Élet a St. Adrian lányiskolában 2.

Ezt a történetet tényleg nagyon régen írtam, még 2000 előtt. Most újraolvasva, nekem is nagyon érdekes élmény volt:) Egy csomó hibát fedeztem fel - szándékosan nem javítom ki, mivel ez az eredeti kiadás:)) És persze most teljesen másképpen írnám meg. De majd a folytatásban...:)

2. rész: Az első csaták

Susan Wilson éppen egy hete volt a St. Adrian leány középiskola elöljárója. Ez idő alatt sikerült elérnie, hogy a gyűlölt iskolai egyenruha megváltozzon; a sokkal kényelmesebb és elegánsabb viselet miatt a többiek szinte istenítették. Persze nem volt mindenki körében ilyen népszerű, főleg a végzősök nehezteltek rá. Eddig ugyanis még nem volt rá példa, hogy az elöljáró ne a legidősebbek közül került volna ki. Susan tudta, hogy sok baja lesz még emiatt.

A végzősök háborogtak a döntés miatt, főleg az dühítette őket, hogy egy "kis pisis" megfenyítheti bármelyiküket, ha úgy látja jónak. Persze nyíltan nem merték kimutatni, mit is éreznek, de Susan többször is visszahallotta sértő megjegyzéseiket. A lány elhatározta, hogy minél előbb kenyértörésre kell vinni a dolgot, mivel addig nem lesz igazi tekintélye. Ezután szinte kereste, hogyan tudná valamelyik idősebb lányt elkapni és megmutatni mindenkinek, ki az úr az iskolában. Nem volt könnyű helyzetben, mivel a végzősök egy csomó privilégiummal bírtak. Így például nekik már nem volt kötelező az egyenruha, használhattak - kis mértékben - sminket, és sok egyéb szabály alól is felmentést kaptak.

Egy hét elteltével úgy látta, rámosolygott a szerencse; az egyik alsós sírva kereste meg, hogy két nagylány zsarolja. Susan tisztában volt vele, hogy ilyen esetek előfordulnak az iskolában, az erősebbek gyakran terrorizálják a kisebbeket, és nem is fordított volna nagyobb figyelmet a dolognak, ha nem a végzősökről lett volna szó. Így viszont elérkezettnek látta az időt. Megnyugtatta a lányt és megkérte, hogy segítsen neki.

Délután elrejtőzött az egyik osztályba és onnan figyelte, amint Linda Winner és Charlotte Palance megérkezik. Nem sokkal utánuk belépett az alsós is és elkezdődött az előadás. A két idősebb havi 10 fontot követelt, aminek a fejében "védelmet" ígértek. Susan ismerte az megzsarolt lányt és tudta, hogy a szülei nagyon gazdagok, nem jelentene neki gondot fizetni. Már éppen elő akart lépni a rejtekéről, hogy lecsapjon a zsarolókra, amikor érdekes fordulat következett. Linda egy fa vonalzót vett elő a táskájából:

- Amiért pedig szemtelenkedtél velünk - mondta a rémült áldozatának -, most egy kis jó modorra tanítunk.

- Mit… mit akartok?

- Ó, semmi különöset - nevetett fel Charlotte -, csak kiporoljuk a bugyidat egy kicsit. Az iskolában mi vagyunk a legidősebbek és mindenkitől elvárjuk, hogy tiszteljen minket. Megértetted?

- De ehhez nincs jogotok! - háborodott fel az alsós. - Nem vagytok elöljárók.

- Az lehet, hogy az új szépfiúnak megtetszett az a kis ribanc és őt jelölte elöljárónak, de az iskola szokásai mellettünk állnak.

- És mi vagyunk erősebbek - tette hozzá Charlotte. - Ribanc Susie nem tud megvédeni, ez a nagy helyzet.

Ebben speciel nem volt igaza, mivel Susan bármikor közbeléphetett volna. De úgy vélte, hogy a kis pimasz alsós valóban megérdemel néhányat a seggére, nem fog megártani neki. Másrészt forrt benne a düh, és magában megfogadta, hogy a "ribancért" külön is megfizet.

Charlotte megragadta az alsós karját és az egyik padhoz vezette. Az áldozata nem mert ellenkezni. Az idősebb lány lenyomta a felsőtestét a padra, felhajtotta a szoknyáját, és feszesre húzta a bugyiját. Az előkészületek alatt Linda lágyan ütögette a vonalzóval a tenyerét, majd közelebb lépett és lecsapott. A megütött lány felkiáltott és megpróbált felemelkedni, de Charlotte nem engedte. Még egy tucatszor csapott le a vonalzó, mikor végre a síró lány felkelhetett.

- Most elmehetsz - mondta Linda. - Remélem, ez jó lecke volt a számodra. Legközelebb számíthatsz rá, hogy a bugyid is lekerül. Kotródj innen!

Mikor az alsós elmenekült, a két lány elégedetten mosolygott össze. A vigyor viszont hamar lehervadt az arcukról, mikor előlépett Susan.

- Linda Winner és Charlotte Palance! - szólalt meg Susan. - Mit nem kell látnom?

- Nocsak, az iskola új ribanca! - A két lány közül Linda tért magához hamarabb és gúnyosan vigyorogva fordult Susan felé. - Csak nem leselkedtél?

- De igen, és mindent láttam. Ezért mindketten büntetést érdemeltek. 6-6 ütés a paddle-val, azt hiszem, ez megfelelő fenyítés lesz, nem gondoljátok?

- Nem fogsz elfenekelni bennünket, te kis szemét! - háborodott fel Linda. - Ha sokat ugrálsz esetleg a te segged fog megfájdulni!

- Egyébként sem csináltunk semmit. - kapcsolódott hozzá Charlotte. A szőkés, hosszú hajú lány kevésbé volt magabiztos, mint társa. - Az a kis pisis csak azt kapta, mit megérdemelt.

- Nem különösebben érdekel, hogy kiporoltátok az alsós bugyiját; ha ti nem teszitek meg, akkor később én magam vertem volna el. Itt nem róla van szó, hanem rólam és persze az elöljárói tiszteletről. Az iskola megköveteli, hogy a munkámat jól végezzem, amit ti akadályoztok. És most jó okot szolgáltattatok nekem.

A két végzős kicsit elbizonytalanodva nézett egymásra, majd ismét Linda volt az, aki hamarabb reagált:

- Na gyere, kis ribanc, próbálj meg elfenekelni!

Susan merészen közelebb lépett és hivatalosan hangon megszólalt:

- Linda Winner! Iskolatársad megfélemlítéséért és megveréséért 6 ütésre ítéllek! Hajolj előre!

- Majd ha fagy! - nevetett fel Linda, keresztbe fonva karját a melle előtt.

- Szóval ellenszegülsz az elöljárónak?

- Okos észrevétel!

- Rendben. Charlotte Palance! - fordult Susan a másik lány felé. - Iskolatársad megfélemlítéséért és megveréséért 6 ütésre ítéllek! Hajolj előre!

Charlotte tétován pillantott társára, és mozdulatlan maradt.

- Charlotte Palance! Engedelmeskedj vagy ellenszegülsz az elöljáródnak?

Linda mosolyogva nézte az új elöljárót és ez bátorságot öntött a másik lányba is. Charlotte megrázta a fejét, és ugyanazt a testtartást vette fel, mint a társa. Susan lágyan elmosolyodott.

- Hogy ti milyen buták vagytok!… Most szépen bejöttetek a csőbe.

- Mit?… - értetlenkedtek a végzősök.

- Nem értitek? Nekem ilyen esetben csak arra van jogom, hogy a szoknyátokra… bocs, a ti esetekben a nadrágotokra verjek itt és most. 6 ütést ezzel a kisebb paddle-val szinte meg sem éreztetek volna. És ami ennél is fontosabb, senki sem tudta volna meg, hogy mi történt, nem lett volna tanúja a dolognak. Így viszont az igazgató elé kerül az eset. Tudjátok, ez mit jelent? Egyrészt ellenszegültetek, ami az egyik legsúlyosabb bűn; ennek büntetése nádpálca! És a verést a többiekkel együtt kapjátok meg pénteken délután. Remélem ezen a héten sok vétkező lesz; sok néző vesz részt az előadásotokon. Nagy örömet szereztetek nekem.

A két lány döbbenten, tátott szájjal hallgatott. Lassan tudatosult bennük, miről is beszél Susan. Most Charlotte volt, aki hamarabb reagált és könyörögni kezdett.

- Ezt nem teheted meg velünk… Igazad van, szemetek voltunk veled és megérdemeljük a büntetést… De ne mindenki előtt…

- Már késő. Holnap reggel találkozunk az igazgatónál. - Susan elindult kifelé. - Ne féljetek, nem mindenki fogja látni a seggeteket. Általában 10-12 lány szokott összegyűlni ilyenkor, nem nagy dolog… És még valami… Linda… A ribancért a pucér seggedet fogom kidekorálni, úgy készülj.

* * * *

Másnap reggel Susan volt az első az igazgató irodájában. Mióta Mr. Kerwin alaposan elverte a meztelen fenekét, a lány eléggé közeli kapcsolatba került a férfival. Ez persze nem jelenti azt, hogy az igazgató közeledett volna hozzá, mint nőhöz - bár Susan elalvás előtt időnként fantáziált erről. A lány tisztelte a férfit, az igazgató pedig megbízott benne; nagyon jól tudtak egymás mellett dolgozni.

- Jó reggelt, Susan. - köszöntette a férfi. - Mi újság?

- Tegnap elkaptam két lányt, amint éppen zsaroltak egy alsóst.

- És mi a gond?

- Két végzősről van szó, Uram. Ráadásul ellenszegültek, és nem vetették alá magukat a fenyítésnek.

- Kikről van szó? - kérdezte mérgesen az igazgató. - Küld be hozzám őket, egy ideig biztosan nem fognak tudni majd leülni.

- Én… Elnézést, Uram, de nekem kellene végrehajtanom a fenyítést…

Mr. Kerwin felvonta a szemöldökét és érdeklődve pillantott a lányra. Eddig még nem fordult elő, hogy az elöljárója ne értsen vele egyet.

- Arról van szó, Uram - vett mély lélegzetet Susan -, hogy eddig mindig a végzősök közül került ki az elöljáró… Most pedig itt vagyok én… Nekem… még harcolnom kell, hogy elismerjenek… Addig nem lesz tekintélyem, amíg ellenszegülhetnek nekem…

- Értem, és számíthatsz a támogatásomra, kislány. Mit javasolsz?

- Köszönöm, Uram - kiáltott fel lelkendezve Susan. - Iderendeltem a lányokat… Arra gondoltam, hogy Ön kiszabná a büntetést - persze keményet -, de a végre-hajtást elhalasztanánk péntek délutánra… Amikor a többiek is megkapják a fenyítésüket…

- Nagyon okos! - helyeselt elismerően a férfi. - Így mindenki tudni fogja, hogy az új elöljáró elfenekelte őket. És milyen büntetésre gondoltál?

- Az eredeti fenyítés 6-6 ütés lett volna a paddle-val. Az ellenszegülés miatt 6 vagy 8 jár a nádpálcával. És kiegészítő büntetésként pedig néhány kedvezmény megvonás jöhetne szóba. Mondjuk 2 hónapig kötelező az egyenruha.

- Nagyon kemény vagy, de talán igazad van. Van egy javaslatom. Ha meg akarod alázni őket, akkor sokkal jobban jársz, ha a térdedre fektetve is elfenekeled őket. Gondolj csak bele…

- Igaza van, Uram, nagyon jó ötlet… Behívhatom őket?

Linda és Charlotte idegesen toporgott az igazgató előtt; tudták, hogy most komoly pácba kerültek. Mr. Kerwin nem sokat teketóriázott, azonnal a tárgyra tért:

- A St. Adrian iskola mindig is arról volt híres, hogy tisztelte a tekintélyt. Mindig is voltak vagányok, nehezen kezelhetőek, de ha valaki lebukott, akkor bátran viselte tettének következményeit. Én el sem tudok képzelni nagyobb bűnt, mint ellenszegülni egy elöljárónak!

- De Uram… - próbált közbeszólni Linda.

- Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodásotokra! Ha Susan indokolatlanul akart volna megfenyíteni benneteket, akkor is engedelmeskednetek kellett volna!! Ha jogtalannak érzitek az ítéletét, akkor panaszt tehettek, de csak később. Engem nem érdekel, mit követtetek el eredetileg… Ezért nagyon komoly büntetést érdemeltek. Értettétek?

- Igen, Uram… - felelte halkan a két lány.

- Persze van választási lehetőségetek. Az egyik a kizárás. - A férfi kérdőn nézett a két lehajtott fejű végzősre. - A másik egy nagyon komoly büntetés.

- Ez mit jelent pontosan… Uram? - kérdezte beletörődve Charlotte.

- Először is itt van az eredeti tett büntetése; ez Susan-tól függ, az ő hatásköre - pillantott az elöljárójára a férfi. - Azután az ellenszegülésért: 10 nádpálcaütés. Plusz, hogy sokáig emlékezzetek az esetre, két hónapig az iskola egyenruháját kell viselnetek, és hetente egy délután itt maradtok 2 órára bezárva. Ez talán megfelel annak, amit elkövettetek. Kaptok öt percet, hogy megbeszéljétek a dolgot egymás közt. Majd el felejtettem… Ha a fenyítést választjátok, akkor azt az elöljáró fogja végrehajtani, pénteken délután…

Linda és Charlotte letaglózva hagyta el az irodát. Az igazgató ajánlatán nem sokat kellett töprengeniük, nem igazán volt választási lehetőségük. A kizárás sokkal rosszabb volt minden büntetésnél. Az utolsó évben abbahagyni az iskolát, mielőtt leérettségiztek volna, ez egyszerűen elképzelhetetlen volt a számukra. Ráadásul, ha a szüleik tudomást szereznek a dologról, akkor legalább ugyanilyen tortúrát kellene kiállnia popsijuknak. Persze nem volt könnyű tudomásul venni, hogy a lenézett "kis ribanc" legyőzte őket, de nem volt más választásuk.

Egy órán belül az egész iskola tudomást szerzett az egészről. A két végzősnek a hét hátralévő részén sok kaján mosolyt kellett eltűrni, amik sokkal jobban fájtak minden fenekeléstől. Persze tisztában voltak azzal, hogy amit Susan-tól fognak kapni, az sem lesz éppen leányálom.

A telefonbetyárok

A következő történetet egy kislány ismerősöm írta. Amikor "papírra vetette" a sorokat, még nem volt tapasztalata, milyen is a fenekelés valójában, csak a fantáziájára hagyatkozott. Hamarosan megtapasztalta viszont, milyen különbség van a kéz és a fakanál között:))

* * * * *

- Nyár van. A vakáció első napja! És pont kezd el esni az eső! Hol igazság ez? - mondtam a barátnőmnek, aki átjött hozzám, hogy ne unatkozzak itthon egyedül.

- Hát igen, csak nekünk lehet ilyen pechünk. Csinálni kéne valamit. Unatkozok.

- Én nem tudok semmi érdekeset, mondj te valamit, kifogytam az ötletekből.

Ott feküdtünk a heverőn és már 5 perce meg sem szólaltunk, amikor a barátnőm felpattant.

- Van egy ötletem, tök vicces lesz és nem tudja meg senki.

Gyanakodva néztem rá.

- Mire gondolsz?

- Mi régebben az unokatesómmal azzal szórakoztunk, hogy felcsaptuk a telefonkönyvet, kinéztünk egy számot és hívogattuk.

- De ennek mi értelme?

- Olyan vicces hallgatni az ideges embereket, ahogy beleszólnak a telefonba.

Gondolkodtam a dolgon és mivel nem volt más ötletem (ez nekem is tetszett), belementem. Elmentem a telefonkönyvért, addig a barátnőm behozta a telefont. Én felcsaptam, és az első oszlop 6. emberét választottam ki. A barátnőm felvette a kagylót és tárcsázta a számot. Mivel volt kihangosítónk, ezért hallottam mindent. Csörgött egyet, aztán még egyet. Már le akartuk tenni, amikor egy női hang beleszólt. Abban a pillanatban a barátnőm letette. És nevettünk. Újratárcsázta a számot és ugyanezt megcsináltuk, de nem csaptuk le olyan gyorsan. És ezt megcsináltuk még ötször. Hatodjára egy férfihang szólalt meg, elég idegesen. Akkor nevettünk a legjobban. Volt, amikor 1 percig tartottuk és csak utána tettük le. Nagyon vicces volt. Amikor tizedjére csináltuk, már nagyon mérges hang szólalt meg, sőt olyan is volt, hogy nem szóltak bele. Mi is kezdtük megunni a dolgot, ezért abbahagytuk.

- Ez jó volt - nevetett a barátnőm.

- Szerintem is.

- Mennem kell, megígértem, hogy legkésőbb 4-re otthon vagyok.

Kicsit szomorú lettem.

- Oké, holnap gyere.

- Mikor jönnek haza a szüleid?

- A hétvégén. Remélem azért holnap jobb idő lesz.

Kikísértem, és elbúcsúztunk. Aztán leültem a tv elé. Éppen nagyokat nevettem a Jóbarátokon, amikor valaki kopogott. Levettem a hangot a tv-ről és mentem ajtót nyitni. Amikor kinyitottam, egy ismeretlen férfi állt az ajtóban. Elég idegesnek tűnt.

- Jó napot.

- Szia! A nevem Vince. A szüleidet keresem.

Még levegőt sem tudtam venni. De hát az a pasas a telefonkönyvből!

- Ö... nincsenek itthon.

- Gondolom ismerős a nevem - és belépett a lakásba. Én becsuktam az ajtót. Megálltunk a folyosón. Meg sem bírtam szólalni. - Igen, én vagyok az akivel nemrég szórakoztatok. Szeretnék minél előbb beszélni a szüleiddel.

- A szüleim üzleti úton vannak. Nem jönnek haza még.

- Ha most itthon lenne az apukád, akkor biztos tanácsolnám neki, hogy fenekeljen el, alaposan.

Nem mondtam semmit, de éreztem, hogy elpirulok.

Két választási lehetőséget kapsz. Vagy elfogadod a büntetésemet, ami egy alapos elfenekelés, vagy szólok a rendőrségnek.

Nem válaszoltam.

Elővette a mobilját és már tárcsázni készült...

- Ne, uram!

- Igen?

- Ne hívja a rendőrséget! Ígérem, nem csinálok többet ilyet.

- Lehet, de nekem ez nem elég.

Csak álltam, hirtelen nagyon szépnek találtam a szőnyegünket.

- Meg szoktad büntetni a szüleid?

- Nem, uram.

- Sosem kaptál semmit, ha rosszat csináltál?

Nem tudtam, mit csinálni, ezért válaszoltam:

- 2 éve kaptam utoljára az anyukámtól, mert későn értem haza és már nagyon izgult.

- És mivel?

Kikerekedtek a szemeim.

- Fakanállal.

- Rendben. Hozz egy fakanalat a konyhából.

- Nem!

- Ha nem hozod, akkor a pucér popsidat fogom elverni és csak utána kérem a fakanalat.

Nem voltam hajlandó megmozdulni.

- Van 10 másodperced, hogy elindulj!

Nem érdekelt mit mond. Nem hagyhatom, hogy elverjen, ő nem az apám. Ezért csak álltam ott tovább.

Amikor letelt a 10 másodperc, megfogta a karomat és bevonszolt a nagyszobába. Próbáltam ellenkezni, de túl erős volt.

- Ne! Eresszen el! Ehhez nincs joga!

De nem érdekelte, mit kiabálok. Egy határozott mozdulattal lefogta a lábamat a két lábával, a karomat is erősen fogta, lehúzta a védőréteget a fenekemről, és...

- Aúúú! Hagyja abba!

Nagyot csattant a tenyere.

- Hajlandó vagy elfogadni a büntetést? Vagy folytassam?

Nem mondtam semmit, csak próbáltam kiszabadulni.

- Rendben!

És még egyet rácsapott a fenekemre, aztán még egyet. Nem tudom hány fenekest osztott ki, amikor kénytelen voltam feladni. Ő nyert. Megadtam magam.

- Rendben! - mondtam, szinte sírva. - Bármit csinálok, csak hagyja abba!

- Megjött az eszed, de ezt előbb is csinálhattad volna! Hozz nekem egy fakanalat a konyhából.

Elengedett. Gyorsan felhúztam a bugyit és a nadrágot, majd elindultam a konyha felé. Ahogy kiértem elkezdem dörzsölni a fenekem. Még nadrágon keresztül is éreztem a forróságot. Kiválasztottam egy fakanalat, de nem indultam azonnal vissza. Addig kint maradtam a konyhában, amíg csak bírtam. Amikor hallottam, hogy kettőt köhint elindultam. Próbáltam keménynek mutatni magam, de nem sikerült.

- Köszönöm. Húzd le újból a nadrágot, a bugyival együtt.

- De...ez...már... eleget kaptam!

- Megúszhattad volna csak a fakanállal, de te ellenálltál, viseld hát a következményét.

Nem csinálhattam azt, hogy nem engedelmeskedem, mert éreztem, hogy akkor rosszabbul járok. Ezért megtettem, amit mondott. Ő megfogta a karomat és máris a térdén találtam magam, de most nem fogta le a lábamat és a karomat.

- Mivel szemtelen voltál, nem engedelmeskedtél, szórakoztál velem telefonon, ezért most 25 fenekest kapsz. Tudom, hogy ketten voltatok, de mivel úgysem árulod el a barátnőd nevét, az övét is te kapod.

- Mi? De ez nem igazság!

Nagyon megijedtem.

Pár perc szünet után megszólalt.

- Rendben. Mivel már kaptál eleget, ezért megegyezhetünk a 25-ben.

Nem mondtam semmit. Mivel látta, hogy nem kívánok semmit mondani, a fenekemre helyezte a fakanalat. Hideg volt, és elsőre még jól is esett. Amikor elcsattant az első ütés, feljajdultam. Amikor a 10. körül lehetett, már úgy éreztem, mintha izzó vasat érintene hozzám. Amikor megvolt a 25, és elengedett, szó szerint elmenekültem a közeléből. Felhúztam a nadrágot.

- Megérdemelted. És remélem megtanultad, hogy nem lehet csak úgy emberekkel szórakozni.

Nem mondtam semmit, csak mérgesen néztem rá.

- Megértetted?

Nem akartam válaszolni.

- Megértetted? Vagy még egyszer elmagyarázzam?

- Meg, megértettem.

- Rendben.

És se szó, se beszéd elindult kifelé. Én tisztes távolságban követtem. Az ajtóban megfordult és rám nézett.

- Szia! Remélem többet nem kell így találkoznunk.

- Vizslát! - mondtam fogcsikorgatva.

Amint kilépett az ajtón elkezdtem sírni, a fájdalomtól és a szégyentől. Amikor összeszedtem magam, felhívtam a barátnőmet.

- Szia! Gyere át, azonnal! - mondtam neki mérgesen. És letettem a kagylót.

Nyilván hallotta a hangomon, hogy baj van, ezért rögtön átrohant. Amikor feltépte az ajtót, akkor én éppen a fenekemet hűsítettem.

- Mi a baj? Olyan fura volt a hangod a telefonban.

Nem bírtam magammal és kiabálni kezdtem vele.

- Fura? Vajon miért? A pasas, akit felhívtunk, eljött ide, a lakásunkba! Teljesen mérges volt, és a szüleimet kereste! Amikor mondtam neki, hogy nincsenek itthon, elfenekelt, a telefonos dolog miatt! És az egész a te hibád! Ha nem beszélsz rá erre a hülyeségre, akkor most le tudnék ülni kényelmesen a tv elé!

Leálltam egy kicsit, hogy levegőhöz jussak. Vettem pár mély levegőt és vártam a reakcióját.

- Csak viccelsz, ugye?

Nem mondtam semmit, csak lehúztam a nadrágomat és megmutattam neki az igazságot.

- Te is ezt érdemelnéd! Csak a dupláját!

- Ne haragudj! Nem akartam.

- Persze... Most menj el! Majd beszélünk!

Nem mondott semmit, de láttam, hogy nagyon megbánta a dolgot...

Élet a St. Adrian lányiskolában 1.

Ezt a történetet nagyon régen írtam, még a MARCUS magazinban jelent meg valamikor. Most egyrészt azért másolom fel ide is, mivel nem biztos, hogy mindenki olvasta korábban, másrészt pedig könnyen elképzelhető, hogy folytatni fogom... Ha már az iskolai fantázia került ma szóba:))

1. rész: Új év, új érzések

A St. Adrian leány középiskola diákjai hangos zsivajjal lepték el a tantermeiket. A lányok izgatottan mesélték egymásnak nyári élményeiket és örültek, hogy ismét együtt lehetnek. A hangulat csak akkor változott meg, amikor az új tanévre és az új igazgatóra terelődött a beszélgetés.

- Hát, vége a régi szép időknek - sóhajtott fel a 17 éves Susan Wilson.

A tanteremben rögtön mindenki elcsendesedett és csak a helyeslő fejbólintásokat lehetett látni. Csak az új lány, Liza Spencer nézett körül értetlenkedve:

- Miért, mi történt? - kérdezte csodálkozva.

- Semmi különös, csak új igazgatónk van.

- És az miért baj? Még nem is tudtok róla semmit. Lehet, hogy egészen rendes lesz… Nem kell azonnal kétségbe esni…

A többiek azonnal lehurrogták:

- A régitől biztos, hogy sokkal rosszabb lesz. Ez nem is lehet kérdéses.

- Nézd - kezdte magyarázni Susan, aki általában a társaság középpontja szeretett lenni -, a régi igazgatónknál tényleg csak rosszabb lehet. Az öreg… nos igen… nagyon szerette a fiatal lányok popsiját nézegetni és simogatni. Így viszont, ha volt egy csepp eszed, akkor minden büntetést megúszhattál. Például elkaptak, amikor cigiztem a klotyón. Ezért pálcázás jár, legalább egy tucat. Az öreg szövegelt egy kicsit, majd sajnálkozva megjegyezte, hogy ezt nem úszhatom meg büntetés nélkül és megkérdezte, hogy a tenyeremre vagy a fenekemre kérem. Ez egy eléggé költői kérdés volt, hiszen mindenki tudta az iskolában, hogy ilyen esetekben két dolog között lehet választani: az egyik, hogy megkapod a teljes büntetést a tenyeredre, sőt sokkal erősebb ütésekkel, mivel az öreget megfosztottad az "élvezetétől", a másik, hogy megmutatod és felajánlod neki a popsidat, aminek a hatására jóval kevesebb fájdalomban lesz részed. Én is azonnal a fenekelést választottam és sírva könyörögni kezdtem neki, hogy megbántam, amit csináltam, nem fogom még egyszer, meg ilyesmik. És kértem, hogy ha lehet, akkor még most ne a pálcával kapjam a büntetést, hanem találjon ki valami mást. Ennek persze nem tudott ellenállni. Nos képzeld el: ahelyett, hogy a nádpálcával szétverte volna a kezem vagy a fenekem, megúsztam annyival, hogy a térdére fektetett, letolta a bugyimat és párszor rápaskolt a popsimra.

A teremben végighullámzott egy megértő nevetés, hiszen majdnem mindenki került hasonló helyzetbe.

- De… ez nem volt nagyon megalázó? Egy férfi… a meztelen feneked… és mindent…

- Nos… - mosolyodott el Susan - Egy kicsit valóban szokatlan érzés volt, de ez inkább csak izgató, főleg amikor a "fenyítés" után egy kicsit megmasszírozta a büntetési felületet. Az embert szinte arra ösztökélte, hogy újabb "bűnt" kövessen el.

- De ennek most már vége - vetett véget az általános derültségnek Pamela Lawrence, aki az osztály legcsintalanabbja volt és így a legtöbb félnivalója volt a változások miatt. - Ráadásul azt hallottam, hogy az új diri nagyon kemény. Eddig fiúiskolában tanított és a fiúm barátja ismeri. Szerinte nagyon szigorú, de igazságos.

- Hát majd meglátjuk - jegyezte meg Susan, miközben mindenki a helyére sietett.

* * * *

Hamarosan tényleg meglátták! Másnap reggel az iskola kapujában a tanárok várták az érkező lányokat és mindenkit alapos egyenruha vizsgálatnak vetettek alá. Akinél bármilyen hiányosságot találtak, az osztálytermek helyett az igazgató irodájába irányították. 8 órakor legalább 30 lány tolongott az igazgatóra várva, köztük Susan és Pamela is. A lányok idegesen találgatták, mi fog történni, majd hirtelen halálos csend lett, amikor az igazgató megérkezett. Mr. Kerwin kb. 40 éves, elég jóképű férfi volt és a lányok más helyzetben biztos örültek volna, ha kitünteti őket a figyelmével.

- Szép dolog - szólalt meg mély, barátságos hangon. - Mit gondoltak a kisasszonyok, hova jönnek? Iskolába vagy valamilyen szórakozóhelyre? Úgy emlékszem, mindenki tisztában volt vele, milyen viselet kötelező, vagy nem?

Erre a kérdésre nem lehetett mit mondani, és néhány fiatalabb lány már most szipogni kezdett. Csak páran, köztük Susan volt olyan bátor, hogy szembenézzen a férfival, a többiek lehajtott fejjel hallgatták a szidást.

- De most megtanulják, hogy ebben az iskolában a szabályokat be kell tartani. Akiknél kisebb hiányosságokat találtak, gondolok itt rendetlen ruhára, nem jól megkötött nyakkendőre, azok álljanak a jobb oldalra, akik pedig nem a megfelelő ruhát viselik, azok a másik oldalra.

Izgatott mozgás kezdődött. A lányok nagy része jobb oldalra húzódott és csak páran maradtak, akik komolyabb hibát követtek el.

- Álljatok fel egy sorban - utasította Mr. Kerwin a jobb oldalt gyülekezőket. - Kezeket előrenyújtani, tenyérrel felfelé, kinyújtott ujjakkal - hangzott a következő parancs, miközben a férfi elővett egy kb. 30 cm hosszú, fa vonalzót a táskájából.

A lányok hangtalanul engedelmeskedtek. Mr. Kerwin odalépett a sor elejére, a vonalzóval megigazította a remegő vétkes kezét, majd lecsapott a tenyerére. A csattanás visszhangzott a folyosón, csakúgy, mint az ütést követő "Auuuu" is. A férfi rövid szünet után a másik tenyérre is rávert egy alaposat, majd intett a szipogó lánynak, hogy elmehet, ő pedig a következő delikvens elé lépett. Viszonylag hamar a sor végére ért és látható volt, hogy a kiosztott 50 tenyeres nem nagyon fárasztotta el. Ezután a maradék, főbb vétkesek felé fordult:

- A kisasszony befáradna velem az irodámba? - mutatott a vonalzóval egy 14 éves lányra, akin nem az előírt szoknya volt és a nyakkendője is hiányzott.

A lány könnyes szemeit törölgetve megindult a férfi előtt, a többiek pedig egy kicsit fellélegeztek, bár jól tudták, hogy még ők is sorra kerülnek. Susan, aki volt olyan elővigyázatlan, hogy ezen a reggelen nem az előírt bugyit vette fel és a nyakkendőjét is a táskájába gyűrte, megpróbált elkapni néhány, az irodából kiszűrődő hangot. Irigykedve gondolt Pamelára, aki megúszta két tenyeressel, és már jó előre sajnálni kezdte saját magát. "Tenyerest kapok vagy fenekest?" töprengett magában. Ekkor egy fojtott csattanás hallatszott az igazgatói szobából, majd egy hangosabb kiáltás. A kint maradt 4 lány összerezzent, bentről pedig egy újabb csattanás hangja hallatszott.

- Kettő - számolta szinte csak magában Susan.

Még kétszer lehetett hallani a csattanást és Susan egy kicsit megkönnyebbült. "Négy ütést még talán ki lehet bírni" gondolta. Hirtelen kinyílt az ajtó és szinte kirohant rajta a kis 14 éves, könnyei potyogtak, kezével pedig vadul dörzsölte a fenekét. A többiek szívesen megkérdezték volna, mi történt pontosan, de a lány fel sem pillantva elrohant. Mr. Kerwin pedig máris intett a következő "bűnösnek". Susan maradt utoljára. A feszültség egyre nőtt benne, ahogy hallgatta a fenyítés kiszűrődő zajait és látta, ahogy a társai sorra előbukkannak, könnyes szemmel, hátsó felüket tapogatva. Végül egyedül maradt. Mélyet lélegzett és bátorságot merítve követte az igazgatót, aki bezárta mögötte az ajtót, majd leült az íróasztala mögé. Pár pillanatig figyelmesen nézte a lányt, aki keményen állta a vizslató pillantásokat, bár belül alig bírta legyűrni növekvő reszketését.

- Nos, Miss. Wilson - szólalt meg végül a férfi -, Önön mely ruhadarabok térnek el az iskolai szabályzattól?

- A nyakkendő, Uram - Susan hangja kicsit volt csak bizonytalan, mikor megszólalt, de a folytatástól önkéntelenül is elpirult -, és a…, a bugyi, Uram.

- Nocsak, nocsak… - Mr. Kerwin láthatóan élvezte a lány zavarát. - Gondolom, tudja, Miss. Wilson, hogy az iskolai szabályzat előírja, mit viselhetnek a diákok, és ennek megszegése büntetést von maga után?

- Igen, Uram - felelte Susan, egyenesen az igazgató szemébe nézve. Valami vonzotta a tekintetét és ahelyett, hogy bűnbánóan lesütötte volna a pillantását, szemét nem tudta levenni a férfiról.

- És azt is tudja, milyen büntetés jár ezért?

- 2-12 ütés, Uram.

- Milyen eszközzel, és a vétkes mely testrészére történik a fenyítés?

- Ez nagyrészt a tanártól függ: kisebb hiba esetén történhet a tenyérre vonalzóval vagy a kisebb nádpálcával, komolyabb esetben a fenékre, felhajtott szoknyával, nádpálcával vagy paddle-val. - Susan megtanulta a szabálykönyvet, mivel a tavalyi évben arra számított, hogy megválasztják elöljárónak. Most önkéntelenül is előbukkantak a könyv előírásai, bár el sem tudta képzelni, a férfi miért kérdezgeti.

- És az Ön vétke melyik kategóriába esik, ifjú hölgy?

- A másodikba, Uram. - Susan egy kicsit kezdte már unni ezt a kérdezz-feleleket, és az igazgatót megelőzve folytatta. - Ami azt jelenti, hogy Ön most ráver a bugyimra 6-8 csípőset, gondolom a paddle-val, miközben én kiordítom a tüdőmet.

- Majdnem helyes megállapítás - húzta fel a szemöldökét a férfi. - Miből következtette ki?

- Ez előttem lévők 4-6 ütést kaptak, és ez a szám egyre emelkedett. Reménykedem benne, hogy nálam nem fog tovább nőni - akkor is a legkevesebb a hat, de a valószínűbb, sajnos, a 8. Előkészítve pedig csak a paddle-t látom, ezért gondolom, azzal fogok megismerkedni, és a nádpálca majd más alkalommal kerül elő.

- Ez mind így van, kislány. A büntetésed pontosan 8 ütés a paddle-val, de a meztelen fenekedre. Azt elfelejtetted, hogy ha nem szabványos alsónemű van rajtad, akkor a fenyítés mindig a meztelen popsira történik. Igaz?

Susan csak bólintani tudott. Ez tényleg kiment a fejéből. "Elég kemény lesz", gondolta, "de ki lehet bírni. Lássunk neki, legyünk túl rajta minél előbb."

- De mielőtt elkezdenénk a fenyítést, lenne itt egy másik téma, amit még előtte meg kell beszélnünk, mivel utána nem leszel éppen a legmegfelelőbb állapotban hozzá. A viselkedésével megnyerted a tetszésemet, ifjú hölgy. Az előbbi kérdéseimet tulajdonképpen felfoghatod egyfajta vizsgáztatásnak is, egy olyan vizsgának, amin sikeresen átmentél. Pont egy ilyen lányra van szükségem, mint elöljáróra. Aki ismeri az előírásokat, viszonylag ritkán szegi meg őket - amivel példát is kell mutatnia -, és ráadásul nem ijed meg tőlem, a szemembe mer nézni, sőt, még pimaszkodni is mer egy kicsit, éppen fenyítés előtt.

Susan nem akarta elhinni, amit hallott! A gondolatait teljes egészében az kötötte le, hogyan tudná titokban megmasszírozni egy kicsit a popsiját, hátha segít valamit, és akkor hirtelen itt van ez… Amire tulajdonképpen mindig is vágyott! Most tényleg nem tudott megszólalni, csak bólintott.

- Valamit még el kell mondanom. Akárhogy döntesz is, az a mostani büntetésedet semmilyen módon nem fogja befolyásolni; se többet, se kevesebbet nem fogsz kapni. De a későbbiek folyamán, ha valamit elkövetsz, akkor elöljáróként mindig dupla fenyítésre számíthatsz. Nos, mi a válaszod?

- Nagyon szépen köszönöm, Uram - nyögte ki nagy nehezen a lány. - Természetesen örömmel elvállalom. Remélem, nem fog bennem csalódni, Uram.

- Ezt én is remélem, Susan. Nos, itt lenne az első feladatot. Úgy látom, ezek az egyenruhák tényleg nem a legjobbak, ezen változtatni kell. A hét végére készíts el egy új egyenruha tervezetet. Olyat, amelyben szívesen jártok, de megfelel az iskola előírásainak, mivel a főbb paraméterek, szín, hossz és ilyesmik nem változtathatóak meg. A többi dolgot pedig megbeszéljük délután, tanítás után. Rendben?

- Igen, Uram - válaszolta mosolyogva Susan, és a fejében már a feladat megoldásán gondolkozott.

Az igazgató zökkentette vissza a jelenbe, amint felállva felvette a paddle-t az asztalról. A "paskoló" elég félelmetes szerszámnak tűnt a lány számára: kb. 30-35 cm hosszú, ovális alakú volt, a felületén lyukakkal. "Jaj, szegény popsim", sóhajtott fel magában Susan, miközben az utasítást meg sem várva előrelépett és az asztalra hajolt. Felhajtotta a szoknyáját és pár másodperces habozás után térdig tolta le hófehér bugyiját. Így tulajdonképpen egy kicsit módosult a büntetés megítélése a lányban, mivel az iskolában szokás volt, hogy az igazgató az elöljáró diákot mindig megfenyítette a meztelen fenekén, vagyis előbb-utóbb sor került volna erre a bugyiletolásra. Persze másabb egy "bemutatkozó" popsiverés, mint egy porolás azzal az eszközzel.

Mr. Kerwin pár pillanatig elgyönyörködött a látványban, ahogy ott állt a lány fenyítésre felkínált, feszesen gömbölyödő félgömbjei mögött. "Már egészen asszonyos", jegyezte meg magában a férfi, és szemét a combok közül kikandikáló kagylóra függesztette. Susan, mintha csak sejtette volna a férfi érdeklődését, nagyobb terpeszbe nyitotta a lábait, egészen amíg a bugyi gumija engedte, megigazította a szemébe hulló hajfürtjeit, és megadó engedelmességgel leeresztette felsőtestét az asztal lapjára. Mr. Kerwin számára most már szabad belátás nyílt a lány combjai közé, miközben Susan fenekén, ha lehet, még jobban megfeszült a bőr. A lány elhatározta magában, hogy ezt a fenyítést keményen fogja kiállni, ahogy elvárható egy elöljárótól: nem fog könyörögni, és lehetőleg méltósággal fogja viselni az ütéseket.

Az igazgató közvetlenül a lány mögé lépett, a paddle felületét ráhelyezte a popsi leghúsosabb részére, majd lendületet vett és teljes erővel lecsapott a széles célpontra. Susant áramcsapásként érte az első ütés; nem gondolta volna, hogy ez így tud fájni. Az ütés ereje az egész testét megmozgatta, ha nincs előtte az asztal, akkor simán orra esett volna. Hangosan felkiáltott és minden erejét össze kellett szednie, hogy kezével ne próbálja meg védeni az izzó felületet a következő ütéstől. Mr. Kerwin egy pillanatig kigyönyörködte magát a paddle hatásában. Egy pillanatig azt hitte, hogy a lány felpattan, de a kezdeti sokk után Susan hamar összeszedte magát és pár másodperc múlva ismét az eredeti pozícióban volt: lábai egyenesek, a lehető legszélesebb terpeszben, felsőteste az asztalon.

- Nagyon bátor - jegyzete meg a férfi, miközben másodszor is lecsapott.

Ez alkalommal már a lány tudta, mire számítson, így sokkal jobban el tudta viselni a fájdalmat. Persze most sem tudta megállni, hogy fel ne kiáltson, de a pozícióját tartani tudta. Pedig ha lehet, akkor ez még jobban csípett, mint az előző. Mr. Kerwin szinte ugyanarra helyre ütött, mint először, és azon a részen, ahol az első ütés alkalmával a bőr becsípődött a lyukakba, most szinte kibírhatatlan égető érzést okozott.

A negyedik ütés után már kibukott a sírás a lányból és ezután már csak arra vigyázott, hogy a kezeit nehogy hátra vigye. A büntetés második felében egyre hosszabb szünetek kötötték össze az egyes ütéseket. A lány minden alkalommal felkiáltott, felemelkedett az asztalról, hátra tolta a csípőjét és hosszú ideig fészkelődött, amíg sikerült a fájdalmat elviselhető szintre csökkentenie. A férfi minden esetben türelmesen kivárta, amíg Susan felveszi ismét az eredeti helyzetét, és közben élvezettel figyelte a bemutatót: az összehúzódó, kitárulkozó félgömböket, a reszkető combok közül kikívánkozó nőiességet és magában az izmok játékát.

A büntetés végül befejeződött. A férfi letette a paddle-t Susan mellé az asztalra, és bal kezét ráhelyezte a zokogó lány derekára. Jobbjával megérintette a szinte lángoló félgömböket, és addig simogatta, amíg Susan sírása le nem csillapodott.

- Túl vagy rajta, kislány.

- Ha… ha ez ennyi… - szipogta Susan -, ennyire fájdalmas…, akkor a többiek hogyan bírták ki?

- Nos, igazság szerint ez is hozzátartozott a teszthez - felelte az igazgató, miközben ujjai el-elkalandoztak a lány remegő combjai közé. - Te sokkal erősebb ütéseket kaptál, mint a többiek. De most már rendben van - tette hozzá, lágyan rápaskolva a mélyvörös testrészre.

Susan nyögve felegyenesedett, és miközben fájdalmasan sziszegve magára erőltette a bugyiját, egy pillanatig még az is megfordult a fejében, hogy talán nem is olyan jó, ha valaki elöljáró. De rögtön el is dobta a gondolatot és már mosolyogni is tudott, mikor kilépett az irodából.

Kipárnázott bugyogó

Hajadon, 50-es éveimben járó tanárnő vagyok. Franciaországban egy olyan iskolát tartok fenn, melybe hazájuktól távol élő angolok leányai járnak.

A testi fenyítés néhány összefüggésére szeretnék rávilágítani, elsősorban saját tapasztalataim alapján. Olvastam ugyanis néhány olyan cikket, melyekben viccelődve és szexuális szempontból izgatónak, kéjesnek tüntették fel a nádpálcázást. Ez persze igaz is lehet, csak nem mindegy, hogy az illető a nádpálca melyik végén található! Aki kapja, annak elviselhetetlenül fájdalmas egy ideig, bár aztán a kín gyorsan tompul. Hat kemény fenekes igazán komoly büntetésnek tekinthető.

Maga a nádpálca nagyon fontos! Véleményem szerint a hosszabb, vékonyabb pálcák a jobbak, főleg a testesebb lányok esetében. A görbe nyél is több, mint hagyomány. A hajlított vég bizonyos merevséget biztosít a nádpálca első negyedének, ami a legjobb ellenőrzést teszi lehetővé, ahol ez szükséges, a pálca utolsó részén.

Az különösen igaz, hogy nádpálcát főleg a lányok esetében kell használni! Az ő nagyobb, kerekebb popójuk megköveteli a nagyon hajlékony pálcát, amely így követni tudja ülepük domborulatát, és eredményesen tudja kifejteni hatását: felgyorsítja ugyanis az utolsó néhány centimétert, mely a nádpálcát még félelmetesebb eszközzé teszi.

Sok nádpálcát használok, de mindegyik különböző. Rendszeresen gondozom őket, lenmagolajjal kenem, így teszem rugalmassá.

Kényes kérdés a fenyítési testhelyzet. Ezen a téren leginkább az együttműködést hiányolom a megfenyített lányoknál. A test alsó részét óvni kell a repülő daraboktól, ha a nádpálca esetleg eltörik. Az egyik legjobb helyzetnek tartom, ha a lány egy kényelmes fotel karfájára hajol, fejét az ülőrészre helyezi és karját a fején összefonva, térdét a karfához szorítja. Ily módon a fotel háttámlája védi az esetleges sérüléstől, ugyanakkor a popó eléggé megfeszül a veréshez.

Izgalmas problémának tűnik az a kérdés, vajon a fenekelést a takart vagy a meztelen ülepen hajtsuk-e végre? Erről réges-régen folyik a vita. Az, hogy a popó - különösen a lányok esetében, akiknek feneke teltebb - alkalmas kemény pálcázásra, nem kétséges. Kezdetben az iskolában minden büntetést úgy hajtottam végre, hogy a vétkes ruházata a helyén maradt. Azt hittem, elég büntetés, ha behívom az irodámba, lehajoltatom és elfenekelem. Minden esetben így jártam el. A vétkes lányt az íróasztal lapjára hajoltattam, popóján a szoknyát feszesre húzattam, majd szíjjal vagy nádpálcával elvertem.

Néhány évvel később eljárásomat meg kellett változtatnom.

Komoly vétségért büntettem meg egy 17 éves lányt. Elhatároztam, hogy most tényleg nagyon szigorú leszek. Ennek megfelelően a leghatásosabb nádpálcámat választottam ki: hosszút, vékonyat, a vége felé keskenyedőt és nagyon hajlékonyat. Előkelősködő, nagyképű, öntelt, de nagyon csinos teremtés volt, kissé telt. Eddig háromszor járt nálam, kétszer szíjjal, egyszer pedig nádpálcával kapott ki. A büntetése mindig nagy hűhóval járt: sikoltozott, ugrált és könyörgött, engedjem el a hátralévő fenyítést.

Most, amikor asztalomra hajolt, ujjaim között hajlítgattam a nádpálcát és eldöntöttem, szigorú leckében részesítem. Meglepődtem, mikor az első fenekes után csak felsóhajtott. Semmi szokásos rúgkapálás, sikoltozás, popótekergetés. Kissé hátrébb léptem és nagyobb lendülettel suhintottam oda. Az eredmény ugyanaz.

Kiosztottam a szokásos hat fenekest, de teljesen nyugodt maradt. Végül azt mondtam, hogy felállhat és mehet. Kifelé menet észrevettem, hogy nem úgy lépked, mint akit éppen most fenekeltek el nádpálcával. Visszahívtam, megfordítottam, felemeltem a szoknyáját és azonnal világossá vált szenvtelenségének oka: két vastag törölközőt helyezett bugyogójába, mint valami pelenkát. Kihúzva szabaddá tettem popóját. Nagyon halvány piros nyomát találtam csak az előző nádpálcázásnak, pedig fájdalmas hurkáknak kellett volna ott lenni eredetileg.

Nagyon feldühödtem, alig találtam szavakat. Másnapra visszarendeltem, mivel a dolgot meg kellett beszélnem a felügyelőnővel. Így írta elő a szabályzat, ha valakit a meztelen fenekén fenyítettek.

Ettől kezdve a lányoknak, miután az asztalra hajoltak, fel kellett hajtaniuk a szoknyát és letolni a bugyogót. Ha az előírásos pamut vagy nylon bugyit viselték, akkor csak simán megkapták a kiérdemelt büntetésüket. Ám, amint az kezdetben gyakran megtörtént, nagyon vastag, vagy kibélelt bugyogót vettek fel, akkor megkettőztem a fenyítésüket.

Nem kétséges, ettől kezdve mindennapossá vált a bugyiletolás. Hiszek benne, hogy a fiatalok számára legjobb fegyelmezési módszer a nádpálcázás, de még hatásosabbnak tartom, ha ellenkező neműek hajtják végre a fenekelést, különösen lányok esetében.

Fenekelés és fájdalom

A következő sorokat egyik tagunk írta, aki szeretne névtelen maradni, ezért én teszem közzé:) Az írás megjelent Charlie blogján is, ha valaki járt arra, akkor ott már olvashatta...

Régi vágyam, fantáziám valósult meg amikor életem első fenekelését megkaptam. Azt hiszem szerencsém volt, hogy olyan társaságba keveredtem, ahol olyan emberek vannak, akik tényleg becsületesek, megbízhatóak, és főleg nem csak a szájuk jár, hanem tényleg tudják mitől spanking a spanking. Életem első porolását, egy olyan embertől kaptam, aki nagyon profi a témában. Ezt azóta is már több alkalommal bebizonyította. Hálás vagyok a sorsnak, és neki, hogy pont Ő volt az, aki úgymond "beavathatott".

Vágytam nagyon rá, hogy az eddig dédelgetett álmom valóra váljon. De be kell valljam, féltem is nagyon. Kusza gondolatok kavarogtak a fejemben: Vajon milyen lesz? Fájni fog? Megbízhatom benne? Mi van, ha olyasmi történik, amit én nem szeretnék, ha kérésem ellenére durva nyomok maradnak? Ha itthon észreveszik? Megéri-e az eddigi életemet kockára tenni egy olyan dologért, ami a fantáziámban él? Persze tisztában vagyok vele, hogy az emberi természet már csak ilyen, hogy mindent elkövet álmai megvalósulása érdekében. Igyekeztem a partneremet is rávezetni, mi az, ami a fantáziámat mozgatja, de ő elutasító volt. Azóta is az, sajnos.

Elgondolkodtam azon is, hogy normális dolog-e egy nick mögé bújva számomra idegen emberekkel megosztani vágyaimat? Rá kellet arra is jönnöm, ez így nagyon kényelmes, egyszerű, hiszen egy levelet írok csupán, a kényelmes fotelemből, csak egy nick válaszol.... Nem kell a szemébe néznem, átgondolhatom a válaszomat, akár 5x újra írhatom, mielőtt elküldöm...

Végül mégis összeszedtem a bátorságomat, és elmentem egy megbeszélt "randira", ahol megkaptam életem első porolását. Itt már nem tudtam olyan nyíltan, őszintén beszélni a vágyaimról, érzéseimről, mint előzetesen a levelekben. Zavarban voltam, nem tudtam, mit kezdeni a helyzettel. Igaz Ő nagyon figyelt rám, mindent megtett, hogy kellemes élményként éljem meg, és ne negatívumként. Bevallom, ez meglepett, ugyanakkor nagyon jól is esett. Közben kérdezte, milyen érzéseket vált ki belőlem, erre számítottam-e. Nagyon zavarban voltam, nem mertem elmondani 100%-os őszinteséggel, hogy jó az amit érzek, egyáltalán nem fáj, inkább kellemesen bizsergető, izgató élmény volt. Megdöbbentett az erotikus hatása. Nem voltam rá felkészülve, és ezt szégyelltem. Azt gondoltam, csak rám van ilyen hatással. Később rájöttem, ez a fenekeléssel jár, és teljesen természetes. De ott, és akkor nagyon bíztam benne, hogy ezt sikerül palástolnom, és nem veszi észre rajtam. A mai napig nem tudom, hogy vajon sikerült-e ezt elrejtenem. Azóta már tudok vele őszintén beszélgetni, hiszen sok idő eltelt, egyre jobban megismerjük egymást, de ez a téma még nem került szóba közöttünk. Majd talán egyszer....

A későbbi alkalmakkal már jelentkezett a fenekeléssel járó igazi fájdalom, és pirosság is. Nem is tudom igazán megfogalmazni, hogy ez a fájdalom, csípő, égető érzés jó-e, vagy a pokolra kívánandó dolog. Egy kicsit ez is, az is. Amikor szünet nélkül kapom a fenekeseket, előfordul, hogy többet is ugyanoda, iszonyatosan tud csípni, égni... Akkor, abban a pillanatban utálom ezt az érzést, a fájdalmat. Ugyanakkor nagyon jó megélni azt, amikor a fenekem egy másik pontját kezdik el náspángolni; pillanatnyi megkönnyebbülés, hogy végre nem oda kapok, de ugyanakkor gyötrő félelem, hogy pillanatokon belül ott is a pokol tüze fog táncolni. Tehát egyszerre jó és rossz. Mégis a jó felé billen a mérleg nyelve, mert imádom, mikor egy alapos fenekelés után érzem, ahogyan a tűzpiros fenekem ég, ahogyan a ruha hűsítő érintése jól esik, vagy épp még az is fokozza a lángolást. Aztán, percről-percre, ez az érzés fokozatosan csillapodik, és akkor már azon jár az agyam, hogy ezt még egyszer szeretném, itt és most átélni. Persze abban a pillanatban, amikor újra elkezdik porolni a fenekemet, már meg is bánom a sok szemtelenkedést. De izgalommal tölt el a tudat, hogy a partneremet ez nem nagyon hatja meg, és újra alaposan el fog fenekelni. Talán még alaposabban, mint az előzőekben.

Bármilyen furcsa is, ez a fájdalom, ami a fenekeléssel jár, szerintem nagyon is kell ahhoz, hogy az egész játékot élvezzük. Az a tudat, hogy ez nem egy erőszakos durva cselekedet, hanem kölcsönös megegyezésen alapul, úgy gondolom, a fájdalom nagy részét elnyeli, mivel így csak fizikai a dolog. De ha az akaratom ellenére náspángolnának el, akkor azt hiszem, csak egy paskolás erősségű fenekelés is sokkal jobban fájna fizikailag is, mint egy alapos fenekelés, ami a bele egyezésemmel történik. Továbbá mély lelki sérüléseket is okozna…

Imádom az érzést másnap, amikor leülök, lehajolok és érzem a fenekemet ért megpróbáltatások utóhatását. Mosoly ül ki az arcomra mindig, mikor eszembe jut, hogy ha ilyenkor valaki látna, lehet nem is értené, mi az elégedett vigyor az arcomon.... Én egyetértek Pixie-vel, hogy a fenekeléssel járó fájdalom nagyon is kellemes, ha összességében nézem.

Hosszú hétvége (4. rész)

Előző részek:

1. rész
2. rész
3. rész

A sarokban

A férfi töltött magának egy pohár sört. Kényelmesen hátradőlt a fotelben, és miközben élvezettel szemlélte a keze nyomát a lány popsiján, fogadást kötött, hogy mikor fog a lány elkezdeni mocorogni. Abban biztos volt, hogy nem bírja ki a 25 percet mozdulatlanul. Nem is a fizikai része miatt a dolognak - bár most biztos nem kényelmes a fakanál nyelén térdelni -, de soha nem állta meg mocorgás, forgolódás, beszéd nélkül a sarokban állást. Akkor sem, ha csak 5 percről volt szó.

"És most is igazam volt", gondolta elégedetten, amikor még 1 perc sem telt el, és a lány máris fészkelődni kezdett. Azt még elnézte a férfi, amikor óvatosan megpróbálta a testsúlyát egy picit áthelyezni, de amikor félig oldalra fordulva lenézett a fakanálra, már elhangzott az első figyelmeztetés.

"Olyan, mintha csak tesztelne. Most addig fogja feszíteni a húrt, amíg ki nem osztok egy újabb büntit. Azt követően persze végig fogja állni a 25 percet mozdulatlanul. Mintha csak meg akarna bizonyosodni arról, hogy figyelek rá - nem is tudnék nem figyelni, igazán elragadó látvány, főleg ilyen piros popsival -, és kellene egy újabb nyomatékosító jel, hogy ebben a 25 percben is vele foglalkozok, akkor is, ha ő éppen háttal van, és nem lát engem."

A mocorgást követte egy félhangos "ÁÁÁÁÁ".

- Mondtam, hogy nem beszélhetsz.

- De, hát, nem is beszéltem. Azt nem várhatja el tőlem, hogy összeszorított fogakkal, teljesen némán tűrjem a fájdalmakat.

- Most is beszélsz.

- De maga kérdezett! Kérdésre pedig nem csak hogy szabad válaszolnom, de kötelező is.

- Nem kérdés volt, amit mondtam - a férfi elmosolyodott, élvezte a csatát a lánnyal. - Így is nagyon sajog már a popsid, és még messze nincs vége ennek a büntinek sem. A többiről nem is beszélve. Vagyis légy jó kislány, és ne akard, hogy kihívjalak a sarokból.

- Én jó kislány vagyok, de nem is tudja, milyen nehéz itt nekem. Maga sem bírná ki.

- Én nem is csinálok olyat, amiért ez járna. De most már tényleg maradj csendben és ne mocorogj.

A lánynak sikerült újabb egy percig nyugalomban maradnia, mielőtt elkezdte volna a haját piszkálni.

- Úgy látom, hogy nagyon unatkozol - mondta a férfi felállva. Kézbe vette a vonalzót, és megindult a lány felé.

- Én nem is csináltam semmit - próbálkozott egy erőtlen védekezéssel a lány, amikor érezte, hogy megragadják az egyik csuklóját, és szelíd erőszakkal talpra állítják. Első pillanatban megkönnyebbülést érzett, hogy felállhatott, de ez hamar elmúlt, amikor meglátta a vonalzót.

- Nyújtsd ki a jobb kezedet, tenyérrel felfelé.

- Mit akar csinálni?

- Mivel még nagyon sok vár a popsidra, így most tenyereseket kapsz.

- De.... Én nem is csináltam semmit - mondta a lány, miközben mind a két kezét a háta mögé rejtette.

- Dehogynem. Többször is figyelmeztettelek. Nyújtsd ki a kezed, vagy megduplázom a büntidet. És ne simogasd közben a popsidat....

A lány kelletlenül engedelmeskedett. Az élmény még új volt neki. Nem csak az, hogy a popsija helyett a tenyerére kap, hanem az is, hogy most szemtől szembe állt a férfival, és látta minden mozdulatát. Sokkal jobban izgult, miközben a férfi megfelelő szögbe igazította a kezét, majd a vonalzó felemelkedett, és lecsapott a tenyerére.

- Auuuuu!

Sokkal jobban csípett, mintha a fenekére kapta volna. Pedig jól látta, hogy a férfi eléggé visszafogta magát, és szinte csak csuklóból lendítette meg a vonalzót.

A második ütés után hátrakapta a kezét, és teste mögött próbálta kidörzsölni a sajgó érzést.

- Ha még egyszer elveszed, mielőtt engedélyt adok, előröl kezdem, és duplát kapsz.

Mennyivel jobb, amikor tehetetlenül fekszik, leszorítva a férfi térdén.... Ennél talán nincs is rosszabb, önként kinyújtani a kezét egy újabb csípős tenyereshez. Közben látni, ahogyan a férfi elvezettel figyeli, hogyan viaskodik magával....

A harmadik ütés már könnyeket csalt a szemébe, és sikerült megállnia, hogy ne kapja el a kezét a következő elől sem.

- A másik kezedet kérem.

Milyen udvarias.... "Kérem"...

Most könnyebben ment az engedelmeskedés, és miközben a bal tenyerét tartotta a férfi elé, titokban a másikkal a popsiját dörzsölte meg egy picit. Egy pillanatig elgondolkozott, hogy ez a mozdulat most melyik testrészének is okoz inkább megkönnyebbülést: a popsijának, vagy a tenyerének...

A kellemesebb pillanat nem tartott sokáig, mivel a férfi, megragadva a csuklóját, gyors egymásután kiosztott négy ütést a bal tenyerére is. Már tudta mire számíthat, így jobban fel tudott készülni a hatásra. Ennek ellenére nem tudta megállni, hogy ne rázza őrült módon a kezét, és ne dörzsölje felváltva mindkét tenyerét. De legalább túl van rajta.

- A jobb kezedet kérem.

"Ez nem lehet! Ezt nem csinálhatja. Biztosan csak viccel" - gondolta a lány, de nem mert megszólalni, csak esdeklő pillantást vetett a férfira, miközben kinyújtotta ismét a kezét.

- Nem akarok újabb büntit kiosztani a következő 25 percben, amíg a sarokban fogsz térdepelni - mondta a férfi, miközben újabb 4 ütést mért a lány sajgó tenyerére.

- Kérem a másikat - mondta, nem törődve a kövér könnycseppel, ami megindult a lány arcán.

- Ha nem maradsz nyugton, akkor ennek a dupláját kapod.

A lány igazából csak az utolsó 4 tenyeresre tudott figyelni, de mivel most bármit megígért volna, így szipogva bólogatott.

- Kérsz egy zsebkendőt?

A lány erre is csak bólintott. A férfi tudatosan a másik szobába ment zsebkendőért, így hagyva egy kis időt, hogy a lány összeszedje magát. Persze még akkor is a tenyerét dörzsölgette, amikor visszaért.

Amikor a lány visszakerült a sarokba, térdelő pozícióba, a férfi biztos volt benne, hogy most 25 percig teljes nyugalom lesz. A lány eléggé el van foglalva sajgó popsijával és tenyerével, de amúgy se provokálná most újra. És nem azért, mert félne a dupla büntetéstől. Persze nagyon szeretne most kétszer 16 tenyerest kapni, de sokkal fontosabb a tudat, hogy a férfi figyel rá. "25 percig a szép popsimat bámulja", gondolta a lány elégedetten.....