A következő mesében nincs fenekelés. De az élet nem csak a fenekelésről szól, bármilyen izgató és fontos is:)) Néha meg kell állnunk egy pillanatra, el kell szakadni a mindennapok problémáitól, le kell tenni a kalapácsot - és egymásra gondolni.
Én nem vagyok Coelho, hogy szépeket tudjak írni, de már nem vagyok 7 éves kisgyerek sem, aki még a gyermeki egyszerűséggel, őszinteséggel fogalmaz:
"A szeretet az, ami Karácsonykor a szobában van. Ha egy pillanatra abbahagyod az ajándékok kicsomagolását, akkor lehet meghallani."
Mindenkinek békés Karácsonyt kívánok, és azt, hogy nagyon sok szeretetet halljon, amikor egy-egy pillanatra megáll az ajándékok kicsomagolása közben.
A zene, ami a házból szólt
Miként minden Szentestén szokása volt, a király elhívta sétálni a főtanácsosát. Szerette megnézni, hogyan díszítik fel az emberek az utcákat – de nem akarta, hogy az alattvalói túl sokat költekezzenek, csak azért, hogy az ő kedvében járjanak, ezért a főtanácsossal együtt mindig messziről jött kereskedőnek álcázta magát.
A város központjában megcsodálták a világító girlandokat, a karácsonyfákat, a házak lépcsőin meggyújtott gyertyákat, az ajándékárus bódékat, a férfiakat, nőket és gyermekeket, akik sietve készülődtek, hogy csatlakozzanak a rokonaikhoz, és együtt ünnepeljék meg az estét egy bőségtől roskadozó asztal körül.
Visszafelé a legszegényebb negyeden mentek keresztül: itt egészen más volt a környezet. Se fény, se gyertyák, se a készülő ünnepi vacsorák ínycsiklandó illata. Szinte senki nem volt az utcákon, és mint minden évben, a király most is közölte a főtanácsosával, hogy több figyelmet kell szentelni a birodalmában élő szegényeknek. A tanácsos bólintott, tudván, hogy nemsokára úgyis ismét feledésbe merül ez az ügy: elsüllyed a mindennapi bürokrácia, a költségvetések jóváhagyása, a külföldi tisztségviselőkkel való tárgyalások közepette.
Egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy az egyik legszegényebb házból muzsika hangjai szűrődnek ki. Az összetákolt bódé, amelynek rothadó fadeszkái között sok rés tátongott, lehetővé tette, hogy bekukucskáljanak, és lássák, mi történik odabent. Igen különös jelenet tárult a szemük elé: egy sírdogáló tolószékes öregember, egy táncoló kopasz lány és egy szomorú tekintetű fiú, aki tamburinon játszott és egy népdalt énekelt.
– Kiderítem, mi történik itt – mondta a király.
Bekopogtatott. A fiú abbahagyta a zenélést, és kinyitotta az ajtót.
– Kereskedők vagyunk, és szállást keresünk. Meghallottuk a zenét, láttuk, hogy még ébren vannak, és szeretném megkérdezni, hogy itt tölthetjük-e az éjszakát.
– Találhatnak szállást a város valamelyik szállodájában. Mi sajnos nem tudunk segíteni: ez a ház a zene ellenére tele van bánattal és szenvedéssel.
– Megtudhatjuk, miért?
– Miattam – szólalt meg a tolószékes öregember. – Egész életemben arra ösztökéltem a fiamat, hogy tanulja meg a kalligráfiát, hogy udvari írnok lehessen belőle. De teltek az évek, és többet már nem hirdették meg ezt az állást. Múlt éjjel pedig volt egy buta álmom: megjelent egy angyal, és azt mondta, vásároljak egy ezüst serleget, mert idelátogat a király, iszik egy kicsit, és állást ad a fiamnak. Az angyal jelenléte olyan meggyőző volt, hogy úgy döntöttem, engedelmeskedem a szavainak. Mivel pénzünk nincs, a menyem ma reggel elment a piacra, eladta a haját, és az árából megvettük ezt a serleget. Most pedig azzal próbálnak felvidítani, hogy énekelnek és táncolnak, hiszen karácsony van, de igyekezetük hasztalan.
A király látta az ezüst serleget, kért egy kis vizet, mert szomjas volt, és mielőtt elment, azt mondta a családnak:
– Micsoda véletlen! Éppen ma beszéltünk a tanácsosommal, és azt mondta, hogy a jövő héten nyilvánosan meghirdetjük az írnoki állást.
Az öregember bólintott, de nem nagyon hitte el a hallottakat, és elbúcsúzott az idegenektől. Másnap azonban városszerte kihirdették a király felhívását, amelyben az állt, hogy új írnokot keresnek az udvarba. A kijelölt időpontban az előadótermek megteltek emberekkel, akik izgatottan várták, hogy elkezdődjék a vetélkedés a hőn áhított állásért. Belépett a főtanácsos, és kérte, hogy mindenki vegyen elő papírt és tollat:
– Íme a dolgozat témája: miért sír egy öregember, táncol egy kopasz lány és énekel egy szomorú fiú?
A döbbenet moraja futott végig a termen: senki nem tudott ilyen történetet mesélni! Kivéve azt a szegényes ruházatú fiút, aki a terem egyik sarkában ült, és széles mosollyal az arcán elkezdett írni.
(egy indiai mese alapján)
