Pages

2009. szeptember 7.

Nadrágviselésért ítélnek el egy nőt

El akarnak ítélni egy szudáni nőt, amiért nadrágot hordott közterületen és ezzel a szemérmetlenséggel megsértette az iszlám jogot. A kartúmi hatóságok botozással kívánják a helyes útra terelni az újságírónőt.

Lubna Ahmed al-Husszein ügyének tárgyalása hétfőn folytatódik – írja az alArabiya. A bíróság negyven botütésre büntetheti a harmincas éveiben járó özvegyasszonyt, aki a szudáni nők jogainak szimbólumává vált. Az újságíró egy szudáni lap mellett az ENSZ kartúmi sajtóosztályának is dolgozik, így a hétfői meghallgatáson többek közt eldől, hogy mint az ENSZ foglalkoztatottja, immunitást élvez e.

Az asszonyt még júliusban tartóztatták le 12 másik nővel együtt Szudán fővárosában, egy étteremben, Társai szintén nadrágot viseltek. Lubna Ahmed al-Husszein nem kíván élni az ENSZ adta immunitással, inkább a szudáni jogrendszer nőkkel szembeni negatív diszkriminációjára szeretné felhívni a figyelmet ügyével.

„Ha botozásra ítélnek, fellebbezni fogok. Elmegyek a végsőkig, az alkotmánybíróságig akár, ha szükséges ahhoz, hogy megvédjem a jogaimat. Ha pedig az alkotmánybíróság szerint a törvény szerint helyes az ítélet, akkor vállalom a büntetést, még akkor is, ha nem negyven, hanem 40 ezer ütést kell is elviselnem” – mondta a szudáni újságírónő.

Az országban 2005-ben véget ért polgárháborút követő békeszerződés alapján 2010-ben választások lesznek. Dél-Szudánban jelenleg is törzsi összecsapások folynak, melyek legtöbbször a választásokat érintő politikai harcokra vezethetőek vissza. A szudáni nők politikai jogai vélhetően szintén előtérbe kerülnek majd, amennyiben Lubna Ahmed al-Husszeinek sikerül bizonyítania igazát.

Szudánban a közelmúltban tíz nőt hasonló kihágásokért már megbotoztak, köztük keresztényeket is.