Kipárnázott bugyogó

Hajadon, 50-es éveimben járó tanárnő vagyok. Franciaországban egy olyan iskolát tartok fenn, melybe hazájuktól távol élő angolok leányai járnak.

A testi fenyítés néhány összefüggésére szeretnék rávilágítani, elsősorban saját tapasztalataim alapján. Olvastam ugyanis néhány olyan cikket, melyekben viccelődve és szexuális szempontból izgatónak, kéjesnek tüntették fel a nádpálcázást. Ez persze igaz is lehet, csak nem mindegy, hogy az illető a nádpálca melyik végén található! Aki kapja, annak elviselhetetlenül fájdalmas egy ideig, bár aztán a kín gyorsan tompul. Hat kemény fenekes igazán komoly büntetésnek tekinthető.

Maga a nádpálca nagyon fontos! Véleményem szerint a hosszabb, vékonyabb pálcák a jobbak, főleg a testesebb lányok esetében. A görbe nyél is több, mint hagyomány. A hajlított vég bizonyos merevséget biztosít a nádpálca első negyedének, ami a legjobb ellenőrzést teszi lehetővé, ahol ez szükséges, a pálca utolsó részén.

Az különösen igaz, hogy nádpálcát főleg a lányok esetében kell használni! Az ő nagyobb, kerekebb popójuk megköveteli a nagyon hajlékony pálcát, amely így követni tudja ülepük domborulatát, és eredményesen tudja kifejteni hatását: felgyorsítja ugyanis az utolsó néhány centimétert, mely a nádpálcát még félelmetesebb eszközzé teszi.

Sok nádpálcát használok, de mindegyik különböző. Rendszeresen gondozom őket, lenmagolajjal kenem, így teszem rugalmassá.

Kényes kérdés a fenyítési testhelyzet. Ezen a téren leginkább az együttműködést hiányolom a megfenyített lányoknál. A test alsó részét óvni kell a repülő daraboktól, ha a nádpálca esetleg eltörik. Az egyik legjobb helyzetnek tartom, ha a lány egy kényelmes fotel karfájára hajol, fejét az ülőrészre helyezi és karját a fején összefonva, térdét a karfához szorítja. Ily módon a fotel háttámlája védi az esetleges sérüléstől, ugyanakkor a popó eléggé megfeszül a veréshez.

Izgalmas problémának tűnik az a kérdés, vajon a fenekelést a takart vagy a meztelen ülepen hajtsuk-e végre? Erről réges-régen folyik a vita. Az, hogy a popó - különösen a lányok esetében, akiknek feneke teltebb - alkalmas kemény pálcázásra, nem kétséges. Kezdetben az iskolában minden büntetést úgy hajtottam végre, hogy a vétkes ruházata a helyén maradt. Azt hittem, elég büntetés, ha behívom az irodámba, lehajoltatom és elfenekelem. Minden esetben így jártam el. A vétkes lányt az íróasztal lapjára hajoltattam, popóján a szoknyát feszesre húzattam, majd szíjjal vagy nádpálcával elvertem.

Néhány évvel később eljárásomat meg kellett változtatnom.

Komoly vétségért büntettem meg egy 17 éves lányt. Elhatároztam, hogy most tényleg nagyon szigorú leszek. Ennek megfelelően a leghatásosabb nádpálcámat választottam ki: hosszút, vékonyat, a vége felé keskenyedőt és nagyon hajlékonyat. Előkelősködő, nagyképű, öntelt, de nagyon csinos teremtés volt, kissé telt. Eddig háromszor járt nálam, kétszer szíjjal, egyszer pedig nádpálcával kapott ki. A büntetése mindig nagy hűhóval járt: sikoltozott, ugrált és könyörgött, engedjem el a hátralévő fenyítést.

Most, amikor asztalomra hajolt, ujjaim között hajlítgattam a nádpálcát és eldöntöttem, szigorú leckében részesítem. Meglepődtem, mikor az első fenekes után csak felsóhajtott. Semmi szokásos rúgkapálás, sikoltozás, popótekergetés. Kissé hátrébb léptem és nagyobb lendülettel suhintottam oda. Az eredmény ugyanaz.

Kiosztottam a szokásos hat fenekest, de teljesen nyugodt maradt. Végül azt mondtam, hogy felállhat és mehet. Kifelé menet észrevettem, hogy nem úgy lépked, mint akit éppen most fenekeltek el nádpálcával. Visszahívtam, megfordítottam, felemeltem a szoknyáját és azonnal világossá vált szenvtelenségének oka. Két vastag törölközőt helyezett bugyogójába, mint valami pelenkát. Kihúzva szabaddá tettem popóját. Nagyon halvány piros nyomát találtam csak az előző nádpálcázásnak, pedig fájdalmas hurkáknak kellett volna ott lenni eredetileg.

Nagyon feldühödtem, alig találtam szavakat. Másnapra visszarendeltem, mivel a dolgot meg kellett beszélnem a felügyelőnővel. Így írta elő a szabályzat, ha valakit a meztelen fenekén fenyítettek.

Ettől kezdve a lányoknak, miután az asztalra hajoltak, fel kellett hajtaniuk a szoknyát és letolni a bugyogót. Ha az előírásos pamut vagy nylon bugyit viselték, akkor csak simán megkapták a kiérdemelt büntetésüket. Ám, amint az kezdetben gyakran megtörtént, nagyon vastag, vagy kibélelt bugyogót vettek fel, akkor megkettőztem a fenyítésüket.

Nem kétséges, ettől kezdve mindennapossá vált a bugyiletolás. Hiszek benne, hogy a fiatalok számára legjobb fegyelmezési módszer a nádpálcázás, de még hatásosabbnak tartom, ha ellenkező neműek hajtják végre a fenekelést, különösen lányok esetében.

A devoni Mrs. M.T. levele

/Megjelent a JANUS magazin 5. évf. 4. számában/

  

Itt Devonban is olvassák a kitűnő Janus magazint, bár nem tudom, hányan. Tény azonban, hogy vidéken, ahol több mint két évtizede élek, az emberek korántsem olyan buták és bárdolatlanok, mint ahogy sokan hiszik.

Átnézegetve a korábbi számaikat emlékezetembe idéződtek gyermekkorom hónapjai, amikor egy szétbombázott házban csavarogtam egy csapat kamasz fiúval 1944-ben. Anyám elmondta a fiatalkorúak bíróságán, hogy miután apám elhagyott minket, otthon nem lehet velem bírni. Úgy látták, erkölcseim veszélyeztettek, és bedugtak egy javítóintézetbe.

Észak felé utaztunk vonattal, majd hosszú gyaloglás után megérkeztünk egy hatalmas, baljóslatú épülethez, amelyet magas téglafal vett körül, a fal tetején éles üvegcserepekkel. Egy durva modorú nőszemély fogadott minket. Levetkőztem, megmosakodtam mosószappannal, a hajamat rövidre vágták, és megkaptam az egyenruhát: vastag fekete cipő, térdig érő vastag szürke zokni, vastag szürke pulóver, combközépig érő, nagyon vékony tengerészkék ingecske és egy kellemetlen tapintású, vékonyka, a bőrre feszülő, hasonló színű pamutbugyi. Megérkeztem.

Senki sem oktatott ki semmire, és az első nap folyton letoltak a lassúságomért. Másnap egy lány kicsúfolta londoni kiejtésemet, ezért képen törültem. Verekedésért mindkettőnket a részlegfőnök elé rángattak. Semmi kikérdezés, a nevünk se volt érdekes, mentegetőzésre senki sem figyelt; a szoknyámat felhúzták, a bugyimat le, rákényszerítettek egy asztalra, hogy megkapjam a magam hat ütését a popsimra meg a lábam szárára egy vékony, hosszú, barna vesszővel. Utána ilyen pucéron, a fejemen összekulcsolt kézzel kellett végignézzem, hogyan kap ki Liz, a másik lány. Aztán felöltöztünk, és jelentkeztünk a konyhán, a nap további részében serpenyőket kellett mosogatnunk hideg vízben. Liz ma, harminc év után is a legjobb barátnőm.

Ronda, nagy, hideg intézmény volt ez, ahol minden egyes tanárnak megvolt a maga fenyítési módszere. Az angoltanárnő Glasgow-ból jött, ő kétszer hasított skót szíjat, a tawse-t használta. Minden rendetlenkedés azt jelentette, hogy óra után az osztályban kellett maradni, fellebbentett szoknyával keresztbe feküdni az asztalon, és mindkét comb kapott három-három, a lábat körülfogó csípős ütést. Ezután a fejtetőn összefogott kézzel kellett a falnak fordulva állni csöngetésig, vagyis nem volt számunkra szünet, óra közben sajgott a combunk, és a mellékhelyiségbe sem lehetett kimenni, hogy kibőgjük magunkat - angoltanárnőnk értette a dolgát.

A háztartás-tanárnőnek egy hatalmas fakanala volt, azzal adott hat-hat ütést mindkét popófélre, mialatt az összes lány nézhette az asztalon, letolt bugyival fekvő vétkest. Nem sok lány kereste az ilyen alkalmat magának egynél többször. A kertápolás-tanárnőnek bambuszbotja volt, és ha a gyomlálás nem volt elég szakszerű, meg gyors, akkor előtte, meg a többiek előtt kellett tovább csinálni, miközben a bottal verte a vétkes fenekét.

Mindegyik tanárnőnek volt kampós végű, vékony pálcája, azzal a kezünket és a lábunk szárát ütötték. Ilyen verést lehetett kapni beszélgetésért, késésért, nevetésért, egyszóval szinte mindenért.

A gondnoknőnek kosárfonó nádból volt a fenyítőeszköze, és egy szennyeskosár felett adott egy tucatot az előrehajló lány pucér seggére. Azután a gondnoknő alaposan megigazgatta a szoknya berakását, a bugyit azonban végig a térde alatt kellett tartsa a lány, mert igazából azt vizsgálta a nő, milyen nyomot hagyott a fonott vessző a popsin. A kézimunka-tanárnőnek volt egy embertelenül nagy kötőtűje, még sose láttam olyat. Vagy a kéz bütykeit verte vele véresre, vagy sorba kellett előtte ülnünk, rövid szoknyában, tarkóra tett kézzel, és a meztelen combjainkat ütögette sorban.

Mindebből látható, hogy akkoriban a háború után a büntetések kemények voltak, annak is szánták őket, és ezért igyekeztünk kifogástalanul viselkedni, hogy elkerüljük őket. A legfájdalmasabb verések nyilvánosak s ezért nagyon megszégyenítőek is voltak, s ezt azért csinálták, hogy a kisebb lánykák is okuljanak a példán. Az iskola egy része valaha börtön volt, ahol sűrűn csattoghatott a kilencfarkú macska és a nyírfavirgács. Igazgatónőnk ebben a részben lakott, ha ő fenyített ebben a körletben, az olyan volt, mintha a leghagyományosabb megkorbácsolásra ítéltek volna. Úgy büntetett, hogy le kellett egészen vetkőzni, és egy órát állni így az ajtaja előtt, fejen a kéz, lábak szétterpesztve, és mindenki tudta, aki arra járt, miről van szó. Büntetés után napokig barna vagy vörös szoknyát kellett viselni, gyakran bugyi nélkül, és senki sem szólhatott a vétkeshez egy szót sem. Furcsa, de a seggünket keményen hasogató pálca sem fájt annyira, mint ez a kiközösítés.

Úgy emlékszem, minden tanár kipróbálta rajtam előbb-utóbb a maga specialitását. Egyébként nagyjából úgy tanultunk, mint egy normál általános lányiskolában, csak éppen nem voltak szüneteink. Az igazságtalannak vélt fenyítés ellen panaszt lehetett emelni, de csak a büntetés elszenvedése után.

A kisebb lányokat a felügyelőnők kézzel verték meg, letolt bugyival, térdükre fektetve. Harminchatot is rásóztak egy-egy félgömbre, és a tíz-tizenkét éves lányka kisírt szemmel, vörös, dagadt popóval járhatott napokig. Ilyenkor a popsijuk bőre annyira érzékeny volt, hogy nem is tudták a pamutbugyit ráhúzni. Egyébként nekik is jó darabig kellett a falnál állni fejükre tett kézzel, és ha leengedték a kezüket, akkor még egy adag verést kaptak. Amikor kicsit nagyobb volt a lány, akkor szokás szerint egy fanyelű hajkefe (borzasztó eszköz) hátával kapott két tucatot a segge mindkét felére. Ennek a nyoma már szinte fekete volt, és legalább egy hétig nagyon fájt így a pad kemény fáján ülni.

Volt egy tornatanárnőnk, aki az ugróbakot használta deresnek, és aztán az épp megfenyített lánnyal végeztette el a többiek előtt a gyakorlatokat, hogy mindenki lássa a combja felső részén az ütések nyomát. Sírni persze itt is tilos volt.

Nem volt elzárkózási lehetőség ebben az intézetben, még a WC-ajtót se zárhattuk magunkra. Naponta kétszer meztelenül beleállítottak egy pléhkádba, hogy mosakodjunk. Nesztelen alvigyázók lesték, nem beszélgetünk-e a hálóteremben vagy a folyosón, és ha elkaptak, jött a büntetés. Piszkos kéz, köröm, térd, cipő, vasalatlan szoknya, zsebkendő elfelejtése mind büntetést vont maga után, mert jelenteni kellett. Az ügyeletes tanárnő egy fülessel, különmunkával, vagy mindkettővel "méltányolta", három jelentés pedig főfelügyelői verést vont maga után. Senki sem visíthatott jobban, mint ezek a pucér seggű csajok a maguk tizenkettőtől tizennyolcig terjedő adagjuk kiosztásánál, mikor csípős, vékony nyírfavesszővel kaptak. De senki se hallotta a bőgést, vastag falak, tölgyfa ajtók mögött zajlott a verés, és különben se jártak látogatók a folyosókon, mint manapság az iskolákban és a nevelőotthonokban. Nem volt szülői látogatás, se újságíró, se ellenőr, nem volt kinek panaszkodni - lehetett dörzsölni a fájó csíkokat, fel lehetett tűrni a hálóinget, kicsit szipogni, aztán alvás. Voltak ugyan amolyan ellenőrfélék, savanyú pofájú banyák, de nem nagyon jutott közelükbe az emberlánya, és látszott rajtuk, hogy úgy gondolják, túl jó dolgunk van itt nekünk.

Szerencsémre innen szakközépiskolába, a Technical Schoolba kerültem tizenöt éves koromban... Itt is volt azonban többször konfliktusom a kémiatanárral, aki hosszú gumicsővel verte áldozatait... Először megijedtem tőle, s ahogy mondta, rögtön lerántottam a bugyit és bedőltem a veréshez. Akkor csak kettőt csapott a fenekemre. Két hónappal később azonban megharagudott rám, becipelt egy kis terembe, és rámparancsolt, hogy vetkőzzek. Ezt megtagadtam, erre dühös lett, és hat igen keményet kaptam a gumicsővel...

Azt tanácsolom az e sorokat olvasó szülőknek, hogy legyenek szigorúak gyerekeikkel. Ha a lányok rosszak, szemtelenek vagy szófogadatlanok, négyszemközt csupaszítsák le a feneküket, és keményen verjék el őket. Igenis keményen, mert kilenc-tíz ütés alatt semmi értelme a fenekelésnek. A fa kefe, a nadrágszíj, a pálca hamar feledésbe merül, ha visszakerül helyére a bugyi, egészen a következő verésig. De akárhogy is fenyítik őket - szeretettel tegyék. A lágyszívű szülő semmit sem segít a gyereknek. A gyerek azonban szereti a fegyelmet, jó neki, ha tudja, meddig mehet el, és a lányoknak is jó az, ha tudják, le kell tolniuk a bugyijukat, ha túl messzire merészkednek - le bizony, épp olyan mélyre, bokáig, ahogy nekem kellett hajdanán az intézetben.

A PHALLOSJOG

Írta: A. B. W.

   

Töreky uramnak pallosjoga volt.

Ősei kapták a ius glaudiit a királytól, és a nyolc falura meg a köröttük levő földekre terjedő birtok határán akasztófa jelezte, hogy Töreky József ezen a vidéken élet és halál ura. Azt talán csak az udvarházban működő kicsapott deák, aki írt és olvasott, ha nagyon kellett ilyesmi, meg a három izmos hajdú tudta, hogy Töreky uram sose akasztatott fel még senkit. Hiszen jó ember volt. Engedte, hogy parasztjai megszedjék magukat kicsit.

Az erkölcsökre vigyázott. Azokra nagyon. És maga is példát mutatott, mert senki sem mondhatta rá, hogy bármely fehérnépet erővel lenyomott, fruskát meghágott volna. Nem rendelte be senki feleségét az udvarházba takarítani, mosni, holott hány földesúr él azzal a lehetőséggel, hogy a paraszt asszonya a tekenő fölé hajlik, és csak meg kell lebbenteni rajta a rokolyát meg a pendelyt. Annak se volt híre, hogy janicsár módon fiúszeretőt tartott volna magának. Erkölcsös ember volt, így fogadta el mindenki. És hogy az erkölcstelen fehérnépet szívesen megcsapatja - hát istenem. Fejüket is vehetné. Pallosjoga van. A férfiembert békén hagyja, nem úgy, mint más földesurak. Még a tolvajnak is inkább a feleségét húzatja deresre, mert biztos az asszony bujtogatta a szegény embert. Jó szívvel van hozzánk, dehogy költöznénk mi más birtokára, mondogatták a parasztok a kocsmában, iszogatva az úr borát és hizlalva erszényét. És külön megemlékeztek arról a szokásáról az úrnak, hogy ha egy jobbágya panaszt tett lányára vagy asszonyára, azt is megengedte, hogy magán az úriszéki deresen büntesse meg a férj vagy az apa a hibás fehérszemélyt. A hajdúk még pálcát is adtak, és az úr volt olyan jóságos, hogy drága idejéből áldozott az egyszerű jobbágy családi viszálya elboronálásának végignézésére. Nem is nyelvelnek vissza az asszonyok, nem kikapósak a menyecskék a nyolc faluban. De ha mégis...

Az öregnek látszó, de még igen jó erőben levő, ötvenesztendős foglár, az udvarház hatalmas pincéjének teljhatalmú intézője avatott tudója volt a pince minden titkának. Tudta, miért nem hajkurássza Töreky a falvak menyecskéit. Vannak neki a kalitkában szebb madarai. Három évvel korábban egy cigánykaraván vonult át a birtokon, és hát a kicsi csávók piszkos kezecskéjéhez sok minden odaragadt. A parasztok azonban a harmadik faluban észrevették, mi történik, és már készültek annak rendje és módja szerint elkergetni, de legalábbis félig agyonverni a csapatot, amikor a jólelkű úr megmentette őket a kezükből. Az akasztófa tövében egyezséget kötött a vajdával. Három nagyobbacska gyereklány fejében tovább engedte a karavánt. A lányokat a nagy ház egyik rácsos ablakú szobájába zárta, itt nevelkedtek, jó ételeken és italokon, csak a napfény nem érte őket sokszor. A bőrük azonban így is elég barna volt, és Töreky úr gyakran szemlélte meg a bőrüket.

Eleinte persze szökni próbáltak a lányok, de a bokához láncolt csukló egyszerű módszere meggyőzte őket, mennyivel jobban járnak, ha maradnak és teljesítik Töreky uram kívánságait, amelyek ajkaikra és a fenekük kicsi lukacskájára vonatkoztak. Igaz, ettől a kívánságtól úgy érezték magukat eleinte, mint akit karóba húztak, de ezt is megszokták, sőt lassan megkedvelték, ahogy az úr dorongján való cuppogást vagy duzzadt, szőrös heréinek nyelvheggyel való cirógatását. Az úr hetenként egyszer-kétszer, néha többször betért hozzájuk, leeresztette nadrágját, magához intette gyorsan vetkező kis rabnőit, és azok addig kedveskedtek neki mindenféle módon, míg azt nem látták, hogy fehér lé ömlik uruk lőcséből. Akkor ezt felnyalogatták és meztelenül, egymás mellett térdelve, hátratett kézzel várták, elalszik-e a gazda, vagy kíván tőlük valamit. A karavánélet éhezésére már csak borzalommal emlékeztek, és ők is igen jó embernek gondolták az urat. Hogy Margarita asszony, aki felügyelte és oktatta a lányokat, hirtelen kezű, azt természetesnek vették. Aki enni ad a kezével, az üt is azzal. Az úr sose bántotta őket, legfeljebb megvizsgálta a farocskájukat, van-e rajta friss csík. Mert ha nem, akkor az úr később nagyon megcibálta Margarita asszony kontyát - de ezt a tizenhét-tizennyolc éves, viruló szépségű és a szó minden értelmében ártatlan lányok nem sejthették. És a lányok létét is csak gyanították a hajdúk, a parasztok pedig még ennyit sem tudtak. Csak Margarita asszony és a foglár ismerte az általuk etetett, fürdetett, olykor fekete csuklyával letakart fejjel a félreeső helyre vitt lányok titkát.

Töreky uram főként péntek délutánonként látogatta meg kicsiny háremét. Kora délután e napon ítélkezett ugyanis a hét során tömlöcébe került bűnös nőszemélyek felett. A deák és két hajdú volt jelen ilyenkor, az előbbi szűkszavú jegyzőkönyvet vezetett, amelynek másolatát az úr őrizte, a hajdúk pedig a végrehajtásban segédkeztek, de ha kellett, ellátták akár egy városi hóhér feladatát is.

Például nagyon tudták, hogyan kell tekerni a hüvelykszorítót. Férfiméret volt, rablók lapáttenyeréhez tervezett. Töreky uram az asszonyok lábujját fogatta össze vele. Így az se volt gond, hogy a megkínzott nőszemély nem tud dolgozni a kezével jó ideig, amikor "körmére koppintanak". A csigázáson is változtatott az úr, ki ne marjuljon már szegény jobbágylányok válla, hasonlóan munkaképtelenné téve a fehércselédet. Inkább a fél karjuknál húzatta fel őket, az egyik bokát a másik kar csuklójához köttetve. A másik láb ujjai akár kényelmesen el is terpeszkedhettek a földön. Elég volt a fenyegetés egy óra után, hogy most pedig teker a hajdú egyet a kötéldobon, és már csak a lábujj hegye érinti az úr nagytermének hideg kőpadlóját. Az addig legkonokabban tagadó leányzó is megvallott olyasmit, amivel kiérdemelte, hogy a terem közepén, az úr öblös, török párnákkal kibélelt karszéke előtt álló deresre kerüljön.

A deres félelmetes alkotmány volt. Kéthüvelyknyi vastag deszkából készült, amelyet a négy erős támasz vagy másfél lábnyira emelt a föld felé. Hat láb hosszú volt, egy jó magas férfi is elfért volna rajta. Középen, deréktájon egy vaspánt fogta le a delikvenst, az alsó végén két kisebb a bokáit, lábfejét a deszkához szorítva, hogy a talpa az ég felé legyen, ha netán úgy hozná a sors, hogy az is megkapja a magáét vastag szíjjal vagy vékony pálcával. A csuklókat rögzítő vaspánt a két első lábcövek oldalán várta a heti áldozatot; sosem kellett hiába várnia. A rozsdás fém hidegen kattant két luk között, a hajdú egy szögféle vasat tolt át rajtuk, és az elitélt nőszemély már nem szabadulhatott, amíg ki nem ürítette a botbüntetés keserű poharát.

A deres mellett egy szokatlan jószág is hevert: keményre tömött török bőrpárna. Az úr jóságának egyik bizonyítéka. Ezt rakatta oda a leányok kényes szeméremteste alá, hogy baja ne essék a finom Vénusz-dombnak. No meg ettől egy tenyérnyivel magasabbra emelkedett a far, és jobban simult a pálca, bot vagy korbács alá. Ahogy jött. A fenti szerszámok bő választékban mind ott feküdtek egy asztalon a sarokban, a hüvelykszorító mellett.

Egy másik asztal az úr karszékénél állott, kéznyújtásnyira. Rajta hagyma, fokhagyma, friss puha kenyér, sárgás szalonna, kolbász, hideg libasült, tikmony megfőve, fűszerszám, égett bor, boróka illatú fenyővíz, hűs, pincében tartott savanyúvíz, meg egy kancsónyi a jobbik fajta borból. A konyhafrajlák dolga volt mindezeket odakészíteni. Az úr nem bánta, ha megfordultak a deres termében. Csak sandítsanak oda rá olykor. Szaporábban és ügyesebben teszik a dolgukat. Amíg el nem követik az első botlást, például odaégetik az úr sültjét. Az úr nem evett sokat, de jól esett falatozgatni poharazás közben, és jól esett poharazni, míg szeme a bőrpárna által kiemelt hófehér vagy halovány rózsaszín, nap által sose sütött formás félgömböket szemlélte, hogyan szaporodnak rajtuk szép komótosan a piros, netán lilás vagy kékes csíkok. Ínyenc volt Töreky úr, nem holmi kegyetlen birtokos, akárki láthatta.

Ezen a pénteki napon három madárka volt a kalickában. Az egyik megtépett tollú madár: csavargó, züllött külsejű koldusasszony, akit már egyszer "kicsaptak", azaz derékig meztelenül, nyírfavirgáccsal ütve a hátán, kivezettek Töreky uram falvaiból. Most mégis visszaszemtelenkedett. Sovány nőszemély volt, lassan már negyven éves, de többnek tűnt. Az úr ki nem állhatta az ilyeneket. Mikor elévezették, térdre rogyott a deres mellett és fogadkozni kezdett, hogy sose látják többé a környéken, ha most irgalmat kap. Töreky egy darabig elgondolkozva nézte a piszkos rongyokba burkolt középkorú nőt, aztán gondolt egyet.

- Vedd le a rongyokat. Hadd lám a hátad, derekasan működtek-e a hajdúk.

A nő nem kérette magát, azonnal kibújt a ruháiból. De nem csupán derékig vetkőzött, hanem anyaszült pucérra. Sovány volt, de nem formátlan, kicsi melle nem ereszkedett meg, ölét sűrűn benőtte a pontosan háromszög alakú szőrzet. Hátat fordított Törekynek, tudva, hogy feneke fiúsan keskeny, de a csavargó férfiak által pompásnak tartott formájú far.

- Közelebb!

A nő odahátrált a földesúrhoz. Testéből ugyan enyhe verejtékszag áradt, keveredve az ágyék illatával, de az úr orra nem volt kényes. A büntetés termében erősebb szagok is érződtek olykor. Töreky az asszony fehér hátát simogatta. Ujjai némi egyenetlenséget éreztek a sima bőrön, arasznyi csíkokat, a régen begyógyult sebek nyomait.

- Szeretsz hason fekve aludni?

A hajdúk és az írnok hálás közönségként mosolygott az úr tréfáján.

- Jaj, uram, én mindent megteszek, csak legyen irgalommal az úr...

- János - fordult az úr az egyik hajdúhoz - mutasd meg ennek a cemendének az új bivalybőr korbácsot...

- Jaj, nagyságos tekintete úr, jaj, ne...

A koldusasszony még mindig háttal állva jajveszékelt, hogy ne bántsák. Töreky előrehajolt, és megmarkolta két kézzel a nő fenekét. Aztán jobb keze mutatóujját mélyen bökte a sötétlő lukacskába. A nőnek elállt a lélegzete, elhallgatott.

- Lenyalni!

Kihúzta ujját a lukból, maga felé perdítette az asszonyt. A kéz ott meredt fel az asszony tekintete előtt; megbabonázva nézte az ujjat, amelyen látni ugyan nem lehetett semmit, de félreismerhetetlen szagot árasztott. Az ujj függőlegesből vízszintes helyzetbe ment át, és a nő szájába fúródott. Az asszony, mit volt tenni, szopogatni kezdte. Mint a csavargóknak. Nem az ujjukat. Amikor elkapták útfélen. Bátran az úr szemébe nézett, aki kéjesen mosolygott. Nadrágjában előre érezte a kellemetes késő délutáni látogatást kicsikéinél.

- Ha a nagyságos úr parancsolja... - nyámmogott a nő tele szájjal.

Töreky kihúzta az ujját. Máshoz volt kedve.

- Négykézlábra! Mint a kutyák!

Az asszony azonnal engedelmeskedett.

- Kushadj!

Az asszony közelebb eresztette arcát a földhöz. Egyszer csak az úr egyik csizmájának az orra jelent meg a szeme előtt.

- Tisztára!

Az asszony maga sem hitte volna magáról, hogy ilyen szófogadó tud lenni. Hiszen nem volt az véletlen, hogy az országutak és ösvények annyiszor megalázott, megbüntetett, megerőszakolt csavargója lett. Zabolátlan vére, dacos természete, szabadságvágya kergette az utakra, abba az életformába, amely valójában nagyon is rabság volt. Igaz, nem volt ura, de emiatt urává lett minden földesúri hajdú, császári katona vagy erősebb legény, aki megkívánta vagy megorrolt rá a kihívó tekintete miatt. Csak illendőségből jajveszékelt a fenyegetés hatására: régi ismerősként üdvözölte magában a derest, és bizonyos volt benne, hogy ismét megcsapják, csak azt nem tudta még, hogy hányszor és mivel. Mert azt tapasztalatból tudta, hogy korántsem mindegy. Töreky pedig azt is tudta, hogy a kiszemelt testrész is számít. Most például a sűrű szőrzetű ágyékot pécézte ki magának. De úgy vélte, ráér. Most csak azt mutassa meg a céde, mennyire tisztelettudú.

- Mi a neved, te riherongy!

- Julianna, parancsára, nagyságos uram! - és a nyelv tovább dolgozott a fényesedő csizmán. Töreky lábat váltott. Julianna tette a dolgát változatlanul. Úgy sejtette, talán most nem fogják rögtön elzavarni a verés után.

- Fordulj, Julis! Hadd lám a valagod!

Az asszony szaporán engedelmeskedett. Töreky apró rúgásokkal adta értésére, hogy a női lábnak szétrakva vagyon a helyes pozíciója.

- Akkor most megtöröljük!

A két csizmaorr egymás után végigdörzsölte Juli ágyékának bozontját. Aztán az úr felállt.

- Hadd halljam, hogyan szól!

Nagyot, csattanósat rúgott a nő feltartott farába. Julianna előreesett. Halkan faljajdult, váratlanul érte a megaláztatás.

- Vissza, te szuka! És ne vernyákolj, mert okot adok rá! Égő gyertyát akarsz a likadba?

A nő éppenséggel most semmit se kívánt oda, de égő gyertyát aztán végképp nem. Volt már szerencséje hozzá, tudta, hogy el lehet viselni, inkább félelmetes, mint fájdalmas, de akkor is... Engedelmesen a magasba bökte sovány, de nőies farát, és most már nem szisszent fel a második, kiszámítható rúgásra.

- No, jól van. Feküdj csak oda a deresre!

Julianna magában felsóhajtott. Végre itt tartanak. Végignyúlt a vastag deszkából ácsolt, fenyegető alkalmatosságon, illedelmesen összetéve lábát. Meglepetésére az úr ráült a derekára, egyik kezét a farára téve, másikkal a hajába markolva.

- Hová mégy innét, ha végzünk veled?

- Nem tudom, nagyságos uram... Kicsit pihennék előbb... Ahol munkát találnék télire...

- Adok én neked munkát, szuka. Szolgálni fogsz nálam.

Juliannának megdobbant a szíve. Fedél, kenyér, talán még új rokolya is... Az úr sem lehet sokkal keményebb, mint bármely más férfi. Nem tudta, hogy az úr mit tervez: hogy kamaszlány macáinak adja oda öt játékszerül, s azok rajta bosszulhatják meg minden sérelmüket. Boldogan kotródott vissza fogdájába, ahova nemsokára meleg mosakodó vizet, durva szövésű törlőt, nagy darab fehér kenyeret, szalonnát, retket, piros bort hozott egy mogorva szolgáló. Meg egy tiszta, fehér, bár igen kurta, a combok egészét szabadon hagyó inget is, hogy új öltözékében kezdje meg szolgálatait.

A második rabbal nem volt ennyi teketória. Piaci kofaként nyelvelt az úrra. Kappannak mondta nyilvánosan. Igaz, hogy csak egy másik kofa hallotta, az meg csak a hajdúnak mondta tovább, de akkor is. Az úr röviden végzett.

- Deresre!

Két hajdú ragadta karon a terebélyes parasztasszonyt, rálökték a padra, hasra fektették, gyorsan ráhajtották csuklójára a vaspántokat, és egyikük magasba emelte a hátulján a szoknyát meg az ümögöt. Hatalmas kerek fenékhalmok domborodtak a férfiak előtt, bőven volt rajtuk hús, de az asszony még eléggé fiatal volt, nem vetett rajta hurkákat a háj. Arca azonban sötétvörösre vált a szégyentől.

- Tégy egy próbát, fiam!

Az egyik hajdú, aki úgy érezte, az úr neki szól, teljes erőből odavágott. Körívben lendítette meg a mogyoróbotot. Nagyobbat ütött a szokottnál, és a csík is sötétebb lett nyomában. Sötétvörös. Majd lilulni kezdett. Az asszony fel is üvöltött rögtön, ahogy az ütés érte, de csattanást nem lehetett hallani, a bot a párnás húsba mélyedt. Az úr látni se szerette az ilyesmit. Azt kedvelte, ha a ruganyos, kemény fenék szinte visszavágta a botot a levegőbe.

- No mi az, nem tetszik az úriszék ítélete? Talán meg akarod váltani magad? Felelj, Takács Maris!

- Meg, meg, uram...

- Hát akkor csökjék neked minden ütésért négy karajcár! Összesen egy ezüst forint!

Ez nem volt kevés pénz, de Takács Maris most úgy gondolta, megéri, ha ezzel megmentheti terebélyes, hófehér, rengő húsú félgömbjeit még huszonnégy ilyen kegyetlenül fájdalmas ütéstől...

- No, takarodj. Holnap hozzad a pénzt. De rénusi forintot hozzál, jó ezüstből, és ha nem hozod, holnapután kettőt veszek meg rajtad, vagy ötven ilyet kapsz a hatalmas farodra! Elfér rajta bővön!

A Takácsék Marisa még nem tudta pontosan, hogyan magyarázza majd meg az urának, hogy nyelvelése ilyen sok pénzbe került. Azt sejtette, hogy a feneke megkapja így is a magáét. De mégis más a megszokott, vastag, borotvafenő bőrszíj, és más a hajdú botja. Maris remélte, hogy elég sötét csík lesz a hátulján ahhoz, hogy megenyhítse, vagy legalább jobb kedvre hangolja takarékos férjurát. Hajlongva köszöngette a kegyét az úrnak, és sietett haza, átadva a helyet a harmadik penitenciára váró fogolynak.

Az úr nem véletlenül tartogatta öt utoljára. Báthory Klára ifiasszony pompás fehérszemély volt. Egészen ifjú özvegy, akit ura nem tudott még teherbe ejteni, mielőtt Zrínyi úr, a nagy hadvezér sorsára jutott egy vadászaton. A vadkan győzött, még ha keservesen meg is kellett adnia árát ennek a győzelemnek, hiszen az ifjú férj legényei felkoncolták és nyársra húzták őkelmét. A férfi azonban olyan sebeket szenvedett, hogy nem tudott rajta a kirurgus segíteni. Nemes elődei kriptájába helyezték nyugalomra, és özvegye egy belső, régi cseléd kíséretében indult vissza a temetésről öreg nagyszüleihez. A belső cseléddel nem is lett volna baj, ha nem issza ő is félholtra magát, olyannyira, hogy egy nap múltán sem volt jártányi ereje. Klára asszony a fogadóban hagyta a beteg embert, és egy surbankó legényt fogadott fel, aki megígérte, hogy baj nélkül hazahajtja lovait kocsistól, asszonyostól. Csakhogy a legény nagy tolvaj volt, és mikor a Töreky-birtokon áthaladva a hajdúk megállították, azt hitte, őrá vadásznak. Leugrott a bakról, és ahogy csak tudott, úgy iszkolt az erdőbe. A szép menyecske meg kétségbeesetten magyarázhatta, hogy ő nemes lány, még ha a szegényebbek közül is való, nem pedig holmi kóbor frajla, aki gazdag urak kegyére pályázva járja az országot. Ifjú kocsisát ismerték, mint a rossz pénzt, valóságos tanúvallomás volt Klára asszony ellen, hogy ő ült a bakon. És tudnivaló, hogy a lator, erényes férfiúkat paráznaságra, kurválkodásra csábító fehérszemélyek számára is nyilvános megcsapást írt elő a törvény, már ősidők óta, és Töreky úgy tartotta, nem árt a népnek egy kis látványosság.

Klára ifiasszony sokadszor magyarázta, ki ő, mi ő. Végre odamutatta Törekynek gyűrűjét, mellboglárját, elmondva, melyik kő mit ér, kitől örökölte, s az az ős hogyan szerezte még akkor, amikor császár és király közt hol ide, hol oda állva oly szép vagyonokat lehetett szerezni. Törekynek megtetszettek a csillogó csecsebecsék, le is foglalta a rubintköves gyűrűt, a zafíros boglárt, bár maga a régi körmöci aranyat többre tartotta.

Töreky akkor hitte el, hogy Klára asszony igazat beszél, amikor a hajdúk végül nekiálltak vetkőztetni. Magától ugyanis semmi ilyesmire nem volt hajlandó, a két férfi ellen meg úgy küzdött, mint egy elevenen való megnyúzásra ítélt oroszlán. Visított, harapott, a nemesi jogokat sorolta az Aranybulláig visszamenőleg, számos latin szót is ejtve, és Töreky úgy döntött, kíméletesen bánik e fehérnép finom bőrével. De megsimogatni - azt senki sem tilthatja meg. És mikor bebizonyosodott, hogy két erős férfi mégiscsak le tud gyűrni egy alacsony termetű asszonyt, lett légyen az bármilyen fiatal, erényes, formás és mokány, és Klára asszony egy szál, derékig feltűrt ingben meg izmos combja közepéig érő strimpliben, azaz finom, külországi harisnyában, de amúgy pucéron feküdt a deresen, könnyeit nyelve a szégyentől és a dühtől, az úr odament hozzá és fölébe hajolt. Egy csattanósat vágott Klára jobb farára, de akkorát, hogy fertályóra múlva már ne legyen nyoma, és odaült a deres szélére, némileg kényelmetlenül, amit azzal egyensúlyozott ki, hogy húsos tenyerét rajta hagyta a meg- megremegő, de kemény izmú fenekén. Pontosan ez a hús volt az, ami Töreky uramat a lehető legjobb kedvre hangolta. Amin a bolhát meg lehet roppantani, mondták a parasztok az ilyen asszonyi testre. Töreky inkább az "amiről visszapattan a pálca" kifejezést kedvelte. Elégedetten simogatta Klára csípőjét, duzzadó popsiját, elkalandozva a két halom közé is. Gondolatai máshol jártak...

Egyszer csak felfigyelt egy szóra. Klára asszony injúriának minősítette feneke szakszerű simogatását, amiben tulajdonképpen kedvét lelte, és sajnálta, hogy rövid házasélete során nem volt része benne. De neveltetése erősebb volt, és úgy vélte, egy Báthory-lánynak a nemesi jogvitákban illetékes szolgabírót kell emlegetnie. Még akkor is, ha valójában még távoli rokonságban sincs sem az ecsedi, sem az erdélyországi Báthory-ággal. Az injúria szó felbosszantotta Törekyt. Erős középső ujját gyorsan és durván, egészen tövig nyomta Klára asszony érintetlen anusába, hogy a nőnek elakadt a lélegzet a fájdalomtól.

- Hát idehallgass, országutak cemendéje! Az én armálisomon írva vagyon még az is, hogy de genere Huba. A diák úrnak úgyszintén vagy két-háromszáz esztendős kutyabőre van. De még a két hajdúm is igazi privilegizált hajdú, Bocskay apánk adta kiváltságokkal. Nem érdekel minket, hogy te nemes lány vagy-e, vagy sem. Úgy megtáncoltatjuk a szép fehér farodon a botot, hogy sose felejted el. Aztán bezárunk a tömlöcbe, addig, amíg az összes sötét csík el nem múlik, hogy a legélesebb szemű szolgabíró se találja nyomát semmiféle injúriának. És sorra megtapasztaljuk, hogyan esik az ilyen játék - Töreky megbillegtette ujja végét, fájdalmas-izgalmas rohamot váltva ki Klára belsejében -, de tán nem csupán kézzel, hanem Sámsoni uram szerszámával, amelynél nagyobbat-keményebbet egész Bihar megyében nem találni!

Sámsoni, a magasabb hajdú büszkén vakarta meg így feldicsért férfiúi ékességét.

- Befogod-é hát a lepcses pofádat?

Klára asszony valóban elhallgatott. Úgy vélte, igaza lehet ennek a kiskirálynak. Hiába menne akár a nádorhoz is panaszra. Beletörődött sorsába, és inkább az foglalkoztatta gondolatait, hogy a karóba húzás mártíriuma nem is olyan szörnyűséges, ha a fájdalom első hulláma tovahömpölyög...

Töreky uramnak azonban már igazán másfele volt dolga. Felállt, kihúzta ujját Klára fenekének lukacskájából, rácsapott a másik félgömbre is, aztán ráparancsolt az öreg, sokat látott foglárra, hogy vigye vissza a menyecskét a ruháival együtt a szalmára.

- Két nap múlva útjára bocsátjuk a madarat. Ha tisztelettel beszél addig mindenkivel. Ha nem... teszünk róla. Igaz. legények?

A két hajdú és a deák szélesen vigyorgott. Sámsoni érezte magában duzzadni a férfiasságot. Kérdőn nézett az úrra. Az megértette a férfi vágyát, bólintott.

- Tégy úgy, fiam. Csak borjas ne legyen a tehén. Menjetek mind a ketten, segítsetek egymásnak.

Klára féleg-meddig értette, hogy a tömlöc szalmáján a két hajdú erővel meg fogja nyomni. De már nem bánta. Fiatal testében egyre sűrűbben áramlott a felzaklatott vér.

A lányok már várták Törekyt. Julianna a falnál állt rövid ingecskéjében, Margarita asszony okosította ki dolga felöl, időnként hosszú és csípős pálcájával elég keményen rácsapva az új cseléd hosszú, feszes combjára, amelyen egyre szaporodtak a csíkok. A középkorú nő akaratlanul is vetélytársat sejtett a másikban. A lányok visongtak örömükben, hányták le magukról a szoknyát és inget, ahogy Töreky karszékében ülve a gatyát, miután a barnálló bőrű víztündérek megszabadították fényesre nyalt csizmáitól. Egyik az egyiket húzta, másik a másikat, a harmadik az úrnak segített a feszes és most különösképp, főként elöl szűk nadrág eltávolításában. Mikor pedig Töreky úr kigombolt dolmányban, meglazított korcú ingben, szétvetett lábbal megállt, mind a hárman térden állva vetették rá magukat altestére. Az egyik lány keményen kitolt, hengerré csücsörített nyelvét nyomta az úr feneke lukába. A legkisebb termetű, egészen összekucorodó leány alábújt, és nyelvének hegyével finoman birizgálni kezdte az úr herezacskóját. A legnagyobb termetű leány pedig gyakorlott mozdulatokkal kezdte előre-hátra jártatni fejét, miközben ajkával enyhén, fogait óvatosan visszatartva szívogatta az úr phalloszát, amelyről tapasztalatból tudta, hogy veszélyes, mint a pallos. Igaz, nem vágja le a fejét az ember lányának, de a feneke igen kellemetlen tapasztalatokat szerezhet Margarita asszony jóvoltából, ha idő előtt készteti arra az urat, hogy nyalogatni való nedvével elárassza a fiatal bőrű arcokat. A nyúlánk, szép lány tehát igencsak vigyázott, hogy szája ne tegyen túl gyors vagy erőteljes mozdulatokat...

Julianna moccanni sem bírt a bűvölettől. Illetve mégis megmozdult, mert nem bírt a kezének parancsolni. Hosszú ujjai maguktól csúsztak a rövid ingecske alá, megkeresve a szeméremajkak rózsaszín szirmait a sűrű, sötét bozontban. S azonnal le is csapott kezére Margarita vesszője.

- Te céda - sziszegte a külföldi származású, az itáliai erkölcsöket jól ismerő és bizonyos bűnöket valaha kedvvel gyakorló asszony, aki az úr féltékenységétől tartva nem merte vágyait kiélni a cigánylánykákon. - Te riherongy - lihegte, még egyszer odavágva Julianna combjára. - Majd éjszaka leszámolok veled... Te bűnös hajlamú perszóna...

Julianna nem bánt semmit. Megbabonázva meredt a három lányra, ahogy urukat kényeztették, és arra gondolt, sok ütés fog itt csattanni még meztelen bőrén, de a vándorélet poklából alighanem a földi paradicsomba került.

Töreky uram pedig egy szelíd ordítással adta környezete tudtára, hogy ő is ott érzi magát. Füle így nem hallotta Klára asszony halk sikolyát, amely jelezte, hogy az özvegy illedelmesen védi erényét, de amúgy akár három hajdú sem volna ellenére. Elvégre nem közönséges jobbágyok, szabadságot kaptak Bocskay uramtól...

Brit birodalmi nevelés

Írta: A. B. W.

Az alsóbb középosztály elárvult serdülő leányai számára létesült, a nagy Viktória királynő tiszteletére, a szegényebb néposztály tagjait is kötelező illemre, valamint a fontosabb közismereti tárgyakra és főleg hasznos kézimunkára nevelő - tegyük hozzá: a jól bevált hagyományok, úgymint a rosszra igencsak hajlamos bakfisokkal szemben gyakorolt üdvös szigor nevében nevelő -, jótékony adományokból fenntartott magánintézet nagy hálótermében csöndes volt az éjszaka. Nem zavarta meg a csöndet más, mint a tizenéves lányok ártatlan szuszogása, és egy egészen puha talpú cipő surranó nesze. A nem épp lágy szívéről ismert felügyelő tanárnő, Miss Cruelty lopódzott végig a hálótermen, egészen a tizenhét éves Sally Bitch ágyáig. A lány aludt, álláig húzva a durva pokrócot. Ez azonban nem tévesztette meg a tapasztalt felügyelőnőt. A takarót gyorsan felemelve láthatta: az erkölcsös, bokáig érő intézeti hálóing hasig felgyűrve, Sally jobb keze pedig épp két lába közt nyugszik. Kell világosabb bizonyíték, miként ringatta kellemes álomba magát? A nőies formáit már jócskán felmutató kis Bitch-lány igazán csak magának tehet szemrehányást, hogy erélyes kéz ébreszti, megcsavarva a füle melletti érzékeny hajtincset. Feljajdulna, de Miss Cruelty jól ismert halk-erélyes hangja csendre inti. Ki kell az ágyból szállnia, papucsba bújni, Miss Cruelty karon fogja, a könyöke felett, az illemhelyre vezeti, rálöki az ülőkére, de ott marad előtte, utána tovább viszi a hideg folyosón; megállítja, fekete kendőt vesz elő, aztán a lány - elvakítva - már nem tudja követni, merre visz az út. Csak azt tudja, hogy... hogy most nagyon fog fájni. Még jobban, mint a múltkor. Mert a kis Bitch lány, ahogy a jogi nyelv mondja, többszörös visszaeső.

Ahol megálltak, kellemes meleg volt és finom parfüm könnyű illata terjengett. Lágy női hang szólt hozzájuk. Kié is? Sally Bitch egy darabig hiába kutatott emlékezetében, aztán ráismert: Miss Wellfuck volt ő, a milliomos nő, aki dús adományokkal támogatja az intézetet, és néhány nagyon kedves szót szólt az évnyitó ünnepségen.

- Csak nem, drága Miss Cruelty? Csak nem akarja azt mondani, hogy ez a bájos teremtés olyan súlyos hibát követett el, hogy éjnek idején meg kellett látogasson?

- A hölgyet Sally Bitchnek hívják, Madam. És ha lehet egy nomen est omen, akkor itt arról van szó. Jobb, ha nem mondom el, mit csinált.

- Óh, persze, majd elmondja szegényke ő maga. Hagyjon magunkra, kedves Miss Cruelty. Illetve talán előbb kényelembe helyeznénk a mi kis madárkánkat.

- Hát idefigyelj, te kis szuka, elnézést asszonyom, nem ajánlom, hogy kapálózzál, mert egy darab bőr se... elnézést asszonyom, de más nyelven nem értenek ezek...

Sally Bitch megadta magát sorsának. Már a neve is... tulajdonképpen nőstény kutyát, rókát vagy farkast jelentett, de a durvább nyelvben céda nőszemélyt is, és épp elégszer vágták a fejéhez, hogy micsoda.

A rettegett Miss Cruelty lehúzta hálóingét, egyszerűen lerúgta lábáról a papucsot, hanyatt lökte egy kemény, priccsszerű ágyon, amely oly kevéssé illett a szoba úri levegőjéhez. Hát még mikor Miss Cruelty erős ujjai kezét-lábát szétfeszítve az ágy négy végéhez szíjazták bokáját és csuklóját! Uramisten, ez egy kínpad - villant Sally eszébe, s aztán arra gondolt, hogy így szétfeszítve lábának féltett köze szemérmetlenül kitárulkozik. Igaz, hogy egy finom úri hölgy előtt, de mégis, ez borzasztóan illetlen... És még illetlenebb lett, amikor a Miss egy keményre tömött párnát erőltetett a feneke alá. Végtagjai szinte fájdalmasan feszültek, alsóteste magasabban volt fejénél, szemét kellemetlenül nyomta a kendő. Kínos helyzetében csak szerény enyhülést hozott, hogy egy finom kéz, a jólelkű Miss Wellfucké egy puha vánkost helyezett a feje alá.

- Ugye nem sértődik meg, ha arra kérem, hogy hagyjon magunkra, drága Miss Cruelty? Kettesben sokkal nyíltabban tudok csevegni a kis hölggyel, ugye érti? - És Miss Wellfuck megsimogatta Miss Cruelty arcát, nyakát, és ujjai betévedtek a dekoltázsba is.

- Madam, az Ön szava számunkra parancs. S ha bármi gond volna ezzel a kis szukával, a villamos csengővel jelezhet értünk.

- Oh, nem lesz semmi baj, szót értek én az ifjú hölgyekkel, igaz, Sally drágám?

Ahogy kettesben maradtak, a negyvenes éveiben járó, úgynevezett junói termetű, tehát magas és kissé kövér, de szép arcú hölgy egy alacsony széket húzott a fapad mellé. Sally nem is tudta, mennyire jól sejtette a pad célját. Az erős alkotmány a rászerelt csatos szíjakkal valóban kínpad volt. Vagy deres, ha hassal fektették rá az áldozatot. De most nem volt szó tortúráról: Miss Wellfuck finom, hosszú körmű ujjai lassan és rafináltan simogatták Sally felsőtestének minden pontját, a karok belső finom bőrét, a hónaljat, a mellbimbók környékét, picit megkarmolva-megcsavarva a felmeredő bimbót is, aztán a köldök köré kalandoztak. Sally idegei pattanásig feszültek; még jobb volt ez, mint a magányos játék az ágyban, de egyben baljóslatú is.

- Nos drágám, beszélgessünk. Miért vontad magadra a mi drága, bár kissé katonás szemléletű Miss Cruelty haragját?

- Hát a picsámban nyúlkáltam. Besúgták a szemetek a dögnek, aztán elvert, mint szódás a lovát.

- Óh Sally! Drága Sally! Hogy lehet ilyen szavakat használni? Meséld el szépen, finoman, és minél részletesebben.

- Jó, hát mondhatom úgy is. Tessék még simogatni... Én is simogattam magamat ott lent, és az is nagyon jó volt. Én jó szívű vagyok, mondtam pár lánynak, csinálja ő is, mert finom. Erre az egyik elmondta Miss Crueltynek. Miss Cruelty bevitt az irodába, elővette a kisebbik nádpálcát. Le kellett térdelnem, előre kellett nyújtani a kezem, és belevágott húszat-húszat mindkét tenyerembe. De meg kellett állnom jajgatás nélkül, meg számolni is az ütéseket. Aztán persze kézcsók, megköszönni a büntetést... Nálunk ez a szokás. Van iskola, ahol krétával a padlóra írják az ütések számát, és verés után fel kell nyalni onnan. Mi csak kezet csókolunk, tetszik tudni.

- És aztán?

- Ez volt az első figyelmeztetés, mondta Miss Cruelty. Aztán nem szóltam már a lányoknak, de az irigy dögök kilestek, megint feljelentettek. Akkor már a punishing roomba kellett mennem, a fenyítőszobába.

- És ott mi történt?

- Mi történt volna? Kapott a valagam rendesen.

- Az istenért, Sally!

- Na jó. Szétverték a seggem.

- Édes kislányom, nem is tudom, mit mondjak. Hogy lehet így beszélni? Fenyítést kaptál a hátad alsó részén.

- Drága Miss Wellfuck, én mondhatok akár dupla húsgombóckát is, az igazság az, hogy két tanárnő segítségével Miss Cruelty rákötözött egy bakra, úgy, hogy a fejem majd a padlót érte, a hátam alsó része meg nagyon is felül volt. Aztán elővettek valami borzasztót. Nem tudom, hogy hívják. Valami fishbone-t emlegettek.

- Igen, tudom. Halcsontnak mondják, de igazából nem az. Van a tengerben egy nagy állat, amely nem hal, mert nem ikrát rak, hanem élve szüli meg kicsinyeit. Oh, nem is tudom, illik-e fiatal lány előtt ilyesmiről beszélni. Nos, ennek a nagy állatnak a szájában úgynevezett szilák vannak, sűrűn egymás mellet. Ezek kemények és rugalmasak. Belőlük készül a legjobb fűzőmerevítő. Dehát más célra is használják, no igen... Tapasztalhattad... Szóval, ezzel kaptál. Hova is?

- Hát a meztelen seggemre... Bocsánat...

- Hányat szabtak rád?

Miss Wellfuck hangjában kezdett valami fojtott feszültség vibrálni. De Sally nem vette észre, ő már csak a kellemes meleget, illatot és simogatást érzékelte.

- Nem tudom, mennyit kaptam. Úgy fájt, hogy képtelen voltam számolni. Sírtam, jajgattam, könyörögtem, hogy hagyják abba. Pedig vagány lány voltam világéletemben. De ezt nem lehetett kibírni.

- Meddig tartott a büntetés?

- Talán egy fél órát. De nekem tíz évnek tűnt.

- Utána megnézted magad hátulról egy tükörben?

- Igen. Csupa csík volt a seg... a hátam alja. Dagadt, kék meg lila hurkák. De nem véreztek, csak nagyon fájtak. Napokig feküdtem hason. Ez egy jó hónapja volt, azóta begyógyult. És most Miss Cruelty rajtakapott, hogy a kezem a combom közt volt álmomban. Ezért hozott ide. Most is megbüntetnek?

Miss Wellfuck ujjai már a lány alsótestén jártak: a combját, térdhajlatát, a talpát cirógatta, vagy körmével szántott finoman végig az ifjú bőrön. Szomorú hangon válaszolt.

- Hát persze, édes, persze, ki kell verni a rosszat az ifjúságból... És épp ott, ahol lakozik... Úgyhogy... Figyelj csak...

Sally némi matatást hallott, egy suhanást a légben, és aztán szörnyet sikoltott. Egy széles, vastag bőrszíj csapott le a párna által kifeszített, magasba emelkedő szeméremdombjára. A szíj egy része a göndörödő szőrzet alatti érzékeny hús fodrokat is érte.

- Még nem tudom, hányat kapsz - mondta az intézet jótevője. - Tőled függ. Hallani akarom, mit mondasz.

- A picsám... - nyöszörgött Sally.

- Hát persze, hogy a picsád, te kis csacsi, mit gondolsz, nem ismerem az anatómiát? Pláne a női testét? Semmit sem ismerek annyira. Nem illetlen szavakat várok tőled. Egész mást.

És mialatt beszélt, a szíj újra meg újra lecsapott Sallyra, hol a has, hol a szeméremajkak felé kalandozva el. Sally sikoltozott, és közben vadul törte a fejét, mi lehet a varázsszó, ami megállítja az egyenletes ütemben, de egyre magasabbról, s ezáltal egyre erősebben lecsapó szíjat. A huszadik ütés táján sikolyként szakadt ki belőle, amikor már érezte, hogy az ájulás kerülgeti:

- Jó leszek! Jó leszek, Miss Wellfuck! Mindent megteszek, amit mond! Mindent! Mindent! Csak parancsoljon! Parancsoljon! Mindent! Mindent! Mindent!

Sally azért ismételgette annyiszor ezt a szót, mert abbamaradtak az ütések. Ez volt hát a varázsszó? A "minden"? Tág fogalom... De bármi jobb, mint szétfeszítve feküdni, és tűrni a lába közé zúduló csapásokat. Pohár, üveg csörgése, ital csobogása jutott el Sally füléhez. A hölgy némi szíverősítőt vett magához, aztán egy másik pohárba is töltött, felemelte Sally fejét és megitatta. Édes, erős sherry volt, a lánynak azonnal a fejébe szállt. A Miss ivott még kicsit, számára nem volt szokatlan az ital. Aztán egy vánkost dobott a fapad elé, rátérdelt, és odahajolt Sally lábaközéhez. A lány megizzadt a megelőző negyedórában, de nem volt kellemetlen szaga, inkább az őstermészet illata áradt belőle. Miss Wellfuck kidugta nyelvét és munkához látott. "Egy kis fájdalomcsillapítás" - suttogta, és nagyon gyöngéden nyalogatni kezdte az összevert lány legérzékenyebb pontjait: a csiklót, az ajkak szélét, a lágyan széthúzott szeméremtest rózsaszín belsejét; nyelvét úgy jártatta ki-be, mintha férfival volna dolga a tizenhét éves szűznek. Ahogy teltek a percek, úgy vált jólesően fájó bizsergéssé a kin, és nemsokára a gyönyör sikolya szállt fel a budoárban. Sally egy pillanatra elvesztette az eszméletét, azután arra ébredt, hogy olyan boldog, mint még sohasem.

- Ha akarod, kiveszlek az intézetből. Komorna leszel nálam. Szép ruhában jársz. Kimenőd lesz. Persze, akár el is szökhetsz. De akkor mindenképp elfogatlak, lecsukatlak szerződésszegésért, és van elég összeköttetésem ahhoz, hogy a börtönben minden nap megcirógassanak hátul a kilencfarkú macskával. Tudod, mi az? Ne akard tudni, nagyon karmolós jószág. Aztán: magaddal játszhatsz, de ha mással teszed azt, amit velem, akkor személyesen veszem kezelésbe a seggedet a halcsontkorbáccsal. Azt hiszed, nekem nincs? Itt van a kezemben. Csókold meg!

És Sally engedelmesen forró csókot nyomott a szájához tartott kegyetlen fenyítőeszközre. Aztán azt suttogta: - Mindent!

- Igen? Akkor tegyünk egy próbát.

Miss Wellfuck felnyitotta a csatokat, Sally szabad lett, szeméről lekerült a kendő. Hunyorogva a termetes szépasszonyt látta maga előtt, kezében a szörnyű halcsontkorbáccsal, felsőtestén fűzővel, alul csak harisnyában és magas szárú, gombos cipőben.

- Térdelj elém! Nyalás!

Sally engedelmes volt.

- Kezdetnek nem rossz! Most csússzál térden mögém! A seggem következik!

Sally ismét engedelmes volt.

- Jól van, szuka! Most négykézlábra, és nyald tisztára a cipőmet!

Most eltelt egy piciny gondolkodási idő. Egy éles csattanás, és a lány meztelen hátulján egy sötétpiros csík jelezte az úrnő haragját. De Sally nem bánta már a fájdalmat. Hányatott évei után ismeretlen boldogság töltötte el: tartozik valakihez, gondoskodnak róla. És ő választott gazdát, mert hiszen vissza is mehetne az intézetben. - Azt hiszem, ezt nevezik szabadságnak - gondolta, mialatt gondosan figyelte, hol talál még lenyalni való port a jó illatú, finom bőrből készült, elegáns párizsi cipőn...

Miss Wellfuck ezalatt szelíden mosolygott. Finom bőrrel bevont halcsontkorbácsa végét ide-oda huzigálta Sally fenekének két félgömbje között, a lukacska barna, alig bolyhosodó környékét cirógatva. Formás segg, és még fejlődni fog - gondolta. A gyakori fenyítés állítólag jót tesz a formák arányos gömbölyödésének.

- Azért ne hidd, hogy csupa kényelem lesz az életed, drágám. Tudok én szigorú lenni. S ha nem fogadsz szót, visszaadlak Miss Crueltynek. Miss Cruelty zseniális a maga nemében. Nekem sose jutott volna eszembe, hogy egy látszólag elegáns, de hátul kivágott szoknyájú, csupasz fenekű lányt szögekkel kivert deszkán hintáztassak. Mit szólsz hozzá? Az is válasz, ha szépen szorgoskodsz a nyelvecskéddel.

Sally szorgoskodott.

- Nos, drágám? Mit teszel meg nekem?

Sally felemelte fejét.

- Mindent, amit parancsol, Madam.

- Bölcs válasz, Sally. És mit tehetek én veled?

- Mindent, amihez kedve van, Madam.

Miss Wellfuck lehajolt, megmarkolta Sally tarkóján a hajzuhatagot, és talpra állította a lányt. Annyival magasabb volt nála, mint amennyivel a vőlegények szoktak termetesebbek lenni menyasszonyuknál. Megcsókolta Sallyt, forró nyelvét mélyen a szájába dugta. A lány viszonozta élete első asszonyi csókját. Még ügyetlenül, de már szenvedélyesen.

- Drágám - mondta Miss Wellfuck, mikor szétváltak ajkaik -, néha lenyúzom a bőrt a seggedről, de különben bizonyára megértjük egymást. Elvégre mindketten azonos birodalom királynőjének alattvalói vagyunk, nem igaz?

- Isten óvja a királynőt - mondta Sally, kihúzva magát, ahogy az iskolában tanították. Nagyon jó kislány akart lenni, nagyon jó...