Pages

2011. február 28.

Linda Lael Miller: Viharos szerelem

/Még egy kis részlet a könyvből./

Katherine Corbin lopva és nem kis jókedvvel figyelte, amint menye leül az ágy szélére és megrándul az arca.

– Adam dühös volt?

Banner felnézett, bólintott. Pír terjedt az ingválla felöl és hamarosan az arcán lüktetett.

– Nagyon dühös volt – felelte a lány.

Katherine nagyon is jól el tudta képzelni a jelenetet, amely lejátszódhatott a Seattle-i hotelszobában. Tucatnyi hasonlót élt át Daniellel, bár a körülmények mások voltak. Daniel! Úristen a puszta gondolatától is megsajdult a szíve, pedig már öt éve él nélküle. A férfi meghalt, de Katherine szerelme iránta, nem.

– Figyelmeztetnem kellett volna téged – mondta. Leült az ágy szélére Banner mellé és megpaskolta kezét. – A Corbinok évszázadok óta elfenekelik az asszonyaikat. Bármilyen megbocsájthatatlan is, nem szoknak le róla.

A bájos zöld szempár elkerekedett.

– És az a legdühítőbb az egészben, hogy még mindig szeretem Adamot – vallotta be Banner csodálkozva. – Mi történt velem? Perverz vagyok?

Katherine felnevetett.

– Ha az vagy, én is az voltam. Egyszer borzasztó nagyot vitatkoztunk Dániellel. Adam és Jeff még kisbabák voltak. Úgy dühbe gurultam, hogy fogtam a férjem összes ruháját, az út közepére raktam és meggyújtottam.

Banner szeme szinte akkorára nőtt, mint egy csészealj.

– Mi történt?

Katherine még mindig kuncogott az emléktől.

– Még Mont Rainierről is látni lehetett a lángokat. Daniel pedig tombolt, mondhatom neked. Soha nem felejtem el, mint toporzékolt a vasárnapi ingén és próbálta elfojtani a lángokat.

– Nem féltél?

– Hogy féltem? – nevetett ismét Katherine. – Rettegtem. De nem akartam, hogy tudja, Így aztán még rontottam a dolgon, azt kiabáltam, hogy el akarom vinni a fiúkat és örökre otthagyni őt.

Katherine megborzongott az emlékektől.

– Az én Danielem mérges volt, mint a gomba, amikor berontott a kunyhóba. Felhajtotta a szoknyámat, lehúzta a bugyogómat és alaposan elfenekelt. Maggie, áldom a szívét, pont a kunyhó előtt ment el, hallotta sikolyomat, azt hitte, hogy az indiánok erőszakolnak. Berontott a férjem vadászpuskájával és ott talált engem, olyan vörös volt az arcom, mint a fenekem. Legszívesebben elsüllyedtem volna.

Banner felnevetett és fáradt, gyönyörű szemén látszott, hogy leszűrte a tanulságot.

– De túlságosan is szeretted Danielt ahhoz, hogy otthagyd.

– Igen. Az igazat megvallva csak az bántotta büszkeségem, hogy amikor Daniel szeretkezett velem, egyáltalán nem volt büszkeségem.

Banner bólintott. Meghatotta, mennyire átérezte, amit hallott. Suttogva elmesélte, mi történt a hotelszobában.

Hasonlított Katherine történetéhez.

2011. február 26.

Linda Lael Miller: Viharos szerelem


/1886-ot írunk. A bájos Banner O'Brien megszerzi orvosi diplomáját, elválik erőszakos férjétől, és elmenekül messzire. Az új helyen megismerkedik Adam Corbinnal, aki szintén orvos, és hamarosan összeházasodnak. A férfi többször is megfenyegeti a feleségét, hogy elfenekeli./


– Ezt akarta velem is csinálni, mielőtt az édesanyja félbeszakította? – csattant fel.

– Nagyon jól tudja, hogy nem, O'Brien.

– Valóban?

A férfi hátat fordított, megfogta a kötőféket és az ajtó felé vezette a lovat. A kis homokfutó utána gördült.

– Ha éppen tudni akarja, a térdemre akartam fektetni, hogy elfenekeljem – mondta a férfi szárazon.

Banner megsértődött és inkább ettől remegett, s nem a friss decemberi időtől.

– Ebben az esetben nagyon örülök, hogy az édesanyja pont időben érkezett. Le kellett volna, hogy tartóztattassam magát.

Adam felnevetett, karonfogta Bannert és a szapora hóesésben a homokfutó felé vezette.

– Letartóztatni? A békebíró napokig ezen röhögött volna, O'Brien.

Könnyedén felemelte a lányt az ülésre és lehuppantotta rá. Aztán csak állt mellette, a hó döbbenetesen kihangsúlyozta sötét haját, kék szeme vidáman csillogott.

– Letartóztatni – ismételte hosszú idő elmúltával. Aztán megcsóválta fejét, megkerülte a homokfutót, felült, megigazította az ölükbe tett pokrócot és kézbe fogta a gyeplőt.

* * * * *

– Szeretnék veled menni – jelentette be.

– Nem.

– Miért nem?

– Mert nem volna biztonságos. Ezért.

– Akkor követlek.

A férfi felé fordult és perzselő pillantást vetett rá.

– Próbáld csak meg O'Brien, és elfenekelem a bájos kis hátsódat.

– Megtennéd most? – blöffölt Banner, aki nagyon is jól tudta, hogy Adam képes rá, ha eléggé felcukkolja. – Nem tanácsolnám, te nagyképű hólyag, mert kénytelen volnálak becsukatni.

Harsogó nevetés volt a válasz.

– Bebörtönözni? Ha nem tudnád O'Brien, ennek a tartománynak a törvényei szerint a hüvelykujjadnál fogva lelógathatlak egy utcai lámpáról, ha erre szottyan kedvem.

– Undorító.

– Mindazonáltal igaz. A törvény szempontjából a tulajdonom vagy, imádott kedvesem.

* * * * *

Amikor megjelenik a lány volt férje, Adam biztonságba szeretné helyezni a feleségét, és azt tervezi, hogy egy időre elküldi a testvéréhez, Keithez./

– Kérlek ne küldj el engem Keithhez.

– Adj egy sziklát és egy vésőt, O'Brien.

– Lehetetlen alak vagy. Tudsz róla?

Adam bólintott.

– Te pedig már indulsz is Wenatchee-be – válaszolt. Lehajolt és ajkát a lányéhoz érintette. – És O'Brien.

– Tessék.

– Hordjál bugyogót.

Meglepődtek, amikor Katherine Corbin viharzott feléjük a mólón. Arca vörös volt a haragtól.

– Ezek a hülye önző…

Banner elfelejtette, hogy akarata ellenére Wenatchee-be utazik, elfelejtette Seant, elfelejtette ezt a szörnyű érzéketlen alakot mellette.

– Mi történt, Katherine?

Hó borította Katherine orrát, szempilláját és csinos tollas kalapjának szegélyét.

– A tartományi legfelsőbb bíróság hatálytalanította a törvényhozók döntését. – dühöngött. – A nők egyenjogúsága, mint mondták, alkotmányellenes. Fel tudjátok fogni ezt? Alkotmányellenes.

Az emberek elnéző jóindulattal meredtek Katherine-re.

– Anya, közönséged van – suttogta Adam.

– Nem érdekel – szólt rá Katherine. – Különben is, mit kerestek itt?

– Banner elutazik.

Katherine szép arca elsápadt.

– Tessék?

Banner dühödt pillantást vetett férjére.

– Nem megyek Wenatchee-be – közölte vele. – Abban a pillanatban, hogy kiköt a gőzös Tacomaban, eltűnök.

Adamnak láthatóan nem jutott eszébe ez a lehetőség, dühösnek, meglepettnek látszott. És attól, amit mondott, többen fordultak feléjük, mint Katherine szónoklatától a tartományi legfelső bíróságról.

– Látod, mit csináltál? – szólt rá Banner önelégülten. – Botrányt csináltál, Adam Corbin.

A férfi felé hajolt.

– Menjünk valami szélcsendes helyre, ahol nem esik a hó – szólt közbe hirtelen, diplomatikusan Katherine.

Adam bólintott.

– Persze – mondta. – Mihelyt O'Brien felszáll a gőzösre, hazaviszlek, anya.

Banner felszegte állát és összefonta karját. Bármilyen hajthatatlan legyen is Adam Corbin, ő van előnyben.

– Majd eldöntöm, hova megyek, drágám és honnan írok neked – mondta pimaszul.

Hátrált Adam elől. Mindketten tudták, hogy a férfinek nincs annyi ideje, hogy elkísérhesse Wenatchee-be, más módon pedig nem lehet biztos abban, hogy a lány engedelmeskedik.

– Te kis...

– Tudod, te is, hogy mehetnék a szeretődhöz.

Hangos káromkodás visszhangzott a víz felett.

– Talán félsz, hogy kicseréljük a tapasztalatainkat? – erősködött Banner. A móló végén volt már, még egy lépés hátra és a medúzák közt találja magát. Adam arca eltorzult a dühtől, szemében harag lángolt.

– Vidd a se… Szállj be a hintóba!

– Miért, mi van ha nem engedelmeskedek? – feleselt bájosan Banner. Nagyon is tudatában volt a sok bámészkodónak, akik homokfutókba, s hintókba pakolták a mólón csomagjaikat.

– Ne akard megtudni O'Brien!

– De igen akarom – dalolta vissza a lány. Élvezte előnyét.

A széles vállak megrándultak, aztán Adam elkapta a lányt, megfogta derekát és a vállára vetette. Banner rúgkapált, de Adam nyugodtan lépkedett a hintójuk felé, úgy vitte őt a vállán, mint egy zsák búzát, láthatóan ügyet sem vetett az őket körülvevő jól szórakozó városbeliekre. Amikor a hintóhoz ért, kinyitotta az ajtót, behajította feleségét, nyugodtan nézte, hogy az asszony sértődött, zöld gyapjas labdaként gurul a jármű sáros padlójára.

Katherine mocorgott az ülésen. Kinézett az ablakon, nagy gyakorlata volt abban, hogy ne vegye észre, amit nem akar.

Adam mondott valamit a kocsisnak, aztán beszállt, pont, amikor mogorva, piruló felesége feltápászkodott. Adam elkapta karját és arccal lefele az ölébe rántotta. Banner a szó szoros értelmében érezte a férfi kezét a hátsó fele fölött, behunyta szemét és várta, hogy a nagy tenyér elkerülhetetlenül lecsapjon.

– Jóságos ég, Adam! – avatkozott be fürgén Katherine. – Micsoda barbárság! Elment az eszed?

– Igen – felelte a férfi és tenyere nagyot csattant Banner fenekén.

Banner végre megszabadult attól a fura tehetetlenségtől, amely az előbb elfogta, hangosan felkiáltott, inkább dühében, mint a fájdalomtól és küzdeni kezdett. Egy második ütés volt a jutalma, s ez már fájt is.

– Adam Corbin – harsogta túl Katherine a hangzavart. – Ha még egyszer megütöd ezt a drága gyermeket, megállíttatom a hintót és kiszállok.

– Soká érnél gyalog haza, anya – felelte Adam.

Aztán felhajtotta Banner szoknyáját, hogy kilátszott a lány bugyogója és a hideg szél az alsóneműn keresztül a lány fenekébe harapott. Banner teljesen megdöbbent a sértéstől. Libabőrös lett a combja.

– Fázol, drágám? – kérdezte lassan Adam.

Banner fészkelődött, csavarodott, kétségbeesetten próbált szabadulni.

– Igen – visította.

– Ez majd felmelegít – nyugtatta meg a férfi és keményen elfenekelte.



Banner a sértődöttség merev kis szobraként állt a nappaliban a kályha mellett, a tüzet nézve.

– A közelembe se gyere, Adam Corbin – morogta anélkül, hogy egy pillantást is vetett volna férjére.

Adam tudta, hogy nem kéne, de nem tudta visszafojtani a kuncogást. Úristen, mennyire szereti ezt a lányt, kívánja, milyen szüksége van rá.

– Miért nem ülsz le?

– Miért nem fulladsz meg? – vágott vissza Banner.

Adam újra kuncogott, amikor eszébe jutott Banner formás, felfele néző popsija és anyja aranyos sértődöttsége.

– Te ragaszkodtál ahhoz, hogy megtudd, mit termék. Lóhere. Most már tudod.

Banner megpördült és az arcába nézett. A lóherezöld szemek keményen csillogtak.

– Hogy merészeltél így megütni? És az anyád előtt, az ég szerelmére! Soha életemben nem voltam ilyen zavarban és a… a bugyogóm is kilátszott.

Adam nagyon is jól emlékezett a látványra. Elvigyorodott.

– Mondjál csak ellent nekem Lóhere és a bokádra húzom.

Bíborvörös lett a lány arca, de lenyelte azt, amit mondani akart és szinte engedelmesen bólintott. Adam még mindig ezen a csodán töprengett, amikor a lány keményen a sípcsontjába rúgott. A férfi fájdalmában és dühében felüvöltött, Banner pedig bölcsen jobbnak látta elpucolni.

Adam a hálószobában bukkant rá, Banner egy székben térdelt a kályha mellett és tágra nyílt, ijedt szemekkel kukucskált felé a szék támláján keresztül.

– Elszökök, ha Wenatchee-be küldesz – mondta.

Adamot csaknem annyira megrémisztette a gondolat, mint az, hogy mit tehet Sean Malloy a lánnyal. Hogy leplezze, körülményesen kicsomózta vékony nyakkendőjét és kigombolta az ingét.

– Hát ennyire el akarsz hagyni, Banner?

A lány lassan megrázta fejét. Haja csodálatos ticián sörény volt, ragyogott rajta a tűz fénye, mintha maga is tűzből lett volna.

– Soha nem akarlak elhagyni – suttogta.

Banner felkelt a székből, megállt előtte és Adamnak elakadt a lélegzete. A lányon mindössze bugyi és ingmell volt.

– Megbántad, amit tettél? – szegte fel Banner az állát.

Adam nagyot nyelt.

– Nem – felelte hosszú idő után. – És te bánod, hogy ellentmondtál nekem?

A lány mosolygott. Csábító volt és tudta, mit tesz és élvezte.

– Nem – felelte.

– Elég fair – mondta a férfi. Még soha nem hatotta meg ennyire a lány szemtelen, feleselő szépsége. – Gyere ide!

Banner csodálatosképp engedelmeskedett. Adam ágyéka begörcsölt, felemelte a lányt, a székhez vitte, ahol várta és gyengéden az ölébe tette. De egész másképp, mint nemrég a kocsiban. Banner most szembefordult vele, dús mellei ziháltak az ingmell csipkés anyaga alatt. A lány zöld szeme elsötétült a buja huncutságtól. Egyik kezét becsúsztatta a férfi inge alá, ujjaira tekerte a dús szőrzetet és egészen a csontjáig lángra lobbantotta Adamot. S közben másik kezével kikötötte a bugyiját tartó szalagokat.

2011. február 9.

A szellemkastély


Február közepe van, és én itthon rostokolok egyedül, mert a munkahelyemet korszerűsítik, és engem 3  hétre szabadságra küldtek, amíg a felújítás tart.

Hideg nyirkos szürke minden  odakint, ilyenkor az embernek ki sincs kedve dugni az orrát a jó meleg lakásból. De itthon meg szörnyen unatkozom. A hét végén már az összes unalmas feladatomat elvégeztem, kitakarítottam, mostam, főztem, vásároltam, ahogy egy rendes feleségnek illik. 

De miért is kell nekem mindig jó feleségnek lenni...? Péter, a férjem meg állandóan csak dolgozik (kell a pénz, mert az autót hitelre vettük, amiért havi 35 ezret kell fizetni), így alig látjuk egymást, folyton egyedül vagyok, és nekem kell  gondoskodom a háztartásról. 

Régebben olyan jól éltünk, eljártunk télen síelni a barátokkal, hétvégén elmentünk dumcsizni, megittunk együtt egy-egy koktélt valahol, sokat beszélgettünk, nagyon boldog voltam. De mostanában olyan unalmas, megszokott, egyhangú lett minden. Mindig csak a munka meg a háztartás, soha nem megyünk sehová, és amikor Péter itthon van, akkor is mindig fáradt, nincs kedve velem foglalkozni. Nem jó ez így, még csak 4 éve vagyunk házasok, de olyan mintha 40 év telt volna el, és már öregasszony lennék.

A barátnőm, Éva, 8 éve él együtt Lacival, de az ő kapcsolatuk még mindig tele van izgalommal. A mi házasságunknak sem kellene ilyen laposnak lennie. Szerintem Péter engem már nem is szeret igazán.

Valamit tennem kell, én nem akarok 3 hétig itthon ülni, és unatkozni, elmegyek.

Már tudom is hová.

A nagymamám  fél éve meghalt, de a házát még mindig nem sikerült eladni. Gyerekkoromban imádtam nála nyaralni, mi gyerekek mindig jól szórakoztunk, a régi, kastélyszerű épület  és a hatalmas birtok mindig tele volt  meglepetéssel.

Gyorsan összecsomagolok pár  fontosabb holmit, és a délutáni vonattal indulok is. Péternek meg írok egy levelet, hogy a szabadságomat pihenéssel töltöm valahol máshol, tehát ne keressen, majd 3 hét múlva jövök.

Este 7-re érkeztem meg a régi kastélyépülethez. Szerencsére a pótkulcsok még mindig a régi helyükön voltak, így gond nélkül bejutottam. A pincében még fahasábokat is találtam, így este a cserépkályha melegénél fényképeket nézegettem, és nosztalgiáztam. Kicsit hátborzongató volt a tudat, hogy egyedül vagyok éjszaka a kastélyban, de nagyon izgalmas is. Végre egy nap, ami más mint a többi.

Péter kb. ilyenkor ér haza, biztos mérges rám, de ez most nem érdekel. Kikapcsolom még a telefonom is, mert nincs kedvem ezen a szép napon veszekedni vele, majd holnap felhívom, és elmondom neki, hogy hol vagyok, és hogy milyen jól érzem most itt magam. Végigfeküdtem a nagyi ágyán, és a kifli alakú holdat bámultam az ablakon keresztül, amíg el nem aludtam.

Reggel tele energiával jókedvűen, és frissen ébredtem. Előkerestem a nagyi bringáját, túráztam egy nagyot, valamint hazafelé a közeli városban vettem  ennivalót is. Késő délutánra járt már az idő, mire visszaértem a kastélyba.  Megvacsiztam, és felmentem a nagyi szobájába a laptopommal, ugyanis úgy döntöttem telefonálás helyett inkább email-t írok Péternek, féltem hogy kiabálni fog velem, amiért így szó nélkül otthagytam őt.

Megírtam az email-t, és mivel már nagyon hiányzott  Péter érintése, nekiálltam szex videókat nézegetni a neten.  Arra gondoltam, ha hazamegyek valami különlegessel engesztelem ki a férjemet. Belenéztem pár videóba, de valahogy egyik sem keltette fel az érdeklődésemet. (Megint azt éreztem, hogy mindegyik olyan unalmas, megszokott.) 

Egyszer csak véletlenül egy olyan videót találtam, ahol a lányt kikötözték az ágy támlájához, és a férfi a popsiját fenekelte. Ez a videó annyira megtetszett, hogy 4-szer néztem meg egymás után. Annyira szerettem volna a lány helyett azon az ágyon feküdni, persze csak akkor, ha Péter az a személy, aki fenekeli a hátsómat.  Annyira tetszett amit láttam, hogy egész este a fenekeléssel kapcsolatos oldalakat, blogokat olvasgattam.


Pétert valóban nagyon felbosszantotta a felesége eltűnése, ezért beteget jelentett, és egész nap a nejét keresgélte. Telefonált vagy 20-szor, de hiába, a drága kikapcsolta a telefonját, csak a hangpostára tudott üzenetet hagyni.

Délután végre kapott egy email-t a feleségétől, amiből megtudta végre, hogy hol keresse. Visszaírt, hogy rendben van, pihenjen csak a felesége, ha jól érzi ott magát, majd ha hazajön beszélnek, de elhatározta, hogy ő bizony utánamegy, és megnézi mit csinál ott egyedül az ő kedvese.

Autóba vágta magát, és estére meg is érkezett a vén kastélyhoz, de nem akarta, hogy egyből megtudja a neje, hogy ő is itt van, ezért a birtok mögött a fák közé rejtette a kocsit, és onnan gyalog ment tovább.

Péter először körbejárta a házat, látta a fényt az emeleti hálószoba ablakából kiszűrődni, de ő annyira kíváncsi volt, hogy mit művel a felesége, hogy nem zörgetett be az ajtón, hanem inkább bemászott a nyitott konyhaablakon keresztül. Felosont halkan az emeletre, és a résnyire nyitott ajtón keresztül furcsa hangokra figyelt fel.  Azt hallotta, hogy egy nő nyögdécsel, sír, de ez a hang nem a feleségéé volt.

Akárhogy is valakit bántalmaznak odabent gondolta, csinálnia kell valamit.

Lement a földszintre és az előszobából a kerámia kaspót felvitte a lépcső tetejére, majd onnan lehajította, hogy zajt keltsen, amire majd kiszaladnak a szobából azok, akik bent tartózkodnak. Meglepetésére azonban csak az ő felesége jött ki a szobából, és szaladt le a földszintre a zajra felfigyelve.

Péter a szoba ajtajához lépett, és bekukkantott. Amíg a felesége odalenn a törmeléket takarította össze, és próbálta kitalálni azt, hogy mi történt, addig ő megkukucskálta milyen oldalakat nézeget , és elolvasta az épp most írt üzenetet, amiben a felesége arról ír, hogy titkos vágya hogy egyszer elfenekeljék.

Gyorsan eltüntetett minden árulkodó nyomot, és meghúzódott a másik emeleti szoba sötétjében. Gondolkoznia kellet azon, amit látott. Másfél órán keresztül töprengett a sötétben, mire elhatározásra jutott. Ha a felesége játszani szeretne, hát legyen

Kinyitotta halkan a szekrényt és elővett egy fehér lepedőt, amire bicskával vágott két lyukat, hogy láthasson. Megvárta, amíg a felesége leoltja a lámpát, ekkor átosont a másik szobába (mint egy szellem), megragadta a felesége kezeit erősen, és a levett nadrágszíjával az ágyhoz kötözte. Nem szólt egyetlen szót sem, mert tudta, hogy a hangja elárulná ki is ő valójában, hanem lehúzta a felesége nadrágját, majd a bugyiját is és elkezdte fenekelni.


Annyira meglepődök, hogy meg sem tudok szólalni. Itt van egy szellem a szobában, aki mintha tudná, hogy mi foglalkoztatott egész nap, megjelenik, leköti a kezeimet, és nekiáll fenekelni. Furcsa érzés, nem is fájdalmas, inkább megalázó a kiszolgáltatottság, az igazság az, hogy jobbra számítottam. 

Felocsúdok, és kiabálni kezdek, valami olyasmit, hogy "ki maga?", és hogy "mit képzel magáról?", de a szellem nem szól semmit, csak tovább csapkodja a fenekem. Ami most már kezd egyre kényelmetlenebb, bizsergetőbb, majd néhány ütéssel később már fájdalmas is lenni.

Ficánkolni, vergődni próbálok.

Kapok még 5 fenekest , majd a szellem a fejemre borítja a takarót, meglazítja a szíjat a kezemen, és amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tűnik el is. 

Gyorsan felöltözök, és a keresésére indulok, de nem találok senkit, és semmi jelét annak, hogy tényleg itt járt. Lehet, hogy megőrültem?

Keresek egy tükröt, és megnézem a fenekem. Piros, és meleg, de igazából nem fáj, viszont annyira hiányzik Péter ölelése, ez a fenekelés roppant izgató volt. 

Egyedül vagyok, így magamat simogatva alszom el.


Reggel felkelek, és nem tudok mit kezdeni magammal, csak a szellemen jár az eszem. Hiányzik Péter, haza kellene menni, de akkor biztos hogy nem látom többé a szellemet. Egész nap az interneten lógok, és fenekelős filmeket, írásokat nézek, beszélgetek ismeretlenekkel, akik szintén vonzódnak a dologhoz, és akik ráébresztenek, hogy nem kell szégyellnem az érzéseimet. 

Úgy telik az idő, hogy szinte észre sem veszem, és már alkonyodik. Fürödni megyek, és lefekszem. Lehet, hogy ma is meglátogat az ismeretlen?


Péter egész nap a felesége után leskelődött, és kétségek között hánykódott: Jól tettem, hogy megtettem? Vajon nincs semmi baja?

Este, amikor a neje fürödni ment végre, alkalma volt belekukkantani a gépébe, hátha megint elcsíp egy üzenetet, vagy valami fontos információt. Sikerült beleolvasnia az egyik blogon egy üzenetbe, amiben a felesége a tegnap estéről ír, és amiből az derül ki, hogy ennél többre vágyott volna.


Megfürödtem, és lefekszem. Be kell vallanom, hogy nagyon hiányzik Péter, és itt is unalmas minden, egyedül a szellem az, aki miatt még nem mentem haza. Vajon ma éjszaka is meglátogat. Létezik egyáltalán, vagy csak álmodtam az egészet. Leoltom a villanyt, és várok. Nem történik semmi. Másfél órán keresztül nézem az ajtót, az órát, és a holdvilágot, mire nagy nehezen elalszom.

Egyszer csak arra ébredek, hogy valaki erősen szorítja a kezeimet, és egy kötelet teker rá, majd mint egy zsákot felemel, és az ágy mögött lerak, a kötél másik végét meg a támlához rögzíti. 

A szellem megint eljött. 

Egy mozdulattal rántja le rólam a nadrágot, és a fehérneműt. Megsimogatja a popsimat, a fülemhez hajol, és suttogva kérdezi: - többet szeretnél? 

Visszatér a hátam mögé, és erősem ütni kezdi a fenekem.

Sokkal erősebbeket üt, mint tegnap éjjel, így már a 6. fenekesnél elhagyja a számat az első auú, de nem kegyelmez. Ez most tényleg fáj, próbálnék ficánkolni, de nem megy, a lábam is meg a kezem is az ágy háttámlájához rögzítette. Összesen kb. 50 fenekest kaphattam, de olyan erőseket, hogy a végén már csillagokat láttam, nagyon égett az egész hátsó felem. Ezt most nem olyan kis gyengéd fenekelés volt, mint a tegnapi.

Vajon honnan tudja, hogy többre vágytam?

De most már elég volt, menekülnék szorult helyzetemből. és ekkor meghallom a szíj suhogását. Kislány koromban volt egy barátnőm, akit az apja mindig nadrágszíjjal vert meg, ha rossz volt. Akkoriban néha a helyébe képzeltem magam, és titkon vágytam rá, hogy egyszer én is érezzem a szíj érintését a bőrömön. De most ezt már nem tudom elviselni, már így is ég az egész hátsó felem.  

- Neeee, kérlek!

Csatt.

Mégis megteszi… Nagyon csíp, pedig éreztem, hogy nem ütött most olyan nagyot, mégis nagyon fájt, ahogy a már vörös popsimmal találkozott a vékony szíj.

Csatt,csatt

- Auuuú!!! Kérlek neee, nagyon fáj!

- Erre vágytál, nem? Akkor most mi a baj?

Suttogva mondta, mégis biztos voltam benne, hogy ezt a férfit én ismerem, és ő is ismer engem. De ki ő? Ki merészel ilyen kegyetlenül elnáspángolni, mintha csak egy kislány lennék? Csak nem??? 

Nem hagyott időt gondolkodni.

Csatt..

- Auuú. Azonnal hagyd abba hallod!!!

Csatt

Ez most megint egy erősebb ütés volt, és már nem bírtam tovább hangosan zokogni kezdtem. 

- Hagyd abba kérlek…

A hátam mögé állt és cirógatni kezdte a hátamat, majd lejjebb csúszott a keze, és addig gyengéden simogatta a lángoló vörös popsimat, amíg hallotta a zokogásom.

Mikor már csak a kéjtől nyögdécseltem, eloldozta a köteleket, és gyengéden az ágyra fektetett.  Meg akartam csókolni, belekapaszkodtam a lepedőbe, és húztam, amíg meg nem láttam az arcát. Bár már sejtettem ki ő, tudni akartam, hogy nem tévedek. 

Már nem egy szellem volt, hanem a férjem, akit nagyon szeretek, és aki azon az éjszakán valóra váltotta az összes álmomat. 

Másnap hazatértünk, de a szellemkastély kalandjait azóta is emlegetjük.

2011. február 6.

Bertrice Small - Tiltott örömök


Bertrice Small történelmi-romantikus regényeiről híres. Több regényében is előfordul fenekelés, egy részletet itt is olvashattatok korábban (Tengerek asszony).

Írt négy erotikus novellát is, amelyek inkább pornónak minősíthetők, mint romantikusnak:) A következő részlet a Tiltott örömök című könyvből van. Ebben a könyvben több hasonló részlet is található, vagyis szerintem érdemes elolvasni. A nyelvezete sokkal szókimondóbb, és a fenekelés az, ami: a szex része.

Vagyis csak az olvassa, akit ez nem zavar:)

* * * * * 


A New York közeli, csendes faluban élő és romantikus regényeivel befutott írónő, Emily Shanski élete gyökeresen megváltozik, amikor kiadója erotikusabb és kitárulkozóbb könyvet rendel tőle. Az eddig csupán élénk képzelőerejéből megélő írónő kénytelen új szerkesztőjéhez, a magas, sötét hajú, jóképű és hozzá hasonlóan ír származású Michael Devlinhez fordulni, hogy segítsen neki hitelesen megírni a nagy francia forradalom idején játszódó, drámai fordulatokban bővelkedő legújabb regényét. Mivel Emily még szűz, ezért megkéri a férfit, hogy biztosítson számára megfelelő élmény-adagot, amit fel tud használni a regényében.....

* * * * * 

Emily lesietett a lépcsőn. Devlin a nagyija divatjamúlt szalonjában várt rá, amely a mo-dernebb nappalival szemben helyezkedett el. A szoba zsúfolásig tömve volt azokkal a bú-torokkal, amelyek a nagyi kislánykorában voltak használatosak a házban.

– Hogy festek? – kérdezte Emily a szalonba érve. Ibolyamintás krémszínű ruhát viselt belevarrt fűzővel, és kacér, mögötte úszó, csipkézett szegélyű szoknyát. Sarkon perdült, hogy Devlin maradéktalanul kiélvezhesse a látványt. Délután a férfi másodszor is szeretkezett vele, utána együtt szundítottak Devlin ágyában. A második alkalom még jobb volt, mint az első, és Emily sokkal nyugodtabbnak érezte magát, mint életében bármikor. A szeretkezés valóságos reveláció volt számára, mégis eltűnődött, vajon más lenne-e egy másik férfival. Jobb vagy rosz-szabb?

A zöld szemek elismerően siklottak végig rajta. Devlin végül nekiszegezte a kérdést:

– Van rajtad bugyi és melltartó, Emily?

– Még szép! Szórakozni megyünk – mentegetőzött a lány.

– Nem, nem – rázta Devlin a fejét. – Azt hittem, világosan beszéltem ma reggel. Amikor velem vagy, nem viselsz fehérneműt. Vedd le!

– De hát nyilvános helyre megyünk, Devlin! – tiltakozott Emily.

– És mi van, ha félreállunk hazafelé, mert szeretkezni akarok veled a kocsiban? – kardoskodott a férfi. – Ha megkérdőjelezel, Emily, talán jobb lesz, ha keresel magadnak másik szeretőt!

– A teremtésit, Devlin! Nem kell nekem másik szerető! Hol találnék ebben a faluban? És a legkevésbé sem hiányzik, hogy rólam és valami helybéliről pletykáljon mindenki. Te vagy a tökéletes szerető. A városban élsz. Mellesleg érted a dilemmámat, és azt, hogy miért csábítottalak az ágyamba. Nem fogsz nekem támadni, amikor azt mondom, eleget tanultam tőled, és szépen megkérlek, hogy ne keress többet – kelt ki magából Emily.

– Akkor bízz bennem, és tedd azt, amit mondok – rótta meg a férfi. – Ha azt akarod, hogy a tanárod legyek, akkor engedelmeskedned kell! Nem foglak bántani, szépségem! Ami azt illeti, most rögtön mutatok neked valamit a szenvedélyről. Le azzal a bugyival és melltartóval!

Emily felemelte a kezét, kikapcsolta a melltartóját a ruháján keresztül, leengedte a kelme alatt először az egyik pántot, utána a másikat, majd kihúzta a melltartót a ruha rövid ujján át, és lefektette egy burgundi-vörös empire bársonyszékre.

– Úgy vetkőzöl, mintha nem először csinálnád – vigyorogta Devlin.

– Fogd be! – durcáskodott Emily. – Ez a leggyorsabb módja annak, hogy megszabadulj a melltartótól, amikor hazaérsz, ezt minden nő tudja. – Benyúlt a szoknyája alá, kilépett a bugyijából, és a székre hajította a melltartó mellé. – Elégedett vagy? Egek, remélem, nem látszik át a ruhám – motyogta Emily idegesen. – Szerinted?

– Nem – állította Devlin, de hazudott. Emily karcsú lábainak halvány árnyéka jól kivehető volt.

– Akkor most mehetünk? – kérdezte Emily.

– Nem – jelentette ki Devlin. – Húzd fel a szoknyád, hadd lássam a puncid!

– Devlin! – Emily hangja döbbenetről árulkodott.

– Húzd fel a szoknyád! – parancsolta a férfi keményen.

– Milyen otrombaság! – nyafogott Emily, majd visítani kezdett, amint a férfi a csuklójánál fogva megragadta, hassal a kanapé magas, hengeres karfájára húzta, felrántotta a ruháját, és nekilátott elnáspángolni, míg a másik kezét a vesetájékán tartva, lenyomta Emilyt.

– Nagyon, nagyon, nagyon rossz lány vagy, Emily Shanski – dörmögte, és minden egyes szót a lány pucér hátsójára mért ütéssel tett még hangsúlyosabbá.

Emilyt inkább meglepte az akció, mintsem fájdalmat érzett, sőt, az igazat megvallva, meglehetősen izgatónak találta. A csiklója már határozottan bizseregni kezdett.

– Most pedig kérj bocsánatot, és ígérd meg, hogy soha többé nem leszel ilyen rossz lány – követelte Devlin.

– Eszemben sincs! – rikkantotta Emily belemelegedve a játékba, és arra várva, hogy még jobban elfenekeljék. – És nem kényszeríthetsz!

Devlinnek széles jó kedve kerekedett, hogy Emily ilyen gyorsan átlátta a helyzetet.

– De igenis megteszem! – pirított rá, és a keze ezzel megint a lány tomporán csattogott, míg az rózsaszínűvé nem vált, és Emily végül esdekelve nem kérte, hogy hagyja abba. – Maradj úgy, ahogy vagy! – adta ki az utasítást Devlin.

– Igenis, uram! – gúnyolódott Emily. Majd meghallotta a férfi cipzárjának halk hussanását, és a tépődő óvszeres tasak zörgését.

– Ó – súgta Emily. – Meg fogsz dugni!

– Akarod, hogy megdugjalak? – kérdezte Devlin, megragadta Emily csípőjét, hogy moccanni se tudjon, és egyetlen szabályos mozdulattal becsusszant az ölébe. Emily már nagyon nedves volt, a verés szemmel láthatólag kihozta belőle a buja vágyakat, jegyezte meg Devlin, miközben Emily az ágyékának dörzsölte a hátsóját.

– Akarod? Mondd ki, Emily! Mondd ki: „Azt akarom, hogy megdugjál!" – Devlin tökéletes mozdulatlanságba dermedt a lányban.

Emily határozottan érezte a férfit. Hatalmas volt, vastag és hosszú. Mohón lüktetett az ölé-nek feszülve.

– Azt akarom, hogy megdugjál! – kérlelte minden késlekedés nélkül. Ó, igen! Valóban azt akarta, hogy megdugja az ük-ük-ükanyja, Mary Anne bársonykanapéjára hajolva. – Gyerünk! – sziszegte, de már el is akadt a lélegzete. Devlin szerszáma mozogni kezdett, és valami olyasmit ért el benne, amely gyönyörhullámokat indított el a testében. – Ó, istenem! Mi történik? – Sohasem érzett még ilyen kéjt. – Meg ne állj! Meg ne merészelj állni! Ó, istenem!

A férfi megtalálta a G-pontját, és keményen dolgozott rajta. Emily sírva nevetett, ahogy a szenvedély végigsöpört a testén. Devlin dárdája fel-alá járt, fel-alá, még tovább csigázva Emilyt. A lány gyönyörsikolyai Devlint még jobban felizgatták, úgy érezte, mindjárt kirobban, de vissza-tartotta, hogy időt adjon Emilynek. És akkor megtörtént.

Emily közel járt az ájuláshoz. Teste mintha belülről felrobbant volna. A remegés hullámokban rázta meg a testét, amely a legleírhatatlanabb érzéseket szabadította fel benne, és tudta: Tehát ilyen az orgazmus! Csodálatos! Csodálatos!

– Gyerünk, Devlin, a pokolba! – sivította. – Azt akarom, hogy együtt menjünk el most először!

– Készen állsz?

– Gyerünk! – sikította Emily.

Devlin belehúzott, és egy röpke pillanatig úgy tűnt, mintha mindkettejüknek örökké tartana. De végül ráomlott a lányra. Mindketten hangosan ziháltak. Aztán a férfi felemelkedett Emilyről.

– Jól vagy? – kérdezte kissé aggódva.

– Sosem leszek már jól – felelte Emily. – Ez fantasztikus volt! – Feltornázta magát. – Egek, mit gondolhatnak rólunk most az őseim? – És halkan felkacagott a szalon falán lógó három arcképet tanulmányozva.

* * * * * *
Aki szeretné elolvasni a teljes könyvet, írjon, és elküldöm:)