2017. március 8.

Nőnap



"Egész életemben csak nőktől kaphattam meg azt a fényt és melegséget, ami nélkül nem tudtam volna élni."

2017. január 20.

Könyvajánló



Már jó ideje nem bővítettem a könyvtárunkat, lehet, hogy kezd lecsengeni a szürke hatása? De most itt van egy újabb könyv, egy trilógia első része.

Sierra Cartwright - Donovan-dinasztia 1 - Megkötve

"Az ​​érintésed felszabadít, a csókod megköt.

Három fivér, egy nagy hatalmú család. Connor Donovan mindössze 27 éves, amikor átveszi a cég irányítását. Lara Bertrand céltudatos nő, aki eléri, amit akar. A fiatal milliárdos erőt sugárzó grafitszürke szemei, és forró éjszakákat sejtető hangja azonban leveszi a lábáról. Lara tudja, a két család nemcsak üzleti vetélytárs, de generációkra visszamenőleg gyűlöli egymást. Mégis, hogy megmentse apja cégét a biztos csődtől, sorsdöntő lépésre szánja el magát, és felajánlkozik a Donovan-fiúnak.

A kíváncsiságod űz hozzám. Mitől félsz? Attól, amit most kérni fogsz tőlem.

Connor nem csak az üzleti életben, de az ágyban is domináns. Felelősséget vállal, a korlátlan hatalomért cserébe. Nem feleséget keres, nem is szerelmet, hanem játszótársat, de a játék néha véresen komolyra fordul…

Sierra Cartwright bestseller sorozatában mesterien vezeti olvasóit a hatalmi játszmák világába, ahol a test is üzlet, ha az érdek úgy kívánja. Texas sosem volt még ilyen forró."

És egy nagyon kis részlet, csak kedvcsinálónak:

− Ez teljesen rendben van. Tegye fel mindazt a rengeteg kérdést, ami felmerült magában. Kérdezze meg, hogyan akarom megbüntetni.
− Muszáj ennek is benne lennie?
− Részemről igen. De a lényeg az, hogy minden kapcsolatnak, amibe belevágunk, szabályai vannak. Amiket én is betartok.
− Az, hogy akár csak megfordul a fejében a büntetés, számomra elfogadhatatlan.
− Valóban? Nézzük csak meg a bűnt. Emlékszik?

Lara emlékezett. Egészen pontosan.
− Azt mondta, hogy tartsam a kezemet a hátam mögött, és én nem így tettem.
− Egy tízes skálán mennyire értékelné ezt az engedetlenséget?
− Egyesnek. És maga sem volt dühös, vagy legalábbis nem látszott annak.
− Akkor hát milyen büntetést tartana megfelelőnek arra, amit tett?
− Fenekelés? Ha emlékszik, már kétszer volt benne részem, és utáltam.
− Minden egyes szóra emlékszem, amit mondott nekem.

És Lara minden egyes szóval egyre inkább a férfi hatása alá került.
− De én még sosem fenekeltem el. Bár lehet, hogy inkább az ágytámlához kötöm a kezét, és úgy nyalom ki.


A könyv megtalálható a könyvtárban. Akinek még nincs meg az elérhetősége, írjon nekem, és küldöm a linket.


2017. január 9.

Prugleni szemmel (1?)





Prugleni szemmel
(Részletek Mint diplomataasszony naplójából)



3612. Nelona hónap 49. napja (Prugleni időszámítás szerint):

    Ma van az a nap. Ezért imádkoztam már 11 éves korom óta. Igen, azóta várom, mióta a mamám elküldte azt a segítségkérő üzenetet. Végre választ kaptunk, bár elképzelni sem tudom, hogy néhány idegen miféle megoldással lesz képes segíteni rajtunk. Viszont, ha semmit sem teszünk, akkor egészen biztosan kihal a fajunk. Ezt pedig nem engedhetjük meg. A kiegyezésnek végre meg kell történnie a két fél között. Azonban ez nem olyan egyszerű. Számtalan ötlettel próbáltam már megbékíteni a két tábort, de ez jelenleg lehetetlen feladatnak tűnik. Én pedig már teljesen tanácstalan lettem. Gyűlöletet és ellenszenvet sokkal könnyebb felébreszteni, mint elaltatni, és bizalmat előlegezni a helyébe. Mára akkora lett a szakadék a férfiak és nők között, hogy a férfiaknak fogalmuk sincs róla, hogyan tiszteljék, és mire van szükségük a nőknek, a nők pedig már nem tudnak bízni a férfiakban, így nekik sincsen, fogalmuk se mire van szüksége egy férfinek. Ez mindenkinek rossz. Legfőbbképpen a gyermekeknek, akik ebben az elvakult gyűlöletben izzó világban kénytelenek felnőni. Lassan pedig már nem is fognak születni gyermekek. Már most is ijesztően kevesen vannak. Nem is értem. Hiszen lehetne a bolygónk maga a gazdasági és kulturális és tudományos fellegvára a világegyetemnek. Hiszen nincsen éhínség, nincsenek fertőző betegségek már évszázadok óta, melyek tizedelnék a népet. A bolygónk természeti és ipari szempontból is rengeteg értékkel büszkélkedhetne. Én mégis itt ülök egy nagy láda merionkaptán (robbanóanyag) tetején, és csak várom, hogy mikor pusztítjuk el magunkat végleg. Mégis, hogy lehetek itt bölcs és józan, egy ilyen helyzetben? Na és az idegenek? Ezernyi kérdésem lenne. Milyenek valójában? Milyen a kultúrájuk, náluk is vannak nemek? És ha vannak, hogyan élnek együtt? Ez talán őrült, és ostoba kérdés volna bárhol máshol, de egy bolygón, ahol a nemek háborúznak egymás ellen, nem létezik őrült, vagy ostoba kérdés…
   
   Az asszisztensem éppen most szólt, hogy kommunikációs távolságba értek a Földi bolygó küldöttei. Föld, milyen érdekes, és szép hogy valaki így nevezze a bolygóját. Biztosan nagyon tisztelik és szeretik a bolygójuk természeti kincseit, ezért nevezik így az anyabolygójukat. Fel is vettem a kapcsolatot velük. Sajátos és furcsa népség lehetnek. Először egy kedves hölggyel beszélgettem. Majd egy kisebb vita után, amit kihallottam a komunkikátorból szerencsére úgy döntöttek, hogy mind a heten elfogadják szíves meghívásunk a tárgyalásra. A vita közben megerősítést nyert, hogy léteznek náluk nemek. Amint megérkeznek, természetesen elemezzük a fiziológiájukat, hogy megfelelő ételeket és italokat tudjunk biztosítani számukra. Már csak 3 óra, és itt lesznek. Addig is sok a teendőm. Elő kell készíteni a megfelelő szálásokat, fogadni Mada képviselő urat, és Ronett képviselőasszonyt. Mindenre felkészültnek kell lenni, és mindennek jól kell alakulni. Nem fulladhatnak kudarcba ezek a tárgyalások is…

   Végre megérkeztek. Nem sokban különböznek tőlünk. Talán abban, hogy némiképp magasabb, nyúlánkabb testalkatuk van. Ez jó jel is lehet. Vajon miért van a feltehetőleg férfi egyedeknél fegyver? Talán jobb lesz bemutatkozni, és biztosítani őket arról, hogy itt nem fenyegeti őket semmiféle veszély, valamit beljebb invitálni őket…

   Hű de érdekes személyiségek ezek a Földiek. Végre feltehetem tömérdek kérdésem feléjük, a hajójuk működéséről, belső hierarchiájukról, férfi-nő kapcsolataikról… Na, jó talán már kezd sok lenni a kérdés, a Földi biztonsági férfi kezd, türelmetlen lenni azt hiszem. Ideje belekezdeni a szomorú tények ismertetésébe. De vajon mi az, amit mindenképpen el kell, mondjak, és mi az, amit egyelőre jobb, ha nem mondok el? Jobb, ha egyelőre csak a legszükségesebbekkel terhelem a tisztelt Földi Küldöttséget…

   Furcsa. Mármint, ahogy a bolygónkat érintő problémáinak ismertetésekor mennyire eltérően reagálnak, viselkednek. Látszik rajtuk, hogy nem azonos a véleményük, mégis képesek megfelelő kölcsönös tisztelettel kezelni ezt. Rá kell jönnöm hogyan képesek erre. Nálunk már lassan teljesen elképzelhetetlen, hogy a két nem tisztelettel hallgassa meg egymást, és tisztelettel szóljon egymáshoz. Egyszerűen csökönyösen ragaszkodnak a nézethez, hogy a másik nem másodrendű értéktelen személy. Az idegenekben ennek nyoma sincs. Legalábbis nem tűnik úgy mintha bárki is másodrendűnek kezelne bárkit is, még ha meg is van a maguk hierarchiájuk. Persze valószínű náluk a két nem között sosem lehettek ilyen konfliktusok, vagy ha mégis, megtanulták kezelni. De vajon mi módon?

   Talán itt lenne az ideje, hogy egy kis szünetet rendeljünk el vacsoráig. Lehet, idő kellene az idegeneknek, hogy átgondolják, mindazt, amit megtudtak a bolygónk sajnálatos helyzetéről. Nem várhatjuk tőlük, hogy néhány óra alatt változtassák meg a sorsunk, ha erre mi magunk emberöltők alatt nem voltunk képesek. Itt sajnos nem elég jó megoldás a tűzszünet. Végleges megoldás kell, vagy véglegesen kihalunk. Ehhez pedig idő kell…

Sajnos nem tudom tovább írni a történetet, mert Valaki nem írta meg a következő részt :P :P :P

Tisztelettel:
Mint Diplomataasszony 



Írta: Furika


2017. január 1.

BUÉK



2017...

Igazából nem is tudom, mit lehetne írni az új évvel kapcsolatban... Túl nagy bizakodásra nem sok alap van, de ez mégis egy új év kezdete, nem lehet pesszimista hangulatban kezdeni :)

Sajnos az tény, hogy a Pruglenen jobban fognak menni a dolgok, mint a Földön - viszont azt remélem, hogy itt azért több fenekelés lesz :)

Kívánom, hogy mindenki kapjon valamit az új évtől. Egy gyereket (vagy kettős-hármas ikret :)) ), egy gyűrűt, egy új sub-ot, házasságot, sikeres vizsgát, több pénzt, jobb munkát, Dallas Cowboys Super Bowlt :))

És persze egészséget. A többit "ellopjuk", bár nem vagyunk politikusok :)

És egy kép a lányoknak, az év első feladata: megtanulni a helyes pozíciót :))


Vigyázzatok magatokra.

2016. december 30.

Prelude for Pruglen 5.




5. rész



Az X236BG sokban hasonlít a Földre, ezt már az űrhajóból is megállapítottuk. Ahogyan az űrkomp közeledett a felszínhez, még több hasonlóságot fedeztünk fel – hatalmas erdőket, két, egymással szinte párhuzamos futó folyót, az egyik oldalon magas hegyeket. Ami viszont meglepő, sehol nem látni nyomát annak, hogy nagyobb csoport élni itt, városoknak semmi jele...

Amikor ezt felvetem, Zoey először mérges pillantást lövell felém – nem tudom, hogy ez még a nádpálcázás miatt van, vagy csak azt a poénomat nem díjazza, hogy egy párnát nyújtottam át neki, amikor a beszálltunk a kompba... –, de pár pillanat után megosztja az információt.

– Mint annyit mondott, hogy pár éve már tűzszünet van a bolygón. Vagyis inkább csak hallgatólagos megállapodások bizonyos dolgokról. Ez a hely, ahova megyünk, régen kedvelt üdülőhely volt, most pedig amolyan senki földje. És nem leszünk veszélyben.

– Ezt is Mint mondta, hogy nem leszünk veszélyben? – kérdezem szkeptikusan. – És azt nem mesélte el, hogy kik háborúznak és miért?

– Arra nem volt idő – feleli Zoey elhúzva a száját –, mivel egy hülye pasi megzavarta a beszélgetésünket, majd egy másik hasonlóan hülye pasi értelmetlen dologgal kötötte le az időmet.

– Úgy látom, hogy tényleg nem sok hatása volt – szúrja közbe Ciobar. – Talán meg kellene ismételni lefekvés előtt, mondjuk duplázva...

– Egy perc, és landolunk – szólal meg Serpent, megelőzve Zoey reagálást.

Miközben egyre közelebb kerülünk a talajhoz, feltűnik egy épület. Olyan, mint egy kisebb kastély, középen pár oszloppal, előtte hatalmas szabad terület, egy kis tóval. Ismét ellenőrzöm a fegyveremet. A vulcani fegyverek elképesztőek, heten még úgy is simán le tudnánk győzni egy földi századot, hogy egy-két lány egyetlen lövést se adna le... Egy kicsit meg is nyugszom, amikor a komp érzékelője csak 8 életjelet mutat a közelben.

Csak egy apró rándulást lehet érzékelni, amikor földet érünk – nem tudom, hogy ez Serpent, vagy a számítógép érdeme. Én lépek ki elsőnek, és így én pillantom meg a ránk váró három személyt. Még ilyen távolságból is meg tudom állapítani, hogy két nő és egy férfi. Egy kicsit zömökebbeknek látszanak a földi embereknél, de az valószínűleg a valamivel nagyobb gravitáció miatt van, amit az első lépések után érezni lehet.

Nem látok fegyvert a vendéglátóinknál, de a további öt, láthatatlan személy nem hagyja lankadni a figyelmemet. Intek Serpent-nek és Ciobar-nak, hogy két oldalt figyeljenek, majd előre engedem Zoey-t és Sharont – Zoey-nak tárgyalnia kell, Sharon pedig a vezetőnk. Az pedig megnyugtató, hogy Chen védi a hátamat, de furcsa módon Abbatissa nyugalma is pozitívan hat rám.

A bolygólakók korát elég nehéz megállapítani, elsőre azt mondanám, hogy a középen álló nő valamivel idősebb, mint a másik kettő. Szerintem ő a vezetőjük, és ez megerősítést is nyer, amikor megszólal:

– Mint vagyok, és üdvözöllek bennetek a Pruglen bolygón.

A fordítógép így, személyes kommunikáció során, teljesen furcsa hatást ér el az embernél... Egyrészt halljuk az eredeti szavakat, amelyek teljesen ismeretlenek, bár Mint hangszíne egészen kellemes. Másrészt a fülünkbe egy gépi hang mondja a fordítást, érzelemmentesen. Ráadásul a „Pruglen” szó után a számítógép hozzáteszi: „Nem lefordítható, a bolygó neve a helyi nyelven”. Mintha nem lenne egyértelmű... Azt is el kellene fenekelni, aki a fordítógépet programozta...

– Zoey vagyok a Föld nevű bolygóról, és nagy örömmel segítünk, bármi is a probléma – feleli szertartásosan Zoey, és a gép már kezdené lefordítani a mondatot, amikor Mint int, és mutatja, hogy egy ők is rendelkeznek egy hasonló eszközzel.

– Szerintem menjünk be a házba, ott kényelmesebben tudunk tárgyalni – mondja Mint, majd felém pillantva megjegyzi: – Nem kell aggódni, nem fenyeget benneteket semmilyen veszély.

A nő pillantása nyílt, egyenes, így én csak biccentek, hogy elfogadom, amit mond. Intek a többieknek is, és mindenki elteszi a fegyverét a tokjába.



Egy viszonylag nagy teremben ülünk le egy ovális asztalhoz, egyik oldalon mi heten, a másik felén a prugleniek (még hozzá kell szoknom, hogy így nevezzem őket). Megjelenik négy újabb személy, és valamilyen italt öntenek a poharainkba. Feltűnő, hogy a két lány a lányokat szolgálja ki, a két férfi pedig bennünket, pasikat. Mint nagyon érzékeny, most is azonnal észreveszi, hogy valami zavar, de félreérti a reakciómat:

– Nem tudom, hogy mit ihattok a mi italainkból, így ez csak sima víz, egy kis mentalevéllel. De a központi rendszerünk már szkenneli a szervezeteteket, vacsorára ízletes fogásokkal tudunk majd szolgálni.

– Köszönjük, a víz most tökéletes – mondja Zoey, majd sorra bemutat bennünket a vendéglátóinknak. Mindenkit alaposan szemügyre vesznek, akiről éppen szó van, de még mindig csak Mint tesz fel egy-egy kérdést, amikor nem egyértelmű valami, vagy ha a gép nem képes pontos fordításra.

Én egyre inkább tűkön ülök, ideje lenne megtudni, hogy mi is probléma a bolygóval, de Mint újabb kérdéseket tesz fel, főleg a hierarchiára vonatkozóan, hogy kinek mi a feladata az űrhajón, ki a vezető, ki kinek a beosztottja, ilyenek. Már ott tartok, hogy közbeszólok, amikor a prugleni nő befejezi a kérdezősködést (talán tényleg tud olvasni a gondolataimban???), és ő veszi át a szót.

– Mielőtt bemutatkoznánk, el kell mondanom, hogy miért is kértünk segítséget – kezdi. – Bár már nagyon régen küldtük az utolsó üzenetünket, én akkor még kislány voltam, és valamivel jobb talán a helyzet, de...

Nagyot sóhajt, oldalra pillant a másik két társára, mintha megerősítést várna tőlük, de ők csak bámulnak maguk elé, bennünket vizslatnak, de még csak véletlenül sem néznek egymásra.

– Nos, talán csak áltatjuk magunkat – folytatja Mint, miközben kortyol egyet. – Az egész 156 éve kezdődött, egy sima, egyszerű tüntetéssel, ahol a nők egyenjogúságot szerettek volna maguknak. Akkor a bolygón nagyjából 256 millióan éltek – most alig vagyunk többen 3 milliónál...

156 éve tartó háború??? Több mint 250 millió halott??? Mi a fenét csináltak?

– Kik a szembenálló felek? – szól közbe Zoey, mivel látja, hogy Mint ismét elbizonytalanodik.

– A háború a férfiak és a nők között zajlik – szólal meg másik prugleni nő. – És mi állunk nyerésre.

– Ez nem igaz, Ronett! – Mint most először emeli fel a hangját. – Vagyis az igaz, hogy a két nem között zajlik a háború – fordul felénk –, de az nagy tévedés, hogy bármelyikünk is nyerésre állna... Persze ha a bolygó elpusztítása a cél, akkor nagyon közel vagyunk hozzá.

Ronett elhúzza a száját a rendreutasítástól, a Mint másik oldalán ülő pasi pedig elégedetten mosolyog. Ez nagyon nincs így jól... Két ország háborújában ki lehet találni valamit, valamilyen kompromisszum köthető, valószínűleg terület miatt harcolnak, vagy valamilyen politikai ok miatt. De ha a nők és a férfiak harcolnak??? Itt nem lehet demarkációs vonalat húzni, együtt kell élniük...

– Megpróbálom nagyon röviden vázolni a helyzetet – mondja Mint, most már valamivel bátrabban. Szerintem nagyon tartott attól, hogy egyből felállunk az asztaltól, amint meghalljuk a lényeget. És persze jogosan félt ettől, én is egyből menekülnék, de az információ annyira váratlan, hogy nem is tudjuk elsőre felfogni. – A 156 évvel ezelőtti tüntetés lázadássá fajult, amikor az egyik női aktivistát börtönbe zárták, ahol máig tisztázatlan körülmények között meghalt. Ezt felhasználta..., egy nő..., akit a nők többsége a legnagyobb nőnek tart, a férfiak pedig minden baj okozójának...

Mint ismét elbizonytalanodik. Bennem pedig csak most esik le, hogy szemben velünk nem kettő, hanem három oldal van. És most már látom, hogy Ronett a nők képviselője, a pasi a férfiaké, Mint pedig valamilyen közvetítő, ő akar igazából valamilyen megoldást, a másik kettő örömmel folytatná a háborút.

– Ez már történelem – szólok közbe, szándékosan durva hangon (bár nem tudom, hogy a tolmácsgép ebből mennyit ad át). – Nem tudom, hogy itt mennyi az átlagéletkor, de gondolom, hogy már régen meghaltak az akkori szereplők.

– Ez igaz – feleli Mint, és most egy kicsivel másképpen néz rám. – De a mi lelkünkben minden benne van. Nem lehet megoldást találni, ha nem szembesülünk ezekkel.

– Folytasd Mint. – Meglepetésre most Sharon szólalt meg, eddig nem volt szokása átvenni a szót Zoey-tól.

– Tena volt a nő neve. Kiépített egy hálózatot, csak nőkből. Fél év alatt a felnőtt nők 90 százaléka a Nőkért mozgalom tagja volt. És ekkor egy adott pillanatban, Szent Tia éjszakáján, a nők elfoglalták Matra, az egyik földrész legfontosabb pontjait.

– Könnyű dolguk volt – szólt közbe a prugleni férfi. – Bevetették a nőiességüket, elcsábították az őröket, majd megölték őket.

– Ebben is van igazság – feleli Mint. – Ő Mada. Gondolom, közben rájöttetek, hogy ahogyan Ronett a nők képviselője, úgy Mada a férfiakat képviseli. És abban igaza van, hogy a nők elcsábították a pasikat, de nem ölték meg őket. Vagyis nem mindet. De ez már megint szubjektív.... Az tény, hogy a nők sok fegyvert szereztek, és átvették a hatalmat.

– A férfiak és nők azóta ölik egymást? – teszi fel a kérdés Chen. Nem tehetek róla, de amikor ezt meghallom, egy pillanatra elfelejtem a Pruglen bolygó gondjait, és csak arra tudok gondolni, hogy ma este Chen Mon Dy fog nálam jelentkezni büntetésre... Nem tudom, hogy Mint mennyit érzékel ebből, de valamennyit biztosan, mivel mosolyogva válaszol – ez az első mosoly az arcán, mióta megláttuk.

– Szerencsére nem. Az első 10-20 év nagyon szörnyű volt, minden fegyvert bevetettek, rengetegen meghaltak. Ezt követően kialakult egy status quo. A bolygó egyik felén a férfiak, a másikon a nők uralkodtak. De amikor alig egy nemzedék alatt a népesség a felére csökkent, mind a két fél megrémült. Aláírták a pattani szerződést, amely kikötötte, hogy nem lehet több erőszak, aki egy másik pruglenit megöl, azt elítélik, akárkiről is van szó. Viszont ez nem oldott meg semmit... Megmaradt az elkülönülés, az ellenkező nem csak fogolyként volt jelen a másik területén.

– Így a nők nem tudtak teherbe esni pasik nélkül – veszi át a szót Ronett. – És ha nincs újszülött, akkor a faj kihal...

– Érdekes megoldások születtek – most Mada folytatja. – Sok nő direkt fogságba esett, csak azért, hogy a férfiak megerőszakolják, és gyereke legyen.

– A férfi foglyoknak valamivel jobb volt a sorsa – folytatja Mint –, mivel nem bántották őket, és szebbnél szebb nőkkel kellett szexuális életet élniük.

– De ez a nők előnyét biztosította – mondja Mada. – Egy pasi több tucat nőt tud teherbe ejteni, miközben egy nő csak egyszer lehet terhes, bármenyi férfi is szexelt vele.

– De... – kezdi Sharon, és látszik, hogy nem szívesen folytatná.

– Azt nem lehet előre tudni, hogy mi a gyerek neme – fejezi be a gondolatot Zoey. – Ne mondjátok, hogy a gyerekek sorsa is a neműktől függ...

– Természetesen nem öltük meg a gyereket, ha fiú volt egy női területen, vagy fordítva – mondja Mint. – De... De másodlagosak lettek.

– Ami főleg a nők számára volt nagyon nehéz – veszi át a szót Ronett. – Ők hordták 12 hónapig, ők szenvedtek a szülés alatt... És ha fiút lett, akkor egy idő után le kellett mondania róla... Igazságtalan volt az egész...

– De ez nem minden... – Mint tekintete elhomályosul. – A nők kifejlesztették, hogy módosítani tudják a születendő gyermek nemét. Vagyis a női területen születendő gyermekek 95 százaléka lány lett. Ami jó ötletnek tűnt... De lett két nem várt következménye.

– Az egyik – folytatja Mada –, hogy sokkal több nő lett, mint amennyit a pasik ki tudnának szolgálni.

– A másik pedig az – mondja Ronett –, hogy természetesen a pasik sem hagyták válasz nélkül... Mivel látták, hogy vesztésre állnak, így kasztrálni kezdték magukat. Vagyis hiába lett több lány, de nincs, aki megtermékenyítsen bennünket...

– Ekkor jött létre egy kiegyezést kereső csoport – mondja Mint, – egyértelmű volt, hogy ha így folytatjuk, akkor kihalunk. A csoport vezetője a mamám volt, ő küldte el az üzeneteket. Én pedig folytatom a törekvését. Bár nem tudom, hogy mi lehetne a megoldás...

– De most van valamilyen fegyverszünet – mondja Zoey, miközben én azt gondolom, hogy ezt a helyzetet lehetetlen megoldani, és jobb lenne azonnal elindulni haza.

– Ez a fegyverszünet már jó pár évtizede él – feleli Mint. – De ez... Ez csak elodázza a helyzetet. Vagyis már jó 100 éve nem volt gyilkosság, nem ölt meg senki egy másik pruglenit, csak azért, mert nő vagy férfi. De nem kell öldökölni... Ha nem születnek gyerekek, és nem vagyunk örök életűek (és nem vagyunk), akkor egyértelmű, hogy pár nemzedék alatt kihalunk...

2016. december 21.

Prelude for Pruglen 4.






4. rész

Intermezzo – Zoey és a pasik



Amikor belépek Ciobar lakhelyére, Serpent már ott van, egy kényelmes fotelben üldögél üdítőt kortyolgatva, Ciobar pedig a szoba falához támaszkodva, hátulról átkarolja az előtte álló feleségét. A mozdulatot intimnek is lehetne nevezni, de számomra inkább olyan, mintha satuba fogná a lányt, hogy ne tudjon menekülni.

– Nincs túl sok időnk, mielőtt indulunk a bolygóra – kezdi Ciobar –, de ez nem várhat... Zoey ugyanis túlságosan gyakran sértegeti a pasikat, nem csak egyvalakit, hanem általában a férfiakat. Én már megbüntettem érte – Zoey grimaszol közben, de inkább olyan, mintha csak gúnyosan elhúzná a száját –, de mivel nem volt foganatja, ezért legutóbb megfenyegettem: ha még egyszer lehülyéz minket, akkor az összes pasi elfenekeli, aki akkor éppen jelen volt. Sajnos, itt csak hárman vagyunk... Ami azért nagy szerencse Zoey-nak.

– Hogyan gondoltad? – kérdezem, miközben nem tudom megállni, hogy ne vigyorogjak.

– Minden pasi húz egy eszközt, én pedig társítok hozzá egy minimum és maximum számot – feleli Ciobar, miközben a hajánál fogva hátrahajtja Zoey fejét, és beleharap a fülébe. – A pasi dönti el, hogy két érték között mennyit oszt ki az én drágám fenekére.

– Ez nagyon jó terv, ha a pasik száma 8-10... – most már nem is próbálom leplezni, hogy mennyire élvezem a szituációt, nem is hittem volna, hogy ilyen esélyt kapok megtáncoltatni Zoey popsiját. – Azt javaslom, hogy mivel tényleg kevés az idő, és kevesen vagyunk, válasszunk ki egy hatásos eszközt és mindannyian azzal poroljuk el.

– Milyen értelemben hatásos? – veszi fel a játék fonalát Ciobar. – Zoey leginkább a kézzel porolást utálja, vagy a metrógumit... De kézzel kell minimum 15-20 perc fejenként, és az a mi tenyerünknek sem kellemes... A metrógumi éppen jó lenne, de ki tud elszámolni ezerig...

– Akkor nincs más, csak a paddle – kapcsolódik be Serpent. – Ha gondoljátok, áthozom azt, amit indulás előtt szereztem be. Az ebayen vettem, autentikus amerikai iskolai paddle.

– Nádpálca? – A kérdésem Ciobarnak szól, még élénken előttem van, ahogyan Zoey popsiján használta.

– Nádpálca – jön a válasz, és a fejével int az egyik szekrény felé.

– Elmentek ti a picsába – tör ki Zoey-ből, és vergődve próbál szabadulni a férje karjaiból.

– Egyszer a csúnya beszédért is büntetni kellene – mondom, miközben előveszem az egyik hajlékony nádpálcát, és nagyot suhintok a levegőbe. – Bár nem tudom, hogy mi lenne a megfelelő bünti... Kellene valami ötlet...

– De akkor lekötözzük valahova? – kérdezi Serpent, visszarántva a fantáziálásból a valóságba. – Egyébként nagyon sok időt el fog vinni, hogy a megfelelő pozícióba tartsuk a fenekét...

– Zoey eléggé jól meg van nevelve – jelenti ki Ciobar, önelégült mosollyal a száján, aminek egy kicsit ellentmond, amikor a felesége a bordái közé nyomja a könyökét. – Bár kell valami motiváció, hogy engedelmeskedjen, de szerintem nem fog gondot okozni.

– Akkor találjunk ki megfelelő szabályokat – mondom mosolyogva, mivel most már a saját terepemen vagyunk. – Nézzük... Akkor mind a hárman a nádpálcát használjuk, egyértelmű, hogy mindenki ugyannyi feneket oszt ki. Ezt Ciobar határozza meg...

– Legyen... – Látom, hogy Ciobar agya ugyanúgy jár, mint az enyém tenné. Nem könnyű egy olyan számot meghatározni, ami elég kemény, de azért még nem lép át egy határt. Főleg úgy, hogy ismeretlen tényezőkkel kell számolnia, nem tudhatja, hogy én és Serpent mennyire tudjuk használni a nádpálcát, és mennyire keményen akarunk és fogunk odacsapni... – Legyen 25 – mondja ki végül, amire persze azonnal érkezik Zoey válasza:

– Neked teljesen elment az eszed! Ennyit nem lehet kibírni!

Azt nem tudom, hogy Ciobar mit reagálna erre, ha csak kettesben lennének, és mennyire befolyásolja a „nézősereg”, de most csak annyit mond: – Akkor legyen 30.

Zoey szemben áll velem, de fogadni mernék, hogy most összerándultak a popsijának az izmai. 90 nádpálca... Nem kevés... Még akkor sem, ha tudom, Zoey eléggé jól bírja a nádpálcát, akkor is több tucatot kapott, amikor meglestem...

De akkor egy kicsit fűszerezzük meg.

– Rendben, akkor fejenként 30 nádpálcát osztunk ki a popsijára – mondom. – És hogy ne húzzuk az időt, ezért legyen az, hogy előre kell hajolnia, mind a két kezével az ágyra támaszkodva. A kezei nem mozdulhatnak el az ágyról. A lábai...

– Legyünk engedékenyek – szól közbe Serpent. – A lábai közül az egyiket felemelheti.

– De a fenekének a megfelelő helyzetben kell lennie, maximum 15 másodperccel az ütés után – fejezi be Ciobar. – Vagyis egyenes lábak, a popsi kidomborodva. Ha nem...

– Ha nem – veszem vissza a szót, látva, hogy Ciobar ismét gondban van a fenyegetés mértékének meghatározásában –, akkor az első három alkalommal az ütés nem számít, vagyis meg kell ismételni. Minden további esetben pedig... Lássuk csak. Ez 90 nádpálca. – Gyors fejszámolást végzek... – Ha a kezei felemelkednek, vagy a popsija nincs a megfelelő helyzetben negyedik alkalommal, akkor mindenkitől kapjon két metrógumit a még hátralévő fenekesek arányában.

– Nem mindenki ilyen köcsög kocka, mint ti – jön meg Zoey hangja, és közben farkasszemet néz velem. – Mit is jelent ez pontosan?

– Amikor Ciobar elenged, és te nem sétálsz az ágyhoz, nem hajolsz előre...

– és nem tolod le a nadrágodat a bugyiddal együtt – szól közbe a férje.

– ...akkor mind a hármunktól 180 metrógumit kapsz – fejezem be. – Majd ismét megkérünk, hogy engedelmeskedj. Ha pedig, mondjuk, az első harmincat elviseled, de ezt követően megsimogatod a popsidat, vagyis a kezed elhagyta az eredeti helyét, akkor mind a hárman 120 metrógumit osztunk ki a fenekedre, mielőtt folytatnánk a pálcázást. Mit szóltok hozzá?

– Részemről rendben – mondja Ciobar.

– Mehet – jön válasz Serpnet-től.

– Kapjátok be – mondja Zoey, de most nem nagyon figyel erre senki.

– Akkor kezdjük, drágám – szól Ciobar, elengedve a feleségét.

Zoey tesz két lépést a szoba belseje felé, egy pillanatig hezitál, majd egy hatalmas sóhaj kíséretében kigombolja a nadrágját, és egy határozott mozdulattal a bugyijával együtt a térdéig tolja. Az egyik kezét a csípőre téve a szemembe néz (nekem meg kell erőltetnem magamat, hogy a szemét nézzem...), és azt mondja:

– Mindig hencegtek a logikával... De ha nincs sok időnk, és ezért kell ez a hülye szabály, akkor ez hogyan jön össze azzal, hogy több száz metrógumit akartok kiosztani? Arra van idő?

– A metrógumi nem egy nádpálca – felelem, miközben szándékosan lejjebb viszem a tekintetemet, majd lassan emelem vissza. – A nádpálcával azért oda kell figyelni, nem lehet csak úgy csapkodni. Ráadásul egy pálcaütés akkor igazán hatásos, ha vár az ember 10-15 másodpercet. A metrógumit viszont nyugodtan lehet használni, nem gond, hol éri a popsit, és kifejezetten az a jó, ha gyorsan következnek az ütések, és nem oszlik el az előző hatása. Hidd el, ha most nem hajolsz az ágyra, akkor én a 180 metrógumit 3 perc alatt simán kiosztom a popsidra. Ennyi idő alatt jó, ha olyan 12-14 nádpálcán lennénk csak túl.

Zoey gondolkodik pár pillanatig, szerintem azon töri a fejét, hogyan tudná még az időt húzni, de végül kinyújtja a nyelvét rám, és közelebb lép az ágyhoz.

– A nadrágot vesd le teljesen – szólal meg Ciobar. Egy pillanatra felcsillan a szemem, hogy nem áll meg itt, és a felsőt is leveteti a lánnyal, de sajnos csalódnom kell (pedig milyen szép látvány lenne előrehajolva...).

Miközben Zoey kilép a nadrágjából, Ciobar elveszi tőlem a nádpálcát, és az ágyra mutat. A felesége ismét nagyot sóhajt, de engedelmeskedik. Én pedig arra gondolok, hogy ez azért egy kicsit túl kemény a férjétől, hogy ő kezdi a büntetést, hiszen elsőre megkapni a legkomolyabb verést, nem éppen leányálom.

Ciobar közelebb lép, megsimogatja, megpaskolja a felesége félgömbjeit, majd beméri a megfelelő távolságot. Látom, hogy valami nem tetszik neki, ismét közelebb lép, és a pálcával Zoey belső combjait paskolgatva utasítja, hogy a lábait tegye egy kicsivel szélesebb terpeszbe.

Abból, amit eddig láttam, Ciobar nagyon gyakorlottnak tűnt a nádpálca használatában, és most ez beigazolódik. Az első fenekes mindig meglepetésként éri a lányokat, így természetesnek veszem, amikor Zoey hangosan felkiált az első ütés után. Az is természetes valahol, hogy ezt követően már fel tud készülni, így a következő 5-6 fenekes csak halk sziszegést vált ki Zoey-ból... De mivel én a fejéhez ülök közel, így egészen közelről tudom megfigyelni az arcára kiülő reakciókat – és látom, hogy nem nagyon élvezi a dolgot.

De már túl vagyunk a 15. fenekesen, amikor Zoey egyéb reakciót is kezd kiadni. Miközben Ciobar kivárja a megfelelő időt a következő ütés előtt, Zoey többször is felemeli az egyik lábát a popsijához. A következő fenekesek alatt pedig egyre inkább hevesebb a reakciója, elkezdi riszálni a fenekét, behajlítja a térdét, és csak jó pár másodperc után egyenesedik ki.

A huszadik után pedig úgy rázza a popsiját, mintha az izmait szeretné ellazítani... Most kezdem nagyon sajnálni, hogy Serpent ül Zoey mögött, vagyis neki van tökéletes rálátása a fenekére – ez elképesztő látvány lehet. Persze az sem elhanyagolható, amit az arcán lehet olvasni.

Főleg amikor Ciobar eléri a huszonötöt, és Zoey rádöbben, még nincs vége... Ki is szalad a száján egy „basszus”, és még erősebben markolja az ágytakarót. A férje természetesen a végére tartogatja a legkeményebb fenekeseket, Zoey-nak egyre nagyobb erőfeszítésébe kerül, hogy ne kapja hátra a kezét megvédeni a popsiját, de még az is, hogy az előírt idő alatt a popsija ismét nyugalmi állapotban legyen.

Ciobar a végén még párszor a levegőbe suhint a nádpálcával, amitől Zoey úgy rándul össze, mintha a fenekére érkeztek volna az ütések. Lágyan a füle mögé simítom a haját, és közben mosolyogva a szemébe nézek. De a pillantásom inkább csak elismerő, hogy milyen jól viselte az első harmincat...

Ciobar most Serpent kezébe adja a pálcát, önt magának egy italt, de ahelyett, hogy elfoglalná harmadik társunk helyét, int, hogy cseréljünk helyet. Egy pillanatig meglepődök, de örömmel engedelmeskedek. Azt nem tudom, hogy Ciobar azért csinálja, hogy a következő fenekelő legyen a fotelben, vagy csak Zoey-t szemből akarja szemmel tartani, de én örülök az új megfigyelőpontnak.

Zoey popsija nem is néz ki olyan rosszul, mint amire 30 nádpálca után számítani lehetne. Ciobra tényleg mestere a nádpálcának, minden ütése megfelelő helyre ment, sőt, még azt is sikerült elkerülnie, hogy túlságosan is a másik oldalra csapódjon be a pálca vége. Persze Zoey feneke tele van csíkokkal, de igazából talán három olyan hurka emelkedik ki, amely hosszabb ideig is megmaradhat...

Serpent-en látszik, hogy jóval kevesebb a tapasztalata a nádpálca terén – talán nem véletlen, hogy inkább paddle-t vásárolt, fut az agyamon. Az első ütése eléggé bizonytalan, szerintem fele olyan erős sincs, mint a korábbiak. A második már határozottabb, Zoey fel is emeli a lábát, de pár másodperc után ismét az előírt pozícióban van.

És ekkor leesik, hogy Ciobar nem kegyetlenségből kezdte a büntit... Az igaz, hogy „hideg” fenékre osztotta ki az adagot, de ez még mindig sokkal jobb, mintha most lenne ő a soron, amikor már nem sok érintetlen terület van a feszes félgömbökön. A kérdés csak az, hogy én mit fogok csinálni, amikor rám kerül a sor...

Persze Serpent-et sem kell félteni, az első bizonytalankodások után egyre keményebben csap oda, Zoey pedig hamarosan visszatér a korábbi reakciókhoz. Mivel most nem látom az arcát, így csak elképzelni tudom a grimaszokat, és a fájdalmas rándulásokat – viszont mindent kárpótol a másik oldal látványa... Amikor megroggyan a térde egy ütés után... Amikor felemeli valamelyik lábát a popsijához, mintha legyezné... És persze amikor riszálja, rázza a fenekét... Ez mindent pénzt megér J

Serpent pedig egyre inkább belejön, most már 2-3 újabb hurka jelent meg Zoey popsiján. És még a második etapból is hátra van 10 ütés... Bevallom, hogy kezdem megsajnálni... És úgy látom, hogy nem vagyok egyedül ezzel, mivel amikor Serpent huszonharmadik fenekese egészen alulra érkezik, Zoey pedig kiadja az eddigi legmagasabb hangot, Ciobar közelebb hajol, a tenyerével rátámaszkodik a felesége csuklójára, és keményen megcsókolja. Így nem csak azt akadályozza meg, hogy Zoey keze elmozduljon, de egy pillanatra el is vonja a figyelmét a popsija állapotáról...

Be kell látnom, hogy Serpent-nek is van szíve, ugyanis a fennmaradó ütéseket eléggé visszafogottan osztja ki. A különbség eléggé látványos az első fenekeshez képest, most már magabiztosabb, de nem akarja megtörni Zoey-t. Mondjuk, bennem kétségek vannak afelől, hogy meg lehet-e egyáltalán törni... Jó, persze, mindenkit meg lehet. De 90 nádpálcával?

Amikor Serpent átadja a nádpálcát, még mindig nem tudom, hogy mit fogok csinálni... Teszteljem Zoey-t, hogy mennyit bír? Vagy legyek elnéző, és csak egy átlagos büntit osszak ki...

Szerintetek?