Baranyi Ferenc: Fogadom

Kíméletlenségemmel becsüllek én -
olykor gyilkol a simogatás.
Fogadom, hogy bántani mindig igazságtalanul igyekezlek,
mert igazságos bántást nem ismer az őszinteség,
fogadom, úgy ütlek meg én, hogy fájjon erősen,
mert szép missziója az ütésnek, hogy fájdalmat okozzon.
Fogadom: gátat nem vetek én az agyamba rohanó vérnek,
midőn szoknyát lebbentve a szél lányok felé lök,
nehogy a nosztalgiává sokasodó apró lemondások
alattomos bujtogatásaival ellened fordítson a visszafogottság.
Fogadom, hogy sorsod plüssébe rajzszöget csempészek én,
hogy minden lélekhájasító ernyedésből felhessentselek,
s a konszolidáltság marasztalóan kellemes sírboltjából
kemény életre trombitáljalak.
Fogadom, hogy gyűlölni is foglak,
fogadom, hogy határtalan önzéssel tüntetlek ki,
mert csak az igaz szerelem bírja el az önzést,
fogadom, hogy csúnyán hagylak el majd,
mert szépen búcsúzni csak ismerőssé hűlt szeretők
egykedvűsége képes.
és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el,
hogy veled végre magammá lehessek,
és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek.

Csak szeretlek.

Alan Savage: Nápolyi Johanna

„A világszép és uralkodásra termett Nápolyi Johannát az emlékezet hidegvérű gyilkosként és mélyen erkölcstelen asszonyként tartja számon. Élete a veleszületett jó és a beléplántált ördögi állandó csatája. Természetes bája és intelligenciája átsegíthette volna minden akadályon, s felrótta volna nevét a történelem nagyra becsült személyiségeinek sorába, ha...”

E szavakkal vall úrnőjéről egy tehetős angol család leánya, Richilde Benoit, aki 1335-ben rabszolgaként került a laza erkölcseiről közismert Nápolyi udvarba. Richilde angolos humorral beszéli el a XIV. század politikai és szerelmi intrikáktól terhes légkörében átélt, izgalmakban bővelkedő hatvan éve történetét, amely szorosan összefonódott az éjszaka királynőjének, I. Johannának sorsával.

Megosztoztak szeretőkön és férjeken, örömben és bánatban, bűnben és bűnhődésben.

A pikáns szerelmi kalandokkal és fordulatokkal tarkított romantikus történethez, a XIV. század Európája és történelmi személyiségei nyújtják a valósághű hátteret.

A könyvben több fenekelés is található. A következő jelenetben az olvasható, hogyan rabolja el Carlo Durazzo (Johanna ellenfele) Richilde-t és hogyan próbálja rávenni, hogy valljon az űrnője ellen....

* * *

Végre levették fejemről a köpenyt, és körülnézhettem. Nem volt ínyemre a látvány. Egy pincebörtönben voltam, kétségkívül a Durazzo palotában, és három férfi állt fölöttem.

Fekete kámzsát viseltek, s igen baljóslatú volt a tekintetük is. Még náluk is vészjóslóbban festettek azonban a két fáklya által gyengén megvilágított helyiségben található válogatott tárgyak. Nem tudtam mindet kivenni, de abban biztos voltam, hogy egytől-egyig kellemetlen holmi. Figyelmemet leginkább a kínpad vonta magára, amely ebben a pillanatban a távolabbi falhoz támasztott magas, vaskos létrából állt, valamint a lábánál elhelyezett dobból és kerékből, ami az áldozat testét a természetes méreteinél hosszabbra húzza.

Nagyot nyeltem, felültem és keresztet vetettem, miközben a férfiak le nem vették rólam a tekintetüket, s már térdepeltem, amikor kinyílt az egyik belső ajtó, és maga Carlo lépett a helyiségbe.

– Imádkozol? – kérdezte.

– Nem kellene, Nagyuram? – kérdeztem közömbösen, még akkor is, ha gyanítottam, hogy néhány percen belül kiüvöltöm a lelkemet.

– Kétlem, hogy sokkal jobb lennél tőle – jegyezte meg, és közelebb jött. – Egyelőre maradj a térdeden! Lesz hozzád néhány kérdésem.

– Készséggel válaszolok a kérdéseidre Nagyuram, feltéve, ha ismerem a választ. Ezért nem volt szükséges idehozatnod és gorombán bánnod velem.

– Úgy gondolod? És őszintén válaszolsz majd, csinos kis rabszolgám?

– Isten a tanúm – biztosítottam, ő kétségkívül megbocsát nekem néhány apró vétséget.

– Ott voltál a parton – mondta Carlo. – Láttalak. Mi a véleményed az ott történtekről?

– Vérzett a szívem a szerencsétlenekért, Nagyuram.

– Vérezhet is, mert hamarosan osztozhatsz a sorsukon.

– Én, Nagyuram? Engem semmivel sem vádolnak. Nem vagyok bűnös.

– Ha, ha, ha! Mindjárt kiderítjük, igaz-e e? Nem tűnt fel neked, hogy a gonosztevők képtelenek voltak a beszédre?

– Csak a végtelen szenvedésüket bámultam, Nagyuram, nem tudtam másra gondolni. – Aki hisz a megbocsátó Istenben, időről-időre adnia kell neki valami megbocsátani valót.

Carlo ismét hosszasan nézett, majd megszólalt.

– Te a királynő embere vagy.

– A szolgálója, Nagyuram – javítottam ki.

– Minden bizalmas dolgába beavat.

– Bárcsak így lenne, Nagyuram!

– Arra felelj, amit kérdezek, Richilde! Te tisztában vagy a bűnösségével.

– A bűnösségével, Nagyuram?

– Bűnös a férje meggyilkolásában. Te ott voltál. A bűntény elkövetése után több órán keresztül a szobájába zárkóztatok. Ezt maguktól a szerzetesektől tudom.

– Valóban ott voltam, Nagyuram. Az eszemet vesztettem a félelemtől. Akár a Felség. Osztoztunk azon a véleményen, hogy a gyilkosok az életünkre törnek, és addig az ágyában maradtunk, amíg azt nem gondoltuk, hogy már biztonságos előbújnunk.

– Hazudni merészelsz nekem?

– Csak az igazat mondom, Nagyuram.

Axióma, hogy amikor valaki hazudni kezd, nagyon meggyőzően és állandóan növekvő repertoárral kell megtegye.

– Meglátjuk – mondta Carlo. – Meglátjuk. – Intett a poroszlóinak. – Tegyétek a létrára!

Tiltakozni akartam, de olyan durván ragadtak meg, hogy egyetlen hang sem jött ki a torkomon. Ruhámat nagyon illetlenül letépték rólam, s a piszkok minden alkalmat megragadtak, hogy a legintimebb helyeken fogdossanak, majd a kínpadhoz vonszoltak. Megkíséreltem szembeszállni velük, de túlerőben voltak, s hiábavaló vonaglásom inkább csak szórakoztatta őket.

Az egyik férfi felmászott előttem a létrán, a másik kettő pedig a magasba emelt, hogy a köteleket a csuklómra rögzíthessék. Egyetlen fordítás a kötélkeréken, és máris úgy függtem ott közszemlére kitéve, akár egy fél marha. Lábujjaim azonnal kitapogattak egy alsóbb létrafokot, hogy csuklómról és vállamról levegyenek némi terhet, mielőtt azonban élvezhettem volna ezt a lélegzetvételnyi pihenőt, bokámat is összefogták és rögzítették. Nem mertem lenézni, de tudtam, hogy most magához a kerékhez kötöttek, s a kötélkerék legközelebbi fordulatára, pokoli fájdalmakat kell kiállnom.

A legkényelmetlenebb helyzetben, amibe egy emberi lény, legyen férfi vagy nő kerülhet, s különösen egy asszony csak férfiak társaságában. Igyekeztem felkészíteni magam a rám váró megpróbáltatásra, akkor láttam meg Carlót. A férfi átjött a falnak döntött létra alatt, s a létrafokokon keresztül, amelynek támaszkodtam, engem nézett. Az igazat megvallva nem csak az arcomat vizsgálgatta, hiszen mindenemet jól láthatta, kivéve, amit a rendszertelenül elhelyezett fél tucat faléc eltakart.

Carlo még sosem látott ruhátlanul, s tudtam, hogy tetszik neki a látvány.

– Tragédia lenne ennyi szépséget megsemmisíteni – mondta. – Rajta, valld be nekem úrnőd bűnét! Papírra veted, és egy hajszálad sem görbül. Erre szavamat adom. S mi több, cserébe az én rabszolgám leszel. Lefogadom, sokkal élvezetesebbnek találod majd a szolgálatot mellettem, mint Johanna mellett.

– Sosem hagynám el az úrnőmet, Nagyuram – mondtam. Még ha hajlottam is volna rá, hogy megtegyem, tisztában voltam Carlo ígéreteinek súlyával. Semmit sem értek. Abban a pillanatban, ha írásban megvádolnám Johannát, még jobban kiszolgáltatnám magam, és soha nem változtathatnék a vallomásomon.

Ha pedig így is úgyis meg kell halnom, nem érdemes rossz hírbe keverni a becsületemet.

– Csak nem hiszed, hogy szembeszegülhetsz velem? – kérdezte Carlo. – Egy cserfes kislány, egy pénzért vett rabszolga? Csiklandozzátok meg egy kicsit! – utasította a fogdmegjeit.

Nem tudtam mit forgat a fejében, de meglepődtem, amikor egy suhogó pálcával a fenekemre vágtak. Egy pillanatig annyira megdöbbentem, hogy nyikkanni sem tudtam, de a fájdalom egyenesen az ágyékomba hasított, s fejemet hátravetve teli tüdőből sikoltottam. Sikoltásom ösztönözni látszott a gonosztevőket, s azt hiszem még ötször csaptak rám, bár a második után felhagytam a számolással. Így felfüggesztve és kikötve képtelen voltam kivédeni az ütéseket, pedig igyekeztem testemet egyik oldalról a másikra rántani, miközben szárazra üvöltöttem a tüdőmet.

Testem vonaglása nagyon kedvére lehetett Carlónak, mert mialatt én ide-oda himbálóztam, a létrafokokon átnyúlva megfogta a mellemet.

A fájdalom az ütlegek abbahagyása után sem csökkent, s könnyek szántották végig arcomat, melyet félig eltakart előre hulló hajam. Carlo nagyon is gyengéden simította hátra, hogy jobban lásson.

– Meggondoltad magad? – kérdezte. – Csak alá kell írnod a papírt. Én leírok mindent, ami szükséges.

– Az úrnőm ártatlan, semmilyen gaztetthez sincs köze – zokogtam. – Ahogy nekem sincs. – Legalább félig igazat mondtam.

Carlo ujjai köré tekerte hajamat, amit egy pillanattal korábban még simogatott, s két létrafok közé húzta a fejemet.

– Ostoba lány – mondta. – Nem jöttél rá, hogy elpusztíthatlak?

– Istenbe helyezem bizalmamat, Nagyuram – feleltem, s igyekeztem könnyeimet szipogássá fékezni. Rövidesen ismét szükségem lesz rájuk, gondoltam.

Kiscsillag, a folytatás

 Kiscsillag, a folytatás

Szerző: ZTN

Szombat reggel van, ép hogy kinyitottam a szemem, álmosan körbenézek

Hol van? Felugrok, és körbenézek.

Nyílik a fürdőszoba ajtó, kiscsillag kinéz az ajtó mögül, széles vigyorral az arcán.

- Na mi van, azt hitted megszöktem?

- Olyat te nem mernél csinálni.

- Biztos vagy benne?

- Ne pimaszkodj már korán reggel.

Megöleltem és csókot nyomtam a homlokára.

- Zoli, elmaszatolod a sminkem.

- Jaj bocsánat, nagyon szép vagy, de ez felesleges volt.

- Mi volt felesleges?

- A smink és az, hogy felöltöztél, mert szépen ágyban leszel egész nap, és sokat alszol, oda pedig nem kell farmer és garbó, de még smink sem.

Mosolyogva néztem, ahogy elmegy minden életkedve, és ismét megjelenik az az ismerős dolog a szemében, mármint a dac.

- Nem, nem fogok feküdni, pláne nem aludni!

- De igen, Kiscsillag, és ezt nem bocsájtom vitára, szeretném, ha most szépen ágyba mennél.

- De nem akarom, már nagyon unom, a kórházban is feküdtem, be akarok menni a városba, vagy inkább haza.

Elővette a nyafogós stílusát, amit nagyon nem szeretek, kezdett fogyni a türelmem, még csak reggel van, és már is hiszti, dac ellenállás. Atya ég, mi lesz itt estig?

- Gyerünk ágyba, mindjárt itt az orvos.

- Orvos? Milyen orvos? És minek?

- A barátom, Zsolt, jön majd minden nap. Meg fog vizsgálni, és beadja a véralvadás gátlót is, azt még 6 napig szúrni kell, de ezt te is jól tudod kicsim.

- Nem, azt nem muszáj, csak ajánlott és az már nekem nem kell.

- De igen, kell kicsim, most nem fogok engedni, nem kívánság műsor.

Nagyon nehéz volt ágyba parancsolnom, de végül sikerült. Pár perc múlva meg is érkezett az orvos, figyelmeztettem előre, hogy nem lesz könnyű dolga.

- Jó reggelt kisasszony, Zsolt vagyok.

- Én pedig az áldozat - vágta oda Kiscsillag flegmán a legnagyobb megdöbbenésemre, Zsolt ezt egy grimasszal nyugtázta.

- Kérem, vetkőzzön le, szeretném megvizsgálni.

- Én is szeretnék sok mindent.

- Kiscsillag!

Nagyon csúnyán néztem rá, az ő szeme némán, mintha azt mondta volna, hogy jól van, de nagyon nem akaródzott neki. Zsolt matatott a táskájában nem is figyelve a közjátékra.Hamar megvizsgálta, pár perc alatt.

- Szurit hová kéri, has, comb, kar?

- Sehová.

- Ezt muszáj kisasszony, be fogom adni. Szóval hová?

Megcsörrent a telefonom, a főnököm.

- Bocsánat, ezt muszáj felvennem, mindjárt jövök.

Kiléptem a szobából, hogy tudjak beszélni a főnökömmel, még két percet sem beszélgettünk amikor, Zsolt kiáltására lettem figyelmes.

- A fenébe! Mit csinál? Ezt hogy képzeli?

- Mi történt?

Rontottam be, el sem tudtam képzelni, hogy mi történhetett odabenn.Zsolt feje lángolt, nagyon mérges volt, Kiscsillag behúzódott az ágy végébe. Hamarosan kiderült, hogy a kis vadcicus kivette Zsolt kezéből az injekciót és belevágta Zsoltba.

Zsolt elő vett egy másikat.

- Zoli, fogd le a kisasszonyt, mert szép szóval nem megy, ezt pedig muszáj beadni és már még egy támadást nem vállalok!

- Kiscsillag, gyere ide, kérlek.

Nem szólalt meg, csak rázta a fejét és láttam, hogy pánikol, tudom hogy fél a tűtől. Oda másztam, átfogtam, nagy küzdelem volt, szerencsésen be is talált, ahová egy férfi a legjobban szeretné, majd csillagokat láttam, nem is gondoltam volna, hogy ilyen ügyes, már épp letepertük mozdulatlanra, amikor is…….

- Várjatok! Majd én. Majd én beadom magamnak.

Zsoltra néztem, megvonta vállát.

- Rendben, kisasszony, ám legyen, de még egy próbálkozás, hogy valamelyikünkbe bele döfje stb, azonnal telenyomom még nyugtatóval is.

- Kiscsillag én pedig elfenekellek, ráadásul Zsolt előtt!

Zsolt vetett rám egy döbbent pillantást.

- Jól van, nem csinálok semmi rosszat, beadom magamnak.

Így is volt, pici tétovázás, de beadta magának.

- Akkor rendben is vagyunk. Minden jót kisasszony

- Köszönjük Zsolt, kikísérlek.

Kikísértem, elnézés kértem tőle, kicsit beszélgettünk még a kapuban, majd visszamentem a házba.

- Kiscsillag, nagyon csúnyán viselkedtél!

- Tudom, és már sajnálom.

- És még most hogy fogod sajnálni!

- Miért?

Gyorsan leültem az ágy szélére, elkaptam a derekát, keresztbe fordítottam a térdemen és fenekelni kezdtem.

- Zoli engedj el, ez fáj!

- Erre előbb kellett gondolni!

- Engedj már eeeeeeeeeeel!!!!

Irdatlan visításba kezdett, rácsaptam egy hatalmasat. Ne ettől elhallgatott, elengedtem.

 - Feküdj vissza az ágyba.

Visszafeküdt, nem szól semmit, csak befordult a fal felé és duzzogott. Mellé ültem, megsimogattam a haját.

- Nagyon haragszom rád, miért kellett ezt tenned? Belevágtad Zsoltba az injekciót, és ha esetleg ő is véralvadásgátlót kapna vagy szedne véletlenül? Ez a plusz adag akár meg is ölhette volna.

- Erre nem gondoltam, nem akartam, csak nem tudtam mit tenni, megijedtem és ez lett, sajnálom.

- Ez kevés, ennyivel nem lehet elintézni.

- Annyira unatkozom. Nem mehetnék sétálni?

- Nem, még pihenned kell, ágyban maradsz.

- De halálra unom itt magam.

- Miért nem fejezed be a könyved? Már ideje lenne, biztos siker lesz.

- Nincs kedvem, meg egyébként is, elvetted a gépem.

- Jól van, visszaadom, mindjárt hozom.

Kiscsillag száján egy pici huncut mosoly húzódott meg, behoztam a laptopot és oda adtam neki.

- Tessék, itt van.

- Köszi, nagyon köszi, már annyira hiányzott.

- A modemet kérem, nincs net, csak a gép, azon dolgozhatsz.

Nagyon csalódott volt, el is tűnt a mosoly, de ide adta, közben szomorúan nézett rám, azzal a szép barna szemeivel. Meg is sajnáltam kicsit.

- Azért veszem el, mert nem akarom, hogy bár ki is idegesítsen, azt szeretném, hogy nyugalomban légy, nincs net, nincs telefon, sokkal nyugodtabb leszel.

- Köttesd ki az áramot és vessük be a kertet is.

- Nincs pimaszkodás.

- Ahogyan akarod Zoli, nem ellenkezem... A táskámat behoznád nekem, abban vannak a cukorkáim?

- Persze, már is hozom.

Nem ellenkezik, mert biztos már belátta, hogy nincs esélye. Jó érzés, látni a munkám gyümölcsét, lehet, hogy este visszaadom a telefonját egy félórára, amiért ilyen jól viselkedik.

- Tessék, itt a táskád és hoztam neked egy tányér gyümölcsöt, nem reggeliztél, szeretném, ha eszegetnél a munka közben.

- Köszönöm Zoli, aranyos vagy meg is kóstolom a körtét, ezeket a gyümölcsöket pont szeretem.

- Örülök Kiscsillag és bármit kérsz, csak szólj nekem, most megyek a dolgozó szobába, így te is, én is, tudunk nyugodtan tevékenykedni .

- Rendben, köszönöm, jó munkát.

Kiscsillag szeme ragyogott, már megbékélt és elfogadta, hogy az van, amit mondok. Nem titkolom, megelégedettséggel töltött el ez a tudat, hiszen én csak jót akarok neki. Nincs dac és hiszti, szép nap ez a mai.

Visszavonultam a dolgozóba, egészen belemerültem a munkába, körülbelül két óra telhetett el, telefonáltam, megrendeltem az ebédet, aztán belém hasított.Túl nagy a nyugi, és Ő olyan jól viselkedik, de Ő Kiscsillag, Ő nem viselkedi jól, sőt, ajjaj…..

Elindultam kifelé, át kiscsillaghoz, valami beszédfélét hallottam, az ajtó is be volt zárva. Benyitottam a szobába, Ő fel s alá járkál és laptopon társalog valakivel, de látszik, hogy ideges. Most vett észre, gyorsan elköszönt a beszélgető partnerétől. Látván, hogy lebukott.

- Zoli, ne haragudj, muszáj volt.

- Honnan van neted? A modemet elvettem.

- Ne haragudj, kérlek.

- Kérdeztem valamit! Honnan van neted?

- Tudod a táskámban volt egy régi mobil kikapcsolva, adatkábel az mindig van nálam és véletlenül átalakítóm is volt, így a régi telefon lett a ideiglenes modem. Ne haragudj.

- Tudod, most nagyot csalódtam benned, kisasszony. Lépten, nyomon kijátszol, átversz, folyamatosan résen kell lennem. Mond meg, hogy mit csináljak veled?

- Engedj haza, csak annyit.

- Na azt biztos nem, nem mész sehová, én nem szolgálom ki a hóbortjaidat és nem hagyom ezt rád. Ki idegesített már fel megint? Hallottam, hogy vitatkoztál! Pontosan ezért nem akartam, hogy nethez vagy telefonhoz juss. Csak a te érdeked, nem szadizmusból csinálom ezt, hanem muszájból.

Oda lépett hozzám és megcsókolt, átölelt és nagy boci szemekkel próbált meghatni.

- Neeeeem kicsim, most nem, gyere megérkezett az ebéd, eszünk.

- Nem vagyok éhes, nem eszem, kérem a telefonom.

- Most szépen törökülésben felülsz az ágyra, arccal a sarok felé, és addig ülsz ott, amíg nem akarsz enni. És örülj, hogy nem kell állnod, csak azért mert tekintettel vagyok rá, hogy gyenge vagy még.

- NEEEM !

- Gyerünk, vagy elfenekellek, de úgy, hogy nem ülsz le egy hétig!

Duzzogva bár, de tette, amit mondtam, én pedig kimentem és behoztam az ebédem, hogy figyelni tudjam és az illatoktól hátha megéhezik ő is. Ettem és gondolkodtam, ezt nem úszhatja meg szárazon, este elfenekelem, De hatásosabban, mint tegnap, ez a lány nagyon makacs, szó ami szó, izgat a makacssága, de ezt nem kell tudnia. Már nem is vagyok olyan mérges, persze ő ezt nem tudja, háttal van felém, Végigmérem, mosolygok, ilyen lánnyal sem találkoztam még.

Valami hatásos eszközt kell választanom, durvát nem akarok, nem akarok sérülést okozni. Mi is legyen az? Megvan!

- Mond nem akarsz még enni?

- NEEEM!

- Jó van, ahogy akarod kicsi, végül is ülhetsz ott még, van időm.

 Komótosan felálltam és oda ültem mögé az ágyra.

- Ezt nem hiszem el!!! Mit csináltál?

Azt hittem menten agyvérzést kapok, valami filctollal kidekorálta a sarkot, világos mogyorószínű falat valami piros filccel rajzolta tele. Észre sem vettem, hogy csinál valamit. Ő villámgyorsan leugrott az ágyról és futás. Közben hangosan kuncogott, röhögött, amitől én még mérgesebb lettem.

Elkaptam a derekánál fogva és visszahurcoltam. Leültem és a térdemre fektettem, fenekelni kezdtem, lehúztam a pizsamát róla, kapálódzott, de leszorítottam, jó alaposan elporoltam, amíg lángvörös nem lett.

- Ez nagyon fáj, engedj el, kérlek Zoli, többet nem csinálok semmi rosszat.

- Tudom, de nem engedlek el, nagyon hosszú napod lesz.

Szipogva kérlelt.

- Nagyon ég, hagyd már abba.

Felállítottam a térdemről és a szemébe néztem.

- Most átmegyünk a dolgozó szobába

- De minek?

- Ott kapod a többit!

- A többit? Már ez is elég volt, nem bírom.

- Nem bírod? Nekem mindent bírnom kell?

- Téged nem fenekel el senki, de te engem igen!

Megragadtam a csuklóját és átvittem, volt ott egy nagy fa vonalzó.

- Kiscsillag, hasalj az asztalra!

- Nem akarok, kérlek Zoli! A Dokitól bocsánatot kérek, a falfestést meg kifizetem.

- Ezekre semmi szükség kicsim.

- Tényleg?

Mosolygott és remény csillant a szemében, azt hitte, hogy megfogja úszni.

- Igen, tényleg, most pedig, hasalj az asztalra, huszat kapsz a vonalzóval.

Nem mozdult, láttam, hogy menekülni akar.

- Meg sem próbáld!

Ráhasaltattam az asztalra és átfogtam bal kézzel a derekát, miután megszabadítottam a felesleges ruhadaraboktól. Végig hisztizte az egészet, én viszont nem engedtem, megkapta az egészet, közben kérlelt és fogadkozott.

- Kiscsillag tanultál belőle?

- NEEEM!

És ezzel a mozdulattal bokán rúgott ismét, elkaptam és még kézzel, körülbelül tíz fenekest kiosztottam, amit már sírás kísért, aztán átöleltem és megcsókoltam.

- Befoglak törni, te kis Musztáng.

- Te csak azt hiszed.

Mosolyogtunk mind a ketten és csodás délutánt töltöttünk együtt, kiscsillag olyan volt, mint egy engedelmes jó kislány, de félek, ez csak a mai napra szólt.

Kiscsillag ne feledd, bármikor végződhet így a délután, már nagyon érik neked.

Rebecca Miller: Pippa Lee négy élete

Pippa Lee tizenhat éves lány, akit gyógyszerfüggő anyja időnként cumisüvegből etet. Pippa Lee New York-i démon, aki elmerül a szado-mazo világában. Ugyanő a tökéletes háziasszony, a vacsorapartik királynője. S aztán egy nyugdíjas közösség alvajáró tagja. Egy asszony több életét kísérhetjük végig Rebecca Miller nagy sikerű regényében, amelyből maga a szerző rendezett filmet, világsztárok sorával a főbb szerepekben.

* * *

Shelly kapta a jómódú Mrs. Washington szerepét, Kittynek őt kellett elcsábítania a vidéki villaházban. Ez a foglalkozás tehát némi újrajátszást követelt. Kat az alkotás lázában új, fontoskodó arckifejezéssel helyezte el a lámpákat, választotta ki a jelmezt, állította be a jelenetet: én fehér lánykabugyit, hegyes fekete melltartót és magas sarkú, döglesztő fekete cipőt viselek. Éppen Mrs. Washington gyöngyeit lopom el. Ekkor belép Mrs. Washington, lovaglóruhában. Dölyfös, fenséges látvány. Bűnömön feldühödve úgy dönt, rám fér egy kiadós verés. Noha állóképhez pózoltunk, Kat úgy igazgatott minket, mintha mozgófilm jelenetét forgatnánk. Shelly annyira beleélte magát, hogy amikor rajtakapott, ténylegesen sírt dühében. Kat el volt ragadtatva a produkciójától.

De most, hogy ilyen tökéletesen megoldotta a bevezetést, rendezőnket megtorpanásra bírta egy technikai jellegű dilemma: ha majd Mrs. Washington ostorral nekem esik, hogyan tegyük hitelessé a jelenetet úgy, hogy ne tegyen kárt bennem? Inkább, javasolta Kat, használja Shelly a kandallónak támasztott gumilapátot, s azt közelítse a fenekemhez, mintha ténylegesen verne. Shelly megpróbálta, de túllőtt a célon, hogy úgy mondjam. Olyan erősen vágott oda, hogy feljajdultam. Piros kis hurka nőtt a hátsómon; nyakamat tekergetve próbáltam szemügyre venni. Kat lendült felém, mint aki megijedt. De döbbent arckifejezésemből kiolvashatta, hogy igazából kutya bajom, sőt.

– Megpróbáljuk még egyszer? – kérdezte halkan. Bólintottam.

Kis kitérőt tettünk tehát: most nem Kat könyvét illusztráltuk. Eleinte el sem hittem, hogy velem történik mindez. Félreértés ne essék: ha megvágom az ujjam, „aúú”-t kiáltok, mint mindenki más. De itt volt valami a körülményben – a beállítottságban, abban a kimódolt alaposságban, mellyel az asztalhoz, az ágyhoz vagy a radiátorhoz kötöztek. Más fájdalmat éreztem, nem olyat, mint amikor az ember beleüti valamibe a lábujját. Ha elég sokáig tartott, ha elég hosszan ütöttek, korbácsoltak vagy pofoztak, hideg lett, bizsergett a bőröm, és úgy tudtam áttörni a fájdalmon, hátrahagyva a való pillanatot, hogy egy másik helyen bukkanjak föl, ahol semmit sem látok élesen. Ott derűs, csöndes, üres, ujjongó érzések fogadtak. Ez az érzés a legboldogabb újjászületettek elragadtatására emlékeztet – a tévében láttam ilyet –, akik fennakadt szemmel, fölemelt karral, énjükből kiszakadva ölelik magukhoz a földöntúli üdvösséget. E különös önkívület mindössze néhány hétig tartott, Kat és Shelly társaságában. Soha többé nem voltam képes hasonló módon átélni a fájdalmat. Vagy nem engedtem meg magamnak.

Kiscsillag, az első nap.

A következő történetet most kaptam - vagyis nem én vagyok a szerzője, hanem ZTN. A jól tudom, akkor a történet megtörtént...:) És elméletileg lesz folyatása is....) Köszönet ZTN-nek - és nem csak a történet miatt, hanem magáért a porolásért:))))

* * *

Kiscsillag, az első nap.

Szerző: ZTN.

Ülök a kocsiban, le kell higgadnom, nem akarom a kisboszorkányt még a kórházban megfojtani. Vegyes érzelmek kavarognak bennem, aggodalom és düh. Meglepetés leszek, nem tudja, hogy én jöttem érte, még csak két napja jöttem haza, de máris egy ilyen hír fogadott, természetesen ezt is kerülő úton tudtam meg, nem attól, akitől elvártam volna.

Rendben, már elég higgadt vagyok, már bemehetek hozzá. Kiszállok a kocsiból és elindulok befelé.

A folyosón megláttam Kiscsillagot, ahogyan a táskáival várakozik. Nem vette észre a közeledésemet, ahogyan ott ült és a telefonját babrálta.

- Szia Kiscsillag - köszöntöttem egy halvány mosollyal.

- Szia…. Zoli, te mit keresel itt?

Tekintete meglepődött volt, aztán kedves mosolyt erőltetett az arcára.

- Kiscsillag, érted jöttem, most szépen haza viszlek hozzám.

- Nem, nem azt nem lehet, hamarosan itt vannak értem, haza kell mennem, nem mehetek veled Zoli, aranyos vagy és kedves is, de nem mehetek.

Hevesen tiltakozni kezdett, látszott, hogy nagyon nem akar velem jönni.

- Kiscsillag, én jöttem érted, meg van beszélve és most haza foglak vinni hozzám, nem vagy abban a helyzetben, hogy alkudozz, vagy ellenkezz, remélem, hogy tudod.

- Kérlek, Zoli ne haragudj rám, ez baleset volt, nem tehetek róla!

- Nem haragszom, Kiscsillag, nem haragszom

Láttam, hogy megkönnyebbülés ül az arcára, még fogalma sincs, hogy mit is tartogatok a számára, természetesen csak is az ő érdekében.

Azt hogy nem haragszom nehéz volt kimondanom, de már erősebb volt bennem az elkeseredés, ez a helyes életvidám lány, már teljesen tönkretette magát, szőke hosszú haja lófarokba fogva lógott, még ebben az állapotban is igényesen szépen sminkelve, de még a smink sem tudta elfedni halálos sápadtságát, rá sem mertem gondolni, hogy mennyire sápadt lehet a smink alatt.

Beültettem a kocsiba és elindultunk, több mint két órás út állt előttünk.

Ő folyamatosan beszél, én csak a legszükségesebbekre válaszoltam.

Nagyon kellemes hangja van, és nagyon kedves lány, de még mindég nagyon mérges vagyok rá.

- Zoli mi van veled, miért vagy ilyen?

- Nincs jó kedvem, és biztosan van róla elképzelésed hogy miért.

- Nem, nincs, fogalmam sincs.

- Most tankolok, addig gondolkodj, hogy mi is lehet az oka, remélem, hogy kitalálod.

- Kiscsillag, ezeket neked vettem.

Oda adtam neki a vizet és csokoládék, nem szólt egy szót sem, az ölébe tette, de hozzá sem nyúlt.

- Kiscsillag legalább igyál, innod kell, kérlek!

- Nem kell semmi, sem iszok és a csoki sem kell, haza akarok menni.

A szemem sarkából rásandítottam, biztos vagyok benne, hogy sejtette, hogy most ez, nem fog feledésbe merülni. Nagyon okos lány és jó emberismerő.

- Attól tartok, hogy ez nem lehetséges, az elkövetkező 10napot együtt töltjük.

- Mi van?? Most ugye csak megörültél? Komplett hülye vagy.

- Vigyázz a szádra kisasszony, most nem kapsz szavazati jogot, és ha nem iszod meg a vizet és legalább a csoki felét nem eszed meg nagy bajban leszel!

- Tényleg?

A szemei szinte szikrát hánytak és hátra hajította a vizet és a csokit a hátsó ülésre. Nem reagáltam semmit, egyik részből mérgesített a makacssága a másik részben viszont felizgatott ez a zabolátlan vadmacska. A következő egy órában némán ültünk egymás mellett, folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy mekkora tragédia lehetett volna.

- Végre megérkeztünk, kislány ez a hétvégi házam, így távol leszünk mindenkitől.

- Hú milyen jó lesz nekem…….

- Ne pimaszkodj, de majd úgy is megtanulod, meglátod.

Beérve a házba lepakoltunk, lesegítettem Kiscsillag kabátját, és mélyen a szemébe néztem, láttam rajta, hogy kicsit rémült.

- Kérlek, add ide a telefonod és a laptopod.

- Tessék? Miért? Nem adom.

- Itt erre nem lesz szükséged, kérem, most.

- Zoli kérlek ezt ne, nem akarom adni és haza akarok menni!

- Utoljára kérem, add ide a telefonod és a laptopod.

A lány felpattant és kirohant a házból kezében a laptop táskával és a telefonjával, Utána mentem, természetesen a kapu csukva volt, amire utol értem, már a kerítésen mászott felfelé.

Nagyon ideges lettem leszedtem a kerítésről és egy nagyot a fenekére csaptam, nagyon megdöbbent szinte megdermedt.

- Indulj befelé, kabát nélkül, már csak az kell, hogy meg is fázz

- Ha felveszem a kabátot, akkor mehetek? Elengedsz?

- Nagyon, nagyon naiv vagy édesem.

Mosolyodtam el, ilyenkor annyira édes, és kivettem a kezéből a telefonját és a kerítés mellől a laptopot. Ő berohant, én meg elzártam egy szekrényben az elkobzott zsákmányt.

Utána mentem az ágyon feküdt és sírt, majdnem a megszakadt a szívem.

Oda ültem és az ölembe vontam, megcsókoltam az arcát, majdnem elgyengültem, de tudtam, hogy nem lehet. Szorosan átöleltem, és megvártam, míg alább hagy a sírása.

- Kiscsillag, értsd meg a helyzetem, tehetetlenül nézem már jó ideje, amit csinálsz, alig eszel, alig alszol, csak pörögsz állandóan, nem törődsz magaddal, száguldozol, én pedig folyamatosan rettegek miattad. Amikor megtudtam az autóbalesetedet azt hittem először, hogy túl sem élted, nagyon megrémültem, már nem nézhetem ezt tétlenül.

- De nem tehetek róla, csak mindég a körülmények áldozata vagyok, evésre és alvásra nincs időm, a balesetről meg végképp nem tehetek, kiborultam nagyon, azért történt.

- Azt nem kétlem, hogy kiborultál, azt már csak remélem, hogy nem szándékos volt.

És arra is kíváncsi lennék, hogy miért kellet ekkora sebességgel éjjel száguldanod. Nincs valami mondani valód? Csak szólnod kell és intézkedem.

- Ezt hogy képzeled? Miért kell ilyet feltételezni? És nincs semmi mondanivalóm!

- Jól van, nyugodj meg, ha nem, hát nem, de akkor sem mehet ez így tovább, és ráadásul amikor pár napja felhívtalak azt hazudtad hogy jól vagy. Teljesen meg fogsz változni, garantálom.

- Na arra mérget nem vennék!

- Ne gúnyolódj kisasszony, úgy gondoltam, hogy csak párnap múlva büntetlek meg, de láttam, hogy már nagyon jól vagy, hiszen kerítést jól mászol.

- Megbüntetni? A francokat, engem nem fogsz az biztos! Felnőtt nő vagyok!

- Kiscsillag, hogy világos legyek, elmondom a lehetőségeidet vagy itt maradsz és hagyod hogy vigyázzak rád és neveljelek, vagy van a másik út…….

- Mi a másik út?

- Van annyi befolyásom, hogy hosszú időre ugrik a jogosítványod, és soha többet nem szólok hozzád, véglegesen elválnak útjaink, barátilag is.

- Ez zsarolás, tudod, hogy nem bírnám ki egyiket sem.

Sűrűn hullani kezdtek a könnyei, de nem rezdültem, határozottam néztem rá továbbra is, láttam a tekintetén, hogy megadta magát, nem tehetett mást. Tévedés ne essék, csak azért sírt mert nagyon mérges és tehetetlen volt. Tudta, ebből nincs menekvés.

- Bölcs döntés kicsim

- Fulladj meg

- Tessék? Mit mondtál?

- Azt hogy fulladj meg!

- Majd ezt is meg fogjuk beszélni, most ebédelni fogunk és beszélgetni, megbeszéljük a továbbiakat.

- Nem vagyok éhes, nem akarok enni.

- Még jó hogy nem te döntesz Kiscsillag, gyerünk a konyhába.

Nehézkesen és mérgesen, de szótlanul, leült az étkező asztal mellé és kelletlenül, enni kezdett.

Egy ideig csendben ültünk, figyeltem, láttam, hogy mérges, dühös, de visszafogja magát, az étellel csak szinte szenved, a gyönyörű mély barna szemei szikrát szórtak.

- Kiscsillag mostantól szabályok lesznek, büntetést fogsz kapni, máshogy nem tudom veled megértetni, hogy nem jó, amit csinálsz, muszáj ezt tennem.

- De én ezt nem akarom és különben is már nem vagyok gyerek, felnőtt nő vagyok! 28 éves!

- Szóval majd 28 szál vörös rózsát kérsz a koszorúdba? Észben tartom. Majd akkor kezellek felnőtt nőként, ha úgy is viselkedsz, majd ha nem egy ötéves kislány felelősség tudatát mutatod, ebéd után el is kezdjük a büntetésed.

- Mit? Mit kezdünk el? Na ne is álmodj róla!

- Elfoglak fenekelni, méghozzá nagyon, muszáj megtanulnod, hogy az életed nem játék

Ezt a pillanatot soha nem feledem, kiült a döbbenet az arcára, rémülten nézett, nagyra nyitott szemekkel, azután támadó pozícióba helyezkedett.

- Nem érdekel!!

- Na most irány a nagy szoba kisasszony!

Persze nem engedelmeskedett, elrohant és bezárkózott a fürdőszobába.

- Kicsi, törődj bele, nincs választásod ezt tudod, és meg kell hogy büntesselek, ez nekem is fáj, de a te érdeked, gyere ki szépen, a szobában várlak

Körülbelül húsz perc telhetett el, amire megjelent a szobában, én a fotelban ültem, azonnal rajtam termett, és csókolgatni kezdett, majdnem elcsábított, csodás illata volt és én nagyon kívántam őt, de nem engedhettem a kísértésnek.

- Kiscsillag vedd le a nadrágod és hasalj az ölembe.

A lány ismét megdermedt, és láttam a kétségbe esést a szemében, nagyon nem akarta és riadt volt mint egy vad, felpattant és a szoba másik sarkába ment, nagyon izgatott, mint ha egy musztángot akarnál betörni az érzés ahhoz hasonlított.

- Ne ronts a helyzeteden, gyere ide, ne kelljen érted mennem!

- Nem kell értem jönnöd, maradj csak ott, ott vagy jó helyen!

Oda mentem és megragadtam a karját, erre ő bokán rúgott, na most már tényleg elég volt, felkaptam és a fotelhoz vittem, az ölembe fektettem és fenekelni kezdtem.

Pár nagyobbat csaptam rá, majd felállítottam és lehúztam a nadrágját.

- Kézzel kapsz ötvenet először is.

Rögtön hátrált, menekülni akart, a fejemet csóváltam és visszapenderítettem a térdemre, elég komoly teljesítmény volt ott tartanom, a ficánkolásért egy gyors sorozattal kezdtem.

- Aúúú ez fáj, kérlek ne.

- Hoppá milyen kedves lett a kisasszony kér, az előbb még rugdosódott.

- Mindenki hibázhat, szívem engedj el.

- Most alapos nevelésben lesz részed, és ne is próbálkozz, nem tudsz meghatni.

- Hogy törne le a kezed, utállak!

- Nem baj Kiscsillag hamarosan jobban is fogsz.

Mosolyogtam rajta, ahogyan harcol ellenem, de a harmincadik körül már elcsendesedett, nem harcolt, csak halkan sírni kezdett, már épp kezdetem megsajnálni, amikor eszembe jutott, amit a rendőrök mondtak és az orvos. Megkapta mind az ötvenet.

Felállítottam, letöröltem a könnyeit, még mindég láttam a szemében a dacot.

- Most boldog vagy? Nagyon fáj a popsim.

- Kiscsillag hasalj az ágyra, a büntetésed folytatódik.

- Na azt már nem, elég volt, elegem van, haza akarok menni

- Nincs választásod, minden ellenkezéssel csak rosszabbul jársz.

Csak állt ott megsemmisülve, nem mozdult, levettem a nadrágot róla és a bugyit is, és az ágyra fektettem.

- Kiscsillag nem mozdulhatsz meg, tizenötöt szántam neked szíjjal, de a viselkedésed minősíthetetlen, ezért kapsz még tízet, szóval összesen huszonötöt.

- Azt nem bírom ki

- De kifogod, nagyon elnéző vagyok, mert ez lesz neked az első, de mostantól ez állandósulni fog, a kezedet nem teheted hátra, ha engedetlen leszel, tovább büntetlek.

Most azért kapod a büntetést, mert féltelek, és hogy megtanuld, hogy nem helyes, amit csinálsz. Törődnöd kell magaddal a külsődön kívül is, mert a külső nem minden, és nincs több száguldozás, sem felelőtlen viselkedés.

- Jó rendben, megígérem, de ne bánts, jó leszek és szót fogadok.

- Kicsim, pontosan két hónapja zajlott le köztünk egy beszélgetés, amikor is megígértél mindent, akkor csak tüdőgyulladással rohangáltál, figyelmeztettelek, hogy ez lesz. Nem így volt, nem könyörögtem eleget? Sajnálom, de be kell látnom, hogy a szép szó nálad már nem segít.

Meg sem szólalt, csak némán feküdt, láttam rajta az izgalmat, idegességet, amikor az első ütés csattant a popsiján, felugrott, de még időben elkaptam.

- Azonnal feküdj vissza, előröl kezdjük és kapsz még ötöt amiért felpattantál.

- Kérlek ne ez fáj, nagyon fáj

- Nem baj, az csak jó, ez fog emlékeztetni rá, hogy hogyan kell viselkedned.

- Gonosz vagy, és élvezed.

Lefogtam, és előröl kezdtük, első tizenötöt lassú tempóban osztottam ki, kapálódzott szitkozódott, de aztán lassan alább hagyott, sírt és kérlelt.

- Kérlek ezt már engedd el, nem bírom.

- Nem lehet nem tehetem, következetesnek kell lennem, és szigorúnak, szeretlek azét teszem.

- Persze, azért vagy velem kegyetlen.

- Kiscsillag, te vagy kegyetlen magaddal.

- Most pedig feküdj vissza, kapod a következő tizenötöt, most jóval erősebbeket kapsz.

Mellé ültem az ágyra, a hátára szorítottam a kezét és elkezdtem, gyors ütemben kapta és közepes erősséggel, ami jóval erősebb volt, mint az előzőek. Sikítozott, dobálta magát, a vége felé már hangosan sírt.

Szépen meglátszottak a nyomok a popsiján a tejfehér bőre láng vörös volt, de arra vigyáztam, hogy sérülést ne okozzak.

Kíméletlenül kiosztottam mindet. Persze nem volt ez olyan erős, a hiszti erősebb volt, a nyomok pedig a nagyon fehér bőrön jobban előjönnek. A fájdalom inkább a lelkében volt erősebb, az érzés, hogy tehetetlen, és nem ő irányít.

- Végeztünk Kiscsillag, most már nyugodj meg.

Nem szólt semmit csak tovább sírt, az ölembe vontam és elkezdtem letörölgetni a könnyeit, lassan megnyugodott, én megcsókoltam.

- Kicsim nem voltam veled kemény, holnap sokkal keményebb leszek, barátkozz a gondolattal., ez csak az első nap volt, még 9 napot együtt töltünk. Szeretlek.

Nem szólt egy szót sem, a dac elillant, helyére szenvedély költözött.

Vad csókolózásba kezdtünk, lángoltunk egymásért, a nap hátralévő része nagyon szenvedélyesen telt, végig szeretkeztünk az egész délutánt és éjszakát, két hónap távollét nagyon hosszú idő, imádom ezt a nőt.