Pages

2008. október 26.

Ludas Mari

Ludas Mari
Első rész
Élt valaha a szomszédos vármegyében, egy kisfaluban egy öregasszony és a lánya. De az annyira lusta volt, hogy nyáron a legyeket csapkodta napestig, télen pedig a' tüzelő mellett a piszka fa végén ácsorgott el egész napokat. Az anyja eléggé zsémbelt rá, de annyit ért az neki, mint a falra hányt borsó. Nem használt annak jószerével semmi, pedig kapott eleget, sokszor táncolt a fenekén a fakanál és a nadrágszíj. Az egyetlen munka, amire hajlandó volt, a libapásztorkodás. Hiszen reggel kihajtotta őket, este hazaterelte, de egésznap elheverészett egy fatövében. Történt egyszer, hogy a faluban kidobolta a kisbíró, a szomszédos Döbrögben nagyvásárt tartanak, lesz ott minden, portéka, látnivaló. Na gondolta a leány, ezt már nem hagyhatja ki és ha elad pár kövér libát akkor még vehet is magának valamit. Persze az anyjának nem igazán tetszett az ötlet, de mit volt mit tenni, ha a lánya egyszer valamit a fejébe vesz, akkor úgyis megteszi.
Na így történt hogy amint a vásárban tátotta a száját, egyszercsak arra hajtott a vármegye rettegett úrnője, a parádés kocsiján. Meg is akadt a lányon a szeme, hiszen időközben elég csinos kis menyecske lett belőle. Főleg a feneke keltette fel az érdeklődését, mert mint messze földön köztudott volt igencsak kedvelte mindenféle okkal, vagy oknélkül a deresre húzatni cselédlányait. Kérdezte tőle:
- Mennyiért adode ludakat?
- Három Máriás, úgymond, párja!
- Kérdi az Úrnő: ide adod nekem fele áron?
– Hát ő bizony még az apja Lelkének sem adja alább párját egy kurta forintnál.

Elmosolyodott erre a nagyasszony, hogy bejött a terve. Utasította a hajdúkat, hogy a leányt vigyék a megyeháza tömlöcébe, a ludakat meg kobozzák el. Gyorsan utánuk is hajtatott, mert már igen csak szerette volna mihamarabb megtáncoltatni a mogyoró pálcát a szegény leányzó fenekén. Hazaérvén így nekilátott azonnal törvényt ülni felette. A lány megszeppenve ált a bírói asztal előtt és lehajtott fejjel halgattata az elhangzott vádakat. Az ítéletet hamar meghozták: 25-öt fog kapni az előjáró megsértése miatt, és másik 25-öt a pimasz viselkedésért.
-Hozzátok a derest!
Szegény igazán fel se fogta, hogy őt most itt nagyon el fogják náspángolni, akkor tudatosult benne igazán, amikor lecibálták róla a szoknyát és meztelen fenékkel állva várta a sorsát.
De amikor meglátta a derest, nagyon megrémült. Úgy kellett oda vonszolni és ráhasaltatni a súlyos tölgyfa alkalmatosságra. A hajdú komótosan odalépett hozzá a mogyorópálcával.
Suhintott egyet a levegőbe, hogy felmérje a rugalmasságát. De a következő vesszőcsapás már a meztelen fenekén csattant. Az első pár ütésnél még halkan nyögdécselt, de a 10. után már hangosan zokogott. Meg is elégelte az úrnő és kiadta, hogy a második 25-öt vastagabb pálcával kapja. Na itt aztán be is vált a terve, mert szegény lány mindjárt már az elején elkezdett ordítani. Vadul dobálta a fenekét, próbált kitérni az ütések elől de hasztalan, mert a vastag szíjak erősen tartották, így a mogyorófa vessző mindig pontosan lecsapott a védtelen fenekére. A fenyítés után nem oldoztál el egyből, hogy az úrnő kedvére nézegesse a csípős nyomokat és esetleg néhány suhintást személyesen is, ráverjen.
Ez idő alatt a fogalmazódott meg a lányban a bosszú gondolata, miszerint ezt 3-szor fogja visszaadni neki, de bölcsen hallgatott.
Tanárúr




2008. október 13.

Csak csajok...

Adott egy helyszín, ami látszólag ártalmatlannak látszik. Adott egy férfi és egy nő, akik a legkevésbé sem kedvelik egymást. Zárjuk őket egy kis közösségbe, ami akár egy munkahely (pl. az enyém, egy aprócska zenei stúdió) is lehet. Mindezt keverjük, majd jó alaposan rázzuk össze. Ennyi talán elég is lenne, ha egy drámát akarnánk írni. De esetünkben a meseíró kezéből kicsúszott az alkotás fonala, és a szereplők önálló életre keltek.

Első önálló blogom írását -és sikerét- egy hatalmas pohár pezsgővel terveztem megünnepelni. Pedig nem könnyű témát választottam: pasik és csajok viszonyát, a kapcsolatteremtés lehetőségét, a mai felgyorsult világban. Így indult a

Csak csajok...


Eleinte döcögősen, aztán, ahogy az olvasók a kérdéseikkel bombáztak, tapasztalataikat leírták, bennem elszabadult a kisördög, és a blog egyre inkább ironikus, pasi-pukkasztó írássá dagadt. A „Csak csajok....” röpke 3 hónap után máris fénykorát élte. Ez főleg annak volt köszönhető, hogy a témát, egy, a közelemben dolgozó férfiember szolgáltatta folyamatosan. Vége-hossza nem volt a cikizésnek. Pedig igazából nem ezt érdemelte volna. Apró-cseprő titkokat osztott meg velem, csak velem. Én pedig egy kicsit kiszínezve, parodizálva továbbítottam az olvasók felé, afféle vicces, szelíd, naiv Teddy mackó figurát kreálva belőle. Az olvasóknak tetszett, így a kezdeti ellenérzéseim jócskán alábbhagytak, és minden nap végén, Teddy kényelmes székében hátradőlve, zenét hallgatva, tejeskávét kortyolgatva, további kitalált történetekkel tápláltam a mesék folyamát.

Mígnem, ahogy az már a mesékben is lenni szokott, az a bizonyos korsó addig járt a kútra, míg alaposan el nem törött.

Ezúttal nem a tejeskávét, hanem pezsgőt kortyoltam, mert a blog látogatóinak száma elérte a 10.000-et. El is határoztam, hogy ezt az alkalmat különlegessé teszem, kifecsegem Teddy legféltettebb titkait is. A jól végzett munka elégedettségével dőltem hátra, két diszkrét „hukk” után az Enter billentyű felé nyúltam. Volna...

Ezt tettem volna, ha meg nem perdít egy ismeretlen erő, hogy csak úgy forgott velem a világ. Kezem még mindig az Enter pozícióban, de az agyam már lázasan dolgozott, mikor szemközt a félhomályban megpillantom Őt, aki most egy cseppet sem Teddy, és a fürgesége sem vall éppen egy álmos mackóéra.

-Kiscsillagom. Mit írsz? -érdeklődik, vészt jóslóan.

-ÓOOOhh. Jaj de megijesztettél. Csak ennek a zenei aláfestésnek a befejező mondatait írom, hisz te is látod. -mondom, de közben igyekszem a hátammal takarni az árulkodó írást.

Elengedi a székemet egy pillanatra, így azonnal a monitornál termek, és kiterjesztett ujjakkal óvom, ami nem kerülhet avatatlan szemek elé.

-Látom, Kiscsillagom, hogy legalább tíz évre titkosítottad.... Miért is? -a hangja még mindig simogató, de ebben már benne rejlik a burkolt fenyegetés.

-Szeretném, ha levennéd onnan a kezeidet, drágaságom. Most rögtön!

Lassan, egyesével tüntetem el az ujjaimat a kényernyőről. Végül az összes ujjam elfogy és én ott ülök megszégyenülve, miközben Teddy szeme falja a sorokat. Végül fúj egy hatalmasat, alighanem most jött rá, hogy ő a 10.001-ik olvasó....

-Téged még soha nem fenekeltek el ugye?

Alig hallhatóan érkezik a válasz:
-Nem, dehogy! Öööö... Jóvá tudom tenni, tényleg.

-Késő, Kiscsillag. Most velem jössz szépen, úgyis lejárt a munkaidőd. Taxival megyünk, mert ittál, én pedig túlságosan ideges vagyok, hogy vezessek. Otthon leültetlek szépen a kis popsidra, -amíg még megteheted- és ott fogsz ülni mellettem, míg az egész blogot elejétől a végéig el nem olvasom. Utána pedig meglátjuk, mi lesz a büntetésed. De semmi jóra ne számíts, mert ha csak ezt az egy oldalt nézzük, már ez is súlyos következményekkel fog járni rád nézve.

Talán a pezsgő adta a bátorságot, de egyszeriben úgy éreztem, jobb, ha most tisztázzuk az erőviszonyokat, mielőtt tényleg bajba kerülök.
Látványosan felvettem az ujjammal az Enter pozíciót, és szépen lassan a megfelelő gomb fölé helyeztem az ujjam.

-Jól figyelj rám, Teddy. -ennél a szónál alaposan megemelkedik a szemöldöke- Én ezt az írást elküldöm, ha utána megugrod a dupla Lutzot, akkor is....

Nem szól semmit, csak a stúdió egyik mikrofonját látványosan a keze ügyébe helyezi.
Én pedig, még mindig a bátorító pezsgőbuborékoktól hajtva, remegő kézzel leütöm az Entert.
Utána szándékom szerint a gépet akartam volna kikapcsolni, hogy ezt a blogot utána soha többé meg ne találja a neten. De a mozdulat belém fagy, mert következő időpillanatban az én kedves-szelíd Teddy mackóm hirtelen szikrázó szemű grizzlyvé morcosodik, és bekapcsolja a mikrofont:

-”Figyelem, figyelem. Technikai megbeszélésre minden, még itt tartózkodó kollégát kérnék szépen a 4-es stúdióba. Köszönöm.” -mondja a mikrofonba.
Kezdett veszélyessé válni a helyzet. Na innen szép nyerni!
Lassan szállingóznak az emberek, bár nem igazán értik, mi lesz a megbeszélés tárgya.

-Itt van mindenki? Rendben. -közben pezsgőspoharakat vesz elő a szekrényből-
Itt van előttetek a mi kis Ethelünk, akinek ma van a születésnapja. Nem is tudtátok?

-konkrétan Ethel sem tudta, ezért most látványosan irul-pirul, de nem a megilletődöttségtől, hanem, mert elöntötte a pulykaméreg.

-Látjátok, pezsgővel is készült. De nem hagyhatom, hogy egyedül igya meg. Az egyetlen szülinapi kívánsága az volt, hogy alaposan poroljam ki a nadrágját. Hisz tudjátok, ezt már annyiszor megígértem neki, olyan sokszor csipkelődött velem.


Többfelől helyeslés, zavart köhécselés, félrenyelt pezsgők hangja hallatszik. Szó ami szó, a fenekelés lehetősége többször a levegőben lógott, de ez csak afféle kollegális viccelődés volt.

Óvatosan leteszem a poharamat, és a kijárat felé pislogok. Határozott kezek akadályoznak meg, és tolnak szelíden a vesztőhelyre, Grizzly mackó térdei felé. Valójában titkon tényleg ez az, amire vágytam. De most, hogy bekövetkezni látszik... hááát nem repdesek az örömtől. Megteszi helyettem Ő. Mármint a reptetést. Akárha sárkányt eregetne, olyan szelíden ér hozzám, de én máris a levegőben úszva gondolkodhatom el, milyen lesz, ha az ember lányát alaposan elnadrágolják. Egyik kezével a nadrágom hátulját, másik kezével a pólóm nyakát ragadja meg. Máris a klasszikus térdre fektetős pózban heverek.

-Nem túl kényelmes -nyögöm elhalóan.

-Nem is szeretném, hogy az legyen -érkezik a szigorú válasz.

-Nos, emberek! Mennyit érdemel a mi kis Ethelünk?

Több javaslat is elhangzik, igyekszem csak azokat meghallani, amelyik szelídebb elbánással kecsegtet. Ebből nem sok van. Reszkető kezemet én is felemelem, hogy talán én is szavazni szeretnék. Teddy figyelembe veszi ezt is, sőt, megnyugtat, hogy én kétszer szavazhatok. Kicsit máris alábbhagy a szívverésem. Még mindig feszülő popsimat az ég felé meresztve, a szabadon eresztésemért lobbyzom, élénken kiemelve a jó tetteimet és elhallgatva a rosszakat. Sajnos Teddy memóriája több gigabájtos, ha esetleg valami elkerüli a figyelmét, a segítőkész kollégák szívesen kisegítik. Az a szerencsém, hogy a blogos affért egyenlőre nem említi, csak a kisebb csínytevéseket.

Végül a kollégák és kolleginák elszaladnak a szélrózsa minden irányába, hogy az általuk legjobbnak vélt büntető eszközökkel térjenek vissza. Még a jóságos Mici néni, a takarítónő is beszalad, kezében szégyenlősen lóbálva egy tollseprűt. Bocsánatkérő pillantással teszi le az orrom elé, a többi eszköz mellé.

Közben a fülembe súgja:

-Sajnálom kedves, hirtelen csak ez akadt a kezembe. Fenyegető sziszegésemet hallva, még hozzáteszi:

-Van egy porolóm is... gyönyörű, antik darab... Hozzam?
Már csak a fejemet ingatom, tiltakozni sincs erőm.

-Na Kiscsillag. Rajtad a világ szeme. Mivel te vagy a szülinapos, téged illet meg a jog, hogy kiválaszd, melyik eszközzel nem szeretnél kikapni. És mivel ígértem, hogy kétszer szavazhatsz, egyszerre kettőt is választhatsz.

Tekintetem azonnal megakad a vonalzón, aztán kis habozás után a nadrágszíjon is. A feszültségem oldódik kicsit, bár a helyzetem még mindig nem irigylésre méltó. Kajánul bólintok a két kiesőre.

Nem így Teddy, aki újabb meglepetéssel szolgál. Felemeli a két eszközt, és biztosít róla, hogy bizony, ezekkel fogok kikapni, akár akarom, akár nem. Persze csak akkor, ha a tenyere már nagyon elfáradt.
Ebben a pillanatban elszabadul a pokol, repülőrajtot veszek, ha kell székestül, ha kell, Teddyvel a hasam alatt. Teddy súlyelosztása azonban remek, meg sem rezdül, legfeljebb a keze landol idő előtt a popsimon, a hosszú bevezető után. A kezeimet előrelátóan már az elején satuba fogta, így azokkal legfeljebb csak az általam legvérlázítóbbnak vélt jeleket mutogatom felé. A hatás azonnali, és megsemmisítő. Mintha egyszerre száz keze lenne. Az egyikkel csattanósakat üt, a másikkal hol a kezemet fogja le szelíden, hol a menekülőre vett derekamat igazítja vissza a megfelelő helyzetbe. Ha épp mindkét keze szabad, besegít a másiknak a porolásban. Nem is a fájdalom a legrosszabb -bár az sem elhanyagolható- hanem a helyzet, amiből -úgy tűnik- egyenlőre nincs menekvés. Az érzés olyan, mintha háromfogásos, komplett vacsorát főznének lassan a popsimon.

Mikor végre szünetet tart a porolásban, mérges szuszogással fújom ki a levegőt és rosszalló pillantással tekintek vissza rá. Jobban tettem volna, ha továbbra is a padlóra szegezem a tekintetem, ugyanis éppen a vonalzót veszi a kezébe. Előbb azonban hagyja, hogy hosszan tapogassam a helyet, amit emberi kéz még így nem érintett....
Egészen közel hajol a fülemhez, és azt ígéri:

-Kicsim, ez egészen más lesz... van valami a hangjában, amitől azon nyomban elgyengülnek a térdeim.
És ami ezután következik, az tényleg valami egészen más...
Nemcsak azért, mert egy óvatlan pillanatban egészen a térdemig sodorja az amúgy sem sokat védő vászonnadrágomat.
Nem is azért, mert az eddigi mérges náspángolást precíz, gondosan kiszámított kisebb, de jóval csípősebb ütések váltják fel. Egyszerre megalázó, de egyben ujjongó érzés kiszolgáltatottan, de ugyanakkor teljes biztonságban -ezt érzem- tudni magamat.
A legnehezebb, hogy -a helyzetből adódóan- illene igen-igen mérgesnek lennem. Eleinte így is van. Ahogy azonban nő a fenekesek száma, a fájdalom egyre inkább valami másnak adja át a helyét. Egyre nehezebb ellenálni, úgyhogy hagyom, hogy magával ragadjon ez az ismeretlen érzés. De ezt ugye nem tárhatom a szájtáti stáb elé....

Lassan elfárad Teddy mackó, és a kezét egyre gyakrabban felejti a lángoló félgömbökön, így enyhítve a kínt. Hiába, a fájdalom és az édes kín kéz a kézben jár. A lelkem és a testem ujjong. Egy hatalmas AAAAUUU... zárja le a testemben elcsituló tüzet, a világ fekete-fehérből hirtelen újra színessé válik. Akárcsak a popsim, ami szép, egyenletes pirosban pompázik, és elképesztően sajog.

Grizzlym, szája sarkában cinkos mosollyal nyugtázza, amit én csillapodni érzek. Remélem, ami az előbb történt velem, az a kettőnk titka marad.

A stáb zavartan a földre szegezi a tekintetét. Gyanítom, szívesen tennék azt, amit az imént Grizzly mackó tett velem. A levegőben erotikus szikrák pattognak. Kezem a kezében elidőz egy kicsit, aztán elpukkan a varázs buborékja.

Paprikavörös arccal állok talpra. Szégyenemben se jobbra, se balra nézve megindulok a kijárat felé. Kifelé menet -nem véletlenül- felkapom a gazdátlanul heverő vonalzót. Amerre elhaladok, dúlva-fúlva a földre sodrom vele az utamba kerülő papírokat, tollakat, ceruzákat.
Hiába, hosszú még az este...és a látszatra adni kell.
Az elfeledett nadrágszíj szégyenlősen lapít az asztal tetején, egyenlőre még nem szólították...

Teddy öles léptekkel tart kifelé mögöttem, aligha tévedek, ha arra gondolok, ő is hasonló terveket forgat a fejében, mint én. Még a háta közepe is mosolyog, és ettől megint elgyengülnek a térdeim. Egy pillanatra a vonalzón felejti a tekintetét, aztán határozott léptekkel megindul velem a kint várakozó taxi felé...

2008. szeptember 23.

Hosszú hétvége (3. rész)

Péntek reggel - a bünti kezdete

A férfi az ágy szélén ült, és éppen leckéztette a lányt. A büntetés megkezdése előtt mindig szerette elismételni, hogy miért is kap ki a lány, mit rosszalkodott - ezzel is elnyújtva az időt, miközben a lány egyre feszültebben toporgott előtte.

A lány természetesen csak egy felsőt és a büntető bugyiját viselte, hátulján egy "spank me" felirattal. Más esetben biztosan lázadt volna az öltözködési előírás miatt, de most jobbnak látta, ha nem feszíti még jobban a húrt.

- Na, gyere szépen - fejezte be a férfi a monológját.

A lány tudta, hogy nem kerülheti el a fenekelést, de ilyenkor sohasem feküdt csak úgy, magától a férfi térdére. Persze tudta, hogy semmi esélye a menekülésre, de azért tett egy tétova lépést hátra. A férfi csak a fejét csóválta, majd megragadta a lány bal karját, és egy határozott mozdulattal hasra fektette a combján. Még mielőtt a lány bármit is reagálhatott volna, lerántotta a bugyiját.

- Már egyből bugyi nélkül? - kérdezte a lány felháborodottan.

- Mire számítottál? Olyan sok a büntid, hogy nem játszadozhatunk - felelte a férfi, miközben megigazította a lány testét a térdén, hogy a popsija éppen a kezére essen.

A férfi nem merőlegesen ült az ágy szélén, így a lány felső teste az ágyon feküdt, viszonylagos kényelemben, a lábai pedig a levegőben kalimpáltak. A férfi jól tudta, hogy hamarosan kénytelen lesz a lány lábait a combjával leszorítani, de mindig szerette így kezdeni a porolást. Pedig így a lány popsija nem feszült ki olyan szépen, de valamiért ez felelt annak a képnek, amely a férfiban a térdre fektetésről élt.

- Tudom, elég kicsi az esély rá, hogy a jövőben ne gyújts rá ismét - mondta a férfi, miközben simogatta a lány pucér popsiját -, de én most mindent megteszek, hogy igen komoly hatást gyakoroljak rád. Már elég sokat beszéltem neked a dohányzás káros hatásairól, most már nem fogom feleslegesen jártatni a számat. Ha a szép szó nem használt, akkor nézzük meg, hogy a kemény kéz és a sajgó popsi, talán jobb eredményt hoz.

Majd ezt követően elkezdte szépen, akkurátusan kipirosítani a lány fenekét. Először nem ütött erőseket, de azért már ezek is erősen csíptek. Az első 40-50 fenekest szépen elosztotta a popsi teljes felületén. Persze a távolabbi, jobb félgömb jobban kézre esett, így az azért többet kapott, de igyekezett a másik oldalt is nagyjából ugyanolyan figyelemben részesíteni. Ahova több ütés is jutott, már megjelent 1-2 piros folt, de a lány nem nagyon mutatott komolyabb válaszreakciót. Persze ez nem érte meglepetésként a férfit, jól tudta, hogy még nagyon a bünti elején tartanak. Bár azért 50 fenekes már az ő tenyerén is éreztette a hatását.

"Itt az idő keményíteni egy kicsit", gondolta a férfi, és a következő fenekeseket egy helyre kezdte el kiosztani. Ez a módszer mindig hatásos szokott lenni a kislányoknál.

Már régebben is alkalmazott ötös sorozatokat, de a legutóbbi alkalommal már megduplázta az egy helyre adott fenekesek számát. Úgy vette észre, hogy ez kimondottan hatásos volt, ezért azzal fenyegette meg a lányt, hogy legközelebb már 20-as sorozatokat fog alkalmazni. El is kezdte az elsőt kiosztani a lány popsijának jobb felső részére. 10 után viszont abba kellett hagynia, annyira dobálni kezdte a popsiját a lány.

Most már kénytelen volt határozottabban rögzíteni a lány testét: jobb lábát átvetette a lány lábain a térdénél, bal karjával pedig átölelte a derekát, mondhatni, hogy a hóna alá kapta a lányt:), akinek a popsija így a férfi bal combján feküdt, szépen kidomborodva.

- Akkor a 20-as sorozatok - mondta, miközben végigsimította a feszülő popsit.

Mivel a jobb felső rész már kapott tízet, így a bal oldallal kezdte. Ez nem esett annyira kézre, így nem is tudott igazán erőt adni az ütésekbe. Ennek ellenére a módszer hatását mutatta a lány reakciója, aki az utolsó ütések már igencsak megpróbálta a popsiját dobálni (már amennyire tudta).

Következett az érzékenyebb, alsó rész, ami már kicsalta az első hangokat is a lányból. A férfinek most már valóban komoly erőt kellett kifejtenie, hogy a helyén tudja tartani a lányt. De nem törődött vele, rögtön folytatta a bal oldalon, a popsi alsó részén. Ez a terület már tökéletesen a kezére esett, mondhatni, hogy ez volt a leghatásosabb sorozat:) A lány most már nem csak a popsiját dobálta, de a felsőtestét is. A két kezével az ágyra támaszkodva megpróbálta a testét felnyomni. A férfi kihasználta, hogy nagyjából kétszer annyit nyomott, mint a lány, és az izomereje mellé a súlyát is bevetette: a felsőtestével szinte rádőlt a lányra, miközben a jobb karját megragadva hátracsavarta a derekához.

- Akkor ezt újra kezdjük - mondta, és a lány minden tiltakozását figyelmen kívül hagyva ugyanoda kiosztott 20 újabb, igen csípős fenekest.

A lány ezt már igen komolyan megérezte, de csak tehetetlenül vergődött a férfi szorításában. Egyszer megindult a bal keze a férfi derekához, és felmerült benne, hogy belecsíp jó erősen, de elég volt egy "a helyedben én nem tenném" figyelmeztetés, hogy meggondolja magát. Az elején még számolta az ütéseket, hogy mikor ér véget egy sorozat, de most már annyira sajgott a popsija, hogy csak arra tudott figyelni.

És még hátravolt a jobb felső részre kiosztott 20 fenekes is. Ezt már jobban viselte a lány, mivel egyrészt ez a terület kevésbé volt érzékeny, már jobban be is volt melegítve, és persze a férfi is kezdett egy kicsit fáradni. Amikor befejeződött, elengedte magát, és csak ernyedten heverve pihegett. "Most simogasd meg", szuggerálta a férfi felé, aki engedelmeskedett is. Persze nem a lány kérésére, de az ő tenyerének is jól esett a lágy érintés. Keze lecsúszott a lány combjára, elkalandozott a belső rész felé. Először még a lány is segített, amikor a férfi egy picit megemelte a csípőjét és picit szét is húzta a lány combjait. De amikor már túl sok ideig időzött a férfi tenyere a popsija alatt, ahol a már a combja kezdődött, gyanús lett és meg is ijedt. "Csak nem arra készül?????"

Nagyon hamar megkapta a választ, amikor a férfi ismét erősen átszorította a derekát, és a még érintetlen területre kezdte el kiosztani a következő 20 ütést. "Sajnos túl jól ismer", gondolta a lány. Persze tudhatta, hogy ez fog következni, mivel már a múltkor is kapott erre részre, de valahogyan mindig az a hiú remény töltötte el, hogy a férfi könyörületes lesz.

Ezt már nem bírta ki könnyek nélkül, és amikor a másik combja következett, akkor az egyetlen dolgot tett, amire lehetősége volt: hátranyúlt és belecsípett a férfi oldalába. Máskor ez szokott használni, és ilyenkor legalább addig abbamaradt a büntije, amíg a férfi a kezével foglalkozott, de most nem törődött vele, amíg nem végzett a teljes sorozattal. A lány ekkor már megbánta, hogy nem bírt magával, és tudta, hogy ezért még kapni fog.

- Figyelmeztettelek - mondta a férfi, miközben összefogta a lány mindkét csuklóját a derekán.

A férfi most visszatért a kedvenc, ötös sorozatához, és kétszer végigverte a lány már amúgy is lángvörös hátsóját. A végén már mind a ketten alaposan elfáradtak. De amíg a férfi csak zihált egy kicsit, a lány sírása csak egy idő után csendesedett halk szipogássá.

A férfi várt, amíg a lány teljesen megnyugodott, addig is simogatta a forró félgömböket.

- 25 perc a sarokban - mondta végül. - Menj és hozd be a fakanalat a konyhából.

- Ne, azt ne! Már maga a sarokban térdepelés is szörnyű. Nem lehet ilyen gonosz.

- Nem vagyok gonosz. Jól tudtad, hogy mit kockáztatsz, amikor a cigihez nyúltál. Meg kell tanulnod, hogy mindennek következménye van. Ha nem akarsz fenekelést, nem akarsz fakanalat, akkor legközelebb nem fogsz cigizni. Gyerünk, siess! Ha nem vagy itt 1 percen belül, akkor a sarok előtt még a popsid is közelebbi ismeretséget köt a fakanállal.

A lány tudta, hogy így lenne, ezért nem mert nem engedelmeskedni. Bár ha így alakult, akkor legalább annyi előnye volt, hogy menet közben meg tudta simogatni a popsiját...

- És nincs rosszalkodás, tudod jól a szabályokat - mondta a férfi, miközben a szoba közeli sarkába vezette a lányt. - Nem érintheted meg a popsidat. Nem mocorogsz, nem fordulsz meg. Nem beszélsz, csak ha kérdezlek.

Letette a fakanalat a földre, rátérdeltette a lányt. A két kezét a feje tetejére tette, a lábait kis terpeszbe, majd egy picit előre nyomta a felsőtestét, hogy a két könyöke érintse a falat.

2008. szeptember 5.

Vadász avatás

– Mint vadászember, bizonyára sok élményt, mulatságos szituációt átélt már. Megosztana ezek közül néhányat velünk?

– Volt olyan eset, amikor egy rendkívül házsártos hölgyet kellett vadásztatni. A hölgy nagy nehezen megsebzett egy bikát, ami végül hivatásos vadászunk kegyelemlövésével múlt ki. Ez egy esti vadászaton történt, az avatás tehát csak másnap reggel vált esedékessé. Este megkérdeztem a férjtől, hogy a vadászház körüli bokrokról melyik vesszőt vágjuk le az avatáshoz, mire ő körülnézett és visszakérdezett: „Mondd csak, a postahivatal meg fog haragudni, ha azt a telefonoszlopot kifűrészeled nekem?” Azonban nemcsak a férj, mi is szerettünk volna nemes bosszút állni, így munkába vettük a reggelre kihűlt szarvason mocorgó millió szarvaslegyet és kullancsot. A hölgy ráfeküdt az avatási ceremónián a vadra, ahonnan a sok szarvaslégy és kullancs máris kezdett átmászni a meleg testre. Én egy jó negyedórás avatóbeszédet rögtönöztem, hogy a leglustább kullancsnak is legyen ideje átmászni a kellemetlen vendégre. Ütni ezután csak kicsiket ütöttem a hölgy fenekére, azonban a férj nem kímélte, a könnye is kicsordult az avatottnak…

2008. szeptember 4.

Hosszú hétvége (2. rész)

Még mindig csütörtök este...

- Akkor elmondanád, hogy nagyjából mi is lesz a büntetésed?

- Én???? Rám akarja bízni, hogy kiszabjam a saját büntimet?

- Természetesen szó sincs róla. De mivel a legutóbbi alkalommal elmondtam, hogy mi lesz a következménye egy újabb cigizésnek, így tudnod kellett, hogy mire számíthatsz.

- Azt én már el is felejtettem.....

- Nem hiszem, hogy olyan buta lennél. Szerintem jobban jársz, ha te sorolod fel, nekem most biztosan vastagabban fogna a tollam....

- Oké, rendben. Azt mondta, hogy először addig fog kézzel fenekelni, amíg olyan piros nem lesz a popsim, amilyen még soha korábban. Húszas sorozatokat ígért, vagyis 20 ütést egymás után ugyanarra a helyre... Brrrr, már belegondolni is rossz.

- Szerintem hatásos módszer.

- Nos, igen, minden bizonnyal.... Ezt követi sarokba állás. Vagyis most igazából térdelés, ráadásul egy fakanálra. Na, látja, ez például egy kimondottan rossz ötlet magától....

- Arra gondolsz, hogy a fakanalat másra is lehet használni?

- Igen... Nem! Arra gondoltam, hogy a fakanalat egyszerűen el lehetne felejteni....

- Még szerencse, hogy az nem számít, amire te gondolsz.

- Tiszta szerencse... Szóval... A sarok után a fakanál fog táncolni a popsimon, majd a vonalzó és végül a nadrágszíj. Bár a sorrendben nem vagyok teljesen biztos, de mintha mindegyikből 25-öt kapnék...

- 50-es sorozatokról volt szó.

- Ja, igen. Hogy is felejthettem el....

- Akkor ezt szerintem minden nap meg lehet majd ismételni a hétvégén. És ez persze csak a cigi miatt. A bünti további részéről majd később döntök.

- Tényleg nem lehet ennyire szívtelen. Ez nagyon sok. Sírni fogok....

- Az könnyen elképzelhető.

- És nem fog sajnálni?

- De foglak. Nagyon is. De le kell szoknod a cigiről. És persze az engedetlenségről is....

- Szerintem ez most tényleg hatásos bünti lesz....

- Ja, és majdnem elfelejtettem. A következő 3 nap alatt nem viselhetsz mást, csak egy bugyit és egy felsőt.

- Na, ne! Ezt nem gondolhatja komolyan!

- Miért nem? Nagyon kellemes az idő, nem fogsz megfázni. Kénytelen vagyok kiegészítő büntetést alkalmazni, mivel annyi fenekest tényleg nem bírna el a popsid, amennyi valójában járna.

- De szombaton délután be vagyok jelentve a fodrászhoz....

- Természetesen elmehetsz, ha akarsz. De nem vehetsz fel más ruhát.

- Ez.... ez.... egyszerűen elképesztő.... És vásárolnom is kellene... Megbeszéltük Rózsával, hogy elmegyünk az Árkádba venni pár új cipőt... Bár gondolom cipő azért lehet rajtam. Vagy az sem?

- Természetesen cipőt viselhetsz - felelte a férfi mosolyogva.

- És mi van, ha jön valaki látogatóba? Nem úgy volt, hogy Laci átjön holnap?

- Nem hiszem, hogy zavarná őt a bugyid látványa. És persze nem foglak kötelezni arra, hogy előtte mutogasd magad - kivéve, ha akkor nem a sarokban fogsz éppen állni. Persze akkor sem a bugyidat fogja látni.....

- Ezt tényleg nem teheti!

2008. augusztus 28.

Hosszú hétvége (1. rész)

Bevezetés

Csütörtök este

- Ez akkor sem igazság!

- Mondta valaki, hogy az élet igazságos?

- Hahahaha. Nagyon vicces.... De most az én popsimról van szó...

- Na látod, ez tényleg nem igazságos. Te rosszalkodtál, és mégis az a szép, ártatlan popsid fog szenvedni....

- Tényleg szépnek találja a popsimat?

A férfi ezt már nem bírta ki nevetés nélkül. "Tipikus nő", gondolta magában. "És mennyire szeretem!"

- Igen, nagyon is szépnek találom. Fájni fog a szívem, miközben náspángolni fogom. És persze a tenyerem is...

- Micsoda egy humorzsák maga....

- Szerinted nem érdemled meg a fenekelést? De most komolyan.

- Hát.... talán, igen. Tényleg nem volt szép, hogy elmentünk bulizni.

- Főleg úgy nem, hogy megtiltottam, nem?

- De igen.... És persze nem lett volna szabad annyit innunk sem....

- Főleg azért sem, mert talán józanul nem dugdostál volna pénzt a férfi táncosok gatyájába....

- Hát igen - kuncogott fel a lány. - Mondjuk, az az én ötletem volt, valóban. De az összes többi Rózsa hibája. Ő csalt el, ő találta ki a bárt is.

- És a cigit is.

- Igen, a cigit is - helyeselt a lány. - Én először nem is szívtam. De egy kis bor után már másképpen látja az ember a dolgokat...

- Kis bor? A pincér szerint 4 üveggel ittatok meg ketten! És még mellé egy kis tequila is lecsúszott....

- Jó, igaza van - húzta el a száját a lány. - Nem is a büntetés jogosságát vitatom. Csak éppen a barátnőm sokkal többet rosszalkodott mint én, ennek ellenére ő megússza a dolgot.

- Tényleg sajnálom. Abban egyetértünk, hogy ő is megérdemelne egy komoly fenekelést, és talán valakitől meg is kapja. Ha nem, akkor szerencséje van. Én viszont nem büntethetem meg őt. Csak téged. De nem kell félned, csak azért fogsz kapni, amit te követtél el. Nem úsznád meg kevesebbel akkor sem, ha itt lenne melletted a rosszcsont barátnőd.

- Köszönöm szépen, nagyon megnyugtatott....

- A helyedben én inkább azon aggódnék, hogy nem ez volt az első ilyen eseted. És tudod, hogy én a fokozatosság híve vagyok: minél többször követed el ugyanazt a hibát, annál komolyabb bünti jár érte. Már csak a cigizés miatt is hatalmas bajban vagy, mivel ez már a harmadik alkalommal történik meg. A többiről nem is beszélve.

- Nem gondolhatja komolyan.... Ennyit nem verhet a popsimra.... Nem maradna rajta bőr....

- Igazad van, egyszerre nem is lehetne.... Holnap péntek, és szerencsére mind a ketten szabadságon leszünk. Plusz a hétvége... Vagyis lesz több mint 72 óra szétosztani időben a büntidet.

- Na, szép kis hétvégém lesz.....

- Csak magadnak köszönheted.

Igaz, hogy a szado-mazo szex boldogabbá tesz?

Egy szokatlan szexualitással kapcsolatos felmérés során azt tapasztalták, hogy azok az ausztrálok, akik élvezik a kikötözést és a büntetést, nem sérültek és nem is veszélyesek, sőt, lehet, hogy boldogabbak, mint azok, akik "normális" szexuális életet élnek.

A felmérés kimutatta, hogy az ausztrálok 2 %-a rendszeresen vesz részt szado-mazo, domina és rabszolga jellegű szexuális szerepjátékokban. A közhiedelemmel ellentétben ez a viselkedési forma nem a szexuális zaklatásra adott válasz, művelői nem aberráltak. A felmérést 20 000 ausztrál bevonásával végezte el az NSW Egyetem közegészségügyi kutatói.

"Az eredmények arra utalnak, hogy a kikötözés, a fegyelmezés és a szadomazochizmus (BDSM - Bondage Domination Sado-Masochisom) a kisebbség egyfajta szexuális érdeklődési formája." - írták Juliet Richters adjunktus és munkatársai a Sexual Medicine folyóiratban. A jelenség gyakoribb a homoszexuálisok és biszexuálisok körében, illetve résztvevői általában jobban kedvelik a szexuális kalandokat. "Nem kényszerítették őket a szexuális aktusra, és nem tapasztalható náluk jelentősebb boldogtalanság vagy idegesség." - mondza Richters professzor, a "Doing It Down Under" (Odalenn megtenni) című könyv szerzője.

Valójában a férfiak, akik a fenti cselekményekben részt vesznek, még boldogabbak is olykor, hiszen a többi férfinál alacsonyabb a pszichológiai kimerültség értékük. A kutatók nem vizsgálták ennek okát, de azt gyanítják hogy jobban érzik magukat a bőrükben, mert szokatlan dolgokat művelnek, és nem érzik kényelmetlennek. Richters professzor szerint az eredmények ellentmondanak a BDSM-ről alkotott szakmai állásfoglalásnak. "A hasonló szexuális beállítottságú embereket az orvostudomány és a törvény a legenyhébb esetben is sérültnek tartotta, akik terápiára szorulnak; de sok helyütt veszélyesnek nyilvánítják őket."

A lakosság körében az a feltételezés is élt, hogy a BDSM résztvevői szexuálisan aberráltak, és erős ingerek hatására kerülnek csak izgalmi állapotba, mint amilyen a kikötözés vagy a verés. A professzor azt reméli, hogy az eredmény majd megváltoztatja ezeket a sztereotípiákat.

http://www.eletforma.hu/?r=9852

2008. augusztus 11.

Bush Pekingben

Nem kell megijedni, semmi politika nem szerepel itt:) De ezt a képet azért megosztom veletek, mint egy kis bizonyíték, hogy az olimpián is lehet érdekes dolgokat látni.

Én nem igazán szeretem a strandröplabdát, de azért néha meg szoktam nézni egy-egy női meccset. Nem is csak a csinos lányok miatt:), hanem főleg azért, mivel a lányok elég gyakran paskolják meg egymás popsiját egy-egy pont után:)

Úgy látszik, ez az amerikai elnöknek is tetszik, mivel ő is a női strandröplabdázók edzését látogatta meg. És biztosan tetszett neki, amikor a lányok a popsijukat mutogatták:)

A képet ide kattintva lehet megnézni.

2008. március 11.

Tanúvédelem

Ma este lesz a Film+ csatornán ez a 2002-es amerikai film (eredeti címe: Federal Protection). A filmben 2 érdekes jelenet is található....

Az elsőben Dina Meyer hason fekszik az ágyon, és azt kéri a szeretőjétől (David Lipper), hogy paskolja el a popsiját. A lányon csak egy bugyi van, és egye erősebb ütéseket kér a férfitól. A végén megjegyzi, hogy vehetnének egy lovagló pálcát....

A másik jelentben egy hotel szobában vannak, bondage cuccba öltözve. Időközben beszerezték a vesszőt, és most ezt próbálják ki ki. A férfi kétszer csap az ágyon négykézláb álló lány fenekére, aki viszont egyáltalán nem élvezi a dolgot:)
Vetítik: FILM+: március 11. kedd, 21:20 és március 15. szombat, 3:20

Szerintem érdemes megnézni:)

2008. március 1.

Shirl Henke : A szerelem ára

Dühös pillantást vetett férjére, aki a zavar legkisebb jele nélkül ült föl, és nyújtózkodott, mint egy elégedett oroszlán. Cass fölvette kabátját, majd megragadta csizmáját és harisnyásan a legközelebbi szekér kerekéhez bicegett. Ott megkapaszkodott és felrángatta a csizmákat, dühödten taposott a jéghideg bőrbe.

Steve felült, felhúzta csizmáit, majd összetekerte felszerelésüket, kivéve a vastag takarót, amit kabát helyett hordott. Övébe dugta a pisztolyt, mielőtt a takarót vállára vetette volna. Közönyösen fütyörészve bóklászott oda Casshez, aki jó adag kávét töltött magának egy vaskos kőkancsóból. Levett egy csészét a konyhaszekér végéröl és felé nyújtotta.

- Nekem is jól esne egy kis kávé, Cass. - Aztán látva a gyilkos villanást a lány szemében, halkan hozzátette: - Ha az jár az eszedben, hogy rám öntöd, felejtsd el, hacsak nem akarod, hogy az egész legénységed előtt lehúzzam a nadrágodat és elfenekeljem a bájos kis popsidat.

2008. január 29.

Rómais mese

Publius Terentius Varro vagyok. Római polgár, nagyszerű költő, aki nem tud kitörni híres bácsikája, Marcus Terentius Varro árnyékából.

Igazából a bácsikámnak köszönhetem, hogy most itt, a Tamesa folyó partján sínylődök, ebben a barbár országban. Pedig még - a szokásommal ellentétben -, szembe is szálltam a családdal, amikor Gnaeus Pompeius Magnus mellé álltak Gaus Julius Caesar-ral szemben. Akkor sem értettem, miért nem látta annyi okos ember, hogy Caesart egyszerűen nem lehet legyőzni…

Valahol persze az is természetes, hogy Marcus bácsikám kegyelmet kapott a pharszaloszi csata után. Caesar nem hülye. Még a görög-latin nagykönyvtár létrehozását is rá bízta. Így most az öreg otthon ül kényelmes birtokán és élvezi az élet minden szépségét. Nekem viszont el kellett hagynom Itália területét, és egy évet önkéntes száműzetésben ezen a zord helyen kell eltöltenem….

Az is az igazsághoz tartozik, hogy a személyt, aki bearanyozza napjaimat, szintén Marcus bácsikámnak köszönhetem. Ő pedig nem más, mint Nagy Tigranész király leánya, Gelina! Amikor Pompeius, ez a picenumi bugris, aki előszeretettel nevezte magát Róma első emberének, legyőzte a parthusokat, Marcus nem engedte rabszolgának eladni a király – akkor még gyermek – leányát, hanem megtartotta magának, és visszaküldte a Reate melletti birtokára.

Ennek már jó 20 éve, és az akkor 6 éves gyermek közben gyönyörű, izgató nővé érett. Fulvia néni, a bácsikám felesége, először nagy szeretettel fogadta a kislányt, szinte saját gyermekeként bánt vele, nem mint rabszolgaként. Ahogyan a kislány növekedni kezdett és szépsége egyre jobban kiteljesült, egy nőtt a nénikém féltékenysége is.

Én természetesen abban a pillanatban szerelmes lettem a kislányba, amikor először találkoztunk. Haj, Istenek, már ennek is 10 éve…. Olyan bájos, olyan kecses látvány volt, amit férfi szeme nem tud magába fogadni. Ahogyan rám pillantott, amikor az első szerelmes költeményemet felolvastam neki…. Még most is minden porcikám belebizsereg, csak a gondolatba is.

Amikor pedig a bácsikám azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy a féltékeny feleségére tekintettel vegyem magamhoz
Gelinát, szinte nem is akartam hinni a szerencsémnek. Elhalmoztam minden földi jóval, igazi királynőként uralkodott a házamon, ő, a rabszolga parancsolt szinte mindenkinek - nehéz bevallani, de nagyrészt még nekem is. Teljes nyugalom hatotta át a nappalokat – és fenséges gyönyör az éjszakáimat.

Így nem is volt kérdéses, hogy magam után hozatom az én királynő-rabszolgámat Britanniába is. A szigeten béke honolt, még a cassusok sem lázadoztak, mióta Caesar legyőzte őket. A Tamesa folyó partján csak egy római erődítmény emlékeztette a briteket a félelmetes ellenségre. A tábort már szinte egy kisebb városnak lehetett nevezni, mivel az itt szolgáló katonák kényelmes, kőépületeket húztak fel maguknak. Még a csatornarendszer is ki volt építve, amin persze nem lehet csodálkozni, mivel Caesar mindig is sokat adott az ilyen dolgokra.

A lakóhelyem kényelemben nem versenyezhetett egy római otthonnal, de azért padlóját széntüzelésű kemence gőze melegítette, és volt benne tágas fürdő is. Az egyetlen dolog, ami elviselhetetlen, az időjárás. Szinte állandóan esik az eső, a felhők, és a köd miatt csak nagyon ritkán lehet a napot megpillantani az égen, a hideg és nyirkosság az ember ruhája alá csúszik…

Természetesen megértem
Gelinát, hogy nem tetszik itt neki. Ha tehetném, én is menekülnék a csodás Itália napfényes tájaira, de nem lehet. És azért annyira nem elviselhetetlen itt, pár hónapot még ki lehet bírni. Ezzel szemben az én gyönyörűséges rabnőm az utóbbi időben állandóan a fülemet rágja, hogy ha én nem is mehetek, de legalább őt küldjem vissza a birtokomra.

Először figyelmen kívül hagytam a sirámait, de egy idő után kezdett az idegeimre menni. Végül keményen a fejéhez vágtam, hogy ő csak egy rabszolga és ott kell lennie, ahol az ura van. Ha csak sejtettem volna, hogy milyen lavinát indítok el….

Addig még nem nagyon zavart, amíg csak a szolgálókat próbálta lázongásra bírni; hű embereim voltak mind, és ráadásul jól tudták, hogy a korbácsot kockáztatják. Azzal viszont hatalmas meglepetést okozott az én kis ördögfiókám, hogy levelet írt magának Caesar-nak! A mai napig nem tudom igazán, hogy mivel is csábította el az írnokot, mivel vette rá, nem csak a levél megírására, hanem annak előttem való eltitkolására.

Caesar természetesen elküldte nekem a levelet, a saját válaszával egyetemben. Alig láttam a méregtől, amikor elolvastam! Arra kérte Gaus Julius-t, hogy egészségi állapotomra tekintettel mentsen fel a jelenlegi feladatomból. Mintha egy csecsemő lennék, nem római férfi!!!

- Meg kellene korbácsoljalak! – mondtam mérgesen, amikor megmutattam a leveleket az én szépséges rabszolgámnak.

- Úgy sem fogsz, Publius – felelte mosolyogva. – Túlságosan is tetszik az alabástrom bőröm, semmi pénzért nem csúfítanád el.

És sajnos, igaza volt. Már akkor meglágyult a szívem, amikor egy laza mozdulattal leengedte a tunikáját, egy pillanatra engedte felbukkanni keblének halmait, majd felém fordította a hátát, melyet félig takart hosszú, fekete haja. Amikor pedig a lenge anyag a lábához hullt, sok minden járt az eszemben, csak a korbács nem.

Ez pedig nagyon nagy hiba volt!

Pár napja Burgundus, a hűséges szabadosom, egy papírlapot nyújtott át, rajta egy gyalázkodó versikével. Persze távolról sem lehetne költeménynek nevezni, de nem is az volt a szerző célja, hogy rímekben gyönyörködtessen. Eléggé hibás görög nyelven arról lehetett olvasni, hogy gyáva nyúlként reszkettem Caesar előtt, a porban csúsztam elé és még a cipőjét is megcsókoltam, hogy kegyelmet kapjak! Hallatlan arcátlanság!! Caesar minden ellenségének kegyesen megbocsátott, még kérni sem kellett. Ő is jól tudta, hogy ha Róma előkelőségeinek jelentős részét megöli, akkor nem lesz senki, aki a senatusban hajbókoljon és asszisztáljon az uralkodásához.

Persze az igazság nem számít semmit, egy ilyen dologgal szemben nem lehet védekezni. El sem tudtam képzelni, ki merészelt ilyen arcátlan támadást intézni a dignitasom ellen. Itt azért nem volt egyetlen politikai ellenfelem se, én amúgy sem voltam olyan jelentős személyiség, akit érdemes lenne ilyen mocsokkal besározni. Akkor pedig ki szórta tele Londiniumot ezzel a rágalommal?

Ma este Segovax, a Cantiusok királya adott vacsorát, amelyen a rómaiak mellett a helyi előkelőség is megjelent. Természetesen nagyon hamar a gúnyversike került szóba, és mondanom se kell, mennyire fájt látnom, hogy ezek a barbárok rajtam nevetgélnek. Rajtam, az egyik legősibb római család tagján. Jupiterre, micsoda szégyen!

- Bárcsak a kezem közé kaphatnám azt, aki ezt a mocskot kitalálta! – fakadtam ki Segovax előtt, miközben jót kortyoltam a mézes sörből.

- Csak nem azt akarod mondani, hogy nem tudod, ki a szerzője? – kérdezte meglepetten a Cantius főúr. – 1000 sesterciust fizetett az illető Bibulusnak, az egyik felszabadított rabszolgának, hogy lemásolja 30 példányban.

- Ki volt az az elvetemült? Ezt nem ússza meg szárazon, legyen akármilyen gazdag római polgár…

- Nem római polgár volt, hanem a rabszolganőd,
Gelina – felelte Segovax, és elégedetten nézte, ahogyan megnémulva bámultam rá, mint egy letaglózott barom. – A többi rabszolgának osztogatta pár sestercius kíséretében, hogy tegyék az uruk asztalára. Párat pedig a katonák szállásra küldött….

Ezt tényleg nem hittem volna. Először önkéntelenül tiltakozni akartam, de valahol belül éreztem, hogy igazat mond. Hiszen mindez valahol illeszkedik az eddig történtekhez. De mit gondolhatott az a lány???? Ez már túlment minden határon. 20 éve Rómában él, lehet mondani, hogy már ő is római. Tökéletesen ismeri a szokásokat, és jól tudja, hogy a római férfinak nincs semmi, ami fontosabb lenne a dignitasánál. Mindent meg lehet bocsátani, de egy ilyen támadást nem…

- Mit fogsz csinálni, uram? – kérdezte Burgundus, miközben a hazafelé tartottunk.

- Mit csinálhatnék? – fakadtam ki keserűen. – Nincs választási lehetőségem. Ezt nem maradhat büntetlenül.

- Vagyis korbácsolás a téren?

- Igen. És el fogom adni a legrosszabb hírű rabszolga-kereskedőnek.

- És nem sajnálod?

- Hogy kérdezhetsz ilyet? Természetesen a szívem szakad meg, de nem tehetek mást.

- De attól, hogy megkorbácsoltatod és eldobod magadtól, nem változik semmi. Ha egy szabad polgárról lenne szó, akkor lenne jelentősége. Most inkább az a lényeg, hogy a versike ellenkezőjét bizonyítsd. A regnusok betörtek a cassusok földjére. Igazából csak helyi csetepaté az egész, Róma érdekeit nem sérti, de ha hadat vezetsz ellenük, akkor egyrészt bizonyítod a bátorságodat, másrészt pedig a cassusok nagyon hálásak lesznek neked.

- Ez nem is rossz ötlet, öreg barátom – feleltem, és az este folyamán először mosolyodtam el. – De akkor sem úszhatja meg büntetés nélkül
Gelina. Ki tudja, hogy mit talál ki legközelebb…

- Van olyan mód, hogy elvedd a kedvét a meggondolatlan tettektől. Nálunk ilyen esetekben vesszőzni szoktunk. Eléggé fájdalmas, de nem hagy maradandó nyomot. Pár tucat vesszőcsapás után százszor is meggondolja majd, hogy szembeszálljon veled.

- Vesszőzés? Rómában felnőtt személyt nem szoktak vesszővel büntetni.

- Azért előfordult már, ráadásul előkelő római polgárral is.

- Mire gondolsz?

- Lucius Vettiust maga Caesar vesszőztette meg a lictorjaival, amikor azzal vádolta meg, hogy részt vett a Catilina-féle árulásban.

- Igen, Jupiterre, igazad van – nevettem fel az emlékre. – Én magam is ott voltam, amikor történt. A lábszárait csapatta meg, majd ráadásul még a bútorait is szétosztotta a nép között. Mindenki szegény Luciuson nevetett még évekig.

- Na látod!

- Akkor én is vesszőzzem meg
Gelina lábát?

- Nálunk a meztelen hátsóra történik a vesszőzés. Szerintem sokkal élvezetesebb is, mint a lábszárat ütni!

- Köszönöm a bölcs tanácsokat, Burgundus. Vágatnál pár megfelelő vesszőt a szolgákkal, amíg én elbeszélgetek az én kis feketerigómmal?

A mérgem nem múlt el, de már sokkal felszabadultabban folytattam az utamat. Egy könnyű kis csata a regnusok ellen, egy győztes hadjárat, amivel Rómában is el lehet majd dicsekedni – Caesaron és pár emberen kívül senki még csak nem is hallott a brit törzsekről, azt mesélhetek majd, amit akarok:)

De először jöjjön
Gelina!

Az én gyönyörűséges rabszolgám elképesztően bájosan nézett ki. Gondolom, már eljutott a fülébe, hogy kiderült a csínytevése, és azért vette fel a legszebb tunikáját és illatosította magát a legbódítóbb szerekkel, hogy levegyen a lábamról. Őszintén meg kell vallanom, hogy nem állt messze a sikertől…. De meg kellett erősítenem a szívemet, ezért elfordultam bájos alakjától, és öntöttem magamnak egy kupa bort.

- Csak nem mérges az én uram? – kérdezte ártatlan hangon
Gelina.

- De igen, nagyon mérges vagyok. És tudod, hogy miért? Persze, hogy tudod….

- Én… én nem… igazán….

Csak képzelődök, hogy tényleg elfojtott kuncogás rejtőzik a hangja mögött? Na, majd hamarosan nem lesz kedved vidámkodni!

- Te írtad és terjesztetted rólam azt a borzasztó gúnyverset. Ne is tagadd, több tanúm is van rá.

- De… Én nem is tudok írni… Főleg görögül nem….

- Honnan tudod, hogy görögül van? – csaptam le az elszólásra azonnal. – Nem te magad vetetted papírra, ez igaz, hanem egy szabadosnak diktáltad le. Mondjuk az is érdekes kérdés, hogy honnan van egy rabszolgának pénze, de ezt majd később tárgyaljuk meg.

- Igen, én csináltam – vágott közbe
Gelina. Most már nem játszotta az ártatlan bárányt, határozottan előre lépett, fejét felvetette, készen a harcra. – Valakinek tennie kellett valamit! Ez a hely egy leprafészek. Itt nem lehet élni. Menjünk vissza Itália napfényes földjére, és ígérem, hogy olyan örömökben lesz részed, amilyet el sem tudsz képzelni….

- Egy római polgár oda megy, ahova a sorsa rendeli – magyaráztam, még türelmesen. – Igen, igazad van, Britannia semmiben sem hasonlítható Rómához. De ez nem lehet kérdés. Valakinek itt is lennie kell, ha már egyszer Caesar meghódította. És egy év nem idő.

- Ez hülyeség! Ha nem lennél ilyen gyáva, hogy Caesar elé járulj, akkor….

- Elég legyen! – most már kezdett az idegeimre menni. – Ez nem rólam és Caesar-ról szól… Már 20 éve élsz Rómában, de még mindig nem tudsz megérteni minket? Én nem magam miatt vagyok itt, hanem a család miatt. Szerinted Caesar-nak a 60 éves Marcus bácsikámat kellett volna ide száműznie?

Gelina magabiztossága most ingott meg egy pillanatra, mióta beléptem a szobába. Még sohasem látott ilyen határozottnak. De azért továbbra is bízott a csáberejében, és ismét taktikát váltva, a fejét lehajtva, mint egy rosszaságon kapott kislány, lépett közelebb hozzám.

- Igen, talán igazad van – mondta, miközben a kezét a karomra tette. – De egyszerűen nem hiszem, hogy nem lehet semmit se tenni.

- Pedig így van.

Ebben a pillanatban lépett be Burgundus, kezében fél tucat, hajlékony vesszővel.
Gelina tekintete megrebbent, amikor észrevette. Még a karom simogatását is abbahagyta, és pár lépést hátrálni kezdett.

- Nagyon komoly gondot okoztál nekem,
Gelina. A jövő héten kénytelen leszek hadjáratot vezetni a regnusok ellen, hogy helyreállítsam a dignitásumat, amit te olyan mélyen megsértettél. Ha bárki más csinálta volna, akkor ebben a pillanatban a piactéren korbácsolnák meg, mindenki szeme láttára. És még ma este eladnám az első rabszolga-kereskedőnek.

- De velem nem teszed meg, mivel szeretsz – jelentette ki
Gelina, bár hangjában azért már bujkált egy kis bizonytalanság. – Nem korbácsoltatsz meg, mivel nem akarod elcsúfítani a bőrömet, és azt sem szeretnéd, ha mások is meztelenül látnának.

- Igen, ez így van. De ez nem jelenti, hogy nem kapsz olyan büntetést, amit egy életre megjegyzel. Burgundus egy igen hatékony módszert ajánlott a figyelmemben.

Gelina olyan pillantást vetett a vigyorgó szabados felé, amivel ölni lehetett volna. Nem igazán kedvelte Burgundust, aki szabad ember lévén, utasíthatta őt. Burgundus közelebb lépett, át átnyújtott egy ujjnyi vastag, nagyjából fél méter hosszú, hajlékony vesszőt.

- És hogyan csináljam? – kérdeztem Burgundustól, miközben néhányat suhintottam a levegőbe. – Úgy értem…. Milyen pozícióban?

- Csak hajoltasd rá valamilyen bútorra, uram. A kerevet karfája szerintem tökéletes erre az alkalomra.

- És mennyit kapjon?

- Azt nehéz előre megmondani. Függ attól, hogy milyen erővel ütsz. A vessző nem hagy maradandó nyomot a hátsó felén, ezért bátran használhatod. A csíkok, hurkák pár nap után elmúlnak. Szerintem nyugodtan kezdhetsz 2 tucattal. A többit pedig majd meglátod.

Gelinára pillantottam, aki egyre növekvő aggodalommal hallgatta a párbeszédünket.

- Feküdj a kerevetre,
Gelina – mondtam határozottan. Burgundus jelenlétében nem fog próbálkozni egy újabb vetkőzős csábítással, gondoltam magamban.

- Ne csináld ezt, Publius – kezdett el kérlelni a lány. – Tényleg nincs rá szükség… kérlek… Sajnálom, hogy bosszúságot okoztam, nem fog többé előfordulni, ígérem…. Tényleg….

A végén még könnyezni is fog… Milyen jó színész! Ha nem ismerném annyira jól, még hinnék is neki. De így, hogy tudtam, a büntetésnek nem lesz maradandó nyoma, most már nem tudott rám hatni.

- Feküdj a kerevetre, kicsim. Hacsak nem akarod, hogy Burgundus vigyen oda….

- Az a rabszolga nem nyúlhat hozzám!

Igen, ez az igazi
Gelina. A fejét ismét dacosan felvetve, peckes léptekkel vonult a kerevethez. Egyáltalán nem túlzás vonulásnak nevezni a menését, mivel minden lépés után úgy riszálta meg a fenekét, amit a legdrágább kurtizán is megirigyelt volna.

- Köszönöm, Burgundus – bocsátottam le a férfit, amikor láttam, hogy
Gelina engedelmesen a karfára hajolt.

Odaléptem a lányhoz, és miután Burgundos kiment, felhajtottam a tunikáját. Ez nem nagyon volt az én madárkám ellenére. Egy kicsit megemelte a csípőjét, még jobban kidomborítva szépséges popsiját. Az egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát, jól tudva, hogy ezzel szinte az őrületbe tud kergetni. De ilyen pillanatokra tartottam magamnál a versikét tartalmazó pergament; elég volt egy pillantást vetnem rá, és azonnal elmúlt a hatás….

- Nem állhatsz fel, amíg engedélyt nem adok rá. Nem védheted a kezeddel a popsidat. Ha mégis, akkor behívom Burgundust, hogy segítsen egyhelyben maradnod. Megértetted?

- Igen, Publius. De kérlek, ne légy mérges. Én nem akartam semmi rosszat…

Eléggé idegenül fogtam a kezembe a vesszőt. Mi, rómaiak, jobban szeretjük a korbácsot. Megpróbáltam bemérni a távolságot, honnan is csapjak rá a popsijára. Amikor meglendítettem a vesszőt, levertem a boros kupát az asztalról! Jupiterre! Még bosszúsabb lettem, amikor megláttam
Gelina vigyorgó arcát, miközben lepakoltam mindent az asztalról.

Akkor törüljük le azt a vigyort az arcáról, mondtam magamban, és rácsaptam a fenekére. Az első ütés eléggé visszafogott volt,
Gelina még is nagyot kiáltott, és felpattant a kerevetről.

- Jajjjjjj!!!! Ez nagyon fáj!!! Ezt nem lehet kibírni, Publius! Kérlek, hagyd abba!

Bár nem tudom, milyen hatása van egy vesszőcsapásnak, de azért nem lehet rosszabb, mint egy korbácsütés. Burgundus ráadásul csíkokról és hurkákról beszélt.
Gelina popsiján viszont szinte nyomot sem hagyott az ütés. Minden kártyát kijátszik ellenem ez a rosszcsont lány?

- Feküdj vissza, és ne színészkedj! – mondtam határozottan. – Örülj, hogy most még elnézem neked, és nem hívom be Burgundust.

- Rendben van, ha ilyen szívtelen vagy… - milyen színes ennek a lánynak repertoárja. De legalább engedelmeskedik. - Nem érdekel, verj halálra…

- Nem verlek halálra. De remélem, hogy a következő 1-2 hétben nem fogsz tudni kényelmesen leülni a fenekedre. És minden alkalommal emlékezni fogsz rá, hogy miért is kaptad a büntetés. És soha többé nem fogsz ilyet tenni…

A következő ütés már jóval határozottabb volt. Érdekes módon
Gelina szinte meg sem rezdült. Pedig ez az ütés már azért kirajzolt egy nagyon halvány, piros csíkot a popsiján. Nocsak! Most akkor azt játszzuk, hogy nem is fáj?

Egyre jobban kezdtem érezni a vessző használatát. Hamar rájöttem, hogyan tudom a leghatékonyabban használni, úgy, hogy igazán nem is kell minden erőmet beleadnom egy–egy ütésbe.

A 10. vesszőcsapás véget vetett
Gelina sztoikus nyugalmának. De ez most teljesen más volt, mint az első utáni reakció. Amikor a vessző lecsapott, egy elfojtott „aaahhhh” hagyta el a száját. De sokkal beszédesebb volt a popsija: a két félgömböt összeszorította, majd picit megriszálta, de ebben most nem volt semmi olyan szándék, hogy engem elcsábítson.

A következő fenekesek egyre hevesebb reakciót váltottak ki a lányból. A szinte alig hallható hangból egyre hangosabb „Auuuuu” lett, a pillanatnyi riszálást pedig egyre hevesebb mozgás váltotta fel. Egy-egy vesszőcsapás után szinte táncot járt a popsija a kerevet karfáján, miközben az egyik lábáról a másikra állt. És igen, egyre jobban láthatóvá váltak a Burgundus által megjósolt nyomok.

Én is furcsa átalakuláson mentem át. A kezdeti bizonytalanság után nemcsak egyre gyakorlottabb lettem, de valahol belül kezdtem élvezni a dolgot. És ez nem csak annak szólt, hogy megkapja a megérdemelt büntetését…. Valahogyan az egész helyzet olyan erotikusnak hatott, amit nem éreztem korábban.

A 20. ütés után
Gelina felém fordította az arcát.

- Tényleg sajnálom, uram – mondta könnyekkel a szemében. – Nagyon fáj….

Ez most már nem színészkedés volt, jól tudtam.

- Én is sajnálom, kicsim. De meg kell tanulnod, hogy mit szabad és mit nem.

Még egy tucat vesszőcsapást elhelyeztem a popsiján. A hatással meg voltam elégedve. Az ütéseket már szinte egybefüggő sírás kísérte a lány részéről, és olyan, önkéntelen mozgása a popsijának, ami szinte megőrjített. Az eszem azt mondta, hogy még folytassam a büntetést, de a 32. fenekes után ledobtam a földre a vesszőt, és
Gelina mögé léptem. A két lába közé álltam, a tenyeremmel megérintettem az alaposan elnáspángolt popsiján a nyomokat. Lehajoltam, sorra pusziltam a csíkokat, majd nem bírva tovább a vágyaimmal, vadul belé hatoltam.

Hírességek

Dobó Kata után újabb ismert hölgyeknek paskolták meg a popsiját.

Az első klipen Havas Henrik paskolgatja Kelemen Anna fenekét. Egy felvétel után Havas tanárúr Kelemen Annával pózolt a fotósoknak, majd négyszer rácsapott a playmate popsijára. A teljes cikk ide klikkelve olvasható, és ugyanezen a linken lehet megnézni a klipet is.

A másik híresség Dundika, akinek mauritiusi álomesküvőjét a TV2 is nyomon követte. A klipben az látható, ahogyan a vőlegénye felkapja a modellt, és párszor a popsijára csap. A klip itt nézhető meg, a paskolás 1 perc 20 másodpercnél látható.

2008. január 28.

A házinéni

/Gregor története/

Kellemes, békés, kora nyári délután látszott köszönteni a két kolléganőt. Csak egy spontán ötlet volt Edittől, hogy munka után felhívja magához Vikit, akinek barátja, mint ebéd alatti beszélgetésükkor megtudta, úgyis a 24 órás szolgálatát kezdte meg délután kettőkor, a lány meg csak - hozzá hasonlóan - otthon unatkozna.

Péntek este volt, a lányok elkezdtek poharazgatni, a buli igen jól sikerült.... bár egy idő után összecsúsztak az események. Másnap a csengő gonosz, folyamatos és irgalmatlan hangjára ébredtek fel. „Basszus, a főbérlő...” Edit feje azonnal kitisztult. A lakást, és a berendezést is elég olcsón bérelte egy rokontól. Nem keresett olyan jól, hogy ha most kidobják, azonnal találjon egy másik albérletet, piaci áron, kauciófizetéssel.

Kinézett a kukucskálón, és azonnal felismerte Márta néni gonosz boszorkányra hajazó arcberendezését. Addigra már Viki is felébredt és odament az ajtóhoz.

"A házi néni..." – suttogta neki Edit - "ebből baj lesz.".

"Ketten csináltuk, elviszem veled a balhét, ne aggódj! Nyisd csak ki!" – mondta Viki.

Edit elfordította a zárat és kinyitotta az ajtót. Márta néni nem lepődött meg, mikor végignézett rajtuk. Pontosan tudta, ki ment fel Edithez, hiszen rendszeresen követi az eseményeket a földszinti lakásából. Két megszeppent, huszonéves lányt látott maga előtt, mindketten hosszú pólót viseltek csak a bugyijuk felett.

"Jó reggelt!" - rikácsolta. - "Szórakozunk, szórakozunk?! Úgy, hogy az egész ház beleremeg?! Hajnali 3-ig üvöltetjük a zenét, nyitott ablaknál? Mit gondol, kisasszony, hány percen belül fogom kitenni a lakásból? Megmondtam, hogy az én bizalmamat csak egyszer lehet eljátszani! És akkor még a szülei hiteléről nem is beszéltem! Gondolja, vissza tudják fizetni nekem?".

"Nem, nem..." - mondta Edit megszeppenve.

Az öregasszony évekkel ezelőtt adott kölcsön pénzt a szüleinek, azzal a feltétellel, hogy úgy törlesztik, ahogy tudják. Sokat tett a családért, és most tessék, rajta fog bukni minden.

"Mit tegyek?" - gondolta Edit. És azon nyomban ki is mondta.

Márta néni belépett a lakásba, becsukta az ajtót, szeme gonoszul csillogott. "Hogy mit?! Hogy is büntettek a szüleid gyerekkorodban? Úgy tudom, nem bántak veled kesztyűs kézzel!".

"Nem, valóban...".

Edit visszagondolt a falun töltött évekre. Sosem dúskáltak a vagyonban, már mióta az eszét tudta, ki kellett járnia a földekre dolgozni, hétvégeken, nyári szünetekben, iskola után... Ha valami nem tetszett a szüleinek, este mindig jött a büntetés, mogyorófavesszővel a fenekére 20 ütés. Ha piszkos volt a keze és a talpa, akkor még öt. Dolgozni állandóan szabad kézzel dolgozott, nyáron pedig mindig mezítláb, szóval a plusz 5 ütés állandó jelenség volt.

"Mogyorófavesszővel a fenekemre... 20 ütés..." - mondta Edit.

Márta néni elégedetten mosolygott. "És magácska, kedves?".

Vikinek ennyire intenzív élményei nem voltak. Az apja elverte néha, talán 4-5-ször életében, volt egy vastag, katonai bőrszíja, amit előszeretettel csattogtatott lánya meztelen fenekén.

"Bőrszíjjal...".

"Nem hangzik rosszul!" - mondta fölényes mosollyal Márta néni. - "Egyáltalán nem! Nos, akkor a helyzet a következő, kisasszonyok. Vagy mind a ketten bevállaltok egy kis büntetést, vagy Editke még ma mehet az utcára. És a szülei természetesen még a héten kifizetik a tartozást nekem! Beszéljétek meg, van 5 percetek rá!".

Edit ránézett félénken Vikire, mikor az ajtó becsapódott Márta néni után. Viki azonnal megszólalt: "Ne is mondj semmit, megmondtam, hogy elviszem Veled a balhét!".

"De ebből verés lesz...".

"Tudom! Apám veréseitől sem futamodtam meg soha. Szótlanul tűrtem mindig, pedig nem ütött gyengéket!".

"Nem is tudom, mit mondjak...".

"Semmit, én is benne voltam!".

Ekkor megszólalt a csengő, Márta néni nem várt 5 percet. Edit ajtót nyitott.

"Nos? Mit döntöttek?".

"Büntessen meg minket..." - suttogta Edit, lehorgasztott fejjel.

Márta néni arcára gúnyos mosoly ült ki.

"Meglesz, lányom, meglesz! A menetrend a következő:" - mondta, miközben a szatyrából kivett egy vastag, használt bőrszíjat, és egy mogyorófavesszőt - "először bemelegítem a feneküket a tenyeremmel. Aztán elverik egymást, a saját szüleik módszere szerint. Majd újra, a másik szüleinek módszerei szerint. Értve vagyok?".

"Igen!" - suttogta Edit, Viki csak bólintott egyet.

"Nos, ki kezdi?".

Viki szólalt meg kemény hangon: "Kezdje velem!".

És gyorsan letolta a bugyiját. Hátat fordított az öregasszonynak és lehajolt. Márta néni peckesen oda lépdelt, és elkezdte a tenyerével ütni a lány csupasz fenekét. Vikinek szinte arcizma sem rezzent, pedig nem vajtenyérrel ütött az öregasszony. Azonban kb. 20 ütés után érezte, hogy fárad, és inkább abbahagyta, hiszen kell, hogy legyen ereje a másik lányra is. Elégedetten nyugtázta a két kis piros foltot a lány fenekének két oldalán. "Egyenesedj ki!".

"Te következel!" - szólt Editnek.

A lány engedelmesen levette a bugyiját, odalépett Márta néni elé és lehajolt. Csatt-csatt-csatt-csatt, csak úgy visszhangzott az előszoba az ütések hangjától. Az házinéni kifáradásig ütötte a fenekét, Editnek úgy tűnt, többet kapott, mint kolléganője. Nagyokat csapott rá az öregasszony, de gyerekkorában ennél sokkal súlyosabb büntetéseket is elszenvedett. Ezeken gondolkodott, mikor Márta néni hirtelen abbahagyta az ütlegelést.

"Állj fel! Nos, bemelegedtetek rendesen, remélem. Legszívesebben magam folytatnám, de sajnos ehhez már öreg vagyok. Egymásra bízlak Titeket!".

Edit kezébe adta a mogyorófavesszőt.

"Lássam! Tudod, csak úgy, ahogy Téged büntettek régen!".

Edit átvette a vesszőt, eszébe jutott, ahogy fenyítések alkalmával belépett a szobába, és ott állt édesanyja, egyik kezében a vesszőt fogva, másikkal simogatva azt. Hallotta a hangját is, a számtalanszor elmondott mondatot: "Vetkőzz meztelenre, és feküdj fel az ágyra!".

Azon nyomban ki is mondta hangosan. Viki először habozott... ez egy magabiztos parancsnak hangzott, nem tudta mire vélni. Márta néni hangját hallotta a háttérből: "Visszaléphetsz, drágaságom! De akkor tudod, mi lesz?!".

Viki levette a pólóját, határozott léptekkel odament az ágyhoz, és hasra feküdt. Edit megsimogatta a fenekét néhányszor a vesszővel, majd lesújtott. Viki ezt is hang nélkül tűrte, bár igen fájdalmas élmény volt neki. Edit gyakorlatilag ütemre húzta rá a csapásokat, emlékeiből előjött, amikor Ő feküdt ott, már tudta a katonás ritmusát anyja csapásainak, és még a vessző hangjára is tisztán emlékezett. Olyan erővel sújtott le, hogy minden csapáskor ugyanazt a hangot hallja viszont.

Azon kapta magát, hogy élvezi kolléganője kiszolgáltatottságát, és hogy valakinek törlesztheti a gyermekkori sérelmeket. Közben hangosan számolt. Viki már egyre rosszabbul bírta, hogy ne szisszenjen fel 1-1 ütésnél, főleg, mikor Edit többször, ugyanarra a helyre ütött. Hallotta a számolást: "17" - hassz - "18" - hassz - "19" - hassz - "20" - hassz.

Viki úgy gondolta, hogy felállhat, de váratlanul lecsapott rá Edit magabiztos hangja. "Mutasd a kezed, és a talpad!".

Viki kifordította tenyereit, és térdből behajlította lábait. Edit megint hallotta Anyja hangját az agyában. "Koszos! Még öt!".

"Micsodaaa?!" - gondolta Viki. Ez bezsongott!

Kinyújtotta lábait és némán eltűrte a fenekére érkező plusz csapásokat. Lassan négykézlábra emelkedett az ágyon, majd felállt. Nagyon fájt, égett a feneke, de egy hang nem jött ki a torkán. Ezt a szívességet nem teszi meg!

"Gyönyörű volt!" - mondta elégedetten Márta néni. "Nos, Te következel, drágám!". És Viki kezébe adta a vastag, barna bőrszíjat.

Vikiből nem csodálatot váltott ki a gyerekkori fegyelmezőeszköz, gyűlölte ezt a tárgyat. És nem tudta elképzelni, hogy megüssön ezzel bárkit is. De Edit is megverte Őt! Kíméletlen volt vele, még ráadást is ütött rajta. És különben is, az ő érdeke! Hát akkor?! Hogy is csinálta az Apja? Ja, igen, megvan! Ránézett Editre.

"Hozzál be egy széket a szoba közepére!" - utasította. Edit engedelmeskedett. "Térdelj rá, hasad a támla fele! Kezeid öleljék a támlát!".

Edit feltérdelt, és felvette a pózt. Viki összehajtotta a szíjat, és ütött. CSATT! Ez még nem sikerült olyan nagyra. A következő 3 ütése még arra ment el, hogy bemérje magának, hova tud a leghatékonyabban ütni. Ő nem ütemesen ütött, mint kolléganője, megvárta, míg kicsit pihen Edit feneke, és akkor csapott le. Ő is így kapta annak idején.

Editnek ez szokatlan érzés volt, nem olyan, mint a vékony vonalon mélyen bőrébe hatoló vessző. És fájdalmas, nagyon fájdalmas. Anyja ütései ütemesen érkeztek, kolléganője azonban teljesen kiszámíthatatlan volt.

A tizenhatodik ütésnél felkiáltott. Viki sokkal kevesebbet várt, mint eddig, és egy olyan helyen találta el, ahol már vagy 7-8 ütés eltalálta. Az öregasszony csapásai sem múltak el fájdalom nélkül, és hirtelen mindez összeadódott neki. "Áh!". Viki csodálkozott egy kicsit. De nem ütött kisebbeket. Edit a többi ütést ugyanúgy szótlanul tűrte, mint az első 15-öt.

Edit lelépett a székről, Vikivel egymás szemébe néztek. Edit tekintete félénk volt, de kíváncsiság csillogott benne, Vikié mérges, és bocsánatkérő egyben.

"Anyád nem verte elég keményre a segged? Mit kiáltozol?! Vedd át a szíjat lányom, és folytassuk!" - hangzott fel a háttérből Márta néni utasítása.

Viki a kezébe nyomta az övet, és feltérdelt a székre, pont abba a pózba, ahogy az előtt Edit is volt. Edit ránézett Viki megvesszőzött fenekére, piros hurkák borították, több helyen vérzett is.

"Még erre üssek rá?" - gondolta Edit.

Az öregasszony észrevette a lány hirtelen jött habozását. "Na, mi az? Nem tudod, hogy kell használni?".

"Nem tudom megütni, nagyon fájdalmas, ha erre még ráütnek!".

"Na ne mondd! Az előbb még olyan élvezettel verted, hogy még én is megijedtem!".

Viki hátrafordult, és rákiáltott Editre: "Csináld!".

Viki tudta, hogy amit most kapni fog, attól minimum lángolni fog a feneke, de minél hamarabb túl akart lenni rajta, és tudta, hogy semmit nem érnek el az öregasszonynál a kérleléssel.

Edit összehajtotta az övet, és hozzálátott a veréshez. Hat, vagy hét ütés után látta, hogy kolléganője hatalmas kínokat élhet át, minden ütés után igazgatta a fenekét, és a 9. után fel is kiáltott. Viki már a harmadik ütésnél érezte, ahogy a már megvert felületre csapódott a szíj, hogy a hatalmas lelkierejét és tartását lassan elnyomják. A hét-nyolcadiknál már a könnye is kicsordult, a kilencediknél pedig eltört a mécses.

"Ahh!" - kiáltott fel.

"Tíz" - mondta Edit és újra csattant a szíj.

"Ah!" - hallatszott ismét.

Viki már nagyon ficánkolt a széken, szorította a támlát, a szeméből könnyek folytak, nem akarta magát megadni, de ezt a fájdalmat már egyre kevésbé bírta. Edit a tizenhatodik ütés után ijedt meg igazán, mikor kolléganője egyik lába lecsúszott a székről, és Viki lehanyatlott a padlóra. A fenekét fogta, szeme könnyes volt, úgy látszott, teljesen össze van törve. Edit ránézett Márta nénire. Ő odasétált diadalittasan.

"Nocsak, nocsak, a büszke lány a porban? Mi történt? Mégsem bírjuk annyira?".

"Nem ütöm meg többször..." - mondta Edit.

"Tényleg? Csináljam én? Semmi gond, de akkor elölről kezdem!".

Edit megriadt. "Ne, ne...akkor mégis én...inkább...".

Viki összeszedte a maradék erejét és büszkeségét, és visszatérdelt a székre. A maradék négy ütést ismét szó nélkül tűrte, mikor Edit végzett, felállt, kihúzta magát és úgy nézett Márta néni szemébe, akit láthatóan bosszantott, hogy nem sikerült teljesen megtörni a lányt.

"Vegye kezébe a vesszőt, és lásson hozzá az utolsó felvonáshoz!" - szólt ingerülten.

Edit megkönnyebbült, hogy kolléganője összeszedte magát, és hirtelen eszébe jutott, hogy rá is vár még 20 vesszőcsapás. Ettől már egyáltalán nem félt, nem úgy, mint a szíjtól. Sőt, magának sem merte talán bevallani, de izgalom töltötte el, várta is a büntetést. Csak úgy, mint régen, odasétált az ágyhoz, hassal lefeküdt rá, könyöke maga alatt, lábfejei lefeszítve - ahogy Anyja is utasította mindig.

Viki odalépett, néhányat suhintott a levegőbe, mintegy gyakorlásként, majd ütött. Hassz! Ugyanúgy ütemesen, ahogy Edit csinálta vele, húzta rá a csapásokat kolléganője fenekére. Edit szó nélkül tűrte, ismerős volt testének a csapások után átfutó fájdalom, fülének pedig a vessző hangja.

A huszadik ütés után Viki leengedte a vesszőt, Edit azonban fekve maradt. Felfordította a tenyereit és térdben behajlította a lábát. Viki végigmustrálta, aztán eszébe jutott, Ő miért kapott még ötöt.

"Piszkos!" - szólalt meg. És még ötöt ráhúzott kolléganője fenekére.

Edit felkelt, lassan, ahogy annak idején. Azért a fájdalom nem esett jól neki, amit most érzett, fel is szisszent egyszer, miközben talpra állt. Márta néni odasétált a két meztelen lány elé.

"Forduljatok meg és hajoljatok le! Neeem, nem lesz több verés, ne aggódjatok. Csak meg akarom szemlélni, mennyire volt hatékony a büntetés!".

Mindkét lánynak nagyon szép, formás feneke volt. Vikié nagyon csúnyán nézett ki, tele volt piros és lilás hurkákkal, itt-ott vérzett is. Edité egy fokkal jobb állapotban volt, bár az Ő feneke hozzá volt szoktatva az ilyen megpróbáltatásokhoz.

"Nos, lánykák, részemről végeztünk. Edit kisasszony, a szülei kölcsönéhez úgy állok, ahogy eddig, és a szűrét sem teszem ki egyből! Van fél éve új lakást találni!".

"Teeesssék?" - hebegte Edit.

"Az elején azt mondtam, hogy azonnal kiteszem a lakásból, ha nem veti magát alá a büntetésnek. Nem szegtem meg! Fél év, Kisasszony! Minden jót!" - és kisétált az ajtón.

„Másnaposan a fejem szokott fájni, nem a seggem!” – jegyezte meg Viki fájdalmas arckifejezéssel.

Edit nem is gondolt a fájdalomra, amit a verés okozott neki. „Fél év…” – suttogta.

„Ugyan semmi közöm hozzá” – kezdte Viki, miközben hasra feküdt az ágyon – „semmi… hát… na, mindegy. Szóval, most jól megveretted magad azért, hogy fél évvel tovább lakhass itt, és főként az Anyádék kölcsönéért, akik mellesleg szintén állandóan vertek, és Te még nekik vagy hálás! Hát gratula! Rólam meg nem is beszélve…”.

2008. január 14.

Durván beszólt Britneynek a topmodell

A magát a világ első szupermodelljének tartó 55 éves Dickinson a maga szokott stílusában válaszolt arra a kérdésre, hogy mit kezdene az egyre jobban széteső Britney Spearsszel:

- Fognám magam, és jól elfenekelném! Addig verném, míg rá nem jön, milyen hülyeségeket tesz – mondta a Daily Mailnek.

A teljes cikk itt olvasható.