Végre ismét a kezei között érezheti a kis boszorkányt.
Legszívesebben odarohant volna hozzá, betuszkolta volna a szobába és alaposan elnáspángolta volna, mint egy szófogadatlan gyereket.
Valami mégis megállásra késztette. Talán a tekintete... Még soha nem nézett rá senki ilyen megvető felsőbbrendűséggel. Conar valójában nem is értette, hogy merészel így viselkedni azok után, amit tett, azok után, hogy immár másodjára foglalta el az erődöt, s ezzel az egész grófság a tulajdonába került.
Az átkozott kis bestia rezzenéstelenül állta a tekintetét. Talán úgy hiszi, a közöttük lévő távolság elég nagy ahhoz, hogy biztonságban érezze magát. Pedig Conarnak nem kellett volna egyebet tennie, csak leszállnia lova nyergéből, felszaladnia a lépcsőkön és máris elkaphatta volna.
**********************************************
- Verd ki a fejedből ezt az őrültséget! - sziszegte nevelőjének. - Beauville nem alku tárgya... s én sem! - Megfordította Warriort, s elvágtatott, az erőd felé.
Félúton sem járt még, amikor meghallotta a mély hangú dobogást a háta mögött. Hátrapillantott, s egy hatalmas, izmos kart látott, mely feléje nyúlt. Felsikított, s megsarkantyúzta Warriort. De már túl késő volt. Conar egyetlen mozdulattal megragadta, s maga elé ültette a nyeregbe. Szorosan átölelte karcsú derekát, s tovább vágtatott. Melisande lelkében furcsa idegen érzéseket ébresztett a férfi közelsége. Hullámokban öntötte el a forróság, arca kipirult, szíve úgy dobogott mellkasában, mint a hollófekete paripa patái, melyek az erőd felé röpítették őket.
Mire a várfalakhoz értek, az őrök kinyitották a kaput.
A viking nem lassított iramán, míg a várudvarra nem értek. A lakótorony előtt állította meg a lovát, s körbepillantott. Szemmel láthatóan elbűvölte a látvány, mert teljesen megfeledkezett Melisande-ról.
- Engedj el! - kiáltotta a lány, s megpróbált kiszabadulni az egyre kényelmetlenebbé váló ölelésből.
- Azonnal vedd le rólam a kezed! - követelte dühösen, s éles körmeivel belemart a férfi karjába.
- Engedj el, különben megharaplak! - fenyegetőzött. - Legyőztem Geraldot, veled is könnyen elbánok!
Conar leugrott a nyeregből, megfogta a lány derekát, mintha csak le akarná segíteni, de nem tette le a földre. Maga előtt tartotta a levegőben, s dühösen a szemébe nézett. Próbálj csak megharapni, te elkényeztetett kis pisis, s úgy elfenekellek, hogy utána egy hétig csak a hasadon bírsz majd aludni!
- Hogy merészelsz így...
A férfi elmosolyodott, aztán kitört belőle a nevetés. - Atya isten, mekkora balek vagyok! Egy szépséges grófnő kezéért harcoltam, aki még tízéves sincs!
- Tizenhárom éves vagyok és ne is álmodj róla, hogy feleségül megyek hozzád -- sziszegte Melisande. - És azt se hidd, hogy büntetlenül kezet emelhetsz rám!
- Pedig csak a javadat szolgálná egy kiadós verés - suttogta Conar. - Ami pedig a házasságot illeti, még gondolkodom rajta.
Letette a lányt, de még mindig a karjában tartotta.
***************************************************************
Melisande-nak hirtelen fájdalomként hasított szívébe a gondolat, hogy apja élettelen teste még mindig ott hever a harcmezőn.
- Engedj el! - kérte szelíd szomorúsággal a hangjában. Nézz körül a várban. Nekem most mennem kell...
- Hova?
- Gondoskodnom kell az apámról - mondta csendesen, s alig tudta visszafojtani a könnyeit.
- Menj!
Melisande gyorsan kibontakozott az öleléséből, s elindult a kapu felé.
- Melisande!A lány hátrafordította a fejét.
- Tudom, mit érzel, de figyelmeztetlek, nem tűrök el még egy kirohanást az embereim előtt, megértetted?
- Én vagyok itt az úrnő. Úgy viselkedem, ahogy nekem tetszik!
Conar odalépett hozzá, felemelte az állat, s a szemébe nézett. - Egy embernek úgy kell viselkednie, ahogy a helyzet megkívánja. Egy előkelő grófnőnek ezen kívül illene némi méltóságot és önmérsékletet is tanúsítania.
Melisande összeszorította a fogát dühében. - Nem fog épp egy viking illemre tanítani!
- Ó, de igen! Gondoskodni fogok róla, hogy valóban úrnőt neveljenek belőled.
- Nincs jogod hozzá!
Aranypillák hullottak a zafírkék szempárra. - Ez esetben mégiscsak az lesz a legbölcsebb, ha nőül veszlek - mondta elgondolkodva.
A lány hátat fordított, s elindult, de Conar megfogta a kezét, s visszahúzta.
- Fuss! - kiáltotta. - Igyekszem, mert az esküvő pillanata vészesen közeleg. S ha a feleségem leszel, akkor...
- Akkor mi lesz? - kérdezte Melisande, hátravetette a fejét, s kihívóan a férfi szemébe nézett.
-...Akkor teljes hatalmam lesz fölötted. És gondoskodni fogok róla, hogy illemet tanulj! Akár tetszik, akár nem.
**************************************
- Nincs jogod az apám ágyában aludni - mondta hűvös méltósággal.
- Úgy gondolod? - kérdezte Conar, s tekintetével majd felfalta felesége szépséges testét. Melisande mélybíbor tunikát, fölötte mályvaszínű ruhát viselt, mely nagyon jól illett szeme ibolyakék árnyalatához.
- Te... te kegyeletsértő gazember! Halott atyámnak még ki sem hűlt a teste! - kiáltotta a lány, s hangja megremegett a torkát fojtogató sírástól.
Conar felpattant a helyéről.
- Nem azért aludtam az apád ágyában, mert nem tisztelem az emlékét, hanem azért, mert fáradt voltam. Ugyanis tegnap keményen kellett harcolnom Beauville-ért. S azt tanácsolom, ha legközelebb beszélni akarsz velem, négyszemközt tedd meg.
- Én pedig azt tanácsolom, milord viking, hogy legközelebb ne kövess el olyan hibát, ami nyilvános megszégyenítést von maga után.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Conar felmordult, megragadta a lány karját, s magához rántotta.
- Conar! - kiáltotta Brenna, s megpróbált Melisande védelmére kelni.
- Brenna, kérlek, ülj vissza a helyedre! - parancsolta Conar.
A levegő megdermedt egy pillanatra. Brenna lassan visszaült a székére.
Melisande némán vergődött férje szorításában, aztán nagy levegőt vett, előrehajolt, s teljes erejéből beleharapott a férfi karjába. Conarnak azonban arcizma sem rándult.
- Bocsássatok meg - mosolygott barátai felé, s vállára kapta sikoltozó feleségét -, a grófnőnek és nekem fontos megbeszélnivalónk van egymással.
- Nincs több mondanivalóm számodra! - kiáltotta Melisande.
- Nekem annál inkább.
- Nem fogom...
- De igen, milady! - sziszegte dühösen. Fel hágott a hálószobákhoz vezető lépcsősoron, végigsietett a kis folyosón, aztán berúgta a gróf szobájának ajtaját, az ágyhoz lépett, leült, s az ölébe ültette a lányt.
Nem tudta Igazán, mit tegyen vele. Nem akarta bántani, mert tudta jól, hogy szívét az apja halála fölött érzett fájdalma irányítja, s nem a rosszindulat. A viselkedése mindazonáltal felháborító, s tőle igazán nem várhatja el senki, hogy ezt eltűrje. Mindennek van határa.
Beszél vele, igen, az lesz a legjobb megoldás. Talán meg is fenyegeti egy kicsit, persze csak azért, hogy megértse végre a helyzetét. Conar szólásra nyitotta száját, de hangja fájdalmas üvöltésként tört elő torkából. Melisande újra megharapta.
- Átkozott, elkényeztetett kis ördögfióka! - kiáltotta, s határozott szándéka, hogy türelmes és megértő lesz a lánnyal, hirtelen a semmibe foszlott. Térdére fektette Melisande-t, s ütni kezdte. A fenekét. Tenyere újra meg újra lesújtott, míg dühe le nem csillapodott annyira, hogy képes legyen visszafogni. Ekkor ismét felültette a feleségét, s a szemébe nézett. Az ibolyakék szempárban könnyek ragyogtak: a düh és a gyűlölet könnyei.
- Hogy merészeled! - kiáltotta.
- Újra megteszem, ha nem fogod be a szád, de tüstént!
- Milord!
Ragwald állt az ajtóban, s látván, mi történt, Melisandehoz sietett, védelmezőn átölelte, s elhúzta a férfitól.
- Hidd el, uram, nem akart ő rosszat... - kezdte.
- De igen, rosszat akartam! - kiáltotta dacosan a lány.
Conar karba fonta a kezét, s hirtelen olyan komikusnak találta a helyzetet, hogy legszívesebben felnevetett volna. Feleségül vett egy gyereket! Egy rongy kölyköt, akinek fogalma sincs a jó modorról, s annyi veszélyérzete sincs, mint egy újszülött macskának!
- A pokolba! - átkozódott magában. Nincs idő a gyereknevelésre! A grófság új uraként neki most felügyelnie kellene a várfal helyreállítási munkálatait és megszerveznie Beauville védelmét. Ehelyett mit tesz? Egy ibolyakék szempárba bámul, melyben olyan gyilkos indulatok kavarognak, hogy a világért sem merne hátat fordítani neki.
***********************************
A nő összeszorította a fogait és megpróbálta hajfürtjét kirántani a férfi ujjai közül. Az azonban csak mosolygott, de nem engedte el. Odahajolt a nőhöz, szemében ismét vidám, kihívó kifejezés ült.
- Melisande, már megmondtam neked, soha nem foglak elengedni. De legalább többé nem leszel elhanyagolva.
A nő csalódottan felnyögött és lehunyta a szemét. Érezte, hogy a férfi elengedni a haját, erre gyorsan elfordult tőle.
- Pakolj össze - adta ki a parancsot a férfi. - Én lent leszek az öcsémmel és azzal a másik megátalkodott viking ördöggel.
Egy pillanatra elhallgatott, majd hozzátette: - Ennek ellenére úgy látom, hogy nagyon jól megérteted magad Bryce-szal és Bryannel! Ne tévesszen meg anyám sötét haja és zöld szeme rajtuk! A szívük mélyén ők is ugyanolyan viking ördögök!
- Menj innen! - nyögte a nő. A férfi felnevetett és felállt. A nő hallotta, hogy öltözik. A következő pillanatban éles csattanást hallott és csípős fájdalmat érzett a fenekén, amint a férfi rácsapott.
- Ellustálkodod az egész napot, Melisande. Ideje lenne felkelni.
A rejtett ajtón keresztül távozott, de előtte még ismét felnevetett, mire a nő egy párnát dobott utána.
