Pumák 2.

2. rész

Az első nap

Már több mint egy hete voltam Great Bend-ben. Az első 2 napot egy motelben töltöttem, majd kaptam egy szép kis lakást a város szélén. Meredith igazgatónő hatékonyan dolgozott, így a következő nap levizsgáztam autóvezetésből és megcsináltam az edzői vizsgát is. Berendezkedtem és kezdtem megismerkedni a várossal.

Most pedig itt állok délelőtt 10-kor az igazgatói iroda előtt. Ez az első tanítási nap, nekem pedig az első munkanapom. A titkárnő tájékoztat, hogy éppen vannak az igazgatónőnél, és egy padra mutat, ahol egy diáklány ül. Eléggé idegen minden a számomra, a gondolataimba merülve ülök le a lány mellé.

Ebben a pillanatban egy csattanás hangja szűrődik át az ajtón. Nem volt túl hangos, elsőre igazából fel sem tűnt, olyan volt, mintha leejtettek volna valamit. De pár másodperc múlva megismétlődik és most követi egy elfojtott kiáltás is. Az egész olyan, mintha fenekelnének valakit! Csak nem? Közben hallatszik a harmadik csattanás is, most egy sokkal hangosabb hang kíséretében.

A mellettem ülő lány fészkelődni kezd a hangokra, mintha hirtelen kényelmetlenné vált volna a pad. Csak nem ő lesz a következő? Egyértelműen látszik rajta, hogy nem idegen számára a helyzet és pontosan tudja, hogy mi is történik az igazgató irodájában.

Közben a hatodik csattanás után hosszabb szünet következik, majd kinyílik az ajtó, és egy alacsony, szőke lány lép ki rajta. Az arca vörös, jobb kezével a farmerja hátulját dörzsölgeti. Nem pillant senkire, kicsit óvatosan lépkedve eltűnik a folyosón.

- Most már be lehet menni - szól a titkárnő, kettőnkre pillantva.

Előreengedem a lányt. Mrs. Meredith éppen helyet foglalt az szoba nagy részét elfoglaló íróasztala mögött. Int a kezével, hogy mi is üljünk le az asztal másik odalán lévő székekre.

- Sajnálom, hogy várnia kellett - mondja nekem, mosolyogva. - Az ember el se hinné, hogy vannak, akik már az év első napján nem férnek a gatyájukba...

- Szia Kaylee - fordul a mellettem ülő lány felé. - Köszönöm, hogy segítesz. Az úr Mr. Vince, a Pumák új edzője. Az ifjú hölgy pedig Kaylee Kreutzer - pillant rám - aki segíteni fog mindenben. Mondhatjuk, hogy ő lesz az Ön segédedzője. Kaylee tavaly még a csapat tagja volt.

A lány mosolya egy kicsit kényszeredettnek tűnik, nem tudom, hogy az igazgató iroda vagy én feszélyezem.

- Sajnos most nincs sok időm - folytatja az igazgatónő. - Az irodája a pálya közelében van, az öltözők mellett. Kaylee majd odakíséri. Az edzések hétköznap, a tanítás után kezdődhetnek, általában 3 körül. A lányoknak kell szülői engedély, hogy a csapat tagjai lehessenek, a formanyomtatványt majd Kaylee odaadja. Mi is van még? Nem lehet a csapat tagja az, akinek az átlaga 2,8 alá megy. Kivétel nincs, sajnálom.

Látja, hogy az asztalán lévő paddle-t bámulom.

- Ja, igen - reagál a pillantásomra. - Beszéltem Mr. Baley-vel, aki amolyan ezermester az iskolában, hogy készítse el magának a paddle-kat. Ma délután át is veheti őket a műhelyben.

- Az én paddle-imat? - kérdezem kikerekedő szemmel.

- Igen. Nem mondtam volna eddig? Az iskolában engedélyezett a testi fenyítés. Ez a csapatokra is vonatkozik. Persze vannak szabályok, ezeket megtudhatja ebből a kis könyvből - nyújt egy egy vékony füzetet. - Remélem, ez nem jelent majd nehézséget...

- Gondolom, nem - felelem és közben az jár a fejemben, hogy sokkal izgalmasabb lesz az a munka, mint amilyennek először gondoltam.

- Mivel az edzőségen kívül nincs más órája, így igazából nem kell az iskola területén tartózkodni, amikor nincs meccs, vagy edzés. Viszont szeretném - sőt, elvárom -, hogy a péntek délutáni iskolai gyűléseken részt venne.

Feláll a székéből, jelezve, hogy a megbeszélésnek vége.

- Ha bármilyen kérdése van, Kaylee mindenben segít. Ha ő nem tud, akkor itt vagyok én, de... nekem mindig sok dolgom van és kevés időm.... Egyébként hajrá Pumák!

Ez utóbbit már az ajtóban mondja, öklét a magasba tartva. Kaylee hasonló módon válaszol, ez valami csatakiáltás lehet. Most hallom először a hangját, az irodában a bemutatkozáskor is csak mormogott valamit.

Elindul, én pedig követem. Beszélgetni kezdünk, de látom rajta, hogy valami bántja. Amikor megérkezünk az irodámba, azonnal menni készül, de visszatartom.

- Én úgy hallottam, hogy az amerikaiak nagyon barátságosak vendéglátók, de tőled még egy mosolyt sem kaptam - mondom, miközben leülünk egymással szemben. - Csak nincs valami bajod velem?

- Nincs semmi bajom - feleli, de azért kerüli a tekintetemet.

- Csak nem te akartál lenni az edző? - kérdezem, bár csak vaktában tapogatózom.

- Á, dehogy - mosolyodik el végre. - Én még inkább fociznék, de nem kerültem be az egyetemi csapatba. Így most egy évet kihagyok, és én magam jelentkeztem erre az állásra.

- Akkor?

- Csak az van... - kezdi vontatottan -, hogy az egyik legjobb barátnőm mamája volt tavaly az edző... És ez olyan, mintha elárulnám őt...

- Én erről nem tudok semmit - mondom.  - És hidd el, hogy teljesen véletlenül kerültem ide. De azt hallottam, hogy az előző edzőt mindenféleképpen kirúgták volna. Sőt, a csapat megszűnése is szóba került...

- Igen - feleli, elhúzva a száját. - Tényleg nagyon gyengék voltunk. De... Alicia is nagyon aggódik... Alicia a barátnőm, akiről szó van. És ő még mindig a csapat tagja lehet. Csak fél, hogy a mamája miatt kikerül a csapatból.

- Hát, nálam csak az számít, hogy ki hogyan teljesít - mondom mosolyogva. - Én értek a focihoz, de nem nagyon ismerem az itteni dolgokat. Ha segítsz nekem, akkor megígérem, hogy nem csak egy meccset fognak nyerni a Pumák.

- Rendben - mondja, és most már őszinte a mosolya.

- Először is mesélhetnél nekem erről a paddle-s dologról - mondom. - Ott, ahonnan én jöttem, már régen nincs ilyen, hogy az iskolában vagy az edzésen testi fenyítést lehetne alkalmazni...

- Hát, nálunk lehet - feleli nagy sóhajjal. - Oké, hol is kezdjem? Szerintem el kell olvasni a szabálykönyvet, de azért a főbb dolgokat megpróbálom összefoglalni. Minden tanárnak és edzőnek van két paddle-ja. Egy nagyobb, olyan, mint amit az igazgatónő is használt, és kisebb, ami nagyjából olyan, mint egy emberi tenyér. Az elsőt szokták használni komolyabb esetekben, a kisebbet pedig akkor, amikor csak figyelmeztetni akarják a diákokat. Ha valami komolyabbat követ el valaki, akkor elküldheti az igazgatóhoz is...

- Hát, úgy látom, hogy itt nem lesz nehéz fegyelmet tartani - mondom széles mosollyal. - És mi a helyzet a segédedzővel?

- Ezt hogy érti? - kérdi meglepődve.

- Ha te követsz el valamit, akkor téged is elfenekelhetlek? Vagy ez csak a játékosokra vonatkozik?

- Erre nincs szabály - feleli somolyogva, miközben jobb kezével végigsimít a szemöldökén. Később rájövök, hogy mindig ezt csinálja, ha zavarban van. - Szerintem ez kettőnkön áll. Ahogyan az is, hogy én büntethetem-e a lányokat, vagy csak maga.

- Oké, akkor állapodjunk meg, hogy fenntartom magamnak a jogot, hogy a segédemet is testi fenyítésben részesíthessem, ha valamit rosszul csinál. Rendben?

- Rendben - bólint és elhúzza a szája szélét egy kicsit. - Pedig már azt hittem, hogy legalább egy évig nyugalma lesz a popsimnak...

Nevetve a szemembe néz. Meglepődve látom, hogy nem igazán zavarja a dolog, mintha teljesen természetes lenne a számára. Sőt, mintha ezzel a helyére kerültek volna a dolgok.

- És természetesen neked is jogod lesz büntetni a játékosokat, hiszen engedelmeskedniük kell neked. Persze nem várom el tőled kötelező jelleggel, ha esetleg nehéz... Hiszen barátaid vannak a csapatban... Nem szeretném, ha emiatt megharagudnának rád...

- Szerintem azzal nem lesz gond - mondja.

- Nos, akkor munkára!

Hosszú hétvége (6. rész)

Előző részek:

1. rész
2. rész
3. rész

4. rész

5. rész

Péntek délután

 
Már túl voltak egy közös zuhanyozáson, ebéden és a lány elmosogatott. A nappaliban ültek, a lány továbbra is az előírt szerelésben. A férfi a laptopján dolgozott, a lány pedig egy magazint olvasott, amikor csengettek.

- Ez Laci lesz - mondta a férfi.

A lány felállt, és indulni készült.

-  Mit csinálsz? - kérdezte a férfi.

- Megyek a szobámba. Tudja, hogy nem szeretem Lacit. Amúgy sem szívesen találkozok vele, de így, egy szál bugyiban végképp nem.

- Sajnálom. - A férfi mosolya semmi jót nem ígért a lánynak. - Ha nem lett volna az a kis incidens a mosogatásnál, akkor most a szobádba engednélek. De így nem tehetem....

- De arról nem tehetek - protestált a lányt. - A tányérok csak kicsúsztak a kezemből. Annyira gonosz maga sem lehet, hogy az ügyetlenségem miatt büntet...

- Én elég jó voltam fizikából, de nem tudom elképzelni, hogy a kézből kicsúszott tányér hogyan tud a szemközti falon landolni... Azt elismerem, hogy kicsúszhatott a kezedből, amikor hozzám akartad vágni, de ez igazán csak a még komolyabb büntetéstől ment meg.

- De ez is a maga hibája. Ha nem jön elő azzal a szörnyű kéréssel... Hogy én egy sztriptíztáncot mutassak be maga előtt... És amúgy igaza van, nem csúszott ki a kezemből, ha magát céloztam voltam, akkor el is találom!

- Nekem mindig igazam van.

A férfi önelégült mosolyát látva a lány szinte felrobbant mérgében. De a következő pillanatban ijjedt nyuszává változott, amikor a férfi a sarok felé kormányozta. A lány két kezét a tarkóján összekulcsolta, majd egy jó nagyot a popsijára csapott.

- Nem hagyhat itt így - jött meg a lány hangja. - Maga sem gondolja komolyan, hogy Laci így láthat.

- Igazad van - mondta a férfi, és egy gyors mozdulattal lerántotta a lány hófehér bugyiját. Felemelte a lány egyik, majd másik lábát, és a bugyit zsebre vágta. - Még egy szó, és Laci előtt fenekellek el.

A lány teljesen ledöbbent, el sem akarta hinni, hogy ez történik. Itt áll pucér popsival a sarokban, és hamarosan belép az a pasi, akit ki nem állhat. A férfi legjobb barátja. És ő nem tehet semmit... Látni fogja a pucér popsiját, és természetesen azt is, hogy elfenekelték. Elfenekelték, mint egy 6 éves gyereket, aki valami rosszat csinált. Soha az életben nem fog tudni a szemébe nézni...

A férfi közben beengedte a barátját a lakásba. A lány nem tudta, de korábban felhívta Lacit, és megkérte, hogy jöjjön át délután. Elmondta, hogy meg akarja büntetni a lányt, és ennek része, hogy egy idegen is lássa.

- Hé, szia S. - mondta Laci, amikor megpillantotta a lányt. - Mit látnak szemeim? Csak nem rossz volt valaki?

Laci elég jól játszotta a szerepét. Igazság szerint ő sem szerette túlzottan a lányt, úgy gondolta, hogy a barátjára rossz hatással van, így valamilyen szinten élvezte is a helyzetet. És persze a látvány sem volt semmi...

- S. elment a barátnőjével bulizni az engedélyem nélkül - mondta a férfi. - Ittak, cigiztek, és pasikkal flörtöltek. Ezért most büntetésben van. De ne is figyelj rá - mutatott helyet a barátjának. - Ő most a következő fél órát a sarokban tölti. Addig van időnk megbeszélni, hogy Websphere vagy Visual Studio....

És a két férfi komoly beszélgetésbe merült, csak úgy röpködtek a szakszavak: vékony kliens, java, “szi sharp”. A lány egyre inkább kényelmetlenül érezte magát. Be kellet ismernie magának, hogy volt benne valami izgató, amikor egy idegen van a szobában, miközben ő pucér popsival a sarokban áll. De most úgy tűnik, mintha teljesen megfeledkeztek volna róla. Ez egészen más, mint a korábbi sarokban állás, amikor tudta, hogy a férfi teljes figyelme a popsijára irányul. Ez olyan, mintha nem is lenne jelen....

A lány nem tudhatta, hogy a férfi le nem vette a szemét a popsijáról. Amiről beszéltek, vitatkoztak, természetesen komoly probléma volt, de jól tudta, hogy abban a pillanatban úgysem fogják tudni megoldani. Így, miközben határozottan érvelt az igaza mellett, folyamatosan mosolyogva a lány popsiját bámulta.

És figyelemmel kísérte, ahogyan a lány kezdeti, merev tartása egyre lazábbá válik, majd először a felette lelógó virágot kezdi bámulni, majd az egyik kezével elengedve a tarkóját, óvatosan a virág felé nyúlkál. Egy ideig szó nélkül hagyta, hiszen ő most nem a lányra figyel, így nem veheti észre rögtön a rosszalkodását, majd egy idő után figyelmeztetően rászólt, mintha akkor pillantott volna oda.

A figyelmeztetés után kb. 1 percig a lány mozdulatlanul állt a sarokban, majd ismét elindult a keze a virág felé.

- Már szóltam, hogy maradj nyugton - csattant a férfi hangja. - Fordulj meg!

A parancs ostorcsapásként éri a lányt. Minden porcikája arra sarkallja, hogy tiltakozzon, de tudja, hogy nincs sok értelme, és most nem akar Laci előtt eleve vesztes ügyben könyörögni. Lassan megfordul, és felveszi a szokásos pózt, bal térd kicsit behajtva, hogy elrejtse, amit el lehet így takarni. Nem pillant a két férfira, fejét lehajtja és a lábujjait bámulja. Egész testét elektromos borzongás járja át, jól tudva, hogy a két férfi tekintete hova is irányul....

A férfi feláll, és a karfa nélküli széket a szoba közepére teszi. A lány jól tudja, hogy mi következik, ez a szék a “fenekelő szék”. Meg sem tudja számolni, hogy hányszor feküdt már a rajta ülő férfi combjain keresztbe. Azt nem akarhatja... Nem fenekelheti el Laci előtt.... Az nem lehetséges...

De mégis!

A férfi leül, és magához hívja a lány. Először meg sem tud mozdulni. A lány saját maga előtt is szégyelli bevallani, de már a gondolatra is nedvesedni kezdett a puncija. A lábai remegnek, miközben odalép a férfihoz. Most végig Lacira néz, le akarja olvasni a gondolatait. Meglepődve látja, hogy a férfi tekintete összekapcsolódik az övével. Azt hitte, hogy jóval lejjebbre irányul... Furcsa módon a megkönnyebbülésbe zavarodottság is keveredik. Csak nem azért nem néz a puncijára, mert nem tetszik neki? Nem, az kizárt, mosolyodik el magában. Laci csak úriember, és azért nem bámulja a lába közét.

A lány hálásan veszi észre, hogy a férfi úgy helyezte el a széket, hogy amikor a térdére fekszik, akkor a feje kerül Laci felé. Persze ez az érzés hamar eltűnik, amikor a férfi tenyere lecsap a popsijára. Szinte fel sem fogja: éppen elfenekelik egy idegen pasi előtt... Ráadásul egy olyan pasi előtt, aki az ellensége, akit ki nem állhat. Egy pillanatra felemeli a fejét és tekintete összekapcsolódik Laci szemével. A férfi szemében látja a vágyat és ez furcsa módon megnyugtatja.

Arról természetesen nem tud, hogy ez is előre meg volt beszélve. A férfi elmondta a barátjának, hogy el fogja fenekelni a lányt előtte. Laci először ellenkezett, de a férfi végül meggyőzte, hogy ezzel igazából a lánynak tesz jót. Hiszen most nincs más lehetősége, mint tényleg komolyan megbüntetni a lányt. A büntetés pedig két részből tevődik össze. Az egyik a fizikai rész, vagyis a fenekesek hatása. A másik pedig az érzelmi rész, vagyis az, hogy a büntetést mennyire érzi megalázónak a lány. A férfi bevallotta a barátjának, hogy annyi fenekest egyszerűen nem képes kiosztani, amennyi járnak a lánynak. Talán ki se bírná a lány.

Ezért kérte a barátját, hogy jöjjön át, és vegyen részt a színjátékban. Hiszen így, hogy egy idegen pasi előtt kell meztelen popsival a sarokba állnia, és egy idegen pasi előtt fenekeli el, jóval kevesebb fizikai fájdalommal megúszhatja.

Persze a lány nem úgy érezte, mintha kevésbé sajogna a popsija, miközben a férfi fenekelte. Ha nem lett volna ott Laci, akkor már el kezdett volna könyörögni, hogy meglágyítsa a férfi szívét, de így csak összeszorította a fogát, és mozdulatlanul tűrte a porolást. Bár a popsija egyre inkább lángolt, de nem akarta megadni azt elégtételt Lacinak, hogy akár csak egy hangot is kiad.

- Ideadnád azt a hajkefét - szólal meg a férfi kb. 3 perc után.

A lány esdeklően emeli hátra a fejét, miközben Laci feláll, és átnyújtja a barátjának az asztalon található hajkefét. A lány tudja, hogy most hiábavaló minden szó, és megpróbálja megfeszíteni magát a közelgő csípős érzés előtt, de természetesen minden hiába. A hajkefe túl kemény az ő lágy bőréhez képest.

Ráadásul a pasi egyből a combjai felső részére oszt ki egy tízes sorozatot. Mintha nem tetszett volna neki, hogy szótlanul tűrte a kézzel porolást. Hát, ezt már nem bírná ki senki sem szótlanul.

A lány a második fenekesre felkiált, és a hangja fokozatosan erősödik a sorozat végéig. Majd kis szünet után következik a másik comb. Hasonló reakcióval. A lány már nem gondol arra, hogy ott van Laci és látja, csak és kizárólag a popsija köti le. A férfi nagyon jól tudja használni a hajkefét, esélye sincs, hogy úgy viselje, ahogyan szeretné.

Persze a férfi nagyon odafigyel rá, és abbahagyja a fenekelést, mielőtt a lány elsírná magát. Így is időbe telik, amíg visszanyeri a normális lélegzetét, de amikor feláll, a szeme könnytelen. Sőt, még azt is meg tudja állni, hogy a kezével megdörzsölje a popsiját. Összeszedi minden maradék önérzetét, és szótlanul elindul a sarok felé, ahová a férfi ujja mutat.

Majd maga sem érti, hogy miért, de amikor elhalad Laci mellett, hirtelen bokán rúgja a pasit. Igazából saját magát is meglepi ezzel. Nem akart mást, csak eltűnni a sarokban, vagy még inkább a szobájában, és kikerülni a figyelem középpontjából. De valami megmozdult benne, és a lába szinte magától indult meg. Ha a pasi látta, ahogyan elfenekelték, az a legkevesebb, hogy az ő lába is fájjon egy kicsit.

Persze a következményekre csak a tette után gondolt....

Angyalok a pácban

(A történet előzménye az Ördög a pácban.)

Szerző: Mína

Titon kíváncsian lépett be a terembe. El nem tudta képzelni, miért idézték a Legfelsőbb Angyalfelügyeleti Bizottság elé. A helyiségben vakító fehér fény ragyogott. Az ördög tüsszentett egyet. Allergiás volt az angyalragyogásra. Sosem értette, mire jó. Mikor a szeme megszokta a világosságot megpillantotta, az emelvényen álló hatalmas asztal mögött a Fődöntéshozót, Sonarust. De ami sokkal inkább felcsigázta, az három angyal, az ő három angyalának látványa volt. Mi több! Három igencsak morcos angyalka ücsörgött az emelvény előtti padban.

– Természetesen tudomásomra jutott, az ellened elkövetett merénylet – mennydörögte Sonarus.

– Merénylet? – csodálkozott Titon.

– Testi sértés, vagy ha úgy tetszik fenekelés – húzta össze szemöldökét a Döntéshozó.

– Ja vagy úgy! Hát az nem volt merénylet, már rendeztük is úgy-ahogy a számlát – sietett Titon a válasszal. Nem igazán volt tisztában azzal, hogy milyen büntetést szabhatnak ki angyalkáira. Nem szerette volna, ha nagy bajba keverednek.

– Az ilyen viselkedés nem méltó egy angyalhoz. Bár beszámoltak az úgynevezett egyezségükről, miszerint egy démon vállalta helyettük a büntetést, úgy döntöttem, nekik is meg kell kapniuk ugyanazt. És mivel az angyalok viselkedésében semmiféle megbánást nem látok, és esélyét látom a bűnismétlésnek, ezennel engedélyt adok az igazságos büntetésre az elkövetkező 1 évben. Az év leteltével, újra tárgyaljuk az ügyet. Tárgyalás lezárva!

Hirtelen olyan erős lett a fény, hogy Titonnak le kellett hunynia a szemét, s közben sorozattüsszentést produkált. Mire felnézett, Sonarus eltűnt. Elégedett mosollyal fordult az angyalokhoz.

– Elenia, Tinia, Zseninna! Örülök a találkozásnak!  

– Nos, mi ezt nem mondhatnánk el magunkról! – mordult fel Tinia.

– Hálásak lennénk, ha elhordanád innen azt a rusnya képedet. Vagy esetleg most rögtön elporolsz minket? – kérdezte csúfondárosan Elenia.

– Nem, hölgyeim! De szeretettel várlak titeket 4 óra múlva a lakásomon – nevetett Titon, s kisétált az ajtón.

Mivel a Bizottság döntése kényszerítő erejű, 4 óra múlva mind a három angyal Titon vörös, bársonytapétás nappalijában ücsörgött. Az ördög igyekezett a lehetőségekhez mérten oldani a feszültséget, s kedvenc burgundi borából töltött a lányoknak.

– Emberital? – kérdezte csodálkozva Zseninna.

– Szeretem az emberi dolgokat – válaszolta Titon, és élvezettel kortyolt kristálypoharából, így elmulasztotta a szemvillanást, amit Elenia és Tinia váltott. A következő pillanatban már a fehér ingén terjedő vörös foltot nézhette volna, ha lát bármit a fejéről a szemébe folyó bortól. Zseninna gyorsan kapcsolt, s egy kis sajnálkozó sóhaj, és egy gyors korty után ő is az ördögre zúdította pohara tartalmát. Titon kitörölte szeméből a folyadékot, megitta poharából a maradék nemes bort, majd letette az asztalra. Nyugodt mozdulatokkal hátrasimította csöpögő haját, s levette az ingét. Az angyalok nyugtalanul néztek össze.

– Levetkőzni! – mondta nagyon halkan a férfi.

– Nem tudom, miért hiszed azt, hogy mi majd azt csináljuk, amit te mondasz! – fonta össze karjait maga előtt Elenia.

– Gondolkodtam a dolgon. Mi hárman vagyunk, te pedig egyedül. Hiába vagy főördög, három angyal akkor is legyőz! – sziszegte Tinia.

– Pontosan! – csatlakozott Zseninna.

– Ez nagyon szép, csak egy valamiről feledkeztek el, méghozzá a Bizottság döntéséről. Most figyeljetek. A Legfelsőbb Angyalfelügyeleti Bizottság Fődöntéshozójának parancsa értelmében engedelmességgel tartoztok nekem, míg ki nem róttam rátok a büntetést. Vetkőzzetek!

Kékes fény villant, s az angyalok egymás után szabadultak meg ruhadarabjaiktól. Láthatóan nem volt ínyükre, angyalhoz méltatlan, talán inkább kocsihoz illő káromkodások röpködtek a szobában. Hamarosan a lányok meztelenül álltak Titon szeme előtt.

– Zseninna és Elenia, irány egy-egy sarok! Tinia, gyere csak ide! Kezdjük a fenekesekkel!

Titon a kanapén ülve várta a lányt, s a szitkozódással nem törődve azonnal a térdére fektette. Tenyere hangosan csattogott a gömbölyű popsin, felváltva paskolva a két félgömböt. Tinia erősen ficánkolt. Megtehette, hiszen az ördög nem adta parancsba, hogy maradjon nyugton. Nem is állt szándékában. Kifejezetten izgatónak találta a mocorgó lány látványát. Karjait magasan felhúzta a hátára, s szorosan lefogta. Két lábát szabadon hagyta rúgkapálni. Tenyere szorgosan járt, kipirosítva a bájos popsit. Mikor felállította a lányt, annak arca ugyanolyan piros volt, mint feneke.

Miután a sarokba küldte, Zseninnát szólította. Ő nem fejtett ki ellenállást. Áthajolt az ördög térdén, s tenyerére támaszkodott. Lábát kinyújtotta, popsija magasan gömbölyödött. Titon lazán széttárt ujjakkal sorozta meg hátsóját. Először felváltva a két halmot, majd gyors ötös sorozatokat osztott ki. Csak akkor engedte el a lányt, mikor annak feneke már lángvörösen izzott.

Most Eleniát hívta, aki angyalhoz nem illő gonosz mosollyal az arcán fordult meg. Elindult az ördög felé, s az meglátta, mit művelt a nő. A gyönyörű, méregdrága tapéta le volt tépkedve a falról. Titon azt hitte, rögtön megfullad a méregtől, főleg, mikor Tinia kacagva oldalra húzódott, hogy a férfi jól láthassa, miként húz le a falról egy tapétadarabot.

– A fenébe! Nekem ez eszembe se jutott! – sajnálkozott Zseninna.

– Gyertek el a faltól! – hörögte az ördög. – Ide az asztal elé! Letérdelni nekem háttal, kezek a tarkóra! Nem nyúlhattok semmihez az engedélyem nélkül!

Az utolsó szónál elkapta Elenia karját, s a térdére rántotta a vonakodó nőt. Lábait két combja közé szorította, s karjait ugyanúgy lefogta, mint Tiniáét. Keményen lecsapott a bársonyos popsira, amely nemsokára halványpirosan fénylett. Szinte csak az érzékeny alsó harmadot érték az ütések, s perzselték meg a selymes bőrt. Mikor elengedte Elenia morcosan dörzsölte meg a popsiját.

– Térdelj a többiek mellé! – mondta Titon.

Hosszan elgyönyörködött volna a piros popsik látványában, de még mindig mérges volt. Szíve szerint kihagyta volna a szíjat, és a fakanalat, és a büntetés hátralévő részét pálcával osztotta volna ki, de őt is kötötte a Bizottság döntése. Azzal, és annyit adhatott, amivel és amennyit ő kapott.

– Bobby-val akarok beszélni! – szólt és a bűbáj máris „tárcsázta” a számot.

– Halló, Bobby vagyok!

– Szia! Itt Titon! Figyelj, tudnál nekem szerezni még abból a meggyvörös tapétából, mint a múltkor?

– Helló öregem! De rég hallottam felőled! Összefuthatnánk egyszer sörözni!

– Persze, de a tapéta! – bosszankodott az ördög. Ezek az emberek, képtelenek a lényegnél maradni!

– Hát, éppen tudok, de van sokkal jobb is.

– Csak nem? – egyenesedett ki Titon.

– Bizony, bizony! Most érkezett egy szállítmány abból az extra minőségű, kézzel készített, burgundi vörös tapétából, amit annyira kerestél. Már akartalak is hívni.

– Mind megveszem! Mikor tudnál embert küldeni, hogy felrakja?

– Holnap reggel már el is kezdheti. Hova is menjen? Ejnye, elfelejtettem a címet! – bizonytalanodott el Bobby hangja.

– Majd az asszisztensem érte megy az üzletedbe, úgy ahogy a múltkor.

– Oké! Akkor mikor is tudnánk összejönni?

– Majd megbeszéljük legközelebb, most üzleti tárgyalásom lesz. Szia! – bontotta gyorsan a kapcsolatot Titon.

– Na, lányok, úgy tűnik, még szívességet is tettetek nekem! – vigyorgott elégedetten. – Nem tudott volna felhívni, mert a bűbáj miatt rögtön elfelejt, ahogy bontom vele a kapcsolatot. De hol is tartottunk? – csapta össze a tenyerét az ördög. – Álljatok a falhoz egymás mellé, a kéz továbbra is a tarkón, popsikat kidugni. Jöhet a szíj! Ne felejtsétek minden ütés után kidugni a feneketeket. Ficánkolni, visítani lehet! – nevetett Titon.

– Gonosz fajzat vagy! Ahh! – kiáltott fel Elenia, aki az első ütést kapta. A következő kilenc égető ütést összeszorított foggal, legfeljebb egy-egy picit nyögve állta. A szíj széles vörös csíkokat húzott fenekére, amit minden ütés után vissza kellett nyomnia a következő csapás elé.

Most Tinia következett, aki szintén megízlelhette a bőröv csókjait. Popsija a tízedik ütés után már lángolva izzott. Nem győzött szitkozódni, de ez egy csöppet sem zavarta Titont.

Zseninna teljes csendben fogadta a neki kiosztott ütéseket, bár a szíj felforrósította a bőrét.

Titon miután kiosztotta mindegyik lánynak a lassú tízes sorozatot, gyors ütésekre váltott. Egyet-egyet csapott a két félgömbre, majd a következő lány került sorra. Titon élvezettel figyelte a popók táncát. A csíkok már összefolytak, s egyenletes pirosba öltöztek a popsik.

Ezt követően a férfi a szoba hátsó falánál álló nagy, súlyos asztalra parancsolta az angyalokat. A lányok egymás mellé térdeltek, vállukat az asztal hűvös lapjára nyomták, feneküket pedig a magasba tartották. A fakanál kemény ütéseit kis kiáltásokkal fogadták. Popsijuk az ütés pillanatában megfeszült, de mindig el kellett lazítaniuk, s újra az ütés elé tartaniuk. A fakanál nyele sötét csíkokat vont lángoló hátsójukra, mely meg-megvonaglott a fájdalom miatt. A felemelt popsik akkor is finoman reszkettek, mikor nem hasogatták őket az ütések.

Megkönnyebbülten lélegeztek fel, mikor Titon eldobta a fakanalat, bár erre nem volt okuk. Lüktetve égő popsijukat még a pálcának is fel kellett kínálniuk, és az ördög most is új pózt parancsolt. Zseninna felfeküdt az asztalra, s addig csúszott előre, míg a popsija kicsit lelógott róla, majd magasba emelte lábait. A másik két lánynak meg kellett állnia mellette két oldalt, s Titonnak hátat fordítva megmarkolni a fekvő angyal lábait. Igaz, hogy nem engedhette volna le, a parancs nem engedte, de az ördögnek tetszett a látvány. A pálca suhogva szeldeste a szenvedő popsit. Az angyal fel-felsikkantott, mikor a vessző csíkot húzott feszülő hátsójára. Jobbra-balra mozgatta csípőjét, s összeszorította a halmokat, melyek már sötétvörösen parázslottak.

– Elég már! A fene vigyen el! – sikoltotta, s Titon valóban leállt, de csak azért, mert kiosztotta, ami szerinte járt.

Most Tinia feküdt fel az asztalra, s a pálca az ő popsiját is alaposan felizzította. Az ütések után megemelte csípőjét, s így a feneke magasabbra került. A látvány nagyon tetszett az ördögnek, és felgyorsította a tempót. Mikor a kíntáncot járó hátsó megemelkedett, ráhúzott a vesszővel, sikkantást csalva elő a lányból, aki szorgalmasan átkozta a férfit. Az utolsó lángokat szító ütés után sziszegve mászott le az asztalról. Nemsokára már Elenia félgömbjein csattant a pálca, s rajzolt rá tüzes vonalakat.

– Sssz! – szisszent fel a lány az első csapások után. Alig várta, hogy végre megdörzsölhesse lüktető, forró popsiját. Titon kímélet nélkül szabdalta a bíborvörösen feszülő hátsót, melyen jól láthatóak voltak a szinte tökéletesen párhuzamos sötétvörös vonalak. Kezét ökölbe szorítva állta az izzó fájdalmat, ami szerencsére hamarosan tompulni kezdhetett, mivel Titon elvégezve kellemes munkáját, letette az asztalra a pálcát.

– Lányok, ne váljunk el haraggal! Igyatok velem egyet a lángoló hátsókra – nevetett az ördög.

– Igyon veled a sárkánylepra! – vetette oda a válla felett Tinia, miután felöltötte könnyű szoknyáját. Mind a három hasonló módon volt öltözve, hogy minél jobban megkímélje lángoló popsiját. Elenia búcsúzóul még ráöltötte nyelvét Titonra, majd a három angyal kimasírozott az ajtón. Pár lépés után a semmiből Mínerra jelent meg a semmiből, s intett a lányoknak, hogy kövessék.

– Hallom, mégsem úsztátok meg.

– Hát nem! – felelte Zseninna, s felemelte szoknyáját, hogy a démon szemrevételezhesse kipirult fenekét.

– Szép – biccentett Mínerra. – Titon igazán jó munkát végzett.

Ezzel még a három angyal is egyet értett, miután fenekük már csak tompán lüktetett, s kellemesen forró volt.

– Kifejezetten jól esett – mosolygott Zseninna.

– Te csak beszélj a saját nevedben! – mordult Tinia, de ajkán könnyed mosoly játszott, s a három lány felkacagott.

– Akkor akár segíthetnétek nekem felbosszantani az ördögünket.

– Bármikor! – mondta Elenia – De azért nem akarok egy héten belül újra kikapni.

– Titon 1 hónapra elutazik, este indul az Ördög Főnökök Éves Értekezletére a Pokol-fennsíkra. Engem is hívott, de eszem ágában sincs halálra unni magam.

– Mondd, mit tervezel!

A három angyal nagy figyelemmel hallgatta a démont.

– Tudom, mit műveltetek a tapétájával, ne is kérdjétek honnan. Tudok az új tapétáról is. Én megyek majd a mesterért, aki tapétázni fog. A vörös tapéta mellé rendeltem még rózsaszínt is, amin kövér kis angyalkák repkednek. Azt fogom felrakatni, a vöröset meg majd azután fogom neki odaadni, ha már kellően kidühöngte magát.

– Hú, ezért de nagyon ki fogsz kapni! – lelkesedett Tinia.

– Jaj, mekkora ötlet! – kacagott Elenia, s Zseninna csak bólogatni tudott, mert beszélni nem tudott a nevetéstől.

– Gyertek velem! Amíg a fickó tapétázik, mi megnézünk néhány ember filmet. Jó nagy gyűjteménye van Titonnak. Utána pedig szabadon engedhetitek a fantáziátokat. Csak a dolgozószobába nem megyünk. Ott tartja a pótolhatatlan darabokat. Nem okoznánk neki fájdalmat, csak bosszantani akarjuk. Ugye? – kérdezte, és a másik három lány egyetértően bólogatott.

– Nekem máris annyi ötletem van! – mondta csillogó szemmel Tinia.

– Igen, nekem is! – sóhajtotta boldogan Elenia.

– Attól tartok én nem vagyok annyira kreatív ezen a téren, mint ti – szomorkodott Zseninna.

– Ne izgulj! Holnapig még csomó minden eszedbe juthat. Ráadásul van otthon pár tasak viszketőporom – karolt az angyalba Mínerra. – Most pedig meghívlak titeket a legjobb lazacos szendvicsre, amit valaha ettetek. Nyugi! – hárította a tiltakozást a démon. – Elvitelre kérjük, és majd nálam megesszük… hason fekve az ágyon – s a négy lány villanó fény kíséretében eltűnt átbulizni az éjszakát, s gonosz kis terveket eszkábálni.

Kiscsillag a hatodik rész

Kicsit a múltból, a vonzalom kezdete.

A budai irodában az előadó teremben helyezkedek, egész napos, maratoni értekezlet elé nézünk. Mónikát magammal hoztam, ő még a titkárságon bajlódik az adminisztrációval. Szokás szerint tízkor kezdünk, még fél óra hátra van addig, hátradőlök, és a témára koncentrálok. Közben kikiáltok, Mónikának, hogy hozzon egy kávét.

A hátam mögül cipőkopogás, határozottan női cipő.

- Áh Zoltán, már az én kávém nem is jó?

Tamara volt, a hangja cinikus volt egészen, és gúnyos.

- Kedves Tamara, örülök, hogy látom!

- Úgyszintén.

- Mi újság a nagyoknál?

- Parancsol?

- Áh semmi, semmi.

Olyan szívesen elfenekelném, gúnyos, pimasz és még mind, ezt stílusosan burkolja is.

- Tamara, ha vannak ötletei, beszéljünk róla.

- Zoltán szabad kezet kérek, egy év alatt megháromszorozom a forgalmat és beépítem a hiányos területeket.

- Természetesen van lehetőség több mozgástérre, de ezt is pontos szabályok szerint kell felépíteni.

- Szabályok, szabályok, minek???

- A szabályok fontosak, rendet teremtenek.

Tamara csak fintorgott, közben Mónika megjelent a kávémmal, bele is kóstoltam rögtön.

- Mónika, ez forró!

- Bocsánat uram, az asztalra feküdjek vagy a térdére, a szoknyámat felhúzzam?

A pimasz szemtelen csitri, örömmel teli szemekkel, odavágta nekem Tamara előtt, közben a rágójával lufikat fújt. Tamara szeme először kikerekedett, aztán irdatlan kacagásban tört ki. Nem láttam magam, de biztos vagyok benne, hogy láng vörös lettem.

A helyzetet megmentette, hogy megérkezett a többi résztvevő, közben Mónika jobbnak látta kiosonni. Tudná, hogy ezért mit fog kapni!

Az értekezlet elkezdődött, Tamara néhányszor zavarba ejtően rám nézett, ami a számomra nagyon kellemetlen volt. A szünetben első dolgom volt elvonulni az egyik felső emeleti irodába és Mónikát berendelni.

Mónika betipegett, még mindig a rágóját fújkálva.

- Uram most nagyon haragszik rám?

- Gyere csak ide!

- Inkább nem mennék.

- Jobban jársz, ha most nem jössz ide, a dupláját kapod.

A lány oda tipegett és egy gyors mozdulattal a térdemre fektettem. Felhúztam a szoknyáját és jó alaposan fenekelni kezdtem. Közben oktattam a jó modorra és hogy mi is várható el egy titkársági munkatárstól.

Körülbelül öt percig fenekeltem kézzel, már egyre hangosabban kérlelt, hogy hagyjam abba. És én abba hagytam.

- Kislány, kérem a szekrényről a vonalzót!

- Jaj ne, olyan rossz nem voltam!

- Nincs vita!

Elhallgatott és odahozta nekem, a izgalmat látta a szemében, tudom, hogy legszívesebben menekülne.

- Hajolj szépen az asztalra

Szó nélkül megtette, mellé álltam, egyik kezemet a hátára tettem és lecsaptam a vonalzóval. Rögtön felkiáltott. A kedvenc négyes sorozataim következtek.

- Kérem uram, már elég volt, nem bírom tovább.

- Én sem a pimasz viselkedésed.

Egyre hangosabban sikoltozott, szép piros lett a popsija. Leraktam a vonalzót, de azért még kézzel kapott 20-30 fenekest. Sietnem kellett a szünet csak húsz perces volt. Felállítottam és biztosítottam róla, hogy még folytatjuk.

Visszafelé tartottam az előadóba, amikor megláttam az egyik kislányt az ablakon kifelé csüngeni, valamiért nyújtózkodott, már nem is érte a lába a talajt és a harmadik emeleten voltunk. Ösztönből odaléptem megragadtam és a fenekére csaptam.

Hoppá, a lány Tamara, ő ezt egy hirtelen pofonnal jutalmazta felém.

Eleresztettem és szó nélkül visszamentünk az előadóba, a lány nagyon vörös volt, látszott, hogy sértődött. Említést nem tett róla, de egész nap nagyon keményen harcolt ellenem, párszor Ervin, az magyar igazgató, meg is jegyezte, hogy mi mind a front ugyan azon oldalán vagyunk. Majd a készletről kezdtünk vitatkozni, és kértem, hogy valaki jöjjön le velem az alagsori raktárba. Tamara felajánlotta, hogy lejön, ő ismeri a kódokat, a karbantartó pedig körbevezet.

A karbantartó sehol, az ajtó nyitva, az áramkapcsoló lekapcsolva. Azt megtaláltam és visszakapcsoltam. Besétáltunk, körbenéztem, Mónika jegyzetelt. Szerencsétlenségemre megfogtam egy vascsövet. Hatalmas fájdalmat éreztem aztán sötétség.

Kórházban ébredtem, elmondták, hogy megrázott az áram, a karbantartó elvágott valami vezetéket véletlen, azért kapcsolta le biztosítékot és ment szerszámért. Az Ervin titkárnője állt mellettem, és biztosított róla, hogy rögtön itt lesz az Ervin is, csak Tamarával vitatkozok, mert nem hagyja magát megvizsgálni.

- Tamarával? Miért? Vele mi történt? - Nem értettem, hiszen elvesztettem az eszméletem, így nem is tudtam magamról eddig.

- Jaj uram, Önt nem eresztette el az áram, folyamatos rázta, és Tamara kisasszony lökte el onnan, őt is áramütés érte.

- Ezt nem tudtam, hogy van?

- Nem tudom, ő csak rövid időre vesztette el az eszméletét, úgy tudom, nem hagyja, hogy hozzá nyúljanak, ezért van ott az Ervin úr. Jaj, nagyon megijedtünk, Mónika szaladt segítségért.

Kellemetlenül érintett, sajnálom, hogy miattam sérült meg. Nem sokára bejöttek a szobába Tamara és Ervin is. A titkárnő távozott. A lány elég sápadt volt.

- Sajnálom Zoli, a karbantartót ma elbocsájtom, meg is hallhattatok volna.

Ervin még mindég az eset hatása alatt állt.

- Nem, mindenki hibázhat, és ő le is kapcsolta az automatát! Nem egyértelműen az ő hibája, követelem, hogy megmaradjon az állása, kedves tisztelettudó ember és kell neki a pénz.

Tamara nagyon hevesen és ellentmondást nem tűrően a védelmére kelt. Közben Ervinnek hívása volt, ezért kiment a szoba elé telefonálni.

- Tamara kedves, hogy van?

- Voltam már jobban is, de semmi baj.

- Nem tudom önnek megköszönni, de hogy lehetett ilyen buta? Meg is hallhatott volna! - Nem szándékosan, de megemeltem a hangom.

- Maga csak fogja be a száját! Örüljön, hogy él, ha nem én, akkor már alulról szagolja az ibolyát.

- Jó, jó, bocsánatot kérek, kedves, nem úgy gondoltam én, csak megőrjít a gondolat, hogy milyen veszélybe került miattam.

A lány elmosolyodott, szép a mosolya, és valahogy teljesen más, mint, ahogy eddig ismertem.

- Tamara, szépen kérem, engedje megvizsgálni magát.

- Nem fogom, már aláírtam minden papírt, saját felelősségre, távozom.

- Kérem, engedje, nem akarom, hogy így haza menjen, Önt is megütötte az áram.

- Nem, és vita lezárva.

Nagyon mérges lettem, én nem szoktam könyörögni. Jaj, de szeretném elfenekelni ezt a makacs nőszemélyt, aki egyre jobban tetszik.

- Tamara, ha nem engedelmeskedik az orvosnak, még ma kirúgatom a cégtől!

A lányt először méreg öntötte el, majd gúnyosan vigyorgott.

- Csak nyugodtan, úgy is kaptam a héten is több ajánlatot.

Közben Ervin már bejött, és mereven figyelt mi fog történni, ő is aggódott a lányért. Ez nem jött be, aztán beugrott a megoldás.

- Kedves, rendben van, akkor magától függ a karbantartó állása. Ha nem engedi magát megvizsgálni, akkor ma elbocsájtjuk, ha engedi, akkor megtarthatja az állását a karbantartó.

- Mocsok, szemétláda! Hogy lehet valaki ilyen patkány? Ez már üti a zsarolás szintjét!

Most már a lány tombolt, én halványan mosolyogtam és összenéztem az Ervinnel, tudtam, ezzel megfogtuk.

- Ok, ne az én lelkemen száradjon egy család megélhetése.

- Jól van kedves, köszönöm. Ervin ugye elkíséred?

- Természetesen, menjünk Tamara.

Elhagyták a szobát, engem megnyugtatott a tudat, hogy nem engedtük csak úgy el. Talán ez volt az a pillanat, amikor felébredt bennem a Tamara iránt a vonzalom. Közben megérkezett az én kis cserfej titkárnőm. Ismét szép nagy lufikat fújt, közben csámcsogott, és az öltözéke, akár egy utcalányé.

- Főnök hogy van?

- Köszönöm megmaradok.

- Nagyon aggódtam főnök!

- Komolyan?

- Igen, mert úgy hallottam, hogy az áramütés után felléphet potencia zavar is.

Mind ezt csámcsogás közben, egy gúnyos vigyorral körítve tálalta. Vettem egy nagy levegőt, elkaptam a csuklóját, és az ágyamra rántottam, át a lábaimon.

- Jaj főnök, nem úgy gondoltam. Engedjem el.

Mit sem törődve a tiltakozásával, jó alaposan elporoltam. Azt hiszem, még a Tamarának szánt fenekeseket is leporoltam rajta.

Ui: Úgy döntöttem, mégis csak folytatom a történetek írást, a kiscsillag történetek is gyarapodni fognak. Köszönöm a hozzászólásokat és azt, hogy olvastok.

Szerző: ZTN