voltak Zola rokonai, bár mindenkin látszott, hogy nem nagyon szoktak „idegenekkel” találkozni. Szinte a teljes rokonság összegyűlt, a földi lány 25-nél is több embert számolt. Első pillanattól kezdve szembetűnő volt, amiről Zola mesélt neki: a lányok, asszonyok nagyon udvariasan és tiszteletteljesen viselkedtek a férfiakkal. Az egész légkör nagyon meleg és barátságos volt. A gyerekek természetesen rohangáltak, és időnként elég hangosak voltak, de mindenki csak mosolygott rajta.

Belinda azt gondolta, hogy a férfiak kihasználják a helyzetet és kiszolgáltatják magukat, de ennek semmi nyomát nem látta. Viszont azt is észrevette, hogy amikor az egyik nő visszaszólt valamit egy idősebb asszonynak, akkor elég volt a férjének csak felhúzni a szemöldökét, és azonnal lesütött szemmel kért bocsánatot.

A földi lány hagyta magát sodródtatni az árral, szinte mindenkivel beszélt pár szót, bár esélye sem volt, hogy megjegyezze a neveket, vagy éppen azt, hogy ki milyen rokonságban áll Zolával. Amikor egyedül maradt, szinte azonnal odalépett hozzá valaki, átnyújtott valami harapnivalót, vagy egy pohár italt, és mosolyogva társalogni kezdett vele.

Éppen egy idős bácsika történeteit hallgatta, amikor Zola karon fogta, és elnézést kérve félre húzta a szoba egyik sarkába.

– Figyelj – kezdte, és látszott rajta, hogy eléggé zavarban van. – Előre mondom, hogy nem kötelező, vagy ilyesmi… És tényleg nem. De a szüleimben felmerült, hogy… Hogy talán neked is át kellene esned a beavatási szertartáson…

– A min? – kérdezte Belinda, nem értve, hogy miért van ennyire zavarban a barátnője.

– Tudod, meséltem róla, hogy a lányok nagykorúvá válásáról.

– Amikor az első fenekelést kapjátok?

– Igen.

– De… De én már rég elmúltam 16… – Belinda nem is tudta hirtelen, hogy mit mondjon. – Nem is vagyok prugleni. És már a füzetet is megkaptam…

– Persze. Mondtam, hogy nem kötelező. Csak Mils azt mondta, hogy szerinte nagyon feszültté tesz téged a tudat, hogy még soha nem fenekeltek el… Mint ahogyan tegnap is megijedtél…

– Ebben van igazság – értett vele egyet kelletlenül Belinda. – De nem biztos, hogy ezen éppen egy fenekelés segítene… És azt nem gondolhatod komolyan, hogy itt, mindenki előtt…

– Nézd, nagyon kicsi az esélye, hogy a három hét alatt ne kapj ki – érvelt Zola. – De nem is jöttem volna ide, ha anyu nem mond valami nagyon érdekeset. Van egy törvény, amiről én sem hallottam korábban – mondjuk, mivel nem érinti a popsimat, így nem csoda – nevetett fel a lány. – Arról szól, hogyan lehet valaki tiszteletbeli prugleni.

Zola most már izgatottan folytatta.

– Jól tudom, milyen politikai ambícióid vannak. Gondolj csak bele! Előkelő földi családból származol, vagyis támogat a Gorlan-szövetség. Ha ehhez még hozzájön a Pruglen és szövetségesei, akkor nem lesz ellenfeled…

– Ez egyértelmű – válaszolta Belinda. – De ez mit jelent pontosan? Ez a tiszteletbeli dolog? Itt kell élnem?

– Nem. De bármikor jöhetsz szabadon a Pruglenre, nem kell engedély. A Pruglenen kívül nem kell írnod a rosszalkodásokat, de amikor itt vagy, akkor természetesen ugyanazok a szabályok érvényesek rád is, mint például rám.

– Érdekes – ráncolta a homlokát a földi lány. – És mit kell tennem ezért?

– Igazából szinte semmit. A törvény úgy szól, hogy ha egy prugleni család egyöntetűen befogad egy idegen lányt – érdekes, hogy csak lány lehet tiszteletbeli prugleni, pasi nem… –, és az adott lány is úgy akarja, akkor prugleni lesz.

– De hát… Akkor, gondolom, nagyon sok ilyen lehet…

– Az elmúlt 100 évben csak egy ilyen volt.

– Akkor… Miért én?

– Szerintem anyu azt gondolja, hogy ezzel nem csak te jársz jól, de a Pruglen is. De erről majd beszélhetsz vele később.

– Ja, igen, a fenekelés után – fintorodott el Belinda. – Mit kell csinálnom?

– Tulajdonképpen semmit. Anyu megkérdezi mindenki előtt, hogy akarsz-e a család tiszteletbeli tagja lenni. Ha igen, akkor kapsz 20-at a popsidra Milstől. Persze erről később hivatalos papír is készül, de tulajdonképpen csak ennyi.

Belindán furcsa izgalom vett erőt. Igen, a politika álmai egy csapásra valóra válnak, ha a Pruglen támogatja. De ez most valahogyan egyáltalán nem érdekelte… Csak arra tudott gondolni, hogy egy szavába kerül, és máris Mile térdén találja magát… Ami az utóbbi pár éjszakán már többször is lejátszódott az álmaiban.

– Ez nem büntetés lesz, Bel, csak amolyan beavatás – mondta Zola. – Szerintem az arcod már most pirosabb, mint a popsid lesz utána.

– Rendben, csináljuk – nyelt egy nagyot Belinda.

Mindenki elcsendesedett, amikor Zola mamája a szoba közepére vezette Belindát, és feltette neki a kérdést. A földi lány udvariasan megköszönte a lehetőséget és igennel felelt. Az összes vendégen lehetett látni, hogy nem nagyon értik, mi is történik, így Zola mamája pár szóban elmagyarázta a dolgot. Erre sorban jött mindenki és gratulált Belindának. A hangulat akkor változott meg, amikor Zola papája állt a szoba közepére és felkiáltott:

– Felnőtt lett egy lány a házban!

Erre mindenki nevetve helyeselni kezdett.

– Nagy büszkeség ez a családnak – állt a férje mellé Zola mamája.

– Nagy öröm az egész Pruglennek – mondta Zola, és ő is odaállt melléjük.

Majd sorban jött minden felnőtt, mondott valami vicceset, vagy biztatót és beállt a többiek mellé, egy kört alakítva Belinda körül. Utoljára maradt Mile, aki egy székkel a kezében lépett be a körbe.

– Elkérhetem a folletódat, kislány Belinda? – kérdezte, miközben a széket letette a kör közepére.

Belinda reszkető kézzel vette elő a füzetet, és átnyújtotta a férfinek. Olyan volt, mintha nem is valóság lenne, hanem csak egy álom. Egy idegen bolygón, idegen emberek között, egy idegen ceremónia… De az egész szinte beszippantotta, elragadta magával a földi lányt.

– Kinyitnád nekem, kislány Belinda – nyújtotta vissza a folletóját mosolyogva Mile.

Belinda zavartan mosolyogva engedelmeskedett, miközben körülötte mindenki nevettet, és kétértelmű megjegyzéseket tett.

Mile büszkén kihúzta magát és miközben a virtuális billentyűn gépelt, azt mondta:

– Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy a pietered leheted, Belinda. Ígérem, hogy mindig igazságos leszek veled. De a tenyerem kemény, a kitám pedig jobban csíp, mint bárki másé! Viselkedj rendesen, és akkor kevés alkalommal fog a popsiddal találkozni.

A többiek erre ismét nevetni kezdtek, majd valaki tapsolni kezdett, miközben Mile visszaadta a folletót Belindának, és leült a székre. A lány nem tudta, hogy mit kellene csinálnia, de nem sokat kellett ezen tépelődnie, mivel a férfi egy határozott mozdulattal keresztbe fektette a térdein. Mire Belinda felfoghatta volna, milyen helyzetbe került, Mile már fel is hajtotta a szoknyáját és egy gyors mozdulattal a lány bugyiját is letolta a combjáig.

A lány lehajtotta a fejét és izgatottan várta az első fenekest.

– A helyzet egy kicsit speciális – hallotta Mile hangját, miközben a tenyerét a pucér popsiján érezte –, hiszen Belinda már elmúlt 16 éves. Úgy igazságos, hogy 20 fenekest kapjon, igaz?

– Igen! – válaszolta kórusban a nézősereg, majd egyszerre kiáltottak fel: – Egy! – amikor a férfi tenyere lecsapott a lány popsijára.

Belindát meglepte az első fenekes, de igazából nem fájt annyira, mint amit elképzelt magában. Persze egyre jobban csípett, ahogyan a kórus tíz fölé érkezett a számolásban. Amikor elcsattant a huszadik fenekes is, nem volt benne biztos, hogy az arca, vagy a popsija pirosabb-e.

Mile lágyan végigsimított a fenekén, majd visszahúzta a bugyiját, és talpra állította.

– Engedd meg, hogy elsőként köszöntselek, Belinda, aki már nem kislány – mondta, és két puszit nyomott az arcára. Majd sorban jöttek a többiek, mindenki felköszöntötte, megölelte és megpuszilta.

Belinda csak ekkor vette észre, hogy közben a két tenyerét végig a sajgó popsiján tartotta. Még egyszer megdörzsölte a fenekét, majd nevetve átölte Zolát. Hiszen most már tiszteletbeli testvére lett!

Regényrészlet

Susan O'Hart

A titokzatos várúrnő

Christophe hirtelen megragadta a karját. Nem volt erős a szorítása, de a lány bosszúsan felkiáltott: - Vedd le rólam a kezed!

A férfi oda sem figyelt ellenkezésére, csak intett Pierre-nek és Camille-nak, hogy hagyják őket magukra. Pierre karon fogta Giselle-t, aki először vonakodott vele tartani, de aztán úgy látta, nincs értelme ellenkezni.

A herceg és a grófnő egyedül álltak néhány másodperc múlva. A férfi tekintete fogva tartotta Genevieve-et, s még most sem engedte el a karját. - Engedj el, ha mondom! - kiáltotta a lány.

-    Még mit nem! Legszívesebben elfenekelnélek! Már elfeledkeztél a figyelmeztetésemről? Károly a fejedet követeli, és Monfort herceg nem siet a megmentésedre...

-    Nem hiszek neked! Ha meghalok, Dublin hercege nem kapja meg a birtokaimat, mert azok az egyházra szállnak...

-    Azt el sem tudod képzelni, hogy egyezséget köt velük?

-    Tehát így állunk! Mégis kivégeztetsz?

-    Megtehetném, ha akarnám. Legalább nem kellene tovább elviselnem a kellemetlen modorodat és a nevetséges fenyegetéseidet.

-    Akkor hagyj békén... - Genevieve-nek hirtelen elakadt a szava. A férfi kezének szorítása erősödött, s a lány azt vette észre, hogy nem tudja megakadályozni a mozdulatot: kénytelen volt letérdelni a herceg előtt.

-    Máris jobb - szólalt meg Christophe, akit szemlátomást egyáltalán nem hatott meg a lány vergődése. - Ezentúl így tárgyalunk. Ami pedig a fenyegetésedet illeti, ha csak egyetlen emberemet is elveszítem, helyette két angolt ölök meg saját kezűleg.

Genevieve nem jutott szóhoz. Könnyek égették,a szemét, s küzdenie kellett, hogy ki ne törjön belőle a zokogás.

-    Ami pedig a modorodat illeti, ezentúl a rangomnak megfelelően fogsz szólítani.

A lány tekintete döbbenetet tükrözött.

-    Hallani akarom a mézédes ajkadról - mondta a férfi.

Genevieve elkeseredettségét fölváltotta a harag, s odasziszegte neki: - Soha! Érted? Inkább meghalok!

-    Hallani akarom, Genevieve.

A lány nem tudott tovább ellenállni a kényszernek, a férfi ujja valósággal a karjába vágódott. - Felség...

-    Még nem elég jó.

Genevieve elkeseredetten vágta oda, amikor a karján elviselhetetlenné vált a szorítás. - Felséges... uram.

-    Még egyszer.

-    Felséges uram!

Rabszolga feleség 3.

– Mit???? Hogy….? Mi van? – Suzy nem igazán találta a szavakat.

– A büntetésedből eddig csak egyet kaptál a fenekedre a szíjjal – mondtam, miközben felvettem a földről a szóban forgó eszközt. – A vesszőt csak az engedetlenségedért kaptad.

– Nem… Nézd… Tudom, hogy haragszol rám, és valahol okod is van rá. Megvertél… Rendben. Bocsánatot kérek. Örülj neki. De már ez is sok volt…

Odaléptem hozzá, megmarkoltam az egyik mellét. Végigsimítottam rajta, majd játékosan morzsolgatni kezdtem a mellbimbóját.

– Nagyon sok rossz tulajdonságot lehet rád mondani, de eddig úgy gondoltam, hogy azért eléggé okos vagy. Kezdem azt hinni, ebben is tévedtem. Ugyanis a legbutább paraszt is felfogta volna a helyzetét mostanra.

Suzy arca megrándult, amikor egy kicsivel keményebben szorítottam meg a mellbimbóját.

– Neked is voltak rabszolgáid – folytattam, miközben a másik mellbimbójával folytattam a játszadozást. – Pontosan tudod, hogy mi történik velük, milyen büntetéseket kapnak, milyen tisztlettel kell viselkedniük a gazdájukkal szemben... Miből gondolod, hogy te kivételezett lennél?

– Mert… – nyögött fel Suzy egy újabb erősebb csavarás hatására. – Mert te más vagy. Amikor Liza megszökött, és véresre korbácsolt háttal hozták vissza, te két hétig halogattad a büntetését, hogy gyógyuljon. Majd saját magad büntetted meg, és a háta helyett a fenekét verted el.

– Liza… Liza nagyon értékes rabszolga, senki más nem ért úgy a gyógyfüvekhez, mint ő. 300 aranyért sem adnám el. Természetes, hogy vigyáztam rá… Hülyeséget csinált, de a szerelem meghülyíti az embert… Az értékeimre vigyázok… De te mennyire is vagy értékes?

A sértő megjegyzést egy erőteljes csavarintással nyomatékosítottam.

– Auuu!!!! – Suzy próbált elhúzódni, amennyire a kötél engedte, de ezzel csak még inkább fájdalmat okozott magának. – Valamikor szerettél!

Bólintottam.

– Valamikor. Amit te kihasználtál… maximálisan. – Az embernek nem kell mindig elmondania a teljes igazságot. – Akkor még 19, igaz?

Nem vártam választ, a tiltakozását meg sem hallottam. Elengedtem a cicijét, és megmarkoltam a szíjat. Egy kicsit oldalt léptem, hogy tökéletes rálátásom legyen a fenekére, majd teljes erővel rácsaptam. Suzy ugrott egyet, és a húsos halmokon megjelent a második piros csík. Majd sorban a következőek, míg szinte a teljes popsija vörössé vált.

Az én kedves rabszolga–feleségem egyre jobban ficánkolt, minden ütés után tekergette a testét – de nem mert kifordulni. Még 5 fenekes volt hátra, amikor már nem bírta tovább; belekapaszkodott a kötélbe, a két lábát felhúzta teljesen a popsijáig, így próbálva védeni a szinte lángoló fenekét. Igazából nem érte el a célját, a lába nem ért fel a popsijáig, de meg kellett tanulnia, hogy ne legyen engedetlen – a következő ütést így a talpára osztottam ki…

Természetesen sokkal kisebb erővel csaptam oda, mint a fenekére, de a hatás így is leírhatatlan volt. Abban a pillanatban elengedte a kötelet, majd egyik lábáról a másikra ugrálva „táncolt”, miközben folyamatosan igen durva szitkokat ordított – olyanokat, amiket egy úri lány nem is ismerhetett volna.

Lassan kezdtem megéhezni, így gyorsan kiosztottam a maradék ütéseket – a fenekére –, majd eloldoztam a kötelet. Amikor Suzy teljes testsúlyával a sajgó talpára nehezedett, szinte azonnal összecsuklott. Így viszont éppen a popsijára esett, ami jól láthatóan igen kellemetlenül érintette. Végül az oldalán feküdve állapodott meg, és halkan sírdogált.

Levettem a csuklójáról a kötelet, és odadobtam neki egy pokrócot.

– Töröld meg magad, a végén még megfázol nekem.

Először az arcát temette a takaróba, letörölve a könnyeit, majd óvatosan lábra állt és szárazra törölte magát. A vállára terítve beleburkolózott, és az arcán megjelent egy hálás tekintet.

– Erre nem lesz szükséged – mondtam. Elvettem tőle a pokrócot és a kezébe nyomtam két 20 literes vizes tömlőt. – Te hozod a vizet, én addig a tűzről gondoskodom.

Egy erőteljes mozdulattal a patak felső folyása felé indítottam.

Amíg elkészítettem szerény vacsoránkat, Suzynak végig meztelenül kellett végeznie a feladatait. Az egyre kevesebb fényben a szemem sarkából szinte végig figyeltem. Nem féltem attól, hogy szökni próbálna; pucéran nem merne elmenni, az éjszakai hideget nem sokáig bírná. De amúgy se lett volna semmi esélye, lóháton azonnal utolérném.

Levettem a ragut a tűzről, kétfelé osztottam. Odadobtam Suzynak a pokrócot, és az egyik étellel teli tányért.

– Ülj le és egyél.

Suzy szemében ismét megjelent az a nézése, amivel korábban mindig levett a lábamról, és bármit elnéztem neki. Dideregve magára terítette a pokrócot, majd óvatosan letérdelt a tűz mellé, és a sarkaira ült.

– Azt mondtam, hogy ülj le! A seggedre!

A teste megfeszült, és láttam, hogy csak nehezen tudja magát türtőztetni, legszívesebben visszavágott volna. Nem szerettem a csúnya beszédet, ebben is különböztem a többi gazdától. Most örömmel láttam, hogy Suzy szinte döbbenten engedelmeskedik, és nagyon óvatosan ránehezedik meggyötört popsijára. Szerintem ekkor kezdte felfogni, hogy valóban megváltoztam. És azt is, hogy ez neki nem sok jót jelent.

Mire befejeztük az evést, már teljesen besötétedett, csak a tűz világított.

– Majd reggel elmosogatsz – mondtam, miközben egy pokrócot terítettem a tűz mellé. – Hozd ide a kötelet.

Suzy automatikusan engedelmeskedett, és csak akkor kezdett el méltatlankodni, amikor a két bokáját összekötöttem.

– Csak a te érdekedben teszem – mondtam, miközben a kötél másik végét a saját csuklóhoz erősítettem. – Nagyon nem szívesen korbácsolnálak meg szökésért.

Másnap az út további része eseménytelenül telt. Be kell vallanom, hogy az éjszaka eléggé kínszenvedés volt a számomra: már nagyon régen nem fészkelődött mellettem ilyen csinos, meztelen nő. Magam sem tudom, miért nem "erőszakoltam" meg... De végig az volt a fejemben, amiről már egy éve ábrándoztam: a feleségem, ahogyan mindenféle módon a kedvemre tesz a hitvesi ágyban – ahol korábban számomra nem nagyon volt hely... Ezt kár lett volna elrontani egy gyors menet kedvéért...

Indulás előtt volt még egy kis "balhé", amiért ismét a térdemre kellett fektetnem. A kiosztott munkát zokszó nélkül végezte, viszont teljesen kikelt magából, amikor a bokrok mögé szeretett volna elvonulni, pisilni és nem engedtem. Nem tudom, miért makacsoltam meg magamat. Tudtam, hogy nem merne elszökni. Valahol nagyon élveztem, hogy az én akaratom érvényesül.

Amíg pakoltam a dolgokat a szekérre, végig ott állt, toporogva, a combjait összeszorítva. Végül persze győzött a természet, és egy „rohadj meg!” felkiáltással leguggolt és könnyített magán. Én már a bakon ültem és onnan néztem mosolyogva. Amikor felszállt, még ugyanazzal a lendülettel a térdemre hasaltattam, ismét felhajtottam a vékony kis ruháját és kézzel kipirosítottam a popsiját. Egyre jobban tetszett a helyzet.

Azt nem hiszem, hogy Suzy is élvezte annyira, mint én…

Amikor elértünk a földjeim határához, leszállítottam legújabb rabszolgámat, és ismét a szekér mögé kötöttem. A rabszolgák között egyértelmű volt hierarchia. A belső rabszolgák, akik a ház körül dolgoztak, lenézték a földeken dolgozókat. Magasabb szinten állt, aki az úr, vagy úrnő mellett szolgált, mint aki a konyhán robotolt. És azok is, akiknek valamilyen szakmájuk volt – pl. a szakács –, mindenki felett álltak. Erre nekünk is illett odafigyelnünk. Például a szakácsot, vagy a gyerekek nevelőjét soha nem büntették meg a többi rabszolga előtt – ők viszont büntethették az alacsonyabb szinten álló rabszolgákat.

Ezt a státuszt már a birtokra érkezéskor is jelezni kellett. A legfontosabb rabszolgák a gazdák mellett ülhettek a bakon. A kevésbé fontosak a szekér hátulján foglaltak helyet. A földeken dolgozók általában gyalog jöttek a szekér mellett. Nagyon ritkán fordult elő, hogy valaki a szekérhez kötve vonult volna be – a rabszolgák között a legalsó szint.

Belül mosolyogtam, mivel ezt az én feleségem is nagyon jól tudta. Az igazság az, hogy végig vigyorogva tettem meg az utat. Mr. Jonas, a kinti rabszolgák felügyelőjének kezéből szó szerint kiesett a korbács, amikor meglátott, és csak állt, tátott szájjal. És még az sem zavarta, hogy minden rabszolga abbahagyta a munkát és ugyanúgy bámult, mint ő maga.

Mondjuk megértettem őket…

Könyvajánló

Két újabb könyvvel gazdagodott a spanking könyvtár :)

W. W. Hallway: Sebző vágyak

Igazi erotikus csemegét tart most az olvasó a kezében. A fiatal, hányatott sorsú lány közelébe férkőzik apja egykori barátjának, a kőkemény milliárdos üzletembernek, akinek ki akarja fürkészni legsötétebb titkát, azt, hogy mi köze volt az apja halálához. Ám a zárkózott férfi eleinte egészen másféle titkokat oszt meg vele: a különleges érzékiség és az extrém szex birodalmába vezeti újdonsült tanítványát, feltárva előtte a lefojtott, lekötözött, olykor őrjöngésig felizgató vágyódás, a késleltetett kiteljesedés és az erotikus vágy fokozásának ezernyi buja eszközét.

A „Sebző vágyak” nem közönséges erotikus irodalom, a szerző a hipnózisban is alkalmazott beszédtechnikát használja stíluseszközként, s ez ösztönzőleg hat erotikus ösztöneink megismerésére; ugyanakkor a könyv romantikus szerelmi történetként és lebilincselő krimiként is megállja a helyét, hiszen a legutolsó lapjáig bővelkedik az izgalma fordulatokban.

R. K. Lilley: Felpörgetve

 „Most, hogy úgy nézett rám, mintha a következő lélegzetvételénél is fontosabb lennék neki, nehéz volt elképzelni, hogy volt idő, amikor nem éreztünk egymás iránt semmit.”

Mikor a zárkózott természetű légi utaskísérő, Bianca, megpillantja James Cavendisht, a multimilliárdos hoteltulajdonost, azonnal elveszti a nehezen megszerzett benső nyugalmát. Ő, aki 35 ezer láb magasan, tíz centi magas sarkú cipőben minden gond nélkül szolgálja fel az utasoknak a pezsgőt, elgyengül, amint meglátja őt. A mindig higgadt Bianca képtelen kivonni magát a férfi türkizkék tekintetének igézete alól. Ám, ha csak a megjelenése lenne olyan vonzó ennek a tökéletes és félelmetes embernek, Bianca könnyen lerázná magáról. De van valami őrült vonzereje is, amit másoknál nem tapasztalt: a domináns férfi ereje, a gyönyör és a fájdalom ígérete, amit a beszédes szeméből kiolvas. Ez abban a pillanatban leveszi a lábáról, ahogy meglátja őt.

Blogtali

Bár az utóbbi időben 2 tali is volt nagyjából 2 hónap alatt, de ezeken nem mindenki tudott részt venni. Most lehetőség van egy újbb talira - november 30-án. 

Jelezzétek, hogy kinek lenne jó az időpont :)

Vince.