2017. november 12.

Laurelin Paige - First and Last 1 - Első ​érintés





– Nem lenne szabad ilyen korán innom – mondta, amikor vittem neki egy hideg sört.
– De fogsz.
Elfogadta, de megjegyezte:
– Rossz hatással vagy rám. Ki kellene kötöznöm és megbüntetnem téged.
Ártatlan viccelődés volt, semmi több, de már félúton voltam a konyhába, és amikor kimondta, meglepetten visszafordultam. Nem az lepett meg, amit mondott – gyakran ugrattuk egymást –, hanem az érzés, amit felébresztett bennem. Megbüntetni. Ilyesmi eddig meg sem fordult a fejemben. Elfenekeltek már korábban is. Rob. De az csak játékos fenekelés volt, soha nem valaminek a következménye. És a gondolat, hogy megaláznak és megbüntetnek, különös módon felizgatott.
Liam láthatta az arcomon, mit gondolok, mert megkérdezte:
– Tetszene, nem igaz? – Úgy mondta, mintha rájött volna valamire, amit eddig nem tudott rólam. Mintha ez a felismerés érdekelné. Mintha én érdekelném őt úgy, mint eddig soha.
Azután, mielőtt válaszolhattam volna – mintha válaszolni tudtam volna egy ilyen különös kérdésre anélkül, hogy hosszabban gondolkodnék rajta –, azt mondta:
– Jut eszembe. Hoztam neked ajándékot.
– Komolyan? Mi az? – Nem az ajándék lepett meg, hanem a büntetés gondolata. Időnként hozott nekünk ezt-azt. Semmi drága holmit. Többnyire bizsukat. Nőcis DVD-ket.
– Semmi különös. Csak megláttam, és rád gondoltam. Az aktatáskámban van az ajtó mellett, egy tasakban. Kivennéd? De hozd ide, mielőtt belenéznél. El akarom magyarázni.
– Rendben. – Kimentem a hallba, és az aktatáskájában találtam egy kék műanyag tasakot.
Amint beléptem a nappaliba, megállított.
– Várj. – Még mindig ugyanúgy nézett rám, mint amikor otthagytam – érdeklődve. Áthatóan és izgatottan. Ettől én is érdeklődő és izgatott lettem, hevesen zakatolt a szívem, és vártam, hogy mondjon valamit. Mintha egy örökkévalóság telt volna el az alatt a pár másodperc alatt.
– Vedd a szádba a tasakot – mondta végül. – És kússz ide hozzám.
Különös kérés volt, váratlan és szokatlan. Feleselnem vagy vitatkoznom kellett volna. Azt kellett volna mondanom: „Szó sem lehet róla. Nem kúszom oda hozzád. Perverz állat.” De alig voltam tizennyolc. Volt pár szexpartnerem, többnyire szintén tinédzserek, és az édes hármasokon túl sosem foglalkoztam perverziókkal.
A szex azonban nagyon is érdekelt. Általa megszerezhettem mindazt, amire vágytam, és közben jól szórakoztam. Csak nem mindig gerjedtem be, és amit kaptam, nem mindig érte meg a fáradságot.
Legalábbis addig a pillanatig, amikor Amber pasija a nappali kanapéján feküdt, mezítláb, ingujjban, meglazított nyakkendővel, és azt mondta, hogy kússzak oda hozzá. Egyből nedves lett a szám, és izgatott bizsergés indult el a hasamból lefelé. Mert az, hogy ilyen megalázó, perverz, szégyenletes dolgot kértek tőlem… felizgatott.
A számba vettem a tasakot, és épp le akartam hajolni, amikor Liam megállított.
– Előbb vetkőzz le.
Habozás nélkül engedelmeskedtem. Nézte, ahogy vetkőzöm.
– A minap – mondta – említetted, mennyire utálod a modern kori édes-kedves romantikus hősöket. Amikor ezt megláttam – a tasak felé intett –, gondoltam, ezt biztos értékelnéd.
Ezzel sikerült fölkeltenie a kíváncsiságomat, de hamar megfeledkeztem róla. Mert amint négykézlábra ereszkedtem, fájt a térdem a kerámiapadlón, és nehéz volt a tasak a fogaimnak. Lengett a számban, miközben kúsztam, és ahogy nekicsapódott a mellemnek, kényelmetlen és megalázó érzés volt.
Ám minél kényelmetlenebbül éreztem magam, minél inkább megalázva, minél betegesebben és elferdültebben, annál jobban begerjedtem.
Liam arckifejezése pedig csak feltüzelt. Úgy nézett rám, mint egy állatra, mintha nem is ember volnék, hanem házi kedvenc, amit uralni és irányítani kell.
– Nem olyan vagy, mint Amber – mondta, és meg sem kellett kérdeznem, hogy érti. Amber nem térdelt volna le a kemény padlóra, és nem gerjedt volna be egy ilyen megalázó helyzettől. Ambert nem izgatta volna fel a fájdalom vagy a megaláztatás lehetősége.
Nem, én határozottan nem olyan voltam, mint Amber.
Nem jutottam el a kanapéig. Még félúton sem voltam, amikor Liam rám vetette magát, és a nyakkendőjével összekötözte a kezemet. Elfenekelt. Keményen. Dühösen. Megkefélt, durván és könyörtelenül. Mire végzett velem, sebek tarkították a csuklómat, a karomat és a mellemet. De másképp is megjelölt, láthatatlan módon. Az igazsággal, amit rólam tanított. A nevekkel, amikkel megbélyegzett, miközben kefélt, a nevekkel, amelyek hallatán elélveztem. „Kurva.” „Ribanc.” „Picsa.” Mocskosnak jelölt meg. Behódolónak. Olyasvalakinek, aki „nem Amber”.
És ez megrémített.

2017. augusztus 16.

Prelude for Pruglen 6.





6. rész

Intermezzo – A jányok, a jányok



A drámai kijelentés után Zoey jó érzékkel elnézést kér, és fáradtságra hivatkozva javasolja, hogy később folytassuk a tárgyalást. Mindannyian meglepődünk, amikor Mint közli, hogy 1 óra múlva vacsoraidő – az űrhajó ideje szerint még csak délelőtt 11 óra van. Teljesen elfelejtettük, hogy más időzónába esik a hely, ahova érkeztünk...

Így miután elfoglaljuk a szobáinkat, csak felfrissülni marad időnk, és már vacsorázhatunk/ebédelhetünk. Az étkezés teljes békében zajlik, mindenki csak a szomszédjával beszélget evés közben. Ismét az ovális asztalnál foglalunk helyet, de most az összes Prugleni megjelent. A vacsora amolyan svédasztalos, amikor leülünk, már tele van pakolva rengeteg étellel, nincs kiszolgálás, mindenki elveszi, amit szeretne. Minden nagyon finom, mi azt játsszuk, hogy a földi ízekhez hasonlítjuk az itteni kajákat.

A Prugleniek nagyon csendesek, szinte csak csipegetnek, inkább csak figyelnek bennünket. Látszik rajtuk, hogy nagyon furcsa számukra az, ahogyan vegyesen beszélgetünk, nem különölünk el nemek szerint, mint ők.

Én természetesen Sharon mellett ülök, de most kevés figyelmet kap tőlem, inkább próbálom megfejteni a Mint és Ronett között érezhető feszültséget. A barátnőmnek ez természetesen nem tetszik, ráadásul korábban hallotta, amikor beígértem a büntit Chen-nek, így sejthettem volna, hogy történni fog valami. Főleg amikor leejti a kanalát, és az udvarias Serpent „véletlenül” az oldalába kapja Sharon könyökét, miközben felemelkedik. Azt viszont már senki sem tekintheti véletlennek, amikor a barátnőm pohara – és a tartalma – Serpent ölében landol...

A Prugleniek pár pillanatig döbbenten figyelik a történéseket, én próbálom kitalálni, hogyan kérjek segítséget Zoey-tól, amikor Ronett felnevet. Ez még inkább ledöbbent mindenkit, ez az első érzelem a vendéglátóinkon, eddig max. egy-egy szemöldökráncolás jelezte, ha valami nem tetszett nekik. Látom Serpent-en, hogy nem tudja, mit is reagáljon, ha magunk lennénk, akkor már elhangzott volna egy komolyabb fenyegetés, de most diplomáciai úton vagyunk. Engem viszont annyira nem zavar a helyzet, de csak annyit mondok Sharon-nak: – Vacsora után akkor négyesben találkozunk, Édesem!



Azt persze nem tudom, hogy Chen mit fog szólni a dupla büntihez, de Serpent megnyugtat, hogy ebben csakis az ő szava a döntő. Így az én szobámban gyűlünk össze. Amikor a másik pár megérkezik, Sharon már a sarokban áll, csak egy rövid blúzban, pucér popsiját felkínálva bárki tekintetének. A fenekén még halványan látszódik a reggeli (valójában pár órával korábbi) bünti nyoma. Szerintem az én kedves barátnőm most elszámolta magát egy kicsit, amibe még az időeltolódás is belejátszik. (A szerző megjegyzése azoknak, akik az Észbontók szintjén vannak: Sharonnak minden reggel jelentkeznie kell büntire, de mivel a bolygón másik időzónában vannak a szereplők, így a két bünti között nem telik el 24 óra, csak nagyjából 16, és közben egy újabb fenekelést is kap...)

Serpent a hóna alatt hozza a korábban emlegetett paddle-t, és miközben leteszi az asztalra, elégedetten legelteti a szemét Sharon popsiján. Én sem tétlenkedek, megragadom Chen karját, és próbálom a szomszédos sarok felé terelgetni. Amikor ellenkezik, akkor drasztikusabb módszerhez folyamodok, és az egyik fülét kapom el. Így már könnyebb irányítanom, de természetesen nem maradna a kijelölt helyen, ha Serpent nem lépne közbe. Azt nem hallom, hogy mit suttog a fülébe, de ezt követően Chen engedelmesen tűri, hogy lehúzzák a nadrágját és a bugyiját, és ott marad a Sharonnal szomszédos sarokban.

Most már nekem is van min legeltetnem a szememet, Sharon pedig egyre látványosabb mocorgással jelzi, hogy nem feltétlenül örül a riválisnak, aki elvonja a figyelmet az ő fenekéről. Mivel szeretnék pár percet beszélgetni Serpent-tel (a prugleni szeszes ital egészen jó), így most én lépek oda a barátnőmhöz, és miközben komoly fenyegetéseket suttogok a fülébe (igazából a nyakszirtjére), a kezem felcsúszik az oldalán, és keményen megcsavarom a mellbimbóját.

Sperpent-tel eléggé összebarátkoztunk a hosszú út alatt, köszönhetően annak is, hogy mind a ketten szeretjük a jó söröket. Persze az űrhajón nem hozhattunk magunkkal túl sok innivalót, de a vulcaniak automatája eléggé jó nedűt tudott előállítani. De az igazi mindig jobb, így most élvezettel kortyolgatjuk a helyi alkoholos italt, ami meglepően hasonlít a Pilsenire.

– Szerintem kezdjük egy kis bemelegítéssel – mondom, miközben az egyik széket a kanapéval szembe helyezem. Igazság szerint Chen popsiját a kedvenc hajkefémmel terveztem kiporolni, de Sharon-ra ráfér egy kis könnyítés, így marad a tenyerünk.

Megragadom a barátnőm karját, a szoba közepére ráncigálom, majd a székre ülve a térdeimre fektetem. Nekem igazából Mon Dy-val volt megbeszélnivaló ügyem, Serpent pedig Sharon-ra fente a paddle-ját, de jobb, ha a bemelegítést ismerőstől kapják. Serpent követi a példámat, ő a kanapét használja, Chen pedig szinte úgy repül a térdére, hogy a lába alig éri a földet.

Amíg várom, hogy Serpent megfelelő helyzetbe hozza Chen-t, elmélázva simogatom Sharon popsiját, kezem be-betéved a combjai közé. A tenyerem éle nedvességet érez – tudhattam volna, hogy már egy idegen férfi tekintete is ilyen hatást vált ki belőle. Nem tudom, hogy reagáljak rá, az ujjam egy pillanatra elmerül benne, de hogy kifejezzem nem-tetszésemet is, egy kicsit belecsípek a combja belső felébe, amikor elveszem a kezemet.

Megvárom, míg Serpent tenyere lecsap Chen popsijára, majd én is követem a példáját. Az első pár fenekes után felvesszük egymás ritmusát, a szobában visszhangzanak a feszes bőrre lecsapó tenyerek. Részemről ez most nem büntetés, nem ütök ugyanarra a helyre többször, folyamatosan, nem célzok a popsi alsó részére – a célom az, hogy Sharon popsiját egyenletesen bemelegítsem. Persze az ütéseim nem simogatások, a barátnőm popsija szépen kezd pirosodni, de nem ehhez van szokva, és ennek jelét is adja, amikor egyre inkább tekergetni kezdi a fenekét.

Átpillantok a másik párra, látom, hogy Serpent sokkal keményebben bánik Chen-nel. Ez persze nem meglepő, Chen popsiján látszott, hogy egy ideje nem kapott ki. Elmosolyodok, amikor látom, hogy Mon Dy keze elindul hátrafelé, megvédeni a popsiját, de félúton meggondolja magát. Összevigyorgunk Serpent-tel, és mind a ketten kiosztunk egy kemény sorozatot a térdünkön hasaló lány popsijára.

Egyszerre hagyjuk abba a fenekelést – azt nem tudom, hogy ennyire összehangolódtunk, vagy csak véletlen. Serpent megragadja Chen haját, felemeli a fejét, és valamit súg a fülébe. Én pedig ismét Sharon combjai között vagyok, megmarkolom a punciját, jelezve, hogy az csak az enyém...

Egy perc múlva Chen az én térdemen hasal. A csere zökkenőmentesen zajlott le. Mivel Sharon jobban nevelt, így nekem elég volt csak pár paskolással jelezni, hogy vége, és álljon fel, Serpent viszont kénytelen volt felállni, és átráncigálni Chen-t a rövid távolságon. Persze amikor megragadom Mon Dy karját, már nem menekülhet tőlem.

Chen popsija közepesen piros, kellemesen meleg a tenyeremnek. Miközben megsimogatom, a tekintetem összeakad Sharonéval. Huncut barátnőm a nem túl kényelmes pozíciójában is engem figyel, oldalra fordított fejjel, szemében a jól ismert nézéssel. Amikor engedem, hogy egy másik pasi elfenekelje, mindig úgy néz rám, mint egy ártatlan angyal, akit valami hatalmas igazságtalanság ér éppen, és ennek csak én vagyok az oka, amiért nem akadályozom meg. A szemében egy jó adag durca mellett leheletnyi esdeklés (vigyázz rám), és persze sok-sok szeretet. Nem tehetek róla, de egyszerűen imádom.

Most is Serpent tenyere csap le először Sharon popsijára, én pedig nem tudom levenni róluk a szememet pár másodpercig, így jó 10 fenekessel le vagyok maradva, mire én is belekezdek. De nem hiszem, hogy Chen panaszkodhatna rám. Sharon bemelegítése eléggé játékos volt a részemről, olyan, mintha csak most kezdeném a porolást. Mon Dy popsijára pedig ráfér egy alapos elnáspángolás, így nem fogom vissza magamat. Mivel már nem teljesen hideg a bőre, és nem tudom, hogy Serpent-nek mik a tervei (most ő a vendég, ő diktálja az ütemet), ezért egyből tízes sorozatokkal kezdek. A távolabbi, jobb félgömb (amely jobban kézre esik) közepére 10 csípős fenekes, majd valamivel feljebb ismét 10. Jöhet a bal oldal, legfelső része, majd itt is a félgömb közepe. A sorrend nem véletlen, a kör végére hagyom a popsi alsó részét, ami eleve érzékenyebb, és 40 fenekes után még inkább kijön a hatása. Nem is csalódok, Xen már a bal oldali sorozat végén kalimpálni kezd a lábával, amikor pedig a jobb oldal kerül sorra, nem tudja megállni, hogy ne kapja hátra a kezét.

Ez persze nem okoz gondot, és miközben bal kézzel a derekához szögezem a csuklóját, amolyan büntetésképpen kiosztok egy húszas sorozatot a popsija közepére, mind a két félgömbjére egyszerre. És ha valami működik, akkor ne változtass rajta :) Így egy pillanatnyi szünet nélkül elkezdem az újabb kört, de most már minden egyes helyre 20 fenekest osztok ki...

Mire a végére érek, Chen eléggé hangosan fejezi ki a nemtetszését, nekem pedig a tenyerem kezd el egyre jobban sajogni. Tartok egy kis szünetet, és miközben simogatom a térdemen fekvő popsit, áttekintek a másik kettősre. Sharon most már lehajtott fejjel a padlót bámulja, popsiját tekergetve próbál kitérni a csípős ütések előtt, melyeket halk hangokkal kísér.

– Még 50, és áttérhetünk a komolyabb dolgokra – mondja Serpent, miközben összenézünk.

– Egyetértek – felelem.

A lányok válaszára ebben a helyzetben senki sem kíváncsi, így most ismét egymásra hangolódva kezdjük a kiosztását. Én egy kicsit(?) gonosz vagyok, és mind az 50 fenekest egy helyre, a popsi közepére osztom ki. Az eredménye nem is marad el, nagyjából a harmincaik után Chen száját a sok „Auuu” után egy csúnya szó is elhagyja. Én pedig nem hagyom ki a ziccert.

– Ezért szappan jár – mondom, és figyelmen kívül hagyva Chen protestálását, kiosztom a maradék fenekeseket.

A figyelmem most ismét Sharon felé fordul és látom, hogy neki sem esett jól az utolsó ötven, bár szerintem Serpent nem egy helyre ütött, de azért az ő fenekesei erősebbek attól, amit én szoktam kiosztani. Egy pillanatig megsajnálom a barátnőmet, de még időben figyelmeztetem magamat, hogy csak saját magának köszönheti, amit kap, hiszen neki most nem kellene a büntetettek között lennie, ha nem provokálja ki magának.

Felállítjuk a lányokat. Chen egyből dörzsölni kezdi a popsiját, Sharon viszont rám tekint az engedélyért, és csak akkor érinti a feszes félgömbjeit, amikor egy kurta biccentéssel engedélyt adok rá. Serpentet egy kicsit félrevonom, és töltök mindkettőnk poharába.

– Nem tudom, hogy neked mi a véleményed róla, de nálam a csúnya szavakért büntetés jár. Ami több minden lehet, a legenyhébb talán a száj szappannal történő kimosása.

– Ezt én is támogatom – feleli a barátom mosolyogva, nagyot kortyolva a poharából. – Szerinted az itteni fürdőszobában találunk megfelelő szappant?

– Nálam mindig van, kimondottan erre a célra – mondom, és közben már veszem is elő a csomagom egyik oldalzsebéből. – Ha nyitva hagyjuk a fürdőszoba ajtót, akkor mindent látni innen is. Kezd el, én addig adok valami elfoglaltságot Sharonnak.

Egy másik zsebből egy kis csomagot veszek elő. Miközben elkezdem kicsomagolni, Chen igen kelletlenül indul meg Serpent előtt a fürdőszoba felé. Sharon sem látszik túlzottan boldognak, mivel ő jól tudja, hogy mit is tartalmaz a csomag, amivel éppen foglalatoskodom.

– Vesd le a felsődet – mondom, miközben az utolsó csomókat kötöm ki a csomagon. Sharon elsőre tiltakozik, de elég csak ránéznem, és egyből engedelmeskedik. A következő dologhoz nem kell teljesen meztelennek lennie, de joggal feltételezem, hogy ha Serpent így látja majd, akkor valamivel kevesebb fenekest fog kiosztani neki.

A kibontott dolog olyan 40 centis hosszú rudakból áll, melyeket a két végüknél egy lánc köt össze, amolyan szőnyegszerűen, a rudak között pár centiméter hézaggal. Leterítem a szoba közepére, szemben a fürdőszobával. Sharont nem is kell utasítani, jól tudja, hogy erre kell térdepelnie. És mivel okos kislány, így csak egy pillanatig tétovázik, hogy a cicije, vagy a popsija legyen a fürdő felé.

Mivel eléggé mérges vagyok rá, így a legnehezebb pózt jelzem neki, két érintéssel: kezek tarkóra, és a lábak nem érinthetik a földet. Ebben a helyzetben már az első másodpercben mocorogni kezd, és jól tudom, hogy pár perc után már bármit megtenne. De most nem ez a játék, és tényleg csak 1-2 percről van szó.

Ugyanis közben Serpent már javában ügyködik a szappannal Chen szája körül. Amikor belépek, egy kicsit komikus, ahogyan a lány próbálja úgy távol tartani a barátom kezét, hogy az ne tűnjön komoly ellenkezésnek. Mivel nincs sok időnk, megragadom Mon Dy karját, és most már semmi akadálya egy alapos szájkimosásnak. Serpent pedig jó munkát végez, a végén a szappant Chen ajkai között hagyva felkapja a fürdőkefét, és miután én kilépek oldalra, egy tucatot kioszt a lány fenekére. Meg kell mondanom, hogy ez tényleg hatásos volt, Chen tiltakozását elnyelte a szappan, de komoly erősfeszítésembe kerül, hogy egy helyben tartsam.

Miközben Serpent engedélyt az öblítésre, a figyelmem ismét Sharon felé fordul. Jól látom, mennyire kínlódik, hogy megtartsa az elvárt pózt (pedig nem is ígértem semmilyen büntit, ha leteszi a lábát...), de megvárom, amíg Serpent is megbámulja a teljesen meztelen barátnőmet.

Miközben Chen grimaszolva kijön, én nagy kegyesen engedélyezem, hogy Sharon felálljon. Kb. 2 percet tölthetett a léceken, de a térdén széles vörös csíkok láthatóak. Most is esdeklően tekint rám, de nemet intek, nem érintheti meg a sajgó területet.

Közben Serpent követ engem, és most már Mon Dy is teljesen meztelen. Jól tudom, hogy a barátom a paddle-val akarja büntetni Sharont, így két ujjam közé csíptetem a mellbimbóját, és így vezetem az asztalhoz. A jobb oldalára hajoltatom. Sharon tapasztalt, mindenféle utasítás nélkül megragadja az asztal túlsó felét, a lábát pedig elég széles terpeszbe teszi.

Most már én irányítom a dolgokat, Serpent pedig követ. Így pár pillanat múlva az asztal másik felére Chen felsőteste kerül, lábai hasonló terpeszben – csak annyi a különbség, hogy őt a fülénél fogva vezették oda.

Serpent a kezébe veszi a paddle-t, én pedig azt mondom: – Kezdjünk fejenként hárommal.

Átmegyek az asztal másik oldalára, és megfogom mindkét lány egyik kezét. Serpent nem sokat tétovázik, megáll Chen mellett, beméri a távolságot, majd rövid szünetekkel kiosztja a három ütést. A paddle hatásos, nem is kell mondani. Chen a második után elengedi az asztallapot, így kénytelen vagyok mind a két kezemmel őt tartani. És most elnézem, hogy ismét egy csúnya szó hagyta el a száját, ezt most jobban érthetőnek tartom.

Amikor Sharon kerül sorra, hasonló módon reagál, de ő nem kockáztatja, hogy bármilyen illetlent mondjon, inkább a körmét mélyeszti a kezembe.

Most én következem. Serpent követi a példámat, és mind a két kezével megragadja Chen csuklóját, miközben én kiosztom a saját hármamat. Én jobban elnyújtom a dolgot, két ütés között hosszabb ideig várok, és a harmadik előtt megdörzsölöm mindkét lány popsiját. És be kell vallanom, hogy Sharon esetében jóval visszafogottabb voltam – pár óra múlva ismét el kell porolnom.

De jól tudom, hogy ez még nem elég, így miközben lágyan dörzsölgetem a barátnőm popsiját, azt mondom Serpentnek:

– Tőlem már eleget kapott Sharon, és ha jól gondolom, akkor neked sem az a célod, hogy most Chen tőled kapjon, azt bármikor megteheted. Azt javaslom, hogy csak azt a lányt fenekeljük el, akivel elszámolnivalónk van.

– Rendben – válaszolja Serpent, és most ő tölti tele a poharakat. Érdekes módon most a lányok sem tiltakoznak :)

– Úgy gondolom, hogy még kilenc a paddle-val Mon Dy popsijára a részemről éppen elég lesz, így meglesz a tucat, ami mindig egy elég jó szám.

– És ez nekem is megfelelő – feleli a barátom –, ennyi szerintem is éppen elég a vacsora alatti dolgokért.

A lányok sem tiltakoznak, de jól tudják, hogy feleslegesen tennék. Így csak a popsijuk feszül meg nagy egyetértésben.

Ismét kézbe veszem a paddle-t, miközben Serpent megragadja Chen kezét. Megvizsgálom a popsiját, ami most már mélyvörös színben pompázik. Nem tudom megállni, és mielőtt ellépek, keményen a combja belső felére csapok a kezemmel. Ez a minimum, amit megérdemel – és persze a 9 paddle.

Most sem sietem el, minden ütés után várok jó 20-25 másodpercet, hogy Chen rendesen át tudja érezni a hatását. És minden beképzeltség nélkül el kell mondanom, hogy jó munkát végeztem, a végére Serpent teljesen kiizzad, hogy helyén tudja tartani a barátnőjét. A lány popsija pedig a szivárvány minden színében pompázik – és mi lesz még holnap...

Amikor helyet cserélünk Serpent-tel, kisimítom Chen haját az arcából, és egy lány puszit nyomok a homlokára, mielőtt megragadnám Sharon csuklóit. A barátom most kevésbé siet, mint az előbb, és nekem is komoly erőfeszítésembe kerül, hogy Sharont megtartsam. Az utolsó három ütésnél lecsapok az ajkaira, és így a számba nyögi a fájdalomszavait.

2017. június 23.

13-as raktár


És ha már sorozat, akkor egy kedvenc jelenet :) A 13-as raktár egy amerikai fantasy, amelyben az ügynökök olyan műtárgyakat igyekeznek felkutatni a világban, melyek valamilyen csodás vagy épp veszélyes képességük miatt fenyegetést jelentenek az emberek számára.

Claudia, egy fiatal és okos számítástechnikus, aki bátyja után kutatva jut el a raktárba és az elején elég sok rosszalkodásban vesz részt - Artie pedig a 13-as raktár vezető ügynöke. 

A videóban nincs fenekelés, csak büntető sorok írása :)) Remélem másnak is tetszik, nem csak nekem :) 


Az utolsó zsaru


Egy német krimisorozat. Egy rendőrtiszt felébred 20 évig tartó kómájából. Újra munkába áll, azonban rá kell jönnie, hogy a világ mennyit változott. 

A pasi elég jól adja elő a macsó ősembert, szinte minden lány fenekére rácsap, akivel találkozik :) A videóban 5 ilyen részlet látható.


2017. április 16.

Pilinszky János: Tél és tavasz közt


Hogy tél volt: az első tavaszias napsütésben derül csak ki igazán. A szokatlanul éles ragyogásban mintha tussal húzták volna ki a téli utcák rajzát, mindent szürkének, fáradtnak és gyűröttnek látunk. Vállunkon mázsás a télikabát; a kirakatok üvegét mintha sűrű por lepné; az utcák sárosak; arcunk színe valószínűtlenül sápadt és fehér. Vitaminhiány, mondjuk, klorofillhiány. S mindezt a tavasz előhírének ragyogásában tapasztaljuk meg először.
A természet újjáéledése a tél legszembetűnőbb külszíne, a természet halandóságának legszembetűnőbb burkán át közeledik felénk. Az égbolt vadonatúj kékjét kopár ágak rácsai fogadják.
S ugyanezt a képet mutatja a liturgikus év megfelelő időszaka, ha hasonlíthatatlanul mélyebb tartalmak színe alatt is. A nagyböjt komor gyászát a keresztény reménység emelkedő hullámai feszítik.
Valamikor a tanítványokat is a feltámadás öröme a halál legszembetűnőbb jegyei közt érte. A sírbatétel, a keresztlevétel kopár tényei után. A halál mozdulatlansága után, mi őket is megbénította, halott Mesterükhöz hasonlítva őket. Nem lázadoztak, még csak nem is panaszkodtak. Egyszerűen tovább szerettek. Tovább szerették a halottat, kit életében talán nem mindig tudtak követni.
S itt – a szeretet e „sötétjében” – veszik hírül, hogy akit szeretnek: föltámadott. Szakasztott úgy, ahogy azóta is egyedül itt, a szeretet csendjében, „sötétjében” tapasztalhatja meg ki-ki közülünk a föltámadás fokozhatatlan intimitását, mivel ez a feltámadás véghetetlenül csendes, s akár a tanítványokra az első húsvét hajnalán, azóta is szinte észrevétlenül köszönt ránk.
Csendesen, mivel isteni, és észrevétlenül, mivel mindennél hatalmasabb.

2017. április 2.

A vörös bestia


Vaszary János bohózata az Újszínház előadásában.

Kautzky Armand fenekeli el Pikali Gerdát.

2017. március 8.

Nőnap



"Egész életemben csak nőktől kaphattam meg azt a fényt és melegséget, ami nélkül nem tudtam volna élni."

2017. január 20.

Könyvajánló



Már jó ideje nem bővítettem a könyvtárunkat, lehet, hogy kezd lecsengeni a szürke hatása? De most itt van egy újabb könyv, egy trilógia első része.

Sierra Cartwright - Donovan-dinasztia 1 - Megkötve

"Az ​​érintésed felszabadít, a csókod megköt.

Három fivér, egy nagy hatalmú család. Connor Donovan mindössze 27 éves, amikor átveszi a cég irányítását. Lara Bertrand céltudatos nő, aki eléri, amit akar. A fiatal milliárdos erőt sugárzó grafitszürke szemei, és forró éjszakákat sejtető hangja azonban leveszi a lábáról. Lara tudja, a két család nemcsak üzleti vetélytárs, de generációkra visszamenőleg gyűlöli egymást. Mégis, hogy megmentse apja cégét a biztos csődtől, sorsdöntő lépésre szánja el magát, és felajánlkozik a Donovan-fiúnak.

A kíváncsiságod űz hozzám. Mitől félsz? Attól, amit most kérni fogsz tőlem.

Connor nem csak az üzleti életben, de az ágyban is domináns. Felelősséget vállal, a korlátlan hatalomért cserébe. Nem feleséget keres, nem is szerelmet, hanem játszótársat, de a játék néha véresen komolyra fordul…

Sierra Cartwright bestseller sorozatában mesterien vezeti olvasóit a hatalmi játszmák világába, ahol a test is üzlet, ha az érdek úgy kívánja. Texas sosem volt még ilyen forró."

És egy nagyon kis részlet, csak kedvcsinálónak:

− Ez teljesen rendben van. Tegye fel mindazt a rengeteg kérdést, ami felmerült magában. Kérdezze meg, hogyan akarom megbüntetni.
− Muszáj ennek is benne lennie?
− Részemről igen. De a lényeg az, hogy minden kapcsolatnak, amibe belevágunk, szabályai vannak. Amiket én is betartok.
− Az, hogy akár csak megfordul a fejében a büntetés, számomra elfogadhatatlan.
− Valóban? Nézzük csak meg a bűnt. Emlékszik?

Lara emlékezett. Egészen pontosan.
− Azt mondta, hogy tartsam a kezemet a hátam mögött, és én nem így tettem.
− Egy tízes skálán mennyire értékelné ezt az engedetlenséget?
− Egyesnek. És maga sem volt dühös, vagy legalábbis nem látszott annak.
− Akkor hát milyen büntetést tartana megfelelőnek arra, amit tett?
− Fenekelés? Ha emlékszik, már kétszer volt benne részem, és utáltam.
− Minden egyes szóra emlékszem, amit mondott nekem.

És Lara minden egyes szóval egyre inkább a férfi hatása alá került.
− De én még sosem fenekeltem el. Bár lehet, hogy inkább az ágytámlához kötöm a kezét, és úgy nyalom ki.


A könyv megtalálható a könyvtárban. Akinek még nincs meg az elérhetősége, írjon nekem, és küldöm a linket.


2017. január 9.

Prugleni szemmel (1?)





Prugleni szemmel
(Részletek Mint diplomataasszony naplójából)



3612. Nelona hónap 49. napja (Prugleni időszámítás szerint):

    Ma van az a nap. Ezért imádkoztam már 11 éves korom óta. Igen, azóta várom, mióta a mamám elküldte azt a segítségkérő üzenetet. Végre választ kaptunk, bár elképzelni sem tudom, hogy néhány idegen miféle megoldással lesz képes segíteni rajtunk. Viszont, ha semmit sem teszünk, akkor egészen biztosan kihal a fajunk. Ezt pedig nem engedhetjük meg. A kiegyezésnek végre meg kell történnie a két fél között. Azonban ez nem olyan egyszerű. Számtalan ötlettel próbáltam már megbékíteni a két tábort, de ez jelenleg lehetetlen feladatnak tűnik. Én pedig már teljesen tanácstalan lettem. Gyűlöletet és ellenszenvet sokkal könnyebb felébreszteni, mint elaltatni, és bizalmat előlegezni a helyébe. Mára akkora lett a szakadék a férfiak és nők között, hogy a férfiaknak fogalmuk sincs róla, hogyan tiszteljék, és mire van szükségük a nőknek, a nők pedig már nem tudnak bízni a férfiakban, így nekik sincsen, fogalmuk se mire van szüksége egy férfinek. Ez mindenkinek rossz. Legfőbbképpen a gyermekeknek, akik ebben az elvakult gyűlöletben izzó világban kénytelenek felnőni. Lassan pedig már nem is fognak születni gyermekek. Már most is ijesztően kevesen vannak. Nem is értem. Hiszen lehetne a bolygónk maga a gazdasági és kulturális és tudományos fellegvára a világegyetemnek. Hiszen nincsen éhínség, nincsenek fertőző betegségek már évszázadok óta, melyek tizedelnék a népet. A bolygónk természeti és ipari szempontból is rengeteg értékkel büszkélkedhetne. Én mégis itt ülök egy nagy láda merionkaptán (robbanóanyag) tetején, és csak várom, hogy mikor pusztítjuk el magunkat végleg. Mégis, hogy lehetek itt bölcs és józan, egy ilyen helyzetben? Na és az idegenek? Ezernyi kérdésem lenne. Milyenek valójában? Milyen a kultúrájuk, náluk is vannak nemek? És ha vannak, hogyan élnek együtt? Ez talán őrült, és ostoba kérdés volna bárhol máshol, de egy bolygón, ahol a nemek háborúznak egymás ellen, nem létezik őrült, vagy ostoba kérdés…
   
   Az asszisztensem éppen most szólt, hogy kommunikációs távolságba értek a Földi bolygó küldöttei. Föld, milyen érdekes, és szép hogy valaki így nevezze a bolygóját. Biztosan nagyon tisztelik és szeretik a bolygójuk természeti kincseit, ezért nevezik így az anyabolygójukat. Fel is vettem a kapcsolatot velük. Sajátos és furcsa népség lehetnek. Először egy kedves hölggyel beszélgettem. Majd egy kisebb vita után, amit kihallottam a komunkikátorból szerencsére úgy döntöttek, hogy mind a heten elfogadják szíves meghívásunk a tárgyalásra. A vita közben megerősítést nyert, hogy léteznek náluk nemek. Amint megérkeznek, természetesen elemezzük a fiziológiájukat, hogy megfelelő ételeket és italokat tudjunk biztosítani számukra. Már csak 3 óra, és itt lesznek. Addig is sok a teendőm. Elő kell készíteni a megfelelő szálásokat, fogadni Mada képviselő urat, és Ronett képviselőasszonyt. Mindenre felkészültnek kell lenni, és mindennek jól kell alakulni. Nem fulladhatnak kudarcba ezek a tárgyalások is…

   Végre megérkeztek. Nem sokban különböznek tőlünk. Talán abban, hogy némiképp magasabb, nyúlánkabb testalkatuk van. Ez jó jel is lehet. Vajon miért van a feltehetőleg férfi egyedeknél fegyver? Talán jobb lesz bemutatkozni, és biztosítani őket arról, hogy itt nem fenyegeti őket semmiféle veszély, valamit beljebb invitálni őket…

   Hű de érdekes személyiségek ezek a Földiek. Végre feltehetem tömérdek kérdésem feléjük, a hajójuk működéséről, belső hierarchiájukról, férfi-nő kapcsolataikról… Na, jó talán már kezd sok lenni a kérdés, a Földi biztonsági férfi kezd, türelmetlen lenni azt hiszem. Ideje belekezdeni a szomorú tények ismertetésébe. De vajon mi az, amit mindenképpen el kell, mondjak, és mi az, amit egyelőre jobb, ha nem mondok el? Jobb, ha egyelőre csak a legszükségesebbekkel terhelem a tisztelt Földi Küldöttséget…

   Furcsa. Mármint, ahogy a bolygónkat érintő problémáinak ismertetésekor mennyire eltérően reagálnak, viselkednek. Látszik rajtuk, hogy nem azonos a véleményük, mégis képesek megfelelő kölcsönös tisztelettel kezelni ezt. Rá kell jönnöm hogyan képesek erre. Nálunk már lassan teljesen elképzelhetetlen, hogy a két nem tisztelettel hallgassa meg egymást, és tisztelettel szóljon egymáshoz. Egyszerűen csökönyösen ragaszkodnak a nézethez, hogy a másik nem másodrendű értéktelen személy. Az idegenekben ennek nyoma sincs. Legalábbis nem tűnik úgy mintha bárki is másodrendűnek kezelne bárkit is, még ha meg is van a maguk hierarchiájuk. Persze valószínű náluk a két nem között sosem lehettek ilyen konfliktusok, vagy ha mégis, megtanulták kezelni. De vajon mi módon?

   Talán itt lenne az ideje, hogy egy kis szünetet rendeljünk el vacsoráig. Lehet, idő kellene az idegeneknek, hogy átgondolják, mindazt, amit megtudtak a bolygónk sajnálatos helyzetéről. Nem várhatjuk tőlük, hogy néhány óra alatt változtassák meg a sorsunk, ha erre mi magunk emberöltők alatt nem voltunk képesek. Itt sajnos nem elég jó megoldás a tűzszünet. Végleges megoldás kell, vagy véglegesen kihalunk. Ehhez pedig idő kell…

Sajnos nem tudom tovább írni a történetet, mert Valaki nem írta meg a következő részt :P :P :P

Tisztelettel:
Mint Diplomataasszony 



Írta: Furika