2017. augusztus 16.

Prelude for Pruglen 6.





6. rész

Intermezzo – A jányok, a jányok



A drámai kijelentés után Zoey jó érzékkel elnézést kér, és fáradtságra hivatkozva javasolja, hogy később folytassuk a tárgyalást. Mindannyian meglepődünk, amikor Mint közli, hogy 1 óra múlva vacsoraidő – az űrhajó ideje szerint még csak délelőtt 11 óra van. Teljesen elfelejtettük, hogy más időzónába esik a hely, ahova érkeztünk...

Így miután elfoglaljuk a szobáinkat, csak felfrissülni marad időnk, és már vacsorázhatunk/ebédelhetünk. Az étkezés teljes békében zajlik, mindenki csak a szomszédjával beszélget evés közben. Ismét az ovális asztalnál foglalunk helyet, de most az összes Prugleni megjelent. A vacsora amolyan svédasztalos, amikor leülünk, már tele van pakolva rengeteg étellel, nincs kiszolgálás, mindenki elveszi, amit szeretne. Minden nagyon finom, mi azt játsszuk, hogy a földi ízekhez hasonlítjuk az itteni kajákat.

A Prugleniek nagyon csendesek, szinte csak csipegetnek, inkább csak figyelnek bennünket. Látszik rajtuk, hogy nagyon furcsa számukra az, ahogyan vegyesen beszélgetünk, nem különölünk el nemek szerint, mint ők.

Én természetesen Sharon mellett ülök, de most kevés figyelmet kap tőlem, inkább próbálom megfejteni a Mint és Ronett között érezhető feszültséget. A barátnőmnek ez természetesen nem tetszik, ráadásul korábban hallotta, amikor beígértem a büntit Chen-nek, így sejthettem volna, hogy történni fog valami. Főleg amikor leejti a kanalát, és az udvarias Serpent „véletlenül” az oldalába kapja Sharon könyökét, miközben felemelkedik. Azt viszont már senki sem tekintheti véletlennek, amikor a barátnőm pohara – és a tartalma – Serpent ölében landol...

A Prugleniek pár pillanatig döbbenten figyelik a történéseket, én próbálom kitalálni, hogyan kérjek segítséget Zoey-tól, amikor Ronett felnevet. Ez még inkább ledöbbent mindenkit, ez az első érzelem a vendéglátóinkon, eddig max. egy-egy szemöldökráncolás jelezte, ha valami nem tetszett nekik. Látom Serpent-en, hogy nem tudja, mit is reagáljon, ha magunk lennénk, akkor már elhangzott volna egy komolyabb fenyegetés, de most diplomáciai úton vagyunk. Engem viszont annyira nem zavar a helyzet, de csak annyit mondok Sharon-nak: – Vacsora után akkor négyesben találkozunk, Édesem!



Azt persze nem tudom, hogy Chen mit fog szólni a dupla büntihez, de Serpent megnyugtat, hogy ebben csakis az ő szava a döntő. Így az én szobámban gyűlünk össze. Amikor a másik pár megérkezik, Sharon már a sarokban áll, csak egy rövid blúzban, pucér popsiját felkínálva bárki tekintetének. A fenekén még halványan látszódik a reggeli (valójában pár órával korábbi) bünti nyoma. Szerintem az én kedves barátnőm most elszámolta magát egy kicsit, amibe még az időeltolódás is belejátszik. (A szerző megjegyzése azoknak, akik az Észbontók szintjén vannak: Sharonnak minden reggel jelentkeznie kell büntire, de mivel a bolygón másik időzónában vannak a szereplők, így a két bünti között nem telik el 24 óra, csak nagyjából 16, és közben egy újabb fenekelést is kap...)

Serpent a hóna alatt hozza a korábban emlegetett paddle-t, és miközben leteszi az asztalra, elégedetten legelteti a szemét Sharon popsiján. Én sem tétlenkedek, megragadom Chen karját, és próbálom a szomszédos sarok felé terelgetni. Amikor ellenkezik, akkor drasztikusabb módszerhez folyamodok, és az egyik fülét kapom el. Így már könnyebb irányítanom, de természetesen nem maradna a kijelölt helyen, ha Serpent nem lépne közbe. Azt nem hallom, hogy mit suttog a fülébe, de ezt követően Chen engedelmesen tűri, hogy lehúzzák a nadrágját és a bugyiját, és ott marad a Sharonnal szomszédos sarokban.

Most már nekem is van min legeltetnem a szememet, Sharon pedig egyre látványosabb mocorgással jelzi, hogy nem feltétlenül örül a riválisnak, aki elvonja a figyelmet az ő fenekéről. Mivel szeretnék pár percet beszélgetni Serpent-tel (a prugleni szeszes ital egészen jó), így most én lépek oda a barátnőmhöz, és miközben komoly fenyegetéseket suttogok a fülébe (igazából a nyakszirtjére), a kezem felcsúszik az oldalán, és keményen megcsavarom a mellbimbóját.

Sperpent-tel eléggé összebarátkoztunk a hosszú út alatt, köszönhetően annak is, hogy mind a ketten szeretjük a jó söröket. Persze az űrhajón nem hozhattunk magunkkal túl sok innivalót, de a vulcaniak automatája eléggé jó nedűt tudott előállítani. De az igazi mindig jobb, így most élvezettel kortyolgatjuk a helyi alkoholos italt, ami meglepően hasonlít a Pilsenire.

– Szerintem kezdjük egy kis bemelegítéssel – mondom, miközben az egyik széket a kanapéval szembe helyezem. Igazság szerint Chen popsiját a kedvenc hajkefémmel terveztem kiporolni, de Sharon-ra ráfér egy kis könnyítés, így marad a tenyerünk.

Megragadom a barátnőm karját, a szoba közepére ráncigálom, majd a székre ülve a térdeimre fektetem. Nekem igazából Mon Dy-val volt megbeszélnivaló ügyem, Serpent pedig Sharon-ra fente a paddle-ját, de jobb, ha a bemelegítést ismerőstől kapják. Serpent követi a példámat, ő a kanapét használja, Chen pedig szinte úgy repül a térdére, hogy a lába alig éri a földet.

Amíg várom, hogy Serpent megfelelő helyzetbe hozza Chen-t, elmélázva simogatom Sharon popsiját, kezem be-betéved a combjai közé. A tenyerem éle nedvességet érez – tudhattam volna, hogy már egy idegen férfi tekintete is ilyen hatást vált ki belőle. Nem tudom, hogy reagáljak rá, az ujjam egy pillanatra elmerül benne, de hogy kifejezzem nem-tetszésemet is, egy kicsit belecsípek a combja belső felébe, amikor elveszem a kezemet.

Megvárom, míg Serpent tenyere lecsap Chen popsijára, majd én is követem a példáját. Az első pár fenekes után felvesszük egymás ritmusát, a szobában visszhangzanak a feszes bőrre lecsapó tenyerek. Részemről ez most nem büntetés, nem ütök ugyanarra a helyre többször, folyamatosan, nem célzok a popsi alsó részére – a célom az, hogy Sharon popsiját egyenletesen bemelegítsem. Persze az ütéseim nem simogatások, a barátnőm popsija szépen kezd pirosodni, de nem ehhez van szokva, és ennek jelét is adja, amikor egyre inkább tekergetni kezdi a fenekét.

Átpillantok a másik párra, látom, hogy Serpent sokkal keményebben bánik Chen-nel. Ez persze nem meglepő, Chen popsiján látszott, hogy egy ideje nem kapott ki. Elmosolyodok, amikor látom, hogy Mon Dy keze elindul hátrafelé, megvédeni a popsiját, de félúton meggondolja magát. Összevigyorgunk Serpent-tel, és mind a ketten kiosztunk egy kemény sorozatot a térdünkön hasaló lány popsijára.

Egyszerre hagyjuk abba a fenekelést – azt nem tudom, hogy ennyire összehangolódtunk, vagy csak véletlen. Serpent megragadja Chen haját, felemeli a fejét, és valamit súg a fülébe. Én pedig ismét Sharon combjai között vagyok, megmarkolom a punciját, jelezve, hogy az csak az enyém...

Egy perc múlva Chen az én térdemen hasal. A csere zökkenőmentesen zajlott le. Mivel Sharon jobban nevelt, így nekem elég volt csak pár paskolással jelezni, hogy vége, és álljon fel, Serpent viszont kénytelen volt felállni, és átráncigálni Chen-t a rövid távolságon. Persze amikor megragadom Mon Dy karját, már nem menekülhet tőlem.

Chen popsija közepesen piros, kellemesen meleg a tenyeremnek. Miközben megsimogatom, a tekintetem összeakad Sharonéval. Huncut barátnőm a nem túl kényelmes pozíciójában is engem figyel, oldalra fordított fejjel, szemében a jól ismert nézéssel. Amikor engedem, hogy egy másik pasi elfenekelje, mindig úgy néz rám, mint egy ártatlan angyal, akit valami hatalmas igazságtalanság ér éppen, és ennek csak én vagyok az oka, amiért nem akadályozom meg. A szemében egy jó adag durca mellett leheletnyi esdeklés (vigyázz rám), és persze sok-sok szeretet. Nem tehetek róla, de egyszerűen imádom.

Most is Serpent tenyere csap le először Sharon popsijára, én pedig nem tudom levenni róluk a szememet pár másodpercig, így jó 10 fenekessel le vagyok maradva, mire én is belekezdek. De nem hiszem, hogy Chen panaszkodhatna rám. Sharon bemelegítése eléggé játékos volt a részemről, olyan, mintha csak most kezdeném a porolást. Mon Dy popsijára pedig ráfér egy alapos elnáspángolás, így nem fogom vissza magamat. Mivel már nem teljesen hideg a bőre, és nem tudom, hogy Serpent-nek mik a tervei (most ő a vendég, ő diktálja az ütemet), ezért egyből tízes sorozatokkal kezdek. A távolabbi, jobb félgömb (amely jobban kézre esik) közepére 10 csípős fenekes, majd valamivel feljebb ismét 10. Jöhet a bal oldal, legfelső része, majd itt is a félgömb közepe. A sorrend nem véletlen, a kör végére hagyom a popsi alsó részét, ami eleve érzékenyebb, és 40 fenekes után még inkább kijön a hatása. Nem is csalódok, Xen már a bal oldali sorozat végén kalimpálni kezd a lábával, amikor pedig a jobb oldal kerül sorra, nem tudja megállni, hogy ne kapja hátra a kezét.

Ez persze nem okoz gondot, és miközben bal kézzel a derekához szögezem a csuklóját, amolyan büntetésképpen kiosztok egy húszas sorozatot a popsija közepére, mind a két félgömbjére egyszerre. És ha valami működik, akkor ne változtass rajta :) Így egy pillanatnyi szünet nélkül elkezdem az újabb kört, de most már minden egyes helyre 20 fenekest osztok ki...

Mire a végére érek, Chen eléggé hangosan fejezi ki a nemtetszését, nekem pedig a tenyerem kezd el egyre jobban sajogni. Tartok egy kis szünetet, és miközben simogatom a térdemen fekvő popsit, áttekintek a másik kettősre. Sharon most már lehajtott fejjel a padlót bámulja, popsiját tekergetve próbál kitérni a csípős ütések előtt, melyeket halk hangokkal kísér.

– Még 50, és áttérhetünk a komolyabb dolgokra – mondja Serpent, miközben összenézünk.

– Egyetértek – felelem.

A lányok válaszára ebben a helyzetben senki sem kíváncsi, így most ismét egymásra hangolódva kezdjük a kiosztását. Én egy kicsit(?) gonosz vagyok, és mind az 50 fenekest egy helyre, a popsi közepére osztom ki. Az eredménye nem is marad el, nagyjából a harmincaik után Chen száját a sok „Auuu” után egy csúnya szó is elhagyja. Én pedig nem hagyom ki a ziccert.

– Ezért szappan jár – mondom, és figyelmen kívül hagyva Chen protestálását, kiosztom a maradék fenekeseket.

A figyelmem most ismét Sharon felé fordul és látom, hogy neki sem esett jól az utolsó ötven, bár szerintem Serpent nem egy helyre ütött, de azért az ő fenekesei erősebbek attól, amit én szoktam kiosztani. Egy pillanatig megsajnálom a barátnőmet, de még időben figyelmeztetem magamat, hogy csak saját magának köszönheti, amit kap, hiszen neki most nem kellene a büntetettek között lennie, ha nem provokálja ki magának.

Felállítjuk a lányokat. Chen egyből dörzsölni kezdi a popsiját, Sharon viszont rám tekint az engedélyért, és csak akkor érinti a feszes félgömbjeit, amikor egy kurta biccentéssel engedélyt adok rá. Serpentet egy kicsit félrevonom, és töltök mindkettőnk poharába.

– Nem tudom, hogy neked mi a véleményed róla, de nálam a csúnya szavakért büntetés jár. Ami több minden lehet, a legenyhébb talán a száj szappannal történő kimosása.

– Ezt én is támogatom – feleli a barátom mosolyogva, nagyot kortyolva a poharából. – Szerinted az itteni fürdőszobában találunk megfelelő szappant?

– Nálam mindig van, kimondottan erre a célra – mondom, és közben már veszem is elő a csomagom egyik oldalzsebéből. – Ha nyitva hagyjuk a fürdőszoba ajtót, akkor mindent látni innen is. Kezd el, én addig adok valami elfoglaltságot Sharonnak.

Egy másik zsebből egy kis csomagot veszek elő. Miközben elkezdem kicsomagolni, Chen igen kelletlenül indul meg Serpent előtt a fürdőszoba felé. Sharon sem látszik túlzottan boldognak, mivel ő jól tudja, hogy mit is tartalmaz a csomag, amivel éppen foglalatoskodom.

– Vesd le a felsődet – mondom, miközben az utolsó csomókat kötöm ki a csomagon. Sharon elsőre tiltakozik, de elég csak ránéznem, és egyből engedelmeskedik. A következő dologhoz nem kell teljesen meztelennek lennie, de joggal feltételezem, hogy ha Serpent így látja majd, akkor valamivel kevesebb fenekest fog kiosztani neki.

A kibontott dolog olyan 40 centis hosszú rudakból áll, melyeket a két végüknél egy lánc köt össze, amolyan szőnyegszerűen, a rudak között pár centiméter hézaggal. Leterítem a szoba közepére, szemben a fürdőszobával. Sharont nem is kell utasítani, jól tudja, hogy erre kell térdepelnie. És mivel okos kislány, így csak egy pillanatig tétovázik, hogy a cicije, vagy a popsija legyen a fürdő felé.

Mivel eléggé mérges vagyok rá, így a legnehezebb pózt jelzem neki, két érintéssel: kezek tarkóra, és a lábak nem érinthetik a földet. Ebben a helyzetben már az első másodpercben mocorogni kezd, és jól tudom, hogy pár perc után már bármit megtenne. De most nem ez a játék, és tényleg csak 1-2 percről van szó.

Ugyanis közben Serpent már javában ügyködik a szappannal Chen szája körül. Amikor belépek, egy kicsit komikus, ahogyan a lány próbálja úgy távol tartani a barátom kezét, hogy az ne tűnjön komoly ellenkezésnek. Mivel nincs sok időnk, megragadom Mon Dy karját, és most már semmi akadálya egy alapos szájkimosásnak. Serpent pedig jó munkát végez, a végén a szappant Chen ajkai között hagyva felkapja a fürdőkefét, és miután én kilépek oldalra, egy tucatot kioszt a lány fenekére. Meg kell mondanom, hogy ez tényleg hatásos volt, Chen tiltakozását elnyelte a szappan, de komoly erősfeszítésembe kerül, hogy egy helyben tartsam.

Miközben Serpent engedélyt az öblítésre, a figyelmem ismét Sharon felé fordul. Jól látom, mennyire kínlódik, hogy megtartsa az elvárt pózt (pedig nem is ígértem semmilyen büntit, ha leteszi a lábát...), de megvárom, amíg Serpent is megbámulja a teljesen meztelen barátnőmet.

Miközben Chen grimaszolva kijön, én nagy kegyesen engedélyezem, hogy Sharon felálljon. Kb. 2 percet tölthetett a léceken, de a térdén széles vörös csíkok láthatóak. Most is esdeklően tekint rám, de nemet intek, nem érintheti meg a sajgó területet.

Közben Serpent követ engem, és most már Mon Dy is teljesen meztelen. Jól tudom, hogy a barátom a paddle-val akarja büntetni Sharont, így két ujjam közé csíptetem a mellbimbóját, és így vezetem az asztalhoz. A jobb oldalára hajoltatom. Sharon tapasztalt, mindenféle utasítás nélkül megragadja az asztal túlsó felét, a lábát pedig elég széles terpeszbe teszi.

Most már én irányítom a dolgokat, Serpent pedig követ. Így pár pillanat múlva az asztal másik felére Chen felsőteste kerül, lábai hasonló terpeszben – csak annyi a különbség, hogy őt a fülénél fogva vezették oda.

Serpent a kezébe veszi a paddle-t, én pedig azt mondom: – Kezdjünk fejenként hárommal.

Átmegyek az asztal másik oldalára, és megfogom mindkét lány egyik kezét. Serpent nem sokat tétovázik, megáll Chen mellett, beméri a távolságot, majd rövid szünetekkel kiosztja a három ütést. A paddle hatásos, nem is kell mondani. Chen a második után elengedi az asztallapot, így kénytelen vagyok mind a két kezemmel őt tartani. És most elnézem, hogy ismét egy csúnya szó hagyta el a száját, ezt most jobban érthetőnek tartom.

Amikor Sharon kerül sorra, hasonló módon reagál, de ő nem kockáztatja, hogy bármilyen illetlent mondjon, inkább a körmét mélyeszti a kezembe.

Most én következem. Serpent követi a példámat, és mind a két kezével megragadja Chen csuklóját, miközben én kiosztom a saját hármamat. Én jobban elnyújtom a dolgot, két ütés között hosszabb ideig várok, és a harmadik előtt megdörzsölöm mindkét lány popsiját. És be kell vallanom, hogy Sharon esetében jóval visszafogottabb voltam – pár óra múlva ismét el kell porolnom.

De jól tudom, hogy ez még nem elég, így miközben lágyan dörzsölgetem a barátnőm popsiját, azt mondom Serpentnek:

– Tőlem már eleget kapott Sharon, és ha jól gondolom, akkor neked sem az a célod, hogy most Chen tőled kapjon, azt bármikor megteheted. Azt javaslom, hogy csak azt a lányt fenekeljük el, akivel elszámolnivalónk van.

– Rendben – válaszolja Serpent, és most ő tölti tele a poharakat. Érdekes módon most a lányok sem tiltakoznak :)

– Úgy gondolom, hogy még kilenc a paddle-val Mon Dy popsijára a részemről éppen elég lesz, így meglesz a tucat, ami mindig egy elég jó szám.

– És ez nekem is megfelelő – feleli a barátom –, ennyi szerintem is éppen elég a vacsora alatti dolgokért.

A lányok sem tiltakoznak, de jól tudják, hogy feleslegesen tennék. Így csak a popsijuk feszül meg nagy egyetértésben.

Ismét kézbe veszem a paddle-t, miközben Serpent megragadja Chen kezét. Megvizsgálom a popsiját, ami most már mélyvörös színben pompázik. Nem tudom megállni, és mielőtt ellépek, keményen a combja belső felére csapok a kezemmel. Ez a minimum, amit megérdemel – és persze a 9 paddle.

Most sem sietem el, minden ütés után várok jó 20-25 másodpercet, hogy Chen rendesen át tudja érezni a hatását. És minden beképzeltség nélkül el kell mondanom, hogy jó munkát végeztem, a végére Serpent teljesen kiizzad, hogy helyén tudja tartani a barátnőjét. A lány popsija pedig a szivárvány minden színében pompázik – és mi lesz még holnap...

Amikor helyet cserélünk Serpent-tel, kisimítom Chen haját az arcából, és egy lány puszit nyomok a homlokára, mielőtt megragadnám Sharon csuklóit. A barátom most kevésbé siet, mint az előbb, és nekem is komoly erőfeszítésembe kerül, hogy Sharont megtartsam. Az utolsó három ütésnél lecsapok az ajkaira, és így a számba nyögi a fájdalomszavait.

2017. június 23.

13-as raktár


És ha már sorozat, akkor egy kedvenc jelenet :) A 13-as raktár egy amerikai fantasy, amelyben az ügynökök olyan műtárgyakat igyekeznek felkutatni a világban, melyek valamilyen csodás vagy épp veszélyes képességük miatt fenyegetést jelentenek az emberek számára.

Claudia, egy fiatal és okos számítástechnikus, aki bátyja után kutatva jut el a raktárba és az elején elég sok rosszalkodásban vesz részt - Artie pedig a 13-as raktár vezető ügynöke. 

A videóban nincs fenekelés, csak büntető sorok írása :)) Remélem másnak is tetszik, nem csak nekem :) 

video

Az utolsó zsaru


Egy német krimisorozat. Egy rendőrtiszt felébred 20 évig tartó kómájából. Újra munkába áll, azonban rá kell jönnie, hogy a világ mennyit változott. 

A pasi elég jól adja elő a macsó ősembert, szinte minden lány fenekére rácsap, akivel találkozik :) A videóban 5 ilyen részlet látható.

video

2017. április 16.

Pilinszky János: Tél és tavasz közt


Hogy tél volt: az első tavaszias napsütésben derül csak ki igazán. A szokatlanul éles ragyogásban mintha tussal húzták volna ki a téli utcák rajzát, mindent szürkének, fáradtnak és gyűröttnek látunk. Vállunkon mázsás a télikabát; a kirakatok üvegét mintha sűrű por lepné; az utcák sárosak; arcunk színe valószínűtlenül sápadt és fehér. Vitaminhiány, mondjuk, klorofillhiány. S mindezt a tavasz előhírének ragyogásában tapasztaljuk meg először.
A természet újjáéledése a tél legszembetűnőbb külszíne, a természet halandóságának legszembetűnőbb burkán át közeledik felénk. Az égbolt vadonatúj kékjét kopár ágak rácsai fogadják.
S ugyanezt a képet mutatja a liturgikus év megfelelő időszaka, ha hasonlíthatatlanul mélyebb tartalmak színe alatt is. A nagyböjt komor gyászát a keresztény reménység emelkedő hullámai feszítik.
Valamikor a tanítványokat is a feltámadás öröme a halál legszembetűnőbb jegyei közt érte. A sírbatétel, a keresztlevétel kopár tényei után. A halál mozdulatlansága után, mi őket is megbénította, halott Mesterükhöz hasonlítva őket. Nem lázadoztak, még csak nem is panaszkodtak. Egyszerűen tovább szerettek. Tovább szerették a halottat, kit életében talán nem mindig tudtak követni.
S itt – a szeretet e „sötétjében” – veszik hírül, hogy akit szeretnek: föltámadott. Szakasztott úgy, ahogy azóta is egyedül itt, a szeretet csendjében, „sötétjében” tapasztalhatja meg ki-ki közülünk a föltámadás fokozhatatlan intimitását, mivel ez a feltámadás véghetetlenül csendes, s akár a tanítványokra az első húsvét hajnalán, azóta is szinte észrevétlenül köszönt ránk.
Csendesen, mivel isteni, és észrevétlenül, mivel mindennél hatalmasabb.

2017. április 2.

A vörös bestia


Vaszary János bohózata az Újszínház előadásában.

Kautzky Armand fenekeli el Pikali Gerdát.

2017. március 8.

Nőnap



"Egész életemben csak nőktől kaphattam meg azt a fényt és melegséget, ami nélkül nem tudtam volna élni."

2017. január 20.

Könyvajánló



Már jó ideje nem bővítettem a könyvtárunkat, lehet, hogy kezd lecsengeni a szürke hatása? De most itt van egy újabb könyv, egy trilógia első része.

Sierra Cartwright - Donovan-dinasztia 1 - Megkötve

"Az ​​érintésed felszabadít, a csókod megköt.

Három fivér, egy nagy hatalmú család. Connor Donovan mindössze 27 éves, amikor átveszi a cég irányítását. Lara Bertrand céltudatos nő, aki eléri, amit akar. A fiatal milliárdos erőt sugárzó grafitszürke szemei, és forró éjszakákat sejtető hangja azonban leveszi a lábáról. Lara tudja, a két család nemcsak üzleti vetélytárs, de generációkra visszamenőleg gyűlöli egymást. Mégis, hogy megmentse apja cégét a biztos csődtől, sorsdöntő lépésre szánja el magát, és felajánlkozik a Donovan-fiúnak.

A kíváncsiságod űz hozzám. Mitől félsz? Attól, amit most kérni fogsz tőlem.

Connor nem csak az üzleti életben, de az ágyban is domináns. Felelősséget vállal, a korlátlan hatalomért cserébe. Nem feleséget keres, nem is szerelmet, hanem játszótársat, de a játék néha véresen komolyra fordul…

Sierra Cartwright bestseller sorozatában mesterien vezeti olvasóit a hatalmi játszmák világába, ahol a test is üzlet, ha az érdek úgy kívánja. Texas sosem volt még ilyen forró."

És egy nagyon kis részlet, csak kedvcsinálónak:

− Ez teljesen rendben van. Tegye fel mindazt a rengeteg kérdést, ami felmerült magában. Kérdezze meg, hogyan akarom megbüntetni.
− Muszáj ennek is benne lennie?
− Részemről igen. De a lényeg az, hogy minden kapcsolatnak, amibe belevágunk, szabályai vannak. Amiket én is betartok.
− Az, hogy akár csak megfordul a fejében a büntetés, számomra elfogadhatatlan.
− Valóban? Nézzük csak meg a bűnt. Emlékszik?

Lara emlékezett. Egészen pontosan.
− Azt mondta, hogy tartsam a kezemet a hátam mögött, és én nem így tettem.
− Egy tízes skálán mennyire értékelné ezt az engedetlenséget?
− Egyesnek. És maga sem volt dühös, vagy legalábbis nem látszott annak.
− Akkor hát milyen büntetést tartana megfelelőnek arra, amit tett?
− Fenekelés? Ha emlékszik, már kétszer volt benne részem, és utáltam.
− Minden egyes szóra emlékszem, amit mondott nekem.

És Lara minden egyes szóval egyre inkább a férfi hatása alá került.
− De én még sosem fenekeltem el. Bár lehet, hogy inkább az ágytámlához kötöm a kezét, és úgy nyalom ki.


A könyv megtalálható a könyvtárban. Akinek még nincs meg az elérhetősége, írjon nekem, és küldöm a linket.


2017. január 9.

Prugleni szemmel (1?)





Prugleni szemmel
(Részletek Mint diplomataasszony naplójából)



3612. Nelona hónap 49. napja (Prugleni időszámítás szerint):

    Ma van az a nap. Ezért imádkoztam már 11 éves korom óta. Igen, azóta várom, mióta a mamám elküldte azt a segítségkérő üzenetet. Végre választ kaptunk, bár elképzelni sem tudom, hogy néhány idegen miféle megoldással lesz képes segíteni rajtunk. Viszont, ha semmit sem teszünk, akkor egészen biztosan kihal a fajunk. Ezt pedig nem engedhetjük meg. A kiegyezésnek végre meg kell történnie a két fél között. Azonban ez nem olyan egyszerű. Számtalan ötlettel próbáltam már megbékíteni a két tábort, de ez jelenleg lehetetlen feladatnak tűnik. Én pedig már teljesen tanácstalan lettem. Gyűlöletet és ellenszenvet sokkal könnyebb felébreszteni, mint elaltatni, és bizalmat előlegezni a helyébe. Mára akkora lett a szakadék a férfiak és nők között, hogy a férfiaknak fogalmuk sincs róla, hogyan tiszteljék, és mire van szükségük a nőknek, a nők pedig már nem tudnak bízni a férfiakban, így nekik sincsen, fogalmuk se mire van szüksége egy férfinek. Ez mindenkinek rossz. Legfőbbképpen a gyermekeknek, akik ebben az elvakult gyűlöletben izzó világban kénytelenek felnőni. Lassan pedig már nem is fognak születni gyermekek. Már most is ijesztően kevesen vannak. Nem is értem. Hiszen lehetne a bolygónk maga a gazdasági és kulturális és tudományos fellegvára a világegyetemnek. Hiszen nincsen éhínség, nincsenek fertőző betegségek már évszázadok óta, melyek tizedelnék a népet. A bolygónk természeti és ipari szempontból is rengeteg értékkel büszkélkedhetne. Én mégis itt ülök egy nagy láda merionkaptán (robbanóanyag) tetején, és csak várom, hogy mikor pusztítjuk el magunkat végleg. Mégis, hogy lehetek itt bölcs és józan, egy ilyen helyzetben? Na és az idegenek? Ezernyi kérdésem lenne. Milyenek valójában? Milyen a kultúrájuk, náluk is vannak nemek? És ha vannak, hogyan élnek együtt? Ez talán őrült, és ostoba kérdés volna bárhol máshol, de egy bolygón, ahol a nemek háborúznak egymás ellen, nem létezik őrült, vagy ostoba kérdés…
   
   Az asszisztensem éppen most szólt, hogy kommunikációs távolságba értek a Földi bolygó küldöttei. Föld, milyen érdekes, és szép hogy valaki így nevezze a bolygóját. Biztosan nagyon tisztelik és szeretik a bolygójuk természeti kincseit, ezért nevezik így az anyabolygójukat. Fel is vettem a kapcsolatot velük. Sajátos és furcsa népség lehetnek. Először egy kedves hölggyel beszélgettem. Majd egy kisebb vita után, amit kihallottam a komunkikátorból szerencsére úgy döntöttek, hogy mind a heten elfogadják szíves meghívásunk a tárgyalásra. A vita közben megerősítést nyert, hogy léteznek náluk nemek. Amint megérkeznek, természetesen elemezzük a fiziológiájukat, hogy megfelelő ételeket és italokat tudjunk biztosítani számukra. Már csak 3 óra, és itt lesznek. Addig is sok a teendőm. Elő kell készíteni a megfelelő szálásokat, fogadni Mada képviselő urat, és Ronett képviselőasszonyt. Mindenre felkészültnek kell lenni, és mindennek jól kell alakulni. Nem fulladhatnak kudarcba ezek a tárgyalások is…

   Végre megérkeztek. Nem sokban különböznek tőlünk. Talán abban, hogy némiképp magasabb, nyúlánkabb testalkatuk van. Ez jó jel is lehet. Vajon miért van a feltehetőleg férfi egyedeknél fegyver? Talán jobb lesz bemutatkozni, és biztosítani őket arról, hogy itt nem fenyegeti őket semmiféle veszély, valamit beljebb invitálni őket…

   Hű de érdekes személyiségek ezek a Földiek. Végre feltehetem tömérdek kérdésem feléjük, a hajójuk működéséről, belső hierarchiájukról, férfi-nő kapcsolataikról… Na, jó talán már kezd sok lenni a kérdés, a Földi biztonsági férfi kezd, türelmetlen lenni azt hiszem. Ideje belekezdeni a szomorú tények ismertetésébe. De vajon mi az, amit mindenképpen el kell, mondjak, és mi az, amit egyelőre jobb, ha nem mondok el? Jobb, ha egyelőre csak a legszükségesebbekkel terhelem a tisztelt Földi Küldöttséget…

   Furcsa. Mármint, ahogy a bolygónkat érintő problémáinak ismertetésekor mennyire eltérően reagálnak, viselkednek. Látszik rajtuk, hogy nem azonos a véleményük, mégis képesek megfelelő kölcsönös tisztelettel kezelni ezt. Rá kell jönnöm hogyan képesek erre. Nálunk már lassan teljesen elképzelhetetlen, hogy a két nem tisztelettel hallgassa meg egymást, és tisztelettel szóljon egymáshoz. Egyszerűen csökönyösen ragaszkodnak a nézethez, hogy a másik nem másodrendű értéktelen személy. Az idegenekben ennek nyoma sincs. Legalábbis nem tűnik úgy mintha bárki is másodrendűnek kezelne bárkit is, még ha meg is van a maguk hierarchiájuk. Persze valószínű náluk a két nem között sosem lehettek ilyen konfliktusok, vagy ha mégis, megtanulták kezelni. De vajon mi módon?

   Talán itt lenne az ideje, hogy egy kis szünetet rendeljünk el vacsoráig. Lehet, idő kellene az idegeneknek, hogy átgondolják, mindazt, amit megtudtak a bolygónk sajnálatos helyzetéről. Nem várhatjuk tőlük, hogy néhány óra alatt változtassák meg a sorsunk, ha erre mi magunk emberöltők alatt nem voltunk képesek. Itt sajnos nem elég jó megoldás a tűzszünet. Végleges megoldás kell, vagy véglegesen kihalunk. Ehhez pedig idő kell…

Sajnos nem tudom tovább írni a történetet, mert Valaki nem írta meg a következő részt :P :P :P

Tisztelettel:
Mint Diplomataasszony 



Írta: Furika


2017. január 1.

BUÉK



2017...

Igazából nem is tudom, mit lehetne írni az új évvel kapcsolatban... Túl nagy bizakodásra nem sok alap van, de ez mégis egy új év kezdete, nem lehet pesszimista hangulatban kezdeni :)

Sajnos az tény, hogy a Pruglenen jobban fognak menni a dolgok, mint a Földön - viszont azt remélem, hogy itt azért több fenekelés lesz :)

Kívánom, hogy mindenki kapjon valamit az új évtől. Egy gyereket (vagy kettős-hármas ikret :)) ), egy gyűrűt, egy új sub-ot, házasságot, sikeres vizsgát, több pénzt, jobb munkát, Dallas Cowboys Super Bowlt :))

És persze egészséget. A többit "ellopjuk", bár nem vagyunk politikusok :)

És egy kép a lányoknak, az év első feladata: megtanulni a helyes pozíciót :))


Vigyázzatok magatokra.

2016. december 30.

Prelude for Pruglen 5.




5. rész



Az X236BG sokban hasonlít a Földre, ezt már az űrhajóból is megállapítottuk. Ahogyan az űrkomp közeledett a felszínhez, még több hasonlóságot fedeztünk fel – hatalmas erdőket, két, egymással szinte párhuzamos futó folyót, az egyik oldalon magas hegyeket. Ami viszont meglepő, sehol nem látni nyomát annak, hogy nagyobb csoport élni itt, városoknak semmi jele...

Amikor ezt felvetem, Zoey először mérges pillantást lövell felém – nem tudom, hogy ez még a nádpálcázás miatt van, vagy csak azt a poénomat nem díjazza, hogy egy párnát nyújtottam át neki, amikor a beszálltunk a kompba... –, de pár pillanat után megosztja az információt.

– Mint annyit mondott, hogy pár éve már tűzszünet van a bolygón. Vagyis inkább csak hallgatólagos megállapodások bizonyos dolgokról. Ez a hely, ahova megyünk, régen kedvelt üdülőhely volt, most pedig amolyan senki földje. És nem leszünk veszélyben.

– Ezt is Mint mondta, hogy nem leszünk veszélyben? – kérdezem szkeptikusan. – És azt nem mesélte el, hogy kik háborúznak és miért?

– Arra nem volt idő – feleli Zoey elhúzva a száját –, mivel egy hülye pasi megzavarta a beszélgetésünket, majd egy másik hasonlóan hülye pasi értelmetlen dologgal kötötte le az időmet.

– Úgy látom, hogy tényleg nem sok hatása volt – szúrja közbe Ciobar. – Talán meg kellene ismételni lefekvés előtt, mondjuk duplázva...

– Egy perc, és landolunk – szólal meg Serpent, megelőzve Zoey reagálást.

Miközben egyre közelebb kerülünk a talajhoz, feltűnik egy épület. Olyan, mint egy kisebb kastély, középen pár oszloppal, előtte hatalmas szabad terület, egy kis tóval. Ismét ellenőrzöm a fegyveremet. A vulcani fegyverek elképesztőek, heten még úgy is simán le tudnánk győzni egy földi századot, hogy egy-két lány egyetlen lövést se adna le... Egy kicsit meg is nyugszom, amikor a komp érzékelője csak 8 életjelet mutat a közelben.

Csak egy apró rándulást lehet érzékelni, amikor földet érünk – nem tudom, hogy ez Serpent, vagy a számítógép érdeme. Én lépek ki elsőnek, és így én pillantom meg a ránk váró három személyt. Még ilyen távolságból is meg tudom állapítani, hogy két nő és egy férfi. Egy kicsit zömökebbeknek látszanak a földi embereknél, de az valószínűleg a valamivel nagyobb gravitáció miatt van, amit az első lépések után érezni lehet.

Nem látok fegyvert a vendéglátóinknál, de a további öt, láthatatlan személy nem hagyja lankadni a figyelmemet. Intek Serpent-nek és Ciobar-nak, hogy két oldalt figyeljenek, majd előre engedem Zoey-t és Sharont – Zoey-nak tárgyalnia kell, Sharon pedig a vezetőnk. Az pedig megnyugtató, hogy Chen védi a hátamat, de furcsa módon Abbatissa nyugalma is pozitívan hat rám.

A bolygólakók korát elég nehéz megállapítani, elsőre azt mondanám, hogy a középen álló nő valamivel idősebb, mint a másik kettő. Szerintem ő a vezetőjük, és ez megerősítést is nyer, amikor megszólal:

– Mint vagyok, és üdvözöllek bennetek a Pruglen bolygón.

A fordítógép így, személyes kommunikáció során, teljesen furcsa hatást ér el az embernél... Egyrészt halljuk az eredeti szavakat, amelyek teljesen ismeretlenek, bár Mint hangszíne egészen kellemes. Másrészt a fülünkbe egy gépi hang mondja a fordítást, érzelemmentesen. Ráadásul a „Pruglen” szó után a számítógép hozzáteszi: „Nem lefordítható, a bolygó neve a helyi nyelven”. Mintha nem lenne egyértelmű... Azt is el kellene fenekelni, aki a fordítógépet programozta...

– Zoey vagyok a Föld nevű bolygóról, és nagy örömmel segítünk, bármi is a probléma – feleli szertartásosan Zoey, és a gép már kezdené lefordítani a mondatot, amikor Mint int, és mutatja, hogy egy ők is rendelkeznek egy hasonló eszközzel.

– Szerintem menjünk be a házba, ott kényelmesebben tudunk tárgyalni – mondja Mint, majd felém pillantva megjegyzi: – Nem kell aggódni, nem fenyeget benneteket semmilyen veszély.

A nő pillantása nyílt, egyenes, így én csak biccentek, hogy elfogadom, amit mond. Intek a többieknek is, és mindenki elteszi a fegyverét a tokjába.



Egy viszonylag nagy teremben ülünk le egy ovális asztalhoz, egyik oldalon mi heten, a másik felén a prugleniek (még hozzá kell szoknom, hogy így nevezzem őket). Megjelenik négy újabb személy, és valamilyen italt öntenek a poharainkba. Feltűnő, hogy a két lány a lányokat szolgálja ki, a két férfi pedig bennünket, pasikat. Mint nagyon érzékeny, most is azonnal észreveszi, hogy valami zavar, de félreérti a reakciómat:

– Nem tudom, hogy mit ihattok a mi italainkból, így ez csak sima víz, egy kis mentalevéllel. De a központi rendszerünk már szkenneli a szervezeteteket, vacsorára ízletes fogásokkal tudunk majd szolgálni.

– Köszönjük, a víz most tökéletes – mondja Zoey, majd sorra bemutat bennünket a vendéglátóinknak. Mindenkit alaposan szemügyre vesznek, akiről éppen szó van, de még mindig csak Mint tesz fel egy-egy kérdést, amikor nem egyértelmű valami, vagy ha a gép nem képes pontos fordításra.

Én egyre inkább tűkön ülök, ideje lenne megtudni, hogy mi is probléma a bolygóval, de Mint újabb kérdéseket tesz fel, főleg a hierarchiára vonatkozóan, hogy kinek mi a feladata az űrhajón, ki a vezető, ki kinek a beosztottja, ilyenek. Már ott tartok, hogy közbeszólok, amikor a prugleni nő befejezi a kérdezősködést (talán tényleg tud olvasni a gondolataimban???), és ő veszi át a szót.

– Mielőtt bemutatkoznánk, el kell mondanom, hogy miért is kértünk segítséget – kezdi. – Bár már nagyon régen küldtük az utolsó üzenetünket, én akkor még kislány voltam, és valamivel jobb talán a helyzet, de...

Nagyot sóhajt, oldalra pillant a másik két társára, mintha megerősítést várna tőlük, de ők csak bámulnak maguk elé, bennünket vizslatnak, de még csak véletlenül sem néznek egymásra.

– Nos, talán csak áltatjuk magunkat – folytatja Mint, miközben kortyol egyet. – Az egész 156 éve kezdődött, egy sima, egyszerű tüntetéssel, ahol a nők egyenjogúságot szerettek volna maguknak. Akkor a bolygón nagyjából 256 millióan éltek – most alig vagyunk többen 3 milliónál...

156 éve tartó háború??? Több mint 250 millió halott??? Mi a fenét csináltak?

– Kik a szembenálló felek? – szól közbe Zoey, mivel látja, hogy Mint ismét elbizonytalanodik.

– A háború a férfiak és a nők között zajlik – szólal meg másik prugleni nő. – És mi állunk nyerésre.

– Ez nem igaz, Ronett! – Mint most először emeli fel a hangját. – Vagyis az igaz, hogy a két nem között zajlik a háború – fordul felénk –, de az nagy tévedés, hogy bármelyikünk is nyerésre állna... Persze ha a bolygó elpusztítása a cél, akkor nagyon közel vagyunk hozzá.

Ronett elhúzza a száját a rendreutasítástól, a Mint másik oldalán ülő pasi pedig elégedetten mosolyog. Ez nagyon nincs így jól... Két ország háborújában ki lehet találni valamit, valamilyen kompromisszum köthető, valószínűleg terület miatt harcolnak, vagy valamilyen politikai ok miatt. De ha a nők és a férfiak harcolnak??? Itt nem lehet demarkációs vonalat húzni, együtt kell élniük...

– Megpróbálom nagyon röviden vázolni a helyzetet – mondja Mint, most már valamivel bátrabban. Szerintem nagyon tartott attól, hogy egyből felállunk az asztaltól, amint meghalljuk a lényeget. És persze jogosan félt ettől, én is egyből menekülnék, de az információ annyira váratlan, hogy nem is tudjuk elsőre felfogni. – A 156 évvel ezelőtti tüntetés lázadássá fajult, amikor az egyik női aktivistát börtönbe zárták, ahol máig tisztázatlan körülmények között meghalt. Ezt felhasználta..., egy nő..., akit a nők többsége a legnagyobb nőnek tart, a férfiak pedig minden baj okozójának...

Mint ismét elbizonytalanodik. Bennem pedig csak most esik le, hogy szemben velünk nem kettő, hanem három oldal van. És most már látom, hogy Ronett a nők képviselője, a pasi a férfiaké, Mint pedig valamilyen közvetítő, ő akar igazából valamilyen megoldást, a másik kettő örömmel folytatná a háborút.

– Ez már történelem – szólok közbe, szándékosan durva hangon (bár nem tudom, hogy a tolmácsgép ebből mennyit ad át). – Nem tudom, hogy itt mennyi az átlagéletkor, de gondolom, hogy már régen meghaltak az akkori szereplők.

– Ez igaz – feleli Mint, és most egy kicsivel másképpen néz rám. – De a mi lelkünkben minden benne van. Nem lehet megoldást találni, ha nem szembesülünk ezekkel.

– Folytasd Mint. – Meglepetésre most Sharon szólalt meg, eddig nem volt szokása átvenni a szót Zoey-tól.

– Tena volt a nő neve. Kiépített egy hálózatot, csak nőkből. Fél év alatt a felnőtt nők 90 százaléka a Nőkért mozgalom tagja volt. És ekkor egy adott pillanatban, Szent Tia éjszakáján, a nők elfoglalták Matra, az egyik földrész legfontosabb pontjait.

– Könnyű dolguk volt – szólt közbe a prugleni férfi. – Bevetették a nőiességüket, elcsábították az őröket, majd megölték őket.

– Ebben is van igazság – feleli Mint. – Ő Mada. Gondolom, közben rájöttetek, hogy ahogyan Ronett a nők képviselője, úgy Mada a férfiakat képviseli. És abban igaza van, hogy a nők elcsábították a pasikat, de nem ölték meg őket. Vagyis nem mindet. De ez már megint szubjektív.... Az tény, hogy a nők sok fegyvert szereztek, és átvették a hatalmat.

– A férfiak és nők azóta ölik egymást? – teszi fel a kérdés Chen. Nem tehetek róla, de amikor ezt meghallom, egy pillanatra elfelejtem a Pruglen bolygó gondjait, és csak arra tudok gondolni, hogy ma este Chen Mon Dy fog nálam jelentkezni büntetésre... Nem tudom, hogy Mint mennyit érzékel ebből, de valamennyit biztosan, mivel mosolyogva válaszol – ez az első mosoly az arcán, mióta megláttuk.

– Szerencsére nem. Az első 10-20 év nagyon szörnyű volt, minden fegyvert bevetettek, rengetegen meghaltak. Ezt követően kialakult egy status quo. A bolygó egyik felén a férfiak, a másikon a nők uralkodtak. De amikor alig egy nemzedék alatt a népesség a felére csökkent, mind a két fél megrémült. Aláírták a pattani szerződést, amely kikötötte, hogy nem lehet több erőszak, aki egy másik pruglenit megöl, azt elítélik, akárkiről is van szó. Viszont ez nem oldott meg semmit... Megmaradt az elkülönülés, az ellenkező nem csak fogolyként volt jelen a másik területén.

– Így a nők nem tudtak teherbe esni pasik nélkül – veszi át a szót Ronett. – És ha nincs újszülött, akkor a faj kihal...

– Érdekes megoldások születtek – most Mada folytatja. – Sok nő direkt fogságba esett, csak azért, hogy a férfiak megerőszakolják, és gyereke legyen.

– A férfi foglyoknak valamivel jobb volt a sorsa – folytatja Mint –, mivel nem bántották őket, és szebbnél szebb nőkkel kellett szexuális életet élniük.

– De ez a nők előnyét biztosította – mondja Mada. – Egy pasi több tucat nőt tud teherbe ejteni, miközben egy nő csak egyszer lehet terhes, bármenyi férfi is szexelt vele.

– De... – kezdi Sharon, és látszik, hogy nem szívesen folytatná.

– Azt nem lehet előre tudni, hogy mi a gyerek neme – fejezi be a gondolatot Zoey. – Ne mondjátok, hogy a gyerekek sorsa is a neműktől függ...

– Természetesen nem öltük meg a gyereket, ha fiú volt egy női területen, vagy fordítva – mondja Mint. – De... De másodlagosak lettek.

– Ami főleg a nők számára volt nagyon nehéz – veszi át a szót Ronett. – Ők hordták 12 hónapig, ők szenvedtek a szülés alatt... És ha fiút lett, akkor egy idő után le kellett mondania róla... Igazságtalan volt az egész...

– De ez nem minden... – Mint tekintete elhomályosul. – A nők kifejlesztették, hogy módosítani tudják a születendő gyermek nemét. Vagyis a női területen születendő gyermekek 95 százaléka lány lett. Ami jó ötletnek tűnt... De lett két nem várt következménye.

– Az egyik – folytatja Mada –, hogy sokkal több nő lett, mint amennyit a pasik ki tudnának szolgálni.

– A másik pedig az – mondja Ronett –, hogy természetesen a pasik sem hagyták válasz nélkül... Mivel látták, hogy vesztésre állnak, így kasztrálni kezdték magukat. Vagyis hiába lett több lány, de nincs, aki megtermékenyítsen bennünket...

– Ekkor jött létre egy kiegyezést kereső csoport – mondja Mint, – egyértelmű volt, hogy ha így folytatjuk, akkor kihalunk. A csoport vezetője a mamám volt, ő küldte el az üzeneteket. Én pedig folytatom a törekvését. Bár nem tudom, hogy mi lehetne a megoldás...

– De most van valamilyen fegyverszünet – mondja Zoey, miközben én azt gondolom, hogy ezt a helyzetet lehetetlen megoldani, és jobb lenne azonnal elindulni haza.

– Ez a fegyverszünet már jó pár évtizede él – feleli Mint. – De ez... Ez csak elodázza a helyzetet. Vagyis már jó 100 éve nem volt gyilkosság, nem ölt meg senki egy másik pruglenit, csak azért, mert nő vagy férfi. De nem kell öldökölni... Ha nem születnek gyerekek, és nem vagyunk örök életűek (és nem vagyunk), akkor egyértelmű, hogy pár nemzedék alatt kihalunk...