Újév köszöntő

Szerző: Mína

Fészkelődöm a fotelben, miközben Tamást várom. Hátam mögött megy a szilveszteri műsor, az óra visszaszámol, a műsorvezetők művidámak. Izgatott vagyok. A parancs szerint a fotel karfájára tett kézzel várakozom. Úgy segítek magamon, ahogy tudok. Egészen előrecsúszok, hogy a farmerem durva varrása a résemnek feszüljön. Sajnos ez semmit sem segít, csak ront a helyzeten. Végre belép. Felemel, s magához ölel. Finoman simogatva vetkőztet. Nemsokára meztelenül remegve állok előtte. Mellbimbóim fájdalmasan megmerevednek a vágytól. Tamás gyorsan átfuttatja rajtuk a nyelvét, s én hangosan felnyögök. A nyakába akaszkodom, s húzom lefelé a fejét, de ő lefejti magáról kezemet.
 

– Most nem. Mindjárt kezdünk. Térdelj a fotelre, és hajolj át a támláján – kér, s finoman végigsimít reszkető popómon.

Teljesítem, amit kér. Terpeszben térdelek le, s fenekemet hosszan táncoltatom, mintha a megfelelő testtartást keresném, de Tomit húzom vele. Tudom, hogy imádja feszes, gömbölyű, (szerinte) tökéletes hátsómat. Szerintem egy árnyalatnyit nagyobb a kelleténél, de nem számít, ha ez őt bevadítja.

Ránézek a tévére. 5 perc múlva átlépünk az új évbe. Párom keze rácsapódik popsimra, ujjai lazán széttárja. Nem fáj, csak melegít. Nagyon élvezem, hangosan sóhajtozom. Pár pillanat múlva kezem elindul lefelé, a lábam közé. Párat mozdul csak az ujjam, mikor Tomi keze fájdalmasan csap le rám.
 

– Óóó! – kiáltok fel az égető érzéstől.
 

– Vedd el a kezed, Mína, még nem lehet! – parancsol rám, s én engedelmeskedem. Az ütések ereje már nem csökken. Nem kell látnom ahhoz, hogy tudjam, fenekem rózsás színben játszik. Popóm megfeszítem, mikor lecsap rám az erős tenyér, majd újra ellazítom. Izgatja a látvány, hát rájátszok egy kicsit. Persze tudom, nemsokára nem kell majd játszanom. Most még csak (szó szerint) bemelegíti a fenekemet.
 

Még 4 perc:
 

Halk suhogást hallok, Tamás most húzza ki az övéből a szíjat. Kettéhajtja, majd mielőtt lecsapna vele, végigsimítja vele puncimat. Halkan nyöszörgök a kéjtől, majd felkiáltok. A szíj piros csíkot hagy rózsás popómon. Mennyire másabb érzés ez. Hasogat a fájdalom. Fenekem minden ütésre fellobban, s a tűz az egész hátsómon végigfut. Mint a villám. Először csak egy ága látszik, majd gyorsan szétágazik. A fájdalom egy másodperc feléig csak ott éget, ahol a szíj lecsap, majd eltompulva elborítja egész fenekemet. 

Lángolok.

Tomi ügyesen kezeli a szíjat, tudom, nincsenek hurkáim. A fenekem ütemesen összerándul, majd kitárul, párom szeme perzsel. Óóó, a tűz megperzseli puncimat, pedig egy ütés sem éri. A vágy szinte szétfeszíti.
 

3 perc:
 

Most a könnyű kis ostor bőrszíjai csókolgatnak. Szeretem ezt az eszközt, de pirosra vert, érzékeny fenekem már annyira sajog.
 

– Jaj! Aúúú! – szakad ki belőlem.

Tomi most kisebbeket üt, de csak azért, mert a puncimat pirosítja. Fáj ugyan, de nem elviselhetetlenül, inkább csak izzik. Popsim most már jobbra-balra ficánkol. Egész testemet finom veríték lepi el. Hátravetem fejemet, hosszú barna hajam a hátamat verdesi. Popóm a magasban feszülve várja az újabb, s újabb ütéseket. Már folyamatosan nyöszörgök. Én magam sem tudom, hogy a kéjtől, vagy inkább a fájdalomtól.
 

2 perc:
 

Újabb eszköz kerül elő, egy paskoló. Szerencsére Tamás nem kedveli a fából készült paddle-kat, nem szereti a kék foltokat. Szerinte rontják a haragos vörösre vert hátsóm látványát. Örülök ennek. A fából készült paskoló rettenetesen fájna. Persze a gumiból készült sem kíméli szegény, táncoló fenekemet. 

Lassan csap le, Tomi időt hagy, hogy az erős, csípős fájdalom kellőképpen elárassza testemet. Elégek, mintha valaki máglyát rakott volna meggyötört hátsómra. Már nem nyögök, kiabálok.
 

– Neee! Neee! Elég!

Csalódott lennék, ha hallgatna rám, de muszáj ezt kiabálnom. Az ütések egyre erősödnek, s én egyre nagyobbakat rándulok. Fenekem halmai összeszorulnak az ütés pillanatában, majd kitárulnak, mindent megmutatva. Popsim vörösen fénylik, lüktet. Sokkal nagyobbnak érzem, mint amekkora. Szeretném megsimogatni, de tilos. Könyörtelen fegyelmezőm rávágna a kezemre, így nem nyúlok hátra. Engedelmesen magasba tartom fenekem. Könnyeim a földre hullanak. Érdekes. Már a talpam is lángol. Egész testemet elöntötte a fenekemből áradó hő.
 

1 perc:
 

Suhogás.

Jaj, nee! Pálca!
 

– Neee! – kiáltok, de hangom sikolyba megy át.

Nincs kegyelem. A hosszú pálca lassú táncot jár halmaimon. Már görcsösen remegek, fenekem reszket. A pálca tüzes csíkokat húz rajta. Sötétvörösen virítanak piros popómon. Folyamatosan ficánkolok, kockáztatva, hogy rossz helyre csúszik az ütés, de nem bírok magammal. Ez a fájdalom nem terjed el, éppen ezért nem is tompul. Hasogat, szétszakítja bőröm. Tudom, hogy nem igaz, nem hasadok fel sehol, de közben mindig úgy érzem. Egy-egy pálcázás után felkészülök a rémes látványra, s mindig meglepődök, hogy csak egy-két hurka látszik. Tamás mestere a pálcának.
 

12 másodperc:
 

– Számolj vissza! – hangzik a parancs.
 

– Tíííz! – visítom fájdalmasan. Az ütések szaporodnak, minden másodpercben egy.
 

– Kileeenc, nyooolc jahhaj, héét neee, haaat elég…- zokogom, de nincs megállás, s egyre erősebbek a csapások. Fentről haladnak lefelé, az érzékeny alsó rész irányába.
 

– Öt – sikoltom egyre hangosabban. Olyan erővel rándulok meg, hogy az erős, masszív fotel is beleremeg.
 

– Néégy!

Karmazsin szín fenekemre egy kosár, izzó parazsat borítottak, de magasra tartom, kiszolgáltatva a pálcának.
 

– Hááárom! – mindjárt vége, de már annyira fáj.
 

– Kettőőő! – kiáltom fájdalmam a világba, s az utolsó ütés előtt összehúzom reszkető fenekem. Az borzalmas lesz.
 

– EEEGY! – szakad ki belőlem a kiáltás. Óóó, hogy fáj, sajog, lüktet. Testem elgyengül, lecsúsznék a földre, de parancs csattan:
 

– Maradj, magasba a fenekedet!

Jaj! Hát nincs vége? Pezsgős dugók pukkannak a tévében, s én sírva várom, mit hoznak nekem az új év első percei. Tamás keze végigsimít forró hátsómon, s lefut puncimhoz.
 

– Jól van, már nagyon vársz rám! – szól, s belém hatol.

Óóó, igen! Keze lüktető popsimat markolja, s ez a lüktetés átterjed a hasamra, majd a puncimra.
 

– Boldog Új Évet! – nyögi a férfi, akit szeretek.
 

– Boldog Új Évet! – válaszolok utolsó ép gondolataimat összeszedve, majd átadom magam a gyönyörnek.

VÉGE

BUÉK!

Többször nekikezdtem, hogy megírjam ezt a - mondhatni kötelező - bejegyzést. Próbáltam szépeket mondani, próbáltam vicces lenni, de mindegyiket kitöröltem. Pedig én alapvetően optimista vagyok (ami nagyon gyakran naivitásként mutatkozik), de bevallom, hogy a következő évtől eléggé félek. 2011 sem volt könnyű, de a jövő most annyira bizonytalan.... És most elsősorban nem is arra a jóslatra gondolok, hogy jövő ilyenkor világvége lesz:)

Ez a blog a fenekelésről szól, de igazából rólam:), így a spanking mellett sok egyéb, talán ide nem illő dolgot is olvashattatok: szerelmes vallomást, kedvenc verseket, amerikai focis játékot, vagy éppen a Liverpool indulóját. Egy dologra viszont mindig is fokozottan figyeltem: a politika semmilyen formában ne kerüljön szóba. 

Most sem fog:)

Örülök, hogy a blog túlélt pár nehézséget, és egyre többen vagytok, akik látogatjátok és akik idejártok beszélgetni. Ebben az évben is sikerült új ismerősökre, barátokra szert tennem:) Kedves és pimasz lányokra, akik mindig mosolyt csalnak az arcomra - és persze akiktől mindig viszketni kezd a tenyerem:) Angyalok születtek, akik persze többet rosszalkodtak, mint bármelyik rossz kislány:)

Sajnos azt kell mondanom, hogy 2011-ben nem volt elég porolás... Ezen nagyon sürgősen változtatni kell, és minden pasinak meg kell fogadnia 2012-re, hogy az összes lányt elfenekeli, amikor lehetősége adódik:) Sőt, magának kell keresni és megteremteni a lehetőséget:) A lányoknak minimum 50 százalékkal többet kell rosszalkodniuk, a pasiknak pedig legalább 300 százalékkal többet porolniuk. Ellenőrizni fogom, és aki nem teljesíti a tervet, annak lesz nemulass - igen, még a pasiknak is:))))

Vigyázzatok magatokra 2012-ben....

Szöveg

Abbahagyja, kinyitom a szemem. – Mégis megütöttél – suttogom –, pedig megtettem, amit mondtál… – Igen – mondja. – Mert szeretsz verni – suttogom. – Igen – feleli –, és szeretem nézni, ahogy összerándulsz, és szeretlek leszorítani, hallgatni, hogyan könyörögsz. Szeretem azokat a hangjaidat, amelyeket képtelen vagy visszafojtani. Szeretek elnézni rajtad egy-egy kék foltot, amelyről tudom, honnan származik: onnan, hogy jól elvertelek. – Megborzongok. Hátranyúl, föl, lerántja azt az öreg pokrócot, amit a dívány sarkában tart összehajtogatva egy párna alatt. Szétrázza, betakar, s miközben a pléd foszladozó szaténszegélyét az állam alá gyűri, így szól: – És mert te is akarod. – Igen – suttogom. – De sose akkor… sose közben… – Tudom – mondja, egészen közel a fülemhez, keze mélyen a hajamban, szorosan és simogatón a fejbőrömön.

Elizabeth McNeill: 9 és fél hét

Kiscsillag, a negyedik rész

ZTN újabb története. Bár ennek a főszereplője nem igazán Kiscsillag, de mivel feltűnik benne, ezért önkényesen a negyedik rész címet adtam neki:) Amúgy ez az előzményeket meséli el...

* * * *

Kicsit a múltból

Ez körülbelül három éve történt………

A fejemben még mindig Mónika járt, a kis szemtelen titkárnő Svájcban. Egyre pimaszabb, na de remélem, hogy a mai nap után elmegy a kedve a szemtelenkedéstől egy időre. Ráadásul a nagyfőnök keresztlánya.

Felálltam a székemből és kiszóltam az ajtón.

– Mónika Jöjjön be!

– Itt vagyok, uram, tudom, hogy most mérges rám, de nem gondoltam komolyan.

– Mónika, nagyon elnéző voltam, de most betelt a pohár, az indiai delegációnak a kért ebéd helyett, pizzát hozatni, nagyon tiszteletlen dolog volt, és külön megkértem, hogy legalább térdig érő szoknyát viseljen.

– De nekem most ehhez volt kedvem.

– Értem, amikor megjelent ebben az utcalány öltözékben a nyalókájával, majdnem elsüllyedtem szégyenemben.

Már itt érezte a lány, hogy baj van, ráfagyott az arcára a mosoly. Én pedig, folytattam, higgadtan, kimérten.

– Kérem, de annyira jó móka volt.

– Kislány, a mai nappal rendkívüli felmondással élek ön ellen és rögtön felhívom a keresztapját, bizonyára meg fogja érteni.

– Jaj, kérem ne, abból nagyon nagy baj lesz, elküldenek valami bentlakásos iskolába, azt mondták, ha itt helytállok, felnőttként kezelnek, ha nem, újra ők döntenek a dolgaimról

– Sajnálom, ez van kislány.

– Bármit megteszek uram, csak had maradhassak!

És a kislány kigombolt egy gombot a blúzán, gyönyörű melleire kitűnő belátás nyílt. Ez kedvemre volt, de nagyon fiatal ez a lány, ezután még rosszabb lenne, meg kell tanulnia a helyes viselkedést.

– Hééééé kislány, ez nem fog menni. De van egy módja, hogy itt maradhass.

– Tényleg? Bármit megteszek! Köszönöm!

– Ne köszönd, meg foglak büntetni.

– Büntetni? És hogyan?

– El foglak fenekelni, elég keményen, hogy érezd a hibáid súlyát.

– Ugye ez vicc! Ez nem lehet! Engem még soha!

– Kislány, azonnal menj ki! Kapsz tíz percet, ha addig nem jelentkezel, nincs munkád, és hívom a keresztapád.

– De én nem bírom az ilyesmit.

– Egy szót se! Kifelé kislány! A választás a tiéd.

Két perc múlva kopog az ajtón és benyit, csak a fejét dugja be.

– Ez fájni fog?

– Igen nagyon.

Nyelt egy nagyot és kiment. Én már elég erősen mosolyogtam magamban, nagyon élveztem a helyzetet, nem sok választása van, és igazán megérdemli.

Azután néhány perc múlva, leszegett fejjel bejött.

– Vállalom, legyen, ahogyan akarja uram.

– Jól van kislány, de ha közben meggondolod magát, marad az eredeti verzió. Érted?

– Igen, értem.

– Most felhúzod szépen a szoknyád és az íróasztalra hajolsz. Először kézzel kapsz, majd felavatjuk a tőled kapott karácsonyi ajándékomat, a bőr légycsapót. Ezt is természetesen, pimaszságból vette nekem, akkor még nem is gondoltam rá, hogy így köszönjem meg. Földbe gyökerezett a lába, nagyon rémült volt.

– Gyerünk, szoknya fel.

– Kérem, uram nem lehetne más megoldás?

– Visszalépsz kislány?

– Nem uram.

Kelletlenül tette, amit mondtam, ráhajolta az asztalra. El is kezdtem, minden ütésnél összerezzent, majd fel is ugrott.

– Auuu ez fáj.

– Azonnal feküdj vissza

Engedelmeskedett, alaposan kipirosítottam, amit már elég nehezen viselt. Kicsit pityergett

– Jó van kislány, most jön a nehezebbik része, de bármikor kiszállhatsz. 50-et kapsz a bőr légycsapóval, ez eléggé csípni fog.

– Értem uram, de nem szállok ki, azt hiszem.

Visszadöntöttem a lányt az asztalomra. Már az első 5-öt hangos sikoltások kísérték, engem nem zavart, hiszen nem volt más az irodában. Egyre jobban mocorgott. A huszadik körül már hangosan sírt.

– Ez nagyon fáj, nem bírom!

– Kiszállsz?

Nem kaptam választ ez azt jelentette, hogy nem. Hátra rakta a kezét és nem akarta levenni a popsijáról, hisztizet irtózatosan. Le kellett fognom a kezét, a hátára tettem, és leszorítottam a lányt.

– Ez nagyon ég, és már eleget bűnhődtem. Kérem uram.

A negyvenediknél megálltam, hagytam, hogy összeszedje magát.

– Kislány, nagyon rosszul viselkedsz, a hisztit nem tűröm. Bugyi le, most szépen felfekszel az asztalra és az utolsó tízet vonalzóval fogod megkapni.

Azonnal hisztibe kezdett és bőgött, én kényelmesen leültem a székembe.

– Tiéd a választás!

– Dögölj meg!

– Tessék?

Nem válaszolt csak felfeküdt az asztalra. Komótosan, módszeresen büntettem. Felültem az asztal szélére, lefogtam és kb. 20 másodperces szünetekkel kapta. Vonaglott, próbált kitérni, de nem tudott, erősen tartottam. Hangosan sikoltozott minden ütésnél, bíbor vörös volt a popsija. Megkapta mind a tízet, de nem engedtem el.

– Mónika, még öt hátra van a szemtelenségedért!

– Nem, ez nem lehet! Miért?

– Mert mindennek következménye van.

Komoly teljesítmény volt a maradék öt kiosztása, a lány mindenáron szabadulni akart.

– Kislány felkelhetsz, most végeztünk.

Segítettem neki felállni, eléggé ki volt sírva a szeme. Nem tudtam eldönteni, hogy mi fájt neki jobban a fenekelés vagy az, hogy megbüntettem

– Esti géppel utánam jössz te is Magyarországra a fogadás miatt ugye?

– Igen, uram.

– Nagyszerű, este jelentkezel a szállodában nálam. Megkapod a büntetésed többi részét.

– Erről nem volt szó uram!

– Nem, de látom, szükséged van rá, szóval nincs vita!

Láttam a lány szemében a kétségbeesést, de tudta nincs más választása, vagy elviseli, vagy szembe kell néznie a keresztapjával.

– Igen uram.

******

Fárasztó napok vannak mögöttem, egy órája szállt le a gépem, most Budára tartok. Az elmúlt hetet Svájcban töltöttem, természetesen munkával, egy cégcsoporton belül dolgoztam, mint országok közötti összekötő. A nagy dugó miatt majdnem két óra alatt értem a repülőtérről Budára. Meg is találtam az irodaházat elég gyorsan, most vagyok itt először, a cég igazgatójával már találkoztam korábban még Svájcban egy nemzetközi értekezleten. Amint belépten, majdnem össze is ütköztem Ervinnel, a magyarországi igazgatóval.

– Zoltán kérlek, a nagy terembe, foglalj magadnak helyet, igyál kávét, vagy amit szeretnél, csak szólj a lányoknak nyugodtan.

Szemben volt a terem, 10-12 ember lehetett bent kb., beszélgettek, járkáltak, kezükben itallal, rágcsálni valóval. Gyorsan helyet foglaltam, egy szimpatikus helyen. Majd a mellettem elhaladó titkárnőt, pont elcsíptem

– Szöszike hoznál nekem egy kávét?

Furán rám meredt, nem értettem miért, majd kinyögte, hogy hát persze, hogyne, aztán elsietett. Valakivel összesúgott, majd tovább ment. Nem sokkal később megjelent a kávémmal.

– Sajnálom uram, hogy megvárattam, kóstolja meg kérem, hogy ízlik-e önnek?

Nagyon kedves volt széles mosollyal, és ami nagyon tetszett, szolgálatkész.

– Köszönöm, nagyon finom.

– Örülök uram, hogy kiszolgálhattam.

Sarkon fordult a lány és eltűnt. Aztán Ervin érkezett.

– Kérek mindenkit, hogy fáradjatok át a konferencia terembe!

Nagyjából 30 négyzetméteres terem volt, a közepén egy nagy asztallal, ami nyolcszögszerű volt, körben székekkel. Hamar összeült a Társaság, a cég igazgatója Ervin, én csak őt ismertem személyesen, mellette a szöszi titkárnő. Ervin 40 éves lehetett, míg a management ötven és hetven év közöttiek. Hat férfi és három nő.

– Kedves kollégák, szeretném nektek bemutatni, nagyra becsült barátomat, aki egyben az országok közötti kapcsolattartó is, azért érkezett, hogy átbeszéljük és megtervezzük a következő negyed évet.

Utána egyenként bemutatta a jelenlévő managereket, majd a mellette ülő szöszihez érkezett.

– És ő Tamara, biztosan hallottál róla, most tőle hangos minden.

Ervin őszinte lelkesedéssel mutatta be Tamarát. Kikerekedtek a szemeim, ez nem lehet igaz… Én leszösziztem, és közben ő az, akihez a cég a legnagyobb reményeket fűzi. Nagyon fiatal, szupergyors karriert futott be, és nagyon okos. Sőt a cégnél már Európa legjobbjai között tartják számon. Ez nagyon kellemetlen, remélem, nem meséli el senkinek.

– Mi már ismerjük egymást.

A lány arcán gúnyos vigyor jelent meg. Tudtam, hogy a Tamara fiatal. De ennyire? Úgy a húszas évei közepére tippeltem.

– Kedves Tamara, gratulálok a szép eredményeihez.

– Igazán köszönöm elismerő szavait.

Nyilvánvalóan nagyon élvezte a helyzetet. Én kicsit zavarban voltam, nagyon kellemetlen helyzetbe hoztam magam. A lány pedig kicsit színpadiasan viselkedett.

– Rendben, térjünk a lényegre. Sajnos a magyarországi forgalom és növekedés nagyon csekély, sokkal nagyobb eredményeket várunk.

– Várni azt lehet, tenni is kellene érte. – Tamara nagyon éles nyelvű.

– Kedves Tamara, azért vannak önök itt.

– Igen, de ez Magyarország, nem Németország. Az alapvető gond az, hogy be vagyunk skatulyázva, ha nem enged az anyacég a keretszabályokból, a cég itt tönkre fog menni.

A Tamara egy nagyon harcias lány, már értem, hogyan küzdötte fel magát. Záporoztak kegyetlenül az érvei, értettem miről beszél, de hivatalosan nem adhattam neki igazat.

– Kiscsillag, ne idegesítsd fel magad, csak nyugodtan, nem kell bosszankodni – az egyik manager nyugtatgatta Tamarát.

– Nincsen semmi baj, nem vagyok ideges, csak próbálom megértetni, hogy milyen a helyzetünk.

Tudta a lány, hogy igaza van, nem is türtőztette a magát, igyekezett belém is csípni ahol csak lehetett, persze verbálisan.

– Tamara, én igyekszem segíteni ott, ahol csak tudok, de a szabály az szabály.

– Persze, az iroda kukacnak könnyű!

Hú de szívesen elfenekelném, ő is nevelésre szorul, úgy látom.

Közben átvette Ervin a szót, hogy tompítsa a helyzetet. A délután hosszú volt, és elég kellemtelen a sok nézeteltérés miatt. Már ekkor megfogott valami ebben a lányban, valami bizsergést éreztem. Okos, szép, Harcias és pimasz, pont ezt a típust imádom.

********

Vacsora után a szállodai szobába mentem, és türelmesen vártam Mónikára, a rakoncátlan titkárnőmre. Nem sokára halk kopogást hallottam, ez ő lesz.

– Tessék, nyitva van.

– Jó estét uram.

Nem nézett a szembe, lám-lám, mennyit változott a kisasszony egy nap alatt.

– Már egészen megváltoztam, uram.

– Na, azt reméltem is. Szoknya fel, hasalj a térdemre.

– Kérem uram, engedjen el, jó leszek.

– Hát persze, gyerünk a térdemre.

Finoman a térdemre fektettem, és egy gyors sorozattal kezdtem.

– Kislány 100-at kapsz kézzel és 30-at papuccsal.

– Azt nem fogom kibírni, már nagyon fáj a fenekem.

– Sokkal jobban is fog fájni.

Húszas sorozatokat kapott, hevesen dobálta magát. Hátra kapta a kezét, lefogtam, sziszeget és nagyon türelmetlen volt. A reggeli fenekelésnek már nyoma sem volt, de ismét szépen kipirosítottam. Bizonyára nagyon érzékeny volt a popsija, nem ütöttem erőseket.

– Rendben, Mónika, most jön a papucs.

Iszonyú hisztibe kezdett, sírt és dobálta magát. Egy hatalmasat rácsaptam. És felállítottam.

– Szedd össze magad és hagyd abba a hisztit!

– De annyira fáj.

– Ennek fájnia kell, de nyoma nem marad.

Összeszedte magát, visszafektettem az ölembe és megkapta mind a harmincat szünet nélkül. A végére hangosan szipogott, de inkább mérgesnek láttam, mind megtörtnek.

– Jól van végeztünk, jó éjt!

Megdörzsölte a popsiját és ballagott az ajtó felé. Kilépett, aztán vissza. Bedugta a fejét az ajtón egy nagy mosollyal, és rám nyújtotta a nyelvét. A kis pimasz!

– Kislány azonnal gyere vissza!

Ő gyorsan beszaladt a szobájába, nem baj, holnap is van nap.

Szerző: ZTN

Könyvajánló

Elizabeth McNeill: 9 és 1/2 hét

Elizabeth napközben olyan, mint a legtöbb New York-i nő: nyilvánosság előtti élete zökkenőmentesen, érdektelenül zajlik. 

Estétől reggelig azoban egy másik világban él: egy férfi játékszereként, boldogan vállalt keserédes rabszolgasorsban, hol gyötört, hol kényeztetett, akarat nélküli lényként, az erotika és a szexualitás egyszer langyosan simogató, másszor izzóan perzselő légkörében… 

„A könyvet olvasva oldalról oldalra erősödik bennünk az érzés, hogy itt nem elképzelt, hanem percről percre átélt élményekről mesél nekünk valaki…” – írja a Newsweek. 

És valóban: igazi naplót, igazi napló alapján készült művet tart kezében az olvasó, az egyik legerotikusabb, legszebben megírt szerelmi történetet, amely nő tolla alól valaha is kikerült.

* * *

ELIZABETH McNEILL nem létezik, ez csupán (érthető okok miatt) szerzői álnév.

Egy New York-i nő neve, aki életében egyszer átélt egy hihetetlen 9 és fél hetes kapcsolatot, ami egy teljesen szokványos találkozással kezdődött egy manhattani bolhapiacon, és az érzelmi kiszolgáltatottság csúcsán, a teljes alázat és áldozat örömével fejeződött be. Életének olyan élménye volt ez, amit azóta sem hevert ki, de állítja, hogy nem bánja… 

A könyv egy végtelen szakadékba vezet minket, ahol elmosódnak a tudat határai, és minden megengedetté válik. Minden… 

(The New York Times)

A könyv megtalálható a könyvtárunkban.

Szöveg

Csak azt nem értem, miért nem vagy képes a fejedbe vésni a verés képzetét, miért kell mindig ténylegesen is végigcsinálni veled. Mielőtt azt mondod nekem, hogy nem, ezt nem akarom megtenni, miért nem képzeled magad elé a lelki szemeiddel, amint leveszem a nadrágszíjamat? Miért felejted el egyik napról a másikra, hogy milyen érzés, amikor lecsap rád? Minden egyes alkalommal végig kell csinálnunk ezt a hülye alkudozást, hogy aztán a végén úgyis azt csináld, amit mondok.

Elizabeth McNeill: 9 és fél hét

Beavatás

A következő történetet Mína írta. Én nagyon örülök, amikor olyan lányoktól olvashatok, akik szeretik a fenekelést, a másik oldal látásmódja mindig nagyon izgató tud lenni:)

Maga a téma is izgalmas a számomra, nekem is van hasonló fantáziám:)

A történet talán egy kicsit keményebb porolást tartalmaz, így akit ez zavar, ne olvassa el.

Remélem Mína még sok hasonló történettel fog örömet szerezni nekünk:)

* * * * *

Kicsit ideges vagyok… Na, jó, nem kicsit vagyok ideges. Be vagyok zárva egy sötét kamrába másik 5 lánnyal, akik szintén nem túl nyugodtak. Azt találgatják, mi vár rájuk a beavatási szertartáson. Az egyetemen van egy elit klub, ahova nagyon nehéz bekerülni. Csak végzősöket vesznek fel, olyanokat, akik eddigi munkájukkal bebizonyították, hogy szép jövő áll előttük. Nagyon nagy dolog bekerülni ide. A régi tagok mindig támogatják az újakat. Nagyon zsíros állások, és üzletek kerültek már így tető alá.

Csak a beavatást kell valahogy túlélni. Állítólag nagyon durva dolgok történtek már. Pontosat senki sem tud, mert a klubtagok nem beszélnek. De ez egy kis város, mindent nem lehet titokban tartani.

Tavaly például 4 meztelen alak rohant át a városon. Mindössze csak egy maszk takarta az arcukat. Az egyikben felismerni véltem az unokatestvéremet, aki egy évvel felettem járt. Mikor rákérdeztem, csak pirult, de nem válaszolt.

Egy biztos. Az év végi klubgyűlésen ő támogatta a felvételi kérelmemet, mert minden pályázót ajánlani kellett egy klubtagnak.

Egy másik esetben néhány fiatal jelentkezett a közeli lovardában, hogy szívesen takarítanák az istállókat. Egy hétig takarították a trágyát a lovak alól… puszta kézzel. Mindannyian klubtagok.

Csoda, hogy ideges vagyok? Pillanatnyilag a város dísztermének takarítószeres kamrájában vagyunk bezárva. Rosszat sejtek. A terem gyönyörűen fel van díszítve, az egyik végén emelvény áll, előtte mikrofon. A teremben a helyi tévések kamerája is fel van állítva. Akármit találtak is ki, csak nem adják le a tévében?

Nyílik az ajtó, s kiterelnek bennünket. Összehúzom a szemem, mert a sötétség után bántja a fény. A teremben, amely több száz ember befogadására alkalmas, elveszik az a körülbelül félszáz alak, akiket hunyorogva méregetek.

Az emelvény mellé állítanak minket, s a beavatás mestere a mikrofon elé lép.

– Vigyétek ki a kamerát!

Megvárja, míg eltüntetik a tévések cuccait. Nagy kő esik le a szívemről.

– Idén kicsit más lesz a beavatás, mint eddig, kevesebb szerepet játszik benne a megalázás, többet a fájdalom – szól a mester, aki egy törékeny, vörös hajú lány. Tavaly végzett, és az ország legjobb ügyvédi irodájában kapott állást. Most már egészen megnyugszom. Sejtem mi vár ránk. A többiek ellenben nyugtalanul mocorognak. A fájdalom emlegetése megijesztette őket.

– Vetkőzzetek le! – fordult hirtelen felénk a vöröske.

Szótlanul, fürgén bújok ki ruháimból. A többiek tétováznak, majd mikor látják, hogy én már meztelenül állok mellettük, ők is hozzálátnak. Nem nézek föl. Nem akarom látni, ahogy bámulnak. A teremben több férfi van, mint nő, s most mohón meregetik szemüket. Szépek vagyunk így meztelenül, és pirulva. Minden vágyat kielégítünk. Van közöttünk fiús alkatú, kövérkés, picit molett, két lánynak kifejezetten jó alakja van. És persze itt vagyok én. Nem túl magas, karcsú, telt keblű, hosszú barna hajú lány, akinek egy árnyalattal nagyobb a feneke az ideálisnál. Büszke vagyok a fenekemre. Egy barátom azt mondta, hogy még életében nem látott olyan gusztusosan feszes, gömbölyű hátsót, mint az enyém. Ha figyelembe vesszük, hogy úszómester a város legnépszerűbb strandján, ez nagyon hízelgő.

– Gyertek fel az emelvényre! – jön a következő parancs, s mi engedelmesen felsétálunk. A mester kiveszi a mikrofont az állványból, amit valaki rögtön el is visz. Oldalra áll, hogy minket jól lássanak.

– Megvesszőzünk titeket – s megmutatja a hosszú, vékony pálcát, amit lentről nyomtak a kezébe. A mellettem álló, homokóra alakú szőke lány rémülten felszisszen. Hmmm. Jó, hogy vékony, de túl hosszú. Ez elég kellemetlen lehet egy gyakorlatlan kézben.

– Alap esetben mindenkitől egyet kaptok. Ez 53 ütést jelent. Ha hátranyúltok, felálltok, összeestek, odébb másztok, büntetőütéseket kaptok. Vétkenként kettőt. Minden ütés után nyomjátok ki a feneketeket, vagy nem számít az előző ütés – mondja a lány, miközben lelép a széles dobogóról. – Fordítsatok hátat, térdeljetek le, alkarra támaszkodjatok. Fej a két kar közé, a hát egyenes, lábak széles terpeszben.

Engedelmesen felveszem a kívánt pozitúrát, fazonnyírt frizurájú puncim többé nincs elrejtve a kutató szemek elől. A többiek tétováznak.

– Bárki elmehet – szól a mester.

Lassan a többi lány is mellém térdel. Minden klubtag megszenvedett a felvételéért, mi miért lennénk kivételek? Még jobban is járunk. A fájdalom hamarabb elmúlik, mint a szégyenérzet. Hat gömbölyű popsi feszül a kaján tekintetek előtt. Nem fognak kímélni minket. Majd eszükbe jut a saját beavatásuk, és nekünk miért lenne könnyebb, mint nekik? Utólagosan leverik rajtunk az átélteket.

Végignézek társaimon. Idén csak lányokat találtak méltónak, pedig a klubban több a férfi, mint a nő. Büszke vagyok. Társnőim remegnek, csak egyikük látszik nyugodtabbnak. Halványan rám mosolyog, mikor észreveszi, hogy figyelem. Megrándítja a vállát. Túléljük, nem? Ezt jelzi a mozdulat. No lám, úgy látszik, van még valaki rajtam kívül, akinek nem ismeretlen érzés, ha elfenekelik.

Hátra pillantok, mögöttem hosszú sor kígyózik. Én vagyok az első.

– Ahhh! – nyögök fel meglepetten, mikor az első ütés forró csíkot húz magasba emelt popómon. Fokozatosan erősödő ütésekhez vagyok szokva. Még sosem kaptam ki büntetésből, a fenekelés a szexuális életem része. Partnereim mindig gondosan bemelegítenek, fokozatosan emelve az ütések erősségét, ahogy vágyam is fokozódik.

Az első ütés nagyon erős, csíp, éget. Máris jön a következő, amit már csendben fogadok, bár ez sem gyengébb, mint az előző. Mellettem a szőke lány hangosan sikolt, pálcához nem szokott feneke nekem csapódik, ahogy hatalmasat rándul. Nem hiszem, hogy megússza büntető ütések nélkül. Folyamatosan jönnek a csapások, most már minden társam nyög, kiabál, sikoltozik. Csak én vagyok még mindig csendben. Mindössze csíkos popsim járja egyre hevesebben táncát.

A szőke lány mellettem már zokog, most hátra kap a fenekéhez, s félig felemelkedik. Azonnal kap egyet a kezére, mire rögtön elkapja. Most a hátán csattan az ütés. Hangosan felkiált. Még egy ütést kap ugyanoda, mire felfogja, mit akarnak tőle. Felveszi az eredeti pozíciót, egész teste remeg a sírástól.

Újra kezdődnek az ütések. Csíkos, vöröslő popóm egyre jobban sajog. Az ütések is mintha egyre jobban erősödnének, nem tetszik nekik, hogy hallgatok. Szívesen kiabálnék, de hiába, makacs vagyok. Csendben maradok, míg bírom. Hát nem sokáig tetszelgek hősies színben. Egy ügyetlen, vagy gonosz ütés átszelte az előző csapások által létrehozott hurkákat. A fájdalom fellobban, még a talpam is görcsbe rándul. Hatalmasat sikítok.

– Ideje volt! – hallom.

Összeszorítom fenekem halmait, s ide-oda riszálok, hátha könnyebbít rajtam. Vörös hátsóm lüktetve lobog, s egyre csak égetik rá az új sávokat. Minden ütésnél felnyögök, vagy felkiáltok. A combom felső részét is megcsókolja néha a vessző, amit mindig sikítva fogadok. Már nem tudok figyelni a többiekre, csak homályosan látom, hogy a mellettem szenvedő lány bizony nagyon rosszul viseli a fájdalmat. Nagyon meg fogják verni, de hát figyelmeztették. Én is szívesen hátranyúlnék, nem is védeni megkínzott hátsómat, sokkal inkább a fájdalmat szeretném belőle kisimogatni. Mert most már kegyetlenül fáj, lassan rekedtre kiabálom magam. Ezelőtt a vágy mindig segített elviselni, de ebben az aktusban nincs semmi számomra izgató. Táncol a fenekem, s egyre jobban kinyílik a görcsös mozgástól. Mikor megkapom a hasogató ütést, előrelendül, összeszorul, majd újra hátranyomom, ellazítom. Mikor lesz már vége?

– Elég! – kiáltom, de popómat továbbra is engedelmesen tartom a pálca suhogó ütései elé. Parázslik az egész hátsóm. Mintha meggyújtották volna bőrömet. Ha valaki vizet locsolna rá, elpárologna, s gőz csapna fel lángoló popómról. Tele lehet a fenekem hurkákkal, már nincs olyan felület, ahol ne járt volna egy pálca. Az ütések újra és újra keresztezik az előző csapások nyomait. Szememből már hull a könny, hatalmasakat rándulok. Tompán hallom a többi lány jajgatását. Össztánc.

Egy kéz érinti meg a hátam.

– Mína, végeztünk. Nagyon ügyes voltál.

Felsegítenek, valaki egy köntöst ad rám. Már a többi lányt sem verik, de őket senki sem segíti fel. Csíkos fenekükön látom, hogy nézhet ki az enyém. Nem is olyan rossz, sehol egy csepp vér, semmi, ami ne gyógyulna be pár nap alatt.

Megint a vörös lány beszél.

– Mindenki megkapta az alapütéseket. Egyedül Mína bírta ki úgy, hogy ne kelljen büntető ütéseket kapnia. Köszöntsük őt a klubban.

Hangos üdvrivalgás harsan, és én boldogan mosolygok, könnyeim már felszáradtak. Fenekem, ha nem mozdulok, tompán sajog, nem kellemetlen érzés. Sajnálkozva gondolok arra, hogy máskor ezt az érzés szex kíséri.

– Növekvő sorrendben kapjátok a büntetést, paddle-val – jelenti be a mester.

Hú, az kegyetlen lesz.

– Álljatok fel, és menjetek a dobogó végébe. Továbbra is a feneketeket akarjuk látni – hangzik a parancs.

A lányok nyögdécselve állnak fel.

– Akinek a nevét mondom, az idejön.

Az emelvényre most két keménykötésű férfi ugrik fel.

– Vera!

A név hallatán az a lány indul el, akivel összemosolyogtunk az elején.

– Ő nagyon ügyes volt, csak 2 büntetőütést kap.

A mester egy gumiból készült paskolót tart a kezében. Legalább nem fából van. Verát előre döntik, nekünk háttal, hogy jól láthassuk a megkínzott popót. A két férfi két oldalról lép hozzá, s keményen átkarolják derekát. Másik kezükkel a lány kezét tartják a hátán. A paskoló gyorsan lecsap kétszer, hangosan csattan a lángoló félgömbökön. Vera megrándul, de hang nélkül tűr. Túl van rajta, őt is köszöntik a klubban, majd lesétál hozzám.

– Anna, 6 ütés.

A kövérkés lány remeg a férfiak erős karjában, mégis jól tűri az ütéseket, csak egy kis nyöszörgés szakad ki ajkai közül. Hatalmas feneke minden csapásnál nagyot rándul. Tagadhatatlanul izgató látvány. Körülnézve látom, hogy néhány pasasnak igencsak takargatnia kell ágyékát.

– Éva, 6 ütés.

Most a fiúsan vékony, rövid hajú lányt hajtják előre. Hihetetlen, hogy apró fenekére ráfért az 53 ütés a pálcával. Halkan sikkant minden ütésnél, s fejét felkapja. Aprócska hátsóját hosszan riszálja, mielőtt újra ellazítaná.

– Anikó, 8 ütés.

A lány sírdogálva hajol előre. Elképzelem milyen érzést okozhat érzékenyre vert popójának a paskoló. Nem irigylem, de hamar túl van rajta. A mester nem várja meg, míg újra ellazítja magát, ütemesen veri a reszkető, vonagló hátsót.

– Betti… 16 ütés.

Halk moraj támad. A szőke lány már most is úgy néz ki, mint aki mindjárt összeesik. Kétségbeesetten tördeli kezeit, miközben a dobogó elejére vánszorog.

– Én… én nem bírom tovább! – zokogja. – Kérem, ne!

– Elmehetsz, ha akarsz. Természetesen akkor nem veszünk fel – hangzik a válasz.

Riadtan nézünk össze társnőimmel. Mit csinál ez a lány? Képes és tönkre teszi a karrierjét, ami még el sem kezdődött. Keresem a tekintetét, és sikerül is elkapnom. Ne, ne! Rázom a fejem, s közben nem eresztem el pillantását. Betti még mindig sír, de biccent egyet felém. Odalép a két férfi mellé.

– Kérem, erősen fogjanak! – suttogja.

Az egyik férfi csak bólint egyet, de a másik gyengéden megsimogatja az arcát. Ez láthatóan jól esik a lánynak, egy kicsit mintha megnyugodna, legalábbis nem sír már olyan keservesen. No, nem sokáig. Már az első ütést is hangos kiáltással fogadja.

– Áááá!

Feneke jobbra-balra táncol, ficánkol. Felváltva emelgeti a lábait. Összerogyna, de a férfiak keményen tartják. Csíkosra vert popóján ritmust dobol a paskoló. Lángvörösen virítanak már halmai, melyeket megpróbál elrántani az ütések elől, sikertelenül.

– Nee! Kérem! Neem!

Minden ütés után könyörög. A vörös lány abbahagyja a fenekelést, a férfiak lazítanak a szorításukon. Nagyon izgulok, csak nem most adja fel? De nem, meg sem próbál felegyenesedni, pedig most hagynák.

– Nincs már sok – suttogom.

Záporoznak az ütések a táncoló, vonagló, magasba tartott fenékre. Már nem sikoltozik, csak sír, és remeg. Aztán véget ér. Őt is üdvözlik a klubban, majd köntöst adnak rá. Még mindig keservesen zokog. A férfi, aki olyan kedvesen megsimogatta, magához vonja és finoman ringatja. Mosolyogva simogatom meg lüktető, tompán sajgó fenekemet.

– Hogy is mondják? Minden jó, ha jó a vége! – mondom, és a többi lányra nevetek. Ők összenéznek, majd csatlakoznak nevetésemhez. Friss, vidám leánykacaj száll a teremben. Senki sem mondaná, aki nem tudja, hogy köntösünk alatt milyen sajgó, vörös csíkos popó rejlik.

Szerző: Mína

Boldog Karácsony

Egyed Emese: Hívogató

A remény neve áldott.
Az élet neve áldás.
A bizonyság egyetlen
ma született kiáltás.

Az árvák társra lelnek.
A szorongók erőre.
Szembenéznek a csönddel.
Nem térnek ki előle.

Valaha lányok voltak.
Ma hajló karú fűzek.
Fiúgyermekek voltak.
Ma gyerekgondot űznek.

Emlegetik a jászlat.
Új ragyogást kívánnak.
Ringatják kisded álmuk.
Pihenj, meg, Krisztus, náluk.

Kiscsillag, a harmadik rész

- Kiscsillag, bemegyek az irodába, te ágyban maradsz, dél körül itthon leszek.

- Menj csak nyugodtan.

- De, ha nem fogadsz szót…

- Tudom, tudom, kiéled rajtam perverz vágyaid.

Már megint szemtelenkedik, még hozzá kuncogva. Nekem több sem kell, egy hirtelen mozdulattal hasra fordítottam és rácsaptam egy jó csípőset.

- Aúúúúúúúúúúúúú, olyan hülye vagy!

- Folytassam?

- Nem, menj csak dolgozni.

Látom, nagyon nem tetszett ez a kis közjáték neki, már is eltűnt a mosoly az arcáról. Még visszamentem a dolgozószobába néhány papírért. Kiscsillag a tükör előtt áll, valamit ügyködik.

- Kiscsillag mit csinálsz?

- A popsimon maradt az kezed nyoma!

Már látom, hogy mit csinál, piros filctollal a tükörből körberajzolta azt az enyhe rózsaszín nyomot, amit a kezem hagyott rajta. Kitört belőlem a nevetés.

- Mars az ágyba!

- Előbb lefényképezem, ez lesz a látlelet.

- Ó látlelet? Szóval fel fogsz jelenteni?

- Igen, mert folyamatosan terrorban tartasz.

- Kiscsillag menj csak nyugodtan a rendőrségre és mond el, hogy evésre, alvás kényszerítelek, és a pimaszkodásért elfenekellek néha.

Széles mosolyom láttán Kiscsillag nagyon mérges lett, sosem tenné ki magát ilyesminek. Felkapott egy papucsot és megdobott vele. El is talált.

- Ezt majd megbeszéljük, ha haza értem, jó légy.

- Tudd, hogy én mindég jó vagyok, nem semmiért kaptam a glóriám.

- Persze, persze.

Magára hagytam az én szőke angyalkámat.

Nagyon hamar elintéztem ügyes-bajos dolgaimat, siettem haza. Útban a kocsimhoz a parkolóban, egy kiscica tekeredett a cipőm köré, olyan reményteli szemekkel nézett, hogy nem tudtam ellenállni. Sovány, sárgás, olyan zsemleszínű kismacska, jól át is fázott szegényke.

- Látom cicus nem volt valami sok szerencséd, de sebaj, haza viszlek.

Útközben kerestem egy kisállat kereskedés, vettem neki ezt-azt, bolha elleni nyakörvet, macska pamlagot, kaparófát, ilyesmit. Miközben hazafelé tartottunk, valami ördögi jutott az eszembe. Még hangosan fel is kacagtam, Kiscsillag nagyon szereti az állatokat, bár mit megtenne értük, BÁRMIT.

- Kiscsillag, haza értem!

- Hallom.

- Hát nem vagy valami lelkes.

- Minek örüljek, annak hogy fogoly vagyok?

- Mondtam, hogy van választásod, bármikor felrúghatod az alkut.

- Na persze, jogsimra szükségem van, és azt sem bírnám ki, hogy többet ne beszélj velem, ez nem alku, hanem zsarolás.

- Nevezd, aminek csak akarod.

Kiscsillag csak zsörtölődött, viszont én nagyon jól éreztem magam, beléptem a szobába, kezemben a cicussal. Rögtön felsikított, örömében.

- Zoli ezt nekem hoztad? Imádom, ez egy cica. És pont a kedvencem, sárga… Zoli imádlak, nagyon rendes vagy. Köszi, köszi, köszi!

- Nem, Kiscsillag, nem, erről szó sincs, nem maradhat itt, csak itt karmolászta a kerítést, délután elviszem egy menhelyre, biztos pár napon belül el is altatják.

Majdnem elnevettem magam, soha nem tennék ilyet, de játszottam a kemény, szívtelen férfit, még szinte a cicus is megvetően nézett rám.

- Ezt nem teheted, szívtelen szemét vagy! Utállak.

- Vigyázz a szádra kisasszony!

Hopp, és már ismét repült is felém egy papucs, ezt követte egy üvegpohár.

- Kiscsillag, elég volt, hagyd abba!

- Dehogy hagyom, még csak most jöttem bele.

Láttam nincs mese elkaptam karjánál fogva, felkaptam a papucsot és a térdemre penderítettem.

- Ne merészeld Zoli!

- Kisasszony, le fogsz szokni az ilyen és ehhez hasonló reakciókról.

Máris fenekelni kezdtem, nagyon kapálódzott és ellenkezett, kiabált minden félét, ahogy csak a száján kifért.

- Ne ellenkezz, Kiscsillag, jobban jársz.

- Engedj már eeeeeeeel!!!

- Nem foglak elengedni, amíg le nem nyugszol.

Már a kezem helyét átvette a papucs, látszólag hatásosabb is volt, igaz farmeron keresztül poroltam, de akkor is megérezhette. Kezdte megadni magát, kezeit hátrafogtam, kezdett pityeregni, ekkor megálltam, abba hagytam.

- Kiscsillag megtarthatod a cicát, de van feltétele.

Szipogva ült az ölemben.

- És mi az?

- Szót kell fogadnod és nem ellenkezel. Rendben?

- Nem tudom.

- Szóval nem kell neked a cicus, mehet a menhelyre?

- De igen kell, ne vidd el, kérlek.

- Rendben, Kiscsillag, örülök, hogy helyesen döntöttél.

- Persze mert rákényszerítesz.

- Kiscsillag! Mindjárt visszafektetlek a térdemre!

- Ok, bocsi.

- Na így már más, csak üzletet kötöttünk, ahogy üzletemberekhez illik kicsim. Szóval mit ettél ma? Nem hallom?

- Semmit.

- Aha, szokás szerint. És mit mondtam az öltözködésről?

- Azt, hogy csak hálóruhában lehetek, mivel nem kellhetek fel.

Szigorúan néztem rá, látszott, hogy nagyon nehezére esett ez az együttműködés. Nekem pedig jól jött a cicuska, ezzel jobban kézben tarthatom ezt a rakoncátlan leányzót.

- Gyere velem, elkészítem az ennivalódat.

- Majd én csinálok magamnak.

- Nem, majd én készítem el, és azt meg kell enned.

- De ne legyen sok.

- Dehogy is, Kiscsillag, nem lesz sok, csak annyi, mint amennyit, egy normális ember enni szokott.

- Jaj nekem.

Magamban jót mosolyogtam. Elkészítettem az ennivalót, ő pedig engedelmesen leült az asztal mellé, én állva maradtam, karba tett kézzel figyeltem rezzenéstelenül. Muszáj így tennem, mert ha észreveszi, hogy picit is engedek, azonnal kicsúszik a résen. Közben jött egy sms a barátomtól, nem túl messze lakik, segítséget kér, át kellett mennem hozzá.

- Kiscsillag, átmegyek Ferihez, amire visszaérek, edd meg az ebéded és átöltözve ágyban légy. Meg fogom nézni majd a szemetest, a kukát és minden egyebet, ahová az ételt rejthetnéd!

- Nem bízol bennem?

- Ebben a kérdésben nem. Ja, és még este vár a büntetésed a mai viselkedésért.

- Micsoda? Milyen büntetés?

- Maximum egy óra múlva jövök, Kiscsillag.

Direkt nem bocsátkoztam most vitába.

Ferinél hamar végeztem, csak egy jogvitás ügyben kérte ki a véleményemet. Kb. 500 méterre lehetet tőlem, ezért gyalog mentem.

Visszaértem. Túl nagy csend volt, a kiscica az udvar felőli ajtó előtt nyivákolt. Halkan kimentem. Kiscsillag térdepelt a kutyám előtt és épp az ebédét, tömködte le a torkán.

- Egyél szépen kiskutyus, nagyon szép vagy és okos, de kérlek, hogy gyorsabban egyél, mert a gazdád így is mérges lesz rám a kocsija miatt, és ha még ezt is megtudja, nekem annyi.

Hogy mi? Mit csinált a kocsimmal ugyan?

Halkan visszamentem a házba és ki a másik ajtón a garázshoz. Már majdnem odaértem, amikor a hófehér kocsimon megláttam valamiket éktelenkedni.

Mi ez? Ezt nem hiszel el… Óh, hogy ezért mit fog kapni!

Berontottam az ajtón. Nagyon mérges voltam, tele rajzolta valami piros tollal a kocsimat. Ennyire rossz még ő sem lehet.

- Kiscsillag! Gyere ide azonnal.

Szerintem észrevette, hogy jövök, mert már be is slisszant a fürdőszobába, kezében a cicával és magára zárta az ajtót. A fenébe, már megint elfelejtettem eltenni a kulcsot.

- Kiscsillag, gyere ki, de most! Most nagyon túllőttél a célon.

- Zoli most nem büntethetsz meg. Ez nem lenne korrekt.

- Miért is? Amit csináltál, azért nagyon ki fogsz kapni!

- Megérdemelted Zoli, a macskával terrorizáltál, közben meg nem is akartad a menhelyre vinni. Kimentem megnézni, hogy nem maradt-e az órám a kocsiban. Erre mit látok? Tele a kocsi macsekos cuccal, ráköltöttél egy vagyont, úgyhogy biztos nem dobtad volna ki. Tehát ezért nem fenekelhetsz el.

Kezdtem enyhülni, már el is szállt a haragom. Tulajdonképpen igaza van, ezért nem fenekelhetem el, nem lenne tisztességes.

- Jól van, Kiscsillag, igazad van, kijöhetsz.

- De nem fogsz elfenekelni Zoli?

- Ezért nem, nem lenne korrekt, kicsim.

Kicsi tétovázás, kicsi habozás, aztán kattan a zár, nyílik az ajtók, Ő kilép a fürdőszobából és pedig be, épp elkerülve egymás testét. A kulcsot kiveszem a zárból és zsebre teszem, mind ezt látványosan és komótosan csinálom.

Kissé mosolyogva, villantom a szemem Kiscsillagra. Lassan elindulok felé, ő pedig ijedten hátrál.

- Zoli ezt nem teheted, megígérted!

- Azt ígértem, hogy a kocsiért nem fenekellek el.

- Igen, igen, ezért nem értem!

- A kocsiért nem kapsz, de az egész napos hisztiért, és amiért, a kutyámmal etetted meg az ebédedet, azért igen. Elfenekellek, azután pedig megetetlek.

- Ezt meg honnan tudod?

- Láttam, mögötted álltam.

- Na nem, ne gyere közelebb, mert kidekorállak!

- Nem megyek közelebb, leülök a fotelba, te pedig ide hozod nekem a papucsot, amivel egésznap dobálóztál és önként idejössz. Ha nem, akkor nagyon sokat fogsz kapni és áthívom Ferit is, ő is szeret fenekelni ám. Két perc gondolkodási időt kapsz, ha nekem kell érted menni, nagyon rosszul jársz.

Majdnem elmosolyogtam magam, annyira élveztem a helyzetet, hiszen nem tud hová menekülni, olyan, mint egy riadt vad, aztán dühös, majd megint riadt, és ez váltakozik. Nem szól semmit, tudja, hogy ide kell jönnie.

- Kiscsillag, letelt a két perc!

Ideballag hozzám, kezében a szobapapuccsal. A szemei csak úgy villognak, legszívesebben megcsókolnám, de nem lehet, csak szép sorban majd.

- Jó kislány. Először kézzel foglak elfenekelni, úgy 50-et kapsz, majd 30-at a papuccsal. Farmer le, és feküdj az ölembe.

- Meggondoltam magam, fulladj meg!

Jól erősen bokán rúgott és megpróbált elmenekülni, szerencsére el tudtam kapni a csuklóját.

- Engedj el azonnal!

- Neeeeeeem Kiscsillag, nem lehet.

Térdemre fektettem, indítottam egy gyorssorozattal, majd lerángattam a nadrágját, úgy fenekeltem tovább. Már szép piros volt.

- Zoli fáj, hagyd abba, kérlek.

- Az én bokám is fáj.

- Mindjárt fog a szemed helye is, ha nem eresztesz el!

- Úgy látom keményebb büntetést fogsz kapni, még jó hogy a fotel mellé készítettem a vonalzót.

- Neeeeee, azt utálom.

- Előbb kellett volna gondolkodnod.

Már a papucsnál is nagyon hisztizett, de amikor megmondtam, hogy kap 10-et a vonalzóval, azonnal támadásba kezdett.

- Kiscsillag, ha nem nyugszol meg, még többet kapsz.

A kezét hátra fogtam, és úgy kapta meg a vonalzóval. Egyre kevésbé bírta, hangosan szipogott. Könnyeit a csókjaimmal szárítottam fel, utána hevesen szeretkeztünk.

Remélem, holnap is ad rá okot, hogy megbüntessem.

UI: Kedves olvasók! Ha igénylitek, lesz folytatás, Horgászkaland címmel, ígérem izgalmas lesz. Kellemes szórakozást.

Szerző: ZTN