Pages

2013. december 15.

Esküvői veréscsokor 1.


Szerző: Duresz


Anna már régóta ódzkodott ettől az esküvőtől, nem nagyon kedvelték egymást unokatestvérével sem, éppen pasija sem volt, aki elkísérje, és hát a gazdag család részéről nyilván komoly rongyrázásra lehetett számítani. Ő pedig az ilyet nem igazán szerette. De hát mit volt, mit tenni, el kellett mennie, nem tehette meg, hogy nem vesz részt, hiszen ez az egész család szemében óriási tiszteletlenség lenne. Emellett Nóri már régebben megkérte arra is Annát, hogy utazzon le néhány nappal korábban és segítsen nekik a munkálatokban. A lány végülis ezt szívesen megtette, három nappal előbb érkezett és kapott egy kis külön szobát a hatalmas házban.

Az esküvő előtti napon aztán gyakorlatilag kiürült a ház, a menyasszony és anyukája elmentek kozmetikushoz, az apukája a kajarendelés után rohangált, a vőlegény családja a ceremónia hivatalos részét egyeztette, a srác, Marci pedig a torták után futkorászott.

Anna elvállalta, hogy amíg mindenki távol van, feldíszíti a kertet, ahol az ünnepség java része lesz. Korán felébredt, és már azelőtt munkához látott, hogy mindenki útnak indult volna. Mikor aztán kiürült a ház, bikinire vetkőzött és úgy folytatta a munkát. Nagyon jól haladt, körülbelül két óra alatt el is készült, úgy döntött hát, hogy egy fél órát napozik még a kertben, meztelenül. Lehozta a törölközőjét, leterítette az egyik napágyra és ellazulva szívta magába a napsugarakat. Lábát szétnyitotta, élvezte, ahogy a finom szellő cirógatja a punciját. Néhány perc múlva, hirtelen egy árnyék vetült fölé, Anna azonnal felkapta a fejét.

– Hello! – köszöntötte őt vigyorogva Marci.

– Te mit… mit keresel itt? Fordulj már el légy szíves! Nem látod, hogy pucér vagyok?

– Hogyne látnám… már nézem egy ideje. Ide figyelj, mióta először megláttalak, szeretnék dugni veled. Most itt az alkalom, nem lát minket senki…

– Nem érdekel! Holnap elveszed az unokatestvéremet… Normális vagy, hogy ilyeneket beszélsz?

– Na… vagy szétteszed a lábadat, vagy megbánod, de nagyon!

– Mondom, hogy menj a picsába! – mondta Anna, aki úgy takarta magát, ahogy csak tudta.

– Jó, akkor itt várjuk meg a többieket! – válaszolta Marci.

– Mi van? De mit akarsz? Fordulj el, engedj bemenni a házba!

– Eszem ágában sincs!

A beszélgetés még ebben a mederben folytatódott tovább, amikor befordult az udvarba Nórinak az autója. Ő és az édesanyja persze hamar kiszúrták a kissé furcsa helyzetben levő párost.

– Ti meg… ti meg mi az istent csináltok itt? – kiáltott Nóri kifakadva.

– Hogy mit? Megmondom… A kedves unokatestvéred küldött nekem egy SMS-t, hogy jöjjek le az udvarba, segítsek díszíteni. Mikor leérek, itt vár pucéran, széttett lábakkal… Szerinted?

– Ez hazugság… úristen, miket beszélsz? – mondta Anna.

– Kussolj! – kiáltott Nóri.

– Figyelj, bizonyítani is tudom… Itt a telefonja! Meg az enyém is! Nézd csak meg benne az SMS-t!

Anna csak hüledezett, hiszen ő a telefonját a szobájában hagyta. Basszus, hát ezért volt ilyen magabiztos Marci! Lehozta az ő telefonját és írt magának róla egy SMS-t…

Nóri ezalatt megnézett mindent, majd hozzávágta Annához a telefont és ütni-rúgni kezdte a meztelen lányt, Anyja és Marci alig tudták lefogni.

– Mocskos ringyó! Kinyírom! – üvöltötte.

– Figyelj Nóri… az én telefonom fenn volt a szobámban… Marci kihozta és ő írta róla az SMS-t!

– Ekkora szemenszedett hazugságot! Mit képzelsz te magadról?

– Persze, Marci csinál ilyet, a mérnökember, akiben még soha nem kellett csalódnom! Ellenben te, a kis mezítlábas falusi ringyó, te teljesen ártatlan vagy! A seggeden levő hegek is arról árulkodnak, mennyire mintanő vagy! Biztos azért vertek meg annyiszor, mert te nem csinálsz soha semmit! De tudod mit… Majd a Mama eldönti, hogy mi lesz veled. Délután jön… Majd ő megadja a méltó büntetést! Addig viszont bezárunk a szobádba.

Marci elfordult, Anna pedig maga köré tekerte a törölközőjét és felkísérték a szobájába. Mikor felértek, Anna tett még egy utolsó próbálkozást Nórinál.

– Figyelj, amit mondtam, igaz. Meztelenül napoztam lenn, mikor odajött hozzám és azt mondta, hogy meg akar dugni. Én nemet mondtam. A telefonom a szobámban volt és nem is tudtam róla, hogy időközben lehozta. A lelkiismeretem tiszta. Nem tennék veled ilyet… Kérlek, higgy nekem!

– A leendő férjemnek hiszek. Minden szavad hazugság! Be leszel zárva, míg a Mama megérkezik… Az esküvőn nyilván nem akarlak látni.

– Nem elég bezárni… Ez egy falusi liba, ki fog mászni az ablakon! Vegyétek el minden cipőjét, zokniját, lábbelijét, hogy eszébe se jusson megszökni! – szólt Nóri anyja.

– Anya, szerinted az visszatartja, hogy mezítláb van? Gyerekkorunkban sokat játszottunk együtt, tavasztól késő őszig nem sokszor láttam bármit is a lábán… Nem fogja visszatartani a szökéstől, hogy meztelen lábbal kell mennie. Egyszerűen kötözzük az ágyhoz…

– Nem, nekem jobb ötletem van… Nem fog tudni a talpára állni, mert fájni fog neki. Szerezz egy vesszőt valahonnan!

– Mit akarsz? Megvesszőzöd a talpát?

– Pontosan. Ahogy a Mama szokta. Arra biztos nem lesz kedve rálépni!

Marci leszaladt, hogy szerezzen egy vesszőt, és hamarosan visszatért egy meglehetősen vékony, és törékeny darabbal.

– Nem a legjobb, de ez is megteszi… Akarod te csinálni, lányom?

– Persze!

– -Anna, feküdj az ágyra és emeld fel a lábaidat… de ezt pontosan tudod, hogy működik!

– Olyanért büntettek meg, amit nem követtem el. De tegyétek, én nem ellenkezem, a lelkiismeretem tiszta.

– A büntetés még nem ez lesz, majd azt a Mama találja ki…

Anna lefeküdt az ágyra, térdben behajlította a lábait, hogy a talpai felfelé nézzenek és behunyta a szemét. Nórinak szerencsére fogalma sem volt róla, hogy kell ezt csinálni, sok ütése lecsúszott, mellé ment, pontatlan volt, vagy olyan részt talált el, ahol megfelelően kemény volt a bőr. A lány hang nélkül viselte a verést, Nóri vesszője pedig 12 ütést követően el is tört.

– Francba! – mondta Nóri.

– Nem baj lányom, szerintem ennyi elég volt. Jól bírja a fájdalmat, de ráállni nem fog… Hozok be neked mindjárt innivalót, meg ennivalót ide a szekrényedre. Itt várod meg a Mamát, aztán majd ő dönt a sorsodról. Nem hiszem, hogy túl kegyes lesz veled…

– Mondtam, az én lelkem tiszta… - suttogta Anna.

A többiek kimentek és kulcsra zárták az ajtót. Rövidesen nagynénje még visszajött, ígéretéhez híven hozott neki inni és ennivalót, aztán kiment és magára hagyta.

Annán azóta is csak a törölköző volt, levetette magáról és a hátára feküdt az ágyán. Bal lábát keresztbe tette a másikon és talpát vizsgálta. Látszottak rajta csíkok, és kicsit égett is, de teljesen kibírható volt a fájdalom. Viszont kimondottan jól esett neki, hogy ennyi idő után valaki megint megverte a talpát… Nézegette, simogatta a saját lábfejét, visszaidézte magában a vesszőzést, simogatta a saját melleit, a punciját, majd lassan benyúlt magának és önkielégítést végzett.

Ahogy utána megpihent, egyre inkább kikristályosodott benne, hogy nem akarja megvárni azt a kínzást, ami vár rá főleg, hogy teljesen ártatlan a dologban. Felült, majd megpróbált talpra állni. Ahogy sejtette, nem volt vele gondja. Kellemetlen volt ugyan, mintha kis köveken járna folyamatosan, de már hozzászokott az efféle érzéshez. Odasétált a szekrényhez és keresett benne magának ruhaneműket. Szerencsére volt nála egy testhez álló nadrág, amit futáshoz szokott hordani, ezt felvette, valamint egy fekete pólót és már készen is állt megszökni a házból. A szobája az emeleten volt, kinyitotta hát az ablakot és körbenézett, milyen lehetőségei vannak. A lejutás nem jelentett problémát, hiszen az ablaka alatt kb. egy méterrel pont egy melléképület teteje kezdődött, amiről már simán le tudott mászni. A továbbiakat viszont még nem tudta. A kerítést jelentő falon biztos, hogy nem tud átmászni, legalábbis feltűnés nélkül, de a birtokon sem maradhat, innen mielőbb szabadulnia kell. Aztán eszébe jutott a hátsó gyümölcsös, ami csak szögesdrótkerítéssel volt körülvéve, viszont nem egy gyümölcsfa volt, aminek kilógott az ága, tehát meg lehetett rajta keresztül szökni a birtokról. Körülbelül 20 méterre pedig, a kanyaron túl volt egy tó, körülötte elég sok fával, úgy gondolta, ott el tud bújni, hogy aztán majd este tovább szökhessen. Na, akkor indulás!

Kibújt hát az ablakon és leereszkedett a melléképület fém tetejére, majd felszisszent. A felület a folyamatos napsütés miatt elviselhetetlenül forró volt, megvesszőzött talpa pedig ezekben a pillanatokban komolyan fájt. Gyorsan szedte hát lépteit, az épület végénél lemászott, majd miután nem látott senkit, futásnak eredt a fák irányába. Felmászott az első fára, aminek láthatóan kilógott az ága a kertből, majd egy kicsit megpihent rajta. Aztán igyekezett elég magasra mászni ahhoz, hogy ki tudjon ugrani a birtokról. Itt és most nagyon örült neki, hogy elvették a cipőjét, hiszen mezítláb sokkal jobban tudott mászni, mint lábbeliben. Talált egy elég vastag ágat, ami felett ráadásul volt egy másik is, amibe meg tudott kapaszkodni, így kimászott a kerítés vonalán kívülre, majd az ágban megcsimpaszkodva leugrott a kerítés oldalán. Kint volt! Körülnézett, aztán futni kezdett a tó irányába. Ez volt talán a legveszélyesebb rész, hiszen ezt a kb. 20 métert egyenesen a főút mellett kellett megtennie. El is ment mellette két autó, de szerencsére egyik sem tűnt ismerősnek, egyszerűen továbbmentek.

Anna elérte a tavat, majd gyorsan felmászott az egyik fára. Eddig minden rendben volt, a talpa égett csak, a vesszőzés, a forró tető és a futás kicsit kikészítették. Úgy gondolta, vár néhány percet és lemegy, kicsit megáztatja a tóban a lábait.

Amíg a lány bujkált, megérkezett a házba a Nagymama. Természetesen egyből látta unokáján az izgalmat és kérte, hogy mondják el neki, mi történt. Marci a Nagymamának is előadta a hazugságot, majd négyen együtt indultak fel Anna szobájába. Benyitottak… és hűlt helyét találták a lánynak.

– De… ezt nem értem. Hogy tudott megszökni? Elvettük az összes lábbelijét, és még a talpát is megvesszőztük, hogy biztos ne tudjon lábra állni. – mondta Mári néni.

– Biztos nem voltatok elég kemények. Annának nagyon magas a fájdalomküszöbe, szinte mindent kibír. Néhány vesszőcsapás nem hiszem, hogy nagy gondot jelentett neki, pláne úgy, hogy állandóan mezítláb van. Messzire biztos nem ment, azért tudja, hogy mezítláb feltűnő lenne egy idő után. Szerintem a közelben lesz. Vagy a kertben bújkál, vagy… van itt valami erdőféleség?

– Hááát, a kis tó mellett van egy kis erdő, igen.

– Nézzük át gyorsan a kertet, aztán ha itt nincs, akkor kimegyünk oda. De mindent teljesen diszkréten, arra kérlek titeket, nem lenne jó, ha a násznép bármit is megtudna.

A kertet hamar átnézték, természetesen nem leltek Anna nyomára.

A lány éppen a lábát áztatta, mikor meglátta nagyanyja autóját bekanyarodni a tó felé. Megszeppent, de hirtelen nem tudta, mit tegyen. Fára mászni nincs már ideje, hamar észrevennék, egyetlen lehetősége, ha beveti magát a tóba és megbújik a pici nádasban, amíg nyilván a fákon kutatnak utána. Anna belesiklott tehát a tóba és a víz alatt úszott, amíg a nádashoz nem ért. Hason feküdt a susnyásban és csak éppen annyira emelte ki a fejét, hogy lélegezni tudjon.

Közben a családi négyes leparkolt és nekiálltak egyesével megnézni minden egyes fa koronáját, hogy nem látják-e rajta a lányt.

– Nincs meg Mama… hol lehet akkor? – kérdezte Nóri nagyanyját

– A vízben lesz. Biztos vagyok benne. Álljunk meg különböző pontokon és figyeljünk, egy idő után fel kell majd jönnie levegőért, de legalábbis zajongani fog.

Anna észrevette, hogy közelednek, de az is hamar leesett neki, hogy a nádasban ki fogják őt szúrni. Ezért ismét bevetette magát a vízbe és elkezdett úszni a tó egy másik pontja felé, ahol egy régi stégnek a maradványai voltak. A családtagok ezalatt elhelyezkedtek úgy, ahogy a Nagymama mondta és figyelték a vizet. Anna addig maradt a víz alatt, amíg csak tudott, de egy idő után égni kezdett a tüdeje, légszomja volt és lassan kidugta a fejét a tóból.

– Megvan! Ott van! – hallotta Nóri kiáltását Anna, amire azonnal visszahúzta magát és elkezdett úszni… valamerre.

Úszott, úszott a víz alatt, majd lábra állt és ki akart futni a tóból, amikor észrevette tőle két méterre álló nagyanyját.

– Nem is lett volna rossz, Kisasszony! Kár, hogy én is itt voltam. Őket biztos átráztad volna.

Anna egy szót sem szólt, csak állt zihálva a derékig érő vízben és pislogás nélkül meredt nagyanyjára. Aztán lassan elindult kifelé a vízből, ahogy partot ért, Mári néni két hatalmas pofont kevert le neki.

– Itt játszod a kurvát, aztán még a lányom esküvőjét is veszélyezteted! Mi lett volna, ha valaki észrevesz, te kis ribanc? A szart is kiverem belőled…

– Nem, nem… Nyugodj meg! Megkapja, amit érdemel… Anna, vedd le ezeket a vizes ruhákat! Van egy pokróc, meg egy kötél az autómban, hozzátok ide! Mári! Törjél három közepes vesszőt valamelyik fáról és alaposan áztasd meg őket a vízben!

Anna szó nélkül engedelmeskedett nagyanyjának, pucérra vetkőzött, és ahogy tudta, takarta magát. Marci ezalatt odaért a pléddel, amit ráterítettek a lány vállára, majd a Nagymama elment, hogy keressen egy megfelelően vastag ágat valamelyik fán. Mikor megtalálta, a csoport odament, Marci pedig felmászott és keresztülvetette a kötelet az ágon. A kötél egyik felét a Nagymama Anna csuklóira kötözte, majd levette a válláról a pokrócot és intett Marcinak, hogy húzza meg a kötelet. Anna kezei emelkedni kezdtek, majd teste is, egészen addig, amíg már csak lábujjai és rüsztje ért a földre. Vizes haja miatt fázott, ugyanakkor attól is tartott, ami most vár rá.

Nagyanyja elé lépett:

– Anna, Márinak igaza volt, óriási galibát csináltál már megint. A délelőtti mutatványodról hadd ne mondjak egy szót se, a szökésed pedig tényleg veszélyeztette az egész ceremóniát. Meg kell, hogy büntesselek, de ez egyelőre csak a szökésért lesz. Vizes vessző, húsz ütés… fájni fog.

– Tudom, Mama… Hidd el, olyanért hurcoltok meg, amit nem követtem el… Azért szöktem meg, mert nem akartam igazságtalan büntetést.

– Ezt nehéz lesz bizonyítanod, kedvesem. Marci, te menj vissza a házba, hozz Annának tiszta és száraz ruhát, szedd a lábad. Mári majd tartja a kötelet!

A Mama ezzel Anna mögé lépkedett és felvette az első vesszőt, amit Mári alaposan megáztatott a tóban. Aztán elkezdte a verést.

Annának természetesen nem volt új az érzés, bár vizes vesszővel még speciel nem kapott. Szokás szerint némán próbálta tűrni a verést, bár fájdalmait növelte, hogy voltaképpen a levegőben lógott és karjai kifeszültek felette. Minden ütés után felsóhajtott, behunyta szemét, de hang nem jött ki a torkán.

Pedig a Nagymama nem kicsiket ütött, minden csapás egy piros, véres csíkot hagyott Anna fenekén. Nóri döbbenten nézte, ahogy unokatestvére némán tűri ezeket a nyilvánvalóan fájdalmas csapásokat. A tizenharmadik ütés után már felszisszent Anna és könnybe lábadt a szeme, de nem kezdett el zokogni és rimánkodni Nagyanyjának. A tizenötödiknél aztán felnyögött és nekiállt vonaglani a teste, de hamar rendezte sorait, visszaállt lábujjhegyre és tűrte a következő három csapást. A Mama megkegyelmezett és tizennyolc után leeresztette a vesszőt. Megnézte unokája fenekét és elégedetten nyugtázta az eredményt. Nóri is odaállt mellé és végignézett az alaposan megvesszőzött fenéken, majd Anna elé állt. A lánynak könnyes volt a szeme, de büszkén emelte fel fejét és nézett unokatestvére szemébe.

– Nóri, oldozd el Annát! – parancsolta a Nagymama, majd ráterítette a pokrócot unokája vállára. Becsülte Annát, hogy mindig ilyen méltósággal tűri a büntetést, ugyanakkor szerette is verni a lányt. Ennél az ügynél sem volt benne biztos, hogy Anna a hibás, de egyelőre semmi nem szólt a lány mellett.

Marci közben visszaért a száraz ruhákkal, Anna pedig felöltözött – bár lábbelit most sem hoztak neki.

– Az a veszély nem fenyeget, hogy ismét megszökne… De azért biztosítsuk be magunkat. Megmutatom, hogy lehet hatékonyan csinálni azt, amivel próbálkoztatok. Anna, ülj le arra a fatörzsre és nyújts előre a lábaidat! – mondta a Mama, majd rámutatott egy nemrég kidőlt fának a szárára.

Anna kicsit hezitált, majd engedelmeskedett, bár csak nagy fájdalmak árán volt képes a fenekére ülni. Két lábát maga elé nyújtotta, meztelen talpai Nagyanyja felé néztek, aki közben elment az autójához, majd vissza is jött egy gumibottal és egy furcsa alkalmatossággal a kezében, ami egy rúd volt, illetve egy kötél, ami a rúd két végéből lógott ki. A Nagymama odalépett Anna lábfejéhez, a kötelet a talpára akasztotta, majd elkezdte feltekerni a fát, amíg ki nem feszültek a lány talpai.

– Mári, fogd ezt meg, kérlek! Megmutatom nektek, hogy kell valakit komolyan megtalpalni!

Ezzel Anna lábfejéhez lépett, majd a gumibottal egy óriásit rásózott a lány talpaira. Anna felüvöltött, ahogy a talpán át gyakorlatilag minden zsigere lángra gyújt a fájdalomtól, teste összerezzent, ám egy pillanat múlva már kapta is a következő ütést, majd jött egy harmadik, és egy negyedik is. Aztán Nagyanyja leállt.

– Amikor börtönőr voltam, ilyenből volt, hogy húszat is kiosztottunk. A delikvens meggondolta, hogy legközelebb mit mer csinálni.

Anna ezután valóban képtelen volt lábra állni, Nagyanyja és Nagynénje támogatták el az autóig.


2013. december 13.

Rabszolga feleség 4.





A birtokom elég kicsi volt, legalábbis a környék gazdaságaihoz képest. Igazából nem is vágytam többre – bár az elmúlt évben lehetőségem se lett volna bővíteni, köszönhetően az én kis feleségemnek. A földem termékeny volt, ráadásul egy dús vizű patak szelte ketté, még a legnagyobb szárazságban is elég vizet adva. A rabszolgákkal igazságosan bántam, alig volt szökés, így elég volt egyetlen felügyelő, vigyázni rájuk.

Az épületek nagyjából a birtok közepén helyezkedtek el. A patak egyik partján volt a földeken dolgozó rabszolgák szállása, az állatok karámjai, valamint Mr. Jonas szálláshelye. A patakon egy széles fa híd vezetett keresztül az udvarházhoz, ahol én laktam. A ház körül csak női rabszolgák dolgoztak – kivéve Tobyt, a szakácsnő 14 éves fiát, aki amolyan mindenes volt. Olyan kevesen voltak, hogy nem építtettem nekik külön lakóhelyet, a központi épület földszintjén voltak elhelyezve.

Amikor átzötykölődtem a hídon, Ginger szokás szerint rohanva érkezett elém. Ginger volt a legfiatalabb rabszolgalányom, éppen csak elmúlt 18 éves. A szülei is rabszolgák voltak, pár éve haltak meg egy balesetben. Mindig vidám volt, egy kicsit szeleburdi, de nagyon lelkiismeretesen látta el a munkáit. Amikor észrevette, hogy nem vagyok egyedül, megtorpant, majd amikor felismerte Suzy-t, futva elindult vissza és kiabálva hívta a többieket.

Mire leparkoltam a ház előtt, már mindenki ott várt. Először még hitetlenkedve perlekedtek szegény Gingerrel, hogy be akarja csapni őket, de amikor saját szemükkel is látták egykori úrnőjüket a szekér mögé kötve, egy csapásra elakadt a szavuk.

Leszálltam a bakról és élvezettel kinyújtóztattam elgémberedett tagjaimat.

– Mire vártok? – kérdeztem, mintha semmi különös nem lenne. – Toby, fogd ki a lovakat és lásd el őket. Ginger, Lizzy, pakoljátok le a kocsit.

Toby azonnal a lovakhoz lépett, és halkan beszélni kezdett hozzájuk, a két lány viszont eléggé kelletlenül kezdte behordani a házba a csomagokat – egyértelmű volt, hogy sokkal inkább maradtak volna. Még az öreg Katie-t, a szakácsnőt is paranccsal kellett a konyhába küldenem, pedig ő tényleg csak akkor hagyta el a felségterületét, ha kigyulladt a ház.

Eloldoztam Suzyt a szekértől, az udvar szélén lévő fűrészbakhoz vezettem. A szerkezet az eredeti funkciója mellett tökéletesen alkalmas volt a vesszőzésekre is, pont olyan magas volt, hogy áthajoltatva rajta egy lányt, a feneke szépen domborodott a csípős pálcáknak. Nem terveztem, hogy Suzy megfenyítem, de még nem tudtam pontosan, mit is kezdjek vele – addig pedig jó ötletnek tűnt ebben a kényelmetlen pózban hagyni. A lábait nem is kötöztem le, csak a csuklóját rögzítettem az egyik oldalon. Nem tudtam megállni, és mielőtt bementem a házba, végigsimítottam a combján, majd a popsiján, végül egy erőteljes paskolással búcsúztam.

Intettem Lizának, hogy kövessen. A dolgozószobámban már ott a szokásos, hideg limonádé, ami most kimondottan jól esett. Hosszú ideig elgondolkozva ültem a kényelmes karosszékemben, azon töprengve, mit is kezdjek Suzyval.

A rabszolgákat általában megbélyegezték: a férfiaknak a homlokukra, a nőknek a vállukra égették a birtokos billogját. Én ezt nem csináltam, barbár dolognak tartottam – bár az igazat megvallva, most nagyon erős volt a késztetés, hogy visszatérjek a régi módszerhez… Nálam a férfi rabszolgák egy vas karikát kaptak a nyakuk köré, rajta a jelemmel. A lányoknál megelégedtem egy kisebb karikával, ami a fülükbe került – távolról olyan volt, mint egy kis ékszer.

Liza türelmesen állt az asztal előtt. Az évek folyamán ő lett a jobbkezem. Liza vezette a birtok bevételeit és kiadásait, ő tartotta a kapcsolatot Mr. Jonas-sal, sőt, a legtöbb fegyelmezési dolgot is rá bíztam a házban. Nagyon hálás volt, amikor a szökése után kíméletes voltam vele, nekem pedig nagyon is jól jött, hogy sok terhet át tudtam tolni rá.

– Uram – szólalt meg végül, kérdő hangsúllyal.

– Igen – feleltem vontatottan. – Vettem egy új rabszolgát… 50 aranyat vezess fel a kiadások közé.

– 50 arany? De ő…

– Igen, ő – megtöröltem a homlokomat a kézfejemmel, pedig már nem is izzadtam. – Menj Garrett-hez, és készíttess vele egy bőr szíjat. Kb. olyan széles legyen, mint amit a férfiak viselnek. A két végén legyen két lyuk, amelyen a fülbevaló karika átfér.

– És… Milyen hosszú legyen?

– Hosszú? Útközben vegyél méretet Suzy nyakáról. És küldess be valami ennivalót.



A székemet az ablak felé fordítottam, és az elkövetkező órát azzal töltöttem, hogy a fűrészbakra kikötött feleségemet bámultam. Bár a lábait nem kötöztem le, így is eléggé kényelmetlen helyzetben volt. Először a két lábát egyenesen tartva állt, de nagyon hamar rájött, hogy ezt nem sokáig bírja – ebben a helyzetben a teste nem is ért a fűrészbak felső részéhez. Ekkor behajtotta a térdét és ráhasalt a bakra. Egy ideig megkönnyebbülve pihentette izmait, de a vékony léc vágta a hasát, így hamarosan visszatért az előző pozícióba. Majd megpróbálta a lábait széles terpeszben, jobban megosztva a testsúlyát.

Amikor Liza visszaért, kezében a bőr nyakpánttal, mindenkit behívattam a szobába.

– Suzy a birtok új rabszolgája – kezdtem bele. – Amíg bele nem tanul a munkájába, addig valamennyien felette álltok. Valamennyien.

Végignéztem rajtuk, hogyan reagálnak. Ginger szinte szégyenlősen hajtotta le a fejét, bár gondolom örült, hogy ezentúl nem ő lesz a rangsor legalján. Katie és Liza arcáról semmit sem lehetett leolvasni, Lizzy viszont nem tudta elrejteni, mennyire is boldog a helyzettől. Mondjuk meg tudtam érteni, ő kapta a legtöbbet korábbi úrnőjétől.

– Ezt a szokásnak megfelelően közölhetitek vele – folytattam, miközben leakasztottam egy rövid, puha bőrből készült korbácsot a falról. Lizzy csalódott arcot vágott, miközben Liza kezébe adtam az eszközt – ő inkább a bambuszbotot választotta volna. – Fejenként max. 25 – mondtam. – Ez nem büntetés, ne felejtsétek el, ez csak bemutatkozás, hogy tudja az új lány, hol a helye.

Liza kicsit felemelte a kezében lévő bőrszíjat.

– Azt a nyakára – feleltem a néma kérdésre. – A karikával fogasd össze. Tisztítsátok meg alaposan, kapja meg az új ruháját és hozzátok elém.

– Igenis, Uram – felelte Liza és mind a négyen kimasíroztak az udvarra.

Én visszaültem a székembe és mint egy előadást néztem, mi is történik.


Suzy sejtette, hogy mi következik, így csak megadóan lehajtotta a fejét, amikor a többiek odaértek hozzá. Liza intésére Ginger és Lizzy a fűrészbak két lábához kötözték a volt feleségem bokáit, ő pedig leguggolt a fejéhez és halkan beszélni kezdett hozzá. Csak pár méterre voltak az ablaktól, de nem hallottam, mit mondott, viszont amikor megragadta Suzy tarkóját és úgy fordította a fejét, hogy rám nézzen, láttam a szemén, hogy sikerült alaposan rá ijesztenie.

Liza átadta a korbácsot Gingernek, majd most már hangosan folytatta:

– A gazdánk nagyon igazságos, de ha büntetni kell, akkor nem szokott elnéző lenni. Engedelmeskedj mindenben és akkor nem lesz gond. Persze a te esetedben nem lehet tudni… –  esett ki egy kicsit a szerepéből. – A gazda szava az első, ha ő mond valamit, akkor azt kell tenned, de rajta kívül mindenki másnak is engedelmeskedned kell. És bárki megbüntethet, ha úgy látja jónak. Akár még Toby is.

– Na, az ki van zárva! – találta meg a hangját Suzy. – És nektek is az eszetekbe vésném, ha lenne olyanotok, hogy a dolgok változnak, és leszek én még ennek a birtoknak az úrnője. És aki egy ujjal is hozzám mer érni, annak nem marad bár a hátán. Ribancok!

– Mit mondtál? – kérdezte Liza fojtott hangon, miközben a többiek felháborodottan szidták Suzy-t. – Egy ilyen kis kurva ribancoz le minket? – megcsóválta a fejét, mint aki nem hiszi el, majd egy intéssel elhallgattatta a többieket. – És én még elnéző akartam lenni…

Átadta a korbácsot Gingernek, és azt mondta:

– 25-öt. Keményen.

Lizzy közelebb lépett a bakhoz, és felhajtotta Suzy rövid ruháját. Jól láttam, ahogyan a tenyerével végigsimított a combján, majd alaposan belecsípett a belső részébe, egészen közel a puncijához. Arcán elégedett mosollyal adta át a helyét Gingernek, amikor látta, hogy Suzy fejét felemelve felkiáltott fájdalmában.

Ginger még életében nem fenekelt el senkit. Ő volt a legfiatalabb, eddig csak a „pálca másik végét” ismerte. Ha Liza nem parancsol rá, akkor valószínűleg megelégedett volna 10-12 paskolással, de most minden erejét beleadta az ütésekbe. Persze a korbácshoz inkább csukló kell, így kevésbé voltak hatásosak a csapásai. A tapasztalatlanságából fakadóan az ütései össze-vissza értek célba, vagyis a legtöbb nem Suzy popsiján csattant, hanem inkább a combján. A feleségem reakcióját elnézve szerintem sokkal jobban örült volna igazi fenekeseknek…

A rövid bőr korbács nem egy veszélyes fegyver, ezért is választottam – nem akartam, hogy komolyabb kárt tegyenek az én kis rabszolga-feleségemben. De azért a bőr csíkok eléggé tudnak csípni, főleg az érzékenyebb részeken. Ez látszott is Suzy reakcióján, aki szinte végig sziszegte a verést, és a fejét többször felemelte, amikor egy-egy ütés különösen érzékeny helyen érintette.

Ginger közben átadta a korbácsot Lizzy-nek. Lizzy lassan körbe sétált a fűrészbak körül, majd megállt Suzy fejénél. Először azt hittem, hogy mondani akar neki valamit, de csak közelebb lépett, a fejét szinte a térdei közé fogva, majd hirtelen lecsapott a korbáccsal Suzy combjai közé. A feleségem élesen felkiáltott, amikor a csípős szíjak a puncijára csapódtak. Lizzy lábai szinte satuba fogták a fejét, így tehetetlenül vergődhetett csak az ütések alatt.

Lizzy pedig, arcán szinte sátáni mosollyal, egyenletes ütemben kiosztotta mind a 25 ütést Suzy combjai közé. A mosolya egyre szélesedett, amikor Suzy könyörögni kezdett, hogy hagyja abba. Egy pillanatig felötlött bennem, hogy közbeavatkozok. A beavatás általában csak jelzés az új rabszolgának, hogy mire számíthat. De ez most egyáltalán nem egy általános, mindennapi helyzet volt.

– Élvezted, ribanc? – kérdezte Lizzy, közelebb hajolva Suzy-hoz. – És ez csak ízelítő volt, ne feledd.

Láttam, hogy Suzy a könnyeivel a visszavágást is lenyelte, és csak lehajtotta a fejét. Mintha lassan kezdene tanulni – gondoltam.

Katie következett. Ő sem szerette a feleségemet, de neki igazából nem volt komolyabb afférja sem vele. Az évek során nagy tapasztalatot szerzett a fenekelés terén, így szinte érzelem nélkül, profi módon osztotta ki a 25 fenekest Suzy felfelé meredő popsijára. Ő tényleg csak a fenékre csapott, csuklóból meghúzva, hogy a szíjak szétterültek és beterítették a teljes felületet. Suzy ezt persze jobban viselte, mint Lizzy ügyködését, de mire Katie befejezte, olyan piros volt a popsija, mintha egy vörös alsót vett volna fel.

Ezután Liza vette vissza a korbácsot. Suzy mögé lépett, először gyengéden végigsimított a popsiján, majd ő is belecsípett a másik combjába.

– Oldozzátok el – mondta a többieknek.

– De még neked is el kell verned, ezt parancsolta az uraság – ellenkezett Lizzy.

– De azt nem mondta, hogy a bakon kell elvernem. És te is nagyon hamar megismerkedhetsz a korbáccsal, ha engedetlenkedsz.

2013. november 21.

Pruglen 7.




7. rész


A nap további része eseménytelenül telt. A lányok eléggé fáradtak voltak, így korán lefeküdtek. Másnap pedig egy viszonylag rövid utazást követően megérkeztek Zola szüleihez.

Belindának nagyon szimpatikusak voltak Zola rokonai, bár mindenkin látszott, hogy nem nagyon szoktak „idegenekkel” találkozni. Szinte a teljes rokonság összegyűlt, a földi lány 25-nél is több embert számolt. Első pillanattól kezdve szembetűnő volt, amiről Zola mesélt neki: a lányok, asszonyok nagyon udvariasan és tiszteletteljesen viselkedtek a férfiakkal. Az egész légkör nagyon meleg és barátságos volt. A gyerekek természetesen rohangáltak, és időnként elég hangosak voltak, de mindenki csak mosolygott rajta.

Belinda azt gondolta, hogy a férfiak kihasználják a helyzetet és kiszolgáltatják magukat, de ennek semmi nyomát nem látta. Viszont azt is észrevette, hogy amikor az egyik nő visszaszólt valamit egy idősebb asszonynak, akkor elég volt a férjének csak felhúzni a szemöldökét, és azonnal lesütött szemmel kért bocsánatot.

A földi lány hagyta magát sodródtatni az árral, szinte mindenkivel beszélt pár szót, bár esélye sem volt, hogy megjegyezze a neveket, vagy éppen azt, hogy ki milyen rokonságban áll Zolával. Amikor egyedül maradt, szinte azonnal odalépett hozzá valaki, átnyújtott valami harapnivalót, vagy egy pohár italt, és mosolyogva társalogni kezdett vele.

Éppen egy idős bácsika történeteit hallgatta, amikor Zola karon fogta, és elnézést kérve félre húzta a szoba egyik sarkába.

– Figyelj – kezdte, és látszott rajta, hogy eléggé zavarban van. – Előre mondom, hogy nem kötelező, vagy ilyesmi… És tényleg nem. De a szüleimben felmerült, hogy… Hogy talán neked is át kellene esned a beavatási szertartáson…

– A min? – kérdezte Belinda, nem értve, hogy miért van ennyire zavarban a barátnője.

– Tudod, meséltem róla, hogy a lányok nagykorúvá válásáról.

– Amikor az első fenekelést kapjátok?

– Igen.

– De… De én már rég elmúltam 16… – Belinda nem is tudta hirtelen, hogy mit mondjon. – Nem is vagyok prugleni. És már a füzetet is megkaptam…

– Persze. Mondtam, hogy nem kötelező. Csak Mils azt mondta, hogy szerinte nagyon feszültté tesz téged a tudat, hogy még soha nem fenekeltek el… Mint ahogyan tegnap is megijedtél…

– Ebben van igazság – értett vele egyet kelletlenül Belinda. – De nem biztos, hogy ezen éppen egy fenekelés segítene… És azt nem gondolhatod komolyan, hogy itt, mindenki előtt…

– Nézd, nagyon kicsi az esélye, hogy a három hét alatt ne kapj ki – érvelt Zola. – De nem is jöttem volna ide, ha anyu nem mond valami nagyon érdekeset. Van egy törvény, amiről én sem hallottam korábban – mondjuk, mivel nem érinti a popsimat, így nem csoda – nevetett fel a lány. – Arról szól, hogyan lehet valaki tiszteletbeli prugleni.

Zola most már izgatottan folytatta.

– Jól tudom, milyen politikai ambícióid vannak. Gondolj csak bele! Előkelő földi családból származol, vagyis támogat a Gorlan-szövetség. Ha ehhez még hozzájön a Pruglen és szövetségesei, akkor nem lesz ellenfeled…

– Ez egyértelmű – válaszolta Belinda. – De ez mit jelent pontosan? Ez a tiszteletbeli dolog? Itt kell élnem?

– Nem. De bármikor jöhetsz szabadon a Pruglenre, nem kell engedély. A Pruglenen kívül nem kell írnod a rosszalkodásokat, de amikor itt vagy, akkor természetesen ugyanazok a szabályok érvényesek rád is, mint például rám.

– Érdekes – ráncolta a homlokát a földi lány. – És mit kell tennem ezért?

– Igazából szinte semmit. A törvény úgy szól, hogy ha egy prugleni család egyöntetűen befogad egy idegen lányt – érdekes, hogy csak lány lehet tiszteletbeli prugleni, pasi nem… –, és az adott lány is úgy akarja, akkor prugleni lesz.

– De hát… Akkor, gondolom, nagyon sok ilyen lehet…

– Az elmúlt 100 évben csak egy ilyen volt.

– Akkor… Miért én?

– Szerintem anyu azt gondolja, hogy ezzel nem csak te jársz jól, de a Pruglen is. De erről majd beszélhetsz vele később.

– Ja, igen, a fenekelés után – fintorodott el Belinda. – Mit kell csinálnom?

– Tulajdonképpen semmit. Anyu megkérdezi mindenki előtt, hogy akarsz-e a család tiszteletbeli tagja lenni. Ha igen, akkor kapsz 20-at a popsidra Milstől. Persze erről később hivatalos papír is készül, de tulajdonképpen csak ennyi.

Belindán furcsa izgalom vett erőt. Igen, a politika álmai egy csapásra valóra válnak, ha a Pruglen támogatja. De ez most valahogyan egyáltalán nem érdekelte… Csak arra tudott gondolni, hogy egy szavába kerül, és máris Mile térdén találja magát… Ami az utóbbi pár éjszakán már többször is lejátszódott az álmaiban.

– Ez nem büntetés lesz, Bel, csak amolyan beavatás – mondta Zola. – Szerintem az arcod már most pirosabb, mint a popsid lesz utána.

– Rendben, csináljuk – nyelt egy nagyot Belinda.

Mindenki elcsendesedett, amikor Zola mamája a szoba közepére vezette Belindát, és feltette neki a kérdést. A földi lány udvariasan megköszönte a lehetőséget és igennel felelt. Az összes vendégen lehetett látni, hogy nem nagyon értik, mi is történik, így Zola mamája pár szóban elmagyarázta a dolgot. Erre sorban jött mindenki és gratulált Belindának. A hangulat akkor változott meg, amikor Zola papája állt a szoba közepére és felkiáltott:

– Felnőtt lett egy lány a házban!

Erre mindenki nevetve helyeselni kezdett.

– Nagy büszkeség ez a családnak – állt a férje mellé Zola mamája.

– Nagy öröm az egész Pruglennek – mondta Zola, és ő is odaállt melléjük.

Majd sorban jött minden felnőtt, mondott valami vicceset, vagy biztatót és beállt a többiek mellé, egy kört alakítva Belinda körül. Utoljára maradt Mile, aki egy székkel a kezében lépett be a körbe.

– Elkérhetem a folletódat, kislány Belinda? – kérdezte, miközben a széket letette a kör közepére.

Belinda reszkető kézzel vette elő a füzetet, és átnyújtotta a férfinek. Olyan volt, mintha nem is valóság lenne, hanem csak egy álom. Egy idegen bolygón, idegen emberek között, egy idegen ceremónia… De az egész szinte beszippantotta, elragadta magával a földi lányt.

– Kinyitnád nekem, kislány Belinda – nyújtotta vissza a folletóját mosolyogva Mile.

Belinda zavartan mosolyogva engedelmeskedett, miközben körülötte mindenki nevettet, és kétértelmű megjegyzéseket tett.

Mile büszkén kihúzta magát és miközben a virtuális billentyűn gépelt, azt mondta:

– Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy a pietered leheted, Belinda. Ígérem, hogy mindig igazságos leszek veled. De a tenyerem kemény, a kitám pedig jobban csíp, mint bárki másé! Viselkedj rendesen, és akkor kevés alkalommal fog a popsiddal találkozni.

A többiek erre ismét nevetni kezdtek, majd valaki tapsolni kezdett, miközben Mile visszaadta a folletót Belindának, és leült a székre. A lány nem tudta, hogy mit kellene csinálnia, de nem sokat kellett ezen tépelődnie, mivel a férfi egy határozott mozdulattal keresztbe fektette a térdein. Mire Belinda felfoghatta volna, milyen helyzetbe került, Mile már fel is hajtotta a szoknyáját és egy gyors mozdulattal a lány bugyiját is letolta a combjáig.

A lány lehajtotta a fejét és izgatottan várta az első fenekest.

– A helyzet egy kicsit speciális – hallotta Mile hangját, miközben a tenyerét a pucér popsiján érezte –, hiszen Belinda már elmúlt 16 éves. Úgy igazságos, hogy 20 fenekest kapjon, igaz?

– Igen! – válaszolta kórusban a nézősereg, majd egyszerre kiáltottak fel: – Egy! – amikor a férfi tenyere lecsapott a lány popsijára.

Belindát meglepte az első fenekes, de igazából nem fájt annyira, mint amit elképzelt magában. Persze egyre jobban csípett, ahogyan a kórus tíz fölé érkezett a számolásban. Amikor elcsattant a huszadik fenekes is, nem volt benne biztos, hogy az arca, vagy a popsija pirosabb-e.

Mile lágyan végigsimított a fenekén, majd visszahúzta a bugyiját, és talpra állította.

– Engedd meg, hogy elsőként köszöntselek, Belinda, aki már nem kislány – mondta, és két puszit nyomott az arcára. Majd sorban jöttek a többiek, mindenki felköszöntötte, megölelte és megpuszilta.

Belinda csak ekkor vette észre, hogy közben a két tenyerét végig a sajgó popsiján tartotta. Még egyszer megdörzsölte a fenekét, majd nevetve átölte Zolát. Hiszen most már tiszteletbeli testvére lett!