2007. január 31.
El Payo
Ha valaki tud spanyolul, akkor lefordíthatná a történetet. A képekre klikkelve nagy méretben is megnézhető (ez egyébként minden képre igaz a blogon).
Paula Gossling: A halál angolt tanul
2007. január 30.
Judicial punishment
Véletlenül (takarítás közben) kezembe akadt pár történet judicial (deres) témában. Az előző fordítás is így került elő:) A többit felmásoltam a Dereses yahoo group-ba. Egy kicsit keményebb részek is vannak bennük, így nem akartam ide kitenni. De ott olvashatjátok.
Látogatás a Ludwigsburgi Múzeumban
(A.B.W. fordította számomra a freies forum című lapból. Köszönöm.)
Lapjukban valamikor közöltek egy írást a ludwigsburgi büntetés-végrehajtási múzeumról. A napokban módomban állt édesanyámmal és barátnőmmel meglátogatni ezt a múzeumot.
Ebben a múzeumban iskolák vagy előre bejelentett csoportok szoktak megfordulni. Csöngetnünk kellett. Várakozás közben alaposan szemrevételeztük a nyomasztó épületet. Nem szívesen lennék bezárva ezek közt a falak közt - jegyezte meg szorongva máskor igencsak élénk barátnőm, Christl. Ám fordult a kulcs, és egy idősebb hölgy, bizonyos Kellerné nyitott ajtót, szabadkozva, hogy már évek óta nem végzett vezetést. Mikor bezárta az ajtót utánunk, megkérdezte, akarunk-e egyedül körbemenni az épületben. Erre anyám azt mondta, hogy minket főként a nőkön végrehajtott büntetés érdekelne, és szívesen vennénk minden erre vonatkozó információt.
Kellerné nem lepődött meg.
- Egy helyiséget kifejezetten ennek a témának szenteltünk. De ez korábban írnokszoba volt, ablakrács nélkül. Az igazi büntetőszoba az épület belsejében van, és el van zárva a látogatók elől.
Fancsali képünk láttán azt mondta, azért kivételt lehet tenni egy-egy csoporttal. Zárkafolyosók végén egy vastag, de nyitott tölgyfa ajtóhoz értünk. Mögötte teljesen üres szoba volt. Kellerné szinte ünnepélyesen mondta: "Ebben a helyiségben hajtották végre hosszú évtizedeken át a nőkre kiszabott testi fenyítést." A hideg futkosott a hátamon. Azokra az asszonyokra gondoltam, akiknek itt kellett szörnyű fájdalmaikat elszenvedniük.
Christl barátnőm megkérdezte, nem hallották-e az udvaron levők a csattanásokat és jajgatásokat. Kellerné szakszerűen válaszolt:
- A jog nagyon is felismerte, hogy milyen hatással van a büntetés a többi fogolytársnőre. Ezért gondoltak arra, hogy az udvaron statuálnak példát, de végül beérték azzal, hogy kinyitották az ablakot. Mondván, kapjon friss levegőt a megfenyített.
Kinyitotta az ablakot.
- Látják? Itt állt a súlyos deres. Ha jól megnézik, láthatják a négy láb lenyomatát a padlóban. Akit ezen elvertek, az kétségbeesetten vergődött, amennyire a vas boka és csuklópántok meg a derekat leszorító szíj engedte.
Kellerné aztán átvitt abba a szobába, ami igazán érdekelt minket. Útközben minden tudnivalót elmesélt. A falon rajzok, fotók, ítélet-végrehajtási jegyzőkönyvkivonatok és régi iratok voltak. A leginkább lenyűgöző látvány számomra a helyiség közepén álló eredeti deres volt. Azt hiszen, nem vagyok képes leírni azt az érzést, ami elfogott, s a gondolatsort, ami végigfutott bennem, mikor megpillantottam e szerkezetet.
- Biztos vagyok benne - mondta Kellerné szinte suttogva - hogy Önök most a leginkább kipróbált és bevált eszközt látják a nők fenyítésének históriáját tekintve. Viszonylag egyszerű konstrukcióval sikerült itt megoldani a fenyített nőszemély hátsó fertályának stabil rögzítését. Ezt a testrészt évszázadokon át szinte a gondviselés választotta ki a büntetések végrehajtására. Nagyon szívesen elmagyarázom hát a württenbergi deres működését. Az egyik végén, ugye, látunk egy kettős kalodát. A két kisebb alsó nyílásba dugta az elítélt az alkarját, ezáltal a felsőtest általában a könyökre támaszkodhatott. Felül van a nagyobbik nyílás, ide került a nyak. Jobb oldalt láthatják azt a vasreteszt, amely a két kalodát szilárdan lezárta. Az alsó kaloda a bokák számára szolgált természetesen. Ez azonban nem volt eleve rögzítve! Tessék, itt oldalt látható a két sínpár, ezen lehetett fel-alá mozgatni a bokakalodát. Hiszen a deresre húzott nők különböző magasságúak voltak, ugye. Ez a sín azonban nem csupán a méret miatt volt lényeges. Voltak különösen pimasz, engedetlen, megrögzött és a verést nyilvánvalóan érzéketlenül tűrő nőszemélyek, akik, akárcsak a visszaeső tettesek, szigorított fenyítést érdemeltek. Szigorított fenyítésnél jelen kellett lenni a hivatalos seborvosnak, a fenyítés szigorának mértéke azonban kizárólag a börtönigazgató úrtól függött. A szigorítás lényege abban állt, hogy mennyire feszülnek meg az izmok a fenyítésre szoruló személy pucér fenekén. E célból bőrhengereket toltak az illető ágyéka alá, amely különböző méretű volt, és így módosította a büntetés erejét. És tudják mi volt a legkeményebb módszer? Amikor nem használtak ilyen kerek bőrpárnát! Ilyenkor egészen előre tolták a bokakalodát, vagyis a delikvens térdelni volt kénytelen a padon. Egészen közel a könyökéhez. Ilyenkor a derekat leszorító bőrszíjat se kellett bekapcsolni, ami itt lóg oldalt, látják. Politikusok és orvosok alapos tanácskozás és az érintettekkel való utólagos tapasztalatcsere után arra a meggyőződésre jutottak, hogy a fenét bőrének erős kifeszítése a szabványos fegyházi korbács esetén feltétlenül a bőr elkerülendő kihasadásához vezet. Ezért rendelték el, hogy mindig legyen kéznél ilyenkor seborvos. Szokványos fenyítésnél a közönséges hasra fekvés volt a szabály, ennél elvileg nem történhetett baleset. Azáltal, hogy az elitélt magasra tartotta a fejét a kalodában, a medence a padhoz nyomódott, mondhatni, kényelmesen heverészhetett. A fenyítendő felület kifeszülés nélkül fogadhatta az ütéseket.
Nagy figyelemmel, úgyszólván lélegzetvisszafojtva hallgattuk Kellerné érdekes információit.
- Ez a deres a mi kis Württenberg királyságunkból valóságos diadalutat járt be a régi német tartományokban. Egyszerre volt híres és hírhedett, ismert és rettegett. Akik lemásolták, átvették a méreteket is. Az elülső végén levő nyakkalodától és csuklólefogótól számítva
Döbbenten néztünk egymásra. Milyen jó, hogy a jelenben élünk! Hiszen annakidején még egy rövid ideig tartó börtönbüntetés esetén is alaposan kiverték volna a csupasz popónkat.
Kellerné ezután ismertette a fenyítés eszközeit. A fiatalkorú nőknél nem volt megszabva, milyen ostorral kapják meg a magukét. Az érett nőknél az előírásos fegyházi korbácsot kellett alkalmazni.
- Hosszú ideje kutatom ezt a témát a levéltárakban - mondta vezetőnk. - számunkra nagyon keménynek, sőt kegyetlennek tűnnek e büntetések, de ne felejtsük el, hogy zord idők voltak azok. Akármennyi botbüntetést is hajtottak végre az intézetben, csak a különlegesen súlyosbított fenyítések és a súlyosbított Istenhozott eseteiben volt szükség orvosi beavatkozásra. Minden egyéb botozásnál a nők hangosan jajgattak ugyan, de az egészségük nem szenvedett kárt. Valószínűleg ez volt épp az oka, hogy a verés büntetése olyan hamar elterjedt a nők feletti ítélkezésben. Hamar felismerték a bírák, hogy eljárhatnak a kurvák, csavargónők, tolvajnők ellen a nélkül is, hogy az amúgy is zsúfolt fegyintézeteket tovább terhelnék. Észrevették, hogy egy tettes inkább megy hosszabb ideig a dologházba, mint rövidebb ideig a fegyházba. Ott ugyanis az Istenhozott várt rájuk, és a bírók éltek azzal a lehetőséggel, hogy a nők szörnyet tartottak a meztelen fenekükre zuhogó korbácsütésektől. Volt ugyanis a kiutasítás a tartományból, ami elég gyakori, de éppoly hatástalan büntetés volt. A kiutasítottat előbb azonban a fegyházba küldték, ahol a meztelen farán végrehajtották a megszabott számú ütésből álló fenyítést. Azt látom a levéltári iratokból, hogy két külön ítéletvégrehajtót kellett szerződtetni, hogy bírjanak a munkával. Ezeknek a férfiaknak korántsem volt irigylésre méltó helyzetük. Társadalmilag igencsak háttérbe voltak szorítva, ugyanakkor néha már hajnali 4-kor hozzáfogtak a munkájukhoz. Rövid pihenőket tartottak két fenyítés között, de még így is este 9 lett, mire az utolsó nőszemély felkelhetett a padról. Illetve inkább leemelték róla. Az iratokból megállapítható, hogy a fenyítőmester és a legények minden szakértelme mellett is elég nagyszámú visszaeső akadt eleinte, ezeket az első esetben, talán külső megjelenésük által megvesztegetve, nem fenyítették az előírt szigorral, vagy olyan nőszemélyek voltak, akiknek egy közönséges verés meg se kottyant. Ezáltal a második esetben szigorított fenekelés látszott szükségesnek. A végrehajtó legényeket minden ilyen esetben megrótták, és felszólították őket, hogy munkájukat ne csupán előírásos módon, hanem kiemelt módon, fokozott gondossággal végezzék. Ezen belül bizonyos szigorítást jelentett, hogy a fenyítőszíjakat nem rövid ideig vízben, hanem egy éjszakán át különösen erős lúgban áztatták. A belső használatra szolgáló tudósításokból kitűnik, hogy a visszaesők fenyítésénél szándékosan figyelmen kívül hagytak bizonyos szabályokat. A delikvens "hölgyeknek" nem sok esélyük volt. Ott kezdődött a dolog, hogy állítólag nem volt elegendő alátét. Szegénykéknek a kemény padon kellett térdelniük, és jó magasra tartani a meztelen farukat. Némely megrögzött nőszemély számára a megszokott fenyítőkorbácsot néhány különlegesen élesre csiszolt szélű szíjjal egészítették ki. A korbácsolandó felület előzetes kezelése is szokás volt. Többszörös váltott hideg és meleg fürdő után, mondván, a fájdalom enyhítése céljából egy maró, jódszerű folyadékkal dörzsölték be a bőrt. Aztán kapott a ribanc, ami belefért.
Kellerné szemmel láthatólag rajongott az ötletért.
- A levéltár pontos jelentései nem fogynak ki a legények dicséretéből. Olykor külön pénzbeli jutalmat is kaptak. Például mikor a bíróságok minden visszaeső nőszemélyt, bármiért is kerültek törvény elé, deresre ítéltek, mégpedig 500 ütésre. Orvosi szakvéleményezés, a verhetőség megállapítása után ezt négy részletben, de azonos napon osztották ki. Nehéz nap volt ez a legények számára, de a nőszemélynek meg egész biztosan felejthetetlen. Hajnalban elvégezték az említett előkészítő eljárást, aztán rákötözték a padra a súlyosbított testhelyzetben, magasba emelt seggel. Reggel hatkor csattant a szíjcsomó először teljes erővel a pattanásig feszülő popóbőrön, hogy ne mondjak már csúnya szavakat... Ha végeztünk, megmutatom bizonyos Marianne Eberle iratait, ne gondolják, hogy a levegőbe beszélek. Ezt a nőt az akkori szokásokhoz képest is rendkívüli módon megfenyítették. A két legény nem kapkodott. Felváltva vágtak rá egyet-egyet a megfeszített, védtelen farizmokra. Egész erejüket erre összpontosították. A visszaesők büntetése bizony mindig nagyon szigorú volt, és nem kötötték szigorúan időtartamhoz. Minden ütés célba talált, és legalább 20 másodpercet adtak a delikvensnek, hogy kellőképp átérezze a dolgokat. Amikor egy nő először került a deresre, a reakciói nagyon különbözőek lehettek. A visszaesőként elítélt asszonyok már pontosan tudták, miként lángol a meztelen fenék, csak épp azt nem, hogy a feszes bőrön ez még inkább érezhető. Azért minden elítélt kapott rá időt, hogy kedvére kiüvöltse magát. A dokumentumokból megállapítható, hogy az említett Marianne Eberle két ütés és a fájdalomüvöltések között minduntalan azt ígérte, hogy megjavul, és kegyelemért könyörgött. A leggyakoribb szó az elég! elég! Meg hogy könyörgök, könyörgök, hagyják abba! A seborvos megvizsgálta a pulzusát, aztán csak biccentett, hogy mehet tovább. Engem személy szerint megdöbbent, hogy mit voltak képesek elviselni az akkori nők. Az eddig átnézett iratokban egyetlen eset se volt, ahol a fenyítést egészségügyi okokból megszakították volna. Amikor kiosztották az első 125 ütést, az elítéltet még ott a deresen ellátta a hivatalos seborvos, és aztán visszavitték a várócellába.
Kellerné ekkor megkérdezte, nem untatnak-e minket ezek a részletek, és szabadkozott, hogy sajnos, ritkán van alkalma efféle kuriózumokról előadni. Egyhangúlag biztosítottuk a kifejezetten kedves hölgyet, hogy nagyon szívesen hallgatjuk.
- Nos, tehát 10 óra körül tálalták fel a következő adagot, hogy úgy mondjam. Erről a feljegyzés csak azt közli, hogy "fenyített minden ütésnél ugyanazt üvölti, és sír". A harmadik részletet délután 3 körül kapta meg, a negyediket pedig este 9-kor. Aztán az így, mondhatnám, puhára vert nőt átadták a rendőröknek, és azok áttették a tartomány határán.
Kellerné kicsit zavartan mosolygott.
- Többször is elolvastam ennek a nőnek a történetét. Persze, azok más, szigorúbb idők voltak, és nem szabad elfelejteni, hogy a szigorított Istenhozott olyan iszonyatos verés kellett legyen, amit az áldozat sose feled. És hát ez az asszony el kellett viselje, amit rászabtak.
Ezután megtekintettük a falakon a különböző fenyítésábrázolásokat, és Kellerné ajánlatára benéztünk az okmánytárba is.
2007. január 29.
A rosszul őrzött lány
2007. január 28.
Johanna Lindsey: Dacolva tomboló széllel
- Tegnap éjjel bolond voltam.
Ez feldühítette Chase-t. – Meglehet, hogy mindketten bolondok voltunk. De akkor is tény, hogy van valami különös szikra közöttünk, Jessie.
- Ne áltassa magát. Egyszerűen csak úgy esett, hogy maga volt az első férfi, aki hozzám ért. És higgye el, nem maga lesz az utolsó.
Chase két lépéssel Jessie mellett termett, és megragadta, miközben szemében harag és vágy kavargott. – Ami köztünk történik, az nem esik meg bárkivel – mondta fátyolos hangon. – Tagadhatja, ha akarja, de akkor is kívánni fog engem, Jessie. Jöjjön hozzám. Mondjon igent.
Chase vasmarokkal fogta, úgyhogy Jessie behúzott neki egyet, a férfi meghökkenten eresztette el. Jessie még egy csattanós pofont is lekevert neki.
- Ez kellően bizonyítja, hogy mennyire nem vágyom magára? – kiáltotta zihálva. Mintha egy gombóc lett volna a torkában, a szavak csak nehezen törtek föl. – Meglehet, hogy egy kis hancúrozásra megteszi, de ezért még biztosan nem megyek magához. A házasságban szükség van egy kis tiszteletre is, és én ilyet maga iránt nem érzek!
- Akkor talán itt az ideje, hogy megtanítsam rá – mordult fel Chase, miközben a szeme fenyegetően villogott.
Jessie elhátrált, de nem elég gyorsan. Chase megragadta a csuklóját, majd az ágyhoz vonszolta, de nem azzal a szándékkal, amire Jessie gondolt.
- A fenébe is, ezt meg akartam tenni már a legelső alkalommal is – mondta neki. A hangja maga volt az elégedettség.
Chase az ölébe húzta. Jessie felszisszent, ahogy a férfi tenyere először csapott a fenekére. Ezt aztán újabb fájdalmas ütések követték. Jessie legszívesebben visított volna, de nem volt hajlandó megszerezni Chase-nek ezt az örömöt. Inkább a harcot választotta, küzdött, ficánkolt, hogy valamiképp kiszabaduljon, de Chase egyik lábával rúgkapáló lábait szorított le, szabad kezével meg a hátát nyomta, hogy mozdulni se tudjon. A sok kapálódzásnak az lett a vége, hogy Jessie inge felcsúszott, és így Chase a csupasz fenekét ütötte,
Jessie-nek az ajkába kellett harapnia, hogy ne jajgasson. A férfi pedig csépelte lankadatlanul.
- Szívesen mondanám, hogy ez nekem jobban fáj, mint magának, de nem igaz – mondta, miközben tovább ütötte Jessie fájdalmasan kivörösödött fenekét. – Ezt már rég meg kellett volna tennie valakinek, Jessie. Akkor talán nem szaladna el olyan gyorsan a keze.
Jessie szeméből patakzott a könny, de ezt Chase nem láthatta. Ő csupán lángvörös fenekét látta. Egyszeriben elfelejtette, hogy miért is volt ilyen durva, lehajolt, és megcsókolta ott.
2007. január 25.
Disciplina scholae
A következő képet az egyik kedves barátom küldte nekem. Remélem nektek is tetszik:)
(A képre klikkelve nagyobb méretben láthatjátok)
(A képre klikkelve nagyobb méretben láthatjátok)2007. január 23.
A sáska napja
Színes magyarul beszélő amerikai filmdráma, 1975
CINEMAX: január 25. Csütörtök, 22:20
CINEMAX: január 25. Csütörtök, 22:20
A film a 30-as évek Hollywoodjáról szól. Igazából nem a film történetének része a fenekelés. Egy partin a résztvevők egy korabeli erotikus filmet néznek, és ebben látható egy fenekelés: hajkefével meztelen popsira. Elég rövid kis részlet, de talán érdemes megnézni.
2007. január 22.
WWE SmackDown! vs RAW 2006
Az élet minden területén megjelenhet a fenekelés:) – ami nagyon jó.
A következő képek egy Playstation játékból vannak: WWE SmackDown! vs RAW 2006. Torrie Wilson és Trish Stratus női birkózók (wrestling), akik már fenekelték el egymást a ringben. Ebben a játékban ezt lehet megismételni: a győztes elfenekeli a vesztest.
A játékból készült videó megtekinthető itt.
Egy „eredeti” fenekelés pedig itt.
2007. január 21.
Az elnáspángolt nagynéni (4.rész)
A hangos csattanások közepette meg sem hallotta, hogy az ajtó kinyílik, csak akkor nézett fel, amikor nénikéje egyszer csak abbahagyta a verést. Amint megpillantotta a belépő fiú kezében a már ismerős mogyorópálcát, szíve azonnal élénkebben kezdett verni. Lucas meghökkenve nézte a Pauline ölében hasaló barátnőjét, és a látványt, amit annak vörösben pompázó hátsófele nyújtott, hirtelen nagyon izgatónak, és különlegesnek találta. Csak nehezen tudta kordában tartani arcizmait, melyek önkéntelenül is mosolyra akarták húzni száját. Amint azonban megpillantotta Colette kipirult arcát, és szégyentől sötét szemeit, megsajnálta a lányt. Nehéz szívvel nyújtotta Pauline felé a pálcát, de az asszony ekkor így szólt: - Nem, ne add ide! Colette büntetését te fogod végrehajtani!
- De nénikém! - tiltakozott azonnal a lány felháborodottan - Ezt nem teheti meg!
- Még hogy nem! És miért nem, ha szabad kérdeznem? Gyerünk, Lucas, egy tucatot mérjél rá, amiért olyan hanyag munkát végzett, hogy csupa por minden! Rajta, meddig várjak még?
Az asszony közben egyik kezét Colette derekára, másikat a combjaira helyezte, és felkészült rá, hogy ne engedje szabadulni áldozatát.
Lucas szánakozva nézte az előtte domborodó gyönyörű popót, melyet annyiszor simogatott, és csókolt már, és nem akaródzott neki ráütni a vesszővel. De Pauline türelmetlenül rákiáltott: - Na, mi lesz Lucas? Figyelmeztetlek, ha nem teljesíted az utasításaimat, repülsz a műhelyből! Nem tréfálok!
Ez bizony valóban komoly fenyegetés volt, és Lucas belátta, hogy nincs választása. Nagyot sóhajtott, és Colette tekintetéből várt megbocsátó beleegyezést. A lány azonban mereven elfordította fejét, és előrenézve várt sorsára.
A fiú ekkor közelebb lépett, felemelte a vesszőt, és rásuhintott az elébe táruló fenékre.
- Nem, nem! - tiltakozott azonnal Pauline. - Nem azt mondtam, hogy legyezgesd! Erőseket üss, hogy meg is érezze!
Lucas most egy kicsivel nagyobbat húzott Colette farára, de Pauline még mindig nem volt vele megelégedve.
- Erősebben, ne simogasd! Csattanjon az a pálca, és hallani akarom a suhogását!
Lucas most már tényleg jó nagyot sózott az asszony térdein kifeszülő fenékre, és Pauline érezte is a megránduló testen, hogy ez már valóban erős ütés volt. Ennek ellenére gonoszul villogó szemekkel tovább bíztatta a fiút: - Még erősebben! Ne sajnáld! Gyerünk!
Lucas ekkor összeszorította szája szélét, és ugyanígy keményítette meg szívét is. És ugyanez az erő vezette karját, amikor ismét lesújtott. A pálca most már élesen sivító hangot adott, és keményen csattant a meztelen bőrön. Colette visszafojtott hangon felszűkölt, és lábai a levegőbe emelkedtek.
- Ez az! - helyeselt végre Pauline. - Így néz ki egy tisztességes vesszőzés! Folytasd Lucas!
A fiú folytatta, Pauline pedig számolt, az előző ütéseket persze nem számította bele a büntetésbe.
- Egy! Kettő...! Három... és négy... és öt... és hat!
Colette továbbra is mereven tekintett előre, de szemei kidülledtek az erőlködéstől, hogy megőrizze méltóságát, és ne kezdjen el ficánkolni nénikéje ölében. Lucas keskenyre préselt ajkakkal suhogtatta a vesszőt, arcán nem volt jele semmilyen érzelemnek. Belül azonban mély szánalmat érzett fiatal kedvese iránt, és nagyon szerette volna eldobni a pálcát, odarohanni hozzá, és kemény testét magához szorítva megvigasztalni. A valódi szánalom mellett azonban más érzések is előtörtek a fiúból, aminek kétségbevonhatatlan bizonyítéka volt a nadrágjában éledező hímtagja. Még önmaga előtt is szégyellte, de a pucér fenéken csattanó vessző hangja, és vörös csíkok izgalomba hozták. Mire a tizenkettedik ütést is rámérte az addigra már halkan nyöszörgő lányra, botja mereven dudorodott elől, annyira, hogy Pauline is észrevette volna, ha odanéz. De az asszony Colette csíkos fenekét méregette nagy megelégedéssel.
- Jól van... - mondta gonoszul megvillanó szemmel - A hanyag munkádért megkaptad a magadét. De azért is büntetést érdemelsz, amiért szégyenszemre bugyogó nélkül hemperegtél egy férfivel! Lucas, még egy tucatot a kisasszonynak!
Colette döbbenten, és kétségbeesve hallgatta nénikéje parancsát. Úgy érezte, nem tud kibírni még tizenkét ütést az iszonyatosan csípős pálcával. Egy pillanatra még arra is gondolt, nénikéje talán elengedné a büntetést, ha rimánkodni kezdene neki, de akármennyire égett is a hátsója, ezt nem tette meg volna meg semmi pénzért. De ideje sem maradt, hogy ezen tépelődjék, mert a pálca máris suhogni kezdett.
Lucas tényleg sajnálta Colette-t, de a gazda feleségével nem mert szembeszállni. Derekas ütéseket mért Colette fenekére, amely most már nem bírt nyugodtan megmaradni Pauline ölében. A vörös hurkákkal mintázott popsi minden ütés után nagyobbat ugrott, és Pauline asszonynak egyre nagyobb erőt kellett kifejtenie, hogy kordában tartsa a vonagló testet.
Colette pedig csak úgy tudta magába fojtani kitörni készülő jajgatását, hogy ökölbe szorított mutató- és középsőujjába mélyesztette a fogait. De akárhogy erőlködött, a kezdetben dühös, majd később kétségbeesett nyögéseket nem tudta visszatartani. Nénikéje fülének nagyon élvezetesek voltak ezek a hangok, melyek arról tanúskodtak, hogy Colette most igazán megbűnhődik. És erről tanúskodott a lány hevesen vonagló teste is. A legvadabb táncot persze a fara járta, de a lábai is úgy kalimpáltak, hogy az egyik cipője le is repült.
Mire a második tucatot is megkapta a szenvedéstől, és a vonaglástól úgy megizzadt, hogy nénikéje még az ingen át is megérezte a lánytest friss verejtékszagát.
- Most pedig hallani akarom az igazat! - dörrent rá a ziháló Colette-re, aki ezúttal tőle szokatlan módon minden pimasz él nélkül a hangjában válaszolt: - Csak... csókolóztunk... nénikém!
- Úgy! És ha szabad tudnom, miért kellett ehhez levenned a bugyidat, mi? Talán bizony zavart a csókolódzásban?
Mivel Colette csak hallgatott, sürgetésképp rácsapott egyet a csupa csík fenékre.
- Aú! - jajdult fel a lány élesen.
- Nos, kisasszony, kérdeztem valamit!
- Meg is simogatott, nénikém! - vinnyogta sírós hangon Colette, és már várta, hogy nénikéje lehordja őt mindenféle szégyentelen perszónának.
De nem ez történt, Pauline csak egy mély lélegzetet vett, és Colette érezte, hogy egy pillanatra megremeg az asszony teste, Lucas pedig látta, hogy az arca kipirul. A nő hangja azonban higgadt maradt, amikor néhány pillanat múlva megszólalt.
- Vagyis hazudtál nekem, igaz?... - mondta szinte sziszegve, inkább gonosz, mint mérges hangon.
- Igen, nénikém!
- Na ezért kapod a harmadik tucatot! Lucas!
- De asszonyom! - vett erőt magán a fiú - Nézze, hogy néz ki a feneke! Még a vére is kiserkent! Kegyetlenség lenne tovább vesszőzni!
Pauline is látta, hogy Colette feneke valóban nagyon csúnya látványt nyújt, és néhány helyen tényleg szivárgott a vér a felrepedt hurkákból. Legszívesebben mégis ráveretett volna még egy tucatot, azonban belátta, hogy véresre veretni a lányt mégiscsak túlzás lenne. Ugyanakkor úgy érezte, még mindig nem bűnhődött meg eléggé, és különben is, már kijelentette, hogy megkapja a harmadik tucatot is.
- Igazad van, Lucas. - szólalt meg némi gondolkodás után - Valóban kicsit össze van karistolva a feneke, bár semmi baja nem lenne még néhány vesszőcsapástól. De mivel nem vagyok kőszívű, hát kapja az utolsó tucatot a fara helyett a combjaira!
És hogy bizonyítsa, mennyire nem kőszívű, már fejtette is le Colette fehér harisnyáit egész térdig, hogy még az se fogjon fel semmit az ütések erejéből.
- Rajta, kezdheted is! - parancsolt szigorúan Lucasra, miután gondosan lemeztelenítette a hosszú combokat.
A fiú nagyot sóhajtott, majd ismét nagy lendületet vett. A lecsapó vesszőre Colette most sokkal hevesebben reagált. Szinte emberfelettinek érezte a combjaiba hasító fájdalmat, biztosan tudta, hogy ebből még tizenegyet nem fog elviselni. A vessző okozta égető kín jóval erősebb volt, mint amikor a farát érték az ütések, és már a második csapás után éktelen sikoltozásba kezdett.
Pauline-nak minden erejére szükség volt, hogy a féktelenül vonagló testet a térdein megtartsa, de Colette a harmadik ütés után olyan heves rúgkapálásba kezdett, hogy kicsúszott az asszony kezei közül. A földre huppanva sírva tapogatta combjain a lila hurkákat, de nénikéje szívét nem lágyították meg a könnyek.
- Most persze tiltakozik a kisasszony, mi? Nem tetszik neki, hogy a hibáiért keményen meg kell fizetnie!
Majd a földön fekvő lány alá nyúlt, és visszaemelte az ölébe. Ezúttal csak az egyik combjára fektette, a másikat átvetette Colette lábain, és azokat saját lába és combja közé szorítva vette elejét a további rugdalódzásnak. Eközben szoknyája felhúzódott, és Lucas azon kapta magát, hogy érdeklődve nézegeti gazdasszonya kerek térdeit, és főleg a vastag, de étvágygerjesztő combját.
Pauline asszony nem volt már fiatal, több mint kétszer olyan idős volt, mint unokahúga, aki most a térdein kapálódzott, de a férfiak szeme még mindig megakadt kicsit vastag, de formás lábain, az inge alatt is ingerlően ringó két súlyos keblén, de leginkább a szoknya alatt domborodó vastaghúsú, telt farán.
Az asszony minden figyelmét lekötötte, hogy a kétségbeesetten tiltakozó leányt az ölében tartsa, ezért nem vette észre Lucas kíváncsi, már-már sóvár pillantását, mellyel igyekezett minél többet ellesni a szoknyája alatti területekből.
- Na, mi lesz Lucas, meddig várjunk még? - kérdezte végül Pauline türelmetlenül, mire a fiú gyorsan elkapta a buja combokon feledkezett tekintetét.
Majdnem elvörösödött, mert azt hitte, a nő észrevette kíváncsiságát, és zavarát leplezve keményen összepréselt ajkakkal folytatta munkáját. A lány fájdalmas sikoltozása az udvar legtávolabbi végében is jól hallatszott, és ezt tudta Colette is. A jajkiáltások mégis önkéntelenül kiszakadtak belőle, mintha semmi befolyása nem lett volna saját hangszálaira. A mogyoróvessző elviselhetetlen kínt okozott, valahányszor végigvágott a combjain, és még a nyomukban keletkező hurkák is vastagabbak, és élénkebb színűek voltak, mint amik a farán égtek.
Colette az ütések előtt érces, szűkölő hangot hallatott, melyek a kemény csattanás után vad, elkeseredett üvöltéssé változtak. A lány úgy érezte sosem ér véget a kegyetlen vesszőzés. Az ütések egyre csak hullottak lángoló combjaira, és valahányszor úgy érezte, hogy ez volt az utolsó, mindig újabb, és újabb ütés csattant a testén.
Lucas keze úgy járt, mint valami gép, és arca is teljes érzelemmentességről tanúskodott. Így könnyebb volt elviselnie a tudatot, hogy ilyen fájdalmat okoz kedvesének. Még az ütéseket is elfelejtette számolni, de úgy érezte, Colette mostanra már megkapta a nagynénje által kiszabott adagot.
Abbahagyta a vesszőzést, és leengedte a pálcát. Inge nedvesen tapadt hátához, hiszen a három tucat kemény csapás kimérése nem kis megerőltetéssel járt. Kedvesének feneke, és combjai siralmas látványt nyújtottak. Lucas most nagyon szerette volna csókjaival enyhíteni a kivert részek szenvedésén, de az volt az érzése, hogy erre egyhamar nem kerül sor. Ahogy Colette büszkeségét ismerte, a lány sosem bocsát meg neki.
- Nos Colette, remélem ez jó lecke volt számodra. - jegyezte meg ekkor Pauline asszony, az eddigieknél egy kicsivel lágyabb hangon. - Állj fel... - mondta, miután, alaposan kigyönyörködte magát a lány csíkos hátsójának látványában.
Colette sziszegve tápászkodott fel nénikéje öléből, majd könnyes arccal, és lehajtott fejjel állt meg előtte.
- Ígérd meg gyermekem, hogy többet nem teszel olyasmit, amiért kénytelen leszek megbüntetni téged...
- Megígérem nénikém! - szipogta a megvert, megalázott, és összetört lány.
- Jól van... - enyhült meg ekkor az asszony hangja - Most menj a szobádba... Te pedig tűnj el, Lucas, és ne lássalak meg még egyszer Colette közelében!
A fiú, mielőtt kiment volna, Colette re pillantott, de a lány lehajtotta fejét, és nem nézett volna szeretője szemébe semmi pénzért.
Csak miután a fiú eltűnt, indult el a szobájába, ahol az ágyára borulva a fájdalomtól, a szégyentől, és a tehetetlenségből fakadó dühtől hirtelen zokogni kezdett. Még akkor is sírt, amikor Catherine megérkezett, hogy szokás szerint ápolásban részesítse a lányt. A vendégszobából kiszűrődő hangokból ugyan számított rá, hogy ezúttal tényleg elkel a gyógyír, de amikor felemelte Colette szoknyáját, és szeme elé tárult hurkákkal a behálózott fenék, és combok látványa, felkiáltott megdöbbenésében. Ilyen kegyetlen verést a cselédek is csak akkor kaptak, ha nagyon komoly hibát vétettek.
- Jesszusom, te szegény! Mit követtél el, hogy ilyen csúnyán elbánt veled az asszonyom? - kérdezte részvéttel teli hangon, miközben gyengéden megsimogatta a lány csípőjét, ott, ahol nem érte el a vessző.
- Rajtakapott Lucas-al! - zokogta Colette.
- Ó, már értem! A nyomorult némber! - kiáltott fel a szobalány, és szeme megvillant haragjában.
- Méghozzá magával Lucas-al vesszőztetett meg! De ezért még megfizetek neki! És én azt is tudom, hogy hogyan... - tette hozzá Catherine elgondolkodva.
2007. január 20.
Bertrice Small: Tengerek asszonya
- Micsoda csinos kislánya van a papának – mondta. Vajon jó kislány lesz-e?
- Bele kell menned a játékba, én drága kislányom. Hívjál papának! Mondd csak, soha nem játszottál ilyen játékokat Southwooddal?
Skye tagadólag rázta a fejét. Dudley az ölébe ültette.
- Pedig nagyon szórakoztató az ilyen játék, galambom. No, mondd meg szépen a papának, jó kislánya leszel-e.
- Én… igen.
- Ugyan, Skye, ne légy már olyan elfogódott, olyan szégyenlős! Jó kislánya vagy-e a papának?
- Igen… papa.
- Ez a beszéd! – kapott a válaszon Dudley széles vigyorral. – De van ebben egy kis hazugság is, édeském. Nem lehet állandóan jó az ember lánya! Vagy talán igen?
- Nem… papa.
- Szóval akkor hazudtál nekem, te édes kid rosszaság!
- Igen, papa.
Úristen, hisz’ ez az ember őrült!
- Akkor hát meg kell büntesselek, te csúnya, rossz kislány!
- Ne, ne, Dudley! Ez nevetséges!
- Ó, szóval dacolni akarsz a te papáddal? Akkor most már biztos, hogy meg kell büntesselek.
Gyors mozdulattal a térdére fektette Skye-t és verni kezdte a fenekét. Skye rémülten sikoltozott, és próbálta kirántani magát a szorításból, de nem ment; Dudley ujjongva mulatott az erőfeszítésein, és egyre keményebben ütötte, úgyhogy a végén égett a fájdalomtól az asszony hátsója.
Korábban csak egyetlen egyszer fenekelték el. Édesapja hazaküldte tanulni: cserélje fel a matróz mesterségét az úrinőséggel. Egy álló hetet Peigi nővére bosszantásával töltött Skye, és Peigi végül jól elverte. Skye úgy állt bosszút, hogy Peigi ágyát telerakta eleven, nyüzsgő rákokkal. Azóta nem fenekelte el senki.
- Az istenit! – hallotta Dudley ziháló kiáltozását, miközben hiába igyekezett szabadulni. – Az a szemtelen kis popód szinte kihívja a verést!
Képregény
Az egyik kedvenc helyzetem: először fenekelés (de jó alapos), majd egy csók (és persze később sok minden más) :)
Az elnáspángolt nagynéni (3.rész)
Colette első elnáspángolását követően Regnierné asszony frissen megszerzett hatalmának tudatában szinte cselédlányként dolgoztatta Colette-t. Élvezte, hogy pattogó utasításaira a lány nem vonogatja már a vállait, és igyekszik a számára kijelölt munkát elvégezni. Igaz, ez nem mindig sikerült, de Pauline számára az volt a fontos, hogy a lány már nem mer pimaszkodni vele, és fél tőle, mert tudja, hogy bármikor újabb verést utalhat ki neki. Legalábbis ezt hitte az asszony, és Colette nem volt olyan buta, hogy felvilágosítsa őt tévedéséről. Az ugyan nagyon piszkálta a csőrét, hogy nem vághat vissza nénikéjének úgy, ahogy eddig szokott, de tisztában volt vele, hogy csakis az udvarias, jó kislányt színlelve tarthatja nénikéjét tudatlanságban.
Regnier mester pedig alig várta már, hogy újból alkalma legyen a szigorú nevelőapa szerepét eljátszani. Feleségével az utóbbi években egyre ritkábban szerelmeskedtek, és ez nem az asszonyi kézség hiányának volt betudható. Pauline asszony bizony szívesen vette volna férjura gyakoribb, és intenzívebb közeledését, és ennek érdekében még a csábító alsóneműk vásárlására sem sajnált pénzt kiadni, de hiába. Regnier mesternek havi egy-két alkalomnál többször nem volt kedve a mások által még csinosnak tartott, de az általa már annyira ismert, kicsit elhízott, kicsit megereszkedett testet megölelni. Colette fiatal, karcsú, és ropogósan kemény teste viszont szinte felforralta a vérét, és akár naponta eljáratta volna a lánnyal azt a bizonyos mogyoróstáncot a padláson.
Alig egy hétig bírt vágyain uralkodni, de ekkor eldöntötte, hogy ismét meg kell kapnia a lányt. Az ürügyet nem volt nehéz megtalálnia, elég volt néhány porcicát elhintenie az egyik szobában, miután a lány már gondosan kitakarította azt, majd alaposan leteremtenie a feleségét, hogy milyen rendet tart a házban. Pauline asszony elszörnyülködve állapította meg, hogy férjének igaza van, és dühödten hívatta Colette-t.
- Mi ez már megint?! - rivallt mérgesen a lányra. - Ez neked takarítás?
- De nénikém, én még fel is mostam! Igazán nem tudom, hogy kerültek ezek ide... - felelt a lány ártatlanul tágra nyílt szemekkel, pedig nagyon is jól tudta, mi az igazság.
- És ismét azzal tetőzöd a bűnödet, hogy a szemembe hazudsz! Úgy látom nem volt elég a múltkori lecke! Viszket megint a feneked! Hát ne hidd, hogy megúszod a büntetést! Michel, máris fogd, és vidd a kisasszonyt a padlásra! Ha kell, minden héten elnáspángoltatlak, amíg meg nem tanulod, hogyan kell viselkedned!
- Túl elnézőek voltunk veled, Colette... - tette hozzá Regnier mester is igen komor ábrázattal. - A nagynénédnek igaza van, Úgy látszik, tényleg csak a vessző tud rendre tanítani...
Colette eme álszent szavakra szemrehányó pillantást vetett bácsikájára, de nem szólt semmit. Ha jobban belegondolt, nem is volt oka az ellenkezésre, inkább csak az zavarta egy kicsit, hogy ez az egész az ő akaratától függetlenül történik. Amikor a padlásra vezető lépcsőn ment felfelé, már alig várta, hogy bácsikája jókora hímtagját ismét magába fogadhassa. Pauline asszony hamarosan meghallotta a pálca csattanásait, amit Colette jajszavai kísértek. Élvezettel hallgatta ezeket a hangokat, de Colette természetesen sokkal jobban élvezte a "büntetést". A fenyítés végeztével nénikéje elé kellett járulnia, és bocsánatot kellett kérnie, de ezért a kellemetlenségért bőven kárpótolta őt Catherine, aki ez után ismét eljött hozzá, hogy "ápolja" őt.
Ezentúl a vesszőzések rendszeressé váltak Colette életében, havonta egyszer-kétszer fel kellett mennie bácsikájával a padlásra. Colette ilyenkor mindig durcáskodott egy kicsit, és úgy tett, mintha haragudna bácsikájára azért, amit vele tesz, de a férfi persze átlátott a szitán, és csak mosolygott a lányon. Colette valójában legalább annyira örömét lelte a padláson töltött percekben, mint bácsikája, de talán még ennél is jobban élvezte ezt követően Catherine kényeztetését. Ezen különleges csemegék mellett persze a hétköznapokra ott volt neki Lucas, aki szintén nagyon jól tudta, mire van szüksége egy szerelemre éhes, fiatal leánynak.
Egyedül Pauline asszony számára maradt rejtély, hogy a gyakori vesszőzések ellenére sem javul unokahúga magaviselete és szorgalma. Bér majdnem harminc év telt el azóta, hogy fenekén vessző csattant, Pauline mégis jól emlékezett a hajlós mogyorópálca okozta elviselhetetlen fájdalomra, és hogy annyira rettegett a veréstől, hogy sokszor térdre borulva rimánkodott apjának kegyelemért. Colette ezzel szemben szinte közömbösen vette tudomásul, ha közölte vele, hogy verést fog kapni.
Egyszóval tehát Colette-nek lehetett panasza, aranyélete volt, és ha néha-néha tényleg elkövetett valami hibát, akkor sem kellett félnie a fenyítéstől. A fák azonban nem nőnek az égig, és ezt hamarosan Colette-nek is tapasztalnia kellett.
A vendégszobában pajzánkodtak Lucas-al, Colette-nek ez volt az egyik kedvenc helye, mert élvezte a veszélyt, hogy nénikéje közvetlen közelében vétkezik. Ezt a szobát egyébként nem használták, így elvileg biztonságos volt, de ezen a napon Pauline asszonynak mégis eszébe jutott, hogy valamit megnézzen ebben a helyiségben. Legnagyobb csodálkozására az ajtót zárva találta. Megrángatta néhányszor a kilincset, de az nem engedett.
- Hé, van odabent valaki? - kiáltott be, de nem felelt senki. Ám mintha halk neszezést hallott volna mégis, és amikor belesett a kulcslyukon, egy fehér harisnyás lábat, és egy meztelen combot pillantott meg. Hogy a combok felett mi volt, azt nem látta, de az egyébként csinos lábakon piros cipellők voltak, és ez nagyon felbosszantotta Pauline asszonyt. Cipőstül hemperegsz a drága ágyterítőmön? Na, megállj csak! - gondolta haragosan, mert ekkor még azt hitte, hogy egyik cselédje van odabent.
- Akárki is van benn, azonnal nyissa ki az ajtót! - kiáltott be újra, és dörömbölni kezdett.
Az ajtó nagy sokára kinyílt, és Pauline Lucast ismerte fel az előtte toporgó zavart, és rendezetlen ruházatú fiatalemberben.
- Lucas! Mit keresel te itt?
- Csak segítettem Colette-nek takarítani... - felelt a fiú, miközben maga is érezte, hogy magyarázata nem volt túl meggyőző.
- Micsoda? Colette-nek? - nézett körül a ház úrnője, és megdöbbenve fedezte fel a most már szemlesütve álldogáló unokahúgát.
Felidézte magában az imént látott buján szétterpesztett lábakat, és ahogy az ártatlanul pislogó lányra pillantott, elöntötte a méreg. Villámgyors léptekkel unokahúgához sietett, és szó nélkül egy hatalmas pofont kevert le a lánynak. Minden erejét, és dühét beleadta az ütésbe, így Colette most ismét az ágyon találta magát. Fájdalmasan kapott égő arcához, de nem kezdett el sírni, szeme villámokat szórt az őt megütő asszonyra.
- Szóval takarítottál, Colette, igaz? - kérdezte némiképp lehiggadva Pauline asszony.
- Így volt! Port törölgettem, és Lucas csak bejött, hogy nincs-e szükségem segítségre!
- Ó, hát ez nagyon rendes tőle! De úgy látom, még így is nagyon elfáradtál a takarításban, nem igaz?
- Nem értem, nénikém...
- Bizonyára azért feküdtél ezen az ágyon, mert nagyon elfáradtál! Bizony, nagyon el kellett hogy fáradj, és jól ki is melegedtél a nagy munkában, mert a ruhádat levetetted, de a cipődet nem! És a tetejébe még ilyen szemérmetlenül hazudozol már megint! De nehogy azt hidd, hogy ezt megúszod egy pofonnal!
Colette alig bírta palástolni magabiztos mosolyát, amikor meghallotta nénikéje fenyegető szavait. A Lucas-al való hancúrozástól már alaposan felizgult, és már alig várta, hogy bácsikája elvégezze, azt, amit a fiú elkezdett.
De amikor meghallotta nénikéje újabb szavait, elszorult a szíve. Pauline asszony ugyanis így parancsolt a megszeppent Lucas-ra: - Menj, és kérd el a mester úrtól a pálcát! Na, mire vársz, még? Mozgás, egy-kettő, igyekezz!
Colette rosszat sejtve pillantott nénikéjére, aki nagyon határozottnak látszott. Az asszony most egy fiókos szekrényhez lépett, és végighúzta rajta a mutatóujját. Diadalmasan mutatta a lánynak poros ujjbegyét, és gúnyosan így szólt: - Na, erről rád ismerek, tényleg te takarítottál itt! De ezúttal személyesen felügyelem a büntetésedet! Az a gyanúm, hogy a bácsikád túlságosan kíméletes volt veled, de most majd megtudod, hogyan tud csípni a mogyorópálca, ha úgy istenigazából megtáncoltatják a fenekeden!
Ezzel az asszony az ágy szélére ült, és összezárt térdeire mutatott: - Gyerünk, kisasszony, hasalj szépen ide!
Colette-nek nem nagyon akaródzott teljesíteni nénikéje parancsát, mert arra gondolt, hogy a visszatérő Lucas meglátja majd, amint kitakart fenékkel hasal nénikéje ölében, mint egy kislány, és ezt semmiképp sem akarta.
- Nénikém, én belátom, hogy hibáztam, és tudom, hogy rászolgáltam a büntetésre, de hadd várjam meg, amíg Lucas elmegy...
- Most persze szégyelled magad, mi? - mosolyodott el gúnyosan kárörvendezve az asszony. - Hallottad mit mondtam! Feküdj a térdemre, egy-kettő, vagy külön büntetést kapsz az engedetlenségedért!
Colette kénytelen-kelletlen nem tehetett mást, az asszony mellé lépve, ráereszkedett annak vastag combjaira, felkínálva farát a büntetésre. Pauline asszony ekkor megragadta Colette szoknyáját, és a lány nyakába emelte azt. Mikor ezt követően szeme elé tárult Colette csupasz hátsója, megdöbbenve kiáltott fel: - Hol a bugyogód, te lány?! Nem hallod, felelj, ha kérdezlek!
És hogy szóra bírja a lányt, dühösen rácsapott az előtte domborodó fenékre.
-AÚ! Nem tudom! -jajdult fel Colette.
- Így! Szóval nem tudod?! - sivított Pauline hangja, és szikrázó szemekkel csépelni kezdte Colette ülepét. Tenyere nagyokat csattant a meztelen fenéken, mely hamarosan bíborszínt öltött. Közben tagoltan, a haragtól sziszegve ejtette ki a szavakat: - Szó-val nem tu-dod! Ezt a gya-lá-zatot! Ez már az-tán tény-leg több a sokk-nál! Majd a-dok én ne-ked, te szé-gyen-te-len!
Minden egyes szótagot egy jókora csapás követett, mégpedig pontosan abban az ütemben, ahogy beszélt. Az asszonynak pedig fürgén járt a nyelve, és a csattanások is úgy szóltak, mint a kereplő.
Colette arca fájdalmasan fintorgott, de lassan égni kezdő ülepénél jobban izgatta az a tudat, hogy Lucas hamarosan visszaérkezik. Emiatt nemcsak a feneke, de arca is vörösre gyúlt, és amikor arra gondolt, hogy hamarosan a mogyorópálca fog majd ugyanígy csattogni a farán, gyomra is összeszorult.
Nénikéje keze közben fáradhatatlanul járt, és Colette azon csodálkozott, hogy győzi az asszony szusszal a folyamatos, erős verést. Feneke már nagyon égett, de nagy önuralommal úgy tett, mintha nem is az ő hátsóját porolnák ki. Szép nyugodtan hasalt nénikéje térdén, csak néha-néha moccant meg egy kicsit.
2007. január 17.
Az elnáspángolt nagynéni (2.rész)
A vessző nagyot csattant a csupasz fenéken, és a lány teste megvonaglott. A fájdalom jóval erősebb volt, mint amire számított, és most már tudta, miért sivalkodnak olyan kétségbeesetten a megvesszőzött cselédlányok.
A férfi ígéretéhez híven valóban szigorúan bánt vele, és újból nagy erővel sújtott le. Colette szorosan átölelte az oszlopot, és erősen összeszorította a fogait. A pálca nagyon csípte ugyan a hátsóját, de nem akarta kimutatni mennyire szenved. A harmadik ütés után azonban önkéntelenül is mozgatni kezdte az ülepét, amivel nagy örömöt szerzett kéjenc bácsikájának. A férfi gyönyörködve bámulta a ringó popót, majd nagy lendülettel újra rácsapott. Az erős csapások vörös hurkákat mintáztak a lány farára. Colette most már halkan nyöszörögni kezdett, és érezte, hogy büszkeségét le fogja győzni a fájdalom.
Bácsikája elszántan, és nagy erővel náspángolta őt, a hajlós pálca sziszegve suhogott, és élesen csattant. A lány végképp felhagyott fölényes, és megvető viselkedésével, és csendes nyöszörgése minden újabb csapással egyre hangosabb lett. Csinos fenekét jobbra-balra riszálva próbálta elkerülni a kegyetlenül csípő pálcát, de próbálkozása hiábavalónak bizonyult.
Akarata ellenére most már hangosan feljajdult minden ütés után, és bár tudta, hogy fájdalomkiáltásai lehallatszanak az udvarra, és nemcsak nénikéje, de a cselédség, és a munkások is hallják, mégsem tudta elfojtani a keserves sikolyokat. Hiába próbálta meg összeszorított fogakkal elviselni a verést, mielőtt a tizedik ütleg elcsattant volna gömbölyű popsiján sírva jajdult fel:
- Elég! Bácsikám, kérem, hagyja abba...
- Nocsak... Azt akarod, hogy hagyjam abba. Az előbb még azt akartad, hogy tegyem azt, amivel megbíztak! Nem kértél a gyengédségemből... Talán meggondoltad magad?
Colette hallgatott, mert még mindig nem akart behódolni a férfi akaratának, pedig jól tudta, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy elkerülje a suhogó vesszőt. Regnier mester pedig így szólt, miután hasztalan várt a válaszra:
- Szóval nem felelsz... Akkor hát folytatom a fenyítést, Colette!
Azzal még egy nagyot sózott a leány csíkos fenekére. Most már tíz piros vonal mintázta a vonagló, kerek hátsót, ami most éppen elvesztette gömbölydedségét, mert Colette kínjában erősen összerántotta a farizmait. És a férfi már emelte a vesszőt, hogy újabb piros vonalat csípjen a rángatódzó fenékre, amikor Colette felkiáltott:
- Kérem ne!!! Nagyon fáj, bácsikám...
- Nos, mit szeretnél, kicsi Colette? - kérdezte szigorú hangon Regnier mester.
- Hogy legyen inkább gyengéd hozzám... - suttogta a lány könnyes szemmel.
- Jól van, gyermekem, okosan döntöttél. Kár is volt ezzel a csodálatos popóval ilyen csúnyán bánni. Ez valóban gyengédséget érdemel inkább.
Azzal letérdelt a lány mögé, és két tenyerét ráfektette a lágyan ívelő csípőkre. Gyengéden végigsimított a combokon, majd keze visszatért a fenékre, és azt kezdte simogatni. Colette egy hang nélkül tűrte, hogy a férfi végigtapogassa, pedig ezt még megalázóbbnak érezte, mint a vesszőzést. Arca vörösre gyúlt szégyenében, de mégis könnyebben elviselte a férfi matató kezeit, mint a csípős vesszőt. Bácsikája most felállt, és hátulról átölelve, kigombolta a blúzát. Colette villogó szemekkel tűrte, hogy a férfi a melleit is megfogdossa. Pedig Regnier mester nem akarta, hogy Colette haragudjon rá. Éppen ellenkezőleg, minden igyekezetével azon volt, hogy örömet szerezzen neki.
Ez azonban egyelőre nem sikerült, pedig igazán nagyon gyengéden zárta tenyerébe a kicsi, kemény kebleket, és igazán érzékien körözött ujjai hegyével a peckes bimbókon. A lányról e gyengédség kezdetben lepergett, és továbbra is hidegen, és elutasítóan ölelte át az oszlopot, amihez hozzá volt kötözve, de ahogy az ügyes ujjak kitartóan tovább játszadoztak a bimbókkal, egyszer csak azt vette észre magán, hogy már nincs ellenére a férfikéz matatása.
Ezt a változást bácsikája is tapasztalta, mert érezte, hogy ujjai alatt megkeményednek, és megduzzadnak a sötétbarna mellbimbók. Még egy kicsit eljátszott az izgalmas cicikkel, majd ujjai lesiklottak a ruganyos testen, és ismét a pompás feneket vették kezelésbe. Ezúttal nem megsimogatta, hanem belemarkolt a dús farpofákba, és széthúzta azokat. Colette arca ismételten bíborra váltott, midőn testének legtitkosabb rejteke tárult fel ily módon, de amikor egy meleg, és nagyon nedves valami simított végig a két domb közti völgyön, a megdöbbenéstől szólni sem tudott. Először nem is tudta, mi az, néhány pillanatnak el kellett telnie, mire rájött, hogy bácsikája nyelvét érzi fenekének vágatában, és ez a nyelv mintha egyre inkább a vágatban megbúvó kis lyukba akarna belebújni.
- De bácsikám... - lihegte erőtlenül - Ezt ne...
Ám tiltakozó szavai nem hangzottak túl hitelesen, mert valójában nagyon jólesett neki ez a pajzán játék. És ezt le sem tagadhatta, mert a férfi orrától néhány ujjnyira hirtelen jellegzetes illatot kezdett árasztani Colette másik intim testrésze. Ekkor már Regnier mester is kellőképpen fel volt ajzódva, és férfiúi szerszáma majd kibökte a szűk nadrágot. Gyorsan kibújt hát belőle, majd Colette bugyiját is lehúzta egész a bokákig, hogy a lány kibújhasson belőle. Ezután Colette karcsú derekára téve kezét, finoman hátrahúzta a lány testét, hogy az az oszloptól eltávolodva, némiképp előrehajoljon. Ezután körülnézett, és egy liszteszsákot húzott az oszlop mellé.
- Pauline gyanút foghat, ha nem hallja a pálca csattanásait, és a jajgatásodat - magyarázta a lánynak. - Ezért ezt a zsákot fogom ütni, te pedig csinálj úgy, mintha téged vernélek!
E szavakkal magához húzta a lány fenekét, és mereven ágaskodó hímtagját egyetlen mozdulattal becsúsztatta Colette sikamlós hüvelyébe. Ezzel egyidőben a pálcával nagyot csapott a földön heverő liszteszsákra, mire a lány egy nagyot kiáltott. Odalent Pauline asszony már éppen arra készült, hogy jól lehordja férjurát, amiért az megelégedett néhány csapással, de most hogy ismét hallotta a pálca csattanását, és Colette jajszavát, elégedetten bólintott. A csattanások lassú ütemben, de jó hangosan követték egymást, és még a keserves jajkiáltások sem tudták elnyomni őket. Pauline asszony szemei boldog elégtétellel villantak, mert arra gondolt, hogy ezentúl jóval nagyobb tekintélye lesz a pimasz kis fruskával szemben. Szinte örömét lelte a sivalkodásban, és már előre élvezte a pillanatot, amikor a megbüntetett leány újból előtte fog állni, és szégyenkezve kénytelen lesz bocsánatot kérni tőle. Volt valami furcsa ugyan a lány jajgatásában, mely egyre inkább emlékeztetett egy párzó nősténymacska vinnyogására, de Pauline ezt azzal magyarázta, hogy a lány igyekszik elfojtani a sikolyokat.
Ezek a sikolyok a műhelybe is lehallatszottak, és a munkások nevetve találgatták, hogy ezúttal melyik cseléd fenekét simogatják a mogyoróhájjal. Lucas, a huszonegy éves segéd is együtt nevetett a többiekkel, pedig ha tudta volna, hogy kinek a hátsóján csattog most a pálca, elszomorodott volna. Lucas rendkívül jóképű férfi volt, és az összes cselédlány szerelmes volt belé. A latinos vonásokkal rendelkező, feketehajú fiatalember alaposan ki is használta népszerűségét, de ezidőtájt éppen Colette volt az ügyeletes szeretője. Nem kevés idejébe telt, amíg meghódította a lányt, aki csak két hét kitartó udvarlás után engedélyezte Lucasnak az első csókot, és újabb két hétnek kellett eltelnie, míg megengedte, hogy a fiú belenyúljon a blúzába. Vágyai teljes beteljesülésére pedig újabb két hét múlva kerülhetett sor, de nem bánta meg hogy ennyi ideig küzdött. Colette ugyan nagyon tapasztalatlan volt, hisz Lucas volt az első férfi az életében, de a fiú türelemmel, és élvezettel tanítgatta őt a szerelem legkülönfélébb fortélyaira. Colette pedig könnyedén, és örömmel tanult.
Légyottjaik a legkülönfélébb helyeken zajlottak, pajták mélyén, szénakazlakban, sőt, még a padláson is, ahol most Colette bácsikája révén jutott nem kevésbé élvezetes gyönyörökhöz. A férfi keményen dolgozott, és nemcsak a kezében tartott pálcával. Colette-nek most már nem kellett megjátszania a sikolyokat, azok önkéntelenül is kiszakadtak belőle, de most már nem a fájdalom volt a kiváltó ok. A lány testközelbál tapasztalhatta meg a mondás igazát, miszerint öregember nem vénember. Persze Regnier mester a maga negyvenegynéhány évével egyáltalán nem volt öreg, de Colette soha nem gondolt rá, mint férfire. A kemény, és méretes hímtag jóvoltából olyan gyönyörben volt része a lánynak, mely teljes mértékben feledtette vele az iménti fájdalmas vesszőcsapásokat. A kéj egyre erőteljesebb hullámokban öntötte el fiatal testét, és Pauline asszony odalent már-már azon kezdett aggódni, hogy férje nem viszi-e túlzásba a büntetést. Már azt fontolgatta, hogy nem kéne-e fölszólnia, amikor egyszer csak abbamaradtak a csattanások, és a heves sikolyok. Izgatottan pillantott fel a padlásra, mert alig várta már hogy Colette szemébe nézhessen. Kisvártatva meg is jelentek, elől a lány, mögötte bácsikája. Pauline asszony egy kicsit csalódott volt, amikor megpillantotta Colette arcát, mert arra számított, hogy az könnyektől lesz nedves. A lány ajkai le voltak biggyesztve, és szégyenlősen hajtotta le fejét, de fekete szemei úgy csillogtak, mintha nagyon örülne valaminek.
- Gyere ide te lány! - kiáltott Colette-nek, aki engedelmesen állt nénikéje elé. - Hogy ízlett a vessző, mondd?
Colette előbb a bácsikájára pillantott, vigyázva, hogy pillantása ne legyen árulkodó, majd csendesen ennyit mondott: - Nagyon fájt, nénikém...
- Azt meghiszem! - bólintott elégedetten Pauline. - Hát jegyezd meg, ha ezentúl szemtelen leszel, vagy lusta, vagy bármi rosszat teszel, akkor Michel bácsikád ugyanígy megtáncoltatja a fenekeden a pálcát! Megértetted?
- Igenis nénikém, megértettem.
- Hát azért mondom. Remélem tényleg megértetted, és nem lesz szükséges, hogy megint megbüntessünk! Most menj a szobádba, beküldöm hozzád Catherine-t, hogy borogassa be a hátsódat.
- Köszönöm nénikém, de nem szükséges! – felelt gyorsan a lány, mert attól félt, hogy a cselédlány észreveszi, hogy feneke nincs is olyan állapotban, mint amire a csattanások számából következtetni lehetne.
- Ne ellenkezz! Attól félsz ugye, hogy meglátja milyen lett a feneked! Inkább akkor szégyenkeztél volna, amikor hanyag voltál, és hazudtál! Most pedig indíts, egy-kettő!
Így hát Colette bevonult a szobájába, és ágyára hasalva várta a cselédlányt, és azon tanakodott, miképp beszélje le róla, hogy ápolja a fenekét. Attól tartott ugyanis, hogy a lány beárulja gazdasszonyának, hogy alig néhány csík díszíti csak a hátsóját. Szó, mi szó, az a néhány is éppen eléggé sajgott, de ezt a szokatlan körülmények közt lezajlott üzekedés kéjes gyönyöre egészen mostanáig feledtette. A lány hamarosan meg is érkezett egy kis tálkával és egy üvegcsével, amiben fertőtlenítő, és hűsítő folyadék volt.
- Nagyon fájt, kedves? - kérdezte részvéttel telt hangon, miközben az ágy szélére ült.
- Ki lehetett bírni... - felelt Colette könnyedén. - A borogatás szükségtelen, már egyáltalán nem is fáj!
- Énelőttem nem kell szégyellned magad, kicsim! Nem a tiéd lesz az első popó, amit ápolok! És az enyémet is borogatták már, hisz tudod... Szóval mutasd csak azt a szegény kis popsit...
Ezzel a cselédlány felemelte Colette szoknyáját, majd megcsóválta a fejét.
- A vesszőzés után soha ne húzd vissza a bugyogódat! Beleragad a sebekbe, és fáj, amikor leveszed. Megpróbálom óvatosan lehúzni, de lehet, hogy fájni fog...
A lány ekkor két ujjal finoman megfogta Colette fehér nadrágocskájának szegélyét, és gyengéden lefejtette a kerek fenekéről.
- Hé, hát ez tényleg nem olyan vészes! - kiáltott fel csodálkozva. - Még csak a véred sem serkent ki! A bácsikád nagyon kíméletes volt veled! A múlt héten szegény kis Ninette sokkal keményebb verést kapott, pedig ő még csak tizenöt éves!
- A bácsikám valóban nagyon jóságos volt hozzám... - mondta Colette lehunyt szemmel elábrándozva. - De ugye nem árulod el ezt a nénikémnek? Akkor én is nagyon kikapnék...
- Hát persze hogy nem! - sietett megnyugtatni Colette-t a cselédlány. - Azért ezek a hurkák is sajognak, nem? Hidd el, jót fog tenni ez a gyógyír, majd meglátod!
Ezzel tenyerébe loccsantott egy keveset a folyadékból, és óvatosan bedörzsölte vele Colette csíkos hátsóját.
- Ugye jólesik?
- Igen... - sóhajtotta Colette, mert valóban élvezte a kellemes, hűs érzést, és nem utolsósorban a cselédlány kezének izgató érintését.
Catherine inkább a szobalány szerepét töltötte be a háznál, és keze nem durvult el mosogatásban, mosásban, és egyéb házimunkákban. Pár évvel volt csak idősebb Colette-nél, és nagyon csinos lány volt ő is. Szoknyája hátul egy kicsit teltebb volt, blúza viszont szembeötlően jobban domborodott Colette-énél. Neki sem volt ellenére Colette feszes popóját simogatni, főleg hogy érezte, a lány nem viselkedik elutasítóan
Szinte önkéntelenül hajolt egyre közelebb a pompásan kerekedő popsihoz, mígnem ajka elérte azt, és gyengéd csókot lehelt az egyik vörös hurkára. Mivel Colette továbbra sem adott hangot nemtetszésének, folytatta, és csókokkal halmozta el a lány egész fenekét. Kezét közben bedugta Colette combjai közé, és pihés bozont közt gyöngyöző nedvességet érzett. Ettől most már ő maga is teljes izgalomba jött, és csillogó szemekkel kérdezte meg a lányt: - Szeretnéd, ha megvigasztalnálak?
- Igen... - suttogta Colette.
Catherine ekkor felállt, az ajtóhoz szaladt, és bereteszelte azt. Majd lecsúsztatta magán szoknyáját, kibújt a bugyijából, és a blúzát is levetette. Végül lerúgta piros cipőit, és egy szál harisnyában Colette mellé bújt. A lány már az oldalára fordult, és leplezetlen érdeklődéssel figyelte a cseléd méretes kebleit.
- Tudod, hogy mindig irigyeltelek ezekért? - kérdezte, miközben kíváncsian megfogta a telt kebleket. Catherine mosolyogva, és kicsit büszkén kínálta oda kebleit Colette-nek, aki érdeklődve markolászta azokat.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen kemények...! - csodálkozott Colette.
- Hidd el, ezek is nagyon szépek! - dicsérte Catherine is a lány kicsi almácskáit, miközben gyengéden gyúrogatta azokat. Majd halkan felnyögött, amikor Colette rózsaszínű nyelvecskéje egyik mellének sötétbarna bimbóját kezdte nyaldosni. Hogy ne maradjon adós, kezét becsúsztatta a lány combjai közé, és két ujjával Colette gyönyörre legfogékonyabb testrészét kezdte dörgölni.
A kis pecek villámgyorsan keményedett meg, és a lány légzése felgyorsult. Teste lágyan ringatódzni kezdett, és gyönyörében finoman harapdálni kezdte Catherine mostanra már keményre duzzadt emlőjét. A cselédlány élvezte a hegyes kis fogacskák izgató marcangolását, de amikor Colette a gyönyör fokozódásával egyre inkább megfeledkezett magáról, kénytelen volt rászólni: - Na, ez már fáj!
- Bocsáss meg... - lihegte Colette, és forró ajkaival enyhítette a fogak okozta fájdalmat.
Catherine-nek jólesett a vigasz, de most már túlságosan fel volt ajzódva, és valódi kéjmámorra vágyott.
- Nem akarsz ott is megcsókolni, ahol még jobban esne?
- Hol gondoltad? - kérdezte pajkosan nevetve Colette.
- Mindjárt megmutatom! - felelt Catherine, és a hátára fordította a lányt.
Lehúzta lábain a bugyogóját, majd kezét a térdhajlat alá téve, Colette feje fölé emelte a lábait. A lány feneke így most már a mennyezet felé nézett. Catherine ekkor Colette teste fölé térdepelt, úgy, hogy két térde a lány oldalánál, feneke pedig a feje fölött volt. Colette altestéhez hajolva szopogatni kezdte a gyöngyöző szirmokat, és saját fenekét egyre lejjebb csúsztatva adta a lány értésére, hogy ő is valami hasonlóra vágyik.
Colette-ben egy pillanatra átsiklott a gondolat, hogy nem helyénvaló az, amit most cselekszenek, és mi lesz, ha valaki be akar jönni, de Catherine nyelve olyan élvezetesen nyaldosta érzékeny kisajkait, hogy aggodalma csak egy pillanatig tartott. A cselédlány gyönyörre áhítozó puncija félarasznyira kínálta magát az arcától, és a belőle áradó illat egyértelműen jelezte, hogy Catherine is nagyon kívánja már a gyönyört. Colette a cselédlány combjára tette hát tenyerét, és egész közel húzta magához a lány altestét. Nyelve hegyét kíváncsian érintette a lány nyúlós kisajkaihoz, melyek sokkal jobban kilógtak, mint az övéi. Ezen csodálkozott is, de nem merte megkérdezni Catherine-től, hogy miért van neki így. Kíváncsi volt a punci ízére is, mert nem tudta elképzelni, hogy Lucas miért nyalogatja őt olyan örömmel ott lenn.
Ahogy óvatosan kóstolgatni kezdte, először nagyon furcsának találta, de nem visszataszítónak. Egyre merészebb lett, és nyelvecskéje egyre mélyebben kutakodott a cselédlány szemérmében. Rendkívül izgatónak találta, hogy nyelvének érintésére a lány testén érezhető remegés fut végig, és ez a remegés kígyózó vonaglásba csap át, ahogy egyre bátrabban használja nyelvét.
Közben persze Catherine sem tétlenkedett, és Colette-nek hamarosan egyre nehezebbé vált kéjes sóhajait magába fojtani. A cselédlány buján tekergő nyelve most keményre duzzadt csiklóján siklott föl-le. Colette izmai megfeszültek, és érezte, hogy Catherine teste is hasonlóképp viselkedik, ami tovább fokozta izgalmát. A gyönyör lángjai mind perzselőbben égtek testében, és az utolsó pillanatokban, már félig öntudatlanul kapta fogai közé párnájának csücskét, hogy fel ne sikoltson a rendkívül heves beteljesedéstől.
Catherine-nek sem sok hiányzott már, és amíg Colette a csúcson kéjelgett, egyik kezével hasa alá nyúlva, saját maga fejezte be a lány munkáját. Mivel őnála nem volt párna, a lassan lehiggadó Colette már-már aggódni kezdett a cselédlány egyre hangosabb nyögései, és kéjes sikkantásai miatt, de szerencsére Catherine is hamarosan elért a tetőpontra, és egy hosszas sóhajjal ernyedt el a teste. A két lány most kipirult arccal, egymás testét simogatva pihente ki a gyönyör fáradalmait, és mindketten nagyon jól érezték magukat.
Szerettek volna órákig elnyúlni egymás mellett, élvezni a másik testének izgató közelségét, és időnként újra felszítani a gyönyör lángjait. Tudták azonban, hogy ez nagyon kockázatos lenne, így hát Catherine nehéz szívvel erőt vett magán, felkelt, és felöltözött.
- Nem akarok neked rosszat, Colette, de ha legközelebb megint rossz fát teszel a tűzre, én nagyon szívesen megvigasztalnálak újból...
- Tudom! - mosolygott vissza Colette, és boldogan fordult vissza a hasára.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)