Pages

2009. december 2.

Csak úgy

A fenekelés egy nagyon izgalmas játék - tud lenni. Különböző szinteken lehet játszani, ahogyan az előző téma kapcsán már felmerült. Igazából egyetlen szabály van csak: mind a két félnek elfogadható legyen. Nem lehet meghatározni, hogy X fenekes a minimum vagy a maximum. Nem lehet meghatározni, hogy kézzel, vagy eszközzel, hogy vonalzóval vagy nádpálcával. Lehet direkt módon csinálni, gyere ide, és mond el, mennyit paskoljak a popsidra, vagy egyfajta szerepjáték keretében, amikor a kislány rosszalkodik, és ezért kap "büntetést".

A lényeg "csak" annyi, hogy a fenekelő és az elfenekelt is megtalálja benne azt, amit keres.

De ami fontosabb, hogy egyik fél se lépjen túl egy határt. Nagyon rossz, ha a pasi túlzásba esik, és úgy porolja el a kislányt, ami már messze túlhaladt a lány határain. De ugyanilyen rossz tud lenni, ha a kislány esik túlzásba a rosszalkodás terén.

Én azt vallom, hogy addig nincs semmi baj, amíg a kislány olyan rosszaságokat követ el, ami igazából nem durva, nem sértő (hiszen a célja igazából nem a pasi megbántása, hanem a fenekelés kiprovokálása), és tudja, milyen büntit fog érte kapni (és éppen azt a büntit akarta elérni). Akkor sincs baj, ha a pasi elmegy a kislány által meghúzott határig, és maximálisan kiosztja a megérdemelt porolást.

Az viszont nem jó, ha bármely fél túlzásokba esik. A kislánynak is figyelni kell erre. Ha pl. én kimondom, hogy egy csúnya szó X fenekes, akkor a kislány dönti el, mennyi fenekest szeretne. Mégpedig úgy, hogy annyi csúnya szót mond:) Ha a kislány 100 fenekest szeretne, 1 csúnya szó 10 fenekes, vagyis kimond 10 csúnyát - akkor az rendben van. De ha 100 fenekest szeretne, ennek ellenére 50 csúnya szót mond - akkor ott már valami hibádzik a mátrixban:))

És ez hasonló hiba, mintha a pasi 100 fenekes helyett 500-at osztana ki....