Az
orosz cári balett titkaiból
5. rész
Öt éve voltam már
ezen fogságban és szerződésem csakhamar lejárt. Az igazat megvallva, nem nagy
türelmetlenséggel vártam kilépésemet, habár a régi uraságaim boltja korántsem
volt összehasonlítható az itt szokásos büntetésekkel, de ott viszont hiányoztak
a szórakozások, melyeket már annyira megszoktam és nehezen tudtam volna
nélkülözni. Barátnőim csókjai már nem elégítettek ki és tudtam, hogy mi jár
azzal, ha rájönnek az ilyesmire.
Végre eljött a nap,
mikor csomagolnom kellett. Bőröndöm kicsiny volt, nem volt benne más, mint egy
utcai ruha és egy tánckosztüm, minden más ott maradt az intézetben.
Egy kétlovas kocsi
állott az akadémia előtt. A kocsis leszállt az ülésről, hogy elvegye a csomagomat.
Öt év óta először élveztem az utca levegőjét és szívtam tele tüdővel. Beszálltam
a kocsiba, melynek üvegablaka megengedte, hogy az utcai életet megfigyeljem.
Néztem jobbra-balra, a helyeket, melyek mellett talán naponta elmentem. Úgy
tűnt fel nekem, mintha ugyanazon út lenne, melyen minden este jártam. Vajon ma
hova vezet?
Az utazás egy
félóráig tartott, nekem mégis úgy tetszett, mintha tíz percig sem tartott volna,
olyan rövid volt az út, melyen az üzletek, kirakatok és járókelők nézegetésével
elszórakoztam. Egy nagy ház előtt állt meg a kocsi, a kocsis becsengetett,
aztán ismét elfoglalta helyét.
Az ajtó kinyílt és
megjelent egy mintegy negyven éves asszony, aki valószínűleg a házvezetőnő
állását töltötte be. Lejött a lépcsőn, kinyitotta a kocsi ajtaját, szó nélkül,
mintha néma lenne. Aztán megragadta a csomagomat és ment előttem az utat
mutatva. Több folyosón át egy ajtóhoz vezetett, melyen bekopogott.
– Szabad! –
kiáltotta egy férfihang.
Beléptem és az
asszony becsukta mögöttem az ajtót. Egy már idősebb úr ült egy fotelben és
végigmustrált tetőtől-talpig.
– Olga – mondta –,
én megvettelek téged uraságaidtól, most már az én tulajdonom vagy, az én
rabszolganőm, és úgy fogok veled bánni, mint egy rabszolganővel szokás.
Feltétlen engedelmességet követelek és parancsaimnak pontos teljesítését.
Gyakran láttalak téged a színpadon, ahol alkalmasnak tűntél fel arra a kettős
célra, amelyre használni foglak. Először érdeklődtem, hogy mikor jár le a
szerződésed, és mikor hallottam, hogy az öt év csakhamar letelik, jó árat
kínáltam érted az uraságaidnak, nehogy elszalasszak egy ilyen kincset. Kétszeresen
fogod ezt behozni nekem, először a Nischnij Nowgorodi váráson és más helyeken,
ahol repülő társulatommal fellépek, másodszor pedig ott, ahol az én
galambocskáim kitűnő szolgálatot teljesítenek. Miután csak a színházban
láttalak, még nem ismerlek eléggé. Vetkőzz le hamar, hogy egészen meztelenül
lássalak.
Engedelmeskedtem,
és levetettem a ruháimat és az ingemet. Miután a közelében álltam, mindkét
kezével belemarkolt a hajzatomba és rángatta, mint a parókát.
– Az ördögbe! Ezt
nem láttam a színházban, de ez növeli a beszerzésem értékét.
Aztán meg kellett
fordulnom és lehajolnom, mire rápacskolt gömbölyű, fejlett ülepemre, majd
beljebb dugta a kezét és tapogatott. Addig kutatott a nagy hajban, míg megtalálta,
amit keresett és melynek nagyságával és fejlettségével szintén meg volt
elégedve. De hideg, száraz ujjainak érintésekor a legcsekélyebb izgalmat sem
éreztem. Ismét meg kellett fordulnom, hogy szemei meggyőződhessenek mellbimbóim
nagyságáról is.
– Óh, itt van még
valami más jó is! – kiáltott fel. – Hozd csak ide azt a korbácsot, mely ott
fekszik, gombold ezt ki, térdelj le elébem és csókold mindaddig, míg csak
eredmény nem mutatkozik. Kissé sokáig fog talán tartani, de mint láthatod, már
nem vagyok az ifjúság virágában és majd korbácsolni foglak, míg hangulatba
hozol.
Le kellett
térdelnem a lábai elé, hogy popóm a sarkaimon feküdt és csókolni ernyedt testét,
miközben ő a popóm fölé hajolt, melyet teljes erejéből korbácsolt. Egy nagy
tükör, mely szemben állt a székkel, visszatükrözte a gyönyörű képet.
A korbács minden
ütésénél testemnek legérzékenyebb része odadörzsölődvén a cipőmhöz, új uram
csakhamar láthatta, hogy popóm megvonaglik, amit azonban az ütéseinek tulajdonított.
Ha azonban egy pillantást vetett volna a cipőm sarkaira, mikor öt perc múlva
végre sikerült eredményt elérnem és megfordulván rendelkezésére bocsátottam magam,
feltétlenül észrevehette volna, hogy ami a bőrön fénylett, nemcsak lakk volt.
Háttal kellett az
ölébe ülnöm és mindenféle óvórendszabályokat végrehajtani, hogy célját
elérhesse, mert bizony már öreg volt szegény. Egy negyedóráig tartott ez, míg
végre megkönnyebbült. Miután én már a dörzsölés következtében elértem a
célomat, az öreg játéka éppen úgy nem hozott izgalomba, mint egy darab fa.
Ennek az öreg
kékszakállnak egy bájos kis serege volt táncosnőkből, melyeket kikölcsönzött
színházaknak, melyek kisebbek voltak, semhogy balettet tarthattak volna.
Ezenkívül látogatta a nagyszerű Nischnij Nowgorodi vásárt és nagyon szép
hasznot húzott belőle, de összehasonlíthatólag sem annyit, mint amennyit a
kéjencek fizettek neki, kiknek rabszolganőit egy órára, vagy éjszakára, esetleg
egész napra bérbe adta. Ezek a bérlők nem szégyellték gyakorolni azt a jogot,
melyet a bérleti szerződés rájuk ruházott a táncosnők ülepén.
Miután a mi urunk
már teljesen kiélt volt, utálatos dolgokat talált ki, hogy megfelelő hangulatba
jöjjön. Nagy előszeretettel 10-12 éves gyermekeket használt, kiknek csókolniok
kellett öreg testét, miközben a házvezetőnő egy vesszővel megkorbácsolta a
kicsiket. És ez mindig a nagy tükör előtt történt, hogy az öreg disznó
gyönyörködhessék a fájdalomban vonagló gyermektestekben.
Mikor a kis csámcsogó
hölgy végül felemelkedett a lábaitól, kis popója nem ritkán véres is volt. Az
ilyen estéken legalább fel volt mentve a táncolás alól és miután alaposan
megfürdették, ágyba küldték.
A hat hónap alatt,
melyet ennél a mindenesnél töltöttem, húszszor sem aludtam a saját ágyamban,
amivel azt akarom mondani, hogy szünet nélkül az egész idő alatt korbácsoltak
és férfiakkal aludtam.
Ott voltunk a
Nischnij Nowgorodi vásáron és éppen egy balettet táncoltunk, mikor az igazgató
azt mondta nekem, hogy egy kliens várakozik reám a szalonban. Azt hittem, hogy
valamelyik kéjenc, s titokban megátkoztam a semmirekellőt, aki egy pillanatra
sem hagy nyugodni, mert az a kilátás, hogy fényes nappal megkorbácsolnak és
azután azzal a forrósággal a popómban táncoljak tovább, nem valami kellemesnek
tűnt fel előttem.
Elképzelhető,
milyen nagy volt az örömöm, mikor régi barátommal, a gárdahadnaggyal, aki
közben kapitány lett, álltam szemben. Fejlettségem dacára rögtön reám ismert és
felújította régi ismeretségét a bájaimmal, miközben meztelen melleimet és
popómat simogatta. Miután a szalon minden kényelemmel volt berendezve,
szenvedélyeit nem kellett sokáig korlátoznia, lehúzta rólam a trikót és mikor
meglátta a nagy hajerdőt, csodálkozva kiáltott fel és belemerítette az ujjait.
Ugyanekkor megállapította, hogy annak lakója is megnövekedett, úgy nagyságban,
mint vastagságban.
Háttal kellett az
ölébe ülnöm. Széles alsóteste mindkét oldalon kiállott és miközben kemény
húsomban vájkált, megkezdtem azokat a mozdulatokat, mint a nagyhercegnél. Ez az
új módszer nagyon megnyerte tetszését, annál is inkább, mert a popóm is
vonaglani kezdett és nem szűnt meg míg vége nem lett a játéknak.
Annyira meg volt
elégedve a szerelmi játékok gyöngyével, mint elnevezett, hogy kijelentette, mi
szerint rövid idő alatt nagy meglepetés fog érni, küldjem csak hozzá az
igazgatómat, akivel beszélni akar.
Vajon miről
tárgyalhattak? Nem tudom, de két óra múlva egy kocsi hosszabb utazás után a
városon kívül egy kis kastélyhoz vitt, mely egy szépen ápolt park közepén
feküdt. Már sejtettem, hogy kié lehet és tényleg a gárdatiszt volt a
tulajdonosa. Hogy egyedül az övé legyek, magas áron megvett az igazgatótól.
– Olga – mondta –,
most az én rabszolganőm vagy és engedelmeskedned kell nekem, mint egy kutya
engedelmeskedik a gazdájának, vagy pedig érezni fogod a korbácsot.
Közben
megsuhogtatta a levegőben, de mosolygó szemei meghazudtolták szavait.
Soha sem volt
engedelmesebb rabnője, aki találékonyabb lett volna kéjének megkétszerezésében,
aki annyira fel tudta volna csigázni vágyait, aki boldog volt, ha a szerelmi harcokban
beleharapott a húsába. Ő, aki kiragadott a nyomorúságból, volt az istenem, akit
térden állva imádtam.
* * * * * * * * * *
Mielőtt szerelmi
őrületünknek szabad folyást engedtünk volna, azzal kezdődött az előjáték, hogy
kedvesem kezével alaposan megmelegítette a popómat. Gyakran megtörtént, hogy én
már ilyenkor mámorba estem és hogy ő is idő előtt jutott a kéj tetőpontjára és
meg kellett fürödnünk, mielőtt folytattuk volna.
Délutánonként
gyakran meztelenül feküdtünk egy mennyezetes ágyban, melynek baldachinjába és
oldalaiba tükrök voltak szerelve, melyek mindent, ami az ágyban történt,
visszatükröztek. Rendszerint én voltam a támadó, hogy szeretőm semmit se
veszítsen el az élőképekből. Ugráló melleim, a megduzzadt kemény, hegyes
bimbókkal hozzádörzsölődtek és ő annyira összeszorította a lábait, hogy mindent
a legnagyobb részletességgel láthatott.
Aztán én magam
kértem őt, hogy megpacskolja a popómat. Eleinte csak lassan ütött, de csakhamar
erőt vett rajta a kéjes harag és feltüzelve a buja képektől, melyeket a tükörben
látott, hatalmas ütéseket mért reám, melyek vörösre festették a faromat és melyek
alatt mint egy őrült vonaglottam. Minél élesebb volt azonban a fájdalom, annál
nagyobb volt az élvezetem.
Mikor aztán a popóm
vonaglott és táncolni kezdett a testén, beszüntette a verést és gyönyörködött
benne. Mikor abbahagyta, rendszerint könyörögtem neki, hogy erősebben üssön,
amit teljesített is, míg csak vércseppek nem jelentek meg megkínzott testemen.
Közben ugráltam, mint egy bolond, mellbimbóim megkeményedtek és egész testem
égett a vágytól.
De partnerem
élvezete is éppen ilyen nagy volt és ereje kimeríthetetlen. Mozdulatlanul feküdt,
szemei a mennyezeten bíborvörös popóm szemléletében, mely kétszer-háromszor
megremegett a kéjben, míg ő egyszer.
Tizennégy napig
maradtunk ebben a kastélyban, azután áthelyezték Szentpétervárra. Magával vitt
a garnizonba, de nem tudott magánál tartani. Az elővárosban bérelt számomra egy
kis lakást és ott látogatott meg időnként nappal, vagy pedig éjszaka is, ha
szolgálata megengedte.
Egy szobaleány, aki
gondoskodott a lakásomról és fehérneműimről, szolgált ki. A folyosó végén aludt
egy kis szobában, ahova csengő vezetett. Hogy gondosan és figyelmesen szolgáljon
ki, kedvesem magas fizetést adott neki. Az ebédet egy szomszédos vendéglőből
hozattuk, habár a lakásban is volt berendezett konyha.
Ezt a kellemes
életmódot egy évig folytattam. Ennek végén kedvesem már ritkán keresett fel,
mert házasodni készült. Mi lesz belőlem? A jövő gondjai nyugtalanítottak, mert
milyen sors várhatott reám? De szeretetből nem mutattam neki nyugtalanságomat.
Közben azonban ő a
legnagyobb meglepetést készítette elő számomra, egy olyan meglepetést, melyet
meghálálni egy egész emberélet rövid. A szabadságot ajándékozta nekem. Mikor
ezt megmondta, olyan mély meghatódás vett erőt rajtam, hogy egy köszönő szót
sem tudtam kiejteni. Látta, mennyire elsápadok és a karjaiba fogott fel, mikor
elájultam.
De hamarosan
eszméletre tértem, mert kinyitotta ruháimat és játszani kezdett a melleimmel,
melyeknek bimbóit felváltva szívta az ajkai közé, mire kemények és hegyesek lettek
a szájában.
Válásunk szünet
nélküli delíriumban történt. Mindent, amit a kéj és bujaság kigondolt, hogy
fellángoljon tőle a szerelmi tűz, végig csináltunk és nem váltunk el előbb,
csak mikor már teljesen ki voltunk merülve.
Mikor elment, ott
hagyott az asztalon egy lezárt borítékot és egy erszényt. A borítékban volt a
szabadságom, az erszényben egy vagyon, legalábbis az én viszonyaimhoz képest.
Ezer rubel aranyban és papírban.
Később az
éjjeliszekrényben is találtam egy levelet, melyet előbb nem vettem észre. Abban
volt lakásomnak egy évre szóló szerződése és egy utalvány a cseléd időnkénti
kifizetésére, valamint a vendéglői étkezésre.
Kedvesem gazdag
volt, az igaz, de melyik férfi, legyen bármilyen nagylelkű is , vitte volna ezt
a nagylelkűséget annyira, hogy egy jobbágyot, akit jó pénzért továbbadhatott
volna, felszabadítson és gondoskodjék annak megélhetéséről. Egész életemen át
áldani fogom érte.
* * * * * * * * * *
Miután egy hónap
eltelt, gondolkozni kezdtem a jövőmön. Ezer rubel nem kimeríthetetlen tőke és
foglalkozás után kellett néznem. Először táncórákat adtam, melyekből egész szép
jövedelmem volt, mert csakhamar hírnévre tettem szert, mint jó tanítónő. Ülepemnek
most már nem kellett szenvednie a nagajka alatt, mert most én tartottam a kezemben.
De én csak a kezemmel poroltam ki tanítványaimnak a popóját és csak ritkán
korbáccsal. Be kell vallanom, hogy jobban szerettem a kézzel való verést, mert
akkor érezhettem, mint reszket a friss gyenge leányhús az ujjaim alatt, főleg
ha ezek a gömbölyű telt popók az ölemben feküdtek és az érzéshez hozzájárult a
buja nézés is. Milyen szép is az, mikor ezek a domború liliomágyak kipirulnak a
kezünk alatt, ha érezzük, mint lesz melegebb a hús, mikor a fájó popó félelmes
remegése érzékeny idegeinkhez közvetíti az elektromos fluidumot. Nem is kíméltem
egy popót sem, bármilyen gyenge és érzékeny is volt és ha kettőt
megbüntethettem egymás után, a második bizonyára vörösebben került ki a kezem
alól, mint az elődje, mert nem ritkán a hidegvérűségemen kívül mást is elvesztettem.
Néhány uraság
délelőttönként a lakására hivatott, hol a személyzetnek, úgy a férfiaknak, mint
a nőknek, gyakran az uraságok jelenlétében oktatást kellett adnom. Emellett
számtalan fenyítőeszköz került a kezembe, poroló bőrszíjakkal, egyszerűen, vagy
csomókkal, vesszők, csalánkötegek, lovaglóostorok, röviden minden, amit a
rafinált kegyetlenség áldozatainak kínzására kitalált.
Mindezek addig
táncoltak a jobbágyok combjain és ülepein, míg az uraságoknak tetszett.
Táncmesternői tevékenységem ideje alatt néha még kisebb különszolgáltatásaim is
voltak. Így egyszer feltűntek leckéim egy gazdag bojárnak, kinek megakadt a
szeme rajtam. Azért, hogy megpacskolhassa az ülepemet és azután magáévá
tehessen, felajánlott 50 rubelt. Látszólag haboztam, habár bensőleg kínzott a
vágy, mert a bojár szép ember volt, aki pompásan értett a szerelemhez.
Öt percen át vert
kedve szerint, a combjai közt tartva. Mikor aztán birtokába vett, olyan erős
volt, mint egy barát és én egész idő alatt vonaglottam, mert ütései
felkorbácsolták a véremet.
Azután elfogta a
vágy, hogy más úton is magáévá tegyen. Ez a fantázia bár száz rubelbe került
neki, de távozáskor mégis azt mondta, hogy élvezete még ezer rubellel sem lett
volna megfizetve. És tényleg, testem az egész idő alatt vonaglott és vergődött,
és utazása végéig popóm buja ringatása és combjaim szorítása élénk sarkalások
lehettek lovasom számára.
Egy évvel
gárdatisztemtől való elválás után, hála az ő jótékonyságának és jól fizetett
leckéimnek, elegendő összeget gyűjtöttem össze, hogy saját költségemre egy kis
balettcsapatot szereljek fel.
Szentpétervár egyik
elővárosában egy kis egyedülálló házat béreltem, melyhez kert és udvar is
tartozott. Azután beszereztem huszonöt leányt. Egyik teltebb és bujább, mint a
másik. Először csak egy évre béreltem őket, de fenntartottam magamnak a jogot,
hogy ezen idő lejárta után, egy megállapított összegért megvehessem, ha alkalmasnak
találom őket.
A balettmester, aki
jelen volt a gyakorlásoknál és a táncosnőket a színházba kísérte, nem lakott a
házban, mert teljes szabadságot akartam biztosítani magamnak. Ezenkívül volt
két segédem, két felvigyázónő, egy szakácsnő és egy mosogatóleány, valamint egy
kocsis és egy fiatal groom, kik tanítványaimat két nagy kocsiban a színházba
vitték. Kivétel nélkül alá voltak vetve fegyelmemnek, még a kocsis is, egy
huszonhat éves pompás fickó.
Saját
szükségletemre egy hintó állt a színben, melyet havonként béreltem és mely
állandóan rendelkezésemre állt.
Egy este kocsisom
eszméletlenségig leitta magát, úgy hogy másikkal kellett helyettesítenem.
Másnap beküldtem őt a konyhába, ahol a női cselédszemélyzet jelenlétében
leszidtam. Miután korbácsot látott a kezemben, sejtette, hogy mi vár reá. Le
kellett térdelnie egy szék előtt és megparancsoltam neki, hogy vesse le a
nadrágját. Olyan készséggel és szívesen engedelmeskedett, mintha egy kéjparti
várt volna reá. Ő maga vetette vissza az ingét és kemény izmos testét
odanyújtotta a korbácsnak.
Olyan szigorúsággal
korbácsoltam, aminőt a gyenge leánypopóknál sohasem alkalmaztam. Folyton az
ülepét ütöttem és pedig úgy, amint egyszer egy grófnőtől láttam, aki először néhányszor
megsuhogtatta a levegőben a korbácsot, mikor is a széjjelvált szíjak egész terjedelmében
érik a testet. Úgy csattogtak az ütések, mintha egy fadarabot vertem volna. Minden
ütésnél észrevehetőbb lett testén egy bizonyos változás. A verés csaknem egy
negyedóráig tartott, de egy szavát sem lehetett hallani, azonban az utolsó
ütéseknél bekövetkezett, ami elkerülhetetlen volt; teste görcsösen
megvonaglott, ajkát artikulátlan sóhajok hagyták el és a cselédlányok pirulva
és kacagva fordították el a fejüket.
Távozáskor olyan
pillantást vetett reám, melyben nem a megkorbácsolt szolga gyűlölete
csillogott, ellenkezőleg, inkább elismerés. A jövőben azonban őrizkedtem attól,
hogy egy férfit asszonyszemek előtt korbácsoljak meg, mert valamennyien, még a
negyvenéves szakácsnőm is elpirult és szemük ragyogott a bujaságtól.
A gyakorlatokhoz
egy hat emberből álló zenekart béreltem, akik inkább azért jöttek, hogy a
táncosnők meztelen bájaiban gyönyörködhessenek, mert nagyon gyengén fizettem
őket. Azt hiszem, akkor is eljöttek volna, ha semmit sem kapnak.
* * * * * * * * *
Fiatal
jobbágyleányokat is küldtek hozzám úrnőik tanítás végett, vagy pedig maguk hozták
el őket, ha olyan fantáziájuk támadt, hogy szolganőiknek megbüntetését végignézzék.
Éppen így anyák is elhozzák leányaikat, kiknek leckét kellett adnom. A gyakorlatokhoz
kikölcsönöztem a szükséges kosztümöket és egy öltöztetőnő felügyelete alatt egy
mellékszobában öltözködtek.
Csak a szülőknek,
uraságoknak vagy ezek kiküldötteinek volt joguk jelen lenni a gyakorlatoknál.
Akadtak urak és apák, kik szolganőiket és leányaikat hozták el, hogy joguk
legyen meztelen bájaikat megnézni és akik közül a második vagy harmadik óra
után kimaradtak.
Jól láttam ezt, de
nem törődtem vele, nekem az volt a fő, hogy minél több tanítványt kapjak, akkor
először is szép jövedelmem volt, másodszor pedig elegendő popó állott rendelkezésemre
kiporolás végett, mert a kéj, melyet csinos, gömbölyű, telt leánypopók
korbácsolásánál éreztem, minden alkalommal nagyobb lett és legszívesebben üde,
újonnan jöttekkel foglalkoztam, kiknek popója még ismeretlen gyümölcs volt
előttem.
Egy apa,
kétségtelenül a valóságban nem volt az, elhozta hozzám egy napon állítólagos leányát,
egy nagy, húszéves leányt. Csodálatos mellei voltak, melyek az egész fűzőjét
kitöltötték és kibuggyantak annak szélén, valamint fejlett nagy fara. Egy bokor
vörösesszőke haj, mint egy lángcsóva világított a testén. Az apja kért, hogy
tanítsam meg őt kecses járásra és ne takarékoskodjak csattogó biztatással.
Kis zenekarom egy
polkát játszott, de az új tanítvány olyan zavarban volt, hogy még a legegyszerűbb
lépéseket sem tudta hiba nélkül megtenni. Miután a poroló már a kezemben volt,
nem tudtam ellenállni a kísértésnek. A csinos popó sokkal jobban csábított és
verni kezdtem, miközben élvezetem minden ütésnél nagyobb lett. De csakhamar az
apa is beleavatkozott a játékba.
– Ön nem tudja a
leányom ülepét megfelelően kezelni – mondta. – Nagyon vastag bőre van neki ott.
Az ön keze alatt meg sem mukkant, de hallja meg, hogy milyen szépen tud
énekelni az apai kéz alatt.
És tényleg, a
megkorbácsolt leány hangosan sikoltozott és dobálta magát az ütések alatt,
melyeket az erős férfikéz széles popójára mért. Miközben pedig szép popója
fájdalmas táncot járt, összeszorítottam a combjaimat, mert a vonagló popó
látása befejezte azt a művet, mely az én előbbeni munkám alatt a végéhez
közeledett.
– Ma – mondta az
apa –, már nem sokra lehet vele menni, de hogy ne töltse hiába az időt, nézze
legalább végig a gyakorlatokat.
Ott hagytam tehát a
szokásos helyzetben térdelni, azaz meztelen popóval a nézők felé fordulva.
Ez az állítólagos
apa valószínűleg vette a leányt valahol, és szajhává tette. Most végigjárta
vele az összes gyakorlótermeket, melyekből egész sereg van Szentpéterváron. A
lecke mindig ugyanúgy végződött, ahogyan most leírtam és csaknem mindig akadt
egy kéjenc, aki az apának, aki a leányát az egész gyakorlás alatt közszemlére
állította, ideiglenes birtoklásáért felajánlott egy bizonyos összeget. De azért
senki sem hagyta magát félrevezetni ezen állítólagos apaság által.
A leánynak
rendszerint az óra elején kellett gyakorolnia, hogy a kéjenceknek elég idejük legyen
az árú értékéről tájékozódni. Így az apa szépen keresett kéjnője húsának
bérbeadásával, akit a szeretkezés minden fajtájára megtanított.
Ez a példa, az apa
keze által megfenyített leány, csakhamar számos követőre talált. Gyakran jöttek
anyák is, hogy megkorbácsolják leányaikat. Így jutottam hozzá saját élvezeteimhez,
de rendszerint idegen tanítványok ülepein kárpótoltam magam, kiket cselédek
kísértek el, kiknek nem volt joguk a leányokat megbüntetni.
Egy hónapja
vezettem már a balettet, mikor egy napon egy előkelő úr lépett be, aki egy
15-16 évesnek látszó leánykát vezetett a kezénél fogva és közvetlenül utánuk szobaleány
jött. Minden szem a csinos, fiatal leányra irányult, aki tényleg rendkívül szép
volt és szégyenlősen elpirult a kíváncsi pillantások kereszttüze alatt.
Vezetője egy
sarokba húzott, ahol bevezetésképpen azt mondta, hogy hallotta dicsérni tanításomat
és elhatározta, hogy a fiatal leány testi nevelését reám bízza. Egy árvaházból
vette a kicsikét, hol minden nevelőjét kétségbe ejtette ügyetlenségével és
lustaságával. Talán a tánchoz lenne neki tehetsége.
– Kérem Önt – így
fejezte be –, ne kímélje verés tekintetében, hanem bánjon vele a legnagyobb
szigorúsággal. Nagyon örülnék neki, hogyha az első lecke emléke sokáig élne
benne.
A kisleány
pirosságából és urának szavaiból kitaláltam, hogy ez csak azért korbácsoltatja
meg nyilvánosan, hogy megtörje büszke jellemét és vágyainak engedelmes
eszközévé tegye.
Ebben a pillanatban
lépett be a fiatal leány az öltözőből a gyakorlathoz öltözve. Minden, ami
meztelen húsából látható volt, arc, mellek, popó és combok sötétpirosra voltak
festve. A szégyen, hogy félig meztelenül áll a mindkét nembeli nézők előtt,
könnyeket csalt a szemébe. Oda kellett vezetnem a helyére, miközben a szemek
szinte elnyelték a szégyenkező fiatal leány meztelen bájait.
Nem került
fáradtságba ura kívánságát teljesíteni. Két lépést tett előre, azután megállt.
A karom alá vettem, mert gondolni sem lehetett arra, hogy önként kiszolgáltatta
volna magát és alaposan elvertem. Azután ráparancsoltam, hogy folytassa. Ismét
megtett két lépést, azután ledobta magát a földre és nekem kellett lehajolnom,
hogy egy második fenyítésben részesítsem. Most egy nagajkát vettem elő, de a
szíjcsomók sem értek el jobb eredményt, mint a kezem. Kimerítettem minden
tudományomat és türelmemet. Ennek a leánynak fogalma sem volt arról, hogy
milyen célból is kapja a verést. Így kapott ötvenet az ülepére és combjaira,
anélkül, hogy egy hangot is hallatott volna, habár az egész megkorbácsolt rész
sötétpiros volt. Mikor aztán a kicsike felállt, látni lehetett, hogy az egész
arca könnyekben ázott. Ez a jobbágyleányoknál oly ritkán előforduló szemérem
csodálkozásba ejtett minden nézőt.
A kicsike ura
azonban nem akarta, hogy közszemlére állítsuk. Sürgős teendője volt, mely
elszólította. Azon ürügy alatt, hogy fizetni akar, kihívatott az előszobába,
ahová az árva és a szobaleány is kijöttek. Itt ötven rubelt csúsztatott a
kezembe és halkan megkérdezte, hogy van-e egy csendes szobám a szükséges
kellékekkel. Felelet helyet kinyitottam az úgynevezett halálugrás szobát,
melyben egy fotel állott rejtett rugós kampókkal, melynek ülése engedett és a
kicsapódó kampók a megkívánt helyzetben fogva tartották áldozatukat és
megszüztelenítésük minden veszedelem nélkül és a legnagyobb könnyűséggel
megtörténhetett.
A tanítás után,
mely két óráig tartott, érdeklődtem a felvigyázónőnél, hogy a rejtett szoba
bérlői elmentek-e már. Ez igenlőleg válaszolt és egy rubelt mutatott, melyet
borravaló fejében kapott. Bementem a szobába és meggyőződtem, hogy az úrnak nem
volt szüksége a fotelt igénybe venni. Az ágynemű, melyen gyanús jelek
látszottak, világosan mutatták, a szüzesség áldozata a máskülönben Morpheusnak
szánt oltáron történt meg. Miután a fotelt nem használták, tudtam, hogy ezeket
nem fogom többé viszontlátni. Il n’y a que le premier pas qui coute, mondja a
francia közmondás. Ha az első lépés meg van téve, a többi már könnyű. És így a
kicsike is szívesebben odaadja magát urának titokban, minthogy meztelenül
idegen szemek előtt megkorbácsolják.
Ezzel lezárom
emlékirataimat. Üzletem virágzik, vagyonom növekedik, mindenem megvan, ami
érzékiségem kielégítéséhez szükséges: szép, erős férfiak, akik ügyesen tudják
csókolni testemnek érzékenyebb részeit és last not least: buja leánypopók, melyeket
kedvem szerint verhetek és korbácsolhatok.
Bár mindig így
maradna.
Vége