Frederick Forsyth: A háború kutyái

/256. oldal/

- Különben sem tűröm, hogy valaki előírja nekem, mit tehetek, és mit nem - nyilatkoztatta ki a lány, miközben kabátját a karosszékre hajította.

- Márpedig tőlem tűrni fogod - sziszegte Shannon. - Szépen befogod a szádat, és egy árva szót sem köpsz el rólam az apádnak. Világos?

Válaszként a lány kiöltötte a nyelvét.

- Ha megpukkadsz, akkor is azt teszem, amit akarok! - makacskodott, és hogy szavait alátámassza, toppantott.

Shannont elfutotta a méreg. Felkapta a lányt, megperdítette, a karosszékhez rángatta, leült és a térdére fektette Julie-t. Ezután öt percig csak két hangot lehetett hallani a nappaliban, a lány sikítozását és Shannon kezének csattogását Julie bőrén. Amikor végül eleresztette, a lány hangosan zokogva a hálószobába rohant, és bevágta maga után az ajtót.

A betörő (3.rész)

Thomas udvarias volt, mint mindig, haragnak, neheztelésnek, nyomát sem látta rajta Barbara, és ettől egy kicsit megnyugodott. Elindult befelé, a megszokott úton. Az előtérből rögtön a Thomas szobája felé vette az irányt, de ő másfelé terelte.

- Most inkább a földszinti dolgozószobába menjünk, az a hely alkalmasabb lesz.

Barbara nem tudta először melyikre gondol, de amikor beléptek, megértette, hogy azért ide jöttek, mert itt van a páncélszekrény. Thomas hellyel kínálta, ő leült egy nagy bőrfotelba, lábát keresztbe tette, és várta, hogy elkezdje a beszélgetést. Mivel Thomas csak a levegőbe nézett, ő törte meg a csendet.

- Elmondod végre, hogy miért hoztál ide?

- Természetesen, de még várok valakit, majd ha ő is ideér.

Ebben a percben egy autó állt meg a bejárat előtt, csapódott az ajtaja, és egy perc feszült csönd után Caty lépett a szobába. Barbara el sem tudta képzelni kit várhat Thomas, és nem tudta leplezni meglepetését, amikor meglátta a lányt.

Caty ahogy látta Barbarát kimenni az ajtón, ő is fölállt és távozott. Amikor kilépett az utcára, még látta, ahogy beszáll egy taxiba, de a vezetőt nem ismerte föl. Beült a kocsijába, a széles utcán egy ívben megfordult, és egészen lassan elhajtott a várakozó taxik mellett. Thomast nem látta egyikben sem, de a szőke fiatalember a legelső kocsi mellett állt, és az ablakát tisztogatta. Caty fölgyorsított, és Thomas háza felé vette az irányt. Biztos volt benne, hogy sikerült az akció. Szándékosan lassan ment, nem akarta, hogy ő érjen előbb a házhoz, pedig már alig várta, hogy láthassa, hogyan vergődik Barbara Thomas hálójában.

A jól végzett munka öröme töltötte el, eszébe jutott a vaskos köteg pénz, amit kapott. Behajtott a kertbe, és egészen a bejárat előtt állt meg. Kinyitotta a táskáját, még egyszer a kezébe akarta érezni a bankjegyköteget. Benyúlt a borítékba, kivette a tartalmát, és nem akart hinni a szemének. Egy köteg gondosan egyformára vágott újságpapírt tartott a kezében. Alul, és felül volt egy igazi bankjegy, de a többi csak újság volt. Egy pillanat alatt visszaperegtek előtte az események, és tisztán emlékezett, amikor átvette és megnézte a pénzt, hiánytalanul megvolt. Ahogy tovább gondolkodott rájött, a fűszertartó fölborítása nem véletlen volt, csak akkor tudta Barbara kicserélni a borítékot. Átverte. Csúnyán becsapta. Nem is olyan együgyű ez a nő. Igaza volt Thomasnak, amikor szakított vele.

Most először jutott eszébe, hogy föl kellene hagyni választott mesterségével, az nem lehet véletlen, hogy ennyi balszerencse éri. Ha így megy tovább előbb-utóbb rossz vége lesz az akcióinak. Szomorú volt, mert úgy érezte, nem volt elég éber, hagyta magát átrázni, és egyben borzasztó dühös is volt Barbarára. Becsapta a kocsiajtót, ahogy csak bírta, ezzel vezetve le a felgyülemlett feszültséget. Kicsit várt, és csak akkor lépett be, amikor már lecsillapodott, és ujjból ura volt önmagának. A saját butasága miatt nem kockáztathatta, hogy a Thomas játéka is meghiúsuljon. Belépett a szobába, mosolyogva nyugtázta, hogy Barbara ott ül egy fotelben, és majdnem leesik az álla a meglepetéstől. Thomas fölállt, és Catyhoz lépett.

- Ő az, akit vártam. Tudom, nem kell már neked bemutatni, ismeritek egymást.

Közben Caty háta mögött becsukta az ajtót, ráfordította a kulcsot, és a zsebébe tette.

- Most már semmi akadálya, hogy elmondjam miért vagy itt, de ezt biztosan te is kitaláltad már. Ha most megnézzük a táskádat, biztos vagyok benne, hogy az én gyémántjaimat rejti.

Barbara a szavak hallatán erősebben markolta a táskáját, és a háta mögé dugta a fotelban. Thomas azonban odalépett, és gyöngédnek nem nevezhető mozdulattal kirántotta a kezéből. Tartalmát az asztalra borította. Erre már Caty is közelebb lépett. A szépítőszerek és egyéb csecse-becsék között ott volt a fekete bársonyzacskó, és egy kövér barna boríték is. Thomas kinyitotta a zsákot, és a gyémántokat kiborította az asztalra, Caty pedig a boríték után kapott.

- Ezek itt az én gyémántjaim. - mutatott rá.

- Ez meg az én pénzem. - számolgatta Caty a bankjegyeket.

- Nem tudom, hogyan sikerült neki önt becsapni, de az az igazság, hogy csodálkoztam volna, ha sikerül Barbarától pénzt kicsikarni.

- Restellem a hibámat, de nem voltam elég éber, nem feltételeztem róla, hogy be akar csapni.

- Igen, ez valóban hiba volt. Én most már tudom, hogy bármit nyugodtan feltételezhetek róla.

Thomas közben összeszedte a gyémántokat, Barbara dolgait pedig besöpörte a táskájába, és félretette. Caty is eltette a pénzt a saját táskájába. Barbara is megszólalt.

- Lehet, hogy én becsaptalak benneteket, de úgy látom, ti sem vagytok ártatlan bárányok. Álnok módon tőrbecsaltatok.

- Hagyjuk most az etikai kérdéseket, itt most nem fogjuk kideríteni, hogy ki kit csapott be. A helyzet egyértelmű, eltulajdonítottad a gyémántjaimat, és ezért bűnhődni fogsz.

Caty majdnem hozzátette, hogy az ő pénzének az ellopásáért is, de az utolsó pillanatban meggondolta magát. Nem akart túl mohónak mutatkozni Thomas előtt, majd egy alkalmas pillanatban megemlíti.

- Mégis, hogyan akarsz megbüntetni? - kérdezte gúnyosan Barbara.

- Azt most rögtön meg fogod tudni. Vedd le a ruháidat. - parancsolt rá ellentmondást nem tűrő hangon Thomas.

- No lám, úgy látszik, nagyon hiányozhattam neked. Eddig társaságban még soha sem akartad. De nem bánom, legyen meg, ha ez a kívánságod.

Barbara gúnyos mosollyal ledobálta a ruháit, és megállt Thomas előtt. Nagyon buja szexis teste volt. Nagy gömbölyű mellei, vékony dereka, és hozzá képest széles csípője. Hosszú, de nem vékony combja, és csodálatos arányos, gömbölyű feneke.

- Nem látok itt egyetlen ágyat sem, hol akarod, a fotelban, vagy esetleg az asztalon?

- Gyere ide az asztalhoz, és hajolj rá. A kezedet nyújtsd előre.

- Óóó, egészen merész dolgokat eszelsz ki. A kis hölgy meg majd tartja a gyertyát.

Thomas az asztal oldalához lépett, és erősen megragadta Barbara karját.

- Caty, vedd elő a kötelet, és kötözd meg a kezét!

Barbara szabadulni próbált, de Thomas kezei közül nem menekülhetett. Caty a csuklóira hurkolta a kötelet, és a másik végét az íróasztal lábaihoz erősítette. Ugyan úgy, mint ahogy Thomas csinálta, amikor ő feküdt az asztalon. Barbara rángatta egy kicsit a kezeit, de nem tudott fölegyenesedni.

- Ezt miért csináltad? Tudod, hogy nem ellenkeztem volna - jajgatott hason fekve az asztalon.

- Én biztos vagyok benne, hogy ellenkezni fogsz, nem is kicsit. Ugyanis most nem az fog történni, amit gondoltál. Elismerem, pompás dolgokat tudtál az ágyban művelni, de neked sem lehetett okod panaszra soha. Úgy hogy az nem büntetés lenne számodra, hanem ajándék, én pedig most keményen meg foglak büntetni.

Caty közben a lábaihoz guggolt, és terpeszbe, egyiket az íróasztal egyik lábához, másikat a másik lábához kötözte. Thomas ellenőrizte a kezén a köteleket, majd a fiókból előhúzta a lovaglópálcát.

- Ezzel foglak megbüntetni. - tartotta Barbara elé.

- Ezt nem gondolod komolyan, oldozzatok el azonnal!

- Eloldozni majd később fogunk. Most először szeretnék megtudni néhány dolgot. Honnan tudtad, hogy gyémántokat vásároltam? Mit akartál csinálni velük? Ki adta az ötletet az egészhez? Ezekre akarom megtudni a választ.

Thomas várt egy ideig, de Barbara csak nyögött, és a kezeit próbálta kiszabadítani.

- Nos, úgy látom, egy kicsit serkenteni kell a memóriádat, erre pedig a legjobb út a fenekeden keresztül vezet. Ötöt fogok ütni rá ezzel a pálcával, aztán várok egy kicsit, hátha eszedbe jut valami. Ha nem, akkor folytatjuk tovább. Bevált módszer, Caty kisasszony megmondhatja neked.

Meglendítette a pálcát, és jókorát ütött Barbara fenekére. Aztán még egyet, és folyamatosan tovább. A piros csíkok megjelentek a bőrén, jelezve, hogy Thomas nem kímélte. Az első ütésnél fölordított, megfeszítette a köteleit, és attól kezdve folyamatosan sikoltozott, és dobálta magát, amíg abba nem maradtak az ütések.

- Ezért még meg fogsz fizetni, ezért úgy tönkre teszlek, hogy koldusnak sem leszel jó! Engedj el azonnal!

Amikor már nem csípték a fenekét a vesszőcsapások, a sikoltozás azonnal folyamatos szitkozódásba ment át. Barbara arca vörös volt a dühtől, egyébként szép orcája eltorzult, és egyfolytában Thomast ócsárolta.

- Úgy látom nem értetted meg a kérdést. Én nem a fenyegetéseidre vagyok kíváncsi, azt már hallottam eleget. A gyémántokról kérdeztelek.

Várt még néhány másodpercig, de mivel Barbara nem válaszolt, csak nyögve a köteleit rángatta, hátrébb lépett, újból fölemelte a vesszőt, és egyenletesen leszámolta a következő öt ütést. A csíkok egyre sokasodtak a feneke bőrén, eszeveszettül sikoltozott, és hánykolódott az asztalon. Amikor Thomas befejezte, abbahagyta a sikoltozást, de az erőlködés annyira kimerítette, hogy erősen lihegett. Már nem szitkozódott, csak szikrázó tekinteteket lövellt megkínzója felé.

- Nos úgy látom, még mindig nem fogtad fel a helyzetedet. Ideje, hogy megértsd, addig fogom ütni a fenekedet, amíg meg nem tudom, amit akarok. Csak tőled függ hogy meddig.

Szavainak nyomatékot adva, kimérte a következő adagot a pálcával. Nem sietett, megfontoltan, egyenletes erővel ütött, ahogy eddig. Barbara iszonyúan kínlódott, elkenődött a szemén a festék, száján a rúzs, homlokán izzadtságcseppek gyöngyöztek. Mégsem szólt egy szót sem. Caty nem értette, miért nem beszél. Friss volt még az élmény, tudta milyen könyörtelen a lovaglópálca érintése. Nem csak a fejével, a fenekével is emlékezett, amint látta az egymást keresztező piros csíkokat Barbara popsiján. Úgy érezte ő már mindent bevallott volna ennyi fájdalom hatására. Thomas azonban könyörtelen volt. Úgy látszott, valóban beváltja a szavát, és addig folytatja a vesszőzést, amíg meg nem tudja, amit akar.

Néhány másodperc szünetet tartott, és folytatta tovább. Barbara fájdalmas vergődése csöppet sem hatotta meg, sőt inkább fölizgatta. Nem törődött Catyval sem, igaz ő csendben meghúzódott a háttérben, és csak szemlélte az eseményeket. Barbara már nem dobálta magát olyan erőteljesen, mint az elején, csak a vessző csípése hatására reflexszerűen rándult meg a teste, amikor Thomas lecsapott. Szeméből patakzottak a könnyek, és már nem ordított, csak halkan nyüszített. Fölényes, gőgös magatartása megváltozott, sírva kezdett könyörögni Thomasnak, hogy hagyja abba. Caty látta rajta, hogy már csak nagyon kevésen múlik, és mindent be fog vallani. Valóban, amikor Thomas már a sokadik ötös adagot verte a fenekére elcsukló hangon megszólalt.

- Hagyd abba, mindent elmondok, amit csak akarsz, de ne kínozz tovább!

- Halljuk! - mondta Thomas, miután leszámolta az ötödik csapást is.

- Az ékszerész, akitől a gyémántokat vásároltad ő találta ki az egészet. Néhány hete ismerkedtem meg vele, és amikor elmondtam neki, hogy a szeretőd voltam, akkor hozakodott elő a dologgal. Neki akartam visszavinni a gyémántokat, mást úgysem tudtam volna kezdeni vele. Azt ígérte, megkapom a kövek értékének a harmadát készpénzben. Hidd el, ez az igazság, többet nem tudok.

- Rendben van, most hiszek neked, de utána fogok járni a dolognak, és ha nem igaz, akkor ugyanígy folytatjuk tovább a beszélgetést.

- Akkor most már elengedsz?

- Nem, erről szó sincs. Még nem kaptad meg a büntetést. Ez csak egy kis serkentés volt, hogy megtudjam a dolgok valódi okát. A büntetés harminc vesszőcsapás lesz, de közben már nem tartok ilyen szüneteket, mint most. Ha ezt megkapod, és bebizonyosodik, hogy igazat mondtál, akkor részemről elintézettnek tekintem az ügyet. Nem így Caty kisasszony. Gondolom, ő is neheztel rád egy kissé, amiért a pénzét elloptad. Majd ő megmondja, hogy részéről milyen büntetést tart méltányosnak.

Barbara újból elkezdte nyögve a köteleit rángatni.

- Ezt nem teheted velem. Már így is eléggé megkínoztál. Azonnal engedj el!

Caty félrevonta Thomast, és halkan súgta neki:

- Menjünk ki egy percre.

Kimentek a hallba, és Thomas bezárta az ajtót maga mögött.

- Mit kíván kedves kisasszony?

- Azt javasolnám, halasszuk el most a büntetés kiszabását. Amit eddig kapott, már az is elég kemény volt, sok lenne egyszerre ennyi verés.

- Csak nem esett meg a szíve rajta, gondolom, amikor felfedezte, hogy becsapta a pénzzel, másképp gondolkodott.

- Valóban, de már azóta lehiggadtam. Úgy gondolom, túlzás lenne ezek után rámérni még a büntetést is. Nem azt szeretném, hogy tekintsen el tőle, sőt én is szeretném megbüntetni, de halasszuk el a folytatást holnapra. Ez egyszerre már kegyetlenség lenne. Biztosan van ebben a házban egy biztonságos helyiség, ahová be lehet zárni, és nem kell attól tartani, hogy megszökik.

- Rendben van kisasszony, legyen, ahogy kívánja. Meg kell jegyeznem, hogy nagyra becsülöm önben azt, hogy nem veszíti el a realitásérzékét, nem engedi, hogy fölülkerekedjen a bosszúvágy, ha mégoly nyomós oka van rá akkor sem.

- Ez csak az egyik ok, amiért ezt kértem. A másik az, hogy szerintem a büntetés visszatartó ereje sokkal inkább érvényesül, ha már előre tudja, hogy mi vár rá, és úgy kell elszenvednie azt. Lesz ideje gondolkozni, és ha már túl lesz rajta, tovább megmarad az emlékezetében.

- Ismét igazat kell adnom önnek, ön kiváló nevelő lehetne. Legjobb lesz most, ha lemegyünk a pincébe, és szemrevételezem azt a helyiséget, ahová be lehetne zárni.

A garázst a hallal összekötő folyosóról nyílt a pincelejárat. Széles és nehéz vasajtó volt rajta. Thomas fölkattintotta a villanykapcsolót, és lementek a lépcsőn. Caty egészen másra számított, valami ódon börtönszerű helyiségre, ehelyett egy elég nagy, de alacsony terembe jutottak. A falak fehérre voltak meszelve, a bútorok fehér vászonnal letakarva. Ablak nem volt sehol, csak néhány erős vasajtó nyílt még a helyiségből. Egyiket Thomas föltárta, és egy kicsi szobácskába jutottak. Egy asztal volt benne, egy ágy, és néhány szék. Leszedte a bútorokról a védőtakarókat, és szétnézett.

- Ez megfelelő lesz. Régen, még a háború alatt ez óvóhely volt. Néhány évvel ezelőtt újíttattam föl, de akkor még nem gondoltam, hogy hasznát is veszem valaha. De most menjünk vissza, mert Barbara már biztosan türelmetlen.

Valóban az is volt, a köteleket húzgálta, és mindenképpen szabadulni próbált.

- Mikor engedtek már el végre?

- Nos, megbeszéltük Caty kisasszonnyal a dolgot, és arra az elhatározásra jutottunk, hogy ma már nem folytatjuk tovább a fenyítést. Ez azonban nem azt jelenti, hogy megúszod a büntetést, amit kilátásba helyeztem. Holnapig kénytelen leszel a vendégszeretetemet élvezni, és akkor majd megkapod, amire rászolgáltál. Aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz később. Most eloldozlak, de előrebocsátom, ne próbálkozz semmivel, mert egyrészről úgy is fölösleges, másrészről pedig újabb büntetést kapsz érte.

Thomas eloldozta a köteleket Barbarának először a lábain, majd a kezein is. Első dolga az volt, amikor fölegyenesedett az asztalról, hogy megtapogatta elgyötört fenekét. Föl is szisszent azonnal, mert túl erősen nyúlt hozzá. Thomas nem várta meg, amíg teljesen magához tér, előhúzta a bilincset az asztalfiókból, és Barbara egyik csuklójára erősítette.

- Ez csak azért kell, hogy nehogy szökésen tördd a fejed. - mondta, és úgy, ahogy volt meztelenül, már húzta is maga után, a pince irányába.

- Most meg hová viszel? - méltatlankodott, de kénytelen volt követni.

- Van egy kellemes, és legfőbbképpen biztonságos kis szoba, holnapig ott fogsz vendégeskedni.

Levonszolta a pincébe, betessékelte a kicsiny helyiségbe, és csak ott vette le róla a bilincset. Még mielőtt bármit is szólhatott volna, otthagyta, és rázárta az ajtót. Catyval már a lépcső tetején jártak, amikor Barbara elkezdte verni az ajtót, és torkaszakadtából kiabált. Thomas mintha meg sem hallotta volna, kilépett a folyosóra, és azt az ajtót is bezárta. A nehéz vasajtó elnyomta Barbara ordítását.

- Majd később viszek neki valami ruhát, meg néhány takarót, addig talán megnyugszik egy kicsit.

Caty akárhogy is haragudott rá, azért sajnálta. Már most majdnem annyi verést kapott, mint ő összesen, és még nincs vége, holnap folytatódik a fenyítés. Ha az eszével belegondolt, Barbara mindenképpen megérdemelte a büntetést, ő is keményen meg fogja fenyíteni, elhatározta. Az érzelmei azonban tiltakoztak. Látta a vergődését, pecsenyepíros, hurkás fenekét, és, még ha átejtette is, sorstársának érezte. Kezdetben élvezte, ahogy Thomas lecsapott a vesszővel, és Barbara nem menekülhetett előle, ahogy visítozott, hiábavalóan próbált szabadulni, de később fennhéjázó gőgös magatartása fokozatosan megszelídült, nem akart mást, csak hogy Thomas abbahagyja a verést. De hiába könyörgött, csak amikor elmondta a titkát, akkor hagyta abba. Ő nem tudott volna ilyen könyörtelen lenni. Biztosan megkönyörül rajta, még ha nem tudja meg, amit akar, akkor is. Thomas azonban nem hagyatkozott az érzelmeire. Legalábbis nem olyan jellegűekre, mint Caty.

Csak egyik ok volt, hogy megtudja ki, vagy mi vezérelte Barbarát. A másik ok az volt, hogy egyre jobban élvezte, amit csinál. Nem mutatta igaz, de az érzés fokozatosan elhatalmasodott rajta. Caty zökkentette vissza a valóságba, amikor megkérte, hogy halasszák el a büntetést. Azonnal rájött a hibájára, és magában igazat adott neki. Egyre jobban tetszett neki ez a lány, de nem csak azért, amiért annak idején Barbara. Caty egészen más volt. Ő nem csak egy hajas baba volt, aki kitűnően tud hancúrozni az ágyban, és aki után megfordulnak az utcán. Ahogy jobban megismerte, rájött, tévedés csak a foglalkozásáról megítélni az egész személyét. Sokkal több intelligencia, és érzelem szorult bele, mint amiről Barbara valaha is álmodhat, és szépség szempontjából sem marad el tőle. Már amikor először meglátta, a bátorsága, és a kecsessége akkor is kiváltották a csodálatát, de akkor még csak egy gyönyörű játékszernek tekintette. Azt hitte, hanyatt homlok menekülni fog tőle, és sohasem találkoznak többet. Nem gondolta, hogy bármi is kialakulhat közöttük.

A nap szövege

"A hangod felemelésével nem mégy semmire, hát ideje kezet emelni."
/McLintock!/

A betörő (2.rész)

Caty álmosan nyújtózkodott, és először nem tudta hol van, de amikor a hátára fordult, és megpróbált felülni, a fenekébe éles fájdalom hasított. Abban a pillanatban teljesen felébredt, és az agyán átfutott minden, ami az éjszaka történt. A behúzott függönyök félhomályt bocsátottak a szobára, de így is jól látta a falon levő nagy órát, fél tizenkettőt mutatott. Az erkélyajtóhoz lépett, és egyetlen mozdulattal szétrántotta a súlyos bársonyfüggönyt. Az éles fény késként hasított a szemébe, csak percekkel később szokta meg, és nézett szét az emeletről a parkba. Kinyitotta az ajtót, és a déli forróság beáradt az addig hűvös szobába.

Kilépett az erkélyre, és mélyet lélegzett. A magasan álló nap szinte égette a bőrét. Akkor vette csupán észre, hogy teljesen meztelen. Senki nem volt a parkban, de azért gyorsan visszahúzódott, és a ruháját kezdte keresni. Eszébe jutott, hogy azt a fürdőszobában hagyta, csak egy köntöst öltött magára, amit meg is talált az ágy mellett. A feneke nem fájt már nagyon, de ha hirtelen mozdulatot tett, vagy lehajolt, eszébe jutott az éjszakai kaland. Hiába fordult hátra, nem sokat látott belőle, így hát a szekrények ajtaját kezdte nyitogatni, hátha talál egy tükröt. Valóban, az egyiknek a belső oldalán jókora tükör volt, és így már gond nélkül szemügyre vehette megfenyített testrészét. Még mindig jól látszottak a csíkok rajta keresztbe, halványak, és vastagabb sötét dudorok egyaránt. Thomas azt mondta, néhány nap alatt elmúlik, de az biztos, egy darabig nem kell a strandra mennie.

Érdekes módon, ahogy az eszébe jutott Thomas, nem gondolt rá haraggal, pedig erre alapos oka lett volna. Elvégre megkötözte, alaposan megverte, sőt kihasználva kiszolgáltatott helyzetét, meg is erőszakolta. Ez már nyomós ok a neheztelésre, mégis ő a másik oldalt is próbálta mérlegelni. Tudta, hogy kockázatos dolog amit csinál, de vonzotta az izgalom, a könnyen szerzett pénz. Bízott az eszében, ügyességében és a szerencséjében is. A szerencséje nem hagyta el most sem, igaz, hogy keményen meg kellett fizetnie, de járhatott volna rosszabbul is. Egyszerűen le is lőhette volna Thomas, de az sem lett volna sokkal jobb, ha kihívja a rendőröket. Ez benne volt a pakliban. A megerőszakolást két okból sem vette nagyon a lelkére. Először is, amikor Thomas foglyul ejtette, látta rajta, hogy nem közömbös a számára, és számított rá, hogy valami efféle dologgal kell fizetnie ügyetlenségéért. Tehát egy kicsit számított rá, és lélekben felkészült a lehetőségére. A másik dolog pedig az volt, hogy imponált neki Thomas személye. Még ha ő volt is a szenvedő fél, tetszett neki a határozottsága, keménysége, és nem utolsó sorban az, hogy jóképű, fiatal férfi volt, ráadásul független.

Mielőtt végrehajtotta a balul sikerült akcióját, néhány napig követte Thomast, szimatolt a ház környékén, volt alkalma megfigyelni a szokásait. Már akkor megakadt rajta a szeme, de azt nem gondolta, hogy közelebbi kapcsolatba is kerül vele. Neki ez csak egy munkát jelentett, ami az ő fogalmai szerint szép pénzt hozott volna a konyhára.

Barbarát, a megbízóját eléggé ellenszenvesnek találta, de nem törődött vele, fontos az, hogy fizesse ki a megbeszélt összeget, gondolta. Most, hogy átállt Thomas oldalára, és beleegyezett, hogy megpróbálja Barbarát tőrbe csalni, egy csöpp lelkiismeret furdalást sem érzett, igaz, hogy ilyen jellegű gondjai máskor sem nagyon voltak. A dolgokat egyszerűen abból a szempontból nézte, hogy az számára hasznos-e vagy sem. Arra azonban, hogy jelen akart lenni Barbara megfenyítésénél, nem a haszonszerzés, hanem a kíváncsiság vitte rá. Arról, hogy milyen elszenvedni egy ilyen büntetést, most már volt fogalma, de nagyon furdalta a kíváncsiság, milyen érzés lehet a vessző másik végén állni. Az biztos, hogy sokkal kellemesebb. Még egyszer megszemlélte mintás fenekét, óvatosan megtapogatta, és arra gondolt, ettől nem sok kellemetlenebb dolog létezik.

Magára öltötte a köntöst, és kilépett a folyosóra. Azonnal megérezte a mindent betöltő finom kávéillatot. Kísértést érzett, hogy azonnal megkeresse az illat forrását, de erőt vett magán, és inkább a fürdőszoba felé irányította sietősen a lépteit. Lezuhanyozott, rendbe szedte magát, megigazította hatalmas vörös hajkoronáját. Amióta fölkelt, nagyon otthonosan, kellemesen érezte magát. Pihenten frissen ébredt, tetszett neki itt minden. Pedig az egész ház berendezése olyan volt, mint maga a házigazda, ellentmondásos. Az egyik helyiség ódon évszázados hangulatot árasztott, sötét, nehéz bútoraival, régi festményeivel. Máshová belépve, mintha másik korban járnánk, világos egyszínű falak, csillogó, fémből és üvegből készült bútorok, a legmodernebb technika mindenhol. Mégis úgy érezte barátságos ez a hely, tudna itt élni. Női szépítőszereket egyáltalán nem talált, de nem is nagyon bánta.

Kezébe vette az éjszaka viselt ruháit, de rövid gondolkodás után inkább mégis a köntöst vette vissza magára. A fekete kötött pulóvert, és az ormótlan hosszúnadrágot egyrészt nagyon melegnek találta, másrészt így hogy funkcióját vesztette, nevetségesnek is. A fejet takaró maszkra pedig végképp semmi szükség nem volt. Otthagyta az egészet, és elindult a kávéillat irányába. A földszinten volt egy kisebb, konyhával kombinált étkezőféle, oda vezette az orra, meg aztán ahogy közelebb ért hozzá, egyre jobban hallotta a vidám zenét, ami egy rádió hangszórójából áradt. Thomas egy fonott fotelban ült az asztal mellett, és kávéscsészével a kezében újságot olvasott. Belépésére fölpattant a helyéről, elésietett, és kézcsókkal fogadta.

- Üdvözlöm kedves kisasszony, remélem kellemesen pihent.

- Köszönöm, nagyon jót aludtam.

- Megkínálhatom egy csésze kávéval?

- Igen, nagyon jól fog esni.

Thomas hellyel kínálta az asztal mellett, Caty odasétált, és mintha mi sem történt volna leült. De azonnal föl is pattant és fájdalmas arccal, hangos sziszegés közben a popsiját tapogatta.

- Hát igen, kedves Caty, egy ideig még óvatosnak kell lennie ezen a téren. Megengedi, hogy megvizsgáljam?

Caty nagyon meglepődött, és egy kicsit föl is háborodott a kérés hallatán, mert már kezdte megszokni, hogy úrinőként bánnak vele, és tetszett is neki a dolog. Ez a kérés azonban nem illett bele ebbe a szerepjátékba. Azért rövid habozás után, lesütött szemmel Thomashoz hátrált, és fölemelte a köntöse hátulját. Ő úgy látszik nem volt megelégedve vele, mert még jobban fölemelte egészen a derekáig, és másik kezével nagyon óvatosan végigtapogatta Caty fájó testrészét.

- Óóó, ez nagyon csúnya - szörnyülködött, mintha nem is ő okozta volna a bőrön látható csíkokat. - Van egy nagyon jótékony hatású kenőcsöm, ha megengedi, szívesen kezelném vele, de csak akkor hatásos, ha néhány napig folyamatosan használják.

Caty végképp nem tudta mit válaszoljon. Thomas viselkedése annyira ellentmondásos volt, hogy nem tudta, hülyének nézi-e őt, vagy valami csapdát készít újból, vagy csak egyszerűen ez a normális viselkedése. Végül ebbe is beleegyezett. Gyorsan, állva megitta a kávéját, és néhány perc múlva, maga is csodálkozott rajta, de egy franciaágyon feküdt hason, a köntöse fölhajtva, Thomas pedig a popsiját kenegette óvatosan valami csodaszerrel. Eleinte fájt az érintése, de a kenőcs hűsítette, és egyre kellemesebbnek érezte a műveletet.

Nem tudta mi van vele, teljesen megbabonázta ez a férfi. Mindenbe beleegyezik, amit kér tőle, pedig az esze azt súgja, inkább tűnjön el innen minél hamarabb, és felejtse el ezt a félre sikerült kalandot, amíg lehet. Ő e helyett a fenekét masszíroztatja ezzel az idegennel, akit nemrégen még ki akart rabolni, és aki ezért megverte, megerőszakolta, majd egyik pillanatról a másikra úgy bánt vele, mint egy hercegkisasszonnyal, aztán váratlanul a fenekét akarja tapogatni, igaz, hogy tisztán gyógyító szándékkal, és mindebbe ő még bele is egyezik. Bizarr helyzet, az biztos. A simogatás azonban nagyon jólesett, sajnálta is, amikor Thomas abbahagyta.

- Ez most készen van, de remélem lesz alkalom tovább folytatni a kezelést. Akkor három nap múlva ugyanolyan bársonyos lesz a bőre, mintha misem történt volna.

Caty föl akart kelni, de végül mégis jobbnak látta, ha csak a fenekét takarja be a köntösével, és marad hason fekve. Közben Thomas fényképeket vett elő, és megkérte, hogy szóljon, ha valamelyiken fölismeri Barbarát. A legtöbb képen rajta is volt, általában Thomas társaságában. Néhány kép egészen félreérthetetlen helyzetben ábrázolta őket.

- Erre csak a bizonyosság kedvéért volt szükség, én ugyanis időközben kiterveltem hogyan tudnám a hölgyet feltűnés nélkül idehozni. A terv kissé kockázatos, legalábbis az én részemről, és alapvető része, hogy feltétel nélkül megbízom önben. Ezért arra kérném, ha esetleg hátsó gondolatai támadnának a gyémántokkal kapcsolatban, akkor jusson eszébe az éjszaki eset, az talán segít elhessegetni ezeket a gondolatokat. Remélem sikeres lesz az együttműködésünk, és akkor mindketten meg leszünk elégedve. Ellenkező esetben a haragomat ébresztené föl, és annak eléggé kellemetlen következményei lennének az ön számára.

Caty tudta milyen kemény, és könyörtelen tud lenni Thomas alkalomadtán, és eszébe sem jutott még egyszer ujjat húzni vele.

- Biztosíthatom, hogy tökéletesen megbízhat bennem, rajtam nem fog múlni az ügy sikere. De remélem nem feledkezett meg az ígéretéről, és én is jelen leszek a fenyítés kiszabásánál.

- Természetesen, kedves kisasszony, én soha nem feledkezem meg az ígéreteimről.

Caty még az éjszaka elmondta Thomasnak a gyémántok átadásának helyét és módját. Egy elegáns belvárosi étterem félreeső boxában fognak találkozni. Mindketten egyedül mennek, ahol Barbara megkapja a gyémántokat, Caty pedig a pénzét, aztán mindenki megy a maga útjára. Catynak már nagyon fúrta az oldalát a kíváncsiság, mit eszelt ki Thomas, és türelmetlenül meg is kérdezte.

- Szeretném, ha most már engem is beavatna a részletekbe, elvégre nekem is jelentős szerepem lesz benne.

- Már mondom is Caty kisasszony. Már jártam a szóban forgó étteremben, ismerem a környéket, nem lesz nehéz végrehajtani az akciót. A saját kocsiján kell odamennie, ami feltételezem, itt parkol valahol a közelben. Önnek csak az lesz a dolga, amit egyébként is tenni szándékozott, odaviszi a gyémántokat, átadja a hölgynek, átveszi a pénzét, és távozik. Az a fontos, hogy ne fogjon gyanút.

Caty közbevágott.

- És mi lesz azzal a pénzzel, amit kapok?

- Természetesen megtartja. Ez az ön üzlete, én ebbe nem szólok bele.

Caty igyekezett nem mutatni a meglepődöttségét, de erre nem számított. Ha ez bejön, akkor nem szenvedett hiába, mégiscsak hozzájut a hőn áhított összeghez. Úgy érezte, akárhogy sikerült is az akció, ez a pénz már jár neki, annyi munkát fektetett bele, és annyi szenvedést kellett elviselnie miatta. Thomas folytatta.

- Barbarának nincs autója, nem is tud vezetni. Aminek egy kicsi köze van a technikához, az nem neki való. Taxival fog távozni, mindig azzal közlekedik. Úgy intéztem, csak egy taxi lesz a környéken, abban pedig én leszek a sofőr. Innentől nyert ügyünk van. A taxival én hazafuvarozom, ön pedig jön a saját kocsijával.

- Nagyon ötletes, de honnan szerez egy taxit?

- Van egy ismerős sofőr, mindig az ő szolgálatait szoktam igénybe venni, ha szükséges, és megbízom benne. Ő kölcsönzi a járművet, és elintézi, hogy az adott időben egyetlen kollégája se legyen még az étterem környékén sem.

- Igen, ez így nagyon egyszerűnek tűnik, de tudja, hogy ezzel a gyémántjait kockáztatja?

- Valóban, kisasszony. De mivel önben megbízok, a kockázat arra az időre korlátozódik, amíg Barbara be nem száll a kocsimba a gyémántokkal együtt. Úgy gondolom, ennyi kockázatot hajlandó vagyok vállalni az ügy érdekében. Ha nincs több kérdése, azt ajánlanám, menjen haza valami alkalmasabb öltözéket fölvenni, mert az, amiben idejött, kissé feltűnő lenne napközben. Ha átöltözött, szeretném meghívni ebédre. Remélem nem utasítja vissza. Ha gondolja, szívesen hazaviszem, vagy önért megyek, ahogy óhajtja.

Caty nem utasította vissza, sőt kifejezetten örült a meghívásnak. Jól érezte magát Thomas társaságában. Ennek ellenére igyekezett minél kevesebbet elárulni magáról, és elhárította a fuvart, inkább a saját kocsijával ment. Visszament a fürdőszobába, és mégiscsak magára öltötte az éjjel viselt öltözéket. Valamiben csak haza kellett mennie. Mindene megvolt hiánytalanul, kivéve a bugyit, amit Thomas még az éjjel eltett emlékbe. Megkereste a kocsiját, amit néhány sarokkal arrébb hagyott, és sebesen hazahajtott.

Nem akarta megváratni Thomast, mégis gondot okozott neki, hogy minden szempontból megfelelő ruhát találjon. Nagyon meleg volt, ezért valami olyat keresett, ami szellős is, de elrejti a fenekén látható csíkokat. Végül egy színes, mintás selyemből készült ruha mellett döntött, aminek az alsó része bő, combközépig érő nadrágban végződött. Nem volt nagyon átlátszó, az apró minták elfedték a popsija bőrét, és mivel nadrág volt, nem libbenthette föl a játékos szellő. A fölső része viszont annál merészebb kivágást tett lehetővé. Az arcára diszkrét sminket rakott, néhány ékszert is választott, és fölvett egy magas sarkú szandált. Megfordult a tűkör előtt, büszkén fölemelte a fejét, megrázta hatalmas vörös sörényét. Meg volt elégedve magával. Visszarohant a kocsijához, és nem telt el egy félóra, ismét Thomas házában volt. Amikor meglátta, meglepődve szólt.

- Ez igen, ez aztán a gyors átalakulás. Az nemrégen még egy vadmacskát volt szerencsém vendégül látni, most pedig már egy gyönyörű lady áll előttem. Ön minden téren figyelemre méltó hölgy.

Caty csábosan mosolygott, szemmel láthatóan önbizalmat adott neki a bók. Thomas addigra már elkészült, semmi akadálya nem volt, hogy induljanak. A házból egy kis ajtón keresztül lehetett megközelíteni a garázst, ami az alagsorban volt. Beültek a piros nyitott sportkocsiba, Thomas egy távirányítóval nyitotta a garázsajtót, és az hangtalanul emelkedett fölfelé. A motor felbőgött, és már száguldottak is. Caty haja gyönyörűen lobogott a szélben. Nem is figyelte hová mennek, Thomast nézte egyfolytában.

Csak amikor már odaértek, akkor tekintett körbe, és meglepve látta, hogy az előtt az étterem előtt állnak, ahol találkoznia kell Barbarával. Bementek. Nem voltak sokan, bőven voltak szabad asztalok, és a kinti hőséghez képest kellemesen hűvös volt. Thomas rendelt, és az ebéd közben kellemesen elbeszélgettek. Meg kellett állapítania, hogy Caty nem csak vadmacskának kiváló, hanem művelt, jó humorú, és kiváló diplomáciai érzéke van.

Közel egy órát beszélgettek, szinte egyfolytában magáról beszélt, mégis a végén semmi olyat nem tudott róla, ami valóban lényeges lenne. Pedig nem tűnt úgy, hogy titkolódzik, nyílt, és őszinte lány benyomását keltette. Be kellett fejezni a beszélgetést, sürgetett az idő. Még vissza kellett menni Caty kocsijáért, és Thomas sem vette magához a gyémántokat.

Kifelé menet az étteremből, Thomas megállt az ajtó előtt, és néhány szót váltott a portással. Caty néhány lépéssel távolabb várakozott, és csak azt látta, hogy beszéd közben arrafelé néznek, ahol a taxik szoktak állni, most is ott volt néhány. Thomas valamit, valószínűleg pénzt adott át diszkréten a portásnak. Ő szokta a távozó vendégeknek a taxikat hívni. Bebiztosította, hogy Barbara az ő kocsijába kerüljön.

Hazahajtottak, de Thomas nem állt be a garázsba, hanem az utcán hagyta az autóját. Bementek a házba, egyenesen abba a szobába, ahol a páncélszekrény volt. A férfi elővette a kis bársony zsákocskát, és az asztalra öntötte a tartalmát. A nappali fényben még szebben csillogtak a kövek, mint éjszaka. Caty egymás után az ujjai közé vett néhányat, és a fény felé tartva csodálta őket. Egyszerűen csak gyönyörködött bennük, semmilyen hátsó gondolat nem fordult meg a fejében. Az a kő is köztük volt, amelyiket az éjszaka Thomas Catynak ígért. Mégis, úgy gondolta nem a legalkalmasabb pillanat a jussának a követelésére. Thomas hangos koppanással még valamit letett az asztalra. A lovaglópálca volt. Caty, ahogy meglátta, rémült arccal azonnal letette a gyémántot, és hátrébb lépett. Thomas törte meg a csendet.

- Látom, még megvan a hatása a tegnapi büntetésnek. Ezért teljes mértékben megbízom önben, csak emlékeztetni akartam.

- Erre igazán semmi szükség, emlékeztető nélkül sem fogom elfelejteni egy ideig, és különben sem terveztem semmit ön ellen.

Thomas eltette a pálcát, a tenyerébe söpörte a gyémántokat, visszatette a zsákba, és az egészet átadta Catynak. Ő a történtek után egy kicsit félve fogta meg, aztán a táskájába süllyesztette. Tudta, még véletlen sem szabad semmit elrontania, mert annak reá nézve kínos következményei lesznek. Eddig teljesen nyugodt volt, de ettől egy kicsit lámpaláza lett.

Elindultak kifelé. Az utcán egy taxi állt, közvetlen a Thomas kocsija mögött. Régi fajta, fekete, tipikus angol jármű volt. Érkezésükre a sofőr kiszállt, kézfogással üdvözölte Thomast. Egészen fiatal, vékony, szőke fiatalember volt, tengerkék szemekkel.

Nem beszéltek sokat, Thomas átadta a saját autója kulcsát, a férfi beszállt, és elhajtott. A taxi ülésén hevert a sofőr zakója, és sildes sapkája. Thomas magára öltötte, föltette a sapkát, és a volán mögé ült. Az illúzió tökéletes volt.

- Én most megyek, most már egyedül kell boldogulnia. Ne felejtse, nemsokára találkozunk ugyanitt.

Gázt adott, és a taxi elindult. Befordult a sarkon, és eltűnt Caty szeme elől. Egyedül maradt a gyémántokkal. Lassan elindult a kocsija felé, közben eszébe ötlött, hogy most akár meg is léphetne. Eljátszadozott a gondolattal, de a másik énje mindig közbeszólt. A gyémántok ugyan hatalmas összeget érhetnek, de számára mégis értéktelenek, mert nem ismer senkit, akinek eladhatná, és e nélkül szinte biztos a lebukás. A kialkudott összeget pedig így is megkapja. A másik dolog pedig az, hogy ha egy ideig sikerül is eltűnnie, megeshet, hogy ismét Thomas kezébe kerül, arra pedig még gondolni is rossz. Lám Barbara is most még biztonságban érzi magát, nem sejti, hogy már fel van állítva a csapda. Lehet, hogy ő is ugyanígy járna. A döntő érv azonban mégis az volt, hogy egyre jobban tetszett neki Thomas. Néha rettenetes embernek látta, akitől félnie kell, máskor úgy érezte, egészen jól ki tudnának jönni egymással. Imponált neki a férfias viselkedése, tetszett az udvariassága, a modorát sem tartotta már furcsának, régimódinak. Talán sikerül megkedveltetnie magát vele, de azt már most az elején látta, hogy ő nem olyan férfi, akit elcsábíthat, az ujja köré csavarhat. Nála csak akkor érhet célt, ha önmagát adja, és ez tetszik Thomasnak.

Odaért a kocsihoz, gépiesen beült, és indított. Az étterem felé vette az irányt, s valójában egy percig sem gondolta komolyan, hogy becsapja Thomast, csak a gondolattal játszadozott. Ahogy közeledett, azt a kellemes izgalmat kezdte érezni, ami minden akciója előtt jelentkezet. Ha belegondolt, semmi félnivalója nem volt, ugyanezt csinálta volna, ha sikerül az eredeti terve szerint megszerezni a gyémántokat. Az étterem közelébe ért, lassított, és ott a kijelölt helyen három taxit is látott parkolni, de a tányérsapkás sofőrök közül nem tudta megállapítani melyik Thomas. Ettől egy kicsit elbizonytalanodott, de azzal vigasztalta magát, hogy az a Thomas dolga, hogy Barbara a megfelelő taxiba szálljon.

Elhajtott az étterem előtt, és egy kicsit távolabb ált meg. Az ajtó előtt a portás szélesen mosolygott, és úgy érezte, még mélyebben hajol meg, mint a többi vendég előtt. Belépett, körülnézett, de Barbara még nem volt sehol. Keresett egy távoli boxot egy hátsó sarokban, és ott foglalt helyet. Mindössze egy üdítőt rendelt, és türelmetlenül várakozott. A feneke egyre kellemetlenebbül sajgott a párnázott, de egyenes ülőlapú széken. Az autó ülése sokkal kényelmesebb volt, vezetés közben is érezte ugyan, de nem ilyen kellemetlenül. Amikor Thomassal ebédelt, akkor pedig inkább őrá figyelt, a fájdalommal nem is törődött. Már jóval elmúlt négy óra, és éppen kezdett aggódni, hogy miért nem jön már Barbara, amikor belépett az ajtón.

Barbara egy taxiban ült, és az étterem felé hajtatott. A kocsi megállt az étterem előtt, a vezető hátrafordult, Barbara pedig egy bankjegyet adott át neki. Valahol már látta ezt az arcot, de nem tudta hol. A fiatal fiúnak szőke haja, nagy kék szemei voltak, és mosolyogva köszönte meg a borravalót. Már alig várta, hogy a kezében legyenek a gyémántok. Nem is az értéke miatt, mert úgyis odaadja az új barátjának, hanem azért mert úgy érezte ezzel bosszút áll Thomason, amiért olyan csúnyán kitette a szűrét. Igaz, hogy mindig bőkezű volt vele, most mégis gyűlölte, mert nem tudta a saját céljaira használni. Az a kis liba, akit fölbérelt, úgy hírlik nagyon ügyes, biztosan megszerzi a köveket. Sokallta ugyan a pénzt, amit kért, de semmi sem drága, ha borsot törhet Thomas orra alá. Egyébként is kieszelt egy trükköt, hogy a gyémántokat is megkapja, és a pénze is megmaradjon. Belépett az étterembe, de nem látta sehol. Egy pincér rögtön mellé szegődött, de durván elküldte, és lassan ment végig a boxok között. Végre az utolsónál meglátta Catyt.

- Eldugottabb helyet nem is választhatott volna, alig találtam meg. - szólította meg köszönés helyett.

- Foglaljon helyet, úgy gondolom alkalmas lesz a hely az ügyünk lebonyolításához.

Barbara leült, táskáját az asztalra tette. Egy pincér rögtön ott termett, gyorsan rendelt hát egy pohár pezsgőt, és meg is várta, amíg kihozzák. Csak utána tért a tárgyra.

- Megvannak a gyémántok?

- Természetesen.

- Látni akarom őket.

- Rendben, de akkor előbb kérem a pénzt.

Barbara egy barna borítékot vett elő, és átadta Catynak. Ő fölnyitotta, nagyjából átforgatta a pénzköteget, majd előhúzta a táskájából a bársonyzacskót. Barbara csak úgy kapott utána, kezét belemélyesztette, és megvizsgálta a tenyerén csillogó köveket.

- Úgy látom jó munkát végzett, ez az, amire gondoltam.

Visszatette a zacskóba a gyémántokat, és a táskájába helyezte, majd a poharát Caty felé emelte.

- Igyunk a sikeres üzletre!

Mindketten ittak, de amikor Barbara letette a már üres poharát, feldöntötte az asztalon levő hármas fűszertartót. Nem borultak ki a fűszerek, nem is törtek össze, mert fából készültek, de egyik legurult Caty mellé a földre. Ő gyorsan lehajolt, rövid keresés után meg is találta, és visszatette a helyére. Barbara az asztalon csinált rendet. Sikerült a csel, mégsem olyan ravasz ez a kis liba, gondolta magába. Mire a csörömpölésre a pincérek odaértek, már a helyén is volt minden. Elővett egy bankjegyet és az asztalra helyezte.

- Nekem mennem kell, remélem, még találkozunk.

Azzal fölállt és tűsarkú cipőjében kitipegett az étteremből. A mondat utolsó részét egyáltalán nem gondolta komolyan, és borzasztóan meg volt elégedve magával. Minden úgy ment, ahogy tervezte. Itt vannak a gyémántok, és a pénz is megmaradt. Ez valóban sikeres üzlet volt.

A kijáratnál a portás rögtön megkérdezte, hogy hívjon-e taxit. Bólintott, mire a sípjába fújt, és egy kocsi hamarosan előtte fékezett. Beült a hátsó ülésre, bemondta a címet, és elővette a kis bársonyzacskót. Egyenként kivette a köveket, és vizsgálgatta. Nem is figyelte merre járnak, úgy belemélyedt.

Amikor kitekintett a sötétített ablakon, először gondolkoznia kellett hol van. A környék nem volt ismeretlen de ahová ő akart menni, az az ellenkező irányba van. Megzörgette az üveget, ami az utasteret választotta el a sofőrtől, de az mintha süket lenne nem reagált rá. Helyette mindkét ajtótól tompa kattanást hallott. Erősebben zörgette az üveget, de válasz most sem érkezett. A vezető, mint egy robot, végezte a munkáját. Barbara már két ököllel püfölte az üveget, érezte, hogy valami nagyon nincs rendben. A hisztéria kitört rajta, torka szakadtából ordított, próbálta az ajtókat is kinyitni, de nem működött egyik sem, hiába rángatta a kilincseket.

Fogoly volt, az őrjöngésen kívül semmit nem tudott tenni. A sötét üveg miatt kívülről nem lehetette belátni, a kiabálását meg elnyomta a motorzaj, és egyébként is csak foszlányok hallatszottak ki. A kocsi egyre csak haladt, Barbara pedig őrjöngött a hátsó ülésen. Azt azért észrevette, hogy lassítanak, egy pillanatra meg is állnak, majd a kocsi behajt egy sötét garázsba.

Abbahagyta a hisztit, várta mi fog történni. Kattanás hallatszott az ajtóktól, majd a vezető kiszáll, és kinyitja az ő ajtaját is. Most már meg volt ijedve, de nagyon. Csak lassan mert kiszállni a taxiból, a sofőr feszes tartással az ajtó mellett ált, és fél kézzel tartotta azt. Barbara fölegyenesedett, végignézett fogvatartóján, és amikor az arcához ért, a sofőr levette tányérsapkáját.

Thomas állt előtte, teljes életnagyságban. Egy pillanat alatt megvilágosodott benne, hogy hol van. Thomas garázsában. Rengetegszer volt már itt, de az ijedtség miatt nem emlékezett semmire. Az első pillanatban megkönnyebbülést érzett, amikor felismerte Thomast. Örült, hogy nem idegennel áll szemben, de a megkönnyebbülés hamar szertefoszlott, amikor eszébe jutott, hogy az ő gyémántjai vannak a táskájában. A legutolsó találkozásukkor nem barátságban váltak el, ez még inkább aggodalomra adott okot. Biztos volt benne, hogy Thomas valahogy rájött a tervére, és meghiúsította. Azt azonban nem értette, miért hozta őt ide. A rendőrségnek nem fog szólni, mert akkor ők is jelen lennének. Valószínűleg kettőjük között akarja elintézni a dolgot, de nem tudta, hogy hogyan.

- Üdvözöllek a házamban. Javaslom, hogy ne álldogáljunk itt, menjünk be inkább, ott sokkal kényelmesebb lesz.

A betörő (1.rész)

/Allfonz története/

Langyos nyári éjszaka volt. Szellő sem lebbent, minden csendes és mozdulatlan volt. Thomas az új regényén dolgozott a háza emeletén levő szobában. Nagy emeletes ház volt, a földszinten jókora hallal. Itt nőtt föl, ismerte minden zugát. Gondozott kert vette körül, magas téglafallal körülkerítve. A szüleitől örökölte, néhány éve, amikor mindketten meghaltak egy repülőszerencsétlenségben. Azóta egyedül élt itt, és írással kereste a kenyerét. Nem panaszkodhatott, fogytak a regényei tisztességesen. A pénzét nem tudta mind felélni, akárhogyan igyekezett is, ezért hát egy részét gyémántokba fektette. A bankja széfjében tartotta ezeket, de néhány napja vett néhány apróbb darabot, amelyek még a páncélszekrényében voltak, a földszinten egy kisebb szobában.

Jól haladt az írással, ilyenkor nem volt álmos, és gyakran reggelig is folytatta. Teljes csend volt, csak a számítógép billentyűinek halk kopogása hallatszott. Jóval elmúlt már éjfél, amikor zajt hallott lentről, a kert felől. Először a ház körül kóborló macskákra gondolt, de a nesz megismétlődött, és most már biztos volt benne, hogy nem a kertből, hanem a bejárati ajtó felől jött. Kikapcsolta a számítógép monitorját, és várt egy kicsit, amíg a szeme hozzászokott a sötéthez. Nesztelenül nyitotta ki a szoba ajtaját, ami egy függőfolyosóra nyílt. A nagy hall bejárati ajtóval szemben levő részén állt, fönt, egy emelet magasságban, és pont rálátott a bejáratra. A kinti lámpák bevilágítottak egy kicsit, de csak a földszintre, a fölső rész teljes sötétségben volt. Az üveges bejárati ajtóra kívülről egy alak árnyéka vetődött.

Néhány másodperc, és az ajtó kinyílt, a sötét alak pedig belépett. Nesztelenül mozgott, kecsesen, mint egy macska. Várt egy kicsit, hallgatózott, de mivel nem tapasztalt semmi gyanúsat, folytatta az útját. Egyenesen annak a szobának az ajtajához ment, ahol a páncélszekrény volt. Tudta mit akar, kutatással nem vesztegette az idejét. Thomas most már tudta, hogy egy betörővel áll szemben. Nyilvánvaló volt, hogy a páncélszekrényben lévő gyémántokra pályázik. Látszott, hogy az idegennek van némi helyismerete, ezért Thomas kíváncsi lett rá, vajon ki lehet az. Úgy érezte, nem csak egyszerűen az utcáról tévedt be, valószínűleg járt már itt.

Visszament a szobájába, és az íróasztala fiókjából magához vette a pisztolyát. Mire újra a függőfolyosóra ért, addigra a betörő már bent volt a földszinti szobában. Thomas nesztelenül lement a lépcsőn. Nem esett nehezére a tájékozódás a sötétben, hiszen otthon volt. Belépett a nyitva hagyott ajtón, és megállt az ajtó mellett, hátát a falnak támasztva. A betörő fölkattintotta a zseblámpáját, és rögtön arra a falon függő képre irányította, amelyik a páncélszekrényt takarta el. A lámpát az asztalra helyezte, és leemelte a képet.

Gyorsan és kecsesen mozgott, nem sejtett semmit, tökéletes biztonságban érezte magát. A halvány fénycsóvában látszott, hogy törékeny termetű, sötét nadrágot, sötét pulóvert visel, és a fejét is maszk fedte. Thomas csak figyelt a sötétben, és el kellett ismernie magában, hogy az idegen érti a dolgát. Az első kis neszektől eltekintve semmilyen zajt nem ütött. Gyorsan és ügyesen dolgozott. Már a páncélszekrény számkombinációs zárját próbálgatta. Valószínűleg ismerte a kódot, mert a szekrény súlyos ajtaja feltárult.

Ennyi idő alatt másképpen nem lehet kinyitni. Thomas nem várhatott tovább, cselekednie kellett. A betörő belemerült a munkába, a gyors siker megrészegítette. A kis bársonyzacskót emelte ki éppen, amikor a jobb füle mellől közvetlenül egy fegyver jellegzetes kattanását hallotta. Hirtelen odafordította a fejét, és egy hatalmas forgótáras pisztollyal nézett farkasszemet. Tökéletesebb tettenérést el sem lehetett képzelni. A betörő keze a széfben, és a gyémántokat rejtő zacskót emeli ki. Elengedte a kis zsákocskát, és az visszahullott a helyére. Lassan visszahúzta a kezét, és mindkettőt a feje mellé emelte. Ez már a sokadik akciója volt, de eddig mindig simán ment minden. A gondos előkészítés nem volt hiábavaló, de most hiba csúszott a számításába. Nem gondolta, hogy van itthon valaki.

A pisztoly eltávolodott, de továbbra is rá irányult. Hirtelen világos lett a szobába, fölkapcsolták a villanyt. A revolver másik oldalán egy harminc év körüli, szabadidőruhát viselő férfi állt. Thomas látta hogy nyerő helyzetben van, a betörőhöz lépett, és kíváncsiságát kielégítve megragadta a maszkját, és lerántotta a fejéről. Jobban nem is lepődhetett volna meg a látványtól. A maszk alól hatalmas vörös hajzuhatag tűnt elő. A betörő egy gyönyörű fiatal nő volt. Arcán ijedtség tükröződött, de szeme vad tűzben égett, látszott, hogy még nem adta föl. Thomas eredetileg értesíteni akarta a rendőrséget, de most más ötlete támadt.

- Üdvözlöm szép hölgy, bevallom nem önre számítottam.

A nő láthatóan megkönnyebbült a megszólítástól, és leengedte a kezét. Thomas észrevette, hogy szemével a nyitott ajtót méregeti, és megsejtette a tervét. Ha sikerül kijutnia a világos szobából, jó esélye van rá, hogy el tud tűnni a kinti sötétben. Ezzel egy időben már meg is lódult a teste az ajtó irányába. Körülbelül egyforma távolságra voltak az ajtótól. Thomas előre megsejtve a gondolatát, hamarabb ért oda, és a szabad kezével megragadta a csuklóját, még mielőtt kijuthatott volna. Keményen visszarántotta, és magához szorította a kapálózó lányt. Hiába dulakodott, nem lehetett komoly ellenfél egy férfi erejével szemben. Thomas fölemelte a pisztolyát, és a nő elé tartotta.

- Ez egy nagy kaliberű fegyver. Ha csak a lábát találom el, akkor is valószínű, hogy egy életre nyomorék marad. Nagy kár lenne egy ilyen szép hölgyért. Én ettől sokkal jobb üzletet ajánlok. Ha megteszi, amit kérek, és nem ellenkezik, megígérem, hogy elengedem, és nem szólók a rendőrségnek. Egyébként sincs más választása.

A lány már nem vergődött a szorításában, ezért Thomas a szoba belseje felé fordította, és elengedte. Az íróasztal fiókjából egy fényes acélbilincset vett elő, odalépett hozzá, és gyakorlott mozdulattal az egyik csuklójára erősítette. A fal mellé vezette a lányt, és a radiátor csövére akasztotta a bilincs másik felét.

- Ugye megérti, ha ebben a helyzetben nem bízok magában.

A fegyver tárát kifordította oldalra, fölemelte, és a lőszerek a kezébe hullottak. A pisztolyt a fiókba tette, a golyókat pedig a zsebébe.

- Erre most már nem lesz szükség. Egy kicsit magára kell hagynom, de ígérem, rögtön visszajövök.

Azzal kiment a helyiségből. A lány fogoly volt, mégis megnyugodott egy kicsit, amikor Thomas eltette a fegyvert. Nem tudta mit tervez a férfi, de bármi is az, jobb mintha föladná a rendőrségen. Valami sejtése azonban volt, mert amikor magához szorította, nem lehetett nem észrevenni azt a kemény dolgot, ami a nadrágjában ágaskodott. Bízott benne, hogy megússza azzal, hogy a férfi magáévá teszi, elvégre jóképű vonzó ember volt. Ha máshol találkoznak, társaságban, biztosan megakadt volna rajta a szeme. A modora kissé furcsa volt, de tetszett neki az udvariaskodás még ebben a helyzetben is. Néhány perc elteltével Thomas visszatért egy közepes méretű aktatáskával a kezében. Amikor belépett a szobába, az ajtót kulcsra zárta, a kulcsot pedig a zsebébe süllyesztette. A táskát letette az íróasztal mellé, és a lányhoz fordult.

- Tudom a helyzet nem a legalkalmasabb, de szeretnék bemutatkozni önnek. A nevem Thomas Bradly, de ezt ön már biztosan tudja. Én viszont nem ismerem az ön nevét, ezért szívesen venném, ha bemutatkozna.

- A nevem Caty. Természetesen ez csak becenév, de megszólításhoz elegendő lesz.

- Köszönöm kisasszony, nem is számítottam másra.

Caty először szólalt meg, és annak ellenére, hogy próbált magabiztos lenni, a hangja eléggé zavartnak tűnt. Thomas egy apró kulcsot vett elő, és kinyitotta vele a bilincset. Először a csőről vette le, azután Caty csuklójáról. Ő, ahogy megszabadult tőle, rögtön ujjból a menekülésen törte a fejét, de semmi ötlete nem volt. Az ajtó zárva, az ablakon rács van. Ezt már a terepszemle alkalmával megfigyelte, mert különben ott próbálkozott volna inkább a behatolással. Semmi nem jutott az eszébe, arra gondolt legjobb lesz, ha nem ellenkezik a férfival. Akkor hamarabb szabadul, és talán nem is lesz olyan borzasztó a dolog. Azért puhatolózásképpen megkérdezte:

- Mi van, ha mégsem egyezem bele a feltételeibe, akkor értesíti a rendőrséget?

- Nem, most már semmiképp sem. Viszont önnek nincs választása. Ha nem engedelmeskedik önként, megteszem erőszakkal, amit akarok. Ugye nem kételkedik a szavamban?

Caty belátta, nem tud mit tenni. Thomas leült egy hatalmas fotelba, és úgy folytatta.

- Kedves Caty, ön igazán vonzó fiatal hölgy, örvendeztessen meg azzal, hogy megszabadul ettől a célszerű, de csöppet sem szexis ruhától.

Caty sejtette a szándékát, de nem gondolta, hogy Thomas ilyen nyersen, és határozottan a lényegre tér. Legalább egy kis udvarlást elvárt volna tőle. Ennek ellenére megpróbált jó képet vágni a dologhoz, és elhatározta, hogy megpróbálja magába bolondítani a férfit. Hátha a későbbiekben még hasznára válik.

- Hát jó, legyen a kedve szerint. Tudom, hibáztam, és a hibáért fizetni kell. Megadom az árat, amit kér.

Azzal elővette legcsábosabb mosolyát, és Thomas elé lejtett. Először a vékony bőrkesztyűjét vette le, amit az ujjlenyomatok miatt, elővigyázatosságból viselt. A következő a fekete kötött pulóver volt. Egyfolytában riszálta a csípőjét, és lassan húzta fölfelé a pulóvert, amíg előbukkantak melltartós mellei. A fejét gyorsan kibujtatta belőle, és áthúzta dús vörös sörényét is a pulóver nyakán. Megrázta a fejét, és hatalmas hajkoronája csak úgy repült a levegőben. Lerúgta gyorsan az edzőcipőit, a nadrág következett. A csípőjét állandóan mozgatta, közben a nadrág egyre lejjebb került. Hátat fordított a férfinak, és úgy folytatta. Nyújtott lábbal előrehajolt, és letolta teljesen a bokájáig, majd kilépett belőle. Visszafordult, és látta Thomas szemében a tüzet.

- Tovább, tovább - bíztatta.

Már csak a melltartó, és a bugyi maradt rajta. Hátranyúlt, és kikapcsolta a melltartó kapcsát, de a kezével tartotta, nehogy leessen idő előtt. Előbb a karjait kihúzta a vállpántjából, aztán gyors mozdulattal eldobta az egészet. Csodás fiatalos mellei voltak, rugalmasan rezdültek minden mozdulatára. A bugyinak is le kellett kerülni, bár így sem takart túl sokat. Thomas felállt a fotelből, és megfogta Caty kezét, amikor a bugyija felé nyúlt.

- Ezt majd én.

Leguggolt elé, és lassan lehúzta róla, egészen a földig. Caty bőrét parázsként égette Thomas érintése, de azért engedelmesen kilépett a bugyiból.

- Ha nem haragszik ezt megtartom emlékbe. - mondta előtte guggolva, és a bugyit a zsebébe rejtette.

Végigsimította a csípőjét két oldalt és fölállt. Kicsit hátrébb lépett, és onnan nézte tovább. Caty tisztában volt a szépségével, nem is volt szégyenlős, de kezdte kellemetlenül érezni magát az idegen férfi pillantásainak a kereszttüzében.

- El kell ismernem, csodálatos alakja van.

Az elismerés nem enyhítette Caty kellemetlen érzését, minden pillanatban azt várta, mikor veti rá magát Thomas. Ez azonban nem akart bekövetkezni.

- Kérem, fáradjon ide, az íróasztalhoz - mondta, és a karjánál fogva udvariasan odakísérte az íróasztal végéhez.

- Most azt szeretném, ha ráhajolna az asztalra, a kezét előrenyújtva.

Caty valami rosszat sejtett, de nem tudta mi az, ezért hát vonakodva bár, de teljesítette a kérést. Hatalmas régi típusú asztal volt, akkora, hogy a kinyújtott keze nem érte el a végét. Az első percben nagyon kellemetlen volt a hideg lapra ráfeküdni. Ezzel volt elfoglalva, és nem is törődött vele Thomas mit csinál. Ő közben az asztal mellé helyezett táskát nyitotta ki, és egy kötelet vett elő. Caty nem is vette észre, csak akkor, amikor már a kötelet az egyik csuklójára ráhurkolta. A kötél másik végét az íróasztal lábához erősítette. A lány számára olyan gyorsan történt minden, hogy csak akkor próbált tiltakozni, amikor már a másik kezén is rajta volt a kötél. Hiába rángatta, Thomas ezt is rákötötte az íróasztal lábára.

Nem tudta mi fog történni vele, de borzasztóan megrémült. Erre egyáltalán nem számított. Kétségbeesetten próbált szabadulni, de a kötelek erősen tartották. A férfi a háta mögé került, és akkor csak azt érezte, hogy a bokájára is kötelek kerülnek. Thomas egymás mellett levő lábait terpeszbe kényszerítette, és a kötéllel az íróasztal lábaihoz erősítette. Caty teljesen kiszolgáltatott helyzetben feküdt az asztalon, keze, lába lekötözve. Combjai között előtűntek simára borotvált szeméremajkai, mint két szép kis mandula. Thomas megérintette a fenekét, csak gyöngéden húzta végig rajta a kezét, Catyn mégis végigfutott a hideg. Tetszett neki a lány, és így kifeszítve még inkább fölcsigázta a fantáziáját.

- Tudom nem volt túl lovagias dolog, amit önnel műveltem, de mindenképpen szükséges, hogy a terveimet végrehajtsam. Egyébként azért folyamodtam ehhez a megalázó módszerhez, mert semmi kedvem nem volt önnel dulakodni, és így kényszeríteni a büntetés elviselésére. Most már nyugodtan elmondhatom, meg fogom büntetni, amiért betört a házamba, és megpróbált kirabolni. A büntetés egy lovaglópálcával a meztelen fenekére mért ütésekből fog állni. Talán ez nagyobb visszatartó erőt képvisel, mintha átadnám a rendőrségnek, és szerintem ön is ezt a formát választaná szívesebben. Előtte azonban szeretném, ha elmondaná nekem, hogy kitől kapta az ötletet, hogy pont ide kell jönnie, és ki árulta el a páncélszekrényem kódját.

Caty végighallgatta a monológot, és nem akarta elhinni, amit hall. Ezt nem teheti vele ez az ember, nem serdületlen gyermek már, hogy ilyen módszereket alkalmazzon. Föl akart állni, de hiába próbálkozott, a kötelek nem engedték. Nyögve erőlködött, és éppen minden büszkeségét félretéve könyörögni akart Thomasnak, amikor halk suhanást hallott a levegőben, és a fenekébe égő fájdalom hasított. Rögtön utána még egy. Felkiáltott fájdalmában, de semmit nem tudott tenni ellene.

- Ez csak ízelítő volt, feltételezem a kisasszony nem tapasztalta még, milyen a lovaglópálca érintése. Most, hogy már van róla fogalma, megkérdezem még egyszer, ki árulta el a páncélszekrényem kódját.

Caty nem válaszolt rögtön, gondolkozott még, mit hazudjon. Úgy látszik túl sokáig, mert Thomas nem várt tovább, megindult kezében a pálca. Ötször csapott le egymás után, nem törődve a lány fájdalmas nyögéseivel, sikolyaival. A fenekén piros csíkok jelentek meg az ütések nyomán.

- Ki árulta el a kódot?

Caty ravasz, és rafinált nő volt, semmiképpen sem akarta elárulni, de hiába törte lázasan a fejét, semmilyen hihető magyarázat nem jutott az eszébe. Még nem volt ennyire szorult helyzetben, és nem forgott igazán jól az agya. Ezt Thomas is tudta, és nem sok időt hagyott neki a gondolkozásra. Ujjból ötször sújtott le, Caty jajveszékelése közepette.

- Látom nem lesz könnyű rábírni a válaszadásra, ezért ezután nem ismétlem meg többször a kérdést, hanem minden öt ütés után egy kis szünetet tartok, alkalmat adva, hogy válaszoljon. Egyedül öntől függ, hogy hány ütést kell elviselnie.

Nem is időzött tovább Thomas, hanem folytatta a következő ötös adag kimérésével. Egyre jobban élvezte domináns szerepét, és titokban azért drukkolt, hogy a lány minél később mondja el a titkot, és neki alkalma legyen minél jobban kipirosítani formás popsiját. Azon pedig egyre csak gyűltek a csíkok, halványak, és kidudorodó sötétvörösek egyaránt. Könyörtelen volt, alig néhány másodpercnyi szüneteket tartott. Caty úgy érezte, nem bírja már tovább ezt az elviselhetetlen csípő fájdalmat. Az ütések közben könyörögni kezdett, Thomasnak, hogy hagyja abba, elmondja, amit akar. Ő leszámolta az éppen aktuális öt csapást, és csak utána engedte szóhoz jutni Catyt.

- Figyelmesen hallgatom kisasszony.

Caty könnyeivel küszködve, nehezen nyögte ki a szavakat.

- Egy nő keresett meg, a nevét nem árulta el, ő adta meg a címet is, és a páncélszekrény kódját is.

- Ez kevés, valami konkrétabb dolgot szeretnék hallani - mondta Thomas, és már emelte is a pálcát.

Caty abban a pillanatban szinte sikoltva mondta:

- Ne, ne, ne folytassa! Mindent elmondok róla, amit tudok, csak hagyja abba, kérem.

- Jól van, kezdje, - engedte le a pálcát Thomas.

- Először telefonon keresett meg, majd egy presszóban találkoztunk. Huszonöt-huszonhét év körüli nő volt. Olyan magas lehetett, mint én, és hosszú platinaszőke haja volt, bár azt hiszem, festette. Nagyon feltűnően öltözködött, és a sminkje is feltűnő volt. Mindenkivel lekezelően beszélt, velem is. A gyémántokat akarta, és én csak azért vállaltam el a munkát, mert elég jó árat ajánlott. Holnap kellett volna átadnom neki.

- Ez már sokkal jobban hangzik, Caty kisasszony. Azt hiszem, tudom is, kiről van szó.

Thomas a személyleírásból rögtön ráismert Barbarára, a volt szeretőjére. Nemrégen adta ki az útját, akkor is dúlt-fúlt haragjában, és mindennel megfenyegette, de ő természetesen nem vette komolyan. Sohasem állt túl közel hozzá. Egy idő után kiismerte, köpönyegforgató, kétszínű nő volt, de csodálatos teste volt, és az ágyban utolérhetetlen dolgokat művelt. A páncélszekrény kódját sohasem árulta el neki, de úgy látszik túljárt az eszén, és valahogy kileste. Mindenképpen jó, hogy még időben szakított vele, mert úgy látszik más csalárdságokra is képes.

- Remélem, meg van elégedve a beszámolómmal, és most már elenged.

- Nem kisasszony, a büntetésen még nincsen túl. Ezt az eddigi vesszőzést mind elkerülhette volna, ha rögtön elmondja nekem ezt a történetet. A betörésért még meg kell kapnia a megérdemelt büntetést, ezt nem tudja elkerülni. Ez adja azt a visszatartó erőt, hogy a jövőben hátsó szándékkal ne lépje át a házam küszöbét. Azt hiszem harminc ütés pont megfelelő lesz.

Caty ennek hallatán a kötelékeit kezdte rángatni, nem tudta elképzelni, hogy elviseljen még harminc ütést. Amit eddig kapott, az is körülbelül annyi lehetett, csak ötösével elaprózva. Most pihent egy kicsit, de a feneke így is nagyon égett, és lekötözött kezével meg sem tudta tapogatni. Ha csak rágondolt, mit kell még elviselnie, elfogta a kétségbeesés.

- Kérem, könyörüljön meg rajtam, megígérem, soha többet a környékére sem megyek a házának. Nagyon fáj a fenekem, nem bírnám ki, ha még egyszer megverné.

- Caty kisasszony, nyugodjon meg, ki fogja bírni. Kellemetlen lesz, de végül is az a célja, hogy fájjon. Semmi kárt nem tesz önben, a szép kis hurkák néhány nap alatt elmúlnak a popsijáról. Nos hát akkor kezdhetjük?

- Nem, nem, ne bántson, kérem!

- Ha tiltakozik akkor is meg fogom tenni, jobb, ha összeszorítja a fogát, és minél hamarabb túl leszünk rajta.

Thomas élvezte a lány kiszolgáltatottságát. Minden alkudozás nélkül is bármit megtehetett vele, de izgalomba hozta sírósan könyörgő hangja, reménytelen menekülési próbálkozásai. Megtapogatta mintásra csíkozott fenekét, forró volt, és érezni lehetett néhány kiemelkedő vesszőnyomot. A nadrágja még jobban kiemelkedett azon a bizonyos helyen. Kezébe vette a pálcát, és a fenekére helyezte. Caty ahogy megérezte rajta, azonnal nyüszíteni kezdett, és megfeszítette magát az asztalon. Thomas lecsapott a vesszővel, Caty felnyögött, de nem könyörgött tovább. Most sokkal hosszabb szüneteket tartott az egyes ütések között. Legalább hat-nyolc másodpercet. Minden alkalommal megvárta, amíg teljesen elcsendesedik, és mozdulatlan nem lesz, csak akkor mérte ki a következő ütést. Hosszú percekig eltartott, amíg mind a harminc csapást megkapta Caty. A csíkok csak egyre gyűltek a fenekén. Az utolsó ütéseket már a combja felső részére helyezte, mert a popsiján egymást érték a vesszőnyomok.

Thomas borzasztóan izgatónak és erotikusnak találta megkínzott fenekét, és a combjai közül kibukkanó szeméremajkait. Ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy magáévá tegye. Ágaskodó szerszámát kiszabadította a nadrágból, két tenyerét Caty forró popsijára helyezte, és széthúzta a farpofákat. Kissé megrezdült a teste, amikor megérezte Thomas szerszámát a lábai között, de nem ellenkezett egy csöppet sem. A puncija nedves volt a kínlódástól, és az erőlködéstől, de lehet, hogy ő is tudat alatt izgatónak találta a kiszolgáltatottságot. Thomas könnyedén belehatolt. Hasával és combjával érezte Caty tűzben égő fenekét, és kidudorodó hurkáit. Nem kellett sokat mozognia, pillanatok alatt eljutott a csúcsra. Megkapta, amit akart, teljes mértékben kiélvezte Caty testét. Gyorsan eloldozta a köteleit, és segített neki fölkelni az asztalról.

- Remélem, most már elenged, azt hiszem, alaposan megbűnhődtem a vétkemért.

Caty hangjában semmi haragot, vagy megvetést nem lehetett fölfedezni. Egyszerűen csak szabadulni akart. Bízott benne, hogy Thomas megelégszik ennyivel.

- Igen, ön szabad. Most már egálba kerültünk, egyikünk sem tartozik a másiknak. Visszakapja a ruháit, és oda megy, ahova akar. Ha igényt tart rá, a kocsimon elviszem bárhová, ahová kívánja. Remélem, legközelebb kellemesebb körülmények között találkozunk. A történtek ellenére azonban lenne egy kérésem. Hangsúlyozom, ez csak kérés. Szeretném, ha itt töltené az éjszaka hátralevő részét. Rendelkezésére áll minden, amit itt talál. Holnap pedig együtt elmegyünk a találkára, ugyanis azzal a hölggyel, akit említett, van egy kis elintézetlen ügyem.

Thomas a nyitott páncélszekrényhez lépett, kivette a gyémántokat rejtő zsákocskát, és tartalmát az asztalra borította. A gyémántok szikrázva ragyogtak az íróasztal sötét lapján. Ott, ahol az imént még Caty feküdt. Ő már összeszedte a ruháit, de a csillogó kövecskék odavonzották.

- Kérem, válasszon egyet közülük!

Caty megbabonázva nézte a gyémántokat, és bátortalanul a kezébe vette a legcsillogóbbat.

- Nos, megteszi, amit kérek?

- Igen, de van két feltételem. Gondolom, a szóban forgó hölgyre neheztel egy kissé, és vele is valami hasonló dolgot tervez, mint velem. Ha így van, szeretnék én is jelen lenni.

- Helyes a feltételezése, és azt hiszem semmi akadálya a dolognak, de mi a másik feltétel?

- Most rögtön megmutatja, hol van a fürdőszoba, aztán pedig hagy aludni legalább délig. A találkozó úgyis csak délután négy órakor lesz.

- Legnagyobb örömömre szolgál, hogy vendégül láthatom. Kövessen, megmutatom a fürdőt, és amíg fürdik, előkészítek egy vendégszobát.

Catynak a meleg víz nagyon égette a meggyötört fenekét, ezért inkább a tusolót hidegre állította, és azzal hűtötte sokáig. Lefeküdni csak hasra tudott, és így is aludt még néhány nappal utána is.

Linda Lee: Sivatagi Rózsa

- Lorena - már a szó maga parancs volt -, tegye le azt a lapátot, és tünés innen kifelé... azonnal!

Lorena ugrott egyet a hangos szavaktól.

- Nem kell kiabálnia, nem vagyok süket - válaszolta, és megpróbálta felidézni az okokat, miért is van itt.

- Ha nem süket, akkor elmondaná, miért van olyan ruhában, amit megtiltottam, hogy viseljen?

- Nem, nem mondanám el - válaszolta, s szíve olyan gyorsan kalapált, hogy alig kapott levegőt. - És ha megbocsát, kimegyek lovagolni. - Ez egy kijelentés volt, nem kérdés.

- A pokolba vele!

- Igazán, Clay - mondta bohókásan -, nem szép dolog hölgyek előtt káromkodni.

Ránevetett. Ott állt, olyan fenyegető tekintet tüzében, hogy attól még bátor férfiak is megriadnának, és csak nevetett.

- Ha lennének hölgyek a közelben, biztosan nem káromkodnék.

Elégedettséget kellett volna éreznie, hogy ezzel a kijelentéssel elevenére tapintott, de e helyett csak hülyén érezte magát, amiért ilyen gyerekesen viselkedik. De olyan dolgokat váltott ki belőle ez a lány, amiket nem értett, és ettől csak tovább folytatta.

- Hölgyek nem szoktak egy szál semmiben istállót lapátolni, és maga ne beszéljen nekem szitkozódásról, aki ott állt a boxban és úgy káromkodott, mint egy kocsis.

- Én, mint egy kocsis? Mikor?

- Tisztán hallottam, hogy azt mondta "a francba".

- Ha azt hiszi, hogy ez rossz, akkor várjon csak maga... maga szamár!

Beletelt néhány másodpercbe, míg rájött, hogy leszamarazták. Feldühödött. Elege volt az egészből. Durván megfogta a lány karját a könyöke fölött, és az istálló ajtaja felé húzta. Jaime és Bill az ajtóban álltak, nem tudták, mit tegyenek.

Egyszerre sarkát a földbe vájta.

- Menjen a francba, maga szemét gazember!

- Ha még egyszer kiejti a száján azt, hogy "franc", nem érdekel, ki látja, a térdemre kapom, és úgy megverem, hogy egy hétig nem fog tudni leülni.

- A franc... a fenébe is - javította ki gyorsan magát, mikor a férfi hirtelen megtorpant. Biztos volt benne, hogy van akkora vadállat, s megteszi.

- Próbára teszi a türelmemet, Lorena - mondta, és tovább ráncigálta kifelé az istállóból a dolgozószoba felé. Ahogy húzta kifelé, hirtelen meggondolta magát. Gálánsan azt mondta magának, még fiatal, és időre van szüksége, hogy megszokja a gondolatot. Azután éppen olyan engedelmes lesz, mint akármelyik asszony a menyegzője előtt. Bármennyire is szerette volna jól megrázni, hogy térjen már észhez, úgy érezte, a leghelyesebb az lenne, ha nyugodtan leülnének, és megbeszélnék a dolgokat. Clay volt az első, aki belátta, hogy uralkodnia kellett volna magán, és kevésbé ellenségesen közölni a hírt az eljegyzésükről. De ami meg történt, az megtörtént. Most már csak annyit tehet, hogy enyhíti a kárt, amit okozott, és ezt meg is tudja tenni, ebben biztos volt. Egyszerűen csak hagyta a dolgot a levegőben lógni, és közben abban reménykedett, hogy minden magától rendbe jön. Nem volt igaza. Itt az ideje, kézbe venni a dolgokat.

Enyhült a szorítása, de Lorena haragja nem. Mikor elérték a dolgozószoba ajtaját, Clay kinyitotta, és elengedte a lányt. Mielőtt ő is belépett volna, az ajtófélfának támaszkodva hátrafordult, mert úgy hallotta, valaki a nevét mondja. Nem látott senkit, ezért megfordult, még éppen időben, mivel látta, ahogy a nehéz faajtó becsapódik, és elégedett mosoly ül ki Lorena arcára. Reflexeit megedzette veszélyes foglalkozása, és gyorsan elkapta a kezét, mielőtt még az ajtó hatalmas csattanással rácsapódott volna. Döbbenten állt, nem akart hinni a szemének. És mivel mást nem tehetett, szigorú tekintettel belépett a szobába.

Lorena anélkül cselekedett, hogy végiggondolta volna, mit tesz, egy gyerekes ötlettől vezérelve csapta be az ajtót, hogy fájdalmat okozzon annak az embernek, aki állandóan bántja. De abban a pillanatban, mikor bevágta az ajtót, már meg is bánta, mert tudta milyen gyerekes és veszélyes dolgot csinált. A nehéz és kemény ajtó akár el is törhette volna a kezét. Mikor Clay belépett a szobába, s Lorena tudta, hogy bármit is tesz most vele, megérdemli. De a tudat egyáltalán nem tette könnyebbé, hogy ott álljon, és ne próbáljon meg elmenekülni. Clay elment Lorena mellett anélkül, hogy megérintette volna, és leült a fal mellett álló kanapéra. Egy pillanatra a lány azt hitte, semmit sem tesz, de amikor megint ránézett, érezte, mekkorát tévedett.

A fekete szemével rámeredt.

- Jöjjön ide, Lorena! - parancsolt rá.

Kelletlenül húzódott közelebb, de még nem érhette el.

- Közelebb! - Olyan volt a hangja, mint az acél, semmi érzelem nem tükröződött benne, hidegen csengett.

Lorena gyorsan leült mellé a kanapéra, mielőtt még elveszítené bátorságát, és elhatározta, hogy csendben marad, bármennyire is leszidja a férfi. Elhatározása azonban gyorsan hitetlenkedéssé változott, mikor az a térdére kapta.

- Mit csinál? - sikoltotta, minden elhatározása ellenére.

- Csak azt, amit megérdemel, és amit már régen meg kellett volna tennem.

- Én egy tizenkilenc éves asszony vagyok, maga gazember – mondta méltatlankodva. - Már túl vagyok azon a koron, hogy megverjenek.

- Ha nem vigyáz, kimosom a száját szappannal. Ami pedig a korát illeti, csak úgy bánok magával, ahogy azzal a gyerekkel szokás, aki így viselkedik.

Mielőtt még válaszolhatott volna, egy erős kéz sújtott le hátsó felére, és ettől borzasztó dühös lett, de Clay keményen tartotta, és kezével újra meg újra lesújtott. Lorena végül sírni kezdett. Azért sírt, mert tudta, hogy megérdemli a büntetést, és mert ilyen nyomorult helyzetbe került. Észre sem vette, hogy az ütlegelés véget ért, és hogy Clay erős karjában van, és széles mellkasára borulva sír.

A szigorú mama (2.rész)

/ A következő történet egy kicsit durva nekem. Nem én írtam, de vannak, akik szeretik. Lágy lelkű kislányok inkább ne olvassák el:) /

* * * * *

Közel egy hónap telt el Sarah elfenekelése óta, amikor a lány munkahelyére egy új kolléga érkezett. Sarah-nak már rögtön az első nap szimpatikussá vált a férfi, aki kedvesen beszélt, és tréfálkozott vele, mintha egy szőke csinibaba lenne, nem pedig egy csúnya, közel harmincéves vénlány.

A férfi nem volt különösebben jóképű, ezért is szerette a csúnya nőket, úgy érezte, velük könnyebben tud kapcsolatot teremteni. Márpedig Sarah-nál csak szebb lányok dolgoztak az irodában, így egymásra találásuk szinte törvényszerű volt. A férfi már az első héten meghívta Sarah-t egy sörözőbe, és a lány annyira izgalomba jött, hiszen ez volt élete első komoly randevúja, hogy azonnal igent mondott. Utána eszébe jutott, mennyire kikapott, amikor egyszer kimaradt, de abban bízott, hogy anyja meg fogja érteni, hogy itt az ideje, hogy egy férjet találjon magának, és azt csak úgy lehet, ha eljár vele. Nagyon remélte, hogy anyja nem fogja elverni, pláne most, amikor talán életében először együtt lehetne egy férfivel! Mit mondana neki, ha észrevenné a fenekén a vörös hurkákat?!

A kis pub-ban, ahová mentek, remekül érezte magát. Még sosem volt egy férfivel kettesben egy asztalnál, és időnként fülig pirult, amikor újdonsült hódolója valami bókot mondott neki. Az idő ily módon rendkívül gyorsan szállt, és amikor Sarah-nak először jutott eszébe, hogy az órájára nézzen, azt látta, hogy a kismutató már jócskán túlhaladt a nyolcas jelzésen.

- Jaj nekem! - kiáltott fel rémülten, majd szedelőzködni kezdett, és a férfi unszolása ellenére gyorsan elbúcsúzott udvarlójától.

- Ezt hogy fogom megmagyarázni a mamának...? - gondolkodott lázasan, miközben hazafelé igyekezett. Sietségének nem csak az volt az oka, hogy minél kevesebbet késsen, hanem az elfogyasztott sör mostanra haladt át szervezetén, és erősen távozni akart már.

A lány idegesen toporgott a buszmegállóban, majd mikor hosszú percek múltán megérkezett a busz, leült, és egymásra fektetett combjait ütemesen összeszorította. Nemsokára azt vette észre, hogy egy alak bárgyún vigyorog rá, az illető az egymáshoz dörzsölődő combokból arra gondolt, hogy Sarah így akar magának palit fogni. Szerencsére a busz ekkorra beért a megállóba, és Sarah megkönnyebbülve szálhatott le. A megállótól a kapuig tartó utat szinte futólépésben tette meg, és a liftre sem volt türelme várni, gyalog szaladt fel a lépcsőn.

- Sarah, hol voltál?! - ezek voltak Mrs. Stanley első szavai, amikor lánya hazaérkezett, és ezek a szavak igen keményen csattantak.

- Mama, én belátom, hogy túl soká maradtam el, de annyira elszaladt az idő... - kezdte Sarah csendesen, és alázatos hangon, de anyja közbekiabált: - Elég! Azt kérdeztem, hol voltál?!

- Egy barátom meghívott, és én úgy gondoltam, hogy huszonnyolc évesen talán nem olyan nagy bűn, ha egy jó ismerősömmel megiszok egy sört! - felelt Sarah némiképp határozottabb hangon.

- Szóval úgy gondoltad... - szűrte fogai közt a szavakat Mrs. Stanley. - Úgy gondoltad, hogy minden előzetes bejelentés nélkül elmész kocsmázni! Hát én majd leszoktatlak erről a gondolkodásmódról, le én! Most még nem foglalkozok veled, mert mindjárt kezdődik a Dallas, és nem fogom miattad elmulasztani! Amíg tart a film, te a fürdőszobában fogod tölteni az időt! Gyerünk!

Azzal Mrs. Stanley karon ragadta a lányát, és a fürdőbe vonszolta.

- Csatold le az övedet! - parancsolt Sarah-ra, aki nem mert ellenkezni.

Mrs. Stanley az övet körbetekerte lánya két csuklóján, majd áthurkolta a falhoz erősített gázcsövön, és így rögzítette a csatot.

- Amíg a filmet nézem, lesz időd gondolkodni azon, hogy máskor kimaradj-e az előzetes engedélyem nélkül!

- Itt akarsz hagyni, idekötözve? De semmi rosszat nem tettem!

- Elég! Majd ha visszajövök érted, akkor számolunk! Most hallgass!

- De Mama! Vécére kell mennem!

- Aha! Ha ahhoz elég nagylány voltál, hogy tele idd magad sörrel, akkor talán elég nagy vagy ahhoz is, hogy ne pisilj be tőle!

Ezzel Mrs. Stanley sarkon fordult, és magára hagyta Sarah-t.

- De Mama, nagyon kell! A Dallas végéig nem fogom kibírni! - siránkozott kétségbeesetten a lány, de anyja nem jött vissza.

És Sarah nem a levegőbe beszélt. Hólyagja teljesen megfeszült már, és ha záróizmait nem feszíti meg ütemesen, már rég a bugyijába csurrantott volna. Bár úgy érezte, hogy bármelyik pillanatban bepisilhet, és biztos volt benne, hogy negyedóránál tovább lehetetlen lesz visszatartania vizeletét, mégis minden erejével küzdött a megalázó bepisilés ellen. Combjait keresztbefonta, és szorosan összezárta, ezzel is segítve egyre lankadó záróizmait. Hólyagja annyira tele volt, hogy pár percenként emberfeletti erőfeszítéseket kellett tennie, hogy útját állja a hatalmas nyomással kitörni készülő vízsugárnak. Ilyenkor testének minden izma görcsösen megfeszült, még az arca is eltorzult az erőlködéstől. Combjait olyan erővel feszítette egymáshoz, hogy a megkeményedett izmok fájdalmat okozva nyomták egymást. A görcsös erőfeszítéstől hamarosan átizzadta hátul a ruháját, és a fenekénél is nedves lett a bugyija.

Sarah alábecsülte erejét, mert ez a görcsös kínlódás negyedóránál is továbbtartott, sőt, majdnem félórát kibírt a gázcsőhöz kötözve, a természet törvényeit semmibe véve. Ám a természet törvényeit sokáig nem lehet büntetlenül semmibe venni, és Sarah egyszer csak azt tapasztalta, hogy hiába próbálja meg minden erejével megfeszíteni záróizmait, azok már annyira elfáradtak, hogy egyszerűen nem engedelmeskednek akaratának. A lány maga is belefáradt a reménytelen kínlódásba, és mindenbe beletörődve engedte el magát. A meleg pisi beömlött a bugyijába, majd a harisnyanadrágon keresztül a padlóra csorgott, kis tócsát képezve Sarah lábai előtt. A vizelet egy része végigfolyt a harisnyán, be a cipőkbe. A lány gyorsan lerúgta cipőit, és harisnyás lábával tocsogott saját levében. A bugyijától is megpróbált megszabadulni, mert meglehetősen kellemetlen volt a csupa pisi fehérnemű viselete, de akárhogy mozgolódott, a feszes bugyi nem akart lecsúszni róla. Így hát lassan beletörődött helyzetébe, és rettegve várta anyját, mit fog szólni, ha meglátja őt ilyen állapotban.

- Azt hiszem, most nem úszom meg a nádpálcát... - gondolta magában, és már a "nádpálca" szóra is szinte érezte farán az égetően csípős fájdalmat.

Pár perc múlva az erős vizelési inger, ami a bepisilést követően kissé csökkent, újra jelentkezett, és Sarah hamarosan újabb adagot eresztett a bugyijába. Saját tehetetlensége, és kiszolgáltatottsága, aminek ezt a megalázó helyzetet köszönhette, ezzel túllépte a határt, amit a lány el tudott viselni, és Sarah most már sírva fakadt. Bőgve tocsogott saját pisijében, és várta anyját, aki minden bizonnyal nem sajnálkozni fog majd rajta, hanem hosszú időre emlékezetes verésben részesíti.

És miután a Dallas véget ért, Mrs. Stanley ismét megjelent a fürdőszobában. Egy pillanatig döbbenten bámulta a lánya alatti jókora tócsát, majd mikor rájött, hogy mi az, süvöltve kiáltott Sarah-ra: - Mit csináltál?!

- Bepisiltem...! - hüppögte a lány, és tovább bőgött.

- Úgy! - süvöltött Mrs. Stanley, majd vészjóslóan halkan így folytatta: - Amit ezért kapsz, attól még össze is szarod magad! Sarah Stanley! Készül fel életed legszigorúbb verésére!

- Én mondtam, hogy nem fogom kibírni! - siránkozott Sarah, miközben anyja eloldozta a szíjat, amivel a csőhöz volt kötözve.

- Azonnal vegyél le magadról mindent! - rivallt rá anyja, de olyan hangon, hogy Sarah egy szót sem mert szólni. Levetette a blúzát, majd a szoknyáját, aztán óvatosan lehúzta a pisis harisnyanadrágot és a bugyit.

- Tedd ezeket a mosdóba, és mosd ki őket, rögtön!

Sarah ellenkezés nélkül követte anyja utasítását, a harisnyát, és a bugyit betette a mosdókagylóba, majd, miután megvizsgálta, a szoknyát is. Vizet engedett melléjük, majd mosóport szórt a szennyes ruhákra, és kézzel dörzsölgetni kezdte őket. Anyja eközben végig ott állt mögötte, és folyamatosan szidalmazta.

Mrs. Stanley egyszerűen nem tudta megemészteni, hogy lánya ellenszegüljön akaratával. Szinte fújtatott a dühtől, amint a mosdó előtt álló meztelen nőre nézett, és alig várta már, hogy kézbe vegye a nádpálcát, és alaposan megtáncoltassa Sarah pucér testén.

- Majd megtanítalak én arra, hogyan ellenkezz velem... - sziszegte. - Leszoktatlak a kocsmázásról, majd meglátod! Amit majd kapsz, azt egyhamar nem felejted el, ezt garantálom!

- Kérlek, Mama, ne verj meg! - szipogta Sarah, miközben a bugyiját dörzsölte két kézzel. - Igazán nem nagy bűn az, ha egy huszonnyolc éves nő megiszik egy sört...!

- És ha egy huszonnyolc éves nő maga alá csinál, az sem nagy bűn szerinted? Majd én eldöntöm, hogy nálam mi számít nagy bűnnek, jó?! És hagyd azt a bugyit, hozd be a rongyot, és mosd fel ezt a szennyet, amit idecsináltál!

- Hagyd azt a köpenyt! - ordított rá a lányra, amikor az bele akart bújni a fürdőköpenyébe.

Így aztán Sarah anyaszült pucéron volt kénytelen kimenni a felmosórongyért, és ilyen megalázó módon kellett anyja előtt feltakarítania az általa összepisilt padlót.

Ezután Mrs. Stanley beparancsolta lányát a kádba, majd kezébe vette a tusolórózsát, és megnyitotta a vizet. Szándékosan csak a hidegvíz csapját eresztette meg, így amikor az erős sugarat ráirányította a kádban toporgó nőre, a nagyot ugrott: - Hú, ez hideg!!! Mama, hideg!!!

- Tudom - közölte Mrs. Stanley szárazon. - Szappanozd be magad alaposan, mindenhol, de főleg ott, ahol összerondítottad magad!

Sarah még életében nem igyekezett ennyire a zuhanyozással, mert anyja felváltva hol elölről, hol hátulról bombázta a jeges vízsugarakkal. Villámgyorsan beszappanozta a hasát, és a melleit, majd a combjait kezdte sikálni. De anyja rászólt: - Nem, nem! Sokkal alaposabban! Látni akarom a habot a testeden!

Így hát Sarah újra végigszappanozta a két kissé lógó mellét, és némiképp kidomborodó hasát, majd nagy buzgalommal látott hozzá, hogy a combjait, és a lábát is ellepje a fehér szappanhab.

- A lábfejedet is mosd meg, és a lábujjakat is, egyenként! - utasította anyja, miközben folyamatosan pergette Sarah hátára a vizet. A lány sziszegve, és dideregve hajolt le a lábához, és úgy érezte, hogy a jéghideg víztől a csontjai is megfagynak. Mrs. Stanley elégedetten nézte a vacogó lányt, és bőségesen locsolta rá a vizet. Majd így parancsolt rá: - Elég! A seggedet is mosd meg!

Sarah felegyenesedett, és anyjával szembefordulva nekilátott, hogy a fenekét is beszappanozza. Eközben anyja a hasára, a melleire, és a combjaira irányította a tusoló csövét, Sarah pedig igyekezett minél jobban összegörnyedni, hogy a jeges sugarak minél kisebb felületen érjék kékre fagyott testét. Egyébként szerette a meztelen testét szappanozni, de most igyekezett minél hamarabb végezni, még akkor is, ha tudta mi vár rá a fürdés után. Miután a fehér hab annyira ellepte a farát, hogy nem is látszott alatta a bőre, mindkét kezével simogatni kezdte a két kissé szikárnak tűnő félgömböt.

- Alaposabban! - reccsent Mrs. Stanley, mire Sarah belemarkolt sovány farpofáiba, és erősebben kezdte gyömöszölni őket. Az asszony még pár percig nézte a kádban didergő lányt, majd elzárta a vizet, és egy törülközőt dobott Sarah-nak.

- Törülközz meg, utána pedig így, ahogy vagy, gyere a nappaliba! Legkésőbb két perc múlva!

- Igen, Mama...! - vacogta Sarah, és szélsebesen dörzsölni kezdte remegő testét.

Alaposan megtörölte magát mindenhol, igyekezett, mert nem akarta anyját még jobban megharagítani. Miután végzett, mélyet sóhajtott, majd nagy levegőt véve bement a nappaliba. Anyja már várta, kezében ott volt a rettegett pálca, amit a nő fenyegetően hajlítgatott. A nádpálca elég hajlékony volt, Mrs. Stanley kezeiben majdnem összeért a két vége. A nő végigmérte a szobába belépő pucér lányát, majd a pálcával az egyik fotelra mutatott.

- Hasalj a kartámlára!

- Kérlek Mama... - nyöszörgött remegve Sarah, miközben ügyetlen mozdulattal rátehénkedett a fotelra. Alkarjával a másik támlára könyökölve, idegesen figyelte, mint indul el anyja felé. Amikor megállt mellette, és vészjóslóan megsuhogtatta a pálcát a levegőben, Sarah a lábujjai hegyén hintáztatva pucér testét gyors ütemben megfeszítette, majd elernyesztette a farizmait.

- Félted a valagadat, mi?! Nézz előre, és ne táncoltasd itt nekem a segged, mint egy kéjelgő ringyó! - rivallt rá Mrs. Stanley a lányára, és Sarah félelmében nyirkos tenyérrel engedelmeskedett az anyai parancsnak.

Mrs. Stanley egy párszor hozzáérintette a pálcát a fotelon hasaló nő farához, és mint a golfozók, úgy kereste a minél hatékonyabb ütéshez a legmegfelelőbb távolságot. Végül elhelyezkedett, alaposan megmarkolta a pálcát, és nagy lendületet véve hatalmas erővel csapott le Sarah szikár farára. A nádpálca szinte sivítva szelte a levegőt, és pisztolylövésszerűen csattant a csupasz fenéken. A lány teste nagyot rándult, és fenekén egy pillanat alatt ujjnyi vastag hurka jelent meg az erős ütés nyomán, mely olyan fájdalommal járt, hogy Sarah kitátott ajkai közül csak egy befelé lélegzett, elnyújtott rekedt sikoly hallatszott.

Mrs. Stanley-ben a lánya farán megjelenő vörös csík láttán némi elégedett nyugalom terjedt szét, és a második ütéshez már kisebb indulattal, de ugyanolyan elszántsággal készülődött neki. Az erejét most sem sajnálta a nádpálcától, ami ismét hatalmas csattanással vágódott Sarah farának. A lány ajkaiból most már kiszakadt egy hangos ordítás, és testének minden izmát megfeszítve, remegve várta a többi ütést. A hajlós pálca elviselhetetlenül égette a farát, de nem mert felállni a fotelről, mert tudta, hogy ezzel csak megnövelné a büntetés mértékét. A harmadik csapás után azonban egyszerűen nem bírt egyhelyben megmaradni, és fájdalmas grimaszba torzult arccal csúszott térdre a fotel oldalán.

- Rettenetesen fáj Mama! - nyüszítette a fenekét tapogatva.

- Azt ajánlom neked, hogy azonnal hasalj vissza a fotelra, mert ha nem, azt nagyon megbánod...! - sziszegte Mrs. Stanley, és Sarah látta az arcán, hogy komolyan gondolja, amit mond.

Nem volt mit tenni, kénytelen-kelletlen visszakúszott a fotel kartámlájára, és remegő testtel várta az újabb ütéseket. Mrs. Stanley nem késlekedett sokat, a pálca máris csattogni kezdett Sarah fenekén, és a lány bár tudta, hogy jajgatása kihallatszik a lakásból, mégsem tudta megállni, hogy ne ordítson éktelenül az elviselhetetlen kíntól. A fájdalom olyan erős volt, hogy Sarah minden ütés után úgy érezte, mintha a bőre repedne ki. Tökéletesen megfeledkezett hólyagjáról, mely még mindig jócskán tele volt, és amikor már annyira feszült, hogy Sarah a mindent elnyomó fájdalom mellett is felfigyelt rá, már késő volt. Éppen összeszorította volna a combjait, amikor egy újabb ütés érte, amitől teste felemelkedett, majd hasa nekinyomódott a karfának. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy a nagy nyomással feszülő hólyagjából szinte kilövelljen az első adag, és a lány meztelen combjain csurogjon a szőnyegre. Mrs. Stanley nem vette észre, hogy lánya ismét bepisilt, és keskenyre préselt ajkakkal verte őt tovább. Sarah először nem is mert szólni, de amikor érezte, hogy még mindig túl erősen feszül a hólyagja, feljajdult: - Megint be fogok pisilni!

Anyja ekkor leengedte a pálcát, hogy Sarah kimenjen a vécére, de amikor meglátta a szőnyegen a foltot, éktelen haragra gerjedt. - Be fogsz?! És ez itt mi?! A szőnyegre vizeltél, te gyengeelméjű! Te idióta!

Mérgében ismét ütni kezdte a már álló lányt, ezúttal ahol érte, a combjait, a csípőjét, a karját. Sarah kétségbeesetten ugrált előtte, és kapkodott testéhez, ahol utoljára érte a pálca. Aztán hirtelen térdre vetette magát anyja előtt, és a lábait átölelve könyörögni kezdett: - Ne üss Mama! Nem bírom, nagyon fáj!

Mrs. Stanley ekkor egyik kezével megragadta Sarah haját a füle felett, és úgy emelte fel a lányt. Sarah nyüszítve, félrefordított fejjel követte anyját, aki a hajánál fogva vonszolta ki őt a vécébe, és lökte rá a kagylóra.

- Most vizeld ki magad, de alaposan! - rivallt a lányra.

- Így nem tudok, Mama... - tiltakozott Sarah, de Mrs. Stanley máris végighúzott a combjain a pálcával.

- Nos, tudsz már, vagy üsselek addig, amíg végre megjön hozzá a kedved?!

- Megpróbálok Mama, csak ne üss! - jajgatott a lány, és igyekezett elernyeszteni az anyja jelenlétében ösztönösen megfeszülő záróizmait. Ez azonban nem ment olyan könnyen, és beletelt egy kis időbe, míg végül erős csobogással megindult combjai közül a sárga zuhatag. Ezután viszont majd fél percig folyamatosan zubogott, és majd egy liternyivel könnyebbült meg a lány. Ám Mrs. Stanley még korántsem tekintette befejezettnek a büntetést, és haragja sem csökkent. Ismét végigvágott Sarah testén a pálcával, ezúttal a karjára húzva egy vastag hurkát, és így förmedt rá: - Meddig szándékozol még trónolni?! Indíts vissza a szobába!

Sarah sietve felkelt, és elindult ki a vécéből, de anyja visszalökte.

- Húzd le a vécét!

Sarah megrántotta a kallantyút, majd kezével takargatva pucér testét elindult a szobába. Anyja fenyegetően suhogtatta mögötte a pálcát, és időnként rá is csapott az előtte igyekvő lány lábszárára, vagy combjaira. Mikor visszaértek a szalonba, Mrs. Stanley a pálcával szó nélkül a fotelra mutatott, amire Sarah keserves arccal ismét ráhasalt. Anyja elégedetten nézegette a lány fenekén sorakozó vastag hurkákat, és úgy találta, hogy ott még jó néhány ilyen csíknak van hely. Rögtön munkához is látott, és a következő pillanatban újra suhogni kezdett kezében a nádpálca. A fotel karfáján hasaló nő eltorzult arccal viselte a szikár farán nagyokat csattanó ütéseket. Teste hamarosan remegni kezdett a fájdalomtól, és a tehetetlen kínjában megfeszített izmai kifáradásától.

De Mrs. Stanley elszántan, és hidegvérrel ütötte tovább a vonagló lányát, akinek ajkai közül ismét előtörtek az elfojtott jajkiáltások. Valahányszor a hajlékony nádpálca lesújtott testére, Sarah úgy érezte, mintha a bőre repedne ki, és ehhez valójában nem is sok hiányzott. A pálca csattanásai kíméletlen egyhangúsággal követték egymást, és a jajgató nő ülepén hamarosan nem maradt egy körömnyi felület sem, melyen nem hagyott nyomot a szigorú büntetés. Sarah keserves hangon ordított, teste hevesen vonaglott a fotelon, lábai pedig olyan kétségbeesetten kalimpáltak a levegőben, mintha dróton rángatták volna őket.

Mrs. Stanley-t valami kéjes öröm szállta meg, ahogy a meztelen lányát fenyítette, és ez olyan jóleső érzés volt, hogy nem akaródzott neki abbahagyni a verést. Pedig már ő is úgy gondolta, hogy Sarah megbűnhődött azért, amit tett, ennek ellenére mégis újra, és újra végigvágott a lány vonagló farán. Élvezte, hogy teljesen hatalmában tartja Sarah-t, és ha alaposan el akarja náspángolni a majd harmincéves nőt, hát az semmit sem tehet ez ellen, legfeljebb vinnyog, és visítozik, ahogy most is. Karja már fáradni kezdett, de azért igyekezett a lehető legnagyobb erővel lecsapni Sarah ülepére, melynek égő vörössége élesen elütött a lány sápadt testétől. Az asszony nem számolta az ütéseket, de úgy érezte, ilyen verést még sosem osztott ki lányának. Sarah fenekén jó néhány hurka kifakadt, és kiserkent belőlük a vér, piros foltokat hagyva a nádpálcán. A lány már nem is ordított, és ahhoz sem volt ereje, hogy farát riszálva tegye valamelyest elviselhetőbbé a fájdalmat. Most már csak közvetlenül az ütések után rándult egyet a teste, és rekedtes nyögéssel rimánkodott kegyelemért. Mrs. Stanley egyáltalán nem sajnálta a lányát, és szívesen pálcázta volna tovább, de Sarah fenekét látva mégis úgy döntött, hogy abbahagyja a verést.

A lány fara vörösben égett, és a rengeteg hurkától annyira feldagadt, hogy jóval nagyobbnak tűnt, mint amekkora valójában volt. Mrs. Stanley miután eltette a nádpálcát, egy kis tiszta alkoholt locsolt Sarah ülepére, mire a nő teste ismét megfeszült, az égetően csípős kíntól. Aztán szigorú hangon ágyba parancsolta Sarah-t, aki sziszegve, óvatosan tápászkodott fel a fotelről, mert a fenekén húzódó hurkák égető fájdalommal feleltek minden mozdulatra. A lány ahogy volt, pucéron ment a szobájába, és így is ágyazott meg magának. Ez a művelet jóval tovább tartott, mint máskor, mert kínosan ügyelt rá, hogy csak akkor hajoljon előre, amikor feltétlenül szükséges. Amikor végzett az ágyazással, merev derékkal a tükörhöz lépdelt, és vállai felett szemrevételezte a hátsófelét. A látvány megdöbbentette, és szinte azonnal erősebben kezdett sajogni összevert feneke. Rettegve gondolt arra, hogy fog másnap a munkahelyén ráülni erre a feldagadt, kirepedt hurkákkal borított fenékre.

Az ágyába nem belebújt, hanem miután a paplant félrehúzta, egyenes háttal rádőlt. Fenekére előbb egy vékony zsebkendőt terített, és csak erre húzta rá a paplant. Nagyon remélte, hogy álmában nem fog a hátára fordulni, mert erre biztosan felébredne. Sanyarú helyzetét végiggondolva csendesen sírni kezdett, és könnyeit potyogtatva aludt el.