Álmomban 2.

Szerző: Mína

Mína nagyot sóhajtott az átforrósodott autóban, majd méla undorral meredt az alattuk futó aszfalt útra. Szája megvető fintorba húzódott. Vágyódó pillantást vetett az úttól nem messze húzódó erdőre. Zoltán amióta elindultak azon igyekezett, hogy minden figyelmét a vezetésre irányítsa, de nem tudta figyelmen kívül hagyni a mellette ülő lányt. Mindig is imádta a telt nőket, és Mína pont olyan volt, mint fülledt képzeletének démoni asszonyai. Nem csodálkozott azon, hogy tekintete újra s újra visszatér a lányhoz. Biztos volt benne, hogy mindkét tenyerére szüksége volna ahhoz, hogy letakarja vele gyönyörű keblének egyik halmát. A gömbölyűség, melyet alig takart el az aprócska top, minden döccenőnél izgató táncot járt. A férfiban hevesen lobogott a vágy, de nem volt biztos abban, jól értette–e a lányt. Valóban lehetséges lenne?

Nem kerülte el a figyelmét, hogyan nézi Mína az erdőt. Sokért nem adta volna, ha őrá vet ilyen pillantásokat. Lehúzódott az út szélére, és a lány felé fordult, aki homlokát ráncolva tekintett rá.

– Ha akarod, mehetünk az erdőn át – szólt a vágytól elrekedve, s teljesen megfeledkezett a magázódásról. Örömmel nézte a Mína arcát elöntő mosolyt, s a választ meg sem várva máris gázt adott. Nem sokára egy poros bekötő úton döcögtek, s pár perc múlva fák hűsítő árnyéka borult feléjük.

– Jaj, ez csodaszép! Annyira szeretem a z erdőket, és a réteket, és úgy általában a zöldet! – lelkendezett a lány. Zoltán gondolt egyet, s lekanyarodott az erdőt átszelő viszonylag jó minőségű útról, s egy jóval ritkábban használt döcögős útra hajtott. Sorompó állította meg őket.

– Ó, ez magánút? Mégsem mehetünk az erdőn keresztül? – kérdezte csalódottan Mína.

– Egy barátomé, bármikor használhatom. Ez az út nem oda visz, ahová indultál, de ha nem bánod, mutatnék neked valamit.

Mína pár pillanatig elgondolkodott. Egyedül van a férfival, aki ki tudja, mit tervez. Persze, ha olyasmit, amihez nem fűlik a foga, igen kellemetlen meglepetéseket tud okozni, másrészt, tud olyat mutatnia fickó, amit igencsak szívesen megnézne.

– Mutasd! – nevetett fel izgatottan.

Zoltán felnyitotta a sorompót, és tovább hajtott. De ez az út már igencsak rövid volt, mert egyszer csak nem volt min továbbhaladnia az autónak. A férfi leparkolt a kis tisztáson, majd a csomagtartóból elővett egy takarót, s a lányt egy keskeny ösvényre irányította. A fák sűrűn sorakoztak mellettük, s óvón hajoltak feléjük. Mína nagyon élvezte a hűs szellőt, amely időnként belekócolt rövid hajába. Zoltán nem tudta levenni a tekintetét az előtte sétáló lány hipnotikusan ringó fenekéről. Milyen nagy, és gömbölyű és feszes. Istenem! Legszívesebben azonnal belemarkolt volna, de tartott tőle, hogy ezt a tettét a lány egy hatalmas pofonnal honorálná. Mína közben kiért a fák közül, s egy kiáltással adott hangot örömének. Hatalmas tisztás terült el a fák között, s a közepén egy tiszta tavacska kellette magát. A lány szinte reszketett a vágytól, vízimádó lévén, alig bírta megállni, hogy ne rohanjon a hűsítő vízbe.

– Iszapos? – kérdezte, miközben türelmet erőltetve magára lassan közelebb sétált.

– A széle homokos, a közepe pedig, ahol már meglehetősen mély, kavicsos. Két patak is táplálja, egy pedig elvezeti a felesleges vizet, így nagyon tiszta és friss. Nem túl hideg, főleg ilyen nagy melegben, tökéletesen alkalmas a pancsolásra. Időnként rendezünk itt egy-egy fürdős bulit, bár nem túl gyakran, nehogy károsítsuk ezt a gyönyörű helyet. Ha akarod, menj be nyugodtan a vízbe.

A lány igazán nem kellett biztatni, már dobálta is le magáról a feleslegesnek ítélt ruhadarabokat. Vagyis mindent. Zoltán vére első pillanatban az arcába szökött, majd leköltözött egy sokkal célszerűbb, helyzethez illőbb helyre. Lassan vette le ruháit. Az utolsó darabnál kissé habozott, majd miután látta, a lány nem figyel rá, gyorsan lehajította, s belegázolt a vízbe. Mína tökéletesen tisztában volt a helyzettel. Elég volt egy óvatosan hátravetett pillantás, s máris láthatta meztelenkedése kézen fogható következményét. Egy pillanatra benne rekedt a levegő, mert ez a következmény inkább két kézre fogható volt, mint egyre.

– Hűha! – gondolta, eljátszva a menekülés gondolatával, de testét már elemi erejű vágy perzselte, és hát ő nem olyan típusú lány volt, aki sűrűn ellenállt a vágyainak. Könnyedén odasiklott a nyakig vízbe merült férfi mellé. Nehezére esett megállni, hogy ne nevesse ki az alig combközépig érő vízben kucorgó férfit. Lassan felállt, s testét ívben hátrafeszítve kicsavarta a haját.

Zoltán nagyot nyelve nézett végig a nedvesen csillogó testen. Tökéletes. Szemét vonzotta a borotválatlan, mindössze kissé fazonírozott sötét háromszög. Meg sem próbál többé uralkodni magán. Hörrenve emelkedett fel, s magához rántotta a kuncogó lányt, aki azért nem adta ilyen könnyen magát. Kifordult az ölelésből, és pár lépést hátratáncolt. A férfi összevonta szemöldökét. Nézte a felszabadultan nevető lányt, aki még mindig lassan hátrált előle. Felvillant benne egy kép. A sóvár tekintet, mellyel Mína figyelte Judit fenekelését. Hirtelen előre lódult, s a lány máris az ölelésében vergődött. Fél kézzel átölelte a derekát, s előre döntötte, mit sem törődve az amúgy sem túl meggyőző tiltakozással.

A popsi ingerlően gömbölyödött Zoltán szeme előtt. Mivel tudta, a vizes popsira mért ütések sokkal fájdalmasabbak, s mivel a kéjokozás volt a cél, óvatosan látott neki a fenekelésnek. Széttárt ujjú tenyere lazán csapódott a bársonyos popsira. Mína felsóhajtott, majd még mélyebbre hajolt, hogy popsija még feljebb emelkedjen. Szélesebb terpeszbe állt, hogy a férfi mindenhol hozzá férhessen, ha ahhoz támadna kedve. Teste finoman remegett, s Zoltán ezt igen jól érezte. Egyre erősebben ütötte a finoman remegő popót, s a lány egyre hangosabban nyögött, de hangjában több volt a kéj, mint a fájdalom. Feneke rózsapírba öltözött, s nem csak gömbölyű halmait öntötte el a melegség, de egész teste lángba borult.

A férfi tenyere alatt egyre jobban átforrósodott a vöröslő popsi. Kemény ötös sorozatokat mért ki a gömbölyűség alsó felére, s Mína egyre sűrűbben emelgette lábait, s egyre szélesebb terpeszbe állt. Popsija izzott, lángolt, s ő egyre magasabbra próbálta azt tartani, hogy a férfi minél jobban hozzáférhessen.

Zoltán nem tudott ellenállni, s néhány ütést helyezett az izgatott puncira. A lány hangosan felkiáltott a fájdalommal kevert gyönyörtől, s teste szinte görcsösen rándult össze. Zoltán nem bírta tovább, ölbe kapta a lángvörös popsijú lányt s kigázolt a vízből. Kapkodva terítette szét a takarót, s mindketten rádőltek. Fuldokolva csókolták egymást, alig kaptak levegőt a vágytól.

Mína körmei végigszántották a férfi hátát, aki felmordult, s a hátára döntötte a lányt. Térdével szétfeszítette a combjait, majd egyetlen erőszakos lökéssel beléhatolt. Mína fájdalmasan kiáltott fel, úgy érezte, menten széthasítja ez a rettentő fegyver, de lassan a fájdalom kéjjel keveredett, s a következő kiáltást már a gyönyör csalta elő ajkai közül. A férfi vállába kapaszkodott, lábait megemelte. Zoltán a combjai alányúlt, hogy kissé megemelhesse a csípőjét, még nagyobb kéjt okozva ezzel a nyöszörgő lánynak.

Mína egyre gyorsabban szedte a levegőt, földöntúli gyönyör rázta testét. Háta ívbe feszült, s benne rekedt a levegő. Hosszú másodpercekig csak remegett, ujjai a férfi vállába mélyedtek. A forró lüktetés egyre erősebb lett, végül elborította, magával sodorta, s ő hangos sikollyal adta át magát neki. Zoltán érezte a lüktetést a lány testének mélyén, s ő sem bírta tovább tartóztatni magát. Szinte ugyanabban a pillanatban járta át testét a kéj robbanása, mikor a lányét. Izmai megfeszültek, majd hörögve roskadt rá a lányra. Pár pillanatig csak zihálásuk hallatszott, majd Mína szólalt meg:

– Második menet?

Zoltán felkapta fejét, már épp tiltakozni akart, hogy esetleg várhatnának még pár percig, de észrevette, hogy a lány nem őt nézi. Követte a pillantását, s meglátta tisztás szélén a mogyoróbokrokat, melynek ágait lassan hintáztatta a szél. Tekintete a lány zöld szemébe mélyedt, s úgy érezte, ez a mai nap élete legboldogabb napja lesz.

Diana 1. rész

Diana

I. Rész

„Éjre éj és napra nap

Egy bűvös hálót rázogat

Mint titkos hang, súg átkokat

s néki, hogyha ott marad

Hol Camelotra lát.

De súghatnak már őneki,

Hálóját csak lengeti,

s fontolóra sem veszi

Shalotnak asszonyát.”

Diana kedvenc könyvéből olvasott fel, teljes beleéléssel a folyóparton. Apró, kecses termetű lány, hosszú barna haja hátát takarta, meleg barna szemeitől pedig a vég is elolvadt volna.

Dianának sok kérője akad, de mégsem szeretne férjet, szeret így élni, a család biztonságában, ahol szeretet öleli át minden pillanatát. A romantikus lány oly módon elmerül játékában, hogy észre sem veszi közeledő apját. A táj csodaszép, békés és gyönyörű az idő.

– Lord Alfred Tennyson, Shalott hölgye! Eltaláltam? – Kiált egy mély, erős hang, Georg úr, Diana kedves, jó szívű édesapja.

– Apuskám! – A lány hátra fordult, és kacajos, örömmel teli hangon köszöntötte az ő drága édesapját. – Mi szél hozta erre? Rég nem járt már itt kedves apám!

– Az én tündér kislánykám… annyira szép az idő, és látni szerettelek volna. Tudom, hogy ebédre haza jössz, mint mindig, de én azonnal látni akartalak. Lord Hampfel bált rendez, téged is meghívott.

– Jaj apuskám, olyan boldog vagyok! Imádom a bálokat, annyira romantikus. –Már is pördült párat boldogan a lány.

Apa és lánya, karöltve visszasétáltak a kastélyba, a festőien szép mezőn át. Az asztal már terítve volt, finomabbnál finomabb ételekkel. A hatalmas asztalnál csak ők ketten ebédeltek, Diana édesanyja évekkel ezelőtt meghalt, testvére nem született, a nagymamája pedig Skóciába utazott. Közben vendégük érkezett, Henri úr, Georg úr öccse. Diana nem szerette a férfit, mert nagyon rosszindulattal áldotta meg a teremtő.

– Kedves öcsém, örömünkre szolgál jelenléted, tisztelj meg minket részvételeddel asztalunknál – szólt udvariasan, Georg úr. Nem kellett többször hellyel kínálni, elsőre elfogadta. Közben a hosszú terítő alatt bujkált Bobi, Diana kutyája, a lány lopva finom falatokkal etette kedvencét. Bármilyen ügyes is volt nem maradt észrevétlen, Henri úr felháborodottan pattant fel.

– A teringettét! Ezt a lányt nem nevelte jó modorra bátyuram? Egy állat, a lakoma asztalnál! Hallatlan!

– Drága öcsém, a kislányom itthon van, kedvére tehet, ami csak tetszik számára!

Diana gúnyosan nézett a férfira, hiszen nem szerette őt. Henri úr rögvest elhagyta a kastélyt.

Néhány nap múlva elérkezett a bál napja, Diana izgatottan készült a nagy napra, szolgáló lánya szépen megfésülte, hosszú, kissé göndör, selymes haját. A varrónője szép ruhát varrt neki, smaragd zöldet, ez volt a kedvenc színe. Az édesapja betegeskedett, így ő nem  tartott lányával.

– Drága édesapám, inkább itt maradok, nem megyek a bálba, nem tudok úgy elmenni, hogy tudom, apám betegeskedik – Diana odatérdelt a megtermett édesapja ágyához, nagyon aggódott érte. A kedves öregúr sápadtan, erőtlenül hevert.

– Nem, kislányom, nem szeretném, menj csak, érezd jól magad, én így akarom, nem lesz semmi baj – nyugtatta lányát Georg úr, kezét fogva. Közben nagyokat sóhajtott.

Diana engedelmeskedve szeretett apja akaratának, elment a bálba. Szinte minden figyelem ráirányult, apja nélkül, kísérő nélkül érkezett, ezért Lord Hampfel vette szárnyi alá.

Szépsége akár egy királynőé, de volt benne valami elragadó egyszerűség, kellem és báj.

Végigtáncolta az éjszakát, majd hajnalban hazatért.

Otthon, tragikus hír fogadta, az éjszaka alatt elhunyt imádott édesapja. Diana nem sírt, magába roskadt, egymást követték az események, a temetés után felolvasták édesapja végakaratát.

A végakarat szerint csak 20 évesen örökölhet, vagy ha férjhez megy, addig a 18 éves lány gyámja, nagybátyja, Henri úr lesz. Ez a hír, a lány számára tragikus, mindig is utálta őt.

Henri úr, gyorsan túladott az árván maradt teremtésen, kolostorba küldte. Diana megviselve, elüldözve, összetörve költözött be börtönébe, a zord leányiskolába.

*

Barátságtalan, rideg épület… Diana, egyetlen porcikája sem kívánta a vele, a körülötte történeteket. Szép ruháit, és minden egyéb holmiját elvették.

Bekísérték az igazgatóúr szobájába.

– Gyere beljebb lányom, az én nevem William Kalver, az intézmény vezetője vagyok. Jól ismertem az édesapád, és nagyon sajnálatos a vele történtek. Henri úrnak megígértem, hogy vigyázunk az ifjú hölgyre. Naponta háromszor kötelező az imádság, a délelőtti órákban tanítás folyik, majd a délutáni órákban az intézmény körüli munkák és szabad foglalkozás történik.

Igen szigorú az intézmény házirendje, és érvényben van a testi fenyítés is. Javaslom lányom a kiváló magaviseletet, és a szófogadást, akkor nem lesz baj. Na, fel a fejjel, kislány! – Próbálta William kissé bíztatni az elárvult, megtört lányt.

Dianát a szobájába kisérték, ami inkább egy nyomorúságos cellára hasonlított. Átöltözött, az intézményben használt sivár egyenruhába, ezt egy apáca meg is várta. Majd lefeküdt az ágyára. Szinte reggelig mozdulatlan volt, talán aludt is egy kicsit, de ebből szinte semmit nem érzékelt. Kopogás rázta fel vegetatív állapotából. Odavánszorgott az ajtóhoz.

– Jaj, lányom, elaludtál! – fogta karon egy apáca. – Az óra már elkezdődött, biztosan büntetést kapsz a késésért, de remélem, hogy elnéző lesz a nővér, hiszen új vagy köztünk.

Szelíd erőszakkal, gyors léptekkel Dianát az osztályba vezette. Diana szinte észhez sem tért, csak követte a vezető szorítást. Beérve a tanterembe, azonnal feléje fordult a többieket tanító nővér, a többi diáklány pedig lélegzett-visszafojtva figyelte a történéseket.

– Kedves úri kisasszony! Már is elkésünk? Tán nem ébresztette a szobalánya? – gúnyolódott az idős apáca. – Ezért, meg leszel büntetni példásan!

– Anyám, kérem ne! Ez a kislány még csak most érkezett, biztosan többet nem tesz ilyet – vette védelmébe a fiatalabbik nővér, akit Máriának hívnak.

– Biztosan nem tesz ilyet, arról gondoskodom! Diana mindkét kezedre tíz-tíz tenyerest fogsz kapni. Nyújtsd ki a kezed tenyérrel felfelé, és nem húzhatod el. Megértetted?

A lány némán bólintott. Nem történt még vele soha ilyen, sosem fegyelmezték, de érezte, tiltakozása hasztalan lenne. Tette, amit a rosszindulatú apáca parancsolt, először a baltenyerével kezdte. Tekintélyes méretű fa vonalzót használt. Az első tenyeres elcsattanása sokként érte a lányt, de tűrt. A másodiknál erősen rándult az arca, a kegyetlen nő örömmel nézte önkéntelen reakcióit. Nagyon fájt Diana tenyere, már szinte elviselhetetlenül… A negyedik után összeharapta ajkait és elrántotta a kezét.

– Kérem, ne, már nagyon fáj – kérlelte kínzóját a lány.

– Azonnal nyújtsd vissza a kezed! – hangzott a kemény parancs.

A lány nem tette, amire utasították. A nővér elkapta a kezét és az eddiginél is nagyobb erővel csapott oda és folyamatosan osztotta a tenyereseket. A lány már kínjában szétharapta a száját és tehetetlenségében egy hatalmas pofont adott az őt kínzó apácának.

A lány nem így akarta, de nem tudott máshogyan véget vetni elviselhetetlen fájdalmának.

A teremben megfagyott a levegő, pár lány felsikoltott rémületében, Mária nővér is megdermedve állt. A pofont kapott nővért elöntötte a düh, a lányt lerántotta, rátérdepelt az egyik karjára, hogy mozdulni se tudjon, a másik kezét pedig megfogta, és ütlegelni kezdte. Dianának már nem csak a tenyerét érték az ütések, hanem a körmeit is. Szegény lány iszonyatosan üvöltött, a többiek kétségbeesetten nézték. Mária nővér elszaladt. Nem volt nehéz ott tartani a lányt, hiszen jóval fölényben volt az apáca, küzdött szegény teremtés, de feleslegesen.

Ekkor szerencsére történt valami.

– Nővér, ezt hagyja abba azonnal! – William igazgatóúr érkezett és felháborodottan vetett véget a jelenetnek.

– De igazgatóúr, ez a neveletlen lány megütött, keményen meg kell büntetni!– kiabált kikelve magából a nővér.

– Majd ezt bízza rám, Elizabeth nővér. Mária nővér, segítse fel a lányt, és hozza a szobámba.

Dianát William igazgató leültette szobájában. A lány még mindig reszketett, nagyon félt. És még a sírása is alig csendesedett. Szája vérzett, hiszen elharapta, mint ahogyan pár beszakadt körme is.

– Kisasszony, nem így gondoltam ám a tegnapi útra bocsájtó szavaimat. – Nagyot sóhajtott a férfi, miközben kötszert vett elő. – Én ma már nem foglak megbüntetni, bőven megkaptad már a magadét. Mária nővér pedig segít bekötni a kezed.

– Köszönöm uram. – halkan rebegte Diana, könnyeit nyelve.

A férfi úgy a negyvenes évei elején járhatott, igazán jóképű volt, és nemes lelkű. Az intézményt apjától örökölte, ő sokkal keményebb kezű volt, mint fia. Szívből sajnálta ezt a lányt. Szó sem róla, ő is megbünteti a lányokat, ha megérdemlik, de a Diana büntetését ő maga is túlzónak vélte.

Szerző: Anonyma

Generációk 2.

Szerző: Duresz

Anna kezében a cipőjével lassan, óvatosan sétált hazafelé, feneke elmondhatatlanul fájt, de a megvert talpainak sem esett jól, mikor egy-egy kavicsra, éles földdarabra lépett. A házba érve látta, hogy édesapja a TV előtt, a nappaliban horpaszt, Anyját hallotta a konyhában sertepertélni, így fogta magát, és halkan, köszönés nélkül felosont a szobájába.

Ezek az anyai ösztönök… Anna anyukája azonnal érezte, hogy valami gond lehet, hiszen látta, ahogy általában jókedvű és harsány lánya szó nélkül, csendben lapítva, lassú léptekkel jön be a házba és megy fel a szobájába. Tüstént abbahagyta hát a mosogatást és ment lánya után. Mikor benyitott, Annát látta, aki éppen a nadrágját próbálta lehúzni, és vörös, kisírt szemekkel nézett rá.

– Mi történt, drágaságom? – kérdezte lányát a megdöbbent Anya.

– A Mama… megvert… – hangzott a válasz.

– Megvesszőzött?

– Igen, vesszővel vert meg.

– Mutasd magad! – mondta, és lassan, kíméletesen lehúzta lánya nadrágját. A látvány őt is megdöbbentette, Anna pedig konkrétan felzokogott, mikor a tükörben meglátta a lila-piros színekkel, domború hurkákkal borított hátsó felét, ami ráadásul itt-ott vérzett is.

– Anya, nagyon fáj… – zokogta Anna.

– Jól van, semmi baj! Feküdj hasra az ágyadon, mindjárt jövök! – mondta az anya, majd nemsokára egy nagyobb textildarabbal, egy kis vödör vízzel, fertőtlenítőszerrel a kezében tért vissza. Leült lánya mellé az ágyra és kíméletesen mosogatni kezdte a fenekét, majd bekente a fertőtlenítőszerrel is.

– A talpadat is verte? – kérdezte, mikor rápillantott lánya lábára.

– Igen, de az semmiség… – mondta Anna.

– Tudom, tudom… És miért kaptad ezt? – kérdezte lányát.

– Mert nem etettem meg a rohadt csirkéit… Hét elején megnéztem, úgy láttam, még a Bea neve volt kiírva. Erre a Mama mutatta, hogy az enyém. Nem tudtam mit tenni.

– Jól van, édesem, már túl vagy rajta! Tudod, a Nagymama kemény asszony, és úgy gondolja, csak fegyelemmel tud egy ilyen családot és gazdaságot a kezében tartani. Lengyelországban volt börtönőr, szóval, jól ismeri a fegyelmezés és a fenyítés eszközeit. Anett nénit és engem is számtalanszor elvert. Kaptunk a tenyerünkre, a talpunka, a hátunkra, a fenekünkre… mindenhova, és mindennel, a tövises vesszőtől a nádpálcáig. De látod, túléltem, és nem neheztelek az anyámra.

Anyja kiment valamiért, majd visszajött három tiszta szövetdarabbal, és egy tubus kenőccsel, amivel vastagon bekente a lány fenekét, illetve a talpait. A szöveteket vízbe áztatta, majd az egyiket lánya fenekére terítette, a másik kettővel a lábait kötözte be.

– Na, most pihenjél, kislányom, rád fér! Itt van ez a vödör víz, időnként frissítsd a kötéseket. És ha bármi gond van, csörögj a telefonomra nyugodtan és jövök! Jó éjt, édesem! – mondta az anya és megpuszilta Annát.

– Jó éjt Anya, és köszönöm! – mondta Anna.

Nem mondhatni, hogy jól aludt éjszaka, hiszen iszonyatosan gyötörte a fájdalom és egy idő után már kellemetlen volt hason aludni, de végülis eljött a reggel. Anna felkelt az ágyból, bő szoknyát (bugyi nélkül) és pólót vett, majd kiment megetetni a csirkéket. A talpainak most kifejezetten jól esett a hűvös hajnali föld, viszont valahányszor, ha a szoknya a fenekéhez ért, felszisszent fájdalmában. Az etetés után visszatért szobájába, bekente a sebét, majd lefeküdt ágyára és az előző napi történéseken gondolkozott. Nem a büntetésen, hanem azon, ami előtte történt. Fél órával később bejött hozzá édesanyja, reggelivel a kezében.

– Na, hogy aludtál, drága Annám? Képzeld, a Mama idetelefonált és megdicsért, hogy megetetted a csirkéket, és megkérdezte, hogy érzed magad. Mondtam neki, hogy szerintem túlzásba vitte, de szerinte megérdemelted.

– Mást nem mondott? – kérdezte Anna.

– Mit kellett volna?

– Hát, előtte történt valami. Vagyis utána… miután a talpamat megverte.

– És mi?

– Nem tudom, Anya… Tudod, imádok mezítláb járni, valahogy izgat a dolog… Szóval, mikor a talpamat vesszőzte… Felizgultam… És a Mama megengedte, hogy…

– Ne folytasd, tudom, miről beszélsz. Párszor velem is megtörtént, mikor csak kisebb verést kaptam. Rám is izgatóan hatott, a pucér fenekem, ez a kiszolgáltatottság…

– Hát, engem az nem érintett meg…

– Nyilván, mert a Mama elég kegyetlenül bánt veled. Mi a húgommal néha még egymást is elvertük, mikor 16-18 évesek voltunk, persze enyhén, erotikusan.

– Komolyan? Anya!

– Nem viccelek. Egész izgató tud lenni egy kis fájdalom… – mondta az anya, de nem folytatta a gondolatmenetet, hanem elköszönt lányától és kiment a szobából.

Teltek a hetek, Anna sebei lassan begyógyultak, de ez az incidens továbbra is felettébb izgatta a fantáziáját. Nézegette a gyógyuló, rózsaszín hegekkel borított fenekét és nagyon izgatta a látvány, többször végzett önkielégítést, miközben magát nézte a tükörben. Egyre több spanking oldalt nézett az interneten, és egyre inkább nőtt benne az elhatározás, hogy ismét át akarja élni ezt az élményt. Na, de kivel? A nagymamát kérje meg? Nem, köszi, a kínzókamra nem hiányzik! Anett néni? Nem, vele nincs ilyen jó kapcsolatban. Akkor csak egyetlen lehetőség marad…

Az egyik hétvégén apjának dolga volt, a délutánt távol töltötte, így Anna és édesanyja kettesben maradtak otthon. A lány elhatározta, hogy előáll a kérésével. Anyja a nappaliban varrogatott, mikor Anna odament hozzá és felvezette a témát.

– Anya, hogy is volt ez a dolog, mikor a Mama büntetett Titeket, Ti pedig egymást vertétek el?

– Jaj, kicsim, még mindig ez jár a fejedben? Na jó, nem bánom. Szóval, Anett nénivel úgy 15 éves korunkban, mikor az ember már nemileg kezd megérni, és sokat fantáziál, jöttünk rá ennek az egész büntetősdinek a jó oldalára. Azt hiszem, nem zártam be a kutyát, vagy valami ilyesmi volt… A Nagymama behívott a konyhába, a térdére fektetett és a papucsával vert meg, amivel nem tudott nagyokat ütni. Anett is ott állt mellettünk és végignézte a dolgot, aztán este, villanyoltás után elmondta, hogy nagyon felizgatta az egész, és bevallottam neki, hogy engem is. Ez a fajta verés nem fájt annyira, de a meztelen fenekem, a kiszolgáltatottságom, bizony nagyon beindított, főleg, hogy a bünti után 20 percet még meztelen fenékkel térdelnem kellett a sarokban. Két nappal később Anett felhergelte valamivel a Mamát, úgy, hogy ő is megkapta ugyanúgy a magáét a papuccsal. Este, a szobában beszélgettünk az élményről és Anett elmondta, hogy neki vitathatatlanul orgazmusa volt a verés közben. Igaz, feltűnően nagyokat kiáltott, Anyu nem is igazán értette… Akkor már én is ki akartam próbálni, direkt rossz fát tettem hát a tűzre, az ünneplős cipőmben és ruhámban mentem tehenet legeltetni, holott ez szigorúan meg volt tiltva. Megvesszőzte a talpamat, én pedig szintén elélveztem közben. Ezután Anettel már egymást is vertük, tökélyre fejlesztettük a dolgot, villanyoltás után előszedtük a papucsot, és ment a fenekelés, napközben pedig, a mezőn, ahol nem lát senki, vékony vesszőkkel csináltuk…

– És a Mama nem vett észre semmit?

– Hát, jó ideig nem. Talán egy év is eltelt, igen, 16 évesek elmúltunk, már Anyu nem is nagyon büntetett minket, tudtuk a dolgunkat, és hát nem hergeltük külön büntetésért, hiszen megoldottuk a dolgot. De egyszer elkapott minket, kiszúrta este, hogy nincs ott a papucsom és benézett a szobába, megijedt, hogy kimentem valahova. Benyitott, éppen Anettet vertem, aki a bokáját fogta, és élvezte, ami történik. Előre megbeszéltük, hogy ha egyszer véletlenül rajtakapna bennünket, akkor az, aki éppen a másikat veri, megpróbálja elvinni a balhét. Nos, ez így volt, azt mondtam Anyunak, mikor kérdőre vont bennünket, hogy fogadtunk a mostohatestvéremmel és én azt mondtam, ha én nyerek, akkor elverem. Akkor azt hittem, hogy hisz nekünk, mivel megfogott, és éjszakára bezárt a koromsötét, hideg pincébe, hálóingben, mezítláb. Aztán reggel tudtam meg, hogy Anett a padláson töltötte az éjszakát, tehát cseppet sem volt előrébb. Anyu nem vette be az előző esti szöveget, és azonnal nekiállt vallatni bennünket. Kint, az udvaron, éles köveken térdeltünk, a kezünket magunk mellett kellett tartani, 90 fokban felemelve. Talán fél óra telt el, és elhatároztam, hogy elmondok neki mindent. Bevallottam hát mindent, hogy mit, hogy csináltunk, hogy kezdtük, satöbbi. A Mama persze alaposan kiakadt, és megkérdezte, kinek az ötlete volt ez. Rávágtam, hogy az enyém, hiszen nekem kellett vinni a balhét. Ekkor a Mama kiszabta a büntetést, Anett 30 vesszőcsapást kapott, körülbelül olyanokat, mint a múltkor te, úgyhogy nem volt oka élvezkedni. Én pedig… nos, engem lépcsőzetesen vert meg, ötöket kaptam, egyre durvább eszközökkel. Egy vékony vesszővel indította, a legvégére pedig előszedte a korbácsát, amit a börtönben használt és azzal is kaptam ötöt. A mai napig itt a nyoma a fenekemen, ez nem múlik el, mint a többi. De ezután többé soha nem vert meg minket, és mi sem egymást Anettel. Apádnak például sosem beszéltem erről, ez két kíváncsi tinédzser játéka volt.

– Anya… azt akarom, hogy… vesszőzzél meg! – mondta ki Anna az óhaját.

Az anya megállt, hirtelen azt sem tudta, mit mondjon. Ilyenre kéri őt a saját lánya? Nem tudna neki ártani!

– De kicsim, én ezt nem tudom megtenni, csak úgy… Soha nem heverné ki a lelkiismeretem.

– Akkor… – jutott eszébe Annának az ötlet – csináljuk úgy, hogy legyen rá okod. Ha csinálok rá okot, akkor megteszed?

– Hát… akkor talán.

Anna kiment a konyhába, fogott egy fém evőeszközt, és szétkarcolta vele az első kezébe akadó, drága teflonedényt. Tudta, hogy az anyja erre allergiás.

– Mit csinálsz? Normális vagy??? – kiáltott rá az anyja Annára.

– Nem! – mondta Anna és mosolygott.

– Rendben, gyerek… Menj fel a szobádba!

– Oké! – válaszolta Anna széles mosollyal és felszaladt a szobájába.

Az anya kiment a házból, tépett az egyik fáról két darab vesszőt, egy vékonyat és egy vastagabbat, egy kicsit megsuhogtatta őket a levegőben, majd visszament, egyenesen fel Anna szobájába. Lánya az ágyon ülve várta őt.

– Most az egyszer, de soha többet! – mondta az anyuka Annának.

– Rendben! – hangzott a válasz.

– Akkor kisasszony, told le a nadrágodat, és fogd meg a bokádat!

Anna engedelmeskedett, anyja pedig odalépett és a tenyerével egyenletes, nem túl erős, de azért érezhető ütéseket helyezett el a lánya fenekén. Anna furcsállta, hogy bugyin keresztül kap, de aztán eszébe jutott, anyja biztos tudja, mit csinál és átadta magát az élvezetnek. Szó nélkül tűrte az ütéseket, érezte, ahogy lassanként elönti a melegség és benedvesedik. Imádta az érzést, és kicsit csalódott, mikor anyja váratlanul megállt.

– Feküdj hasra az ágyadon, tolt le a bugyidat és húzd fel a pólódat! – hangzott az utasítás.

Anna természetesen megtette, amire anyja kérte, aki fogott egy kispárnát és lánya puncija alá helyezte.

– Ez jobban kiemeli a feneked – mondta – de szerintem nyugodtan nyomd hozzá a csípődet, mozogjál fel-alá, körkörösen… Ideállítok egy tükröt, hogy lásd magad.

– Rendben! – mondta Anna. Lábait minimálisan szétnyitotta, az anyja által elmondott módon izgatta a punciját a párnával, majd belenézett a tükörbe és forrt a vére a látványtól, ahogy saját magát, a pucér fenekét, a kiszolgáltatottságát látta, ahogy hason feküdt az ágyon.

– Akkor kezdjük! – mondta az anyja és lesújtott Anna fenekére.

Nem olyan ütés volt ez, mint amit a mamától kapott, kicsit persze csípett, de éppen annyira, amennyire még erotikusnak számított, mintsem igazi büntetésnek. Az anyja egy-egy ütés között megcirógatta lánya fenekét a vesszővel, és csak azután sújtott le a következő csapással. Kivárt egy-egy ütés között, hogy a lány megfelelően ki tudja élvezni a pillanatokat, Anna pedig egyre hangosabb nyögéseket hallatott, látszott, hogy hamarosan eléri a csúcsot. Az anyja ekkor taktikát váltott, úgy gondolta, kicsit korai lenne az orgazmus, hadd élvezkedjen még a lány. Kezébe vette a vastagabb vesszőt és egymás után ötször, keményen lesújtott lánya fenekére, aki meglepetésében fel is szisszent. Az eddigieknek nem volt nyoma, ez azonban kisebb csíkokat hagyott Anna fenekén.

– Ne siessünk annyira! – szólt lányára – Nézd csak meg a tükörben a feneked!

Anna kicsit oldalt fordult és látta a saját piros, enyhe vörös csíkokkal kidekorált hátsó felét. Tetszett neki a látvány, sokkal inkább, mint a nagyanyja verése után.

– De anya… miért álltál le?

– Annácskám, minél tovább tart, annál jobb, hidd el!

– Rendben… De akkor lehet egy kérésem? Adjál a talpamra is, aztán a fenekemen fejezzük be!

– Jó… hajlítsd be a lábad, térdből… a talpaid pedig felfele nézzenek!

Az anya ezen a részen nem kímélte annyira lányát, Anna pedig a fellegekben járt, most már igyekezett nem mozdulni a párnán, hiszen érezte, hogy akármikor elélvezhet. Becsukta a szemét és csak a vessző susogására, valamint az utána érkező fájdalomra koncentrált, és a talpát bizsergető érzésre. Érezte, hogy anyja visszanyomja az ágyra a lábait, majd simogatja a fenekét a vesszővel és ismét lesújt.

– Nagyobbakat! – sziszegte anyjának, aki engedelmeskedett és átállt az erősebb ütésekre.

Anna halkakat nyögött, minden csapás után, ismét csak a hangra, a vesszőzésre, és a hatásra koncentrált. A fájdalmas ütések a fenekére csapódtak, de ahogy az érzés átvonult a testén, a vérén, a kőkeményre dagadt mellein, a fájdalom fokozatosan átalakult, és a puncijában már mint az Etna vulkánkitörését követő forró lávafolyam áradt szét. Kinyitotta a szemét és nézte magukat a tükörben, saját magát, ahogy meztelen fenékkel, megalázottan fekszik az ágyon és anyját, aki vesszőzi őt. Becsukta a szemét, oldalra fordította a fejét és hatalmasat sikított, ahogy hosszan, elnyújtottan, lángoló testtel és puncival elélvezett.

Anyja persze azonnal leállt a vesszőzéssel és kiment a szobából. Anna erősen lihegett az óriási orgazmus után, minden porcikája lángolt. Egy ideig csak feküdt hason, majd átfordult hátra, de azért érezte, hogy ez a vesszőzés is némiképp megviselte a hátsó felét, főleg az utolsó néhány ütés. Megnézte a tükörben a fenekét, ami tűzpiros volt, jónéhány piros csíkkal, sőt, egy-két kisebb hurkával. Hosszú pólót vett csupán (apja úgysem ér még haza) és lesétált az előszobába, anyjához.

– Mit is mondhatnék… köszönöm, Anya! – mondta Anna.

– Én kicsit kellemetlenül érzem most magam… de végülis csak egy szülői verést osztottam ki neked, a többiről nem tehetek. Mutasd magad!

Anna felhúzta a pólóját, Anyja pedig bólintott, megkérte lányát, hogy feküdjön a kanapéra, majd hozott a fürdőszobából egy vizes törölközőt, illetve a sebkenőcsöt. Ahogy Anna fenekét borogatta, egyszer csak megnyikordult a ház kilincse és valaki belépett az ajtón. Egymásra néztek, még reagálni sem volt idejük. Ki az? Ilyenkor? Apa előbb hazaért? Mire ezt kigondolták, már a nappali ajtajában állt… a nagymama.

– Elfogyott a teánk, tudtok adni néhány filtert? – kérdezte, majd észrevette unokáját, és a fenekén a vesszőzés nyomait. – Nocsak, ismét rossz fát tett a tűzre?

– Igen, Anyu! Ööösszekarcolt egy serpenyőmet, nem hagyhattam büntetés nélkül!

– Mutasd! – A nagymama odalépett, megvizsgálta Anna fenekét, majd legyintett egyet lányára. – Nem tanultál tőlem eleget… Legközelebb szóljál, majd én megleckéztetem!

Vége

Generációk 1.

Szerző: Duresz

Hosszú, szőke, lófarokban fogott haja csapdosta a hátát, ahogy hazafelé futott azon a kellemes őszi, késő délutánon. Minden nap elvégezte ezt a futóedzést, körbe a faluban, körülbelül egy órás időtartamban. Testhez álló, fekete térdnadrágot és lila pólót viselt, fekete cipővel és fehér titokzoknival, valamint egy pántot a homlokán, ami felfogta a homlokáról lefolyó verejtéket, megakadályozva ennek szembe kerülését.

„Már csak néhány száz méter és végre ihatok!” – gondolta magában és egyben növelte a tempót és a lépésszámot. Belépett az utcába, az ő utcájukba, ahol tulajdonképpen csak három ház állt, szembe pedig egy kisebb gazdaság, csirkékkel, disznókkal, tehenekkel, juhokkal. A családnak igen jó jövedelemforrást, de egyben évi 365 napot elfoglaltságot jelentettek ezek az állatok, hiszen mellőlük nem lehetett szabadságra menni, róluk nem lehetett elfeledkezni, ha az ember azt akarta, hogy valóban behozzák az árukat. Haladt, haladt előre, elhagyta nagynénje (anyja mostohatestvére) házát, majd látta, hogy a következő háznál, a kapuban áll a nagymamája. Anna felnézett nagyanyjára, hiszen ő irányította a családi gazdaságot, sőt az egész nagy családnak ő volt a mindent megoldó, mindent kézben tartó feje, ugyanakkor tartott is tőle, hiszen édesanyja és nagynénje elbeszéléseiből tudta, ha arról van szó, mennyire szigorú és kemény tud lenni. „Mi legyen, végigfussam még ezt a 100 métert, vagy megálljak néhány szót váltani vele?” – tette fel magának a kérdést, majd gyorsan döntött és lefékezte lépteit.

– Szia Mama! – köszöntötte nagyanyját.

– Szervusz Lányom! – hangzott a válasz, a nagymama mindig „Lányomnak” szólította őt, a lányait és az unokatestvéreit is.

– Kicsit elfáradtam…

– Jó volt a futás?

– Hát, elment, kicsit most fájtak a talpaim, lehet, hogy cipőt kellene lassan cserélnem.

– Na igen, de miből cserélsz cipőt, ha a kötelességeidet elmulasztod és nem lesz pénzünk?

– Mire gondolsz, Mama? – kérdezte csodálkozva Anna.

– A csirkékre, Lányom! A csirkékre, amiket neked kellett volna hajnalban, illetve délután megetetni!

– De Mama… ma már nem én voltam a soros, hanem Bea! – válaszolta Anna, unokatestvérére célozva.

– Hát, pedig a tábla nem azt mondja, gyere, nézd csak meg!

Beléptek a gazdaság főbejáratán és valóban, a minden héten krétával kitöltött táblán, a szerdai napnál még Anna neve szerepelt.

– De hát… hétfőn néztem meg és direkt felírtam magamnak!

– Ezek szerint rosszul… – válaszolta a nagyanyja.

– Bocsánat… nem tudok mit mondani akkor.

– Én viszont igen. A bocsánatkérést elfogadom, de ez önmagában még nagyon kevés. Tudod, az ilyen hibák csak hátráltatják a munkát, és a megélhetésünket. Nagyon, nagyon sajnálom, de ezért a hibáért most bűnhődnöd kell!

– Mikor, hol… és hogyan? Mit kell tennem?

A nagyanyja szótlanul a pajtára mutatott, Anna pedig – szintén szó nélkül – elindult a jelzett irányba.

– Vedd le a pólódat, a cipődet és a zoknidat és hassal feküdj fel arra a padra! – szólalt meg azonnal a nagymama.

Anna már kezdte kapizsgálni, hogy rövidesen mi fog történni vele, de nem merte felfogni.

– Mama… Te meg akarsz verni? – kérdezte Anna hitetlenkedve.

– Gyorsan vág az eszed Lányom! Húsz ütést kapsz a fenekedre, amiért elfelejtetted a dolgodat. Hatékony és lenyomata is marad, ha esetleg ismét feledékeny lennél. És kapsz még húszat, a talpaidra, hogy pár napig ne legyen kedved futkorászni!

– Úristen… Kérlek… Biztos nem kapok még egy esélyt?

– Dehogynem! De ettől még bűnhődnöd kell!

Beletörődve sorsába, Anna kibújt a cipőjéből, majd a zoknijából, végül pedig levette a pólóját és hasra feküdt a padon, ahogy nagymamája utasította. Nagyanyja ezalatt hozott két darab közepes vastagságú kötelet és jó erősen odakötözte a lány bokáit, és csuklóit a padhoz. Anna titkon reménykedett, hogy Nagymamája azért hagyta rajta a nadrágját és bugyiját, mert ezen keresztül akarja neki kiosztani a fenekeseket. Hát tévedett! A Mama különleges örömöt talált benne, hogy ilyenkor ő maga húzza le a delikvens nadrágját, és fehérneműjét, vagy hajtsa fel annak szoknyáját, hiszen ezzel is csak tovább borzolja az áldozat idegeit, és fokozza a saját kis perverz örömét. Odalépett a hason fekvő, lekötözött Annához, először a fenekén húzta le a nadrágot, majd elöl, majd megint a fenekénél, aztán megint elöl, szép lassan fokozatosan, míg a nadrág a lány combjának kb. közepéhez nem ért.

– Nem lesz ez olyan rossz élmény, majd meglátod! Először az anyád és a nénéd is kétségbe volt esve, de később már szinte meg sem kottyant nekik, mikor lehúztam a bőrt a fenekükről! Minden ütés után számolsz! Először a talpadat fogom ütni, hogy bemelegedj, aztán következik a hátsód! Csak, hogy tudd, nyírfavesszőt használok!

Anna a „vessző” szó említésére összerezzent, elképzelni sem tudta, hogy mi vár rá. Az viszont örömmel töltötte el, hogy először a talpára fog kapni, hiszen úgy gondolta, a sok mezítláb járástól elég vastag a talpán a bőr ahhoz, hogy ezt kisebb fájdalmakkal megússza. Mintha kitalálta volna a gondolatát, Nagyanyja megtapogatta a talpain a bőrt, majd nyugtázta:

– Mint egy igazi parasztlánynak! Szép vastag! De elárulom, ettől még elég kellemetlen lesz a büntetés! Kezdjük!

A lány nagyot sóhajtott, a vessző pedig máris lesújtott. Áhh! Anna összerezzent, de hang nem jött ki a torkán.

– Számolás! – figyelmeztette nagyanyja.

– Egy! – mondta azonnal Anna.

Jött a második csapás, Anna újfent számolt. Az ütések csíptek, minden csapásba belerezzent, ugyanakkor rájött, hogy nem is annyira kellemetlen ez. Nagyanyja tévedett, nem a vidéki élet miatt, hanem valami különös perverzióból imádott mezítláb járni… és – vallotta be magának kb. 10 ütést követően – határozottan tetszett neki, hogy vesszőzik a talpait, a 14. ütés után pedig érezte, hogy teljesen benedvesedett. Fájtak, fájtak az ütések, az utolsók már főleg, de olyan volt ez, mint mikor éles kavicsokon, vagy a tarlón mászkált mezítláb… egyszerűen izgatta a dolog. Közben megkapta az utolsó ütést is, és kicsit sajnálta, hogy vége szakadt.

– Húsz! – mondta ki, némileg suttogva.

– Na, ezzel meg is vagyunk! – mondta nagyanyja és megvizsgálta Anna talpait.

– Lesz azért itt fájdalom, ha ráállsz…  – szólalt meg ismét, majd hümmögött egyet és egy gyors mozdulattal megtapintotta Anna punciját. – Áh, szóval így állunk! Benedvesedtél, Lányom! Mondtam én, hogy ezt az anyádék is élvezték néha! Nos, én megadom neked a lehetőséget… elvonulhatsz a sarokba és elintézheted, amit el szeretnél, vagy pedig én mulasztom el a dolgot gyorsan, de az nagyon fog fájni!

– Rendben!  – mondta Anna, aki nem érzett ingerenciát magában, hogy Nagyanyja előtt, egy koszos istállóban végezzen önkielégítést, de egyszerűen minden hajhagymája lángolt és úgy érezte, most minden más szempont mellékes.

Nagyanyja bólintott, majd eloldotta Anna köteleit, aki, mikor talpai a földre értek, érezte, hogy valóban megbüntették. Gyorsan levetette nadrágját, majd lassú, fájdalmas léptekkel besétált az egyik sarokba és leült az ottani fa székre. Nem érdekelte a kosz, a szalmaszálak, egyik lábát a másik combjára tette, bal kezével a verésnyomokkal díszített talpát simogatta, jobb kezének mutatóujjával pedig felnyúlt a puncijába és ezt gyorsan mozgatva kielégítette magát. Ezzel végezvén felállt a székről és visszasétált a padhoz, nagymamája pedig a vesszővel mutatta neki, hogy feküdjön vissza. Anna engedelmeskedett, a mama pedig ismét odakötözte őt, ezúttal szorosabban.

– Na, akkor a kéjutazásnak vége! Ez már valódi büntetés lesz, Lányom, amit nem szeretném, ha elfelejtenél. – mondta a nagymama és komolyan is gondolta. A lehető legkeményebbeket akarta ütni unokája hátsó felére, hogy az előbb történtek után valóban büntetésnek fogja fel a dolgot és többet ne jusson eszébe ekkora hibát elkövetni.

A nyírfavesszővel megsimogatta unokája hátsóját, majd teljes erejéből lesújtott. Anna zokszó nélkül tűrte a hatalmas ütést, s közben érezte, hogy a vessző komolyan felszántotta a fenekét. Számolt, és már jött is a következő csapás, majd a harmadik, a negyedik, ezeket Anna még hang nélkül tűrte, ám az ötödiknél már nem bírt magával és felnyögött.

– Öt! – kiáltotta fel és már kapta is a következő ütést. Nagyanyja tudatosan dolgozott, fentről haladt lefelé a fenekén, pontosakat ütve, és minden csapásba beleadva az összes energiáját.

Anna egyre nagyobbakat nyögött, a tizedik ütés után pedig új élményt volt kénytelen megtapasztalni, nagyanyja ugyanis visszatért a korábbi ütések helyéhez, és a friss sebekre helyezte az újabb csapásokat. A lány már nem bírta türtőztetni magát, a tizenkettedik ütés után felsírt, majd, miután nagyanyja harmadszor ütött ugyanoda, hangosan felsikoltott.

– Mama, kérlek! – nyögte a sírás közben, de nagyanyja hajthatatlan maradt.

– A büntetés az büntetés! Különben is, már csak hét van hátra!

– Nem bírom…

– Pedig muszáj! Számolj, különben még ötöt ráhúzunk!

– Tizennégy – nyögte Anna, és kapta is az újabb csapást. Érezte, hogy a feneke lángol, csak egy cafatos, véres, hurkás masszának gondolta az egészet.

Az utolsó öt ütésre teljesen kimerült, már sírni sem volt ereje, csak nyöszörgött, minden ütés után. A számolást is alig hallhatóan, szinte suttogta. Nagymamája a szívében nagyon sajnálta unokáját, és legszívesebben már az elején, öt ütés után leállt volna, de úgy gondolta, ezek a sebek begyógyulnak, viszont a felelőtlenség leckéje örökre ott marad a lány fejében. Nem lehet lazítani a pórázon, ezt még nagyon régen, Lengyelországban tanulta, egy női börtön vezető fegyőreként.

– Tizenkilenc – suttogta Anna, alig érthetően, a vessző pedig még egyszer, utoljára lecsapott. A lány minden erejét összeszedte és ezt az utolsó csapást – igaz, közben a körmeivel a padot kaparta – néma csendben viselte.

– Húsz! – mondta helyette nagyanyja, majd lehajolt, hogy megvizsgálja az eredményt. Anna feneke piros és lila színekben pompázott, már most kezdtek dagadni rajta a hurkák, és itt-ott, olyan területeken, ahova többször is lesújtott, vérzett is.

– Lányom, egy valóban kemény büntetést kaptál. Remélem, megtanultad, hogy nem feledkezünk meg a kötelességeinkről, első mindig ez legyen és utána a többi, a futás, a szórakozás, satöbbi. – mondta a nagymama és eloldozta unokáját a padról.

Anna nehezen, komoly fájdalmak árán állt talpra és egyenesedett fel, de az igazi gondot az jelentette, mikor fel kellett vennie a nadrágját. Úgy gondolta, a bugyival meg sem próbálkozik, a cipőjét és a zokniját sem erőltette, de a pólót és a nadrágot persze vissza kellett húzni. Miközben ezt a fájdalmas folyamatot végigvitte, nagymamája elköszönt tőle:

– Nos, remélem, jó lecke volt ez neked. Hidd el, én sajnálom a legjobban, hogy ezt kellett tennem és nekem legalább annyira fájt, mint neked! Pihenjél, Lányom, jó éjszakát! – mondta, azzal kiment a pajtából. 

A fenekelés hat alapelve

Egy egészen jó kis cikket lehet olvasni a Velveten az erotikus fenekelésről. Ez azért meglepő, mivel nem a témával foglalkozó oldalakon kívül általában  nem nagyon lehet ilyennel találkozni.... A cikk szerzői laikusok, akik nem szeretik a fenekelést, és soha nem is próbálták - így pedig nagyon nehéz bármiről is érdemben írni.

Ennek a cikknek a szerzője viszont vagy spanking fan, vagy alaposan utána járt a dolognak:)

Persze egy rövid cikkben nem lehet részletesen kitárgyalni mindent, de mindenkinek érdemes elolvasni, aki csak most kezd ismerkedni a témával:)

A cikk esetleg lehet vitaindító itt, a blogon:)

Link: http://velvet.hu/szex/2012/05/05/fenekeles/

Álmomban 1.

Szerző: Mína

Mína döglesztő melegben utazott a buszon. Álmodott, és álmában fogalma sem volt, hogy hová megy, de már biztos, hogy nem ezzel a busszal fog odaérni. Iszonyatosan rosszul volt. A következő megállóban muszáj leszállnia. – Gyorsan, gyorsan, tisztuljatok már előlem! Jaj, így sem sokkal jobb! Mély levegő, egy-kettő!

Lassan tisztult a feje, fokozatosan jobban lett. Szétnézett, hol sikerült leszállnia. Na, most legalább városban van. Nem, mint múltkor, amikor egy elhagyott tanyánál sikerült levergődnie a buszról. Megnézte a menetrendet. Volt még egy órája a következő buszig, de azt már nem célszerű lekésni, mert az az utolsó. Mihez kezdjen addig magával? No lám, ott egy fodrászat. Akár helyre is hozathatná a fürtjeit.

– Szép jó napot kívánok! – köszönt. Az üzletben három fodrász dolgozott, de most csak egy szabad. Leült a székbe. – Szeretném egy kicsit megkurtíttatni a hajam, és egy kicsit vékonyítsa el a végét!

Lehunyta a szemét, hagyta, hogy matasson a csinos, festett vörös csaj a haján. Mikor legközelebb felnézett, nem hitt a szemének.

– Mi a jó istent csináltál! – ugrott fel a székből. A kicsi a hülye bigénél cirka 20 centit jelentett. A vékonyítsa meg pedig annyit, hogy teljesen megtépte. – Nem gondolod, hogy így kimegyek az utcára? Úgy nézek ki, mint akit legázolt egy fűnyíró! Úúú! Megfojtalak!

Az üzlet másik végéből, a kozmetikai részlegről rohanvást érkezett egy pasi. Magas, izmos, de nem olyan látványosan kigyúrt módon. Visszafogott erő érződött róla. Valami hihetetlenül zöld szempárral áldotta meg a sors.

– Kérem, Zoltán vagyok, az üzlet tulajdonosa. Miben segíthetek?

Mína agyát újra hőhullám öntötte el, és kipakolt az őrjítő férfinak. A pasi arca egyre komorabbá vált. Szemrevételezte a padlón heverő rengetek hajat, majd a dühödt lány fején maradt kóctömeget.

– Judit, zárás után itt maradsz, ezt meg kell beszélnünk. Kérem, foglaljon helyet a székben. Ígérem, olyan frizurát kreálok Önnek, hogy nem lesz oka panaszra.

Mína újra letelepedett, bár meg volt győződve róla, hogy ebből nem lesz semmi jó. Zoltán nyugodt mozdulatokkal dolgozott rajta. Időnként összeakadt a tükörben pillantásuk, és a lány szépen lassan lehiggadt. A többiek pakoltak, záróra. Nemsokára már csak ők hárman maradtak az üzletben. A férfi profi. Még nem volt kész a frizura, de Mína szíve hevesen vert. Nagyon tetszett neki. A férfi is. Kész. Tökéletes. Soha az életben nem volt ilyen rövid haja, de nem is nézett még ki ilyen jól.

– Ember! Mit keres maga itt ebben a porfészekben! Maga mestere a szakmájának! – kiáltott fel. 

Zoltán elégedetten mosolygott. A lány is, amíg rá nem pillantott a faliórára.

– Lekéstem az utolsó buszt! Nem hiszem el! Most mi a francot csináljak!

– Kérem, nyugodjon meg. Elviszem bárhová, ahová kívánja, miután lerendeztük ezt az ügyet Judittal.

Odasétált az ajtóhoz, bezárta, majd kifordította a zárva feliratot. Megfogta Judit csuklóját, és maga után húzta az enyhén vonakodó lányt az irodájába. Mína egy pillanatig habozott, majd lassú léptekkel követte őket. Mire belépett, meglepő látvány fogadta. Judit alkarjaira támaszkodott egy széken, így emelve meztelen popsiját az égbe.

– Őszintén sajnálom, ami a hajával történt, természetesen nem kell kifizetnie. Judit nagyon ügyes lány, de sajnos, rendkívül figyelmetlen is. Nem szeretném kirúgni, mert nemigen találna magának tisztességes állást, de nem engedhetem meg magamnak, hogy az üzletemnek valaki rossz hírét keltse. Hiszek a testi fenyítés nevelő erejében, számtalan szeleburdi kisasszonynál alkalmaztam eredményesen. Amennyiben ez Önnek megfelel, most is ezzel sarkallnám nagyobb figyelemre a kis hölgyet. Amennyiben ez nem felel meg Önnek, találunk más megoldást. Amire gondoltam…

– Ugyan, kérem! – szakította félbe Zoltán monológját Mína. – Nekem tökéletesen megfelel a testi fenyítés – mondta, azzal megfogott egy széket, úgy állította, hogy mindent tökéletesen láthasson, letelepedett, majd egy királynői intéssel megadta a jelet a kezdésre. Zoltán egy picit meghökkent. Számított némi szabadkozásra, de a rövid hajú lány olyan könnyedén fogadta el az ajánlatot, hogy a férfi fejében megfordult a gondoltat, miszerint igencsak kedveli a popsi táncoltatás ezen módját. Ezen gyanúját csak megerősítette a Mína ajkán játszó mosoly.

– Három elég lesz – hajolt le a férfi, hogy valamit kivegyen egy alsó fiókból.

– Három? – csodálkozott Mína. Három még akkor sem elég, ha a férfi egyszerre két nádpálcát tart a kezében. Azt meg végképp nem értette, miért kezdett vinnyogni Judit.

– Jaj! Ne! Zoli, kérlek, ígérem, soha többé nem leszek figyelmetlen! Nagyon sok a három, nem bírom ki!

Mína arcán megvető fintor futott át, amit a felegyenesedő férfi is észrevett. Most ő mosolyodott el. Úgy tűnik, szolgálhat még meglepetéssel ennek a bestiának. Lassan, hogy kellőképpen felhívja rá a figyelmet, az íróasztalra helyezett egy homokórát.

– Háromszor öt perc. Erről nem nyitok vitát Judit – szólt.

Megfordította az órát, a kékre színezett szemek elkezdtek leperegni, és a következő pillanatban már csattogtak is a tenyeresek a magasba tartott popón. Zoltán nem kímélte a popsiját engedelmesen az ütések elé tartó lányt. Az ütések ugyan lassan jöttek, de Mína jól látta, hogy teljes erővel sújtanak le. A homok még félig sem pergett le, mikor Judit már hangosan nyöszörgött. Popsiját minden ütés után összehúzta, a halmok összeszorultak, majd újra ellazultak, mikor a lány egy kicsit kijjebb nyomta. A félgömböket halvány rózsapír futotta át. Itt-ott kirajzolódtak a férfi ujjának lenyomatai, de csak addig, amíg Zoltán kezelésbe nem vette az adott területet. Nemsokára az egész popsi pirosan fénylett. Ekkor megváltozott az ütések ritmusa, gyorsabban jöttek, és egy pontra csaptak le 5-6 alkalommal. Zoltán homlokán izzadságcseppek ültek ki. Judit megpróbálta elrántani a popsiját, de nem járt sikerrel. Egy-egy sorozat végén berogyasztotta térdeit, vagy lábait emelgette felváltva.

– Aú, aú, aúúúú! – siránkozott, de az előregörnyedt helyzetet megtartotta. Egy pillanatra úgy látszott, ki fog egyenesedni, de végül csak fejét kapta fel.

Az első öt perc végére a lány gömbölyű, feszes fenekének minden négyzetcentimétere halványpiros színben pompázott. Zoltán hátralépett, elégedetten szemlélte művét, de nem simította végig úgy, mint ahogy Mína tette volna, aki halkan felsóhajtott a testét elöntő vágytól. A férfi felkapta a fejét a vágyteli hangra. Pillantásuk összeakadt. Mína szeme lángot vetett, s a tűz a férfira is átterjedt. Nagyot nyelve vett ki a fiókból egy pingpong ütőt, aminek láttán Mína izgatottan felnevetett.

– Nahát, ilyet még sosem használtam, de rajtam sem használtak!

A férfira hihetetlen hatással volt ez a mondat, pontosan úgy, ahogy a lány számított rá. Mína most már biztos volt benne, hogy nem fog unatkozni a férfi autójában. Kellemesen el fognak szórakozni.

Az ütő tompán csattant a forró popsin, s Judit megfeledkezve a megadott pózról megugrott, s felegyenesedve simogatta izzó popóját. Zoltán azonnal visszafordította a homokórát.

– Ugye tudod, ha nem tartod meg a megfelelő pózt, előröl kezdjük az öt percet akkor is, ha már csak pár homokszem van a felső üvegben?

– De annyira fájt! Én ezt nem bírom ki!

– Kénytelen leszel, ha nem akarsz jóval többet kapni annál, mint amennyit szánok neked. Hajolj vissza a székre… azonnal! – emelte fel a hangját a férfi, és az aranyosan duzzogó lány néhány kis fintor után engedelmeskedett is.

Az óra újra kezdte pergetni az időt, s az ütő újra a popsin csattant. Judit összeharapta az ajkát, és halkan felnyögött, térdeit picit behajlította. Dacosan emelte fel a fejét, láthatóan elszánta magát arra, hogy nem fog hangosan jajgatni. Az első percben még tartotta is magát, de popója egyre jobban járt, ahogy egyre izzóbb tűz égett benne. Kis szisszenő hangok hagyták el ajkait, de aztán eljött az a pillanat, amikor már nem bírta, és hangosan felsikoltott. Az ütő forró parázzsal borította be a fenekét. Bármit megadott volna, hogy megsimogathassa, de nem mert hátranyúlni. Rettegett attól, hogy előröl kezdődik az öt perc. Így hát feltartotta a popsiját, bár igencsak nehezére esett. Egyre jobban megrándult, már az ütést megelőző pillanatban összehúzta halmait. Hátát begörbítette, majd fejét felvetve újra homorított.

Mína kedvtelve nézte a kínkeringőt járó popsit. Igazán szemrevaló darab volt. Zoltán ugyanazt a technikát alkalmazta, mint a tenyereseknél. Az utolsó percnél gyorsan csapott le ugyanarra a területre többször is. Judit kétségbeesetten próbált kitérni, amennyire csak módja volt rá, csípőjét csavargatta, hangosan jajgatott.

– Elég, elég! Ne üss ilyen erősen, kééérlek! Nagyon fáááj! Ne, neee! – aprókat topogott, rázta popóját, egyre nehezebben viselte az ütéseket. Belekapaszkodott a székbe, annyira szorítva a szélét, hogy ujjai elfehéredtek. Mína szorított neki, hogy kibírja az utolsó másodperceket. Azon kapta magát, hogy ökölbe szorítva kezét, szó szerint szorít Juditnak.

Végre az utolsó szem is lehullott, Zoltán az asztalra dobta az ütőt, s elkezdte kihúzni az övét a nadrágból. Mína vetett egy pillantást a nyöszörgő, riszáló lányra, és tisztában volt vele, hogy nem fogja kibírni az utolsó öt percet, hátra fog kapni.

– Zoltán, kérem, talán elég volt már ennyi – lépett oda a férfihez.

Judit hálás pillantást vetett rá, de Zoltán hajthatatlan volt.

– Megkapja mind a háromszor öt percet.

– Nem fogja kibírni végig ugyanebben a pózban. Akkor nem lehetne legalább, hogy ne kezdje az öt percet az elejéről?

– Szó sem lehet róla – felelte a férfi.

Mína sóhajtva vette tudomásul, hogy erős akaratú pasival hozta össze a sors. De nem lett volna Mína, ha nem talált volna ki valamit, amit a fickó nem tud elutasítani.

– És mi lenne, ha maga lefogná, hogy ne mocorogjon, én meg elverném a szíjjal?

A férfi tekintete lobot vetett a vágytól.

– Legyen – felelte rekedten, és Mína kezébe nyomta a szíjat. Judit mellé lépett, s keményen átfogta a nyöszörgő lány derekát. Mína kettéhajtotta a szíjat, majd apró sóhajjal megfordította a homokórát. A szíj hangosan csattant a vörös popsin. Judit felsikkantott, és megpróbált szabadulni a férfi szorításából. A szíj lassú táncot lejtett a forró, meg-megránduló fenéken. A szenvedő lány össze-visszatekergett, lábait emelgette, toporzékolt. Mindent megtett, hogy elkerülhesse a szíj csókjait, de azok kegyetlen pontossággal szántották át a vergődő popót. Sikerült félig elfordulnia, így a következő ütés a csípőjén húzott lángoló csíkot. Judit hatalmasat kiáltott:

– Jaaaj! Ez iszonyúan fáááj! Elég, elég, elééég!

Mína vetett egy pillantást a homokórára.

– Mindjárt vége – szólt, s lágyan végigsimította a lángoló popsit.

– Milyen forró – mosolyodott el, mielőtt újra lecsapott volna.

Most már gyorsított az ütések ritmusán. Judit most már folyamatosan könyörgött, és tekergett. A férfinak egyre több gondot okozott, hogy megfelelő pózban tartsa, mert a remegő lány testét finom veríték lepte el. A szíj mélybíbor színbe vonta a már eddig is lángoló vörös popsit. Judit úgy érezte, nem is szíjjal verik, hanem lángoló kötéllel. Égett, sajgott, lüktetett feszes hátsója, nem hitte, hogy akár mutatóban is maradt rajta bőr.

Közben Mína elégedetten szemlélte a ficergő, édes kis popót. Pont úgy festett, ahogy szerinte egy ilyen szexi popsinak festenie kell egy kiadós fenekelés után. Szinte sütött belőle a forróság, fénylett a vörösen izzó hőtől, de egy-két hurkán kívül kutya baja sem volt.

Az utolsó ütés után Zoltán lazított a szorításán, és pár pillanatig megtartotta Juditot, hogy kissé magához térhessen. A lány rátámaszkodott a férfira, majd halk nyöszörgéssel felegyenesedett. Két kezét azonnal a popsijára kapta, és lassan masszírozta. Mína remekül érezte magát. Nagyon kedvére való volt a fenekét simogató kivörösödött lány, aki most óvatosan húzogatta le lüktető hátsójára szűk miniszoknyáját. A bugyiját esze ágában sem volt felvenni, az ma a táskájában fog utazni. Megérezte magán a férfi számon kérő pillantását, egy pillanatra dacosan összeszorította a száját, de mikor látta, hogy Zoltán keze a szíj felé mozdul, azonnal tette, amire a főnöke várt.

– Kérem, bocsásson meg, amiért figyelmetlen voltam – fordult Mína felé, aki azonnal a lány mellé lépett.

– Meg kell mondanom, nagyon haragudtam, de a számla rendezve van.

Judit aprót biccentett, majd furcsa, riszáló léptekkel kilépett az üzletből. Mína nem várta meg, hogy a láthatóan zavarban lévő férfi megszólaljon:

– Nos, akkor elvisz, keménykezű úr? – kérdezte, s szemében sokat ígérő szikra pattant. Zoltán nagyot nyelt, majd készségesen kísérte a lányt az autóhoz.