Élet a St. Adrian lányiskolában 5.

Az egész iskola előtt

A fenekelés nyomai csaknem teljesen elmúltak vasárnap estére, amikor Susan-nak ismét meg kellett jelennie Mr. Kerwin házában, a büntetés következő részéért. A lány most már úgy készült erre a találkozóra, hogy pontosan tudta, mire számítson. Ezért a legszebb ruháját vette fel, nem pedig az egyenruhát, mint pénteken. Amikor az estére gondolt, csak az járt az eszében, hogy ismét le kell vetkőznie a férfi előtt, a verés teljesen háttérbe szorult.

Mr. Kerwin elégedett mosollyal fogadta, és a dolgozószobájába kísérte.

- Miss. Wilson, ön nem az iskolai egyenruháját viseli - jegyezte meg tréfásan a férfi, bár azért próbált komoly maradni.

- Nem, Uram. Sajnálom, Uram - felelte Susan, felfedezve a másik szemében a növekvő izgalmat.

- És az előjáró milyen büntetést szokott kiosztani azoknak a neveletlen diáklányoknak, akik megszegik az iskola öltözködési szokásait?

- Enyhébb esetben néhány tenyerest a vonalzóval, egyébként a paddle-val fenekeseket.

- Szerintem ez az eset elég komoly, nem? - játszotta végig a szerepét a férfi. - Szabja ki a büntetést, Miss. Wilson!

- Igen, Uram! Nos, 8 tenyeres a vonalzóval és 10 paddle ütés a fenekemre, elegendő büntetésnek tűnik, Uram.

- A ruháért igen, plusz 20 ütés a paddle-val az eredeti büntetésképpen. Hozza ide az eszközöket, előjáró!

Susan-ban csak most kezdett tudatosulni, milyen helyzetbe is hozta saját magát. Eddig még sohasem kapott ilyen sokat egyszerre, de egyáltalán nem félt, csak izgalmat érzett. A polcról levette a vastag, fa vonalzót és a paddle-t. Ez utóbbit az asztalra tette, a vonalzót pedig átnyújtotta a férfinek. Megállt előtte, kinyújtotta a jobb tenyerét és a szemébe nézett.

Mr. Kerwin magában csodálta lányt és örült, hogy ilyen nagyszerű előjárót választott magának. Felemelte a vonalzót és nem túl erősen lecsapott. A lány szája egy kicsit megrándult, de habozás nélkül megcserélte a kezét, ahogy a szabályzat előírta. A vonalzó ugyanolyan erővel csapott le a másik tenyérre, mint az előbb. A következő négy alkalom is hasonló módon történt; az ütések nem voltak erősek, de azért Susan tenyere már eléggé sajgott, amikor az utolsó körre került sor. Ekkor már viszont teljes erejét beleadta a férfi az ütésbe, aminek azonnal látszódott is a hatása: a lány felkiáltott, elkapta a kezét és a szoknyájába dörzsölte.

- A másik kezét, Miss. Wilson!

Susan bal keze remegett, ahogy kinyújtotta. A férfi közelebb lépett, egy kicsit megigazította a lány kezét, belecsókolt a tenyerébe, amitől Susan azonnal elfelejtette minden fájdalmát. Persze az utolsó ütés ugyanúgy csípett, mint az előző, és a lány reakciója is hasonló volt.

A férfi átnyújtotta a vonalzót, és amíg a lány az asztalhoz vitte, ő a bárpultnál töltött magának egy vodkát, a lány számára pedig egy kis ánizslikőrt. Susan tenyerében ekkor már csökkent a bizsergés és jóleső érzéssel fogadta el az italt. Ezután átnyújtotta a paddle-t, lehajolt a férfi előtt és megragadta a bokáját; precízen felvette a büntetési pozíciót, ahogy egy előjárótól elvárható. Mr. Kerwin mellé lépett és a hátára hajtotta a szoknyáját. Furcsa módon Susan most talán még nagyobb izgalmat érzett, mint amikor meztelenül állt a férfi előtt. A szokásos, sötétkék, vastag, gumírozott pamutbugyi helyett most hófehér, csipkés alsóneműt viselt, ami szinte mágnesként vonzotta férfi szemét.

Mr. Kerwin most nem sokat tétovázott, felvette a megfelelő távolságot és nagyot suhintva lecsapott. Susan arra számított, hogy most is megelőzi a verést egy kis játszadozás, popsi-simogatás, ezért szinte orra bukott a váratlan erőhatástól. Nagy nehezen sikerült megőriznie egyensúlyát, és magában megállapította, hogy a férfi most nem viccel. Mire a tizedik ütés is elpuffant a fenekén, már nem érezte olyan jól magát, mint előtte. Most elmaradt az ütések közötti dörzsölgetés, ami amellett, hogy csökkentette a fájdalmat, egyben izgató érzést is keltett. Az utolsó ütéseknél már nem tudta visszatartani a könnyeit, és ismét csak egy alaposan elfenekelt kislánynak érezte magát, nem pedig egy érett nőnek.

Ám ekkor a férfi a vállánál fogva felemelte a felsőtestét, átölelte és miközben a kezével simogatta a popsiját a szoknya vékony anyagán keresztül, addig csókolgatta az arcát, amíg a könnyei fel nem száradtak. Ezután ellépett a lánytól, Susan pedig elkezdte lassú, izgató vetkőzését. Egyenként hámozta le magáról a ruhadarabokat, míg végül a bugyijától is megszabadult. Tudta, hogy tetszik a férfinak, bár még mindig elpirult annak perzselő tekintetétől. Zavarát leplezendő hátra pillantott a fenekére, és kuncogva megszólalt:

- Már elég szép színt kapott...

- Igen, és pár perc múlva még jobban fog kinézni - helyeselt az igazgató, ismét megragadva a paddle-t.

Susan engedelmesen hajolt rá az íróasztal lapjára. Mr. Kerwin mellélépett, végigsimította a kitárulkozó halmokat, majd a lány combjának belső felét megragadva szélesebb terpeszbe "kényszerítette". A lány tisztában volt kitárulkozásával, és nagyon élvezte, hogy a férfi láthatja minden titkos porcikáját. Szinte fájdalmas pulzálást érzett a combjai között, és amikor az igazgató teljes erejével lecsapott, elpattant benne valami. Később egyáltalán nem tudott visszaemlékezni a fenyítésre, összemosódott benne a fájdalom és valami más, furcsa érzés. Szégyen nélkül sírt, mint egy kisgyerek, és észre sem vette, hogy már egy ideje nem a fa csapódik forró bőréhez, hanem a férfi keze dörzsölgeti forró halmait.

Mr. Kerwin magához szorította a lányt, tenyerébe fogta a popsiját és lágyan megcsókolta. Susan lassan megnyugodott és bátortalanul viszonozta a csókot. Azután csak azt érezte, hogy a férfi keze elindul puncija felé, azután minden forró köddé vált...

Hétfőn reggel az iskolában többen gyűltek össze az igazgató irodájában. Megjelent Susan, Lisa Cadkey és Linda Winner, valamint természetesen Mr. Kerwin, az igazgató is. Linda először tagadta, hogy bármi köze is lett volna annak, hogy más cikk került az újsághoz, de a bizonyítékok hatására jobb belátásra tért.

Susan, akinek még mindig égett a popsija az előző napi fenekelés után, kissé idegesen ült, de nagy várakozással figyelte Linda-t, aki remegő kézzel gyűrögette a szoknyája alját. Vasárnap este, mielőtt elköszönt a férfitől, egy dolgot kért csak: Linda Winner-t. Mr. Kerwin-nek nem esett nehezére a kérést teljesíteni, mivel ő maga is komoly büntetést szándékozott kiszabni a felelőtlen lányra, aki majdnem óriási bajt zúdított az iskolára.

Lisa, akinek a táskájából Linda kilopta az eredeti cikket és egy mocskolódó írással helyettesíttette, már akkor elkezdett sírni, amikor beléptek az igazgatói irodába. Susan tulajdonképpen sajnálatot érzett a fiatal lány iránt, aki véletlenül keveredett a dologba, de ő is hibás volt, amiért büntetés jár.

- Hagyja abba a sírást, Miss. Cadkey - szólt rá az igazgató -, most még semmi oka rá, erre majd ráér később.

Lisa megpróbált uralkodni magán, de még jobban megrémült: az igazgató csak akkor magázta a diáklányokat, ha éppen nagyon mérges kedvében volt. Ám ekkor megkönnyebbülésére közbeszólt Susan:

- Uram, ha megengedi. Szerintem Lisa kevésbé vétkes ebben az ügyben. Ő csak figyelmetlen volt, de nem akart semmi rosszat, senkinek, főleg nem az iskolának.

- Ez így igaz, Mr. Kerwin - ragadta meg a segítő kezet a lány. - Soha sem tennék olyat, amivel ártanék az iskolának.

- Rendben van - egyezett bele a férfi. - Akkor a büntetésedet az előjárótól fogod megkapni. Most elmehetsz.

A megkönnyebbült lány szinte lelkendezve köszönte meg, és rohant ki az irodából, nehogy az igazgató meggondolja magát. De annak a figyelme most már a másik bűnös felé fordult.

- Megbocsájthatatlan, amit elkövetett, Miss. Winner. Ez nem egyszerű pajkosság, vagy szemtelenség, ami még elfogadható ebben a korban, ha eltűrni éppen nem is szabad. Ez már gonoszság, átitatva rosszindulattal. Őszintén szólva, nem is tudok olyan büntetést, ami elegendő lenne. De talán 25 ütés a nádpálcával, a teljes iskola szemeláttára elrettenti attól, hogy legközelebb is rossz útra tévedjen.

- Ne... Kérem, Mr. Kerwin - esdekelt rémülten Linda.

Susan megpróbált komoly maradni, de belül szinte repdesett az örömtől. Ezt kérte a férfitől! Ez a szemét Linda most megtudja, milyen az, ha vele ujjat mer húzni! Az iskolában nagyon ritkán alkalmazták a nyilvános megvesszőzést, mióta Susan idejárt, még nem is találkozott vele. De Linda megérdemli! A végén még egészen jól alakul ez a szituáció. Az ugyan igaz, hogy még mindig sajog a feneke és még a legrosszabb, 12 nádpálca hátravan (ami nem lesz egy kellemes dolog), de sokkal többet nyert vele: kialakult egy szoros kapcsolata a férfival, és ellenségével is leszámolt.

Az igazgató elengedte a lányokat, Susan pedig a folyosón megragadta a másik karját:

- Remélem annyira fogod élvezni a délutáni szereplésedet, mint én - támadt a teljesen összetört lányra. - De előtte még kettőnknek is van egy kis elintéznivalója, gyere csak szépen velem. Reggel elfelejtettél köszönni, gyűrött a szoknyád, nem áll rendesen a nyakkendőd; egy tucat a nagyobbik paddle-val.

- Ezt nem teheted! Nem lehetsz ilyen kegyetlen... Jól tudod, hogy mi vár rám délután...

- Az egy másik eset. Egyébként sem árt előtte egy kis bemelegítés a seggednek. És egy szót sem! Éppen most dupláztad meg a büntetésedet...

A kis teremben már ott várt rá Lisa, aki meglepetten pillantotta meg a nagyobb lányt. Nem látszott rajta, hogy megfenyítették volna, azt pedig nem hitte, hogy az igazgató neki is elnézte a vétségét. Sok ideje nem maradt a töprengésre, mivel Susan elővette a fiókból a paddle-t, és Linda-t az egyik padra hajoltatta. Felhajtotta a szoknyáját, majd egy hirtelen mozdulattal a térde alá rántotta a bugyiját. Linda tiltakozni kezdett, és megpróbált felemelkedni, de Susan visszanyomta.

- Nem kell szégyenlősködni, láttam már a segged. Ráadásul pár óra múlva az egész iskola megismeri.

Az alsós kikerekedett szemmel figyelte, amint az előjáró lassú ritmusban csapkodni kezdte a hófehér halmokat. 12 ütés után Linda feneke már szinte lángolt, a lány pedig csendesen sírdogált. Susan egy kis szünetet tartott.

- Nem akarsz bosszút állni rajta? - fordult az alsós felé. - Neki köszönheted, hogy bajba kerültél. Itt az alkalom...

- Nem... nem lenne igazán jó - szabadkozott Lisa, bár nagyon szívesen kipróbálta volna, milyen érzés, amikor nem ő kap a paddle-val.

- Én, mint az előjáród megparancsolom, hogy fenekeld el - kacsintott rá Susan, átnyújtva a fenyítőeszközt. - Mondjuk 6 ütés.

Lisa bátortalanul fogta meg a fa nyelet és óvatosan lecsapott vaskos célpontjára.

- Erősebben! - parancsolta Susan.

A következő már hangosabban puffant, az utolsó, hatodik pedig már igazán jónak sikerült; Linda nem tudta megállni, hogy fel ne kiáltson. Ekkor Susan visszavette a paddle-t és nekilátott a következő tucat kiosztásához. A végén Linda rázkódott a zokogástól, és jó idő eltelt, amíg annyira összeszedte magát, hogy felálljon és elmenjen.

- Akkor most te következel - fordult Susan az alsós felé. - Igazság szerint te is megérdemelnéd a nádpálcát, és ha még egyszer figyelmetlen leszel, akkor nem is fogod tudni elkerülni. A büntetésed két részből áll: először a gyerekes magatartásod miatt úgy kapsz ki, mint egy kisgyerek, a térdemre fektetve; azután pedig kapsz hatot a paddle-val. Gyere ide!

Susan-nak nem volt joga a térdére fektetve elfenekelni a bűnösöket, de annyira izgatta a fantáziáját, hogy most nem tudta kihagyni. Lisa pedig inkább csak örült ennek az ítéletnek; reggel még azt hitte, hogy legalább egy tucat nádpácát kap, most pedig megússza egy kis kézzel történő fenekeléssel, meg persze a paddle-val. Engedelmesen hasalt az előjáró combjaira, aki néhány erőteljes mozdulattal elrendezte, majd felhajtotta a szoknyáját és letolta a bugyiját. Szinte extázisba esett, amikor a tenyere találkozott a másik feszes domborulatával, és nekilátott alaposan kipirosítani. Teljesen elmerült a látványban, ahogy keze nyomán egyre pirosabb lett a kezdetben halványrózsaszín bőr, és arra riadt csak fel, hogy a másik hangosan felkiált minden ütésre. Egy kicsit zavartan hagyta abba a fenekelést, és a fenyítés következő részét már sokkal elnézőbben osztotta ki.

Az iskolában futótűzként terjedt el a nyilvános vesszőzés híre. Egész délelőtt erről folyt a beszélgetés. Linda eléggé népszerűtlen volt az iskolában, ezért nagyon sok kárörvendő pillantást, és megjegyzést kellett elszenvednie.

Délután 4 órakor a tornateremben gyűlt össze a teljes iskola. A dobogón, ahol iskolai ünnepségek alkalmával a tanári kar szokott helyet foglalni, mist egy magányos fa bak árválkodott. Pontosan 4-kor belépett az igazgató, mögötte Susan, valamint a büntetőruhába öltözött Linda. A büntetőruha egy egyszerű fehér köpeny volt, hátul vékony szíjakkal összekötve. A lány végig a földet nézte, mintha így nem lenne annyira középpontban.

- Azért gyűltünk itt ma össze - szólalt meg Mr. Kerwin -, mert az egyik diákunk szégyenteljes dolgot művelt, ami majdnem tönkretette az iskola hírnevét. Soha sem fogom eltűrni, hogy bárki is megsértse az iskolát. Remélem a büntetésből mindenki tanulni fog, nemcsak a vétkes.

Ezzel intett Susan-nak, aki a bakhoz vezette Linda-t. Először a bokáit szíjazta az állványhoz széles terpeszbe kényszerítve a lányt, majd előrehajoltatva a kezeit a másik oldalon. Ezután kioldotta a köpeny szíjait, lemeztelenítve Linda hátát és fenekét. Az igazgató felvette a vastagabb nádpálcát az asztalról, közelebb lépett, néhányat suhintott a levegőbe gyakorlásképpen, majd a diáklányok felé fordult. A fiatalabbak szemében hitetlenkedés keveredett félelemmel, az idősebbek közül viszont sokan gúnyosan nézték Linda vörös fenekét, amelyen tisztán látszott a korábbi fenyítés nyoma.

Mr. Kerwin felemelte a nádpálcát és lecsapott a lány fenekének felső részére. Linda felszisszent, megvonaglott, a nézősereg soraiban pedig izgatott zsibongás kezdődött. A következő ütés pár centivel az első alatt érte a lányt, majd ugyanígy folytatódott a nyolcadikig. Ekkorra férfi leért a fenék alsó felére, a 8. éppen a legérzékenyebb részt megsebezve. Linda ezt már nem bírta elviselni, zokogva kiáltott fel és könyörögni kezdett. A zsivajból egyre erősebben ki lehetett venni a gúnyolódó hangokat, amik csak még fokozták a lány fájdalmát.

Az igazgató a következő adagban megtette ugyanazt az utat, csak ellenkező irányban, lentről felfelé, megpróbálva az ütéseket az előző csíkok közé elhelyezni. Susan nagyon élvezte a látványt, öröme egyre fokozódott, amint Linda a fájdalomtól elvakultan megpróbált kiszabadulni a kötelékeiből.

A tizenhatodik ütés után a lány feneke tele volt hurkákkal. Az igazgató ismét tartott egy kis szünetet, és sikerült elcsípnie egy-két hangosabb megjegyzést a diákok soraiból:

- Most jól megkapja a nagyszájú...

- De meg is érdemli, mindig olyan beképzelt volt...

- Azért nem lehet egy kellemes ott lenni...

- Viselkedhetne bátrabban is...

Az igazgató most Linda fejéhez helyezkedett el, így a következő ütései az előzőeket keresztezve érkeztek. Ez már túl sok volt a lány számára. A korábbi ütések nyomán megjelent hurkák szinte perzselték, mintha tüzes vassal kínoznák. Már teljesen összetört, semmi sem számított, csak legyen vége. A férfi persze nem siette le, két ütést is a félgömbök között vágatba irányzott, amelyek hatására Linda szinte felborította a bakot kínjában. Susan úgy érezte, nem bírja tovább, és azonnal felrobban, ha nem érintheti meg nedvességben úszó punciját. Szinte nagyobb kínt állt ki, mint Linda, bár azért nem cserélt volna a lánnyal.

Végül elcsattant az utolsó, 25. ütés is. Az igazgató kicsit lihegett az erőfeszítéstől, Susan nehezen szedte a levegőt, Linda viszont szinte vinnyogott fájdalmában. Az előjáró a bakon fekvő lányhoz lépett, eloldozta a köteleit, és talpra segítette. A lány szinte meggörnyedve tett néhány tétova lépést, Mr. Kerwin pedig megállította maga előtt.

- Nézzétek és tanuljatok belőle - fordította a lány fenekét a diákok felé. - Nem szeretném, ha valaki közületek hasonló sorsra jutna.

Élet a St. Adrian lányiskolában 4.

A bosszú

Susan Wilson tekintélye észrevehetően megnőtt azután a nevezetes péntek után. A kisebbek már korábban is tisztelték, de mostantól az idősebbek is respektálták és elfogadták. Teltek a napok, és Susan egyre magabiztosabb és nyugodtabb lett. Ekkor, mint derült égből a villámcsapás érkezett a baj.

A két felsős - Linda Winner és Charlotte Palance -, akik olyan kegyetlen fenyítést szenvedtek el Susan-tól, eltérő módon dolgozták fel magukban a történteket. Charlotte, aki egyébként is csendesebb és visszahúzódóbb volt társánál, úgy érezte, hogy megérdemelte a fenyítést, és bár egy ideig haragudott az előjáróra, de ahogy csökkent a fájdalma, úgy mérséklődött az ellenérzése is. Linda viszont nem tudott megbocsátani és állandóan az járt az eszében, hogyan tudna bosszút állni. Elhatározását csak fokozta a megalázás, amit a fenekelést követő héten kellett elszenvednie. Pótbüntetésként 2 hónapig a gyűlölt egyenruhát kellett viselniük, ez már magában is éppen elég volt. Ráadásul Susan minden reggel az iskola kapujában várta őket, és aprólékosan ellenőrizte ruházatukat; ha a legcsekélyebb hanyagságot észlelt, azonnal megtorolta. Charlotte mindig pedánsan ügyelt a kinézetére, ezért csak ritkán került bajba, Linda viszont állandóan gyűrött és hiányos öltözékben jelent meg, Susan nagy örömére. Ilyenkor jobb esetben csak a tenyerét kellett kinyújtania néhány zsibbasztó vonalzó-ütésre, de az is előfordult, hogy az osztályaikba siető diáklányok előtt kellett előrehajolnia, és elszenvednie pár ütést a paddle-val. Ezek a nyilvános fenyítések csak még jobban szították Linda dühét.

Linda Winner nem volt teljesen buta, jól látta, hogy Susan népszerűsége mennyire megnőtt. Ezért elhatározta, hogy most senkit sem avat be a terveibe, hanem egyedül hajtja végre a bosszút, így legalább titokban tudja tartani és nem árulja el senki. Persze ezt könnyebb volt elhatározni, mint végrehajtani, de Linda nem adta fel, szorgalmasan kereste a lehetőséget, amikor lecsaphat. Kitartását végül siker koronázta, éppen akkor, amikor lejárt a büntetésük.

A St. Adrian iskola rendszeresen helyet kapott a kisváros újságjában, ahol havonta egy oldal állt rendelkezésre, hogy beszámoljon az iskolában történtekről, hírekről, fontosabb eseményekről. Itt persze sohasem jelent meg semmi igazán fontos, csak a szokásos események - évnyitó, jótékonysági bál, nyílt nap, stb. - rövid leírása, és természetesen mindig csak a jó dolgok, amik nem csorbították az iskola hírnevét. A cikkeket mindig az előjárónak kellett ellenőriznie, mielőtt eljuttatták a kiadóba, és az ő felelőssége volt, hogy csupa szép és kellemes történet jusson el az olvasókhoz. Susan nem igazán szerette ezt a feladatát, de azért becsületesen elvégezte.

Eddig mindig személyesen adta le a cikkeket a szerkesztőségbe, de ezen a szerdán kifutott az időből és rohannia kellett edzésre. Miután átfutotta az írást, amelyet egyik osztálytársa készített az iskola kosárlabda csapatáról, megkérte az egyik alsóst, hogy vigye el azt helyette a kiadóba.

Pénteken korán reggel az igazgató hívatta az irodájába. Nem gondolt semmi rosszra, máskor is előfordult már ilyen. Mikor azonban meglátta, hogy Mr. Kerwin milyen ideges és mérges, kezdett aggódni egy kicsit.

- Ez micsoda? - kérdezte a férfi, egy papírlapot lobogtatva.

- Nem tudom, Uram! - értetlenkedett Susan, mivel valóban nem sejtette, mit is akar az igazgató.

- Tegnap este felhívott az újság tulajdonosa, hogy tényleg megakarjuk-e jelentetni azt a cikket, amit küldtünk. Én persze semmiről sem tudtam, de pár perc múlva megérkezett a fax, és azonnal világos lett minden. Hogyan gondoltad, hogy ez a szemét az újságban megjelenhet?

- Én... nem értem, Uram - dadogta Susan idegesen. - Az a cikk a kosárlabda csapat sikeres szerepléséről szólt. Persze nem egy Purlitzer-díjas alkotás, de...

A férfi felállt, és szótlanul Susan kezébe nyomta a lapot. Ahogy a lány olvasta, úgy lett egyre fehérebb. Az általa ellenőrzött és továbbküldött írás helyett egy teljesen idegen szöveget talált. Ez még igazán nem is lett volna olyan nagy baj, de a tartalma... Ez is a kosárlabdáról szólt ugyan, de a győzelmek helyett azt taglalta, hogy a csapat férfi edzője hogyan használja ki a helyzetét és molesztálja a lányokat.

- Ez nem lehet... - kiáltott fel Susan, mikor a végére ért. - Én nem is láttam ezt az írást... Csak nem gondolja, Uram, hogy én... ilyet...

- Én csak annyit tudok, hogy ha az újság egyik munkatársa nem eléggé figyelmes, akkor a jövő héten az iskoláról beszélt volna mindenki. A te feladatod, hogy megfelelő cikkek jelenjenek meg az újságban, nem?

- De igen, Uram - hajtotta le magadóan a fejét a lány. Agyában lázasan kutatott, hogyan is történhetett ez meg. És lassan kezdett rádöbbenni, mekkora bajba is keveredett.

- Akkor hogyan tudod ezt megmagyarázni?

- Nem tudom... Vicky - Vicky Braun, ő írta ugyanis a cikket -, szerda délben lett kész, én átnéztem, kijavítottam néhány helyesírási hibát, de más gond nem volt...

- És akkor hogyan cserélődött ki erre a... szemétre! Gondolom végig nálad volt, amíg el nem vitted a szerkesztőségbe?

- Nos... Mivel Vicky késett egy kicsit, és nekem... rohannom kellett az edzésre... Ezért megkértem az egyik alsóst, Lisa Cadkey-t, hogy vigye el helyettem.

- Kezdem érteni a dolgot. Remélem tisztában vagy azzal, hogy a hanyagságod majdnem katasztrófát okozott! Egy előjáró nem viselkedhet így, neki az iskolát minden körülmények között védenie és óvnia kell. Természetesen ennek komoly következményei lesznek rád nézve, de először tegyük rendbe ezt az egészet. Most azonnal megkeresed Vicky Braun-t, és elviszed az eredeti cikket az újsághoz. Azután estig kapsz időt, hogy tisztázd, mi is történt. Ma este 8-kor várlak a lakásomon!

- Igenis, Uram! - felelte Susan.

Míg az osztályterem felé sietett, végiggondolta, milyen következményei lehetnek a dolognak. A fenyítést biztos nem kerülheti el és meg is érdemli. Persze most minden Mr. Kerwin kezében van, ő dönt a sorsáról. Egy sima fenekeléstől - amiben nem nagyon reménykedhetett -, egészen a nyilvános vesszőzésig és az előjárói posztról való leváltásáig - ezt talán mégsem? -, minden megtörténhet. De erre még ráér gondolni később, most fontosabb teendői vannak.

Szerencsére Vicky-nek volt egy másolata a cikkről, így az első feladatot hamar teljesíteni tudta, és még idejében ért az újság kiadójához. Ezután Lisa-t vette elő. Az alsós először úgy tett, mintha semmiről sem tudna, de amikor Susan a nádpálcával fenyegette meg, lassan mindent bevallott. A 13 éves, alacsony termetű lány rémülettől el-elcsukló hangon mesélte el, hogy nem ment egyből az újsághoz, hanem először megállt a barátnőivel az egyik cukrászdában. Eléggé elment az idő, és amikor indulni akart volna tovább, sehol sem találta a cikket. Többször is átkutatta a táskáját, de nem lelte. Megijedt, hogy fenyítést fog kapni, egész éjszaka alig aludt. Másnap már éppen szólni akart az előjárónak, de előtte még egyszer átnézte a táskáját. És nagy csodálkozására, legfelül ott volt az az elátkozott papír. Ekkor gyorsan elrohant vele a kiadóhoz, és reménykedett benne, hogy nem fog feltűnni a késés. De úgy látszik, minden kiderült.

Susan lassan megemésztette a hallottakat, és érezte, hogy közelebb került a rejtély megoldásához. Megnyugtatta a remegő alsóst, hogy komolyabb dologról van szó, mint egy késés, majd alaposan kikérdezte, lépésről lépésre. Akkor kezdett igazán gyanakodni, amikor megtudta, hogy Linda Winner is ott volt a cukrászdában, és véletlenül felrúgta Lisa táskáját. Persze semmi szándékosság nem volt benne, még segített is összeszedni a kiszóródott könyveket. "Az nem lehet, hogy Linda ilyet tett volna...", gondolta magában Susan. "Persze haragszik rám, és örülne, ha büntetést kapnék, de itt nem csak rólam van szó... De más meg nem lehetett. Észrevehette a cikket, amikor kiborult a táska, könnyen el is tehette, otthon megírhatta a másikat és másnap visszacsempészhette Lisa táskájába."

Ismét elrohant az újsághoz és elkérte a botrányos cikk eredetijét. Ezen világosabban látta, amit az elmosódott faxon csak gyanított: míg Vicky a saját cikkét számítógéppel írta és nyomtatta ki, ezt a másikat írógéppel készítették! Most már csak a titkárnőt kellett megkeresnie és rövid könyörgés után kezében volt Linda Winner egyik kérvénye, amivel össze tudta hasonlítani a bizonyítékot. Első ránézésre meg lehetett állapítani, hogy ugyanazzal a géppel írták mindkét dokumentumot.

Este egy kicsit nyugodtabban érkezett Mr. Kerwin házához. A férfi egyedül élt kertvárosi, nagy házban. Egy kicsit enyhültebben fogadta a lányt, mint reggel, aki röviden tájékoztatta, mit végzett.

- Szóval azt állítod, hogy Linda Winner kicserélte az eredeti cikket és ezt a... szemetet tette a helyére, csak azért, hogy neked ártson!?? - kérdezte az igazgató hitetlenkedve.

- Igen - felelte határozottan Susan. - Nagyon haragszik rám, amiért előjáróként többször is megfenyítettem. Tudta, hogy ha egy ilyen cikk megjelenik, akkor én tölthetem be tovább ezt a posztot, sőt nyilvánosan meg is vesszőznek. Szerintem ezért mindenre képes lenne.

- Értem.

Egy ideig mindketten mély hallgatásba merültek, amit végül a lány tört meg:

- Uram... Jól tudom, hogy komoly büntetést érdemlek a figyelmetlenségemért... és én.. el is fogadom... De... nem lehetne... valahogy..., hogy továbbra is előjáró maradhassak?

A férfi egy ideig figyelmesen nézte a lehajtott fejű lányt, és lassan körvonalazódni kezdett benne a megoldás.

- Nos, tekintettel az eddigi munkádra és figyelembe véve, hogy nem történt komolyabb baj, nem látom okát, hogy másik előjárót válasszak. De azért emlékezetes leckében kell részesülnöd, meg kell tanulnod, hogy egy ilyen fontos beosztás a legcsekélyebb figyelmetlenséget sem tűri el. A büntetésed három részből áll. Először, ma este kapsz egy fenekelést, kézzel, a meztelen popsidra. Két nap múlva, ugyanebben az időben ismét találkozunk itt, akkor a paddle-val kapsz egy alapos verést. Újabb két nap múlva pedig a nádpálca következik; 12 ütés, szintén a meztelen fenekedre. Úgy gondolom, ez elég emlékezetes lesz a számodra.

Susan megkönnyebbült, hogy legrémesebb álmai nem váltak valóra, de ugyanakkor meg is rettent a büntetés mértékétől. Az első fenekelés nem igazán félelmetes, a paddle-t is el lehet éppen viselni, de a nádpálca... És így, hogy előtte kétszer is kipirosítják a seggét...

- Egy igazgató és előjárója között szorosabb kapcsolatnak kell kialakulnia, mint általában - köszörülte meg a torkát a férfi, felriasztva gondolataiból a lányt. - Ezért, kiegészítő büntetésképpen, mindhárom alkalommal nem elegendő csak a fenekedet lemezteleníteni, hanem... Azt szeretném, ha teljesen meztelenre vetkőznél.

Susan szíve nagyot dobbant ezekre a szavakra. Egyszerre háborodott fel, és kezdett egyre fokozódó izgalmat érezni. Tulajdonképpen azóta, amikor a férfi első alkalommal elfenekelte, vágyott az ismétlésre, és esténként fantáziált is róla. De most megrémült, hogy mindez valóra válhat.

A férfi közelebb lépett hozzá, és megsimogatta a haját.

- Nem kell félned, a dolog teljes egészében a mi titkunk marad.

A lányban végül győzött az egyre hatalmasabb vágy, és vörös arccal kezdte kigombolni a blúzát. Pár perc múlva 17 éve teljes szépségében állt a férfi előtt, kicsit büszkén, bár azért kerülte annak a tekintetét. Mr. Kerwin elbűvölten érintette meg a melleit, addig simogatva a halmokat és morzsolgatva a kicsiny bimbókat, míg végül a lány nem bírta tovább és hátralépett. Az igazgató a kanapéra ült, Susan pedig engedelmesen követte, és ráhasalt a térdére. A férfi nem kezdte el azonnal a fenekelést, először még lágyan dörzsölgette a remegő félgömböket, ujjaival időnként a lány combjai közé is betévedve, megsimogatva nedves rejtekét.

Azután hirtelen teljes erejéből lecsapott a feszes célpontra, amivel csak még inkább fokozta a lányban a feszültséget. Mr. Kerwin felváltva ütötte a két félgömböt, egyre gyorsuló ütemben, egészen addig, míg Susan fel nem kiáltott a fájdalomtól. Ekkor ismét simogatni kezdte a vörösödő halmokat, kellemes zsongássá fokozva a csípős, égető érzést. A lány ekkor már teljesen elvesztette önuralmát, kéjesen megemelte csípőjét, odakínálva a férfi kezének. Az igazgató pedig nagy szak-értelemmel játszott ezen a hangszeren; néhányszor lecsapott a feszes húsra, majd egy ideig simogatta azt.

Susan szinte nem is érezte már a fájdalmat, csak a kéjt. Amikor a férfi végül befejezte a fenyítést, és elengedte, a lábai alig tartották meg. Gyorsan felkapta a ruháit, és kirohant a fürdőszobába. Csak mikor hazaért, akkor tudatosult benne, hogy az igazgató elég alaposan ellátta a baját, ekkor kezdett csak kényelmetlenné válni a verés hatása.