A farm és Lakersville között nagyobb volt a távolság, mint
amit egy nap alatt meg lehet tenni, így oda és vissza is közbe kellett iktatni
egy éjszakai pihenőt. Visszaúton mindig a Lowton patak mellett álltam meg, ami
ideális volt minden szempontból. Az odáig tartó hátralévő utat szótlanul tettük
meg. Nekem folyamatosan azon járt az agyam, hogy miért is vettem meg a
feleségemet – és főleg azon, mit is fogok vele csinálni…
Amikor együtt voltunk, mindent elnéztem neki. Utólag már
könnyű okosnak lenni, hogy ez nagy hiba volt. Az is igaz, hogy amikor
elszökött, és magával vitte az összes pénzemet, akkor ki tudtam volna tekerni a
nyakát. Jó, azt nem, de legalább egy hétig hagytam voltam a fához kikötve – egy
alapos korbácsolás után. Ezért sem mentem utána; nem bíztam magamban, hogy
kontrollálni tudom a dühömet.
De azóta eltelt majdnem egy év. A farm életben maradt, a
mérgem már régen elpárolgott. Abban viszont biztos voltam, hogy olyan leckében
kell részesítenem, amit egész életére megjegyez…
A patakhoz érve letértem a kedvenc helyemhez, egy bokrokkal
körbevett kis tisztáshoz. Kifogtam a lovakat, majd az újdonsült rabszolgám felé
fordultam.
– A bokrok és a patak határolta területem szabadon
mozoghatsz. Ha eltűnsz a szemem elől, akkor megvesszőzlek. Megértetted?
Suzy tétován bólintott, miközben leszállt a kocsiról. Éppen
kézre esett, így megragadtam a fülét, és megcsavartam egy kicsit.
– Azt kérdeztem, hogy megértetted?
– Ajjjj! Igen…
– Igen, uram!
Egy újabb csavarás a fülön.
– Igen, Uram!
Suzy szinte kiköpte az „uram” szót, de most megelégedtem
ennyivel. Elengedtem a fülét, és a haját megragadva kényszerítettem, hogy rám
nézzen.
– Rabszolga vagy, az én rabszolgám. Meg kell tanulnod, hogy
ez mit jelent, hol is van a helyed. Az csak rajtad áll, hogy ez mennyire lesz
fájdalmas.
A szemében a fájdalom könnycseppje mellett megjelent a régi,
jól ismert elszántság is. Bár talán az elszántság nem a megfelelő szó rá. Egy
év alatt ezerszer láttam felvillanni a szemében, amikor nem tetszett neki valami.
Ilyenkor minden és mindenki veszélyben lehetett.
De azok az idők már elmúltak.
Megmarkoltam a tarkóját, magamhoz rántottam, és keményen
megcsókoltam. A csók maga is inkább büntetés volt, mint érzékiség. Inkább csak haraptam
a száját, a nyelvemet egy pillanatra beleerőltettem, majd ellöktem magamtól,
olyan erővel, hogy a földre esett.
– Izzadt és büdös vagy – mondtam. Valóban megizzadt a forró
napon gyaloglástól, de ez inkább volt izgató, mint büdös. De tudtam, hogy mennyire
érzékeny az előkelő megjelenésre. – Be a patakba, és sikáld magad tisztára.
– Megőrültél? A víz nagyon hideg. Ha melegítenél egy kis
vizet, akkor…
– Két másodperced van, hogy levesd a ruhádat – léptem felé. –
Vagy én tépem le rólad, de akkor a hátralévő utat pucéran fogod megtenni, mivel
nincs semmi, amit felvehetnél.
Hátrált egy lépést, és ijedten nézett rám, majd a patak felé.
Amikor visszanézett felém, látta, hogy már csak egy lépésre vagyok tőle.
Kapkodó mozdulatokkal oldatta meg a ruháját, és lépett ki belőle.
Rá kellett döbbennem, hogy a tervem egy kicsit visszafelé
sült el: korábban még soha nem láttam meztelenül… Egy pillanatra földbe is
gyökerezett a lábam. De erőt vettem magamon, felkaptam a karomba és pár lépés
után a patakba dobtam. Méltatlankodó kiáltása a fülemben csengett, ahogyan a
hideg vízbe merült. Talpra állt, a víz a hasáig ért. Már ismét a kísértés… A
mellbimbói a hideg hatására úgy ágaskodtak, hogy szinte kiverték a szememet.
– 15 perc – mondtam mérgesen, utána hajítva a ruhájába
göngyölt szappant. – Mosd ki a ruhádat, és persze a koszt is sikáld le
magadról.
Elfordultam, és sietősen valamilyen munka után néztem.
Elláttam az állatokat, leszedtem az edényeket, ástam egy kis
gödröt a tűznek – de a szemem sarkából végig őt figyeltem. Ahogy megszokta a
hideg vizet, már sokkal nagyobb élvezettel folytatta a fürdőzést. A meztelen
testén folyamatosan meg–megcsillant a lemenő nap utolsó sugara.
– Elég volt, gyere ki a vízből – fordultam felé.
Ahogy megállt a parton, libabőrös testén a vízcseppekkel úgy
nézett ki, mint egy ázott kis veréb. Elvettem tőle a szappant, a ruhát pedig
kiterítettem az egyik bokorra.
– Menj a fához, és támaszkodj neki a két kezeddel – mondtam,
miközben a nadrágszíjamat kezdtem kicsatolni.
– Mit..? Mire készülsz? – kérdezte rémülten.
– Amit mondok, az számodra parancs – feleltem, miközben
kihúztam a szíjat a nadrágomból, és ketté hajtottam . – Ha azt mondom, hogy be
a patakba, akkor mindegy, hogy milyen a víz, engedelmeskedned kell. Ahogyan most
is. Amúgy se kell ok, hogy egy rabszolgát megbüntessek – de te alaposan rá is
szolgáltál.
Megfogtam a karját, és a közeli fa felé lódítottam.
– 10 ütés a patak miatt, 10 ütés a mostani engedetlenségért.
De ha gondolod, mehetünk feljebb is.
Szembefordult velem, és egy pillanatig azt hittem, hogy nekem
támad. De szerintem látta rajtam, hogy én is más lettem az elmúlt év alatt, így
csak megadóan sóhajtott egy nagyot, és a nekitámaszkodott a fának. Odaléptem
mellé, egy kicsit hátrább igazítottam a lábát, hogy a feneke még jobban
gömbölyödjön, majd lecsaptam rá a szíjjal. A széles, cserzett marhabőr szíjnak
olyan volt a hangja, mint egy puskalövés, amikor a nedves bőrrel érintkezett.
Suzy élesen felkiáltott, felugrott, mindkét kezét a popsijához kapta, és szembe
fordult velem.
– Te teljesen megőrültél? – kérdezte szinte kiáltva,
elkerekedett szemekkel, miközben egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát.
– Ezt nem teheted velem!
Ez már a régi Suzy volt. Még soha nem fenekelték el korábban,
pedig minden sokkal könnyebb lett volna, ha a szülei idejében lekapják a tíz
körméről. Ő persze nagy élvezettel vesszőzte a házi rabszolgalányok fenekét,
bármilyen apró hiányosság, vagy figyelmetlenség esetén is. A pár órával korábban
kiosztott paskolásokat pedig nem lehet egy lapon említeni a szíj hatásával –
főleg nedves fenéken.
– Én bármit megtehetek veled – mondtam, miközben letettem az
övet, és elővettem egy kötelet a szekérről. Összekötöztem a csuklóit, a kötél
végét átdobtam a legalsó ágon, majd addig húztam, amíg még talpon tudott
maradni. A fa törzsén áttekerve rögzítettem a kötél másik végét. Odaléptem
hozzá, keményen megmarkoltam az egyik mellét, megszorítva a mellbimbóját, és a
fülébe suttogtam: – És el sem hinnéd, mi mindent fogok megtenni veled.
Kényelmesen a szekérhez mentem, elővettem egy nagyobb kést.
Suzy aggodalmas arccal követte minden mozdulatomat. Amikor elmentem mellette, a
fehér bőrén szinte virított a vörös csík, ahol a nadrágszíj eltalálta. Kinéztem
egy eléggé vékony, hajlékony ágat. Levágtam kb. méternyit a végéből, és
ráérősen hántani kezdtem a külsejét. Suzy most kezdte felfogni, hogy mi is
történik. Szája elkerekedett, és rángatni kezdte a kötelét, de persze teljesen
feleslegesen.
– Megtanulod, hogy ha büntetésre kerül sor, akkor
engedelmesen odatartod a hátsódat bármilyen eszköznek, ami éppen a kezemben van
– megsuhintottam a vesszőt a levegőben, és élvezettel figyeltem, ahogyan Suzy
összerezzen a hangjára. – Ez csak egy játék vessző, de elég jól csíp, majd
meglátod. Csak rajtad áll, hogy a hátsó feledet csípi meg, vagy valamelyik
érzékenyebb tesztrészedet. Most nyugodtan kifordulhatsz, tekergődhetsz, minden
meg van engedve. De ha tartod a popsidat, akkor arra kapod az ütést. Ha nem,
akkor vagy a combodra, vagy a melledre, vagy bárhova.
Suzy még mindig felém fordulva állt, megbabonázva bámulta a
vesszőt a kezemben. Elég sok rabszolgalányt vesszőzött már meg, így tudta, hogy
milyen fájdalmat lehet vele okozni. Persze én csak a vessző végével terveztem
rácsapni, ami azért nem igazi vesszőzés. De első leckének éppen jó lesz.
– Megértetted? – kérdeztem, ismét a levegőbe suhintva.
– Igen… De kérlek, ne…
– Úgy látom, nagyon lassan tanulsz – csóváltam meg a fejemet,
majd egy hirtelen mozdulattal a jobb combjára csaptam a vesszővel.
Suzy felkiáltott, és hátraugrott – már amennyire a kötél
engedte. Sértetten és kérdőn tekintett rám – de a szemében megjelent egy kis
valódi könyörgés is.
– Ha kérdezek valamit, akkor a válasz: igen, Uram – mondtam. –
Amúgy én a helyedben ebben a pillanatban megfordulnék. Hidd el, sokkal jobban
jársz, ha a fenekedre érkeznek az ütések.
Pontosan láttam, mikor tűnt el a szeméből a könyörgés… Soha
nem szerette, ha „kioktattam”. Persze ő mindent kioktatásnak vett, ami nem
tetszett neki.
Kérdőn felhúztam a szemöldökömet.
– Igen… uram…
A hangja annyira megvető, amennyi bátorságot elő tudott varázsolni
magából. Majd lassan megfordult, a fenekét mutatva felém. A nadrágszíj nyom
szépen kirajzolódott a félgömbökön. Bemértem a távolságot, majd rácsaptam a popsijára.
Suzy megrándult, egy picit felkiáltott, de nem mozdult. Szép, egyenletes
ütemben kiosztottam egy tucatot. Minden ütést egyre hangosabb kiáltás kísért,
de hősiesen tartotta a pozíciót.
Ekkor a vessző vége már kezdett letöredezni, így kénytelen
voltam az egyre vastagabb részét használni. A hatása azonnal jelentkezett is. A
következő tucat alatt Suzy már csak lehajtotta a fejét (már amennyire tudta),
és folyamatosan nyöszörgött. A lábait folyamatosan
emelgette, általában felváltva, annak függvényében, hogy éppen melyik félgömbre
csapott le jobban a vessző vége.
A második tucat végére a széles piros csíkot több tucatnyi krikszkraksz
díszítette a popsiját. Eldobtam a vesszőt, közelebb léptem és megsimogattam a
popsiját. Felemelte a fejét, és szipogva hátrafordult felém.
– Akkor most visszatérhetünk a nadrágszíjhoz, igaz?