A csinos szőkeség egyáltalán nem válogatós pasitéren, és mint elmondta: nem a külső számít, hanem a belső értékek. Jóllehet, három éve nincs barátja.
Bea szerint egy kapcsolat nem működhet szex nélkül, a párkapcsolat lételeme kell, hogy legyen. "Ostor és bilincs használata is elő szokott fordulni mindkét fél részéről, de ezek természetes módon hozzátartoznak a szexhez" - nyilatkozta a Napi Ásznak.
A csinos playmate még azt is elmondta: " Változó, hogy mikor milyen vagyok: tudok lenni gyengéd, de vad is az ágyban."
2007. október 30.
2007. október 29.
Hogyan náspángolt el Hugó úr?!
Engedjék meg, hogy röviden bemutassam magam. Yvettnek hívnak, 160 cm magas, 20 éves egyetemi hallgató vagyok a német irodalmi tanszéken.
Anyám kiskorom óta nagyon szigorúan nevelt, és ez még esetenként ma is így történik. A legkisebb hiba esetén munkába lép a fakanál, és vidáman lejti táncát mindig a meztelen fenekemen, amíg az olyan nem lesz, mint két tűzvörös félgömb. Súlyosabb hibák esetén (például hazugság, engedély nélküli látogatás a barátnőmnél, dohányzás, stb.) anyám azonnal megragadja a szoknyámat, és magával rángat a hálószobába, ahol már vár rám a "hétfarkú". Ha valaki nem tudná, mi is ez, hadd magyarázzam el, hogy ez a büntetőeszköz hét erős, vékony szíjból áll, amelyek kb. 35-40 cm hosszúak és hozzá vannak erősítve egy 20 cm-es fanyélhez. Használat közben a szíjak szétterülnek, és betakarják az egész meztelen ülepet; már pár csapás után is lángol az egész fenék. Képzeljék el, hogyan néz ki 25, 30 ütés után, amit általában kapni szoktam ilyen esetekben.
A húgom, aki 17 éves, ugyanilyen fenyítésben részesül.
Azonkívül anyám nem engedi a modern holmikat hordanom, mindig rakott mini szoknyát kell viselnem, vagy egy nagyon szűk, tergál szoknyát, ugyancsak minit, ami anyám nézete szerint azért praktikus, mert pillanatok alatt fel lehet hajtani szükség esetén.
Mostanában anyámnak új barátja van, Hugó úr, ahogy nekünk szólítanunk kell őt minden esetben. Hugó úr daliás termetű alak, két méter magas és szikár. Amióta velünk él, azóta nem anyám fenyít minket, hanem minden esetben Hugó úr, mégpedig egyáltalán nem enyhe formában. Képzelhetik, milyen az, amikor egy erős férfikéz egy gyöngéd női popót elver…! Ha esedékes, az ő esetében is mindig a meztelen fenekemet kell odatartani.
És éppen tegnap is ez történt, ezt szeretném most elmesélni…
Az történt ugyanis, hogy az előző héten rossz jegyeket kaptam az egyetemen, ezért természetesen kaptam egy alapos fenekelést, azonkívül egy hét szobafogságot, azzal szigorítva, hogy már este nyolckor ágyban kellett lennem. Tegnap, szombaton volt az utolsó nap a büntetésemből, gondoltam, most már nem veszik olyan szigorúan, és így elmentem a barátnőmhöz. Csak jóval nyolc után értem haza. Anyám haragosan, teljes dühével várt rám.
- Tudod, hány óra van? Ebben az időben már régen ágyban kéne lenned! - kiáltott rám. - Na várj csak! Hugó úr mindjárt alaposan elővesz majd! Hugó! Gyere csak! Yvettnek megint egy alapos fenekelésre van szüksége!
Ösztönösen hátratettem mind a két kezem a rakott szoknyámra, mintha így meg tudnám óvni fenekemet a továbbiaktól. Közben bejött Hugó úr és a testvérem, aki mindig szívesen nézi, amikor engem fenyítenek.
- Be a nagyszobába! - parancsolta Hugó úr, aztán a húgomhoz fordult. - Hozd csak ide a "hétfarkút" anyád szobájából!
Ez természetes volt a húgom számára és örömmel sietett a rettegett fenyítőeszközért, amivel most aztán alaposan el leszek fenekelve. A "hétfarkú" puszta hallatára ösztönösen el akartam szaladni a szobából, de anyám elkapta a karomat.
- Ezért külön adagot kapsz!
Ez volt a véleménye Hugó úrnak is, és azonnal elővette a fakanalat, amit korábban anyám használt, hogy egy kicsit fölmelegítse a fenekemet, mielőtt Yvon (a húgom) visszaérkezik a "hétfarkúval". Bal kézzel megragadta a szoknyám korcát, magához szorított és jobb kezével, amiben a fakanalat tartotta, egy pillanat alatt lehúzta a bugyimat a térdemig. A következő pillanatban már csattogott is a fakanál a szoknyámon és a combomon, amit a miniszoknya alig takart el.
Kliccs… Klaccs… Kliccs… Klaccs…
Megpróbáltam körbe fordulni, de a fakanál csak tovább csattogott a combomon.
- Most alaposan kiverem a port a szoknyádból - mondta Hugó bácsi és még jobban magához szorított, feszesre húzta bal kezével a miniszoknyámat, ami alatt most semmi sem volt, csak a csupasz ülepem, és még erőteljesebben kezdte csattogtatni a fakanalat.
- Hugó úr most majd kiveri belőled az engedetlenséget! - hallottam anyám hangját két csapás között.
- Mégpedig alaposan! - felelte Hugó úr, miközben egy kis szünetet tartott.
A fakanál megpihent, a tűzpiros fenekem lángolt, de már folytattuk is. Hugó úr az orrom elé tartotta a "hétfarkú" és így szólt:
- Nézd csak meg jól! Ezzel foglak most alaposan elverni! Majd megtanítlak én engedelmeskedni, és idejében ágyban lenni!
Azzal egy széket húzott a szoba közepére, feltette rá a bal lábát, bal kézzel elkapta a karomat, jobbal a derekamat és egy pillanat alatt, mint egy pelyhet emelt a térdére. Lábaim a levegőben kapálóztak, fenekem a legelőnyösebb helyzetben domborodott és feszült a térdén. Miniszoknyám most már teljesen a hátamra volt fölhajtva, és hogy vissza ne csússzon, bal kézzel leszorítva. A "hétfarkú" csattogni kezdett, a fakanállal bemelegített popóm most már teljes erővel lángolt.
- AUUU!!!… AUU!… - jajgattam teli tüdőből. - Elég már!… Nagyon fáj!…
De nem használt semmit, a "hétfarkú" fáradhatatlanul táncolt égő fenekemen.
- A neveletlen és engedetlen lányok ezt kapják tőlem! - hallottam Hugó úr hangját. - Most úgy elverem a feneked, hogy még nagymama korodban is megemlegeted!
És folytatta a fenekelést, de nem csak a lángoló popómon, hanem lejjebb, mindkét combomon is egyre szaporodtak a vörös csíkok. Anyám és húgom élvezettel nézték, amint a lábam a levegőben kalimpált és közben a szíjak csattogtak a meztelen ülepemen.
Amikor a bőröm egészen a fenekem felső részétől a térdhajlatomig egyforma tüzes lánggal égett, Hugó úr befejezte a fenyítést. Azután következett a szokásos párbe-széd Hugó úr és köztem, miközben még mindig a térdén feküdtem.
- Fogsz még egyszer későn hazajönni?
- Nem, Hugó úr! Soha többet - ígértem meg könnyekkel küszködve.
- Mi történik az ilyen neveletlen fruskákkal, mint te mag a húgod?
- Alaposan el lesznek fenekelve - rebegtem.
Végre lemehettem Hugó úr térdéről. Mind a két kezemmel dörzsöltem lüktető fenekemet, és az egyik lábamról a másikra ugráltam fájdalmamban.
- Remélem, jól figyeltél?! - mondta anyám a húgomnak. - Mert te is ugyanezt kapod, ha nem engedelmeskedsz!
Yvonnak azután vissza kellett vinni a "hétfarkút" - amely még meleg volt a tüzes popómtól -. az anyám szobájába. Hugó úr az órájára nézett és közölte, hogy tíz percen belül ágyban kell lennem. A miniszoknyámat, ami a fenyítés közben összegyűrődött, egy fogasra kellett akasztanom és másnap Hugó úr felügyelete mellett rende-sen kivasalnom.
Ma reggel még mindig látszottak a fakanál kerek nyomai szoknya szövetén. A popóm egyébként még mindig olyan vörös, hogy a vékony tergál szoknyámon is szinte átlátszik. Ülni gyakorlatilag alig tudok, és hogy holnap az iskolában hogy fogom szégyellni magam, ha esetleg valaki észreveszi rajtam, mi történt, azt el tudják képzelni.
Most már Önök is tudják, milyen nálunk a házirend, és mi történik azzal, aki megszegi a szabályokat.
Yvett Grüner
Köln.
Anyám kiskorom óta nagyon szigorúan nevelt, és ez még esetenként ma is így történik. A legkisebb hiba esetén munkába lép a fakanál, és vidáman lejti táncát mindig a meztelen fenekemen, amíg az olyan nem lesz, mint két tűzvörös félgömb. Súlyosabb hibák esetén (például hazugság, engedély nélküli látogatás a barátnőmnél, dohányzás, stb.) anyám azonnal megragadja a szoknyámat, és magával rángat a hálószobába, ahol már vár rám a "hétfarkú". Ha valaki nem tudná, mi is ez, hadd magyarázzam el, hogy ez a büntetőeszköz hét erős, vékony szíjból áll, amelyek kb. 35-40 cm hosszúak és hozzá vannak erősítve egy 20 cm-es fanyélhez. Használat közben a szíjak szétterülnek, és betakarják az egész meztelen ülepet; már pár csapás után is lángol az egész fenék. Képzeljék el, hogyan néz ki 25, 30 ütés után, amit általában kapni szoktam ilyen esetekben.
A húgom, aki 17 éves, ugyanilyen fenyítésben részesül.
Azonkívül anyám nem engedi a modern holmikat hordanom, mindig rakott mini szoknyát kell viselnem, vagy egy nagyon szűk, tergál szoknyát, ugyancsak minit, ami anyám nézete szerint azért praktikus, mert pillanatok alatt fel lehet hajtani szükség esetén.
Mostanában anyámnak új barátja van, Hugó úr, ahogy nekünk szólítanunk kell őt minden esetben. Hugó úr daliás termetű alak, két méter magas és szikár. Amióta velünk él, azóta nem anyám fenyít minket, hanem minden esetben Hugó úr, mégpedig egyáltalán nem enyhe formában. Képzelhetik, milyen az, amikor egy erős férfikéz egy gyöngéd női popót elver…! Ha esedékes, az ő esetében is mindig a meztelen fenekemet kell odatartani.
És éppen tegnap is ez történt, ezt szeretném most elmesélni…
Az történt ugyanis, hogy az előző héten rossz jegyeket kaptam az egyetemen, ezért természetesen kaptam egy alapos fenekelést, azonkívül egy hét szobafogságot, azzal szigorítva, hogy már este nyolckor ágyban kellett lennem. Tegnap, szombaton volt az utolsó nap a büntetésemből, gondoltam, most már nem veszik olyan szigorúan, és így elmentem a barátnőmhöz. Csak jóval nyolc után értem haza. Anyám haragosan, teljes dühével várt rám.
- Tudod, hány óra van? Ebben az időben már régen ágyban kéne lenned! - kiáltott rám. - Na várj csak! Hugó úr mindjárt alaposan elővesz majd! Hugó! Gyere csak! Yvettnek megint egy alapos fenekelésre van szüksége!
Ösztönösen hátratettem mind a két kezem a rakott szoknyámra, mintha így meg tudnám óvni fenekemet a továbbiaktól. Közben bejött Hugó úr és a testvérem, aki mindig szívesen nézi, amikor engem fenyítenek.
- Be a nagyszobába! - parancsolta Hugó úr, aztán a húgomhoz fordult. - Hozd csak ide a "hétfarkút" anyád szobájából!
Ez természetes volt a húgom számára és örömmel sietett a rettegett fenyítőeszközért, amivel most aztán alaposan el leszek fenekelve. A "hétfarkú" puszta hallatára ösztönösen el akartam szaladni a szobából, de anyám elkapta a karomat.
- Ezért külön adagot kapsz!
Ez volt a véleménye Hugó úrnak is, és azonnal elővette a fakanalat, amit korábban anyám használt, hogy egy kicsit fölmelegítse a fenekemet, mielőtt Yvon (a húgom) visszaérkezik a "hétfarkúval". Bal kézzel megragadta a szoknyám korcát, magához szorított és jobb kezével, amiben a fakanalat tartotta, egy pillanat alatt lehúzta a bugyimat a térdemig. A következő pillanatban már csattogott is a fakanál a szoknyámon és a combomon, amit a miniszoknya alig takart el.
Kliccs… Klaccs… Kliccs… Klaccs…
Megpróbáltam körbe fordulni, de a fakanál csak tovább csattogott a combomon.
- Most alaposan kiverem a port a szoknyádból - mondta Hugó bácsi és még jobban magához szorított, feszesre húzta bal kezével a miniszoknyámat, ami alatt most semmi sem volt, csak a csupasz ülepem, és még erőteljesebben kezdte csattogtatni a fakanalat.
- Hugó úr most majd kiveri belőled az engedetlenséget! - hallottam anyám hangját két csapás között.
- Mégpedig alaposan! - felelte Hugó úr, miközben egy kis szünetet tartott.
A fakanál megpihent, a tűzpiros fenekem lángolt, de már folytattuk is. Hugó úr az orrom elé tartotta a "hétfarkú" és így szólt:
- Nézd csak meg jól! Ezzel foglak most alaposan elverni! Majd megtanítlak én engedelmeskedni, és idejében ágyban lenni!
Azzal egy széket húzott a szoba közepére, feltette rá a bal lábát, bal kézzel elkapta a karomat, jobbal a derekamat és egy pillanat alatt, mint egy pelyhet emelt a térdére. Lábaim a levegőben kapálóztak, fenekem a legelőnyösebb helyzetben domborodott és feszült a térdén. Miniszoknyám most már teljesen a hátamra volt fölhajtva, és hogy vissza ne csússzon, bal kézzel leszorítva. A "hétfarkú" csattogni kezdett, a fakanállal bemelegített popóm most már teljes erővel lángolt.
- AUUU!!!… AUU!… - jajgattam teli tüdőből. - Elég már!… Nagyon fáj!…
De nem használt semmit, a "hétfarkú" fáradhatatlanul táncolt égő fenekemen.
- A neveletlen és engedetlen lányok ezt kapják tőlem! - hallottam Hugó úr hangját. - Most úgy elverem a feneked, hogy még nagymama korodban is megemlegeted!
És folytatta a fenekelést, de nem csak a lángoló popómon, hanem lejjebb, mindkét combomon is egyre szaporodtak a vörös csíkok. Anyám és húgom élvezettel nézték, amint a lábam a levegőben kalimpált és közben a szíjak csattogtak a meztelen ülepemen.
Amikor a bőröm egészen a fenekem felső részétől a térdhajlatomig egyforma tüzes lánggal égett, Hugó úr befejezte a fenyítést. Azután következett a szokásos párbe-széd Hugó úr és köztem, miközben még mindig a térdén feküdtem.
- Fogsz még egyszer későn hazajönni?
- Nem, Hugó úr! Soha többet - ígértem meg könnyekkel küszködve.
- Mi történik az ilyen neveletlen fruskákkal, mint te mag a húgod?
- Alaposan el lesznek fenekelve - rebegtem.
Végre lemehettem Hugó úr térdéről. Mind a két kezemmel dörzsöltem lüktető fenekemet, és az egyik lábamról a másikra ugráltam fájdalmamban.
- Remélem, jól figyeltél?! - mondta anyám a húgomnak. - Mert te is ugyanezt kapod, ha nem engedelmeskedsz!
Yvonnak azután vissza kellett vinni a "hétfarkút" - amely még meleg volt a tüzes popómtól -. az anyám szobájába. Hugó úr az órájára nézett és közölte, hogy tíz percen belül ágyban kell lennem. A miniszoknyámat, ami a fenyítés közben összegyűrődött, egy fogasra kellett akasztanom és másnap Hugó úr felügyelete mellett rende-sen kivasalnom.
Ma reggel még mindig látszottak a fakanál kerek nyomai szoknya szövetén. A popóm egyébként még mindig olyan vörös, hogy a vékony tergál szoknyámon is szinte átlátszik. Ülni gyakorlatilag alig tudok, és hogy holnap az iskolában hogy fogom szégyellni magam, ha esetleg valaki észreveszi rajtam, mi történt, azt el tudják képzelni.
Most már Önök is tudják, milyen nálunk a házirend, és mi történik azzal, aki megszegi a szabályokat.
Yvett Grüner
Köln.
2007. október 12.
Dobó Kata
A TV2-n megy valami sorozat, a Favorit című műsorban, Egyiptomi kalandok címmel. Pár ismert ember elutazott Egyiptomba, és a TV2 ezt nyomon követte.
Tegnap este sikerült elkapnom (és felvennem) egy érdekes részt. Hárman, Dobó Kata, Szabó Győző és talán Szebeni István búvárkodott és a végén sikeres vizsgát tettek. Ezt követte az avatásuk, ami abból állt, hogy először valamilyen vizet (gondolom tengervizet) kellett inni a búvármaszkból. Majd ezt követően előre kellett hajolniuk a tenger felé, meg kellett fogniuk a bokájukat és kaptak pár ütést a fenekükre a búváruszonnyal.
Dobó Kata előre kitömte a fürdőruhája hátulját papírral, amivel eléggé érdekes látványt nyújtott:)
Ha valakit érdekel, el tudom majd küldeni a jelenetet.
Tegnap este sikerült elkapnom (és felvennem) egy érdekes részt. Hárman, Dobó Kata, Szabó Győző és talán Szebeni István búvárkodott és a végén sikeres vizsgát tettek. Ezt követte az avatásuk, ami abból állt, hogy először valamilyen vizet (gondolom tengervizet) kellett inni a búvármaszkból. Majd ezt követően előre kellett hajolniuk a tenger felé, meg kellett fogniuk a bokájukat és kaptak pár ütést a fenekükre a búváruszonnyal.
Dobó Kata előre kitömte a fürdőruhája hátulját papírral, amivel eléggé érdekes látványt nyújtott:)
Ha valakit érdekel, el tudom majd küldeni a jelenetet.
2007. október 6.
Úgy elfenekelt! (1)
Hazafelé mentem az irodából. Késő este volt már, túlórázni kellett. Útközben találkoztam a barátnőmmel, megittunk egy kávét a sarki cukrászdában. Elég szépen elbeszélgettük az időt. Egyszer csak a barátnőm az órájára pillantott és rémülten felugrott.
- Bocsáss meg, mennem kell. - mondta.
Az órára pillantva szinte megállt a szívverésem. Este fél kilenc volt. Rémülten gondoltam rá, hogy mi lesz, ha férjem rosszkedvűen ment haza. Egyszer már megtörtént ez és akkor úgy elpáholt, hogy két napig még az ülésre sem gondoltam. Sietve megittam a kávémat és szinte futtában, elindultam haza. Illetve elindultam volna, de ahogy kiléptem a cukrászdából, megcsúsztam és fenékre huppantam a betonon. Persze az meg sáros volt. A hófehér bundámon nagy sárfolt terpeszkedett. Rövidke szoknyám elszakadt.
Erős, segítőkész kezek segítettek talpra. Rövid ideig a fenekemen is éreztem őket. Megremegtem. Zavartan kértem elnézést, majd faképnél hagyva megmentőm sántikálva elindultam. Néhány méter után hátrafordultam és megszemléltem lovagom. Elég jóképű volt, de sajnos nem volt idő arra, hogy tovább szemezzünk. Siettem haza. Közben eszembe jutott, milyen jó is volna, ha Zsolti bent maradt volna a kedvenc lovánál, mivel minden szerdán munka után lovagolni szokott. Reményeim azonban szertefoszlottak, mikor a háztömb elé érve megpillantottam a lakásomban a fényt. Dobogó szívvel futottam fel a harmadikra. Csöndben mentem be és megpróbáltam úgy viselkedni mintha mi sem történt volna.
- Szervusz drágám! - mondtam. - Már itthon vagy?
Zsolti egy szót sem szólt. Sietve vetettem le a fürdőszobában a ruháim, és gyűrtem bele a mosógépbe, hogy meg ne lássa a párom. Helyettük egy otthoni takarításkor használt térdig érő szoknyácskát és fehér pólót húztam. Vettem egy nagy levegőt és határozottan benyitottam a szobába.
Határozottságom azonban egy pillanat alatt eltűnt. Zsolti a fotelban ült és egy olyan dologgal játszott, amitől tisztára kivert a víz. Egy lovaglópálca volt nála. Vékony bőrrel bevont vessző, néhány centis szíjjal a végén. Zsolti nem nézett rám. Szinte egykedvűen kérdezte, hogy hol voltam. Zavartan habogtam neki egy útközben kitalált mesét arról, hogy az irodában a számítógéppel baj volt és meg kellett javítani.
- Ilyen sokáig tartott? - kérdezte.
Igennel feleltem, pedig éreztem, hogy jobb lenne az igazat mondani. Ekkor Zsolti rám nézett. Máskor szép szemei most indulatokat tükrözött, érzéki ajkait szorosan összezárta.
- Az előbb hívott a barátom és ő mondta, hogy egy presszóban ülsz egy nővel! - mondta. - Talán hazudott?
Teljes kudarc! Szemlesütve ismertem be az igazat, tudván, hogy a pálcát nem véletlenül tartja a kezében.
- Remélem, tudod, mi jön? - kérdezte.
- Igen, tudom. - válaszoltam.
- Igen, URAM! - csattant a hangja, szinte egyidőben a pálcával. Az ütés a jobb combom oldalát érte és bár a fájdalom ott jelentkezett a végén lévő szíjat a fenekemen éreztem.
- Igen uram. - ismételtem megremegve.
- Hajolj rá a tévészekrényre! - parancsolta.
Most vettem csak észre, hogy már a tévét is levette. Remegve mentem oda és hajoltam rá. Pont a csípőmig ért. Éreztem, hogy feszül a hátsóm.
- Most pedig számoljuk össze azokat a hibákat. - mondta Zsolti a hátam mögött. - Először is a késés, azután a hazugság, ez pedig... - Elhallgatott és szinte ezzel egyidőben iszonyú kínt éreztem a fenekemen. A pálca ötször sújtott le. - Szóval ezt azért kaptad, mert elfelejtetted a lényeget. Eszedbe jutott már?
- Igen, uram. - válaszoltam.
- És mi az?
- A büntetés mindig meztelen popsira történik. - mondtam.
Újabb csattanás a fenekemen.
- És miért nem teszed a dolgod? - kérdezte.
Kapkodva húztam fel a szoknyám és toltam le a bugyim.
- Na! Tehát ott tartottunk, hogy hányat is érdemelsz. Ha jól számolom, tíz a késésért, és húsz a hazugságért. - mondta.
Elcsukló hangon ismételtem el. - Harminc fenekes.
- Remélem, eszedben tartod, milyen vékonyak a falak? - kérdezte.
Válaszolni nem maradt időm, mert elkezdődött. Iszonyúan fájdalmas volt, ahogy az ütések eltaláltak. Módszeresen vert. Nem össze-vissza a fenekemen, hanem a csípőmtől lefelé, egyszer a jobb, egyszer a bal félgömbre. Összeszorított foggal számoltam az ütéseket: 1, 2...19, 20. Úgy éreztem, mintha a fenekem helyén parázs lenne. Az a kéz, amely máskor simogatta, és lágyan paskolgatta popóm, most kegyelem nélkül vesszőzte legszebb testrészem. Nem az egész pálcával ütött. A gömbölyű popsimat már csak az a néhány centis bőr érte.
Huszonöt ütés után felszólított, hogy kérjek bocsánatot. Elcsukló hangon kértem, hogy bocsásson meg, és megígértem, hogy többé nem leszek rossz. Ezek után még kaptam ötöt, de ezek már a combom belső oldalát és a puncim érték. Ezek voltak a legiszonyúbbak. Aztán ott kellett állnom, előrehajolva megfeszülő, kidekorált popsival, míg meg nem engedte, hogy felálljak. Megsimogatott és a szeme ismét kedves volt. Tudtam, hogy megbocsátott, hiszen a bűnömért már megkaptam méltó büntetésem.
Ez egy éve történt. Ma ismét elkéstem. Biztos, hogy ismét elfenekelnek. Ugye nem érdemlem meg?
- Bocsáss meg, mennem kell. - mondta.
Az órára pillantva szinte megállt a szívverésem. Este fél kilenc volt. Rémülten gondoltam rá, hogy mi lesz, ha férjem rosszkedvűen ment haza. Egyszer már megtörtént ez és akkor úgy elpáholt, hogy két napig még az ülésre sem gondoltam. Sietve megittam a kávémat és szinte futtában, elindultam haza. Illetve elindultam volna, de ahogy kiléptem a cukrászdából, megcsúsztam és fenékre huppantam a betonon. Persze az meg sáros volt. A hófehér bundámon nagy sárfolt terpeszkedett. Rövidke szoknyám elszakadt.
Erős, segítőkész kezek segítettek talpra. Rövid ideig a fenekemen is éreztem őket. Megremegtem. Zavartan kértem elnézést, majd faképnél hagyva megmentőm sántikálva elindultam. Néhány méter után hátrafordultam és megszemléltem lovagom. Elég jóképű volt, de sajnos nem volt idő arra, hogy tovább szemezzünk. Siettem haza. Közben eszembe jutott, milyen jó is volna, ha Zsolti bent maradt volna a kedvenc lovánál, mivel minden szerdán munka után lovagolni szokott. Reményeim azonban szertefoszlottak, mikor a háztömb elé érve megpillantottam a lakásomban a fényt. Dobogó szívvel futottam fel a harmadikra. Csöndben mentem be és megpróbáltam úgy viselkedni mintha mi sem történt volna.
- Szervusz drágám! - mondtam. - Már itthon vagy?
Zsolti egy szót sem szólt. Sietve vetettem le a fürdőszobában a ruháim, és gyűrtem bele a mosógépbe, hogy meg ne lássa a párom. Helyettük egy otthoni takarításkor használt térdig érő szoknyácskát és fehér pólót húztam. Vettem egy nagy levegőt és határozottan benyitottam a szobába.
Határozottságom azonban egy pillanat alatt eltűnt. Zsolti a fotelban ült és egy olyan dologgal játszott, amitől tisztára kivert a víz. Egy lovaglópálca volt nála. Vékony bőrrel bevont vessző, néhány centis szíjjal a végén. Zsolti nem nézett rám. Szinte egykedvűen kérdezte, hogy hol voltam. Zavartan habogtam neki egy útközben kitalált mesét arról, hogy az irodában a számítógéppel baj volt és meg kellett javítani.
- Ilyen sokáig tartott? - kérdezte.
Igennel feleltem, pedig éreztem, hogy jobb lenne az igazat mondani. Ekkor Zsolti rám nézett. Máskor szép szemei most indulatokat tükrözött, érzéki ajkait szorosan összezárta.
- Az előbb hívott a barátom és ő mondta, hogy egy presszóban ülsz egy nővel! - mondta. - Talán hazudott?
Teljes kudarc! Szemlesütve ismertem be az igazat, tudván, hogy a pálcát nem véletlenül tartja a kezében.
- Remélem, tudod, mi jön? - kérdezte.
- Igen, tudom. - válaszoltam.
- Igen, URAM! - csattant a hangja, szinte egyidőben a pálcával. Az ütés a jobb combom oldalát érte és bár a fájdalom ott jelentkezett a végén lévő szíjat a fenekemen éreztem.
- Igen uram. - ismételtem megremegve.
- Hajolj rá a tévészekrényre! - parancsolta.
Most vettem csak észre, hogy már a tévét is levette. Remegve mentem oda és hajoltam rá. Pont a csípőmig ért. Éreztem, hogy feszül a hátsóm.
- Most pedig számoljuk össze azokat a hibákat. - mondta Zsolti a hátam mögött. - Először is a késés, azután a hazugság, ez pedig... - Elhallgatott és szinte ezzel egyidőben iszonyú kínt éreztem a fenekemen. A pálca ötször sújtott le. - Szóval ezt azért kaptad, mert elfelejtetted a lényeget. Eszedbe jutott már?
- Igen, uram. - válaszoltam.
- És mi az?
- A büntetés mindig meztelen popsira történik. - mondtam.
Újabb csattanás a fenekemen.
- És miért nem teszed a dolgod? - kérdezte.
Kapkodva húztam fel a szoknyám és toltam le a bugyim.
- Na! Tehát ott tartottunk, hogy hányat is érdemelsz. Ha jól számolom, tíz a késésért, és húsz a hazugságért. - mondta.
Elcsukló hangon ismételtem el. - Harminc fenekes.
- Remélem, eszedben tartod, milyen vékonyak a falak? - kérdezte.
Válaszolni nem maradt időm, mert elkezdődött. Iszonyúan fájdalmas volt, ahogy az ütések eltaláltak. Módszeresen vert. Nem össze-vissza a fenekemen, hanem a csípőmtől lefelé, egyszer a jobb, egyszer a bal félgömbre. Összeszorított foggal számoltam az ütéseket: 1, 2...19, 20. Úgy éreztem, mintha a fenekem helyén parázs lenne. Az a kéz, amely máskor simogatta, és lágyan paskolgatta popóm, most kegyelem nélkül vesszőzte legszebb testrészem. Nem az egész pálcával ütött. A gömbölyű popsimat már csak az a néhány centis bőr érte.
Huszonöt ütés után felszólított, hogy kérjek bocsánatot. Elcsukló hangon kértem, hogy bocsásson meg, és megígértem, hogy többé nem leszek rossz. Ezek után még kaptam ötöt, de ezek már a combom belső oldalát és a puncim érték. Ezek voltak a legiszonyúbbak. Aztán ott kellett állnom, előrehajolva megfeszülő, kidekorált popsival, míg meg nem engedte, hogy felálljak. Megsimogatott és a szeme ismét kedves volt. Tudtam, hogy megbocsátott, hiszen a bűnömért már megkaptam méltó büntetésem.
Ez egy éve történt. Ma ismét elkéstem. Biztos, hogy ismét elfenekelnek. Ugye nem érdemlem meg?
2007. október 3.
A másik lehetőségek (2. rész)
/Gregor története/
Eljött a péntek, és Barbi erősen készült, hogy végre hazamehet, maga mögött tudhatja ezt a hetet. Feneke még mindig nagyon fájt, ülni alig tudott, gyakorlatilag minden mozgás iszonyú fájdalmakkal járt neki.
Délben tért vissza a kollégiumba, szobájuk ajtaját nyitva találta. Ahogy belépett, ott volt Mara, éppen pakolta a táskáját, és egy magas, szikár, szemüveges, kopaszodó férfi, aki nem más volt, mint Mara apja.
- Jó napot kívánok!
- Szervusz! Bizonyára Te vagy Barbara. Én Mária apukája vagyok! – azzal felemelte az asztalról az összetört discmant. - Mária mindent elmondott erről a sajnálatos esetről….
- Értem…
- És azt is elmondta, hogy kifizetni nem lenne pénzetek az okozott kárt.
- Hát, nem…
- Rendben. Vagy kifizetitek valahogy a lányom discmanjét, vagy… nos, Mária azt mondta, hogy arrafele laksz, amerre mi, azon az útvonalon szoktál hazajárni.
- Igen…
- Akkor a másik lehetőség, hogy eljössz velünk, és majd onnan tovább utazol, de előtte nálunk egy kis testi fenyítésben részesítelek a tettedért. Mit választasz?
Barbinak a száján volt, hogy elmesélje a szerda éjjel történteket, de aztán arra gondolt, hogy a saját lányának biztos jobban hinne ez a jó megjelenésű, ugyanakkor félelmetes kisugárzású ember.
- Rendben, Önökkel tartok- hebegte.
- Jó választás! Pakoljon össze, negyed óra múlva indulunk!
Az úton Mara édesapjával beszélgetett, aki igen érdeklődő volt, minden tárgyról, óráról kikérdezte lányát. Barbihoz nem szólt senki, de nem is igényelte, lélekben próbált felkészülni arra, ami várt rá…
Mikor megérkeztek, a két lány kiszállt az autóból, Mara apja pedig beállt a hatalmas, fényűző ház udvarába. Barbi meglepődött, amikor Mara az utcán, a kiskapu előtt kibújt cipőjéből, majd levette zokniját is, és mezítláb lépett csak be a kapun. Barbi nem követte Őt ebben, csak a lakásban, a bejáratnál vette le cipőjét.
- Nos, Barbara, kövess bennünket a dolgozószobába! – parancsolt az Apa.
Mara továbbra is mezítláb volt, apja zoknit és fapapucsot viselt. Beléptek a dolgozószobába. Mara apja kinyitotta a szekrényt, ahol több, különböző vastagságú pálca sorakozott. Egyet kiválasztott és a kezébe fogta.
- Barbara, kérlek, vetkőzz le alulról teljesen. Felül maradhat a póló, és ami alatta van.
Barbi egy pillanatig habozott, aztán eszébe jutott, hogy ezt Ő vállalta, úgyhogy nekilátott levetkőzni. Először kardigánját vette le, szépen összetűrte, lerakta a székre. Majd levette szövetnadrágját, végül a bugyiját. Kezeit maga előtt összekulcsolva állt egy szál pólóban, alul meztelenül, lábán szürke zoknijával. Mara apja elmosolyodott.
- Sajnálattal vettem észre, hogy nem figyelted meg a lányomat, és elkövettél egy hibát, ami még tetézni fogja a büntetésedet. Ebben a házban rajtam, és a vendégeimen kívül senki nem viselhet semmit a lábán, csak meztelen talppal lehet közlekedni. Még a lányomnak is. Idebenn soha nem húzhatott semmit a lábára! Te pedig nem vendég vagy, verésért jöttél! Vesd le a zoknit! – mondta, és ezt nyomatékosítandó meglendítette a nádpálcát, ami pontosan Barbi két lábkörmére csapott egy hatalmasat. Iszonyú fájdalmat érzett, fel is kiáltott, majd azonnal levette zoknijait.
- Így már más! A büntetésed tehát 12 pálca a fenekedre, amihez még a zokni miatt hozzáadódik 15, melyet a talpadra kapsz. És még négy, mivel eltitkoltad, hogy a lányom már egyszer megvert, ugyanezért. – és a pálcával felemelte Barbi pólóját, hogy bizonyítékként tanulmányozza a friss csíkokat a fenekén. – Megértettél?
- Igen, uram!
- Mielőtt elindulunk az udvar hátuljába, a dereshez, még a lányom fele is van közölnivalóm. – odalépdelt lánya elé, majd neki is rávágott egyet a lábkörmére épp úgy, ahogy az előbb Barbinak. Ő csak összerezzent, hang nem jött ki a torkán.
- Mária, mivel önbíráskodtál, és nem is szóltál róla, Te most megkapod egyben ugyanazt, mint Barbara. Tehát 15 pálca a talpadra, és 16+12 fenékre, melyből az utolsó tucatot Barbarától kapod. Indulás a büntetőpadhoz!
A büntetőpad egy kis melléképületben volt, az udvar másik végében. Az udvar apró, éles, fehér kövekkel volt felszórva. Mara úgy járt rajtuk mezítláb, mint más cipőben teszi ezt. Barbinak iszonyúan fájt a talpa, ahányszor csak rálépett a kis kövekre. Mire a helyiséghez értek, pár helyen fel is vágták a talpbőrét az éles kavicsok. Örült, amikor beléptek a helyiségbe, a hideg kőpadlóra. Időközben megértette mind a Mara fenekén látott sebeket, mind a vastag talpbőrt.
- Barbara, ez itt a deres. – szólt az apa. – Mária már jól ismeri, sokszor kerül vele közeli kapcsolatba. Ne is húzzuk az időt, feküdj fel rá hassal, legyél szíves. Könyököd a mellkasod alatt.
Barbi engedelmeskedett, felfeküdt a kínpadra úgy, ahogy leendő kínzója mondta. Az apa ekkor rácsukta a nehéz vasbilincset Barbi csuklójára, majd a nyakára is. Felhúzta a pólóját úgy, hogy a feneke teljesen szabadon legyen, majd a derékpántot is rácsukta a lányra.
- Kezdjük a talpaddal! Hajlítsd be a lábad térdből, derékszögbe! A talpaid felfele nézzenek! Ja… és egy fontos szabály, amit még nem mondtam. Itt némán kell viselni a büntetést. Mária esetében ez azt jelenti, hogy ha egy hang is kijön a torkán, úgy azt a csapást újra rámérem. Mivel először kapsz verést, Neked ezt lekorlátozom a csapások felére. Kezdhetjük?
- Igen, uram. – suttogta Barbi.
Hassz! A pálca már le is csapott a lány meztelen és sebes talpára. Egyből fel is szisszent. Nem kéne, az elején még úgysem fáj annyira, gondolta. Hassz! Itt néma tudott maradni. Hassz! Ez pont egy sebet talált el, nagyon nehezen, de kibírta hang nélkül. A hatodik már nagyon fájdalmas volt, az ütést ugyan kibírta hang nélkül, de utána összedörzsölte, és megmozgatta lábfejeit.
- Ezt annak veszem, hogy nem bírtad ki némán! – szólt a kegyetlen hang.
Az utolsó négy ütést már csak nyögéssel bírta ki, nagyon fájt a talpa, mintha tűzön járt volna. De nem kapott plusz büntetést.
- Rendben. Most tedd le a lábaidat. – szólt kínzója. Barbi két gyors lábfejkörzés után letette a lábait a padra. Az apa rácsukta a szorítóbilincset a bokáira. – Nos, következik a feneked. 16 ütés. Kezdjük!
Hassz! Barbi felsikoltott. Ehhez képest Mara ütései simogatásnak tűntek. Hassz! Ismét felsikoltott. A pálca brutális erővel zúdult amúgy is sebes farára. Hassz! Barbi sírásban tört ki.
- Figyelmeztetlek, hogy 8 után duplázódik minden ütés. És az igazi fájdalom a végére fog maradni.
Hassz! Barbi most némán tűrt, szájában sós ízt érzett, ahogy alsó ajkát elharapta. A tizedik utána kínzója pihenőt akart tartani. Barbi remegő hangon megszólalt.
- Kérem, folytassa! Minél hamarabb túl akarok lenni rajta!
Az apa elmosolyodott, bólintott.
- Rendben. Ha úgy érzed, nem kell pihenő, folytatom. De most már dupla olyan erőseket ütök, mint eddig. Már sikolthatsz, a felét kibírtad némán.
Barbi ökölbe szorította a kezét és a lábfején is összezárta az ujjakat, ajkait harapdálta. Hassz! Felsikoltott. Ez nagyon fájdalmas volt. Nem, azért sem! Határozta el. Nem adom meg ezt neki, hogy sírni és megalázkodni lásson. Kibírom hang nélkül. Hassz! Csend. Hassz! Csend. Az apa most már verejtékezett, és minden erejét beleadta az ütésekbe. De Barbi kibírta hang nélkül. A 18. csapás után úgy érezte, hogy bőr sem maradt a fenekén. Kínzója eloldozta, majd Barbi leszállt a deresről. A verés helye iszonyatosan égett, talpára pedig alig tudott ráállni, csak több próbálkozás után sikerült neki valahogy talpra kecmeregni.
- Te itt állj meg, Barbara. Állj! – nyomatékosította. – Mária, helyezkedj el!
Lánya már ismerte a járást, lefeküdt a deresre. Először Ő is a talpára kapta a 15 ütést, de gyakorlatilag érzéketlenül tűrte. Mondjuk 19 év mezítláb járás után, ezen a kavicson, Barbi egyáltalán nem csodálta.
Aztán jött a feneke. Mara ezeket az ütéseket is némán fogadta, egyszer szisszent csak fel, amit az apa azonnal és kíméletlenül megtorolt. Tizenhatot kapott, azonban még 12 hátra volt, amit Barbinak kellett rámérni. Az apa odafordult.
- Barbara, gyere ide!
Barbi elindult, bár minden lépés olyan volt, mintha parázson lépkedett volna.
- Ne kíméld! Ha valamelyik ütés nem lesz elég erős, mindketten kaptok még 20-at, fejenként! Gyerünk, kezd!
Barbi kezébe vette a nádpálcát, majd ránézett Mara fenekére. Régi, kifehéredett hegek, alig begyógyult hegek, és az új, lila hurkák borították. Felemelte a vesszőt, és lecsapott. Hassz! Aztán újra. Aztán megint, és egyre erősebben. Meg akarta torolni a pár nappal ezelőtti verést, és a lábcsókoltatást különösen. Az utolsóba olyannyira beleadta minden erejét, lendületét, hogy maga is ráesett Mara fenekére. Az apa elégedetten bólintott, majd eloldozta lányát. Mara felkelt, az ő mozgásán is látszott a 28 pálcaütés.
- Nos, mindketten megbűnhődtetek. Barbara, a vendégszobában lefekhetsz a házban néhány órára, kapsz egy törölközőt és hideg vizet is, hogy borogasd magad.
Ezzel elindultak visszafelé. Barbi sebes, megvert talpa nem bírta az éles kavicsok okozta fájdalmat, többször elesett menet közben, a végére a térde és a tenyere is csupa seb volt. Mikor magára maradt, levetkőzött a vendégszobában, és döbbenten tanulmányozta megkínzott testét. Fenekét hatalmas lila hurkák borították, több helyen véres csíkokkal. Térde csupa horzsolás volt, talpának véres nyoma pedig mindenhol ott maradt. Hasra feküdt a szobában található heverőn és, mivel kínzója nem láthatta, keservesen sírni kezdett. Mara lépett nesztelenül a szobába, hozott egy vödör hideg vizet és egy pár darab kis törölközőt. Lemosta Barbi fenekét, majd beborogatta és bekötözte a lábfejét is. Majd melléfeküdt és a saját fenekére is tett egy nedves törölközőt.
- Veled mindig ezt csinálja? – suttogta Barbi.
- Igen. Szinte minden héten kapok valamiért…
Aztán csendben maradtak, nehogy megint hátra kelljen menniük…
2007. október 2.
A másik lehetõségek (1. rész)
/Gregor története/
A tanév 3 hete kezdődött el, Barbinak mégsem sikerült ez idáig túl közel kerülni kollégiumi szobatársnőjéhez. Barbi pont Mara ellentétének érezte magát, aki vagány, bulizós és emellett dúsgazdag lány, amiről márkás és méregdrága ruhái, arany ékszerei és a kollégiumba hozott mindenféle tárgyai árulkodtak a legjobban.
Szerda este, mint mindig, Mara bulizni indult, Barbi pedig a kollégiumban maradt, tanulni, házi feladatot írni, és időben le is akart feküdni, hogy másnap frissen álljon készen az órákra. Mara indulás előtt, ráhangolódásként, bekapcsolta disman-jét, amelyet a szekrény tetején helyezett el, és a két kis hangszórón keresztül hallgatta a - Barbit egyébként nagyon zavaró - muzsikát.
A barátnői fél 9 tájt szóltak be Marának, elköszöntek egymástól, Barbi még jó bulizást is kívánt neki, és nekiveselkedett, hogy végre nyugodtan tudjon a tanulásra koncentrálni. Valami azonban nagyon zavarta... Igen, ez az! A zene! Ágyán feküdt, és semmi kedve nem volt felállni és a polc tetejére felmászva kikapcsolni a kis discmant. Arra az elhatározásra jutott, hogy egyszerűbb megoldás kihúzni a konnektorból, ami az ágya mellett helyezkedett el. Megragadta a dugót, meghúzta, ám véletlenül jobban megrántotta a kelleténél, és a drága berendezés először az asztal szélére esett, majd a földre és... darabokra tört. Barbi nagyon megijedt, ugyanis elképzelhetetlen volt számára, hogy ki tudja fizetni a discmant. A taníttatását is csak vért izzadva tudták fizetni, Barbi rendszeresen járt hétvégenként dolgozni, hogy legyen elég pénze a főiskolai tanulmányokhoz. Tanulni már nem tudott, gyötörte a lelkifurdalás, aztán hajnali 3 órakor betoppant Mara.
Barbi mellébeszélés nélkül előadta neki, hogy mi történt. Mara sóhajtott, kicsit gondolkozott és a következőt mondta:
- Nos, két megoldást javaslok. Az első, hogy ki kell fizetned.
- Látatlanban is a másodikat választom... - suttogta Barbi.
- A másik lehetőség... hogy büntetést kapsz a tettedért.
- Meg... megbüntetsz? Mi-mire gondolsz?
- Hm, mindjárt visszajövök, és megmutatom.
Mara hamarosan visszatért, kezében egy hosszú, frissen tört vesszővel. Letette az asztalra Barbi elé.
- Erre gondoltam.
Barbi lesütötte a szemét.
- Mikor?
- Itt, most, rögtön. Feküdj hasra az ágyadon, húzd fel a hálóinged és told le a bugyidat!
Barbi felállt, kibújt papucsából, lassan, hogy minél tovább tartson. Levette a bugyiját, lerakta a székre, majd hasra feküdt az ágyon és a háta közepéig felhúzta a hálóingét. Arcát párnájába temette, és lehunyta a szemét.
Mara bezárta az ajtót, és maga is teljesen meztelenre vetkőzött. Meztelen talpának halk lépteivel odament az asztalhoz, felvette a vesszőt, majd odalépett Barbi ágyához. Párszor megsimogatta vele a lány fenekét, majd lecsapott. Barbi fenekébe éles fájdalom hasított, érezte, ahogy csípi, égeti a vesszőcsapás helye. Mara várt egy kicsit, majd érkezett a következő csapás. Barbi felnyögött, de a hangját elnyelte a párna, amibe a fejét temette. Egyébként is próbálta legkevésbé mutatni a szenvedését. Fenekét minden ütés után megmozgatta, de hátra nem nyúlt egyszer sem. A nyolcadik csapásnál minden eddiginél hangosabban nyögött fel, és a térdeit is behajlította hirtelen. Mara ekkor odahajolt és a fülébe súgta:
- Még egy ilyen, és elölről kezdjük!
Barbi összesen 12 ütést kapott, az utolsó háromba Mara minden maradék erejét beleadta. Barbi az utolsó után oldalra fordította az arcát, szeme piros és könnyes volt, arcán meglátszottak az átélt kínok jelei.
Mara ekkor megfordult, odalépdelt a szemeteskukához, kettétörte a vesszőt, és kihajította. Barbi nézte, hogy mit csinál, és döbbenten vette észre, hogy Mara fenekét és hátsó combját borzalmas hegek borítják. Némelyik frissebb, némelyik gyógyultabb, de minden kétséget kizáróan ezt a lányt verték és jelenleg is verik.
Azonban nem volt több ideje gondolkodni ezen, Mara odalépett az ágyához, hogy egy utolsó kegyelemdöfést adjon az amúgy is megalázott Barbinak.
- Nos, végeztünk. Már csak egy dolog van hátra. Kelj fel az ágyról, térdelj le elém és csókolj nekem lábat.
Barbi levette kezeit égő fenekéről, feltolta magát és igen nagy kínok árán, de felállt és Mara szemébe nézett.
- Ezt nem gondolod komolyan. – mondta neki.
- Nézd, ha gondolod, folytathatjuk a verést. Mondjuk a gumipapucsod biztos szépeket csattanna a sebzett fenekeden. De még mindig fennáll a lehetőség, hogy fizetsz.
- Nem… Rendben…
Ezzel Barbi letérdelt, bár feneke annyira fájt, hogy alsó ajkába kellett harapnia, hogy ne szisszenjen fel. Mara kinyújtotta meztelen jobb lábfejét.
- Rajta! Vedd a kezedbe és csókold meg!
Barbi a kezébe vette, meglepődve tapasztalta, mennyire vastag és kemény a bőr a lány talpán. Aztán közelebb hajolt, és megcsókolta szobatársnője és kínzója lábfejét.
- Nos, részemről rendben vagyunk. Szerintem zuhanyozd le a fenekedet, és borogasd éjjelre. Jó éjt!
Barbinak fogalma sem volt róla, hogy az a részemről még nagyon fontos hangsúlyt fog kapni az elkövetkező napokban…
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)