Robert Merle : Védett férfiak

- Jöjjön - mondja a nő. - Ennek most utánajárok.

És nagy léptekkel, a lovaglópálcáját lóbálva, elindul a szoba felé. Megyek utána. Váratlan látvány. A libegő hajú lány meztelenül fekszik a hasán, arcát a heverő bolyhos takarójába fúrja. Zokog.

- Mi van Audrey? - kérdi Helsingforth.

- Ez az egyén meg akart erőszakolni - mondja Audrey feltámaszkodva, és rám mutat az ujjával. Belőlem kitör a felháborodás :

- Hazugság!

De nemcsak Audrey állítása hazug, hanem minden egyéb, amit csinál. A szeme, a zokogása, a tartása, a meztelensége. Olyan, mint egy harmadrendű színésznő, akivel hiába kínlódik a rendező, nem tud azonosulni a szerepével. Nagyon rosszul alakítja a "megerőszakolt" lányt.

- Audrey - mondja Helsingforth a legnagyobb nyugalommal -, hagyja abba a pityergést, és próbálja összefüggően elmondani, hogy mi történt. De Helsingforth is rosszul játszik. Egy kicsit eltúlozza a közönyt.

- Ez a szörnyeteg... - kezdi Audrey.

Mintha kést húznának végig a tányér szélén. Minden hamis: a szavak, a hangsúlyok.

- Ez a szörnyeteg - folytatja Audrey - rám vetette magát, mihelyt belépett a szobába. - Ó, milyen valószínű! - Szerencsére sikerült kiszabadulnom, felkaptam a revolvert, és értésére adtam, hogy nem kívánatos a jelenléte.

"Nem kívánatos a jelenléte"! Még ez is, ez a fennkölt stílus!"

Közbeszólok:

- Egy szó sem igaz az egészből.

Sajnos ezt csak mondom, nem pedig kiáltom. Egyáltalán nem hangzik meggyőzően. Már én is kezdek rosszul játszani. Úgy látszik, megfertőzött partnereim ripacskodása. Helsingforth felém fordítja a jobb profilját, suhint egyet a lovaglópálcájával, és mintha csak egy rakoncátlan kutyát fenyegetne, azt mondja, de nem hangosan:

- Kész?

- Nézze - mondja Audrey még mindig zokogva -, eltépte a nadrágomat és a melltartómat!

A bolyhos takaróra mutat, amelyen szanaszét hevernek a bűnjelek, s közöttük a revolver, amely "megfutamított". Megkönnyebbülve látom, hogy Helsingforth fogja a pisztolyt, bezárja az éjjeliszekrény fiókjába, zsebre vágja a kulcsot, aztán visszafordul, és megáll Audrey előtt.

Minthogy magas alakjától és széles hátától nem látom "áldozatomat", egy kicsit oldalt lépek, de azért tisztes távolban maradok. Biztos vagyok benne, hogy Helsingforth gondolkodás nélkül megütne, ha kinyitnám a számat.

- És mit gondol - kérdi Helsingforth megsemmisítő nyugalommal -, Martinelli miért tépte el a melltartó pántját?

- Nyilván azért, mert látni akarta a mellemet - mondja Audrey, a szemét lesütve.

Helsingforth felnevet, és hatalmas ujjával Audrey törékeny testére mutat.

- Ne nagyzoljon, kedvesem: nincs ott mit látni.

Nevet. Ez legalább természetes. Az alpáriságot jobban tudja alakítani, mint a közönyt. Most egy váratlan mozdulatot hajt végre: felkapja a heverőről a melltartót, az orrához emeli, és megszagolja.

- Jól sejtettem: hazudik - mondja fenyegető hangon.

- Hilda!

- Hazudik, maga kis szemét. Ennek a melltartónak nincs is izzadságszaga. Márpedig egy nő izzadni szokott, ha megerőszakolják, mit szól hozzá? Először is azért, mert fél. Másodszor mert küszködik. Maga hazudik, képes a szemembe hazudni! Volt pofája, hogy ellenezze Martinelli meghívását, és most, hogy mégis idehívtam, szeretné megfúrni. Na jó. Majd én megtanítom, hogy ellenkezzen velem. Úgyis meztelen, használjuk ki az alkalmat.

- Nem, nem! - mondja Audrey: félelmében tágra nyílik a szeme, és egészen összekuporodik.

Helsingforth előrehajol, s egy gyors és hihetetlenül durva mozdulattal elkapja az egyik lábfejét, a hasára fordítja, majd maga felé rántja a takarón, míg a két lába le nem lóg a heverőről. Akkor a csizmái közé fogja a két lábat, és higgadtan, hidegvérűen, félelmetes erővel háromszor egymás után lesújt Audrey fenekére a lovaglópálcával. Három piros sáv jelenik meg az ütések nyomán. Audrey felsikolt, de csak egyszer, és furcsa, de már nem zokog, csak halkan nyögdécsel, mint aki nem mer nagyobb lármát csapni. Helsingforth elkapja a karját, lelöki a heverőről, aztán leül, szétvetve a lábát. Csak ennyit mond, pattogó hangon:

- Csizma!

A meztelen és szipogó Audrey feltápászkodik, hogy lehúzza a csizmát. Nem megy könnyen. Audrey gyenge, és minden ízében remeg. De csupa buzgalom és alázat, mintha boldoggá tenné ez az alantas munka.

**********************

Merle az egyik kedvencem. A Francia história sorozat egyszerűen szuper, de szinte minden regénye érdekes.

A Védett férfiak a közeljövőben játszódik, története szerint a világot megtámadta egy rejtélyes kórokozó, ami azonban csak a nemzőképes férfiakat fertőzi meg. Pánikszerű menekülőroham kezdődik a férfiak részéről: sokan kasztráltatják magukat, mások igyekeznek izolált, steril helyre kerülni. A társadalom irányítását minden téren a nők veszik át, akik új hatalmukkal hamarosan visszaélnek, és szélsőséges csoportjaik a férfiakat mintegy megtorlásképp a régi sérelmekért valamiféle alávetett kasztnak kezelik. A történet végén a főhős orvos ugyan kiszabadul a férfilágerből egy mérsékeltebb őrnő segítségével, de nem tudni biztosan, sikerül-e megszabadulni a zsarnokoskodó szélsőségesektől.

A történetet én felhasználtam több fantáziámban is, onnan kezdve, hogy felfedezik a vírus ellenszerét, és a férfiak visszaveszik az irányítást. A nőknek bíróság előtt kell felelniük az elkövetett tetteikért. A fantáziámban természetesen én vagyok az egyik vizsgáló bíró, aki kihallgatja a nőket, kiszabja a büntetéseket és időnként végre is hajtja azokat (mennyi fárasztó munka).

A badeni őrgróf háreme

Ráth-Végh István: Hatalom és pénz

/A badeni őrgróf háreme/

Károly Vilmos idejében (1709-1738) a badeni őrgrófság felért holmi kisebb hercegséggel. Évi jövedelme 400 000 forint körül járt, ezt Károly Vilmos elköltötte az utolsó garasig, sőt azon túl is.

Ha kora reggel nyitunk be hozzá, éppen öltözködés közben találjuk, mialatt főkomornyikja a bibliából olvas fel egy fejezetet. Az esti órákban saját külön prédikátora elégíti ki ájtatossági igényeit úrvacsora osztásával és kegyes társalgással.

Vacsora után a prédikátor elköszön, s egy egészen más természetű jelenet következik.

Az ájtatatos férfiúnak ugyanis volt egy sajátságos egyéni alkotása: a kerti leánykák (Gartenmagdlein) intézménye.

Százhatvan csinos leányból egy valóságos női testőrgárdát szervezett. Huszárruhában járatta őket, s nyolcasával teljesítettek körülötte szolgálatot, amikor asztalnál ült, kilovagolt vagy kikocsizott. Karlsruhéban (szintén az ő alapítása) ma is látható a kastély parkjában egy magas, nyolcszögletű torony, ez volt a gárda kaszárnyája, külön cellával mindegyik leány részére. A huszárnadrág persze csak jelmez volt, a lányokat egyáltalán nem fogták katonai gyakorlatokra - ellenkezőleg: zene, tánc és ének voltak a kötelező tantárgyak. Vitték is annyira, hogy saját zenekart alakítottak s a kastély színházában baletteket és operetteket adogattak elő.

S most lássuk az úrvacsora és a rendes vacsora utáni jelenetet.

A terem egyszerre megtelik kerti lányokkal. Hetvennyolcnak kell jelentkeznie; a kiválasztás elvei nem maradtak ránk. Az őrgrófnak ezüsttálcán egy hetvennyolc lapot tartalmazó tarokkkártya-csomagot kézbesítenek, ezt megkeveri és kiosztja a lányok között. Akit az a szerencse ér, hogy a pagátot húzza, ott maradhat éjjeli szolgálatra.

Általában valamennyi kertilányra állandó készenlét volt kötelező. Az őrgróf szobáiból csőben zsinórok vezettek a toronyba, s onnan külön-külön mindegyik lány szobájába. Ha valamelyiket akármilyen célból magához akarta rendelni, megrántotta az illető nevére szóló zsinórt, a csengő annak a szobájában megszólalt, s a fegyelemhez szoktatott lány percek alatt ott termett és jelentkezett kihallgatásra.

Vagy egyébre.

Említettem a fegyelmet. Ha az őrgróf nem gyakorlatoztatta is a gárdáját, szigorú fegyelmet tartott, s ha valamelyik vétett a szabályok ellen, saját kezűleg porolta ki a huszárnadrágját.

Női titkok

Tegnapelőtt volt egy érdekes film a Hallmark Channel-en. A címe: Női titkok (A Girl Thing). Valami sorozat, önálló részekkel. Ebben a részben olyasmiről volt szó (nem tudom pontosan, mivel nem láttam a teljes filmet, csak véletlenül kapcsoltam rá), hogy 3 lány testvér csak akkor kaphatja meg anyjuk halála után az örökségüket, ha kibékülnek egymással. Közösen el kell tölteniük egy bizonyos időt egy házban. A ház be van kamerázva, az ügyvéd állandóan figyeli őket. Egy néger szolgálónak kell engedelmeskedniük, nem mehetnek el, stb.

Amikor én felfigyeltem a filmre, 2 testvér éppen veszekedett az ebédlő asztalnál. A szolgáló pedig megfenyegette őket, hogy hagyják abba. Amikor nem igazán hallgattak rá, akkor azt mondta, hogy ne gondolják, hogy már nem tudja elfenekelni őket. (Ami persze arra is utal, hogy kislány korukban többször is megtörtént a fenekelés.) A 2 felnőtt lány fölényesen válaszolt, hogy mit képzel, már ők sem kislányok, sokkal nagyobbak és erősebbek, mint a néger nő. És bizonygatták, hogy ketten el tudnának bánni vele. A szolgálót sem kellett félteni, felkapott valamit (sajnos nem igazán láttam, de egy hajkefének tűnt), és elindult a lányok felé, akik ijedten pattantak fel a székből és kezdtek el tiltakozni. Sajnos a harmadik nővér (aki egyébként mindig a békítő szerepet játszotta) közbeszólt, és így a fenekelést elmaradt….

Később az egyik lány káromkodott az asztalnál, amire válaszul a kapott egy pofont a néger nőtől, és mellé egy fenyegetést, hogy ha még egyszer meghallja, akkor szappannal fogja kimosni a száját…

Sajnos fenekelés nem volt a filmben, de nekem nagyon tetszenek az ilyen helyzetek, ezt tovább lehet játszani a saját fantáziánkkal…. Majd lehet, hogy egyszer megírom:)

Hogyan bűnhődött Elli, a csinos postáskisasszony... 2.

Hogyan bűnhődött Elli, a csinos postáskisasszony, szolgálati hanyagságáért.

2. rész

A szegény postáskisasszonyt már másnap újabb meglepetés várta. Főnöke, a postamester hivatta a szobájába. Kellemetlen szorongás fogta el a lányt, mintha érezte volna, hogy ismét nehéz percek elé néz. Nem tévedett. A postamester, aki egy párnázott széken ült, szétnyitotta a zakóját és szárazon így szólt:

- Lehmann kisasszony, úgy látom, hogy a tanár úr elnézte önnek a történteket.

- Igen, postamester úr - felelte Elli elpirulva.

- Ez nagy szerencse önre nézve, mert a dolog kétségtelenül kellemetlen következményekkel járhatott volna, így viszont tovább dolgozhat nálunk. Ám ezzel nincs elintézve minden. Sajnos jelentenem kellett az igazgatóságnak, ez a kötelességem. Ezért nem úszhatja meg büntetlenül az esetet, a hanyagságáért felelnie kell. Ezt beláthatja, Lehmann kisasszony.

Elli sírással küszkedve lehajtotta a fejét.

- Effenberger kisasszony szólt néhány jó szót az ön érdekében - folytatta a postamester Elli felettesére mutatva. - Egy furcsa ötlettel állt elő, hogy ne kelljen elküldenem önt, de azért a büntetése se maradjon el. Effenberger kisasszony majd elmondja, hogy pontosan miről is van szó. Ne feledje, kisasszony: vagy aláveti magát a büntetésnek, vagy elbúcsúzhat a munkájától.

Elli kérdően nézett az elöljárójára, aki egy kicsit elpirult a fürkésző tekintete alatt.

- Jöjjön, kérem, nehogy még rosszabb legyen a dolog - mondta Effenberger kisasszony és kézen fogva magával húzta a remegő lányt.

Bő negyedóra múlva ismét megjelentek a postamester előtt, Elli kisírt szemekkel, Effenberger kisasszony pedig fölényes mosollyal a szája szegletében. Elli felettese bejelentette a főnökének, hogy a vétkes lány a büntetést választotta.

- Rendben - mondta jóindulatúan a postamester -, akkor lásson hozzá, ahogy megbeszéltük, a szomszéd szobában!

A nagydarab vezetőnő a kis mellékhelyiségbe vezette újabb fenyítésre a csinos gyakornokot.

- Ne törődjön vele túlságosan - vigasztalta a síró lányt -, csak egy virgáccsal fogom magam elverni itt - és megtapogatta Elli kerek hátsófelét. - Nem olyan fájdalmas az, ki lehet bírni. És higgye el, nagyon nehéz volt meggyőzni a postamester urat, hogy elégedjen meg ezzel a négyszemközti büntetéssel. Vesse le a szoknyáját, kisasszony.

- Nem... nem maradhatna rajtam a szoknyám - kérdezte reménykedve Elli. - Ez olyan... megszégyenítő a számomra...

- Hogy gondolhat ilyet, kicsikém - nevetett a tekintélyes vezetőnő. - Természetesen a meztelen popójára kell kapnia a verést, egyébként nem ér semmit az egész. Nemcsak a szoknyát, de a bugyogót is muszáj levetnie.

- Kérem, Effenberger kisasszony, kérem, kérem... - zokogott keservesen Elli. Most már viszont a hölgy is dühös lett.

- Egy szót se többé, kisasszony, legyen hálás, hogy megússza egy fenekeléssel a dolgot. Ha nem engedelmeskedik azonnal, akkor szólok a postamester úrnak és máris az utcán találja magát. Adja ide a kezét!

Elli sorsába beletörődve engedelmeskedett a szigorú parancsnak és kinyújtotta a karját, hogy a felettese összekötözhesse a kezeit. A következő parancsot már meg sem várva, önként hasalt rá a támlára. Hirtelen eszébe jutott, hogy a fenekén még biztosan láthatók az előző napi verés nyomai és a gondolattól a szégyenpír sápadtságra változott. De gyorsan feltalálta magát.

- Jaj istenem, Effenberger kisasszony, anyám tegnap alaposan elfenekelt, még nagyon fáj, kérem ne túl erősen verjen...

- Majd meglátjuk - válaszolta a vezetőnő, miközben felhajtotta Elli szoknyáját és éppen a fekete bugyi lehúzásával foglalkozott. Ebben a pillanatban belépett a postamester is, aki mosolyogva figyelte a jelenetet.

- Csak nem makrancoskodik a kisasszonyka?

- Ó nem, postamester úr - nevetett a kövér Olga Effenberger. - Teljes mértékben belátja, hogy megérdemli a fenekelést, csak arra kéri a postamester urat, ne mondja el senkinek. Ezt én is szentül megígértem.

- Magától érthetődik - szólt a testes úr méltósággal. - Természetesen köztünk marad a dolog.

- Az édesanyjától már kapott a legbecsesebbjére - folytatta a vezetőnő, aki most már teljesen lemeztelenítette Elli fenekét. - És tényleg láthatók az ütések nyomai, alapos munkát végzett a kedves mama. Kérem, postamester, ideadná a virgácsot... Köszönöm. És most kisasszony, maradjon nyugodtan, míg nyírfanyaláb úr kitáncolja magát a fenekén.

Ziiis - ziiis - ziiis - ziiiis.... Tekintélyes mennyiségű vesszőcsapás csattant Elli meztelen fenekén és a kerek farpofácskákat, melyek két kis dinnyeként domborodtak, izzó vörösre színezték.

- Auuu... auuuu... Effenberger kisasszony, ne olyan erősen... jaaaj... fáj... elég... eléééég... kérem, hagyja abba... auuuu... aaaah... jaaaj... kérem.... auuuu...

- Csak húzzon oda alaposan, Effenberger kisasszony - nevetett a postamester. - Az ilyen figyelmetlen lányoknak keményen el kell verni azt a kerek és izmos hátsójukat.

- Hallja, kis hölgyem? - gúnyolódott Elli tekintélyes kínzója és ismét suhogtatni kezdte a virgácsot. - Én is úgy gondolom, hogy egy derekas fenekelés nem árt meg önnek. Maradjon nyugodtan, ne rúgkapáljon ilyen illetlenül.

- Jaj kérem, Effenberger kisasszony, borzalmasan fáj! Jaaaj! Már nagyon sokat kaptam, először tegnap és ma megint. Auuuu! Postamester úr! Ne engedjen tovább verni! Aaaaah! Kérem!! Szépen kérem, postamester úúúúr!

A férfi komótosan intett a vezetőnőnek, aki leengedte a virgácsot. A postamester a csinos gyakornoka meztelen feneke fölé hajolt és közelebbről is megvizsgálta. A vérvörös, izzó pofácskákat csíkok, teljesen felduzzadt hurkák borították, látni lehetett, hogy a vesszőcsapások teljesen feltüzelték ezt a területet. Kézzel megérintve a halmokat érezni lehetett forróságát. A postamester odaszólt az elnáspángolt lány felettesének:

- Kisasszony, legyen szíves ideadni a virgácsot, mivel az eddigi verés nem látszik elég hatásosnak. A kis hölggyel alaposan meg kell kóstoltatni a virgácsot, hogy egyszer és mindenkorra megjegyezze a leckét!

- Jaj ne, postamester úr - kiáltott fel kétségbeesetten Elli. - Az isten szerelmére kérem, ne verjen tovább, már így is eleget kaptam! Nagyon kérem, soha többé nem leszek figyelmetlen, ígérem!! Jaaaaj! Ez már iszonyúan fáj! Fááááj! Hagyja abba, kérem!!! Kérem!

- Nem, nem, Elli kisasszony - mondta határozottan a szigorú úr -, muszáj önt keményebben megfenyítenem, Effenberger kisasszony nagyon is kegyesen bánt önnel. Van egy nagyjából önnel egyidős unokahúgom, így tapasztalatból tudom, hogy a neveletlen kisasszonyok csak akkor engedelmeskednek, ha addig verik a feneküket, míg megnyúzott nyuszikához nem hasonlít! Ilyen lesz az öné is, kis hanyag! Alapos verést kap, így legalább képes lesz felfogni hivatásának felelősségét. Tulajdonképpen az lenne az igazságos, ha az ilyen szemtelen fiatal lányok állandó fegyelmezési jogát a vezetőjükre ruháznák, és akkor ön, Elli kisasszony hetente felkészülhetne egy ilyen kiadós fenekelésre! Szerintem akkor sokkal jobban dolgozna!

A vezetőnő nevetett a postamester szavain és keményen lefogta Elli kezeit. Alapjában véve titokban örült, hogy a kicsike izmos popóját ilyen keményen elnáspángolják, ami nem árthat a kotnyeles teremtésnek. A postamester újra és újra magasra emelte a virgácsot, amely csattogva, sziszegve csapott le a keservesen zokogó fiatal lány megkínzott ülepére. Az ütések erejére nem lehetett panasz és Elli minden alkalommal magasra emelte a popóját, amikor a vesszőköteg a bőrével találkozott. Hangosan sikoltozott, és minden ütés után különböző hangot hallatott, attól függően, hogy a virgács hol érte érzékeny fenekét. Effenberger kisasszony élvezettel hallgatta ezt a hangversenyt, bár egy kis sajnálat is megjelent a szívében, ahogy a postamester szinte cafatokra verte a bájos kis növendéke hátsófelét.

- Remélem, Lehmann kisasszony - mondta végül a postamester, befejezve a fenyítést -, tanulni fog a leckéből, amit itt kapott.

- Igen... igen... - válaszolta Elli nyögve.

- Rendben van. Mostanra elég, de ha ismét hanyagul végzi a munkáját, akkor megint találkozunk ebben a szobában. Megértette, kisasszony?

- Igen, postamester úr.

A postamester, mint aki jól végezte dolgát, kiment. Az elfenekelt postáskisasszony sóhajtozva és felhólyagzott ülepét dörzsölve a padlóra csúszott. Feneke izzott, mint a tűz, ráadásul mikor felhúzta a bugyiját, a vékony ruhadarab érintése szinte elviselhetetlennek tűnt. Effenberger kisasszony a mosdóba kísérte a halkan szipogó lányt és segített rendbehozni magát.

- Nem gondoltam volna, hogy a postamester úr ilyen szigorúan fog önnel bánni. Szegény popócskáját szinte véresre verte! De azért be kell látnia, hogy megérdemelte a fenekelést és örüljön, hiszen túl van a dolgon. Pár nap múlva az a szép feneke megint olyan fehér lesz, mint amilyen korábban volt!

Kedves női hiúság! A szép Elli könnyek között nevetett, miközben a vezetőnő hideg vízzel hűsítette felduzzadt hátulját.

Hogyan bűnhődött Elli, a csinos postáskisasszony... 1.

Ezt a történetet nagyon szeretem....

Hogyan bűnhődött Elli, a csinos postáskisasszony, szolgálati hanyagságáért.

1. rész

A csinos Elli Lehmann kisasszony, foglalkozása postai gyakornok, útban volt egy barátságtalan, goromba úrhoz, akivel röviddel ezelőtt hosszú telefonbeszélgetést folytatott. Dr. Hanf gimnáziumi tanár hibás távirat továbbítás miatt elesett el jó üzlettől. Az említett úr nagy gyümölcskert tulajdonosa volt, kedvtelésből gyümölcsnemesítéssel foglalkozott. Évente szép jövedelmet hozott ez a hobbija. Ez alkalommal egy érdeklődő részéről igen kedvező ajánlatot kapott, melyre táviratilag válaszolt. A postán feladta a sürgönyt: "Rendben van." A táviratot Lehmann kisasszony, a gyakornok vette fel. Gondolatai azonban az előző esti bál körül kalandoztak, és a csinos, szőke teremtés súlyos vétséget követett el, mivel a táviratot hibásan, az alábbi szöveggel továbbította: "Nincs rendben."

Ennek következtében a gyümölcskereskedő máshonnan vásárolt, Hanf tanár úr pedig elesett egy jókora összegtől. A férfi felháborodottan kártérítést követelt a postától, így a fiatal gyakornok hanyagsága lelepleződött. Ebben a helyzetben nem sokat segített a kisasszony szép szemeiből hulló könny.

Vezetője azt a tanácsot adta, hogy keresse fel személyesen a károsultat és valahogyan érje el, hogy az visszavonja a feljelentését, különben Elli elveszíti az állását. Ezért indult el a fiatal teremtés dobogó szívvel a megcsontosodott agglegényként ismert tanár lakására. Hamarosan a rettegett úr előtt állt, aki a legnagyobb tapintatlansággal és szigorral fogadta. Mikor a sovány, magas férfi szürke, szúrós szemeivel mereven ránézett, Elli szégyenkezve lehajtotta a fejét és erősen elpirulva a sírás szélén állt.

Hanf tanár úr éppen füzeteket javított a kényelmes karosszékében, de a lányt nem kínálta hellyel. A buta teremtés miatt keserű harag tört ki belőle.

- Ha ilyen fiatal lányra bízzák a fontos dolgokat, nem csoda, hogy ilyen hibák történnek. A fiatal nőszemélyek csak haszontalan dolgokra tudnak gondolni.

Forró tűz borította el Elli arcát. Nem válaszolt, térdei reszketni kezdtek. A sértő szavak még levertebbé tették, vétkének tudatában nem merte visszautasítani a szidalmakat.

- És hogyan gondolja jóvátenni a történteket? - kérdezte szigorúan a tanár, összehúzva a szemöldökét.

Elli félénken felnézett.

- A fizetésem egy részéből havonta megfizetem az ön kárát - felelte halkan.

- Mennyi a havi fizetése?

- Ötven márka.

- A szülei mivel foglalkoznak?

- Apám meghalt, anyámnak... van egy hanglemez üzlete.

- Testvérei vannak?

- Igen, egy húgom és három öcsém...

- Hogyan gondolta, hogy megtéríti a káromat? Miből? Gondolom az igazgatóság is kártérítést ró ki önre?

- Igen, levonják, és... és megrovást is kapok, ha ugyan el nem küldenek. Már van egy rossz pontom...

- Akkor meg miért nem vigyáz jobban? Szedje össze magát, ha dolgozik, akkor talán nem követ el ilyen ostobaságot!

Elli hallgatott. A szemrehányás jogos volt. A szigorú, szidalmazó szavak ellenére reménykedett, hogy a tanár kérges szíve meglágyul.

- Az édesanyja mit szólt a dologhoz?

- Jaj... Ő még... Még nem mondtam meg neki, nem akartam bánatot okozni... Ő nagyon takarékos...

- Van valamennyi megtakarított pénze?

- Nem hiszem... ó nem, honnan tudna félretenni - a fiatal lány könyörgően nézett a férfira.

- Tekintettel a tapasztalatlanságára vagy inkább a fiatalságára - emelkedett fel a tanár -, most megbocsátok önnek. Visszavonom a kártérítési igényemet, de a büntetés nem maradhat el. Röviden szólva, ön most itt testi fenyítést kap! Megértett?

Elli ijedten hátrált. Jól értette? Testi fenyítést? Tüzes szégyenpír borította el arcát, a döbbenettől szólni sem tudott. Hanf tanár úr egy nádpálcát vett elő, odament a lányhoz és megragadta szürke glasszékesztyüs kezét. Elli rémülten kapta el, megriadva a férfi fesztelenségétől.

- Hagyja csak magán - mondta a férfi, mivel azt hitte, hogy Elli a kesztyűjét akarja lehúzni. És ismét megfogta a lány vékony csuklóját, másik kezében a nádpálcát lóbálva.

Rövid habozás után a fiatal lány elfogadta a büntetés gondolatát. "A fájdalom hamar elmúlik", gondolta. "Ha csak a tenyeremet veri el, nem fájhat olyan nagyon." És bátran odatartotta kis kezecskéjét.

- Remélem, doktor úr, köztünk marad a dolog.

- Nincs okom elmondani senkinek, hogy megbüntettem önt. Csak egy kis emlékeztetőt kap, hogy ne felejtse el egyhamar a hanyagságát.

Az első ütés égető érzést okozott Elli tenyerén. Elfojtotta a feltörő fájdalmat. A második ütés után viszont már könny szökött hosszúpillás szemeibe. Klaccs - klaccs - klaccs. A lány nem tudott elnyomni néhány jajkiáltást, annyira égett és fájt a tenyere. A hatodik ütéstől térdre rogyott kínzója előtt, ám az nem kegyelmezett. Megparancsolta, hogy a másik kezét is tartsa oda hat ütésre. Az a gondolat, hogy nemsokára véget ér szenvedése, bátorrá tette a lányt. Elhatározta, hogy nem mutatja ki a rettenetes ember előtt, milyen borzalmasan égnek nádpálcájának ütései, a nádpálcáé, melyet máskor valószínűleg a tanítványai elfenekelésére használ. A gondolattól szégyen és harag töltötte el. A tenyeresek olyan keményen találták el, hogy elkapta a kezét és elhatározása ellenére hangosan feljajdult.

Végül elcsattant az utolsó ütés is. A megbüntetett lány sírva felemelkedett, hogy sietve elhagyja szégyene színhelyét. De ki írhatná le rémületét, mikor az embertelen kínzója kulcsra zárta az ajtót, a nádpálcát bőrből készült lovaglóvesszőre cserélte és ellentmondást nem tűrően a régi heverő támlájára mutatott.

- Feküdjön oda, még nem végeztünk!

Elli szeretett volna felsikoltani a felháborodástól. Tenyere már forró tűzben égett és ez az ember nem elégszik meg ennyivel? Még el is akarja fenekelni, mint egy gyereket? Nem... ez nem lehet, ez átlép minden illendőség határán. Mikor Hanf tanár úr észrevette a fiatal lány habozását, nagyon dühös lett.

- Ha nem akar engedelmeskedni, akkor mars ki és ne lássam többé! Azt hiszem, hálásnak kellene lennie, hogy egy kiadós veréssel megússza ezt az egész dolgot, ám ha úgy akarja, hát legyen. Elmehet, de akkor nem vonom vissza a panaszomat! Azt a néhány tenyeres nem nagyon számít semmit, ilyet általában csak az alsóbb osztályosok kapnak, ha valamit otthon felejtenek! Válasszon, nem vagyok híve a hosszú habozásnak!

- Nagyon szégyellem magam - zokogott Elli egyre jobban elpirulva -, jaj istenem, legyen részvéttel irántam...

Hanf tanár úr kissé gorombán vállon ragadta a postáskisasszonyt.

- Úgy, kislány, szóval szégyell tőlem verést kapni. Ezt elhiszem önnek, de vannak olyan esetek, amikor egy 17 éves lánynak - nagyjából ilyen idős lehet ön - egy kiadós fenekelés az egyetlen eszköz a javuláshoz. Higgye el nekem, tapasztalt vagyok ezen a téren.

Egy mozdulat és Elli úgy feküdt, ahogy kellett. Nem ellenkezett tovább, csak halkan sírt. A férfi erős kézzel lenyomta a derekát és a következő pillanatban egy jó nagyot húzott rá a vékony nyári ruhán keresztül. Vad fájdalom futott végig a lány testén, olyan fájdalom, melyet már régen nem érzett. A fenekes fájdalmas volt, a hajlékony bőrvessző rettenetesen csípett és a lány szinte megfulladt a szégyentől. Hamarosan hangosan kiabálni kezdett a fokozódó, izzó fájdalomtól.

- Aaaah... aaah... hagyja abba... kérem... ne mindig ugyanoda... oooh... aaaaaah... eléééééég!!

Ám a szívtelen férfi kíméletlenül folytatta a fenekelést, néhány igen kemény ütés visszhangzott a szobában.

- Így kisasszonykám! Alapos büntetést érdemelnek az ilyen hanyag, fegyelmezetlen lányok a fenekükre. Legyen ez önnek is jó lecke.

Végül a férfi befejezte a fenyítést és félig gúnyos, félig dühös nevetéssel gyönyörködött Elli fájdalmában, aki nyöszörögve, sóhajtozva szorította mindkét tenyerét égő popsijához. Most már a kesztyűje és szoknyája alatt is égett a bőre, de a tenyeresek gyerekjátéknak tűntek a fenekesekhez képest.

A fiatal lány lassan magához tért. Hirtelen megdöbbenéssel zilált külsejére gondolt - kisírt arcára, összekócolódott hajára -, és kedves hiúság mozdult meg benne, könnytől csillogó szemei tükröt kerestek. Azt hitte, hogy egy agglegény házában nem talál ilyen luxustárgyat, de tévedett.

- Ha rendbe akarja hozni magát - szólalt meg a férfi, miközben a helyére rakta a lovaglóvesszőt -, jobbra találja a mosdóhelyiséget.

Elli halálosan szégyenkezett. Most először vette észre, hogy a magas, csontos férfi nem is olyan csúf, mint az első pillanatban látszott. A lány vízzel hűsítette izzó tenyerét és lángoló arcát - legszívesebben égő popsiját is lehűtette volna egy kicsit. A tanár odaadott neki egy levelet, melyet a postaigazgatósághoz címzett és amelyben visszavonta a panaszát.

- Kisasszony, kvittek vagyunk - mondta nevetve és kinyitotta előtte az ajtót. - Egyébként ez az egész dolog köztünk marad - nyugtatta meg a lányt.

Elli a lépcsőn két rövidnadrágos fiúval találkozott, akik szomorúan igyekeztek a tanár lakása felé.

- Csak ne a lovaglópálcát vegye elő - mondta az egyik csüggedten.

Elli megborzongott. Minden lépés eszébe juttatta az elszenvedett megaláztatást. Az utcára érve igyekezett elfelejteni fájdalmát. Kacéran meglibbentette szoknyáját, mikor néhány ballagó fiatalembert vett észre a járdán, akik megjelenésében gyönyörködtek.

- Bájos teremtés - dicsérte az egyik orrhangon.

Az urak megfordultak a lány után.

- Micsoda ragyogó csípője van ennek a leányzónak - tette hozzá a másik -, ez a rugalmas, hibátlan ülep!

Az uraknak igazuk volt, hátha még tudták volna, hogy az általuk megdicsért testrész nem is olyan régen mit szenvedett el!!

Mesék a pálca másik oldaláról 2.

Sok lány és nő nem olyan méltatlannak és szokatlannak tekinti a botbüntetést, mint azt gyakran hangoztatják. Ám a verésnek valóban megérdemeltnek kell lenni. Akkor türelmesen elviselhető.

Az öt év alatt, mikor egy nagy csomagküldő áruházban dolgoztam magam is átéltem. Ott a női alkalmazottak részéről szokás volt, hogy a becsomagolt áruból néhányat hazavittek, tehát elloptak. Sokan ékszereket vagy illatszereket dugtak dekoltázsukba, sokan értékes fehérneműket vettek fel a WC-ben, mások szép harisnyákat, sálakat rejtettek a bugyijukba.

Rendszeresen tartottak ellenőrzéseket és motozásokat. Ha a részlegvezetők valamit találtak, akkor az ellopott áru árát és a megállapított büntetéspénzt felírták, majd a következő fizetésnél levonták. Köztünk, női alkalmazottak között ismert volt, hogy főnöknőnknél másképp is megválthatjuk magunkat. Mikor első alkalommal kerültem bajba és lopáson értek, az ellenőrző szobában le kellett vetkőznöm és az igazgatónő 6 pár nylonharisnyát talált a bugyimban, nagyon letörten és vérvörös arccal jöttem ki. Idősebb társam, aki sejtette mi történt, azt mondta: "Ne bánkódj, holnap menj be a főnöknőhöz és mondd meg neki, hogy sajnálod a lopást, de az ellopottakat nem tudod kifizetni és, hogy ne jelentsen fel, vagy bocsásson el, hanem más büntetést szeretnél! Alaposan el fog fenekelni. Az nagyon fáj, de mindannyian így csináljuk."

Rettenetesen féltem a főnöknőtől és a büntetéstől, ezért inkább levonattam a harisnyák árát és a büntetéspénzt. Ám egy idő múlva nem tudtam ellenállni és egy drága karórát rejtettem el a melltartómban, és mikor elkaptak, nehéz szívvel mentem a főnöknőhöz.

Miután aláírtam egy papírt, melyben beismertem a lopást és szabad elhatározásomból testi fenyítést kértem, főnöknőm az irodája mellett lévő tanácskozóterembe vezetett. Az előszoba ajtót gondosan bezárta. Az iratszekrényből meglehetősen hosszú nádpálcát vett elő és megparancsolta, vessem le a ruhám. Aztán el kellett mondanom, hogyan és miért loptam másodszor is, majd végül megmutatnom, hol rejtettem el a harisnyákat és az órát.

A főnöknő kijelentette, hogy 12 kemény pálcaütést érdemlek. Azt mondta, nem kötöz meg, ha engedelmesen elviselem a verést. Megígértem neki, felemeltem a kombiném, teljesen feszesre húztam a bugyim és mélyen lehajolva megérintettem a cipőmet ujjaim hegyével és vártam az első ütést. Ez azonban olyan rettenetesen fájt, hogy villámgyorsan felugrottam és tenyeremmel dörzsöltem farpofáimat. Csak nagy sokára tudott rávenni, hogy újra lehajoljak. Kezem, lábam reszketett, mint a nyárfalevél, fenekem ide-oda mozgott, így kaptam a második fenekest. Popóm égett, mint a tűz, hamar vége volt önuralmamnak. Térdre estem, átöleltem kínzóm lábait és könyörögve kegyelmet kértem. Tehetetlenül engedtem magam az asztalra fektetni, kezem, lábam megkötözni és a hátralévő 8 ütést így kaptam meg remegő popóhalmaimra. Mindegyik veséig hatolt, üvöltöttem, mint egy állat és nagyon szégyenkeztem, mert közben a bugyim teljesen átnedvesedett. Mikor véget ért a büntetés, megszabadított kötelékeimtől, egy új csipkebugyit és harisnyát adott rám és a szigorú úrnő ölébe kellett ülnöm. Simogatta hurkáimat és megkérdezte, fogok-e máskor is lopni? Sírva ígértem meg, ilyet soha többé nem teszek.

Soha nem is vettem el semmit, ami nem az enyém. Kemény lecke volt számomra. Egy egész hétig nem tudtam székre ülni, egy egész hétig nem tudtam hanyatt fekve aludni. Mikor kolléganőmnek azt mondtam, hogy a jövőben nem viszek haza semmit, olyan rettenetesen megfenyített, azt válaszolta: "Ne légy olyan érzékeny! Mi már majdnem mindannyian megkaptuk a megérdemelt fenekeseinket. Aki lop, annak bűnhődnie kell! Vagy tartsd távol a kezed a szép holmiktól és vedd meg! Örülj, hogy egyedül voltál a főnöknővel. A múlt héten, mikor egy kis kézitáskát vittem magammal, a felfuvalkodott újonccal együtt kaptak el, aki mindig azt hangoztatta, soha nem vesz el semmit, és sohasem engedi magát megalázni. A WC-ben levetette saját holmiját és helyette fehér svájci garnitúrát vett magára, valódi csipkével, 68 márkáért. Sajnos a főnöknő titkos szeretőjét, az első cégvezetőt is magával vitte a tanácskozó terembe. Nem hiszed el, az újonc hogy állt ott! Először megtagadta felemelni a ruháját egy férfi előtt. Nekem is nagyon kínos volt. Gyorsan túl akartam lenni az egészen, ezért hátul felemeltem a szoknyám, kifeszítettem vékony, zöld bugyimat és mélyen lehajoltam, bár szörnyen szégyelltem pimaszul kövér fenekemet a cégvezetőnek mutogatni. Sajnos ő vette kezébe a nádpálcát és olyan erőset húzott oda, amilyet még sohasem kaptam. Tudod, egy férfi sokkal erősebb, mint egy nő. Mikor a büntetés után voltam, szörnyen üvöltve és a popómat dörzsölve álltam ott, egyetlen dolog vigasztalt: ahogy a beképzelt újoncot elővették. Előbb le kellett vetnie az ellopott fehérneműt, aztán egy olcsó trikó alsóneműt vett magára. Mint egy kislány, halálosan szégyenkezett. Mivel félelmében nem akart lehajolni, a főnöknő a térdére fektette, vaskézzel lefogta, a cégvezető pedig teljes erővel fenekelte a kifeszült bugyin keresztül, úgy, hogy őrültként sikoltozott és többször becsinált. Ráadásul mindezt láttam, a rettenetes félelemtől én is megfogadtam, hogy sohasem nyúlok idegen tulajdonhoz."

Lenchen keservei

A 19. század egyik igazi német könyvsikere volt egy bizonyos Deinhardt nevű író Lenchen im Zuchthause című munkája. A könyv egy fegyházban játszódik, annak is a női részlegében és fő témája az elzárt nők testének az erre leginkább alkalmas részén különböző módon, különböző eszközökkel, különböző személyek által alkalmazott testi fenyítés. Ennek nyilvános változata az "istenhozott" és az "istenhozzád" (Willkomm és Abschied), a városka magasabb jövedelmű és társadalmi állású lakói előtt mintegy szórakoztató látványosságként kiosztott verés. Szegény "delikvens" ilyenkor a múlt század kényelmetlen fekhelyén, a durva deresen hasalva szánhatja, hogy vétkezett.

A hősnő Lenchen, a fiatal, szerelmes szolgálólány, aki politikai okokból emigráló szerelmét segítendő meglopja gazdáit. Szerelemből bűnözött - de ez nem hatja meg a bíróságot. A börtönigazgató és az orvos ugyan méltányolja a lány ifjú bájait, és tesznek némi célzást arra, hogy bizonyos esetben netántán bizonyítványt kaphatna testi gyengeségéről - ha nagyon kedves volna az urakhoz... De erre végül nem kerül sor. Az igazgató azonban, mint a könyv egy kevésbé hangsúlyos részéből kiderül, annak a nőnek is kíméletlenül védtelen fenekére veret húsz botütést, aki hajlandó volt az ágyába bújni.

Lenchen "ellenfele" Kunigunda, az éltesnek és férfierejűnek mondott, szívós és rosszindulatú fegyőr nő. Övén mindig egy gumibotszerű "fegyvert" hord, homokkal töltött szamár hímtagból készült verőeszközt, amellyel bármikor megtorolhatja az általa észrevett fegyelmezetlenségeket. Egyszerre nem üthet többet ötnél - de senki nem akadályozhatja meg abban, hogy ezt az ötöt ne számolja akár óránként a neki nem tetsző személyek vékony vászonruhával fedett hátuljára. Márpedig neki korántsem tetszenek azok a nők, akik amúgy tetszetősek még a börtönegyenruhában is. És miközben a rabmunkában hímezgető lányok, és asszonyok között sétálgat, Kunigunda a régi szép időkről mesél. A régi szép időkben - 1830 táján - Kunigunda komoly borravalót kapott a város tehetős polgáraitól, hogy szemük láttára hajtotta végre a büntetéseket nyírfavesszőből font virgáccsal, az eszköznek megfelelően lecsupaszított bőrön. Kérkedik vele, milyen ügyesen pirosította ki a "dupla görögdinnye nagyságú" asszonyi hátsókat is néhány perc alatt vesszőcsomóival, melyeket gondosan, szakértő módon kötött hatásos fenyítőeszközzé.

Kunigunda végzi egy tizenéves, derékon alul lemeztelenített "méregkeverő" fenyítését is, aki a vád szerint meggyilkolta mostohaanyját. A mostoha ugyanis szinte naponta elverte a lányt, az ágy támlájára hasaltatva, hogy szegény kis meggyötört popsija minél inkább az égnek meredjen, és szinte lenyúzva a bőrt a hamvas félgömbökről. A börtönigazgató számolatlanul vereti meg a lányt Kunigundával, de hiába jajgat az áldozat, sírása nem tűnik eléggé őszintének. Miután az igazgató megkérdi, hogy mindig a fenekére kapott-e a mostohától, s a kis rabnő igennel felel, a szakavatott pedagógus más módját javasolja a testi fenyítésnek. A további ütések a pucér combokra zuhognak, és immár kellően panaszos hangokat csalnak ki Kunigunda formás áldozatának torkán.

Egy némileg idősebb rab asszony elmeséli Lenchennek, hogyan kapott Kunigundától nem vesszővel, hanem bikacsökkel (amely bika hímvesszőből és homokból készül) 36 igen kegyetlen, erőteljes ütést a deresen. Természetesen nyilvánosan. Meztelen hátulját egy vékony szoknya takarta csupán és farának formái még inkább szem elé tűntek, ahogy a nézők számára "átsejlettek" az anyagon. Egy fegyőr állt fél térden mellette, jól leszorítva a szoknya alját, hogy a szövet még inkább feszüljön, és közben a fülébe suttogta Kunigunda gonoszan rafinált kegyetlenségének és erejének dicséretét.

Nem ez a 36 a legmagasabb ütésszám. Egy asszony letartóztatása után, hogy a verést elkerülje, terhesnek mondja magát. Csakhamar kiderül azonban, hogy füllentett. Az igazgató példás büntetést javasol. Először is "gyermek módjára" kell kiállnia az ütéseket – vagyis teljesen mezítelen altesttel. Másodszor: a csípős vesszőcsomók egy éjszakán át lúgban áznak, hogy ha felpattan a bőr, az apró sebekbe behatoljon némi maró folyadék. Harmadszor: Kunigundán kívül még két nő vegyen részt a fenyítésben. Így a szerencsétlen ál-állapotos háromszor 20, a szokottnál is kellemetlenebb ütést kénytelen elviselni szerencséjére terebélyes hátulján...

Lenchent végül egy markos férfi fegyőr veszi bottal "kezelésbe". Az ítélet végrehajtásakor vékony, combközépig érő, szorosan feszülő nadrágot kell az illem kedvéért viselnie. Büntetését végignézik az előkelőségek, megjegyezve, hogy többet is szívesen láttak volna a csinos Lenchenből.

(A német nyelvű könyvet szívesen felajánlom bárkinek, aki tud németül és érdekli a történet.)

Patricia Grasso: Skócia szépe

/1564-ben játszódik. Brigette Edwina Devereux (Brie) angol grófkisasszony feleségül megy Lord Iain MacArthur skót nemeshez. Egy alkalommal kilesi, amint a gróf csókolózik egy másik asszonnyal, de azt nem látja, hogy a nő erőszakolta ki a csókot, és hogy a férje ártatlan. Ezért megszökik, és egy londoni fogadóban talál munkát. A férje megtalálja, és utána megy./

- Jaj! - Brigette megbotlott, és a tálca kirepült a kezéből, egyenesen Iain ölébe.

- Esetlen csitri! - ugrott fel dühösen Iain.

Megijedve az ismerős hangtól, Brigette a piszkos ruháról a férfi dühös arcába nézett.

Szeme a meglepetéstől kitágult, ajkát egy csendes, félelemmel teli "Ó!" hagyta el. Iain elkapta a vállát, és olyan erőszakosan rántotta vissza, hogy a lány nekiütközött merev testének. A férfi felkapta, és mint egy zsák lisztet, a vállára hajította, majd a lépcső felé indult.

- Tegyél le! - visított Brigette ártalmatlanul öklözve a férfi hátát. - Kóbor fattyú! - A lány káromkodása sírássá változott a megalázó fájdalomtól, amikor a férfi jól elverte a fenekét.

Iain megállt a lépcsősor tetején: - Melyik a szobád?

- Keresd meg magad, gazember!

Iain újra elnadrágolta a lány felfelé fordított fenekét.

- Az utolsó ajtó a folyosó végén!

Benn a piszkos szobában Iain elreteszelte az ajtót, majd az ágyra dobta a lányt. Brigette felugrott, és hátrálni kezdett, egyik kezével sajgó testrészét simogatta. Figyelmen kívül hagyva a lányt, Iain levetette piszkos ruháit, majd pompás meztelen testével Brigette felé fordult, aki reszketett a félelemtől.

- Elkényeztetett makacs kölyök! - fröcsögte a lány felé közelítve.

- Tartsd távol magad! Vak hím! - Parancsa bátrabban hangzott, mint ahogyan éppen érzett. - Házasságtörő kéjenc!

Ez már megállította Iaint: - Miért hagytál el?

- Miért? - visszhangozta Brigette hitetlenkedve. - Miért? Mindent tudok rólad! - Megvetően mosolygott: - Láttam, amint megcsókoltad Antóniát!

- Én nem... Antónia csókolt meg engem!

- És mi a fészkes fene a különbség?! - vágta a fejéhez Brigette, és a nyomaték kedvéért dobbantott a lábával.

Iain előrelendült, megragadta Brigette felső karját, és durván megrázta: - Ki tanított neked ilyen mocskos szavakat? - Erős tenyere keményen rácsapott a lány meztelen fenekére. Brigette visított, és megpróbált menekülni, de férje karjai erősen fogva tartották. Iain újra ‚s újra elnáspángolta felesége tejfehér, hibátlan ülepét, amíg az el nem vörösödött.

Brigette abbahagyta a küzdelmet, sikítása szívfájdító zokogássá változott.

Üzletasszony

A következő történet a Szexpartner kereső című újság 1991/6. számában jelent meg. Számomra azóta is felejthetetlen:)

Mikor Evannal találkoztam, nem gondoltam volna, hogy meg fogja változtatni eddigi életemet. A Texas Oil Corporation egyik igazgatónője vagyok, és ebből fakadóan szeretek felsőbbrendűnek látszani, ill. túl nagy fontosságot tulajdonítok a hatalomnak. Valójában semmi rosszat nem látok abban, hogy ilyen hivatalos jellegű az életem a magánéletben is. Hatalmamnál fogva én voltam az úr a munkahelyemen és a hálószobában is. De ekkor megjelent a színen Evan. Attól a perctől kezdve, hogy első alkalommal megismertem, azonnal vonzalmat éreztem iránta, mert olyan szexuális légkör lengte körül, ami engem azonnal magával ragadott. Széles mosolya, bizalmaskodó hencegése és a mögötte húzódó nyers szexualitás azonnal rabjává tett.

Első pillanatban megéreztem, hogy Ő nem olyan, mint az üzletfeleim, akik merő haszonszerzésből és érdekből viselkednek velem udvariasan. Kívülről keménynek látszott, de belülről csupa szív és csupa gyengédség. Persze senki sem bújhat ki a bőréből, ezért az első randink alkalmával még igyekeztem eljátszani a határozott és a vezető szerepre született nőt. Én rendeltem meg az italokat és az előételt is. Majd hirtelen, szó nélkül megragadta a karomat, és kiráncigált az utcára. Olyan erős szorítása volt, hogy azt hittem eltöri a karom. Dühös fények villództak a szemében, és nekem először az életemben halálfélelmem volt. "Mit akarhat tőlem? Hová akar vinni?" Különös, de abban az ingerültséggel teli pillanatban vettem észre, hogy milyen jóképű az a fiú, és a harag csak még jobban kiemelte szemének szépségét, ajkainak érzékiségét.

Miután beléptünk a lakásába, Ő kevert magának egy italt, és engem szinte semmibe vett. Mikor felém fordult csak ennyit mondott: "Vetkőzz!" Engem teljesen megdöbbentett nyersessége, és szinte elállt a lélegzetem. "Tedd azt, amit mondtam!" - parancsolta Evan, de olyan hangon, mint egy ostorcsapás. Félelem és izgalom keveréke töltött el, ahogy kiléptem elé ruhámból, és csak a bugyim ill. a melltartómat hagytam fent. Lassú mozdulattal, mint azt csak a filmekben látni, kioldotta a nadrágszíját és kihúzta a nadrágjából. Megragadta a hajamat és egy erős mozdulattal térdre kényszerített. Lehúzta a bugyimat és a lábához szorított, mint régen a tanár a kisdiákot. Minden erőmet összeszedve küzdöttem a szorítás ellen, de nem sikerült kiszabadítanom magam. Hallottam a szíj suhogását és végül azt, hogy a fenekemen landolt. Ekkor sírva fakadtam, de Ő nem hagyta abba. Csak mikor már tényleg a fájdalomtól zokogtam, akkor hagyott fel az ütlegeléssel és vett a karjaiba.

Evan gyengéd szavakkal vigasztalt, de ugyanakkor finoman figyelmeztetett is. Azt mondta, hogy vége már azoknak a napoknak, amikor fennhéjázva és parancsolgatva kurválkodtam, mert ha azt akarom, hogy nőként bánjon velem, akkor úgy is kell viselkednem, mint egy igazi nőnek. Ezután gyengéden nagy kezei közé fogta az arcomat és én félénken megpusziltam. Ekkor kikapcsolta a melltartómat és addig harapdálta a kebleimet, míg felvisítottam. Szájával elindult lefelé a "cicuskám" irányába, de amikor odaért, hirtelen átfordított és a popómat kezdte nyalni. Egyik orgazmusból a másikba kerültem, és mielőtt az utolsóhoz értem volna, Ő belém mártotta édes szerszámát, amitől a csúcsok csúcsát is megmásztam.

Evan teljesen új nővé varázsolt és instrukciói alapján éreztem, hogy egyre inkább önmagamat adom. Valahányszor rosszindulatúan viselkedtem, Ő mindig a térdére fektetett és elnáspángolt. Minden nap mikor hazaérek, levetem hivatali ruhámat és átcserélem harisnyatartóra, harisnyára és magas sarkú cipőre. Amikor Evan hazaér, én már az ajtóban várom egy itallal, és ha látom, hogy rossz napja volt, akkor már tudom, hogy kemény és hosszú éjszakám lesz. Legutóbb szándékosan kimaradtam otthonról csak azért, hogy amikor hazaérek ott találjam Evant a karosszékben, kezében az ostorral. Ott ült mellette hűséges barátja, Dale is. Teljesen megfélemlített és zavarodott voltam. Evan rám parancsolt, hogy menjek be a hálószobába, vetkőzzek le, és feküdjek arccal az ágyra. Másodpercekkel később Dale odakötözte a kezeimet az ágy lábához, és Evan finoman csiklandozta csupasz popsimat, miközben nyöszörögve tettem ígéretet, hogy soha többé nem jövök haza ilyen későn. Hirtelen megsuhant az ostor a kezében és lecsapott a popómra. Fájdalom töltötte el az altestemet. A második csapásnál sírni kezdtem. Rángatództam, de mind hiába, hiszen jó erősen odakötöztek. Ezután Evan átadta az ütlegelés jogát Dale-nek, hogy Ő büntessen tovább. Könnyeimen keresztül láttam, hogy Evan levetkőzik és feltérdel az ágyra, úgy hogy pénisze pont az arcom előtt volt. Fájdalmam ellenére megpróbáltam mindent úgy csinálni, ahogy Evan tanította.

Később, amikor Dale elment, Evan rendesen lefektetett az ágyba, és az éjszaka hátralevő részében csak kefélt és korbácsolt. Először életemben csináltunk anális szeretkezést. Végül hajnalhasadás felé kiszabadított rabságomból és megengedte, hogy karjaiban keressek megnyugvást.

Mesék a pálca másik oldaláról 1.

Nem tudom, rajtam kívül hány dolgozó lányt ver a főnöke, de nem hiszem, hogy közülük egy is úgy kapna ki, mint én. Csodálatos állásom van egy független rádióállomásnál, ahol minden délután 5-től este 11-ig a kapcsolótáblát kezelem, és saját lemezlovas programom is van éjfélig. Tény, hogy az adó igazgatója és tulajdonosa néha testi fenyítésben részesít, mikor helyénvalónak tartja. A fenyítések megalázóak és fájdalmasak, de szeretném megtartani az állásomat, melyet jobban élvezek, mint bármi mást. Mit tehet ilyenkor egy szegény dolgozó lány?

Az igazgató mindig az irodájába hivat, ahol megbeszéljük elkövetett vétkeimet. Ha bűnös vagyok - többnyire így van -, akkor kiszabja büntetésemet. Komolyabb vétség esetén visszarendel az irodába, általában éjjeli adásom után. Mikor elhangzott az "ítélet", visszatérek a kapcsolótáblához. A meghatározott óráig 3 munkatársamat - 2 férfit és egy lányt - kell felkérnem, hogy tanúként legyenek jelen a "leszámolásnál". Ők előttem mennek az igazgató irodájába.

Közvetlenül a félelmetes időpont előtt munkaasztalom fiókjából előveszem a kb. 70 cm hosszú, ceruzavastagságú, hajlékony, sárga nádpálcát és a főnök irodájába megyek, ahol a többiek már várnak. A férfiak tetszésük jeléül füttyentenek, mikor belépek. Átadom a nádpálcát az igazgatónak, és kapok tőle egy papírt, mely vétkeimet, beleegyezésemet, valamint a kiszabott fenekesek számát tartalmazza, melyet az elbocsátás helyett vállalok. Miután a papírt hangosan felolvasom a tanuknak, aláírom, hogy a beleegyezésemet elismerjem, majd a tanuk is aláírják. Ezzel kész vagyunk.

A szoba közepére megyek, a főnök követ. Letolom a farmernadrágot, és lehajolva megérintem a cipőm orrát ujjaim hegyével. Olyan mozdulatlanul állok, ahogy csak lehet, de néha sikolyomat és remegésemet nem tudom elfojtani, miközben lassan 15-25 fenekest kapok a nádpálcával, feszülő selyem bugyimra.

Ma ismét a félelemtől reszketek, mert tegnap este az éteren át megjegyzést tettem egyik reklamáló megrendelőnknek, amit besúgtak a főnöknek. Ilyen esetben jó kilátásom van egy alapos nádpálcázásra. Nem ismertem el szemtelenségemet, míg az ügyeletes mérnök be nem bizonyította. Ekkor megkértem legyen a tanúm, ha büntetést kapok.

Szombat délután; az igazgató 15 fenekest szabott ki a hétfői adás után. Persze a legszebb bugyimat veszem fel hozzá!